Kezdőlap Címkék álhír

Címke: álhír

Orbán: fake news, hogy Putyin bábja lennék

Fake news – álhír – ezzel hárította el egy újságíró kérdését Brüsszelben, ahol aziránt is érdeklődtek, hogy nem zavarja-e a magyar miniszterelnököt, hogy sokan Putyin trójai falovának tekintik, aki minden húzását annak veti alá, hogy az Unió politikusait megossza, amivel egyértelműen az oroszok érdekeit szolgálja.

Orbán különutas politikája mindenestre kérdéseket vet fel nemcsak Brüsszelben hanem Washingtonban is. A NATO-ban ugyanis egyre hevesebb viták folynak arról, hogy milyen megoldást találjanak az ukrajnai konfliktusra? Henry Kissinger békülékeny elképzeléseit nemcsak a magyar kormány, de vannak olyan hangok amelyek szerint Orbán véleményét Macron francia elnök, Scholz német kancellár és Draghi olasz kormányfő is osztja, mivel a Biden kormányzat politikája a nagyobb áldozatot Európa országaitól követelik. Csakhogy ezek a hangok azt már nem említik meg, hogy valójában mind a francia, mind a német és az olasz kormányfő is  kitételek nélkül aláírta az embargós megállapodást. Orbán egyelőre elérte célját, kivételes helyzetbe került, viszont páriaként magára maradt, aminek sajnos egész Magyarország issza meg a levét.

Mit akar az USA?

Ebben fontos szava van a CIA igazgatójának, mert William Burns jól ismeri Putyint hiszen évekig hazája nagykövete volt Moszkvában. Amikor beiktatták tisztségébe a CIA főnöke meg sem említette Oroszországot. Ehelyett Kínára és a világgazdaságra koncentrált. Aztán mindez megváltozott amikor Putyin összevonta csapatait Ukrajna körül. William Burns Moszkvába repült, ahol telefonon tárgyalt Putyinnal. Megpróbálta lebeszélni az orosz elnököt a katonai akcióról. Február 24-én azután Putyin mégiscsak megindította katonáit Ukrajna elfoglalására. Azóta két álláspont alakult ki Washingtonban: a héják mint Biden elnök, Blinken külügyminiszter és Austin hadügyminiszter Putyin bukását szeretnék elérni. Ezért tömik fegyverrel Ukrajnát. Őket nem zavarja, ha a háború elhúzódik.

A másik álláspont Washingtonban a galamboké. Ide tartozik a CIA főnöke és Yellen pénzügyminiszter. Az utóbbi arra hívja fel a figyelmet, hogy az elhúzódó háború romba döntheti az egész világgazdaságot. William Burns pedig – Kissinger egykori külügyminiszterhez hasonlóan – olyan megoldást sürget, amely figyelembe venné Putyin illetve Oroszország érdekeit is. Enélkül ugyanis fennáll egy orosz-kínai szövetség esélye, amely ugyancsak megnehezítené az USA és az egész Nyugat dolgát. William Burns továbbra is Kínát tartja az első számú stratégiai ellenfélnek. Ezért létrehozta a China Mission Centert, ez az egyetlen olyan kutató központ, amely egyetlenegy országgal foglalkozik a CIA keretében.

Burns 33 évet húzott le az amerikai külügyben, ahonnan helyettes államtitkárként távozott.

Burns CIA igazgató nem sok jót vár Putyintól: „ő sohasem tekintette valóságos államnak Ukrajnát.

Évekig készülődött az elfoglalására. Nem fogja feladni. A kudarc nem szerepel Putyin szótárában” – mondta az orosz elnököt jól ismerő CIA igazgató, William Burns.

Zsoldosok és hasznos idióták

A kiművelt fő, a pallérozott elme akadálya a populista politikai elit uralkodásának, ezért a megalapozott tudás okkult érdekből, valami megvetendő, lehurrogni való, idegen dologként tűnik föl követőik számára: ez már a szakértelem, a kompetencia leértékelődésének lejtője, ha még nem is a „vége”, mint Tom Nichols azt az USA kapcsán kifejti (lásd. – The Death of Expertise: the Campaign against Established Knowledge and Why it Matters, 2017).
Nichols abból a narcisztikus de téves meggyőződésből vezeti le a szakértelem leértékelődését, hogy amennyiben mindenki egyenlő, a jogait illetően, ugyanúgy egyformán intelligensek és felkészültek lennénk, hogy a vélemények azonos értékűek, mert ahogy mondani szokás mindenkinek van egy belőle. És nemcsak önmagában a tudatlanság válik egyféle erénnyé, hanem az indokolatlan arrogancia is, egy „egyre narcisztikusabb kultúra dühe, mely nem bírja elviselni a leghalványabb utalást sem az egyenlőtlenségre, függetlenül annak típusától”. Ez az alapvetés, melyet a média, annak különösen internetes és interaktív formája exponenciálisan fölnagyít és elképesztő gyorsasággal terjeszt a „populista kétely”-el kapcsolódik össze, mely elitellenességével oda vezet, hogy végül minden biztos, megalapozott, kiérlelt szakértői tudással szemben kételyeket ébreszt, míg az előítéletes és összeesküvés-elméletekre alapozott áltudást elfogad, sőt terjeszt.

A tudás természetének megváltozása

Azt írja egy egyébiránt és saját területén fölkészült pedagógus kolléga nemrég, hogy ő biza nem hisz a klímaváltozásban, mert a „tennap reggel es hideg vót ám”, és egyébként is az egészet csak a háttérhatalmak és titkosszolgálatok terjesztik. Amikor viszont érvelnie kellene állítása mellett, kijelenti, hogy hát nem az alapja a gondolkodásnak a Descartes-i dubito ergo cogito? A különös csak az, hogy egyre többen vallják a kételyhez való jogukat, ha tudományos eredményekről, megalapozott szakértelemről van szó, és mint barátunk teszi, egyáltalán nincsenek kételyeik a konteókkal kapcsolatban. Már ott is vagyunk a szimptómánál, hogy a populista kétely a tudományban – melynek, félreértés ne essék meglehet a maga marginális, azaz szélsőséges esetekben érvényes alapja, mert statisztikailag ugyan sokkal kisebb mértékben mint a „civilek”, de a tudósok is téved(het)nek – az igazol(hat)atlan, megalapozatlan, légből kapott, alternatív tényekre épülő és poszt-igazságokat pufogtató konteókban és előítéletekben való vakhittel társul. A rosszul értelmezett és gyakorolt álkritikai gondolkodás a másik részről mindenfajta kritika hiányával társul, mindenben ellentétesen azzal a régebbi meggyőződéssel és pedagógiai eszménnyel, hogy a tudományos tudás a biztosabb és igazolhatóbb, a jó- vagy rosszindulatú vélekedések pedig kritikai vizsgálat tárgyát kellene képezzék. Úgy hogy meggyőződésem, hogy a közös tudás, az általános műveltség természetében is változás állt be, nemcsak arról van szó – persze ez is lényeges eleme a közéletnek –, hogy a közösségi média, és általában a túl sok információt terjesztő internet és egyéb média a hibásak a tudományos világkép és képviselői népszerűségének lecsökkenése miatt, de megváltozott az elfogadott és működő köztudás, általános műveltség (éljen a brave new google-world) jellege, természete.

A manipuláció mesterei

Márpedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a professzionalizmus, a tudományos tudás presztízse csökkent, abból is, hogy mindenféle (párt)propagandának, közönséges manipulációnak, alternatív tényeknek és poszt-igazságoknak bedőlünk. És ehhez nem elég még az internet és a közösségi média világában való – akár céltalan, időtöltésből való – dagonyázás, és az infotainment, a hírek és szórakoztató tartalmak spontán hatása, a manipulációnak, noha gyakran a háttérben maradó, de avatott szakértői vannak. Szervezett troll-központok és think tank csoportok készítik elő és indítják a világhálón és minden más felületen útjukra a legvalószínűtlenebb álhíreket, összeesküvés-elméleteket (nincs is könnyű dolga, ki ilyesmivel foglalkozik, és sikeres), rágalom- és gyűlöletkampányokat.

A populista pártok politikai ténykedésének, a polkommunikáció, a stratégiai közlés kidolgozása, a manipuláció tömeges elterjesztése lett a tartalma. Jobb sorsra érdemes spin doctorok éjt nappá téve dolgoznak a megvezetés és a tudományos világkép leépítésén, azon, hogy mindenféle álhírt és konteót valósnak gondoljon a közönség.

A hitmalmok 24/7 napon működnek, nyomják a közönség elé végtermékeiket, a hamis híreket és kétes tudást, míg minden és mindennek az ellenkezője is „igaz” nem lesz, ebben a manipulált térben: a látszólagos előbbre való a valós, tapasztalati és különösen a szakértői tudásnál, mindent ki kell kezdeni és helyettesíteni populista üzenetekkel, közönséges demagógiával, hitegetéssel. Mérgezett tudás gyárai működnek mindenfele – igazán ipari méretekben a nagyhatalmak rendelkeznek álhír gyárakkal, millió trollal és fizetett zsoldosokkal, akik központi kontroll alatt töltik föl a netre a propagandát –, de ma már Magyarország is térképen van. És, ha az anyaországi kormány és különösen a „kedves vezető” elől jár a populista manipulációban, hát az beindul a határon túli, az oly sokat emlegetett Kárpát-medencei „összmagyarság” (mintha ugyan máshol nem élnének magyarok szép számmal, sőt egyre többen) teljes politikai szcénáján. A legutóbbi rommagyar kampány nacionalista üzenetei jól példázzák a jelenséget, de szerepet játszik a manipulációban az elhallgatás, a lényeges de a hatalomnak kínos témák kisebb-nagyobb botrányokkal, vagy művi botrányokkal való elfödése (jobb híján, jól jön a maga idejében egy kis nacionalista provokáció, temetőfoglalás is), vagy apró ügyek fölnagyítása, komoly problémák lekicsinylése, stb. Szóval ránk nemcsak Bukarestből és Budapestről, (no meg Szentpétervárról, stb.) ömlik az áltudomány, a manipuláció, a fake-news özön, hanem újabban Kolozsvárról is. Kisebbségi helyzetünk még sebezhetőbbé tesz az etno-nacionalista uszításokkal szemben, mert az alapséma, ugye az, hogy „minden rossz, ami román”, és ugyanakkor elfogadóbbak vagyunk a magyar nacionalista propagandával, mert ugye „ami magyar, az csak jó lehet” (mint a megfelelő fake news oldal címe is jelzi).

Hasznos idiótaság, mint társadalmi jelenség

Kerülni szerettem volna a kifejezést (melyet azt hiszem nem kis malíciával tulajdonítanak Leninnek), de kifejező, mert jól lefedi azoknak a tevékenységét, akik szándékuk ellenére tudatlanságból, elfogultságból, tudálékosságból, dühödt frusztráltságból, stb, nem fizetségért és nem megbízatásként, mint zsoldos társaik,

ingyen, s bérmentve szolgálják a populizmus, sőt az alt right érdekeit, mint kommunikációs ügynökök. Igen, itt mindenekelőtt a kommentariátusra gondolok, azokra a „hasznos idiótákra”, akik (és ezt valóban Marx mondta) „teszik de nem tudják”.

Akik felülnek mindenféle manipulációnak, ugranak a fake news-re, szent meggyőződésből terjesztik a konteókat és írtják a szakértelmet, gyűlölik és lenézik, aki többet tud náluk, egyszóval az elitellenesség és tudományos világnézet fizetetlen ellenségei. Ha csak egy napi kommentfolyamot nézünk is megdöbbentő az a frusztráltság és elvakultság, előítéletesség és negatívizmus, nekikeseredett megveszekedettség és fantáziatlanság, amivel a hasznos idióták, a kommentariátus tálalja a történéseket, dekódolja a híreket, terjeszti, többek között, a gyűlöletbeszédet, a mindenféle ellenességet. Hát ezt fizetségért nem is lehetne, vagy hogy úgy mondjam nincs az a pénz, amiért józan-racionális emberek vállalnák. Önkéntesek ők, akik egyébként gyűlölnek minden másfajta önkéntességet és vezérük sugallatára, legszívesebben betiltanának mindenféle voluntariátust és civil szervezetet. De,

ne legyenek illúzióink, a hasznos idióták segítik a populisták hatalomra jutását az USA-tól, Anglián át, Kelet-Európáig és tovább, ők a megágyazói az autokratikus rendszereknek, ők segítik a demokratikus rendszerek leépülését, diktátorok fölemelkedését.

Ahogy tapasztalom a hasznos idiótaság nem fáj művelőinek, sőt egyfajta placebó hatást vált ki: „a beteg kibeszéli (kikommenteli, kidühöngi, kitrágárkodja – lehet választani) magát, a beteg megnyugszik” alapon. Régebbi és újabban netre jött hadak együtt és danolva űzik a végtelen trollkodás, a manipulált beszéd a konteók terjesztését, a háttérbeli zsoldosok felügyelete mellett. Elképzelem, amint Orbán szövegírói, a manipulátorok, a konteók és képtelen ötletek, az alternatív tényekre és világnézetre épülő kommunikátorok hangosan röhögnek, amikor a „népek” értelmezni próbálják agymenésüket, ha a főnök azt találja mondani példának okáért, hogy „keresztény szabadság”. Nem,

hölgyeim és uraim, a keresztény szabadság fogalmának nincs semmi rendkívüli, sőt logikus értelme, töltelékszó, politikai kommunikációs (hazugság) termék, mint régebb az állandó polgározás volt, és amit a kissé megkopott „illiberalizmus” helyett vezetett be a „kedves vezető”,

hogy buta halként ráharapjanak és míg horgon vannak nem foglalkoznak egyébbel, addig is lehet büntetlenül folytatni a „közvagyon magán jellegűvé alakítását”. Olyan a rendszer, hogy önmagát gerjeszti és terjeszti, működtetői/éltetői a hasznos idióták pedig önmagukat és szövegfolyásukat állandóan újratermelik, a hasznos idióták az (autopoietikus) önmagát újratermelő rendszer láncszemei. És nem is kell hozzá más, csak áram, net és billentyűzet, mert egyébként, ahogyan azt Murphy mondaná:

„Az intelligencia mennyisége a Földön állandó, a lakosság száma pedig egyre nő!”

Tartsuk azt is szem előtt, hogy arról sem írtak még angol tudósok, hogy a hasznos idióták a mennybe mennének, kár hagyni, hogy tudatlanul is pokollá tegyék a mi és egyaránt az ők földi életét.

Szekusozni csak szépen…

0

Mindenfele divatba jöttek az álhírek és az összeesküvés-elméletek, nem csoda tehát, ha nálunk is már-már uralják a média terét, és amennyiben a politika túlontúl mediatizált jelenség, hát nyilván a politikai közbeszédet is egyre inkább kisajátítják.

Egyféle korszellem, valamiféle magától-értetődőség hozza be a közbeszéd fő sodrába azokat a “történeteket”, melyek igazolhatatlanok ugyan, viszont, amelyekhez érzelmileg kötődni, sőt azonosulni lehet velük, amelyek a legkevésbé sem racionális érveken alapulnak, de “hihető megérzések”. Úgy tűnhet a médiafogyasztók – és számuk a közösségi média, a világháló kiterjedésének következtében példa nélkül megnőtt (csak az alig 15 éves Facebook 2.7 milliárd “arccal” rendelkezik) – sőt a proaktív médiafogyasztók, akik tartalmakat generálnak és nemcsak passzívan befogadnak, mindenre vevők. Válogatás nélkül, mindenféle kritikai meggondolást mellőzve “zabálják” a valódi és az álhíreket, a tényeken alapulókat és az alternatív-tények lila füstvilágába tartozókat, egyaránt.

Új közvetítő technológiák, új típusú fogyasztók, hallatlanul megnövekedett terjedési sebesség és kiterjedtség mellett miért is várnánk, hogy a régi, a jól bevált újságírói etika és a hagyományos típusú, illetve műfajú, politikai diskurzusok legyenek továbbra is a keresettek? A kérdés inkább az, hogy miért válnak az álhírek és a konteók kedvenc műfajjá? Miért ezek és nem a tudományos ismeretek, vagy a tudományos ismeretterjesztő szövegek vállnak uralkodóvá a neten? És a válasz egyik része mindenképpen azzal kapcsolatos, hogy az alternatív tények és konteók, a rájuk épített diskurzusok a hatalmi erőtérben erősödnek meg, válnak a hatalmi vetélkedés eszközeivé. A hatalmasok rejtett cselekedeteit hivatott leleplezni igen sok konteó, illetve az álhír és összeesküvés-elméletek szolgálnak a hatalom megtartására-kiterjesztésére ott, ahol kormányok kampányolnak ilyenekkel, ijesztgetik a plebset, kitalált, vagy elképzelt, politikai kommunikációs termékként fölépített személyekkel és konteókkal. Az éppen új virágkorát élő populizmus (különösen a szélsőjobbos, az alt-right) a kerete a fake news és a konteók terjesztésének, legitimálásának, a populizmus “logikája”, úgy is, mint politikai teológiai eljárás (amikor monoteisztikus vallási fogalmakat szekularizált formában használnak politika- elméleti és gyakorlati érdekből – Schmitt, Arató) a legalkalmasabb talaj a jelzett jelenségek szárba szökkenésére, kivirágzására.

Nincs arra itt tér, hogy elméleti fejtegetésekbe fogjak a jelenségről, csupán egy sajátos témáját és annak vonásait igyekszem felvázolni a román és a rommagyar politikai kommunikációt és médiákat elözönlő álhír és konteó termésnek. Hadd kezdjem azzal, hogy ezen a területen – azaz a szimbolikus politizálásban és a “politikai teológiában” – is megjelenik az a kétfelé tekintés, ami a román és azután a rommagyar médiát és általános tájékozódást illeti, a rommagyar fake news és konteó-gyár a magyarországit követi, a román meg inkább nyugatiból és persze mindkettő saját forrásból is merít. Van viszont egy – lényegében fölmelegített – közös konteó, amit nemcsak a hatalmon levő PSD-ALDE és a Fidesz itteni fő fiókpártjának koalíciója, és az illiberalizmusban azonos érdekeik indokolnak, hanem régebbi tisztázatlanságok, eltitkolt és ki nem beszélt, meg nem emésztett rommagyar nyavalyák, harmincéves sztorik is táplálnak.

Ez pedig a Ceaușescu-féle politikai rendőrségre való sűrű utalás, immár úgy is, hogy egy tollvonással, de még inkább egy lélegzettel, con spirare, egyenlőségjelet tesznek a volt szekuritáté és a jelenlegi titkosszolgálatok közé, és folyamatos összeesküvéssel vádolják meg úgy az előbbit, mint az utóbbit. A “párhuzamos állam” (ami a Trump és spinnerei által kiokumulált “mély állam”-ra hajaz) ennek a konteónak a magja, mely párhuzamos államról csak az tudható, hogy valahogyan létező összeesküvés, mely – politikai térféltől és személyektől függően – a törzsi, azaz megosztott, éthosz alapján, kicsinál vagy fölemel politikusokat, vagy egész politikai formációkat.

A párhuzamos államra való utalás és a szekusozás olyan konteók, melyek igen sűrűn és változatos felületen előfordulnak a román politikai diskurzusokban, egyfelől tömegpszichológiai hasznot hajtanak (ezt a vonatkozást igényesen fejti ki Krekó Péter, Tömegparanoia című könyvében: a konteók pszichológiai védelmet nyújtanak csoportoknak és benne egyéneknek, magyarázattal szolgálnak atipikus jelenségekre, megváltoztat(hat)ják a hatalmi viszonyokat, megszilárdít(hat)ják a hívők nézeteit, stb.), másfelől pedig a populista politikai hatalom “harci eszközei” (elvben lehetnének az ellenzék fegyverei is, de nálunk nem ez a jellemző).

Mire jó a szekusozás? Természetesen elsődleges funkciója a vélt és/vagy valós ellenfelek lejáratása, akiket előszeretettel ellenséggé maszkíroznak spin doctorok és azután propagandisták, politikusok, és az ők hívői/követői. A mögöttes konteó és a szekusozás viszont a megosztott morál, a törzsi éthosz alapján osztja föl a világot, a mi “jó” szekusaink és a ti “rossz” szekusaira. Az ellenzék a kormányt igyekszik démonizálni, a hatalom pedig “párhuzamos államról” beszél, mely megakadályozza a “jó kormányzásban”, politikusok egymást kölcsönösen leszekusozva igyekeznek lejáratni, stb., a nagyérdemű pedig politikai ízlésének megfelelően egyik vagy másik pártot, illetve vezetőit “véli” szekusnak.

A gond az, hogy a fogalom mára teljesen kiürült, éppen ettől a mindenkire, minden bizonyíték nélkül rámondott gyakorlattól, másfelől pedig azért, mert soha fel nem dolgozta a társadalom a múlt rendszert és benne a politikai rendőrség szerepét, befolyását, megtorló képességét és valós emberellenes föllépéseit. Van ugyan egy nagy nehezen született átvilágító testület (CNSAS), de maga is egyre hiteltelenebb, mert politikai alapon kinevezettek a tagjai, elkötelezettek a vezetői, mert még mindig átláthatatlanok a volt szeku irattárai, nehézkesek az eljárásai, stb. Gyakran éppen volt szekusok és besúgók a leghangosabb szekusozók, illetve ők, akik a párhuzamos állam létét bizonygatják, mint bennfentesek. Különös, de adott esetben a közvélemény inkább hisz egy kiugrott/kirúgott szekus-tisztnek, mint a józan észnek; a média és a rezonátorok és influencerek meg éppen a szekus-diskurzus bajnokaivá válnak. Igaz, hogy a szeku és a jelenlegi – valóban túlméretezett – titkosszolgálatok összefonódását Emil Constantinescu volt államelnök tette divatossá, mondván: „a titkosszolgálatok győztek le”, azaz második mandátumért már nem is indult, hiszen hitelét, elnökségének rossz hírét, lejáratását, azok okozták volna.

Annyira kifordult magából, eltorzult és paradoxonná lett a különféle politikai szekértáborok szerint hangoztatott szekus befolyás és kapcsolat, hogy például a rommagyar politikai mainstream simán kimondja, hogy Mihai Răzvan Ungureanu volt az eddigi legjobb miniszterelnök, akinél nem számít, hogy azelőtt a külügyi titkosszolgálat (SIE) vezérigazgatója volt. Támadják viszont Dacian Cioloș, szintén volt miniszterelnököt, azon halovány, és igazolhatatlan feltételezés alapján, hogy esetleg a SIE ügynöke volt (igaz, volt ő már Soros-gyerekének is mondva, sikertelen lejáratási kísérletben).

Érdemes észrevenni azt is, hogy az újonnan megjelent atipikus politikai pártok különösen alkalmasak arra, hogy szekusozás célpontjaivá váljanak, hiszen éppen a szokatlan föllépés és újszerű megnyilvánulások jellemzik őket, amit nem tudnak hová tenni az egyszerű népek, sőt a mindig magabiztos kommentelők is bizonytalanok megítélésükkel kapcsolatban. Könnyű lejárató hadjáratot indítani, magyarán leszekusozni, olyan pártokat és közszereplőket, akik népi/utcai mozgalmak, sőt már-már a polgári engedetlenség és proteszt eszközeivel léptek föl, sikeresen, ahogyan pl. az USR tette. Vagy olyan alternatív gyűjtőpártként alakul és lesz egyre befolyásosabb, mint a Victor Ponta-féle Pro Romania, és utoljára, de nem utolsó sorban a szintén civil hátterű PLUS, és vezetője Dacian Cioloș. Ezen pártok relatív sikerét képtelen felfogni a politikát kevéssé értő közönség, és erre építenek a hagyományos pártok (köztük a Fidesz itteni fiókpártjai is), amikor konspirációs elméletekkel és leszekusozással igyekeznek lejáratni az újonnan érkező pártokat és politikusokat, akik és amik reális veszélyt jelentenek lefele haladó népszerűségükre.

Van még egy ok, amiért a szekusozás nagy hangerővel és intenzitással folyik: elrejteni, ismételten és esetleg véglegesen szőnyeg alá seperni a volt szekus-tisztek és besúgóhálózatuk leleplezését, a történelmi léptékű feldolgozást és megakadályozni egy tisztább kép kialakulását. Jellemző, hogy a ma szekusozók hallgattak mindeddig, eszük ágában sem volt tisztázni saját múlt rendszerbeli szerepüket, vagy a valós szekusok és besúgók problémáját. És nemcsak a román többség szabotálja el módszeresen és rendszeresen a kérdés fölvetését, hanem a rommagyar értelmiség és közvélemény is maszatol.

Jellemző, hogy egy néhány évvel ezelőtt a témakörben szerkesztett Korunk (havilap) szövegei és kontextusuk arra a következtetésre vezettek, hogy valójában a besúgóknak (különösen, ha azok rommagyarok, ismert értelmiségiek, akik mára felhagytak a nacionál-kommunizmus támogatásával, csak simán nacionalisták) békén kell hagyni, a történelmet mindenféle kutakodás nélkül kell lezárni, mert, … csak. Volt a témáról egy viszonylag színvonalasabb vita a transindex.ro portálon is, ami „döntetlenre” végződött, és már-már szerecsenmosdatásban zárult. Szóval a ma szekusozók a valós, egyszer volt szekusmúlt elfödésén munkálkodnak – tudnak róla, vagy sem – és azon, hogy ha lehet, soha meg ne értsük a volt titkosszolgálat és a jelenlegi titkosszolgálatok közötti vélt vagy valós folytonosságot, a mentalitás továbbélését, stb. Véleményem szerint viszont kár ezt a jobb sorsra érdemes, ezt a társadalmi értelemben és léptékben fontos témát, konteókba, tévhitekbe és manipulatív diskurzusokba zárni, csak lejáratásra használni, fontos lenne a tényszerű, dokumentált és megérvelt kitárgyalása.

Magyari Nándor László

Zuckerberg pallosa – Déli kávé Szele Tamással

Így, kávé mellett abban azért megegyezhetünk, hogy a hírben az a legfontosabb: igaz-e vagy sem. Márpedig manapság egyre kevesebb hír igaz, a csapból is szamárságok vagy hazugságok jönnek, nem is csoda, hogy felhorgadt a Facebook vezetősége, és bejelentették: eddig és ne tovább. Jó ez nagyon – vagy mégsem?

Első sorban jó. Hiszen az álhír minden formájában veszélyes, már maga a létezése is erodálja a sajtó hitelességét. Ahhoz időtlen idők óta hozzá van szokva az újságolvasó, hogy minden sajtótermék kicsit elfogult, ezzel nincs mit csinálni, de hazugságokat akkor sem szabad közölni. A hír legyen szent, utána már szabad a vélemény. De mikor az ember azt olvassa, hogy a fél magyar színházi élet nyílt leveleket ír Orbán Viktornak, tele helyesírási hibákkal, és ezeket hat különböző (bár a felszín alatt egymással szoros szimbiózisban élő) orgánum is átveszi és egymásra hivatkoznak, a hitelesség kedvéért, nyilván a sajtóban rendül meg a bizalma. Az egészben. Úgy, ahogy van, pedig a rendes lapok nem érdemlik ezt.

Vegyünk egy példát

Pörög-forog pár napja a közösségi oldalakon egy hír, miszerint a gonosz demokraták New York városában engedélyezték volna az abortuszt egészen a szülés pillanatáig. Szörnyülködik, aki látja. Hát, ez bizony hazugság, onnét tudom, hogy utána jártam. Bárki utána járhatott volna, ha rászán tíz percet: az igazság az, hogy New York államban, tehát nem városban 2006 óta engedélyezett az abortusz a terhesség 24. hetéig, egy perccel sem tovább, a 24. hét után csak akkor, ha a magzat életképtelen vagy az anya szervezete életveszélybe kerül.

„The law also addresses late-term abortions. Under New York’s Reproductive Health Act, they can be performed after 24 weeks if the fetus is not viable or when necessary to protect the life of the mother.” (CNN)

Az ám, csakhogy mikor ezt a rendeletet meghozták, az állam törvényhozásának republikánus többsége nem engedte érvénybe léptetni, most, hogy demokrata lett a többség, hatályos lett. Világos, hogy mi történik: egyes republikánus körök álhírt terjesztenek a politikai ellenfeleikről, aminek Magyarországon az ő szempontjukból a világon semmi fontossága vagy jelentősége nincsen, nálunk már másodlagos felhasználás zajlik. Reciklálták az uraságoktól levetett hazugságot.

Nem egy ilyent tudnék mondani, hanem naponta tízet. És hát az álhír fegyver, propagandaeszköz is: jól láthatjuk, ha olyan országok hazugságait olvassuk, amelyek messze vannak tőlünk. Ki volna képes elhinni, hogy Hillary Clinton egy washingtoni pizzéria alagsorában gyermekeket eszik? Tökéletes szamárság, mivel nem vagyunk érintettek az ügyben, látjuk is – de ez az álhír komoly szerepet játszott Trunp megválasztásában. Ugyanis az amerikaiak közel voltak, érintettek voltak és sokan elhitték. Ha valamelyik magyar politikusról mondanák, nálunk is akadna, aki elhiszi, pedig azok sem zsenge kisdedekkel táplálkoznak.

No, ennek akar véget vetni egyszer s mindenkorra a Facebook,

úgy is, mint a világ legnagyobb közösségi oldala és sajtómegosztó felülete. Lássuk a hírt.

„A jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a hamis híreket közlő oldalak és csoportok egész hálózatának felkutatására a Facebook. A cél, hogy gyökérénél fogva szüntessék meg a problémát, a lelőtt oldalaknak pedig nehezebb legyen feltámadniuk.

A Facebook korábban több változtatást is életbe léptetett annak érdekében, hogy elejét vegye a valótlanságot közlő oldalak, illetve a Facebook szabályzatába ütköző tartalmak terjedésének. Bár az igyekezet dicséretesnek mondható, a problémát teljesen nem sikerült megszüntetni. Ennek leggyakoribb oka az, hogy a szabályszegő oldalak előbb-utóbb visszatérnek, az üzemeltetők ugyanis újabbakat hoznak létre, hogy aztán (némileg más név alatt, de) ugyanúgy folytassák tevékenységüket.

Ezt elégelte meg most a Facebook, ugyanis bejelentették: a jövőben nem csak a hamis információkat terjesztő vagy a szabályokat súlyosan megsértő oldalakat és csoportokat fogják szankcionálni, azokat sem kímélik majd, amelyek kapcsolódnak a szolgáltatás törvényeit megsértő hálózathoz. A Facebook szerint ezzel gyökerestül sikerülhet kiirtani minden olyan oldalt és csoportot, amelyet korábban egy-egy probléma (például gyűlöletbeszéd, vagy erőszakra utaló tartalmak terjesztése) miatt jelentettek a felhasználók.

Azt nem árulták el, milyen új eszközzel vagy elv alapján vizsgálják majd az oldalakat, hogy kapcsolódnak-e valamilyen hálózathoz, de azt ígérték: a művelethez sokkal több tényezőt fognak figyelembe venni, mint korábban. Ennek egyike lehet az adminisztrátorok „szemmel követése”, ugyanis sok problémás oldal azonos kezelőkkel dolgozik. Az ő szankcionálásukkal pedig a szabályszegésre készülő többi csoportot is sikerülhet feltartóztatni, még azelőtt, hogy egy problémás bejegyzést élesítettek volna.” (HVG)

Jó döntés, okos döntés. Veszélyes döntés.

Ugyanis az igaz, hogy – mint fentebb említettem is – az álhírlapok hálózatként működnek, úgy hitelesítik magukat, „egymást eszik”, mint a kannibálok, ha valakit megölnek a minden-egyben.com-on, két perc múlva megölik a nephangján vagy a hungarian timesban is, és senkit sem zavar, hogy él. Csak az a baj, hogy a normális sajtó is hasonlóan működik: egymás információit használjuk fel, hitelességi alapon, ha valami megír teszem azt, a HVG, abban megbízok és idézem, nyilván, ha az Origo írja meg, óvatosabb leszek az információval. De egy lapnak sincs annyi pénze és embere, hogy Kuala Lumpurtól Rhode Islandig mindent kiküldött munkatárssal ellenőriztessen. Soha nem is volt. Erre találták ki például a hírügynökségeket is. Persze, ha egy hírügynökség elkezd hazudozni, annak vége is a piacon, ők abból élnek, hogy igazat kell mondjanak. Cifrázás nélkül. Nehéz is a munkájuk.

Tehát látjuk, hogy a „hálózatként működés” nem az álhír-sajtó, hanem általában a sajtó ismérve. Szoktam is kesernyésen mosolyogni, ha az Origo – vesszőparipájuk nekik ez! – az „ellenzéki Soros-sajtó hálózatáról” ír, azon az alapon, hogy egyik lap hírt vett át a másiktól. Hát hiszen ők is ezt művelik, csak más forrásokkal. Sőt, még csak ők igazán.

A sok helyen azonos adminisztrátorok követése már szerencsésebb ötlet. Ugyanis bukott meg nálunk, Magyarországon is álhírlap-hálózat, és azt bizony egy személyben ugyanaz a tanítónő csinálta… viszont ezt a módszert meg nem egyedül a Facebook találta ki, hanem a magyar, álhírek ellen küzdő FakePalm-csoport is. Ez jó technika, hiszen végső soron az álhírek szerzőjét egy dolog érdekli: a bevétel és annak meg hozzá kell eljutnia, másra nem bízhatja a kényes munkát. Így tényleg el lehet kapni a selymát: más kérdés, hogy maximum a közösségi oldal büntetheti, ha magyar, mert a mi joggyakorlatunkban ugyan vagyon erre paragrafus, csak alkalmazni igen nehéz, majdnem lehetetlen – példa még nem is volt rá.

Az ám, de az sem mindegy, kinek mi az álhír!

Ha Orbán Viktort kérdezem, ő maga nevezte az egyébként hiteles és minőségi újságírást űző Indexet „fake news-gyárnak”, de mit várok attól, akinek a kedvenc lapja a Demokrata, kedvenc rádióműsora a Vasárnapi Újság? Az egy dolog, hogy tévedésből miniszterelnök egy ideje, az megint más, hogy mennyire ért a sajtóhoz. Neki és a híveinek az az álhír, amit nem szeret, de bizony ellenzéki oldalon is sok példát tudnék mondani erre a habitusra. Ha ők elkezdenek jelentgetni mondjuk tízezren egy valódi újságot, annak az új rendszer szerint annyi is, olvashatunk hírek helyett szíriuszi szittyákról a 888-on.

És mi a gyűlöletbeszéd? Kevés olyan magyar politikus van – mindkét oldalon – akit hiteles személynek találnék én magam, személy szerint, talán azért is, mert a legtöbbjüket így vagy úgy, de ismerem. Nehezen tudnék velük egyetérteni fontos kérdésekben, kivéve talán a bableves fűszerezését. De lehet, hogy abban sem. Mármost, ha én valamelyikről egy szokásos fenenagy okossága kapcsán azt írom minden trágárság nélkül, hogy újból elsült a feje, az gyűlöletbeszéd vagy csak egészséges kritika?

Szerintem kritika, a bírói gyakorlat is szabályozza a közszereplők bírálatát, tehát jogilag épp nem lehet bajom belőle, de ha valamelyik fanatikus hívük jelenti az írásomat a Facebooknak, letilthatnak – ugyanis a Facebook nem bíróság és nincs köze a joghoz, csak a saját törvényeit fogadja el. A moderátorok lehet, hogy nem tiltanának, ha elolvasnák a cikket – no, de a moderálást legnagyobb részét végző robotok, algoritmusok már igen. Az ellen meg alig van apelláta.

Akkor hol a megoldás?

Valljuk meg őszintén: nem tudni.

Talán a tények tisztelete felől kéne hozzákezdeni a dologhoz, amint írtam is, az információ, a hír legyen szent, a véleményen már pofozkodhatunk… az már más kérdés.

Talán több emberi moderátorra volna szükség, és több önmérsékletre is a felhasználók részéről, meg egy kis józan paraszti észre.

Hazudni – amint Deák Ferenc mondta vagy nem mondta volt – márpedig nem szabad.

De lassan kezd maga lenni a Pokol, hogy a tényeket látják sokan relatívnak, nem a véleményeket.

A Facebook egyre nagyobb, nehezebb, élesebb pallosokkal szurkálja a ködöt – és csodálkozunk, hogy nem jár sikerrel.

Elfújni kéne, jó urak… nem szurkálni.

Álhírek és álhírek

Kérem, tisztázó jellegű írás következik, ugyanis mindenféle fogalmak keverednek a köztudatban, az álhírekről, a hírhamisításról, a fake newsról… tegyünk rendet, főleg a Spiegel-botrány alkalmából. Mert sokan vannak, akik azt is ki akarják használni, politikai célok érdekében. És még többen, akik nem értik, miről van szó.

Elsőként azt szögezzük le, hogy sajtóban hazudni pedig nem szabad

Azt a legtilosabb.

Viszont nem is mindig a sajtómunkás tehet arról, ha az információi eltérnek a valóságtól, Pár éve, az első komolyabb internetes fake news-botrányok idején láttam egy tudósítás kommentjeit, az írás egy lezuhant repülőgépről szólt. A kedves hozzászóló hazugnak kiáltotta ki a szerzőt, mert az ő – későbbi – információi szerint több halott volt és kevesebb sebesült, mint amennyi a cikkben szerepelt. Hát igen: ugyanis azt leadták mondjuk hétkor, nyolcra meghalt pár súlyos sebesült, változott az arány. Ezt a hozzászóló nem volt hajlandó figyelembe venni, azt állította, félretájékoztatták, még kártérítést is követelt, meg az írás számadatainak állandó pontosítását. Hát, ha annyi ember dolgozna a magyar sajtóban, hogy minden tíz soros hír mellé őrszem jutna…

Ez például tipikus esete volt annak, ami sem nem hazugság, sem nem fake news: a valóság folyamatosan változik, és felülírja az adatainkat. Olyan cikknél lehet ezt számon kérni, amibe fontossága miatt beleírták, hogy „folyamatosan frissül”. Ami nem, az frissül majd holnap.

Amikor a sztárriporter hazudik…

Hazugság volt viszont, méghozzá valódi, amit a Spiegel munkatársa, a nagyon sikeres Claas Relotius művelt. Ráadásul a Spiegel oknyomozásokkal is foglalkozik, és pont ez az a műfaj, amiben tévedni sem illik, nem is szabad. Mi több, Relotiust 2014-ben a CNN az év újságírójának nevezte, Németországban pedig néhány hete az év riporterének választották: pedig manipulálta az adatait. És ezek nem rövid hírek, jegyzetek voltak, hanem nagy költséggel, utazásokkal járó riportok – teljesen érthető, hogy kitört a botrány. Ilyenek a magyar sajtóban már régóta nincsenek is, hiszen kinek van pénze messzi földre utazni, akkor is, ha érdemes lenne? Jó esetben meg lehet csípni egy alapítványi támogatást, és nagyon szoros elszámolással nagyon ritkán lehet némi esély ilyesmire. Bár, manapság már szinte esélytelen.

A Spiegelnél ezeket az utakat – Szíriába, Guantanamóba, az Egyesült Államokba – a cég fizette, érthető is a haragjuk. Kiderült, hogy Relotius legutóbbi hatvan írásából tizennégyben olyan informátorokra hivatkozott, akikkel vagy nem beszélt, vagy nem is léteznek.

A sztárriportert különben egy kollégája leplezte le: Juan Morenonak feltűnt pár hatalmas tévedés egy mexikói riportban, ezek nyomán indult meg az általános vizsgálat. Most Relotius szánja és bánja, amit tett, természetesen távozott székéből és ígéri: segítséget fog kérni. Orvosit, ha van orvos, aki ezen segíteni tud: lényegében véve olyan hazugságok csapdájába esett, amik a cikkek prekoncepcióját erősítettek, és amik azt bizonygatták, amit az olvasók hinni akartak.

Azért is hitték őket el.

De hazugságok voltak. Csúnya ügy ez, nem is illik titkolni. Volt már ilyen, nem egy, nem kettő: a ritkaság benne az, hogy nagy világlapnál esett meg, ahol az információkat ellenőrizni szokás. De hát megesett. Relotius balra el, mi meg lapozhatnánk – ha hagynák.

A Magyar Idők fenyegetőzik

Csak nem hagyják: a Magyar Idők külön jegyzetet szentel az esetnek, hivatkozik a kifejezetten összeesküvés-elméleteket gyártó Udo Ulfknottéra és fenyeget. „Kezdhetnek félni a ballib hírhamisítók” – írja Csépányi Balázs. Hát azért kormányoldalon kicsivel több ok lenne a félelemre hírhamisítás miatt. Én nem mondom, hogy a független sajtó tévedhetetlen, azt sem, hogy kizárólag Grál-lovagok és liliomos szüzek dolgoznak benne, de hírt mifelénk tudatosan nem szokás hamisítani. Tévedés megesik, az sincs kizárva, hogy félreinformálják az embert – ezért kell nagyon vigyázni a „kiszivárogtatott hírekkel”, de azért tudatos, szándékos álhír elfogadott, rendes független lapnál nincs.

Persze, attól függ, minek tekintjük például az álhírlapokat, mert én még sajtónak sem. A Mindenegyben vagy a Nép Hangja nem lap, csak betűhalmaz, köze nincs médiához és nem is sajtómunkások rakják őket össze, hanem a Nép Hangját például egy Manyika nevű akárki. Onnan tudjuk ezt is, hogy egyszer nyitva felejtette a nyilvánosság számára is a szerkesztői felület egy részét, és látszott, hogy ezen a néven van bejelentkezve. Ezek az orgánumok hazudnak bőven, kedvenc eszközük az ismertebb embereknek tulajdonított „nyílt levél”, tele helyesírási hibákkal, logikátlan szamárságokkal, vagy más ismert emberek halálhíre – és az emberek habzsolják őket.

Körülbelül idén kezdték felfedezni ezek a valódi hírhamisítók a magyar belpolitikai életet, amivel részint erősen növelik a forgalmukat (ez a reklámbevételeik miatt fontos), részint mondhatatlan kárt okoznak a valódi sajtónak. Ugyanis kiderült, hogy az olvasóközönség jó részének mindegy, igaz-e egy hír vagy sem – ha egybevág saját politikai nézeteivel. Mikor szembesül azzal, hogy hamis, megrántja a vállát és azt mondja: „De hiszen igaz is lehetne!” és megy tovább, egy másik álhírt terjeszteni.

A valódi lapok valódi munkatársait meg megüti a guta

Nekünk dolgozni kell azért az információért, rohangálni, emberekkel felvenni a kapcsolatot, nem ritkán több száz oldalas törvényeket, jegyzőkönyveket átolvasni, erre fel jön egy Manyika, hazudik egyet és pénzt keres vele. Nem is keveset. Többet, mint mi, az biztos.

Ha ezeket fenyegetné Csépányi mester, még segítenék is neki: de ezekkel épp semmi baja. Baja – elég csak naponta ránézni a kormánymédia címlapjaira – azzal a kevés, még megmaradt független lappal van, ami igazat ír ugyan, sok munka árán, csak neki nem tetszik ez az igazság.

A Manyikákat persze, hogy hagyják hazudozni, egy Origo- vagy Magyar Idők-írást sem láttam még, ami a valódi álhírlapokkal foglalkozott volna, pedig ki sem nagyon lehet kerülni őket, de az fontos nekik, hogy ha az Átlátszó vagy a 444, netán az Index ír valamit, azt azonnal nevezzék fake newsnak.

Pedig igazat írnak: csak nem a kormány igazságát

Félő, nagyon félő, hogy egy tudatos akciót látunk. Az álhírgyárak szabadjára engedésével hiteltelenítenek minden médiumot, és mikor már senkinek sem hisz az olvasó, egyszerűen bevezetik „az elszabadult álhírek miatt” a központi sajtószabályozást és a kötelező kamarai tagságot. Azt meg, hogy ki lehet kamarai tag, ők mondják meg, de aki nem lesz az, nem írhat majd országos terjesztésű sajtótermékbe. És manapság minden online lap országos terjesztésű, hiszen nem lehet földrajzilag korlátozni a világhálót.

Hát ezért jut eszébe a kormánymédiának még a Spiegel botrányáról is az, hogy rettegjen az ellenzéki sajtó.

Pedig hát, tekintve elvesztett sajtópereik és helyreigazításaik számát, nekik volna félnivalójuk: nem is sorolnám az eseteket, nincs rá elég hely.

De tegyünk rendet

Van a karrierizmusból, anyagi haszonért elkövetett hírhamisítás, erről szólt Relotius esete. Nem mentegetjük, nem is lehetne.

Aztán van az iparszerűen elkövetett, rendszeres, üzleti alapú álhírgyártás, ez a Mindenegyben és társai. Ők bizony a körömgomba-reklámokból élnek.

És van a politikai manipuláció, amit a kormánymédia űz, végül is mindegy neki, ha meg is büntetik érte: van pénzük elég.

Aztán van egy negyedik dolog is, amikor ugyanez a hazugságon ezerszer rajtakapott kormánysajtó vádolja hazugsággal a valódit.

Ez az utolsó már nem csak álhír terjesztése, de pofátlanság is.

Soros György és Irán: Így terjeszt álhírt a magyar kormánypropaganda

0

Elismerte az iráni külügyminiszter, hogy együttműködnek Soros Györggyel, ezt írta két izraeli lap, és rájuk hivatkozva a magyar kormánypropaganda. Csakhogy az iráni külügyminiszter ilyet egyáltalán nem mondott.

„A zsidóság legádázabb ellenségeit pénzeli” Soros György, írja a Habony Árpád-féle 888. Szerintük Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter elismerte, hogy a kormánya nevében együttműködött Soros György alapítványaival. Azt írják: egy parlamenti kérdésre válaszolta ezt.

A forrás egy szélsőjobboldali izraeli lap,

az Áruc Seva volt, amely szerint ezzel bebizonyosodott, hogy Soros azt az Iránt támogatja, amely Izrael elpusztítását tűzte ki célul.

A 888 ennél tovább megy, „szakértőkre” hivatkozva azt írják: ezzel az is „igazolást nyert”, hogy „az Obama-Clinton-Soros érdekcsoport” tett meg mindent azért, hogy eltöröljék az Irán elleni szankciókat – az atomalkura gondolnak, amelynek keretében Irán lemondott arról, hogy atomfegyvert állítson elő, ezért oldották fel a szankciókat.

A Soros György és Irán közti kapcsolatokról szóló cikk először egyébként az Iszrael Hajom című lapban jelent meg. Ennek tulajdonosa nem más, mint az amerikai milliárdos, Sheldon Adelson, Donald Trump egyik legnagyobb támogatója (róla szóló portrénkat itt olvashatja).

A lap cikkét még az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu Facebook-oldala is megosztotta.

Közzétette: ‎Benjamin Netanyahu – בנימין נתניהו‎ – 2018. szeptember 3., hétfő

Csakhogy az elég hihetetlen kijelentés, miszerint Soros György az iráni kormányt támogatja, többeknek gyanús lett. A szintén izraeli Channel 10 vezető külpolitikai újságírója, Nadav Ejál pedig utána is járt annak, mi hangzott el valójában az iráni parlamentben, és azt találta:

az egész csak egy újabb Soros Györggyel kapcsolatos összeesküvés-elmélet

a sok közül.

Az iráni külügyminiszter valóban válaszolt kérdésekre a parlamentben: ennek jegyzőkönyve el is érhető az interneten. Mint ebből kiderül, az egyik keményvonalas iráni képviselő, a Forradalmi Gárda egyik korábbi tagja vette elő az egyébként már közel tízéves összeesküvés-elméletet (még 2009-ben, az iráni rendszerellenes tüntetések idején kezdett terjedni, hogy Soros György akarja megdönteni a rezsimet).

Mohamad Dzsavad Zarif
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

A külügyminiszter viszont pusztán annyit mondott: még ENSZ-nagykövetként volt kapcsolata több amerikai alapítvánnyal, így a Soros György vezette Nyílt Társadalom Alapítvánnyal is. Ez ugyanis a munkája része volt, és, ahogy fogalmazott, így tudta figyelemmel kísérni és korlátozni ténykedésüket.

Vagyis még egyszer:

az iráni külügyminiszter egyetlen szót sem mondott arról, hogy a kormány együttműködik Sorossal.

Az izraeli újságíró egyébként megvizsgált több, az álhírrel kapcsolatban közölt képet is. Az egyik egy iráni, összeesküvés-elméleteket terjesztő oldalról származik, és előszeretettel terjesztik angol nyelvű antiszemita oldalak is, a másikat pedig egy filmből vették.

Mellesleg a Nyílt Társadalom Alapítvány nem is működhet Iránban, hiszen amerikai bázisú szervezetként már rég kitiltották. Soros György pedig interjúi alapján ugyanazt gondolja Iránról, mint Benjamin Netanjahu.

Akinek viszont Soros György ugyanolyan ideális ellenfélnek számít, mint sok más populista politikusnak a világban – és arra is jó a téma, hogy valamelyest elterelje a figyelmet a korrupciós botrányairól. Netanjahu fia néhány hónapja még egy antiszemita ihletésű mémet is megosztott Sorosról, miszerint a gyíkembereken keresztül ő irányítja az izraeli ellenzéket.

Így aztán, hiába derült ki hamar, hogy egy álhírről van szó, Netanjahu azóta se törölte a posztot, és a két izraeli szélsőjobboldali lap sem közölt helyreigazítást. És az is csak egy apró lépés volt, hogy a valóságot gyakran elég szabadon kezelő magyar kormánypropagandába is bekerüljön a „hír”.

A magyarországi álhírgyártásról ide kattintva olvashat bővebben.

Bréking nyúz, szeptember 7. – Tudósítás a másik valóságból

0

Náci karlendítéssel tüntetett a szélsőjobb Chemnitzben, az Origo most úgy érezte, meg kell őket védeni. A Figyelő és a Magyar Idők a Sargentini-jelentéssel foglalkozik, a Pesti Srácok nekiesett Iványi Gábornak, a 888 pedig fake news-gyárról ír (és ez nem irónia). Lapszemlénk az alternatív valóságból.

Az Origo neonáci tüntetőket véd

„A német és a nemzetközi, köztük természetesen a magyarországi baloldali és liberális álhírgyárak hazugságokat terjesztenek annak érdekében, hogy elvonják az emberek figyelmét a legfontosabb európai problémáról, az illegális migrációról és annak a negatív hatásairól, így például a bűncselekmények számának a nagyarányú növekedéséről.

Mindez természetesen részét képezi az európai parlamenti választási kampánynak, amely voksoláson – a felmérések alapján – bukni fognak a migránspárti balliberális erők. (…)

Szélsőjobboldali tüntetők Chemnitzben.
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Tehát a baloldali és liberális sajtóorgánumok szándékosan hazudhattak annak érdekében, hogy a migránsbűnözők ellen tiltakozókkal szemben felhergeljék a német közvéleményt.”

A Figyelő nagyon szurkol Orbánnak

„A sorosista Sargentini nyíltan a demokratikusan megválasztott magyar kormánnyal szemben fogalmazta meg magát, nem titkolt célja, hogy megbuktassa az Orbán-kormányt. De ahogy 2013-ban, úgy ma is joggal bízhatunk benne, hogy Orbán Viktor a Tavares-jelentés vitájához hasonlóan a Sargentini-jelentés megállapításait is tételesen meg fogja cáfolni, hatékonyan tudja képviselni a magyar érdekeket és megjeleníteni a magyar emberek véleményét.”

A Magyar Idők is a jelentéssel foglalkozik

„Ki ne emlékezne a tanulságos fabulára, amelyben a pataknál a feljebb álló farkas azzal köt bele a lejjebb iszogató bárányba, hogy az felkavarta a vizet?

Akkor jutott ez eszembe, amikor Sargentini asszony büszkén jelentette ki, hogy a magyar kormány érvelése – amellyel lerántotta a leplet a nyilvánvaló hazugságoktól, csúsztatásoktól és tévedésektől hemzsegő, hazánkat támadó politikai pamfletjéről – még inkább megerősíti vélt igazában.

Vagyis abban, hogy Magyarországon súlyosan sérül a jogállamiság, annyira, hogy el kell kezdeni ellenünk a 7-es cikkely szerinti eljárást.

Magyarul el kell venni a szavazati jogunkat az unióban, és el kell vonni egy rakás pénzt abból, ami egyébként nem a Sargentini-félék adománya, hanem jár az itt élő embereknek. (…)

Balliberális hazaárulók diktálta hamis vádak, Soros-féle álcivil szervezetek hazugságai egy valóságtól elrugaszkodott politikai vádiratban, amelyet csalással akarnak az Európai Tanács napirendjére tűzni. Ez a Sargentini-jelentés. És még nekik áll feljebb! (…)

Ez a jogi köntösbe bújtatott politikai támadássorozat jól érzékelteti, mire számíthatunk abban a kilenc hónapban, ami még hátravan az új összetételű Európai Parlament megválasztá­sáig. A Soros kottájából játszó globalista migránspártiak végső harcukat vívják a nemzeti önállóságukat védő országok ellen. (…)

A tét, hogy egy gyökértelen, hazátlan embertömegek által lakott Euró­pai Egyesült Államok vagy az erős nemzetállamok szövetségén alapuló unió lesz a kontinens jövője.”

A Pesti Srácok most Iványi Gábort találta meg

„Iványi Gábor, a történelem szemétdombjára került SZDSZ egykori parlamenti képviselője találkozni akar az új amerikai nagykövettel, hogy neki is előadhassa közepesen ismert rágalmait Orbán Viktorról, az itteni zord viszonyokról és az általa vezetett szekta hányattatásairól. Bár az SZDSZ – félmilliárdos adósságot a magyarok nyakába akasztva – szerencsére kimúlt, itt felejtett politikusai révén az SZDSZ-es tempó, a Magyarországot külföldieknek följelentő-rágalmazó sunyiság, a hazaárulás köztünk él. (…)

Bizonyos, hogy a szuperhatalom képviselője másra sem vágyik, mint hogy végre fogadhassa ennek a komoly (pár száz fős) szakadár szektának a vezetőjét, és órákon keresztül hallgathassa el-elcsukló hangú nyünnyögését… (…)

Iványi és csapata egy egyházi köntösbe bújtatott SZDSZ-es fedőszervezet, amely a valódi keresztény-keresztyén egyházakkal ellentétben nem szeretetet, békét, megbocsátást hirdet, hanem gyűlölködik (Orbán „el fog kárhozni”), hazudozik és az SZDSZ-es hagyományokat követve (lásd: a nagykövetnek szeretné bemószerolni Magyarországot) hazát árul. Iványi fizimiskája miatt lehetne akár a Télapó is, de sajnos csak egy rosszindulatú, gyűlölettől görcsbe rándult ember, akinek – Maguával szólva – „mérget köp villás nyelve”.”

„Libsi fake news-gyárról” és kettős mércéről ír a 888

„Ha megjelenik néhány propagandista náluk, arra meg rámondják, hogy „csak egy MTA-tudós” vagy „csak egy életmódmagazin saját élményű újságírója”. Listáznak, ferdítenek, hazudnak és védik egymást. Támadni viszont azonnal szoktak, imádnak élni a „leleplezés” eszközeivel: egyszer mondjon el egy jobboldali történész valamit Trianonról, már ráfogják, hogy III/III-as, na meg persze nácik vagyunk mind.

Mindeközben az aljas módon magukat életmódmagazinnak álcázó, amúgy folyamatosan politikát csöpögtető oldalak, mint a WMN vagy a Forbes simán buzdítanak a kivándorlásra. Az egyik saját élményű (tehát hiteles, na persze!) élménybeszámolót irat a külföldön élő, évente hazalátogató szerzőivel, a másik pedig listázza az országokat, ahol a legjobb külföldiként élni.

Sivalkodnak a kivándorlás mértékéről, ami itthon alig létezik, miközben ők propagálják azt mindenkinek a fentiekhez hasonló cikkeikkel.

Aki járt már külföldön, akár csak a környező országokban, tehát van egy kis összehasonlítási alapja, az biztos egyetért: Budapest az egyik legolcsóbb, legtisztább város, ahol egy utcára jut vagy nyolc étterem, kávézó, ahol mindegy milyen nap van, reggeltől estig van program és még a tömegközlekedés is az egyik legszervezettebb. Nincs kilométeres kordon egyik tér körül sem, mint Párizsban, nincs akkora mocsok sem, nem kell kerülgetni a muszlimokat, mint Londonban vagy Berlinben. Biztonság, tisztaság, fejlődés – a félelemmel, a mocsokkal és a pusztulással szemben.”

Lázár beszólt a Figyelőnek

1

A kormánypárti hetilap azt írta: Lázár János Szeged polgármestere akar lenni. A volt miniszter röviden annyit reagált: fake news.

A kormánypárti Figyelő még szerdán írta azt, hogy információik szerint Lázár János „bejelentkezett” Szeged polgármesteri székéért – amelyben most az MSZP-s Botka László ül. Lázár János az idei választás után visszavonult az országos politikától, de közben hivatalosan is résztulajdont vett a hírhedt vadászkastélyt üzemeltető cégben.

A Figyelő nem írt túl sokat arról, mire alapozzák, hogy a korábban Hódmezővásárhelyet 12 évig irányító Lázár Szeged polgármestere akar lenni, mindössze annyit, hogy „Szeged stratégiai szempontból sem elhanyagolható”, mert közel van a román és a szerb határhoz, és az ország egyik legnagyobb egyetemi városa.

„Úgy látszik, a nagy meleg megártott néhányaknak”

– ez viszont már Lázár János reakciója volt a Facebookon a Figyelő cikkére. Beszédes a fotó is, amit rövid, kétsoros posztjához mellékelt:

A Figyelő című újság megírta, hogy Szeged polgármesteri székére pályázom. Úgy látszik, a nagy meleg megártott néhányaknak.

Közzétette: Lázár János hivatalos oldala – 2018. július 26., csütörtök

Már legalább 25-en haltak meg egy álhír miatt

Legalább ennyi áldozata van már május óta a Facebookon és a WhatsAppon terjedő álhírnek Indiában, miszerint gyerekrablók járják a falvakat. Eddig bármit próbáltak kitalálni az álhír ellen, nem működött.

Több száz gyerekrabló garázdálkodik a környéken – ez az álhír kezdett el terjedni néhány hónappal ezelőtt az India északkeleti részén lévő Asszám szövetségi államban. A rendőrség hiába cáfolta ezt, a helyi lakosság egyre indulatosabb lett.

Főleg, hogy terjedtek az újabb és újabb, hasonló álhírek, elsősorban a WhatsAppon, kisebb részben a Facebookon: volt olyan, amely szerint a közeli, nagyon szegény Bihar államból érkező gyerekrablók olykor koldusnak álcázzák magukat, és éjszakánként a házakba lopóznak.

Még fényképeket is mellékeltek,

amelyeken megcsonkított holttestek és sérült gyerekek látszottak. Persze ezek se voltak valódiak.

Ennek ellenére egyre többen küldték tovább ezeket az üzeneteket. Ezt segítette, hogy egyre többen használnak okostelefont Indiában, a South China Morning Post szerint ezek piaca az egész világon itt nőtt a legjobban 2017-ben.

A WhatsApp legnagyobb piacának is India számít, több mint 200 millióan használják itt az alkalmazást,

naponta milliárdnyi üzenetet küldenek.

A Hindustan Times véleménycikke szerint a WhatsApp használata annyira elterjedt az országban, hogy gyakorlatilag már élni sem tudnak nélküle. Csakhogy, ahogy a Deutsche Welle megjegyzi, az okostelefonok és az internet használatában gyakorlatlan emberek nem nagyon tudtak különbséget tenni, hogy amit látnak, az valódi-e vagy nem. És ahogy az álhír a gyerekrablókról terjedt, a helyi lakosoknak minden kívülálló egyre gyanúsabb lett.

A tömeghisztéria végül lincselésekbe csapott át.

Volt, hogy két kiránduló fiatal férfi átutazott egy falun, a helyiek egy csoportja megállította az autójukat, kirángatták és agyonverték őket. Ezt volt, aki még videóra is felvette. Ebben az ügyben 15 ember ellen a gyilkosság, 35 másik ellen álhírek terjesztése miatt emeltek vádat.

Előfordult, hogy egy ezer fős tömeg támadt négy kereskedőre, amikor megálltak teázni útjuk közben. Egyikük meghalt, a másik három életveszélyesen megsérült. Agyonvertek egy idős nőt is, aki csokoládét osztogatott a gyerekeknek.

Még több lehetett volna az áldozat, ha a rendőrség nem lép közbe: volt olyan nap, amikor hat embert is kimentettek a lincselők közül, három különböző helyszínen.

De a rendőri beavatkozásnak sem mindig lett jó vége: volt, hogy olyan embert lincseltek meg, aki épp azért járta a vidéket, hogy figyelmeztesse az embereket a hazugságok terjedésére.

A kezelhetetlenné váló helyzetre végül úgy próbáltak a hatóságok megoldást találni az AFP szerint, hogy

az egész régióban lekapcsolták egy időre az internetet.

Hiába: két nappal később öt embert vertek agyon Mahárástra állam egyik hegyi falujában. Ők egy közeli nomád csoporthoz tartoztak, és miután leszálltak a buszról a faluban, egyikük beszélgetni kezdett egy helyi lánnyal. Erre megkövezték és agyonverték őket.

Nem sokkal előtte a környéken lakók között olyan videó terjedt, amelyen állítólagos szervkereskedők áldozatai voltak – az egyik fotón valójában egy Szíriában gáztámadás áldozatául esett gyerek volt.

Azt szinte lehetetlen megtalálni, hogy egy-egy álhírt ki indít el.

A WhatsAppon ugyanis az üzenetek titkosítottak, így elvileg a cég sem tudja, melyikben mit írnak. Egy olyan javaslat merült fel, hogy a továbbított üzeneteknél mindig megjelenítenék az eredeti küldő telefonszámát, de egyelőre ez csak terv.

A Washington Post szerint az indiai kormány már a WhatsAppot is felszólította, hogy tegyen valamit a jelenség ellen. Azt is bejelentették, hogy a cég nem kerülheti el a felelősségét abban, ha a felhasználói álhíreket terjesztenek.

A WhatsApp (amely egyébként a Facebook tulajdonában van) lépett is. Néhány hete egészoldalas hirdetéseket jelentetett meg indiai lapokban, tippekkel, hogy hogyan lehet felismerni az álhíreket. (Erről egyébként mi is írtunk korábban, érdemes elolvasni!)

A Times of India szerint a rendőrség pedig olyan hirdetéseket jelentetett meg, amelyek mindenkit arra szólítottak fel, hogy őket hívja, ha bármi gyanúsat lát, hall. Ezt az üzenetet a Whatsappon is terjesztik.

Ezek hatékonysága is vitatható egyelőre. Nem sokkal később ugyanis egy kétezer fős tömeg támadt három fiatal férfira Karnataka tartományban, mert

gyerekrablóknak hitték őket.

Pedig pusztán annyi történt, hogy korábban egy barátjukat látogatták meg, és hazafele tartva megálltak pihenni. Amikor pedig a helyi gyerekek köréjük gyűltek, csokit osztogattak nekik, csakhogy az egyik gyerek valamiért sírni kezdett, mire egyre több rémült és dühös felnőtt jelent meg. Hiába próbált a három kiránduló menekülni, a helyiek WhatsAppon riasztották a szomszéd falu lakóit is. Végül az egyik férfit agyonverték.

Úgyhogy a WhatsApp végül radikális korlátozások mellett döntött: lecsökkentik azok számát, akiknek egy-egy üzenetet tovább lehet küldeni. Indiában ez a szám maximum öt lesz. Emellett várhatóan megszüntetik azt a lehetőséget is, hogy fotókat és videókat egy gombnyomással tovább lehessen küldeni.

Dezinformációs módszerek a kormánypropaganda szintjén

Tagadás, vizsgálat követelése, mások megvádolása, hamisítás – sokféle módszerrel élnek a dezinformációs gépezetek. Egyre többre lehet példát hozni a magyar kormánypropagandából is.

Ironikus, ugyanakkor szemléletes példával mutatja be az Ukrajnában született, orosz származású, de Amerikában élő újságíró, Natalia Antonova, hogyan működik az orosz dezinformációs gépezet, amelyről mi is több cikkben írtunk már. Magyar szempontból ez azért is fontos, mert a magyar kormánypropaganda nagyon sok szempontból az oroszhoz hasonlóan működik.

Antonova egy hétköznapi példát választott: valaki ellopott valamit, mondjuk a lakótársa burritóját – mi beszéljünk inkább szendvicsről, azzal Magyarországon azért gyakrabban lehet találkozni. Amikor a lakótárs felfedezi a lopást, a tolvajnak két választása van: vagy elismeri, bocsánatot kér és vesz a lakótársának egy másik szendvicset, vagy

az orosz propaganda módszereivel tagadja a vádat.

Natalia Antonova 11 módszert szedett össze, hogy ezt hogyan lehet megtenni. Ezeket egy, az orosz manipuláció és dezinformáció ellen küzdő honlap valós példákkal egészítette ki, mi pedig hozzátettünk néhány magyar példát is.

1. Tagadd le, hogy elloptad a szendvicset

Az oroszok esetében ilyen, hogy a bizonyítékok ellenére folyamatosan tagadják, hogy bármi közük lenne a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt Malaysian Airlines-utasszállító elleni támadáshoz – pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gépet az oroszok által támogatott lázadók területéről kilőtt orosz rakéta találta el.

Példát rengeteget lehet hozni Magyarországról is: a Direkt36 oknyomozó portál például néhány hónapja kiderítette, hogy olyanok is vehettek letelepedési kötvényt, akik komoly biztonsági kockázatot jelentenek. A Belügyminisztérium ezt koholmánynak nevezte.

2. Vádold a lakótársadat azzal, hogy ellopta a saját szendvicsét

Az áldozathibáztatás az élet minden területén megjelenik. Egy orosz példa: amikor összevertek egy, az orosz kormányt gyakran kritizáló újságírót, akkor a kormánypárti média elkezdte azt terjeszteni, hogy maga rendezte meg a támadást.

Magyarországon nemrég egy 22 éves lány írt egy Facebook-posztot arról, hogy milyen nehéz fiatalként érvényesülni. A bejegyzést tízezernél is többen osztották meg, mire a kormánypropaganda azonnal támadásba lendült: az összes mediaworkös lapban megjelent egy őt gyalázó publicisztika.

3. Ismerd el, hogy szendvicslopás történt, de követelj független vizsgálatot

Megint csak a maláj utasszállító példáját lehet felhozni az oroszok esetében: hiába bizonyította be három különböző vizsgálat is, hogy az oroszbarát szeparatisták lőtték le a gépet, a Kreml ezeket nem ismeri el, és független vizsgálatot követel.

A magyar példák közül a kopaszbotrány juthat eszünkbe: azt ugye nem lehetett tagadni, hogy kigyúrt kopaszok akadályozták meg az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy beadja népszavazási kezdeményezését. Közülük többen a Fradi Securityhez voltak köthetők, Kubatov Gábor klubelnök, Fidesz-alelnök erről annyit mondott akkor: méltatlan helyzet volt, jogszabályt kellene módosítani.

4. Viszonozd a vádat: hívd fel arra a figyelmet, hogy neked pedig eltűnt a fogkeféd

Az oroszok esetében erre a legjobb példa, amikor válaszul arra, hogy beavatkoztak több választásba, azt mondják: az amerikaiak is beavatkoztak máshol.

Magyarországról az „elmúltnyolcévezést” lehet felhozni: a fideszes kommunikációnak központi eleme volt, hogy felemlegették, mi minden történt szerintük a szocialista kormányok alatt.

5. Vádold előítéletességgel a lakótársadat

A Kremlnek az is kedvenc módszere, hogy sokszor csak annyit mond a kritikákra, hogy azokat oroszellenesség miatt fogalmazták meg. Ezt a módszert a magyar kormány is szereti használni: gondoljunk csak arra, a Külügyminisztérium hányszor nevezett magyarellenesnek egy, a magyar kormányt bírálni merészelő külföldi politikust.

6. Vádold meg Hillary Clintont

Vagy úgy általánosságban az előző amerikai vezetést, ahogy azt a magyar kormány gyakran teszi: amikor az amerikaiak kritikát fogalmaznak meg, a válasz rendszerint az, hogy ez még az Obama-korszakból a külügyben maradt tisztviselők műve. Vagy persze ott van még Soros György is, aki minden rosszról tehet.

7. Vádold az ukrán / meleg / náci / zsidó lobbit

Egy tanulmány szerint sokszorosára nőtt az elmúlt hét évben az orosz propaganda által terjesztett ilyen jellegű összeesküvés-elméletek száma. Magyarországon is egyre többször találkozni ilyenekkel a kormánypropagandában: ha éppen nem Soros Györgyöt látják a magyar kormány elleni kritikák mögött, akkor a „háttérhatalmakat”.

8. Hamisíts egy képet egy szendvicstolvajról

A képek manipulálása szintén kedvelt taktika, sokszor lehet vele találkozni. Az orosz propaganda például mosolyt photoshopolt Kim Dzsong Unra, a szíriai háborúval kapcsolatban pedig előfordult, hogy olyan képekről állították, hogy ott készültek, amelyeket valójában egy videójátékból vágtak ki.

A képek manipulálásának a magyar kormánypropagandában is hagyománya van. Meg lehet említeni például a Pruck Pálról készült fotót, vagy azt, ahogy a választás előtt több évvel ezelőtt készült videókról állították, hogy frissek, és „migránsok” által elkövetett erőszakos tetteket mutatnak be.

9. Vádold meg a lakótársad azzal, hogy hisztérikus

Így le lehet kerülni, hogy a kritikára érdemben kelljen válaszolni. Az orosz kormány sokszor beszél „oroszellenes hisztériáról”, főleg az elmúlt öt évben. Sokszor ez a reakció arra, amikor szóba kerül az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás.

Ezzel a taktikával a luxemburgi külügyminiszter is találkozott: Jean Asselbornt Szijjártó Péter volt, hogy ostobának nevezte, máskor meg azt mondta róla, hogy „gyűlöli a magyarokat”.

10. Hozz fel véletlenszerűen történelmi eseményeket

Amikor a svédek bejelentették, hogy támogatnának egy Kelet-Ukrajnába küldendő ENSZ-missziót, az orosz propaganda arról beszélt, hogy ez a bosszú azért, mert az 1709-es poltavai csatában az oroszok megverték a svéd sereget.

11. Elmélkedj hosszasan az igazság természetéről

A lényege ennek: annyira össze kell zavarni a közönséget, hogy megkérdőjelezte, van-e egyáltalán valóság.

Mint látható tehát, a legtöbb módszerrel már Magyarországon is találkozhattunk. És amilyen ütemben a kormánypropaganda másolja az orosz dezinformációs gépezetet, valószínűsíthető, hogy a példák száma csak nőni fog.

Arról, hogy hogyan lehet jó eséllyel felismerni az álhíreket, itt olvashat bővebben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!