Kolozsváron telt ház előtt ismertette a magyar kormány erdélyi politikáját. Az egykori református lelkész élesen bírálta az Orbán-rendszert, 110 millió forintos támogatást jelentett be egy leégett szilágycsehi templomra, és partneri viszonyt kínált az erdélyi magyarságnak — mindezt annak a felismerésnek a jegyében, hogy a közösséghelyzetének érdemi javításához előbb a két állam kapcsolatának kell normálissá válnia.
A miniszter beszédének legkeményebb része a múltról szólt. „Orbán Viktor rendszere mindenütt totális hegemóniára törekedett: a kultúrában, a médiában, az egyházak esetében és a határon túli magyarok ügyében” — állapította meg. Az egykori református lelkész emlékeztetett arra, hogy a rendszer működése „nagyon is hasonlított a kommunizmus éveire.”
Ez a párhuzam Kolozsváron különösen kínos az Orbán erdélyi hívei számára, hiszen Ceaușescu épp a Bolyai egyetem beolvasztásával kezdte meg nacionalista kampányát a Román Kommunista Pártban. A román diktátor nemzeti kommunizmusát különösen megszenvedte az erdélyi magyarság, amelynek létszáma gyorsan fogyatkozott az 1965–1989 közötti érában. Annál is kínosabb a célzás, mert a miniszter arra is emlékeztette a kolozsvári hallgatóságot, hogy tavaly Orbán Viktor arra szólította fel őket: szavazzanak George Simionra, az AUR vasgárdista vezérére, Putyin romániai emberére.
A hallgatóságot persze nem annyira a múlt, mint inkább a jövő érdekelte: mire számíthat Erdély a magyar kormánytól? 110 millió forint a leégett templomnak Szilágycsehiben is járt a kulturális miniszter, hogy megtekintse a leégett középkori templomállapotát, majd bejelentette a 110 millió forintos támogatást. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem adomány, hanem a magyar adófizetők pénze, amelyet a közös kulturális értékek megőrzésére fordítanak. Tarr Zoltán azt is elmondta, hogy Magyarországon sokan sokallják azt a támogatást, amelyet az Orbán-kormány a határon túli magyaroknak, illetve az egyházaknak adott.
Türelmet kért az erdélyi magyaroktól, mert minden támogatást átvizsgálnak, és csak azután döntenek. A Sapientia egyetem támogatása ebben az oktatási évben biztosítva van.
A miniszter a nemzetpolitika egészének átalakítását is bejelentette: „a magyarországi közvéleménynek elege lett abból a gátlástalan klientúraépítésből és politikai zsarolásból, amivé Orbán Viktor a nemzetpolitikát silányította.
”A korrupció bírálatáról sem feledkezett meg:
„Nem szeretjük, ha valaki a közpénzből magánpénzt csinál!”
Mikor látogat Magyar Péter Erdélybe?
Az erdélyi magyarok döntő többsége április 12-én Orbán Viktorra szavazott, mert emlékezett arra, hogy 2010 óta a határon túliak jelentős támogatást kaptak a budapesti kormánytól. Persze azt is tudták, hogy a támogatás jelentős részét lenyúlták Orbán rokonai, barátai és üzletfelei — ezt azonban szinte természetesnek tekintik Romániában, ahol a korrupciónak évszázados hagyományai vannak. Macron francia elnök épp azzal ajánlotta az uniós főügyészi posztra a sepsiszentgyörgyi születésű Laura Codruța Kövesit, hogy ő a gyakorlatban bizonyított a korrupcióellenes harcban. A miniszter szerint „amint feláll az új román kormány, sor kerülhet a miniszterelnöki találkozóra, ahol a magyar közösség jogainak érvényesítése elkerülhetetlen és központi téma lesz.”
Nem folytatják a tusnádfürdői gyakorlatot
A viszony kereteiről szólva Tarr Zoltán egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja folytatni az Orbán-korszak tusnádfürdői gyakorlatát.
„Magyar Péter nem kóvályoghat át úgy a határon, hogy szevasztok. Ennek megvan a diplomáciai rendje. Ahhoz, hogy az itteni magyarság helyzetét érdemben segíteni tudjuk, elengedhetetlen az, hogy a két állam kapcsolata normális legyen. Nem tehetjük meg azt, hogy magasról teszünk a szomszédos állam legitim megválasztott vezetésére”
— jelentette ki a kulturális miniszter Kolozsváron, ahol telt ház előtt ismertette a magyar kormány Erdély-politikáját.
Az üzenet három ponton mérhető le a gyakorlatban: a közösségi jogok ügye a hivatalos, kormányközi csatornákra kerül; az erdélyi magyarság helyzete a román–magyar kapcsolat minőségén múlik; és a jelképes, látogatásokra épülő tömegpolitika helyét a szerződéses, intézményi fellépés veszi át. A nyitott kérdés az, hogy ez a fordulat mennyiben jelenti az anyagi támogatás szűkülését — a miniszter erre csak annyit mondott, hogy a döntéseket alapos vizsgálat előzi meg.






















