A legújabb Eurostat összesítés szerint az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, mint nálunk. Ott 54 százalékos az a mutató (a 100 százalék az EU vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó tényleges fogyasztásának átlaga), míg nálunk és Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. Kellően tudja értékelni az olvasó ezt a tényt a rendszerváltás korábbi stádiumainak és aspirációinak fényében?! Hogy Románia is megelőzött már minket?
Nota bene, a mindent mindenkinél jobban tudó, mások által irigylendő, világ-köldöke magyar nemzetet? Pedig csak annyi történt, hogy megint kiderült, nincsenek csodák: a NER-t elérte minden központosító, korrupt, hazug, amatőr álmokat kergető rezsim sorsa; a nyugati adófizetőktől érkező hatalmas pénzforrások ellenére is hanyatló pályára került a gazdasági és társadalompolitikai teljesítménye. Nincs ebben semmi különös. Orbánnál okosabb embereknek – akik pl. a kommunisták között voltak – sem sikerült irracionális vágyakból és pszichotikus akaratból élhető országot csinálni.
Budapest hanyatlik
Ha valaki Budapesten jár, de közben ismer nyugati és északkelet-európai városokat, pontosan tudja, hogy Budapest hanyatlik; a NER-lovagok elnyerte, többnyire rossz minőségű, ízléstelen beruházások mellett a régi lakókörnyezet hanyatlik, az infrastruktúra hanyatlik, a városi élet minősége sok évvel ezelőtti állapotokat tükröz. Aki a vidéket is ismeri Budapesthez képest, ott a leszakadás Európától – mivel eleve hatalmas behozni való volt az azonos nagyságú városokhoz és kistelepülésekhez viszonyítva – már behozhatatlannak látszik ebben az évszázadban. Kelet-Magyarország néhány tucat néhány tenyérnyi irdatlan pénzen kistafírozott belvárosán kívül nem létezik a jövő számára.
A NER fokozódó erőszakossága nem véletlen
Torzítja a szemléletet az ellenzék eddigi inkompetenciája, amely az utóbbi néhány napban demokráciákban nem szokatlan akciózásba fordult, de akár a parlamenti, akár az utcai jeleneteket nézzük, ezek mindenről árulkodnak, csak politikai stratégiáról nem. A NER azonban ettől függetlenül megítélhető a jogszabályalkotása és alkalmazása terén: olyan rezsimről beszélünk, amely az egyre többek által belátott és még belátandó kudarcosságát nagy eséllyel vérrel fogja megpecsételni, mert nem tehet mást. Már több éve visszatérően elemzem, hogy Orbánnak nincsen exit stratégiája, amellyel békében, belátva a kudarcait el tudná engedni a hatalmát. Különösen az orosz behatolás – pontosan még nem ismert, csak sejthető – mértékében vélhetően már a döntés sem egészen maradt az ő kezében. Félő, hogy Orbán politikája következtében Magyarország már rabjává vált a nyugati világot bomlasztó olyan konzorcium akaratának, amely akkor is meghatározza ennek az országnak a pályáját, ha adott esetben ez már a vezetői igényeivel sem találkozik.
Orbán és társasága vitán felül állóan a bűnözőké. Az övékénél sokkal nagyobb kaliberű érdekek hálójában, ami a rezsim „normalizálódását” akkor is valószínűtlenné tenné, ha a kudarc belátása megtörténne. Ettől azonban nem lesz okvetlenül nehezebben elzavarható a rezsim, mert most már világos, hogy ez utcai harcok nélkül semmiképpen sem fog menni. Mivel a magyar demokrácia nem demokrácia és nem tudja becsatornázni, politikai döntésekké transzformálni és levezetni a valós társadalmi akaratot, ez az akarat – ahogy folyamatosan erősödik – csak a demokrácián kívül tud majd megnyilvánulni. Fogják majd – hogy már el is kezdték – ezt az akaratot mindennek elhazudni, de annál rosszabb lesz majd a végkifejlet.
A 888 megkérdezte olvasóit, hogy szerintük mi a tipikusan magyar. 7+1 választ idéztek, ezek közül csemegéztünk ki kettőt. Stefka István, az Öreg, aki mindenre emlékszik, még arra is, hogy neki a diktatúra embert próbáló idején sem kellett hazudnia. Ne sértegesd a 45 éveseket, ne mondd nekik, hogy nem tudják megvédeni a hazájukat.
Kesergő, panaszkodó, sirató
Idézném a miniszterelnök október 23-i beszédét: „Mi, magyarok tudunk a legjobban keseregni, mi, magyarok tudunk a legszebben panaszkodni, és mi, magyarok tudjuk a legőszintébben elsiratni magunkat. A teljes reménytelenség és kilátástalanság megéneklésének nagymesterei vagyunk, még a Himnuszunk is azt mondja: »S ah, szabadság nem virúl a holtnak véréből.« S közben itt állunk, ezeregyszáz évvel a honfoglalás, ezer évvel a keresztény magyar állam alapítása után, Európa egyik legrégebbi nemzeteként, túlélve megszállókat és megszállásokat.” (H. Gabriella)
A liberális médiában pedig a nemzeti érzést állandóan gúnyolták, idejétmúlt, bűnös dolognak állították be, ami szerintük a háborúkhoz vezetett. De bármikor, ha ez a média hadsereg (élükön a rendszerváltást eláruló értelmiséggel) a haza szeretetét gúny és megvetés tárgyává tette, eszembe jutott nagyapám, láttam, ahogy 40 kilósra fogyva leugrik a szekérről, hogy megcsókolja a földet. Nekem akkor ez a kis családi történet állt csak szemben a liberális és haladó világhatalom minden pénzével, minden befolyásával, minden ravaszul és fortélyosan megalkotott, de életidegen ideológiájukkal. De ez az egyetlenegy történet is elég volt, hogy állja velük szemben a sarat. Nagyapámnak vagyok az unokája, nem válhat belőlem olyan ember, aki nem szereti a hazáját. (Béla) (888: Mi a tipikusan magyar? Ti megírtátok.)
Az Öreg, aki a diktatúrában sem hazudott
Valamikor tanár voltam, méghozzá magyar-történelem tanár. Tanítottam a Wesselényi utcában férfi-női szabó szakmunkásokat és szakközépiskolásokat. A gyerekek szerették az irodalmat, a történelmet. A szigorú kommunista, marxista rendszer tantervei mellett is lehetett úgy tanítani, hogy a tanár ne árulja el a nemzet értékeit és érdekeit.
Balassi Bálint akkor is Balassi volt, a végvári vitézek, a török elleni harcok, a hon védelmezőinek megéneklője. Katona József a Bánk Bánnal akkor is az idegen hatalmi befolyás, a magyar nemzeti megújulás hírnöke volt. Ady Endre az Új Időknek Új Dalaival akkor is a magyar költészet egyik legnagyobb alakja maradt, Kosztolányi Dezső a Szegény kisgyermek panaszaival akkor is egy nemzet elárvulását, magányos harcát jelképezte. József Attila, a világ egyik legnagyobb költője volt, akkor is és a fehérek között az egyetlen látható európai maradt.
Egyszóval a diktatúra óráiban sem kellett hazudni, nekünk, tanároknak.
Amivel nem értettünk egyet, arról nem beszéltünk. Nyíltan nem szólhattunk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, nem beszélhettünk a szovjet megszállásról, de sok mindenről igen. Nagy magyar történelmi alakjaink, hőseink, irodalmunk nagy személyiségei mindig utat mutattak, hozzájuk fordulhattunk, ha baj volt. Rajtuk keresztül üzentünk. Abban az időben a magyar fiataloknak, a magyar értelmiségnek különleges képessége volt: az írás és a szavak mögöttes értelmét keresték.
Most, a demokráciában néhány tanárnak, a balliberális értelmiség szószólóinak miért kell hazudni? Miért kell félrevezetni a diákokat néhány tanárnak, néhány moral insanity megmondó embernek? Miért kell egy nemzettagadó politikusnak elárulni hazáját? Nem mondok neveket, de tudjuk kik azok. (PestiSrácok, Stefka István: Becsengettek)
Amikor az ifjak férfivé válnak
A 40 és 50 év közöttiek korosztálya a legnagyobb létszámú. A népi bölcsesség úgy tartja, ekkorra válnak férfivá az ifjak. Nekik nehezen tudná bárki is bebizonyítani, sőt egyenesen sértésnek vennék azt, hogy háborús védelmi helyzetben egy 45 éves magyar ember alkalmatlan lenne arra, hogy megvédje családját, otthonát, hazáját. Európában egyetlen országban sincs 40 évben maximálva a behívhatóság korhatára, ezt szintén a hazai baloldal szabta ilyen alacsonyra. Mindenhol magasabb, például Csehországban, Ausztriában, Dániában 50, Romániában 55, Finnországban és Lengyelországban 60, Szlovéniában pedig 63 év a korhatár. Le kell szögezni: erős hadsereg nélkül nincs erős ország. Az pedig 2015-ben, a tömeges bevándorlás idején már bebizonyosodott, hogy az illegális migráció a jogi és műszaki határzár mellett az élőerős védelemmel, a határvadászok mellett a hadra fogható honvédjeink határra vezénylésével állítható csak meg. (Magyar Idők, Németh Szilárd: Erős országhoz erős hadsereg kell.)
„A szívemben magyar, a fejemben holland vagyok” – vallja Simon Wintermans holland üzletember, aki 52 évéből 22-őt már Magyarországon élt („Magyarországon migráns vagyok”), s aki már évek óta részt vesz a kormányellenes tüntetéseken, de beszédet először az április 15-i pécsi tüntetésen mondott, s először szervez: május 6-ára, anyák napjára. De „most, hogy ismét ellopták a választásokat, már nem maradt más választásom. Nem azért, mintha jobban tudnám, mit kellene tenni, hanem azért, mert látom, hogy sokakban egyszerűen nincs meg a szükséges bátorság a szükséges lépések megtételéhez.” „Amikor egy puha vagy kemény diktatúra uralkodik, akkor az emberek vigyáznak arra, mit mondanak, mit tesznek… a II. világháborúban a hollandok zöme megpróbált tovább élni, anélkül, hogy bajba keveredjen”. Magyarországon azonban erősebbek ezek a reflexek. Civil kurázsi kell, a nulláról kell indulni. Az embereknek, „mint egykor a néptanítóknak, úgy kell járniuk az országot. El kell juttatniuk a valós információkat, akihez csak lehet. Beszélgetni kell” – mondja.
Nagyon érdekes a közösségi oldalon a nyitóképe. Dominál egy békét és nyugalmat árasztó, a kisfiával közös, tandemkerékpár-túrás kép, amit megtör a baloldalon egy kockaalakú kis portrékép, Ön katonai egyenruhában. Mit akar ezzel üzenni?
Ez nem is akármilyen egyenruha, hanem egy szovjet katonai zubbony és a jellegzetes tányérsapka. A képet tiltakozásként tettem fel, mégpedig április 9-én. Nem az egykori Szovjetunió iránti szeretetből, hanem felhívásként,
fel szeretném arra hívni a figyelmet, hogy újra Szibéria felé tart az ország.
Számomra szimbolikus a két kép együtt: az idillt árasztó és a katonai elem riasztó ellentétefelkavaró. Hogyan és mikor készültek a képek?
A kerékpáros kép vagy három éve készült, az akkor négy éves Samu fiammal tettük meg a két európai kulturális főváros – a cseh Plzeň és a belga Mons – közötti utat, egy apa-fia program keretében Európa egy részét szeltük át. Nagyon szép út volt, nagyon büszke vagyok a fiamra – akivel ott barátokká is váltunk –, hogy végigcsinálta. A másik kép régen, 1988-ban, még a gorbacsovi szovjet érában készült. A transzszibériai Expresszel utaztam Moszkva-Peking-Moszkva útvonalon. Irkutszk környékén egy orosz hadnagy szállt fel a fülkébe…sok-sok vodkát rejtett a bőröndje. Ahogy lement a nap, elkezdtünk inni, s amikor már lefekvéshez készülődtünk, gondoltam, vicces lehet, ha felpróbálom az egyenruháját. Megengedte, sőt, le is fényképezett, vakuval készült a fotó. Ezt már önmagában is viccesnek tartottam, ám még viccesebb történet követte: utazásom után tíz nappal kellett bevonulnom a holland hadseregbe, s ott orosz nyelviskolába küldtek. Ne feledje, ekkor még állt a berlini fal – ez pedig a vadásztrófeám lett. De április 8-a óta azt érzem, hogy ismét Szibéria felé indultunk el.
Ahogy hallgatom a szavait, többes szám első személyben beszél. Magyarnak tartja magát?
Már 22 éve Magyarországon élek, négy, egyszerre magyar és holland gyermeket nevelek, rengeteg nagyon kedves barátom van itt, szeretem ezt az országot. S rossz látni, hogy a putyini, erdogani útra tették a jelenlegi vezetői.
Nem előre, hanem inkább visszafelé megyünk a gulyáskommunizmusba. Nagyon rossz az irány, s egész Európának is nagy kárt okoz. Az én szívem csücske Európa, és nagyon rossz látni, hogy az orbáni politika óriási veszélyt jelent az EU-ra is.
Kis országként semmire sem tudunk menni, talán az egyesült, együttműködő Európa képes egyedül válaszokat adni a hihetetlenül nagy kihívásokra.
Milyen jeleit látja annak, hogy Magyarország visszafelé megy a történelemben?
Például, hogy az emberek félnek. Mondok egy konkrét példát: a választások előtti nagy avatósdit-átadásosdit látva arra gondoltam, hogy kifigurázom a jelenséget, hogy felavatnak évekkel ezelőtt már elkészült utakat, még csak félig kész útszakaszokat, de akár egy krematóriumot is. A közvetlen kiváltó ok pedig az volt, hogy Pécs főtere mellett egy kis utcában keletkezett egy óriási luk, amit – láss csodát! – a helyi illetékes Biokom egy-két nap alatt visszazárt… pontosabban majdnem teljesen visszazárt. Gondoltam, hogy egy kis paródiás videóval felavatjuk a maradék kis lyukat, a mi kis fideszes lyukunkat, s ezt feltesszük a közösségi oldalra. Megkértem két pécsi színész barátomat arra, hogy játszák el a politikust, aki átvágja a szalagot…egyikük sem vállalta el. Helyben híres, ismert színészek nem merték elvállalni a szerepet. Nem a nevük a fontos ebben persze, hanem a jelenség.
Hogyan látja, ez magyar jelenség?
Korántsem az, hiszen amikor egy puha vagy kemény diktatúra uralkodik, akkor az emberek vigyáznak arra, mit mondanak, mit tesznek. A szüleim mesélték, hogy Hollandiában, a II. világháború idején a hollandok zöme megpróbált tovább élni, anélkül, hogy bajba keveredjen. Ott is nagyon kevés volt az igazi bátor ember.
Ugyanakkor az igaz, hogy Magyarországon ezek a kevésbé bátor reflexek talán erősebbek, mint például a hollandok körében, mert ez az ország soha nem ismerte, ismerhette meg igazán az élő, működő demokráciát.
A paprikakommunizmus, a Rákosi-éra, előtte a Horthy rezsim sem volt demokrácia, előtte meg feudalizmus volt. Ez a feudális reflex pedig máig erős a magyarokban. Ezt például látni akkor, amikor a kocsmában az emberek tele szájjal szidják a politikusokat, ám amikor személyében látják őket, találkoznak velük, akkor úgy viselkednek, hogy „megjelent a király”, jópofiznak és paroláznak velük. Ez én nem értem.
Gondolom, közülük a legtöbben meg azt nem értik, hogy Ön miért nem úgy viselkedik…
Van erre egy történetem: a választások előtt két-három héttel volt Pécsett egy kiállításmegnyitó, amelyen részt vett Hoppál Péter, akivel személyesen ismerjük egymást. Odajött hozzám, kezet fogott velem és elkezdett volna jópofizni, s nagyon meglepődött azon, amikor én ehelyett azt mondtam neki, hogy amit csinálnak az egy katasztrófa. De hiába tudja itt helyben nagyon sok ember, hogy ő például egy alkalmatlan ember a posztjára, senki nem mer vele szembeszállni.
Félelem ide, félelem oda, a választásokat követő hétvégi tüntetésen nagyon sok pécsi részt vett, s az Ön által május 6-ára, az anyák napjára szervezett demonstráció felhívása iránt is már több mint 1500 az érdeklődők száma. Ez nem éppen a félelemről tanúskodik.
Mert nagyon sokan hihetetlennek tartották a választások eredményét. Nagyon sok embertől hallottam én is, hogy nem is értem, hogyan lehet a Fidesznek megint kétharmada, amikor a baráti, ismeretségi körömből senki nem szavazott rájuk. Vitathatatlan, hogy a Fidesz nagy párt, sokan szavaznak rá, de nem annyian, hogy most kétharmada legyen. Bárhonnan is nézzük, ismét elcsalták a választást.
Magyarország olyan helyzetben van, mint Oroszország vagy Törökország – a nép választhat, de nem küldheti el a nagy vezért. Már nyolc éve feltettem a Facebookra a mondást: „aki alszik egy demokráciában, az majd felébred egy diktatúrában”.
Most beigazolódott ennek a mondásnak az igaza. A felébredés szakaszába jutottunk – ezért is szervezem a május 6-i pécsi tüntetést.
De a folyamat nem most kezdődött, eddig miért nem ébredtek fel az emberek?
Valóban, már 2010-ben lehetett látni, hogy nagyon rossz irányt vett az ország. Pécsett akkortájt volt az első Fidesz-ellenes demonstráció, amikor a sajtótörvényt módosították, a kilencvenes évek óta az volt az első tüntetés, amelyen én is részt vettem. Összesen 2-300 ember jött el az akkor még 160 ezres városban! Nagyon rossz érzés volt azt látni, hogy csak pár embernek fontos a sajtószabadság. Majd a kétharmad birtokában az M1-en láttam egy tudósítást Daniel Cohn-Bendit budapesti sajtótájékoztatójáról, amely úgy volt összevágva, mintha az Orbán-ellenes fellépéseiről is ismert francia politikus elmenekült volna a kérdések elől. Pedig az történt – én láttam a vágatlan anyagot is a sajtótájékoztatójáról –, hogy előre bejelentette: fél órája van csupán, mert egy óra múlva indul a repülőgépe. A tudósítás persze színtiszta manipuláció volt, s látni lehetett, merre viszik az országot Orbánék.
Akkor miért pont most aktivizálódott?
Eddig is részt vettem a demonstrációkon. De egészen az április 15-i tüntetésig csak mezei résztvevőként voltam jelen, nem mondtam beszédeket, nem szerveztem. Ennek az volt az oka, hogy úgy gondoltam, a magyaroknak kell felvállalniuk ezt a szerepet, nehogy már én, egy holland okoskodjak a magyaroknak. De most, hogy ismét ellopták a választásokat, már nem maradt más választásom. Nem azért, mintha jobban tudnám, mit kellene tenni, hanem azért, mert látom, hogy sokakban egyszerűen nincs meg a szükséges bátorság a szükséges lépések megtételéhez. Ezt pedig nem szabad hagyni!
Az én bíráim a gyermekeim lesznek, és én szeretnék bátran eléjük állni, amikor eljön az idő.
Ön hollandnak vagy magyarnak tartja magát?
A szívemben magyar, a fejemben holland vagyok. Ez talán nem is olyan rossz kombináció.
Ezt hogy érti? Mármint hogy fejben holland, szívben magyar?
Például a magyar barátaim mindegyikének vagy ezzel vagy azzal az ellenzéki párttal, emberrel van valami baja – ezért sem tud az ellenzék semmit sem kezdeni, hiszen bár mindenki Orbán és a Fidesz ellen van, egyben egymás ellen is küzdenek. Nem képesek a legfontosabbat előre venni, azt, hogy
össze kell fogni a jelenlegi fő cél érdekében, ami nem más, mint a demokrácia visszaállítása. Ennek az útja pedig Orbán, a Fidesz leváltásán át vezet.
Azért jó holland fejjel gondolkodni mert így lehet sorrendiséget felállítani.
De hát még van négy év a következő választásokig, nem korai már most ebbe belefogni?
Nem négy év – másfél év múlva lesznek az önkormányzati választások, már most arra kell készülni.
Április 8-a pedig rávilágított arra is, hogy milyen óriási feladat áll a demokraták előtt, hogy elmagyarázzák a félrevezetett, szegény, sokszor vidéki, az információktól teljesen elzárt embereknek, hogy milyen valójában a helyzet az országban.
Ezek a megvezetettek csak egyfajta információhoz jutnak a televízióban, rádióban, helyi újságokban, nem beszélnek nyelveket, hogy máshonnan is tájékozódjanak, illetve nem is érdekli őket az, hogy utána járjanak azoknak a dolgoknak, amelyekről úgy tartják, hogy nem befolyásolják közvetlenül az életüket. És nagyon sokan félelemből szavaztak a védelmet ígérő vezérre. Ezt Orbánék remekül elérték.
Ön szerint mi – ahogy Ön fogalmazott – a demokraták feladata?
Ami biztos, a nulláról kell kezdeni. Nagyon sok munka vár rájuk, pénz nincs erre, illetve, ha van, akkor legfeljebb Sorostól lehet rá pénzt szerezni. Mit kell csinálniuk? Mint egykor a néptanítóknak, úgy kell járniuk az országot. El kell juttatniuk a valós információkat akihez csak lehet. Beszélgetni kell. Meg kell kérni a barátokat, a testvéreket a szülőket, a nagyszülőket, hogy „fogadjanak örökbe” egy-egy kis falut, ahonnan származnak, vagy ahova van valamilyen kötődésük, vidéki házuk, ahova pihenni járnak stb.
Beszélgetni kell az emberekkel, nem pedig szidni őket, amiért Orbán ismét nyert. Nem szabad haragudni azokra, akik a Fideszre szavaztak.
Hogyan lehet ezt megszervezni? Mik a lépések?
Erre még nem tudom a választ. Egyelőre csak azt tudom, hogy mit kell csinálni, de nem vagyok vezető, viszont tudok segíteni. És azt tudom, hogy ha nem fogunk ebbe bele, akkor még jó harminc évig marad, ami van.
Ön hogyan látja a kiutat, a pártokat illetően?
A magánvéleményem az, hogy mindazon pártnak le kellene lépniük a színről, amelyek eddig sikertelenül próbálták leváltani a Fideszt. Egy új, nagyon széles spektrumú demokrata pártot kellene létrehozni, hiszen ebben a helyzetben csak akkor van esély, ha egy párt a kihívója a Fidesznek. Mint az április 15-i pécsi tüntetésen elmondott beszédemben is mondtam:
mindenkinek el kell döntenie, hogy a három kategória melyikébe akar tartozni: a hazudók 3%-ába, a félrevezetettek 30%-ába vagy a maradék kétharmadba, akik átlátnak a dolgokon.
Dönteni kell, mert annak vége, hogy nem csinálunk semmit. Civil kurázsi kell!
A május 6-i demonstrációtól mit vár?
Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az április 15-i beszédemre, mégpedig igen széles politikai palettán. Ha sokan vagyunk, és más hangon szólalunk meg, akkor fel tudjuk ébreszteni az embereket. De nem azt fogjuk kiabálni, hogy „le a Fidesszel!” vagy hogy elcsalták a választásokat. Egyszerű, elérhető, helyi követelések lesznek, s lesz egy érdekes performance is. Egyébként tervezünk folytatást, majd flash mobokat, a demokratikus ellenállás különféle formáit, tüntetéseket.
Hollandként arról fogok beszélni, hogy milyen rafináltan változtatott a szavak, kifejezések jelentésén a Fidesz.
Én holland lévén Magyarországon migráns vagyok.
Mert hiszen ki a migráns? Egy olyan ember, aki más országban született, mint ahova költözött. Sok oka lehet ennek – nekem például személyes okom volt –, de a Fidesz elérte, hogy ma Magyarországon a kifejezés egy al-kaidás terroristaként, bombákkal, betegségekkel érkező szélsőséges muzulmánt takar, aki nem csak Magyarországon, de egész Európában át akarja venni a hatalmat, be akarja vezetni a sariát, meg akarja erőszakolni lányainkat, asszonyainkat. Nagyon sokak fejében ez a kép él a migránsokról. Ezért is én, a migráns jelentettem be a demonstrációt – megmutatva: a migránsoktól nem kell pánikba esni, éppen pozitív is lehet a bevándorlás. Ha nem fogadunk be embereket, akkor az ország egy zsákutcában lévő faluvá változik. Az igazi veszély nem a bevándorlás ebben az országban, hanem a kivándorlás. Éppen ideje lenne meghosszabbítani azt a kerítést, egészen Sopronkőhidáig, hogy meg tudjuk akadályozni az összes gondolkodó, tehetséges magyar fiatal kivándorlását. Mert az jelenti a legnagyobb veszélyt erre az országra.
Simon Wintermans 1965-ben Hollandiában született, 1996-ban költözött Magyarországra. A hat nyelven beszélő, négygyermekes művészettörténész hobbija a kerékpározás. Pécsett él, építőipari vállalkozása bontási anyagokkal foglalkozik. Bejárta a világot, de pécsi lokálpatriótává vált, mint ilyen számos pécsi kezdeményezés fűződik a nevéhez, például a 2009 és 2014 közötti Tulipécs, amelynek keretében a Magyarországon élő hollandok adományaiból vásárolt, összesen mintegy negyedmillió tulipánhagymát ültettek ki a belvárosban; vagy az Európai Kulturális Főváros program keretében szervezett kerékpáros túrákról.
A hatalom kampányszövegeit hallva, benne a Vezérré előléptetett és éljenzett Orbán Viktor megnyilvánulásai ugyanazt sugallják, mint az ’50 évek Magyarországáé: a párt, a (dolgozó) magyar nép (a munkásosztály) élcsapata, a párt és vezetői tévedhetetlenek. A jelenleg hatalmon lévőknél jobb, igazabb párt (és vezetés) nincs e Földön. Az egykor gyűlölendő „imperialisták” ma a „sorosisták” név alatt futnak, akiket épp úgy országhatáron kívülről támogatnak, fizetnek, „bérelnek”, mint az orbáni rendszer elődjének tekinthető egypártrendszer ellenségeit. A Békemenet vészesen hasonlít a május elsejei felvonulásokra.
Közeledve április 8-hoz, egyre elkeseredettebb vagyok. Ilyen gyűlölködő kampányt még nem éltem át. Jobb helyeken, a nyugati világban, általában a pártok a saját előnyeiket, próbálják kidomborítani, és ígéretekkel megspékelni. Elvégre, mindenki egy jobb, biztosabb jövőre vágyik, annak megvalósítását pedig valamelyik számára kedves és ígéretekben hozzá közelebb álló pártban látja.
Ez Magyarországon (napjainkban) nem így van. Itt a hatalmon lévők csatatérré alakították át nemcsak a politika, de a közhangulat mezejét is. Meggyőződésem volt, hogy itt ma nincs diktatúra, legalábbis az, amit volt szerencsém megélni a 60-70-es években, amikor útlevelet egy hónapra adtak, ha a kérvényhez hozzájárult a munkaadó (vállalat igazgató, párttitkár, szakszervezeti bizalmi stb.), majd ez alapján, a BM kiállította az úti dokumentumot. A rendőr bevihetett az őrsre és ott levághatták az ember haját, ha a hossza nem felelt meg a szerv kényének-kedvének.
Ezek az idők szerencsére elmúltak. Mára kitört a szabadság. Gondolhatnánk. Csak épp a rendszer, az államapparátus kezd egyre jobban hasonlítani a sötét ’50-es évekre. Szerencsére a „fekete autó” mára már nem a félelem, hanem a státusz szimbóluma lett. A szemlélet, a pártállamból jól ismert gondolkodás viszont újra itt van. Részben örülök neki, mert most felnőtt (mi több, idős) fejjel át tudom élni újra ugyanazt, ami szüleim fiatalsága volt, és amivel életem nagy részében riogattak, miközben a filmhíradók tanúsága szerint, igenis a nép (nagy része) lelkesedett, mert (1945 után) úgy érezte valami új, más kezdődött.
A hatalom kampányszövegeit hallva, benne a Vezérré előléptetett és éljenzett Orbán Viktor megnyilvánulásai ugyanazt sugallják, mint az ’50 évek Magyarországáé: a párt, a (dolgozó) magyar nép (a munkásosztály) élcsapata, a párt és vezetői tévedhetetlenek. A jelenleg hatalmon lévőknél jobb, igazabb párt (és vezetés) nincs e Földön. Az egykor gyűlölendő „imperialisták” ma a „sorosisták” név alatt futnak, akiket épp úgy országhatáron kívülről támogatnak, fizetnek, „bérelnek”, mint az orbáni rendszer elődjének tekinthető egypártrendszer ellenségeit. A Békemenet vészesen hasonlít a május elsejei felvonulásokra.
Azokat is jól megszervezték, autóbuszokkal utaztatták a résztvevőket, kiosztották a zászlókat, az előre legyártott transzparenseket (mai szóval molinókat). A felvonulás résztvevői is mind önkéntesek voltak, épp úgy éltették a pártot és vezetőiket, mint manapság a Fidesz tábor. A testvéri szovjet elvtársakat felváltották az ugyancsak ingyen utaztatott lengyelek.
Kishazánkban az orbáni szlogenekben ma már nincs szó demokráciáról, a vélemények szabad kinyilvánításáról, a különféle vallások szabad gyakorlásáról. Vajon kampányában miért nem hirdeti büszkén a jelenlegi kormánypárt és vezére Orbán Viktor, hogy a 150 éves török-muszlim uralom alatt Konstantinápolynak nem sikerült megtérítenie a magyar lakosságot?!
A kereszténység alapját, a szolidaritás, a megértés, megbékélés, a megbocsátás, stb. évezredes tanait is kitörölte az orbáni ideológia a köztudatból. Helyette van a leninizmusra (és sztálinizmusra) emlékeztető és jellemző (osztály)harc, mely mindenkit ellenségnek tekint, aki elveti a Fidesz vezette egypártrendszer gondolatát. A parlamentáris ellenzéket, a kormánypárttal nem rokonszenvezőket, sohasem (még a Horthy korszak „béke éveiben” (1924-1938) sem!) gyűlölték annyira és nyíltan, mint napjainkban. Félelmetes és félelemkeltő ez a választási kampánynak titulált gyűlölethadjárat. Persze, vannak vicces, mosolyt fakasztó megnyilvánulások is, mint pl. az ötös párttagkönyv tulajdonosának szavai:
„…Sorsdöntő választás előtt állunk: most dől el, hogy tovább tudjuk-e adni ezt a hazát az utódainknak úgy, ahogy mi örököltük az őseinktől.…”
Ajaj, tetszik emlékezni, 8 éve hogyan tetszettek megörökölni ezt a hazát? Mi mindent tetszettek akkor mondani az elődökre, beleértve a ’89-et megelőző 40 évre? Pedig, most ugyanott tartunk. Hiszen a kommunistáknál is sokkal nagyobb mértékben harácsol, lop a jelenlegi vezető réteg, elit. Ilyen fokú korrupció sem a pártállamban, sem a Horthy-korszakban nem volt! Orbán ugyanis megtalálta azt a kiskaput, amire az EU-nak már nincs ellenőrzési kapacitása. Minden EU-s pénzre kiírnak egy pályázatot, amit aztán valaki megnyer. Ez (látszólag) így korrekt. Csak azt nem ellenőrzi az EU, hogy a pályázatot megnyert cégek, vállalatok mögött ki áll, valójában melyik Orbán családtag vagy közeli jó barát részesül a hatalmas eurós beruházásokból.
Ugyancsak, igen vicces, hogy a kormánypárti média (főleg a televízió, és az internetes oldalak) mást sem szajkózik, mint pl. „nem akarjuk, hogy nálunk is migránsok randalírozzanak, és békés polgárokkal erőszakoskodjanak, mint pl. Brüsszelben”. Ilyenkor mindig az ott élő Fideszes EU-képviselőkért aggódom. Nem kéne azokat hazahívni? Milyen vezető ez az Orbán, ha olyan értékes képviselőit, mint pl. Szájer Józsefet, Tőkés Lászlót, Deutsch Tamást, vagy Schöpflin Györgyöt ilyen állandó veszélynek teszi ki?
Viszont a számtalan közvélemény-kutató jelentésekben sehol sem látok, olvasok a „millenniumi” (1990-2005 között születtek) Y és Z generációról, azaz a most 18 évesekről, az első szavazókról, választókról. Vajon ők hogyan gondolkodnak? Mit értenek ebből a torz választási rendszerből, a rengeteg visszalépésből, az agyontaktikázásból, no meg az egypártrendszert éltető Fidesz kampányból, amit állítólag a jövő nemzedékek részére talált ki és javasol a jelenleg regnáló Orbán rendszer.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a harmadik magyar köztársaságot „lerombolta Orbán diktatúrája”. Gyurcsány Ferenc erről Bibó István fővárosi szobránál beszélt, a DK köztársaság napi megemlékezésén. Később újságíróknak válaszolt vagyonnyilatkozatáról is.
A magyar köztársaságok fájdalmasan rövidek voltak, az első alig három hónapot élt meg, a második sem volt sokkal hosszabb, a harmadikat pedig húsz év után rombolták le – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint bizonyos értelemben a harmadik bukása a legfájóbb, mert annak nem egy külföldi hatalom beavatkozása, hanem
„korábban szebb reményekkel a politikába érkező magyar politikusok tombolása az oka”.
A sors fintorának nevezte, hogy az egykori Bibó szakkollégisták helyett mára a velük szemben álló ellenzék őrzi a köztársaság eszméjét szerinte.
Kijelentette, nincs alku azokkal, akik megtaposták, elrabolták a köztársaságot.
Azt mondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló demokratákat összeköti a republikánus meggyőződés és ez a meggyőződés áprilisra létrehozhat egy olyan választási szövetséget, ami képes legyőzni a kormányt és újjáépítheti a köztársaságot.
Ezt követően Gyurcsány Ferencet az újságírók reagáltatták a Magyar Idők online cikkére, amely szerint több mint 150 millió forintot tartott az év elején az osztrák Schoellerbank AG bécsi fiókjánál vezetett számláján, de ezt a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel. A politikus azt mondta, hogy leadott vagyonnyilatkozata pontos és törvényes; a bécsi befektetési számláján lévő, körülbelül fél millió euró értékű részvény és kötvény a nyilatkozatában feltüntetett, mintegy 605 millió forintnyi befektetésnek a része.
Gyurcsány Ferenc hozzátette, hogy európai uniós polgárként, és „ebben a kormányban részben nem bízva”, a befektetéseiket több részre bontva kezelik, egy magyar és egy osztrák bank mellett két magyar pénzügyi szolgáltatónál tartják. Hangsúlyozta, hogy a vagyonnyilatkozat kitöltési útmutatója alapján nem kell részletezni, hogy hány különböző befektetése van, azokat elég összegezve feltüntetni. Külön kiemelte, hogy nem csak saját, de családtagjai vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozta.
Az M1 kérdésére, hogy miért Ausztriában tartja befektetését, azt válaszolta: „Miért kellene itthon tartanom minden pénzemet?
Európai polgár vagyok. Európában tartom a pénzemet.”
A DK támogatását firtató kérdésre azt felelte, hogy pártja képviselői tiszteletdíjuk havi tíz százalékát a DK-nak utalják, emellett a kampány végéig ő maga 100-120 millió forintot ad kölcsön a pártnak.
Az ellenzéki megállapodásról és arról, hogy csak „a jó ég tudja, hogy hova fognak eljutni ezek az egyeztetések”; a közös listáról és Gergőről; meg arról, hogy a szocialistákkal nehezebb volt kormányozni mint a liberálisokkal; egészen addig, hogy a tét a diktatúra megtörése. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke volt a Republikon Intézet által szervezett beszélgetéssorozat (Kire szavazzanak a liberálisok?) vendége.
Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója először is arra volt kíváncsi, hogy miért szavaznának a liberálisok a DK-ra.
Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus ellenzék három pártja közül, amelyek bejuthatnak a parlamentbe (DK, MSZP, LMP) a Demokratikus Koalíció a leginkább képviseli a liberális értékeket. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a DK a legpiacpártibb közülük és emberjogi kérdésekben és messze meghaladja a liberális minimumot. Gyurcsány a DK egy szabadelvű, balközép, polgári párt.
Az ellenzéki megállapodásról
A DK elnöke szerint lesz megállapodás, de „a jó ég tudja, hogy hova fognak eljutni ezek az egyeztetések”. Azt is hozzáfűzte, hogy a „Momentumtól bármeddig lesz megállapodás” viszont van az országban 20, 25 vagy 30 választói kerület, ahol el lehet indulni egymással szemben, mert nincs esélye a demokratikus ellenzéknek.
A koordinált indulásról
FH KTGY.
„Olyan erős meggyőződésbeli különbségek vannak a választók között, hogy meg kell nekik hagyni a lehetőséget: kompromisszum nélkül, a hozzájuk legközelebb vélt pártokra tudjanak szavazni. A kompromisszumokat e tekintetben inkább taszítónak látjuk ebben a pillanatban, mint vonzónak.” Gyurcsány szerint a különálló listáknak mozgósító erejük van. Nem hagyta ki a megjegyzést, hogy az MSZP és a listavezetője októberig a különböző lista mellett kampányolt. „Onnantól kezdve, hogy Gergő ennek a listának az élére került vagy kerülni fog, úgy látszik, hogy változott az álláspontja.”
A liberálisokkal való kormányzásról
„Egy álom volt a liberálisokkal kormányozni” – kezdte ironikusan a választ Gyurcsány Ferenc. De hozzátette: „nehezebb volt kormányozni a szocialistákkal, mint a liberálisokkal, legalábbis a Kuncze-időszakig bezárólag. Utána Kókával és Fodorral már bonyolultabb volt a helyzet”.
„A legnagyobb tévedésünk az volt, hogy a nemzetközileg is a legbonyolultabb reformot, az egészségügyi reformot nemcsak, hogy a kisebbségi koalíciós partnerre, hanem egy olyan miniszterre bíztuk, akinek nem volt politikai tapasztalata, nem értette a társadalmi-politikai szövetségkötés technikájának fontosságát. És ezt nem beszéltük végig.”
Az őszödi kérdésről
„Nagyon sok liberális véleményformáló volt és van azon a nézeten, hogy az volt az ősbűn, a magyar politika ősbűne, ami az őszödi beszéd után történt: a rendőri beavatkozás, az ami az utcán történt, ahogyan ezt a kormányzat kezelte. Ez a hitelességi deficit máig terheli a baloldalt és magát Gyurcsány Ferencet is.” Ennyi volt Tóth Csaba felvezetője, amire a DK elnöke azt válaszolta, hogy racionálisan a választások előtt két hónappal már hiába igyekezne meggyőzni az igazáról azokat, akiket 12 évig sikertelenül próbált. Viszont hozzáfűzte, hogy a kormánynak a törvényes rend fenntartása volt az elvárása. „Franciaországtól Texasig, Németországtól Londonig ez minden kormány elvárása: tessék fenntartani a törvényes rendet.” Gyurcsány szerint történtek jogtalanságok, törvénytelenségek mindkét oldalon. „Nagyjából ugyanannyi rendfenntartó sérült meg, mint tüntető. 340 környékén van mindkét oldalon. Ez nagyon sok. De aki látott már közvetítést Frankfurtból tavaly nyáron, Párizs külvárosaiban, különböző amerikai szövetségi államokban, hogy mi történt műveleti területeken…”
Az „Orbánnal nincs alku”-ról
Gyurcsány Ferenc hétvégi kinyilatkozására utalt a moderátor, amire a DK vezetője azt válaszolta, hogy a ha demokratikus közélet lenne Magyarországon, akkor ezt természetesen nem mondhatta volna, de Orbán diktatórikus rendszerében igen.
A bojkottról
„Miért engednénk meg, hogy a Fidesznek 100 százaléka legyen?” – válaszolt kérdéssel a kérdésre a pártelnök.
FH KTGY.
„De akkor miért mennénk el szavazni, ha úgy is diktatúra van? Hogy ne legyen a Fidesznek kétharmada? Hiszen most sincs, mégis azt csinálnak, amit akarnak?” – hangzott a következő kérdés.
Gyurcsány szerint a választás tétje, hogy megtörjük a diktatúrát. „Elképzelhető, hogy tömeges átszavazás esetén el lehet venni a Fidesztől 40-50 választókerületet és kisebbségbe fog szorulni… Nem betlire kell játszani. Aki betlire akar játszani az járjon ultikörbe.”
Diktatúrában születtem, abban nőttem fel, de, és ez szerencse volt a szerencsétlenségben, egy olyanban, amely a diktatúrák alap elviselhetetlenségét nem tetézte romboló ösztönnel, szándékos embertelenséggel. A fej retardált volt, de a láb nem rúgott.
Mindazonáltal sok mindent vett el tőlem, amelyekkel pedig minden másképp, jobban alakulhatott volna, konkrétan az életem, még ha ez nem bizonyítható is, de feltételezhető.
Mert ahol általában jobb, ott az ember is jobbá válik. Elég, ha látsz egy külföldit, hogy tudd, mire gondolok, akár olyan csekélységre, mint amikor közülük egy fellök az utcán, ő azt mondja, sorry, mi meg azt, hogy te barom, nem látsz a szemedtől! Ez azért fontosabb különbég, mint aminek elsőre látszik.
De akik félelem nélkül élhetnek, azok nem csak embernek lesznek jobbak, ami természetes, mert ahol mindig görbén jársz, legfeljebb csak pillanatokra egyenesedhetsz ki – a diktatúrák örökös gyermekeinek testtartása –, ott a lélek is púpos lesz. Ők azonban ahhoz is közelebb jutottak, amit egyszerűen csak tisztességes, produktív életnek neveznek. Ez az esély itt hiányzott, ezért hát a számla végösszege, hogy nincs mit megbocsátanom. De a számlát is csak magamnak nyújthatom be. Rossz helyre születni és benne maradni, egyenlő egy életen át a saját sírodat ásni.
És ma ismét diktatúra. Bár a formális jogokból ez egyelőre többet ad, elmehetsz, visszajöhetsz, átkozódhatsz, egyrészt e jogokból naponta vesznek el, másrészt, és az ítélkezés szempontjából ezt tekintem irányadónak, miközben a fej most sem vonzóbb, ráadásul, akár a tyúkólba beszabadult róka, többet rabol, mint amire egy tolvajnak az önbecsüléshez feltétlenül szüksége van, ez a láb most rúg és tapos is. Ezek azt hirdetik, nem létezik igazság, ezért büszkén hazudnak, mellé meg mint valami silány menzai köret jár a rengeteg becstelen arc és gondolat.
Minek is vitatkozni azokkal, akik patikamérlegen mérik elvesztett és megmaradt jogaik arányát! Itt a többségnek soha nem lehet elég rossz, mindig találnak elég indokot, hogy ne csak féljenek tőle, de szerethessék is a rosszat.
Az ország, ahol élsz: egy nő, aki folyton halottat szül. Ahol nem szabadna lelkiismeret-furdalás nélkül beülni egy kávézóba. Milyen mámorító drogosként beszívni egy krónikusan beteg szellemi környezet összes ártalmát!
Tényleg, mire való egy ország? Egy olyan egyszerű dolog, mint a létezés jobbításának szándéka itt mitől fordul mindig az ellenkezőjébe, az élet pusztításának szándékába? Persze mindig mások élete a tét, sosem a sajátjuk.
Diktatúrában fogok meghalni, a nálam sokkal fiatalabbak is, és ez a leglassúbb halál, ez teszi tönkre legjobban az embert. Aki számot vet vele, miben él, annak folyton bűntudata van, aki letagadja, a gőgös „apolitikus”, a carpe diem-fanatic, akinek az élet a tényszerű megalázottságban és szorongásban is trillala, trallala, az meg örökké, a végső kifulladásig menekül.
De hiába, valahol, egyszer mindenkinél eljön az önelszámolás.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
