Kezdőlap Címkék Diktatúra

Címke: diktatúra

Kétharmad

Ahogy azt tanítják az iskolában, a rómaiak, mikor még köztársaságban éltek, veszély esetén egy diktátort választottak maguk közül, aki teljhatalmat kapott, így a demokráciákban szokásos, vitákkal tarkított, időben elnyúlt hercehurca helyett a veszély megkövetelte módon, azaz gyorsan és hatékonyan tudott dönteni.

Orbán Viktor népszerűségéből látható, a magyar nép ma is úgy tudja, bajban vagyunk, és miután fogalma sincs róla, hogyan kell magát megvédeni, jobbnak látja, ha egy harcedzett szakember (street fighter) áll az ország élén. És ha diktátorként, akkor úgy.

Első kérdés: honnan veszi a nép, hogy őt bántani akarják? Hát onnan, hogy tanulmányaiból és/vagy a Himnuszból tudja, minket mindig bántottak. Az ismert történelmet tekintve legkorábban ugyebár a besenyők, aztán következett sorrendben Merseburg, Augsburg, Muhi, Mohács, Szatmár, Világos, Trianon, Don kanyar, Budapest, Brüsszel, Soros, Brüsszel, Brüsszel, Brüsszel. Utóbbi öt már a jelenkor szörnyűsége, hiszik is, nem is a jámbor szavazók, de olyan erővel nyomja a lefizetett média, hogy szegények végül elfogadják. A boltban is átvertek a múltkor, gondolja egyik-másik mérgelődve, biztos lehet benne valami.

Az átverés például stimmel

Következő kérdés: honnan lesz diktátor, ha már így szükség volna rá? Régebben flottul működött a rendszer, került az magától bármikor. Először törzsfőnök, később vezér, majd fejedelem, aztán király, még később király/fejedelem/szultán triumvirátus, utána megint király, majd kormányzó és végül első titkár. Utóbbi nem látszik diktátornak, de az.

Aztán szünet következett. Olyan rendszerbe értünk, ahol csak az lehet diktátor, akinek a nép egy szavazáson több mint kétharmadot ad. Az új rendszer Alapító Atyái azért húzták meg ott a vonalat, mert lehetetlennek tartották, hogy komoly vészhelyzet hiányában bárki elérhessen ilyen nagy arányt. Sokáig nem is volt diktátorunk.

Az utóbbi négy darab kétharmadot végül úgy sikerült összehoznunk, hogy a sokak által felkorbácsolt tömeghisztéria hatására az ország nagy többsége elfogadta, és máig esküszik rá, hogy egy ember, aki megbukott, lemondott, nem volt már senki, még a besenyőknél is veszélyesebb miránk, mimagyarokra. Ebből látszik, hogy annyit értünk a politikához, mint harangöntéshez a hajdúsági medián. Persze a gyűlölt ember sem volt valami nagyeszű, mert azt a bolondságot hitte, hogy értelmiségünk vezérletével mi majd meg fogjuk érteni. A fenti szarvashibák eredményeképpen az ország önmagát vetette prédaként egy dilettáns pávatáncos lábai elé.

A kétharmad birtokában bárki megkérdőjelezhetetlenné válik, vagyis azt csinál, amit akar. Tévedés ne essék, demokratikusan csinálja azt, mert a nép úgy döntött, diktátornak nevezi ki.

Érdekes, hogy ezt a primitív igazságot rengetegen képtelenek fölfogni. Mérges cikkeket írnak, tiltakoznak, Brüsszelbe rohangálnak, diktatúráznak (helyesen ugyan, de az kétharmaddal nem bűn), valamint szidják egymást, ahelyett, hogy egy dologgal foglalkoznának, ha már az ostoba önkénytől meg akarnak szabadulni: az ellenzék népszerűvé tételével annak bemutatása révén, hogy ők mit tennének másképp, és hogy az mennyivel volna jobb.

De nem

A függetlenség ezek szerint azt jelenti, hogy ha a regnálókról csak rosszat ír az ember (olyan pocsékok, mást nem is tehet), akkor az ellenzékről is csak rosszat szabad, különben büszke függetlenből ócska pártszócsővé degradálják. Mások is, de főleg önmaga. Kemény önkorbácsolással, mardosó szégyennel meg bűntudattal, mert Gyurcsány csicskája lenni senki nem akar, és bizony azonnal azzá lesz a szerző, ha meg meri írni, hogy az ellenzék a regnálókkal ellentétben rég csatlakozott volna az Európai Ügyészséghez, így már egy éve itt lenne az EU pénz, az euró úgy 365 forintot érne, az infláció meg az EU átlagával lenne azonos – a mostanra az ellenzék által megnövelt, immár másfélszeres tanárfizetésről meg az ellenzék által újból bevezetett svájci indexálásról nem is beszélve.

Úgy látszik, félnek a csicskaságtól. Ezért marad a mindenkit csak kritizáló írás, tizenhárom évünk értelmiségi csúcsstratégiája.

Az eredmény maga a csőd.

A NER sajtóban nincs ilyen (lásd a választási eredményeket).

„Orbán a korlátlan hatalomért nyúl”

„Orbán a korlátlan hatalomért nyúl” – ezzel a címmel közölt terjedelmes cikket a honlapján a szászországi közszolgálati műsorszóró. Megállapította: Magyarországot diktatúra fenyegeti, a magyar miniszterelnök ugyanis még több hatalmat akar, mint amennyit kétharmados parlamenti többsége biztosít neki.

Egy beterjesztett felhatalmazási törvény értelmében a miniszterelnök rendeleti úton, vagyis a parlamenti jóváhagyás nélkül kormányozhat, a törvényben foglalt két új bűnügyi tényállás értelmében a hamisnak minősített hírek terjesztését akár 5 évig terjedő börtönnel büntethetik, és a rendkívüli helyzet fennállása idején nem lehet választásokat tartani.

Orbán tehát biankó csekket kér a parlamenttől, és a jövő héten meg is kapja. A cikk Arató Gergelyt (DK) idézte, aki azt mondta: a törvény „korlátlan időre korlátlan hatalmat biztosít Orbánnak”.

Ellen Bos, az Andrássy egyetem politológusa szerint a lényeg az, hogy a vészhelyzetre az alkotmányban már előirányzott felhatalmazásokat ezzel korlátlan időre meghosszabbítják, és ez, akármeddig tartson is, hosszú távon a parlamentet gyengíti, és a végrehajtó hatalmat erősíti.

A szerző idézte a Momentum pártot is, amely a Facebookon egy németül is kitett posztban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervezett felhatalmazási törvény a halálos döfést jelentheti az egyébként is kritikus állapotban lévő magyar demokráciának.

A szerző abból, hogy a poszt németül is olvasható, azt vonja le, hogy a magyar ellenzék külföldről, mindenekelőtt az EU-tól vár segítséget.

Szól a cikk arról is, hogy számos civil szervezet és jogász szerint a tervezett törvényre nincs jogi ok, mert már jelenleg is az a helyzet, hogy a kormány nagy felhatalmazásokkal rendelkezik, döntéseit azonban a parlamentnek 15 naponként jóvá kell hagyni.

Bárándy Péter jogász szerint ehelyett a jogrenden kívül eső megoldást választottak.

”A kormány, ami a mi rendszerünkben egyetlen személyt jelent, fel akarja számolni az összes korlátozást, hogy ne maradjon egyetlen ellensúly sem”

– idézte a cikk Bárándyt a Hírklikk portálról.

Részletesen szólt az írás a törvény elleni petícióról, amelyet eddig több mint 90 ezer ember írt alá, valamint a TASSZ és mások figyelmeztetéséről, hogy a törvényben foglalt két új bűnügyi tényállást a kormány a véleménynyilvánítási és sajtószabadság korlátozására, újságírók bebörtönzésére használhatja ki.

Bukovics Márton, az Azonnali.hu munkatársa azt mondta, nem lát ilyen veszélyt, mert ehhez először is a szándékot kellene bizonyítani bíróság előtt, és a jelen helyzetben igen nehéz meghatározni, hogy mi a fake news. Bukovics szerint a felhatalmazási törvény mindenekelőtt politikai kommunikációs manőver, amennyiben az önkormányzati választások eredménye után Orbán meg akarja mutatni, hogy az ellenzék „Magyarország ellen van”, és Ő az ország egyetlen igazi védelmezője.

Részletezte a cikk az Európából érkező bírálatokat, valamint az Európa Tanács főtitkárának figyelmeztetését, és Orbán Viktor arra adott „lapidáris és arrogáns” válaszát.

A szerző rámutatott: a felhatalmazási törvény nem változtat az egészségügy nyomorúságos helyzetén, amely alulfinanszírozott, és amely semmit nem változott Orbán hatalomra jutása óta.

Végül idézte Kim Lane Scheppele megállapítását, amely szerint Orbán azon van, hogy már most biztosítsa magának az eszközöket ahhoz, hogy hatalmon tudjon maradni, ha a közvélemény az egészségügy helyzete és az elkerülhető áldozatok miatt ellene fordul.

Ara-Kovács Attila

A totális felé

A rend kedvéért tegyük világossá, mi a kulturális törvény, címe szerint A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvény jelentősége. Miről is szól?

A lényege az, hogy az állam akkor ad pénzt egy önkormányzati színház finanszírozásához, ha az önkormányzatnak nincs rá elég pénze, ezért kezdeményezi a színház vegyes fenntartásúvá változtatását, ami azt jelenti, hogy meg kell állapodnia a kormánnyal a finanszírozásról, a fenntartás mikéntjéről, beleértve az igazgató kiválasztásának módját is.

Nincs szó tehát arról, hogy a tüntetés, a tiltakozások hatására érdemben enyhült volna a törvény.

A törvényjavaslatot az orbáni–kövéri Országgyűlés „kivételes eljárásban” tárgyalja. A kivételes eljárást olyan esetekben alkalmazzák parlamentek, mint amikor egy árvízhez, járványhoz, hasonló váratlan eseményhez kell a törvényeket sürgősen hozzáigazítani. Ezzel a lehetőséggel a fideszes többség rendszeresen visszaél: akkor alkalmazták például, amikor a játékautomatákat vagy a lakástakarékpénztárakat támadták meg. Ugyan miért volt szükség kivételes eljárásra?
Az Orbán-rendszert én önkényuralomnak szeretem nevezni. Ugyanazt mondom ezzel, mint amikor Heller Ágnes zsarnokságként írta le a rendszert. A politikatudomány művelői autokráciának hívják, amit a demokrácia ellentétének tekintenek. Ez a fogalom azt fejezi ki, hogy megszűnt a fékek és ellensúlyok rendszeres, a hatalmi ágak elválasztása, a végrehajtó hatalom csúcsán állók hatalma korlátlan.

Mit jelent ehhez képest a főképp a színházakról szóló kulturális törvény?

Azon túl, hogy a politikai hatalom Orbán és az általa megbízottak, vagyis a Fidesz kezében van, és ezen nem is lehet változtatni, a hatalmon levők a maguk ellenőrzése alá vonják a kultúrát is, ahogy – más eszközökkel – a maguk ellenőrzése alá vonják a gazdaság egyre nagyobb részét is. Azt a rendszert, ahol a politikai rendszeren túl a gazdaság és a kultúra minden területe a hatalmi párt közvetlen ellenőrzése alatt áll, totális diktatúrának szokták nevezni. Én Kornai Jánost vagy Dragomán Györgyöt és másokat követve nem szoktam az Orbán-rendszert mai állapotában diktatúrának nevezni, mégpedig ugyanazért, amiért ők: mert a diktatúra szóhoz valami mást szoktak asszociálni, akik megélték felnőttként a Rákosi-rendszert, mint Kornai, vagy a Ceauşescu-rendszert, mint Dragomán.
Ha tehát megmaradunk is az önkényuralom kifejezés mellett, azt azért hozzátehetjük, hogy ezzel a törvénnyel, a kultúra állami irányításának ezzel e törvénnyel is megvalósuló megkeményítésével az Orbán-rendszer afelé tart, hogy totálisnak lehessen majd tekinteni. Nem ért még el oda, de afelé tart.

Kadare: a diktatúra jót tesz az irodalomnak

Albánia világhírű írója a párizsi Le Monde-nak nyilatkozott. Iszmael Kadare 83 éves és idejét megosztja szülőhazája, Albánia és második hazája Franciaország között. 1990-ben menedékjogot kért és kapott Franciaországban, ahol az irodalom szabadsága mindig is nemzeti ügy volt. Az idős albán író, aki esélyes a Nobel díjra is, a Luxemburg park mellett lakik Párizsban, ahol interjút is adta.

A halott hadsereg tábornoka és más könyvei magyarul is megjelentek, mert az albán író történelem szemlélete a közös múltat vázolta fel. Azt az időszakot amikor ennek a régiónak a kis nemzetei különböző birodalmak részei voltak nem egyszer szétszabdalva. Az albánok mind a mai napig ennek a megosztottságnak az örökségével birkóznak. Maga Albánia vallásilag megosztott: a többség muzulmán , de sok a görög ortodox illetve a katolikus is. Teréz anya például, akit a Vatikán nemrégiben szentté avatott, szintén albán volt, de nem Albániában született hanem Szkopjéban. A mai Észak Macedónia fővárosában. Ebben az országban a lakosság több mint egynegyede albán. Koszovóban viszont ők alkotják a többséget (kb. 90%).

Hogy oldották meg a nagy birodalmak a vallási és nemzeti megosztottság problémáit? A hatalom és az elnyomottak viszonya – ez Iszmael Kadare fő témája, mely Európában szinte mindenütt érdeklődést vált ki. Mit csinált Iszmael Kadare a világtól elzárkózó albán kommunista rendszerben ?

“Írtam a diktatúra idején”

A világtól való elzártság kedvező lehet az irodalomnak, mely sok tekintetben a képzelő erőből táplálkozik.  “A diktatúra ebből a szempontból még előnyös is lehet!” Az irodalom iránt óriási az érdeklődés hiszen mást csinálni mint olvasni és álmodozni nem nagyon lehet. Albánia Európa legszegényebb országa volt és maradt is bár a fejlődés letagadhatatlan. Az irodalom jelentősége ebben a globalizált világban jóval kisebb mint a diktatúra idején amikor az emberek sokkal inkább figyeltek az írókra.

Ma emlékháza van Iszmael Kadarenak Tiranában, de két kijárata van: kell egy menekülő út! Ha a főkapun az állambiztonság emberei zörgetnek, akkor mindig kell egy kiskapu, ahol talán el lehet menekülni – nyilatkozta a világhírű albán író.

Bréking (fék)nyúz, 2019. május 22. – Tudósítás a másik valóságból

Járóka Lívia leleplezte, hogy a luxus civil szervezetek lenyúlják a pénzeket, Soros is ezért hozza létre azokat. A Századvég kiderítette, hogy a magyarok 81 százaléka szerint változásokra lenne szükség az Európai Unió működésében. A Magyar Hírlap pedig elmagyarázza nekünk, hogy nincs nyoma az ellenzék által állított orbáni diktatúrának.

A luxus civil szervezetek lenyúlják a pénzeket

A baloldali és liberális elit csak szavakban támogatja a romák felzárkóztatását és a bevándorlók integrációját, valójában egyikért sem tesz érdemben semmit — összegezte eddigi tapasztalatait a Fidesz roma származású európai parlamenti képviselőjét, az Európai Parlament alelnöke. Járóka Lívia beszélt Soros György és más gazdasági szereplők befolyásáról is, amelyek komoly üzletet látnak a migránsok integrációs programjaiban, ezért luxus-NGO-k hálózatát hozták létre Euró­pában.

Arról is beszélt, hogy a tömeges bevándorlás lehetetlenné teszi a roma felzárkózás uniós támogatását. – Láttam, ahogy pénzeket csoportosítanak át a romastratégiától a menekültek integráció­jára, majd azt rosszul használják fel. Több tagországból kerestek meg migránsok, ilyen jellegű panasszal – fogalmazott. (Magyar Nemzet: Járóka Lívia: Luxus-NGO-k fölözik le az uniós pénzeket)

A magyarok 81 százaléka szerint változásokra lenne szükség az Európai Unió működésében

A magyarok döntő része elégedetlen az Unió migrációs válságkezelésével és változást akar az Európai Unióban. A pártpreferencia adatok alapján magabiztos Fidesz-KDNP győzelem várható a vasárnapi európai parlamenti választásokon – derül ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.

A válaszadók 81 százaléka szerint változásokra lenne szükség az Európai Unió működésében, tehát a jelenlegi brüsszeli elit tevékenységéről igen lesújtó a magyarok véleménye. Ezzel szorosan összefüggő kérdés, hogy a magyar választók rendkívül elégedetlenek azzal, ahogy Brüsszel az elmúlt években a legmeghatározóbb európai kérdésben, a migrációs krízis kezelésében eljárt: 70 százalékuk szerint a jelenlegi uniós vezetés rosszul kezeli a tömeges illegális bevándorlás problémáját, és pusztán 26 százalékuk elégedett az Unióval e téren. (Magyar Nemzet: Századvég: A magyarok elsöprő többsége változást szeretne az Európai Unióban)

Hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma

Az egyszeri ellenzéki szavazó, amikor kilép a való életbe, azzal szembesül, hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma, hiába hangzanak el balkáni képet festő nagymonológok éhkoppon tartott orvosokról, az országból elüldözött rezidensekről, tanárokról, kisemmizett óvónőkről. A hétköznapokban ők köszönik szépen, jól vannak, több fizetésből, jobb munkakörülmények között.

Ebbe a sorba tartozik a szocialista Ujhelyi István vagy a DK-s Gyurcsányné Dobrev Klára EP-kampányszövege is, akik szerint (többek között) Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, így aki bent szeretné tartani hazánkat, szavazzon rájuk! S ahogy Kunhalmi Ágnest meglepetésként érte, hogy május elsején nem az Európai Unió megalakulásának, hanem Magyarország csatlakozásának ünnepeltük a tizenötödik évfordulóját, az ellenzéki szavazók is hátrahőkölhettek, feltéve a kérdést: Ki és mikor tett akár csak utalást arra a kormány részéről, hogy kilátásban van a Huxit?

Az ellenzéknek hasonlóan nagy aljassága azzal fenyegetőzni, hogy mostanra már tényleg csak az utolsó, hatvan év feletti orvosok dolgoznak a kórházakban, és annyi ápolónő távozik a nyugati országokba, hogy lassan már általános iskolában fogják oktatni az infúzióbekötést, hogy mindenki meg tudja oldani akár magának is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatsora szerint 1960 óta nem volt olyan magas az itthon dolgozó orvosok száma, mint 2017-ben. (Magyar Hírlap: Szemtelen hazugságok)

Tüntetés miatt börtönbe zárhatnak ellenzéki politikusokat?

Nem csak Észak-Koreában, hanem itt nálunk is. A jelek szerint újabb fontos lépést tehet a hatalom az illiberális diktatúra kiépítésében. Az ügyészség most a Momentum elnökét fenyegeti egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel.

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják és már ki is hallgatták, amiért állítólag füstbombát dobott tavaly december 13-án a Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrökre egy tüntetésen.

Ezzel a hatóság szerint akadályozta a rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a gyanúsításban megjelölt bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Fekete-Győr András januárban azt nyilatkozta:

“az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami csak az erő nyelvén ért, az ne lepődjön meg, ha az emberek visszatámadnak. A felelősség azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket. A felelősség tehát Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért.”

Azt is hangsúlyozta, hogy a tüntetésen egy veszélytelen, játékboltban kapható füstképzőt dobott el, miután a rendőrök felszólítás nélkül lőtték a könnygázt fiatalok és idősek arcába.

“Természetesen semmilyen olyan eszközt nem használtam, ami sérülést tudna okozni. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem akartam senkinek sem ártani, a rendőrökért is tüntettem. Politikai véleményt nyilvánítottam ki, sok ezer emberrel közösen.”

Fekete-Győr András ma a Facebook-oldalán ezt írta:

“….a decemberi rabszolgatörvény elleni tüntetésen valóban a rendőrsorfal mögé dobtam egy játékboltban kapható, ártalmatlan füstszórót, ami szerintük néhány rendőrt akadályozhatott a tisztán látásban. Sérülés természetesen nem történt. Emiatt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak, amit egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel büntethetnek.

Az Ügyészség akkor azonban félrenéz, amikor az EU-s pénzeket ellopják, 50 milliós Mercedeseket, vadászházakat, milliárdos luxusjachtokat vesznek belőle.”

Szóval most Fekete-Győr András a soros, pár napja meg Gulyás Mártont zárták egy hétvégére fogdába. Őt is bűncselekménnyel vádolják, mert tüntetni mert a Városliget lerombolása ellen.

Az ezek szerint teljesen rendben van, ha a hatóság könnygázzal és vízágyúval oszlat tüntetőket, ha az MTVA-székház biztonsági őrei parlamenti képviselőket vernek és dobnak ki, a tüntetők viszont már azért is büntethetők, ha lelépnek a járdáról.

Már régóta a koncepciós pereknél tartunk

0

Orbánia egyre jobban teljesít: sunnyogva, fokozatosan, de megállíthatatlanul halad a parlamentáris díszletek mögé rejtett diktatúra kiépítése.

Jól halad a Centrális erőtérként viselkedő végrehajtó hatalom egyik legfontosabb ellensúlyának – mint tudhatjuk, ilyesmire nincs is szükség egy illiberális államban -, az igazságszolgáltatásnak a politika alá rendelése. Az ügyészség Polt Péter vezetésével régóta, már azelmúltnyolcévben is a Kedves Vezető utasításai szerint ügyködött, majd a first lady barátnőjét nevezték ki a bírói testület élére, átszervezték az alkotmánybíróságot és nyugdíjazásokkal, kinevezésekkel apránként megkezdték a többi bíróság bedarálását is. A hatalomnak fontos ügyeket ezért gyakran már korábban is a megfelelő bíróságokra lehetett áthelyezni. Azonban a hatalom biztos akar lenni a sikerben, ezért most felállítják a NERtársakból álló közigazgatási bíróságokat, mit számít nekik, hogy a Velencei Bizottság kifogásolja az eredeti ötletet, például a bíráknak a miniszter által történő kinevezése miatt.

Már régóta ott tartunk, hogy koncepciós pereket láthatunk

És ehhez még a Tanú című filmet sem kell elővennünk a DVD-k közül.

Azelmúltkilencévben több per is azt az érzést kelthette bennünk, hogy beültettek minket a nemzeti időgépbe és az 50-es évekbe keveredtünk.

Kezdődött a gárdisták kifordított pereivel. Először arról hozott ítéletet a bíróság, hogy a rendőrség helyesen járt el, amikor nem oszlatta fel Devecserben a gárdisták jogsértő masírozását, amelyen erőszakos cselekmények is előfordultak, s amely a helyi cigányok megfélemlítését szolgálta. Ezzel szemben viszont elmarasztalták és csaknem tízmillió forint kártérítés fizetésére kötelezték a rendőrséget, amiért egy másik alkalommal feloszlatták a gárdisták jogsértő tüntetését és ezzel megsértették emberi méltóságukat. Ja, akkor a rendőrség a Magyar Gárdát feloszlató jogerős ítélet ellen, valamint a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György melletti szervezett tüntetést oszlatta…

Aztán jött az a per, amelyben nem az UD Zrt-t, hanem az MDF volt vezetőit, Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt ítélték el. Emlékezzünk: az történt, hogy egy Fidesz közeli magán “titkosszolgálat” megbízást kapott az MDF vezetőinek megfigyelésére és lejáratására, annak érdekében, hogy a párt vezetését átjátsszák a Fidesz beültetett emberének, Almássy Kornélnak. A jogellenes machináció terve kitudódott, Dávid Ibolya és Herényi Károly nyilvánosságra hozta az összeesküvést bizonyító titokban rögzített hangfelvételt, és lemondásra kényszerítette a párt elnökjelölt-jelöltségéről Almássyt.

Egyszóval itt is a józan észnek, a jogérzéknek ellentmondó, fordított ítélet született, az igazi jogsértés áldozatait ítélték el, mert nyilván ez szolgálja a Centrális erőtér érdekét, az UD Zrt. vezetői meg szép kis állami megbízásokat kaptak.

A perről nekem az jutott eszembe, hogy a világ igencsak elcsodálkozott volna, ha a Watergate-botrány miatt nem az ellenzék vezetőjének választási irodájába betörő titkosszolgákat ítélték volna el és nem Nixon elnöknek kellett volna lemondania, hanem a Watergate-ügyben nyomozó Bob Woodward-ot és Carl Bernsteint, a Washington Post két újságíróját állították volna bíróság elé.

A csúcs, vagy inkább talán a mélypont azonban a Sukoró per

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték ugyanis Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója 3 év 6 hónap letöltendő börtönt kapott. Azzal vádolták őket, hogy áron alul akarták átjátszani a sukorói telket a beruházást tervező üzletembernek.

A vád több sebből is vérzik. Először is az üzlet nem valósult meg, már csak ezért sem érhette semmilyen kár az államot a telek árának állítólagos manipulálásával. A Fidesz ugyanis akkor heves támadást indított a beruházás ellen, az ügyészséget is bevetve, feltehetően azért, hogy a Gyurcsány-kormány ne tudjon valami sikert felmutatni.

Valójában éppen a turisztikai beruházás (a kaszinó ennek csak egy része lett volna) megfúrása okozott gigantikus károkat. Elmaradt egy egymilliárd eurós beruházás, amely több ezer embernek adott volna munkát, és jelentős bevételt generált volna a magyar államnak.

Engem mégis leginkább az keserít el, hogy a bíróság mérlegelés nélkül elfogadta az ügyészség házi ingatlan értékbecslőjének megállapításait, miközben az gyökeresen ellentmond más szakértői véleményeknek. A Sukoró-üggyel nem foglalkoztam részletesen, viszont még 2011-ben feltártam egy másik ügyben az ügyészség értékbecslőjének hajmeresztő hibáit és torzításait.

Így működnek az ügyészség szakértői…

A moszkvai kereskedelmi kirendeltség az ügyészség szerint 52 millió dollárt ért, viszont áron alul, 23,3 millióért adták el egy offshore cégnek. Egy másik, nemzetközi értékbecslő (a Cushman & Wakefield) korábban 20 millió dollárra értékelte az ingatlant, de ez nem érdekelte az ügyészséget.

Nézzük az ügyészség szakértőjének ordító hibákat:

1. Az ingatlan értékébe beleszámították az építmény alatti telket, miközben az végig szovjet, majd orosz állami tulajdon volt.

2. Az értékbecslő szerint az ingatlan “per, teher és igénymentes”. Hát nagyon nem volt az: az orosz államnak lényegében vevőkijelölési joga volt. Egyrészt a telek miatt, másrészt az orosz állami intézmények közelsége, nemzetbiztonsági szempontok miatt. (Vulgáris hasonlattal élve: egy budapesti lakás sem ér annyit, mint egyébként érne, ha alatta a telek valaki másé, aki mindenbe beleszólhat, plusz még mondjuk haszonélvezeti jog terheli.)

3. Az 52 millió dolláros árba beleszámították a lepukkadt épület felújítását is. Csak éppen senki nem újította fel az ingatlant az eladás előtt.

4. Hiányzik a szakvéleményből a tulajdoni lap…

5. Az ingatlan értékét egy moszkvai ingatlanhirdetési újság két számának árai alapján számolták ki. Szóval a referencia árak hirdetési irányárak voltak és nem megvalósult eladások szerződés szerinti tényleges árai. (Nagy különbség… Nem jutott eszükbe orosz szakemberekkel konzultálni?)

A fentiekhez képest már csak apróságok az olyan felületességek, mint az, hogy a szakvéleményben eltévesztették az ingatlan adásvételi szerződésének dátumát és az aláírók személyét.

A meggyanúsított volt moszkvai nagykövet szerint az orosz állam által vevőnek kijelölt offshore cég nevében az orosz titkosszolgálat két magas rangú tábornoka és egy Kreml közeli nagyvállalkozó emberei tárgyaltak. Az ügyészség a nevüket nem akarta jegyzőkönyvbe foglalni, nehogy nemzetközi bonyodalom támadjon…

Elgondolkodtató, hogy ugyanez az értékbecslő cég dolgozott az ügyészség megbízásából a Sukoró ügyön, ellentmondva négy másik értékbecslésnek. Nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy ez egy haveri cég, amely vagy tényleg ilyen baromi amatőr, vagy – ami még rosszabb – politikai megrendeléshez igazítja az értéket.

A Sukoró-per szerintem kezdettől fogva koncepciós per volt. Felmerült lehetséges magyarázatként és én hajlamos is vagyok ezt gondolni, hogy a Centrális erőtér most bosszút állt a két vádlotton, mert nem voltak hajlandók Gyurcsány Ferenc ellen tanúskodni, pedig Orbán Viktor igaziból a volt kormányfőt szerette volna elítéltetni, csak ez már nem jött össze.

A koncepciósnak tűnő perek listája folyamatosan bővül, most éppen a Czeglédy-ügy a soros…

Már megint zsarolással próbáltak Czeglédy ellen bevethető, az ügyészség koncepciójának megfelelő vallomásokat kicsikarni. Minimális büntetéssel megúszhatja, ha mondd valami „extrát”, „nagyon ütőset” Czeglédy Csaba ellen – ilyen „vádalkut” ajánlott az ügy egyik gyanúsítottjának több körben is az ügyészség. Szerinte azzal próbáltak nyomást gyakorolni rá, hogy ellenkező esetben hosszú évekre börtönbe kerülhet – erről maga az azóta már meg is vádolt férfi beszélt.

Az ellenzéki közvélemény nem tud szembenézni a rezsimmel és máig rabja az illúzióinak

Az Orbán-rezsim dinamikus diktatúra, amelyben a hatalmi eszközök megválogatását az alkotmányozó többség megtartásának érdeke vezérli.

A sajtó, ahogy az ellenzéki pártok, a bíróságok vagy egyáltalán az emberi jogok, tehát a formális demokrácia intézményrendszere, de az adó- és családpolitika, az oktatás- és külpolitika stb. is mind ebből a szempontból értelmezendők. Viszont ha ebből a szempontból értelmezzük őket, világos, hogy a rezsimet választáson nem lehet legyőzni a nagyhatalmi kontextus most elképzelhetetlen megváltozása nélkül.

Az ellenzéki bábozás és a jól kalibrált, orbánilag gondozott pártrendszerbe vetett illúzió, amelyet láthatóan nem tud elereszteni a közvélemény, az ellenzéki pártok pedig táplálják az “előválasztásokkal”, a TV-kben tett magas röptű fecsegéssel és “utolsó csepp” demonstrációkkal, a rezsim életének szerves része, és tartanak addig, amíg ez hozzájárul a kétharmadhoz, de minimálisan nem veszélyezteti a robusztus (a hatékony ellenzékiséget gátló) többséget.

A “hibrid rezsim” vagy a “kompetitív autoritarianizmus” rendszertani kifejezéseket megtévesztőnek tartom, nemcsak mert azt sejtetik, a politikai versenynek bármi értelme van (holott nincs: ami versenynek látszik, az az ellenállás erejének folyamatos szondázása és elterelése), hanem mert állandósult formákat sugallnak, pedig az orbánizmus lényege a dinamikus változás, a formák applikációja a végső cél, az ellenőrizhetetlen hatalom érdekében. Ez azonban azt jelenti, még messze nem tartunk a végén, és ha majd egyszer tartósan erősödik a nyomás a rezsimen – ami be fog következni a versenyképtelensége, élősködése és az extraktív természetéből következő forrásfelélése miatt – akkor máig még nem alkalmazott eszközökhöz fog nyúlni.

Konszolidálódni nem tud, ennek megfelelően folyamatosan radikalizálódik az eszközök alkalmazásában. Szerintem véres vége lesz.

A NER már szegénységbe fordult; visszafordul-e a pályáján, mielőtt véres rezsimmé válna?

0

A legújabb Eurostat összesítés szerint az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, mint nálunk. Ott 54 százalékos az a mutató (a 100 százalék az EU vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó tényleges fogyasztásának átlaga), míg nálunk és Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. Kellően tudja értékelni az olvasó ezt a tényt a rendszerváltás korábbi stádiumainak és aspirációinak fényében?! Hogy Románia is megelőzött már minket?

Nota bene, a mindent mindenkinél jobban tudó, mások által irigylendő, világ-köldöke magyar nemzetet? Pedig csak annyi történt, hogy megint kiderült, nincsenek csodák: a NER-t elérte minden központosító, korrupt, hazug, amatőr álmokat kergető rezsim sorsa; a nyugati adófizetőktől érkező hatalmas pénzforrások ellenére is hanyatló pályára került a gazdasági és társadalompolitikai teljesítménye. Nincs ebben semmi különös. Orbánnál okosabb embereknek – akik pl. a kommunisták között voltak – sem sikerült irracionális vágyakból és pszichotikus akaratból élhető országot csinálni.

Budapest hanyatlik

Ha valaki Budapesten jár, de közben ismer nyugati és északkelet-európai városokat, pontosan tudja, hogy Budapest hanyatlik; a NER-lovagok elnyerte, többnyire rossz minőségű, ízléstelen beruházások mellett a régi lakókörnyezet hanyatlik, az infrastruktúra hanyatlik, a városi élet minősége sok évvel ezelőtti állapotokat tükröz. Aki a vidéket is ismeri Budapesthez képest, ott a leszakadás Európától – mivel eleve hatalmas behozni való volt az azonos nagyságú városokhoz és kistelepülésekhez viszonyítva – már behozhatatlannak látszik ebben az évszázadban. Kelet-Magyarország néhány tucat néhány tenyérnyi irdatlan pénzen kistafírozott belvárosán kívül nem létezik a jövő számára.

A NER fokozódó erőszakossága nem véletlen

Torzítja a szemléletet az ellenzék eddigi inkompetenciája, amely az utóbbi néhány napban demokráciákban nem szokatlan akciózásba fordult, de akár a parlamenti, akár az utcai jeleneteket nézzük, ezek mindenről árulkodnak, csak politikai stratégiáról nem. A NER azonban ettől függetlenül megítélhető a jogszabályalkotása és alkalmazása terén: olyan rezsimről beszélünk, amely az egyre többek által belátott és még belátandó kudarcosságát nagy eséllyel vérrel fogja megpecsételni, mert nem tehet mást. Már több éve visszatérően elemzem, hogy Orbánnak nincsen exit stratégiája, amellyel békében, belátva a kudarcait el tudná engedni a hatalmát. Különösen az orosz behatolás – pontosan még nem ismert, csak sejthető – mértékében vélhetően már a döntés sem egészen maradt az ő kezében. Félő, hogy Orbán politikája következtében Magyarország már rabjává vált a nyugati világot bomlasztó olyan konzorcium akaratának, amely akkor is meghatározza ennek az országnak a pályáját, ha adott esetben ez már a vezetői igényeivel sem találkozik.

Orbán és társasága vitán felül állóan a bűnözőké. Az övékénél sokkal nagyobb kaliberű érdekek hálójában, ami a rezsim “normalizálódását” akkor is valószínűtlenné tenné, ha a kudarc belátása megtörténne. Ettől azonban nem lesz okvetlenül nehezebben elzavarható a rezsim, mert most már világos, hogy ez utcai harcok nélkül semmiképpen sem fog menni. Mivel a magyar demokrácia nem demokrácia és nem tudja becsatornázni, politikai döntésekké transzformálni és levezetni a valós társadalmi akaratot, ez az akarat – ahogy folyamatosan erősödik – csak a demokrácián kívül tud majd megnyilvánulni. Fogják majd – hogy már el is kezdték – ezt az akaratot mindennek elhazudni, de annál rosszabb lesz majd a végkifejlet.

Béndek Péter

Bréking nyúz, 2018. november 26. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 megkérdezte olvasóit, hogy szerintük mi a tipikusan magyar. 7+1 választ idéztek, ezek közül csemegéztünk ki kettőt. Stefka István, az Öreg, aki mindenre emlékszik, még arra is, hogy neki a diktatúra embert próbáló idején sem kellett hazudnia. Ne sértegesd a 45 éveseket, ne mondd nekik, hogy nem tudják megvédeni a hazájukat.

 

Kesergő, panaszkodó, sirató

Idézném a miniszterelnök október 23-i beszédét: „Mi, magyarok tudunk a legjobban keseregni, mi, magyarok tudunk a legszebben panaszkodni, és mi, magyarok tudjuk a legőszintébben elsiratni magunkat. A teljes reménytelenség és kilátástalanság megéneklésének nagymesterei vagyunk, még a Himnuszunk is azt mondja: »S ah, szabadság nem virúl a holtnak véréből.« S közben itt állunk, ezeregyszáz évvel a honfoglalás, ezer évvel a keresztény magyar állam alapítása után, Európa egyik legrégebbi nemzeteként, túlélve megszállókat és megszállásokat.” (H. Gabriella)

A liberális médiában pedig a nemzeti érzést állandóan gúnyolták, idejétmúlt, bűnös dolognak állították be, ami szerintük a háborúkhoz vezetett. De bármikor, ha ez a média hadsereg (élükön a rendszerváltást eláruló értelmiséggel) a haza szeretetét gúny és megvetés tárgyává tette, eszembe jutott nagyapám, láttam, ahogy 40 kilósra fogyva leugrik a szekérről, hogy megcsókolja a földet. Nekem akkor ez a kis családi történet állt csak szemben a liberális és haladó világhatalom minden pénzével, minden befolyásával, minden ravaszul és fortélyosan megalkotott, de életidegen ideológiájukkal. De ez az egyetlenegy történet is elég volt, hogy állja velük szemben a sarat. Nagyapámnak vagyok az unokája, nem válhat belőlem olyan ember, aki nem szereti a hazáját. (Béla) (888: Mi a tipikusan magyar? Ti megírtátok.)

Az Öreg, aki a diktatúrában sem hazudott

Valamikor tanár voltam, méghozzá magyar-történelem tanár. Tanítottam a Wesselényi utcában férfi-női szabó szakmunkásokat és szakközépiskolásokat. A gyerekek szerették az irodalmat, a történelmet. A szigorú kommunista, marxista rendszer tantervei mellett is lehetett úgy tanítani, hogy a tanár ne árulja el a nemzet értékeit és érdekeit.

Balassi Bálint akkor is Balassi volt, a végvári vitézek, a török elleni harcok, a hon védelmezőinek megéneklője. Katona József a Bánk Bánnal akkor is az idegen hatalmi befolyás, a magyar nemzeti megújulás hírnöke volt. Ady Endre az Új Időknek Új Dalaival akkor is a magyar költészet egyik legnagyobb alakja maradt, Kosztolányi Dezső a Szegény kisgyermek panaszaival akkor is egy nemzet elárvulását, magányos harcát jelképezte. József Attila, a világ egyik legnagyobb költője volt, akkor is és a fehérek között az egyetlen látható európai maradt.

Egyszóval a diktatúra óráiban sem kellett hazudni, nekünk, tanároknak.

Amivel nem értettünk egyet, arról nem beszéltünk. Nyíltan nem szólhattunk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, nem beszélhettünk a szovjet megszállásról, de sok mindenről igen. Nagy magyar történelmi alakjaink, hőseink, irodalmunk nagy személyiségei mindig utat mutattak, hozzájuk fordulhattunk, ha baj volt. Rajtuk keresztül üzentünk. Abban az időben a magyar fiataloknak, a magyar értelmiségnek különleges képessége volt: az írás és a szavak mögöttes értelmét keresték.

Most, a demokráciában néhány tanárnak, a balliberális értelmiség szószólóinak miért kell hazudni? Miért kell félrevezetni a diákokat néhány tanárnak, néhány moral insanity megmondó embernek? Miért kell egy nemzettagadó politikusnak elárulni hazáját? Nem mondok neveket, de tudjuk kik azok. (PestiSrácok, Stefka István: Becsengettek)

Amikor az ifjak férfivé válnak

A 40 és 50 év közöttiek korosztálya a legnagyobb létszámú. A népi bölcsesség úgy tartja, ekkorra válnak férfivá az ifjak. Nekik nehezen tudná bárki is bebizonyítani, sőt egyenesen sértésnek vennék azt, hogy háborús védelmi helyzetben egy 45 éves magyar ember alkalmatlan lenne arra, hogy megvédje családját, otthonát, hazáját. Európában egyetlen országban sincs 40 évben maximálva a behívhatóság korhatára, ezt szintén a hazai baloldal szabta ilyen alacsonyra. Mindenhol magasabb, például Csehországban, Ausztriában, Dániában 50, Romániában 55, Finnországban és Lengyelországban 60, Szlovéniában pedig 63 év a korhatár. Le kell szögezni: erős hadsereg nélkül nincs erős ország. Az pedig 2015-ben, a tömeges bevándorlás idején már bebizonyosodott, hogy az illegális migráció a jogi és műszaki határzár mellett az élőerős védelemmel, a határvadászok mellett a hadra fogható honvédjeink határra vezénylésével állítható csak meg. (Magyar Idők, Németh Szilárd: Erős országhoz erős hadsereg kell.)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK