120 perc – 2018. január 22. 10:00

0
693
Carles Puigdemont megvédte a függetlenséget. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Szél Bernadett szakértője cáfol és feljelent

Közleményben cáfolta a Fidesz-KDNP i és a propagandamédia hamis állításait az LMP országgyűlési frakciójának külpolitikai tanácsadó-szakértője, Dr. Janan Mirwais. Leszögezi: Kabulban született, 4 éves kora óta él Magyarországon, 2003 óta magyar állampolgár. Az LMP országgyűlési frakciójának a munkatársa, a Migszol nevű szervezettel pedig soha, semmilyen jogviszonyban nem állt – szögezi le a jogi diplomát az ELTE-n szerzett szakértő, aki életútját végigvezetve a végén rámutat: a nemzetbiztonsági bizottság munkájában nem vett részt, mivel az átvilágításom eredménye negatívan zárult. „Személyem nem minősül nemzetbiztonsági kockázatnak, hanem a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein nem vehetek részt. A biztonsági kockázatok tekintetében  – mivel minősített információkról van szó – egyéb információval nem rendelkezem” – mutat rá a közlemény. Dr. Janan Mirwais jogi lépéseket tesz polgári és büntetőügyben is, közölte.

Szabadon beléphetett Dániába Puigdemont

Nem tartóztatták fel a koppenhágai repülőtéren Carles Puigdemont önkéntes száműzetésben Brüsszelben élő volt katalán miniszterelnököt. Pedig a spanyol ügyészség vasárnap még azt mondta, hogy őrizetbe vételét fogja hivatalosan kérni, ha valóban elhagyja Brüsszelt, hogy Koppenhágában részt vegyen egy általa moderált vitafórumon. (Reuters)

Australian Open: Babosék negyeddöntősök, Fucsovics kikapott Federertől

Bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar, francia duó két szettben, másfél óra alatt győzte le a Viktorija Golubic, Nina Stojanovic svájci, szerb kettőst. Fucsovics Márton pedig 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől a nyolcaddöntőben. A 25 éves magyar teniszező Grand Slam tornán még soha nem jutott el idáig, várhatóan a 62-63. helyre jön fel a világranglistán. (MTI, FüHü)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .