Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

A zavargások mesterterve

Évek óta értetlenül áll a magyar közélet a 2006-os zavargások előtt – még csoda is tán, hogy nem törtek ki újabb összetűzések a vita során. Ahogy telik az idő, egyre több csontváz dől ki a szekrényekből. Valóságos mamutok zuhognak a sifonérokból, lassan arra is kezd fény derülni, kinek állhatott érdekében a tévéostrom, a többhónapos tüntetés a Kossuth téren – és mit akart vele.

A kormánypárt természetesen hallgat, illetve elbeszél az ellenzéki érvek mellett, fújja a saját szólamát, ugyanis valószínűleg nincs utasítás arra nézvést, mi légyen, ha kiborul az éjjeliedény, egyre több bizonyíték kerül elő ugyanis, ami mind arra utal, hogy a 2006-os zavargások nem tulajdoníthatóak a spontán népharagnak, annál inkább a gondos szervezőmunkának. 2014-ben Braun Róbert, az MSZP képviselőjelöltje mutatott be néhány Wikileaks-iratot ennek bizonyítékaképpen az ATV ben:

Ha hinni lehet a Wikileaksnek, a Fidesz vezetése annak idején többször is elszólta magát. Lássuk csak, mit mond Braun Róbert?

” Az első idézet szerint Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley – 2006-2009 közötti – amerikai nagykövetnek: „Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”.

Braun egy Orbán Viktornak tulajdonított idézetet is felolvasott: eszerint a Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy nem lehet-e majd azzal vádolni őt, hogy instabilitást kreál, az amerikai követnek azt mondta: „Ez egy olyan kockázat, amit én személyesen vállalok.”

A Braun által idézett iratok szerint Boross Péter arról beszélt, hogy „elfogadhatatlan, amit a Fidesz tesz, mert inkább középkori várostromra hasonlít.”

Egy újabb idézet szerint Kósa Lajos azt is mondta Foley-nak, hogy az ellenzék – vagyis az akkori Fidesz – nincsen abban a pozícióban, hogy kritizálja a kormányt a kompetenciája és a korrupciója miatt, hiszen saját magának is sok minden van a füle mögött.

Braun szerint a titkos jelentésekből látszik, hogy a Fidesz tevékeny részt vállalt abban, ami Budapesten történt 2006 őszén.” (ATV)

Hát, ha ez igaz, baj van. Hogy azonban mennyire elfogadható Julian Assange, mint információs forrás, arról erősen megoszlanak a vélemények – saját, privát nézetem szerint az Egyesült Államok tudatosan hagyta őket működni, éspedig pontosan addig dolgozhattak zavartalanul, amíg nem tévedtek valóban tilos területre. Ilyenformán, amit tőlük tudunk, azt hagyták, hogy megtudjuk – tehát hiteles lehet, ha nem is nagy titok. Hát akkor átmenetileg fogadjuk el hitelesnek a Wikileaks-et, és nézzünk utána az idézeteknek.

Igen, igen, megvannak: sőt, jóval több is van belőlük, mint kéne. Lassan sok is a jóból. Orbán Viktor valóban mondta a külföldi nagyköveteknek a 06BUDAPEST211 számú jelentés szerint, hogy az instabilitás kockázatát személyesen vállalja (When asked if he himself might not be blamed by the public for promoting instability, he responded „that is risk I’m prepared to take.”). De mondott ő akkor mást is. Éspedig:

„2. (C) The end result, he predicts, is that MSZP will blink first in the present showdown by withdrawing their support from Gyurcsany. Although FIDESZ will likely conclude its large-scale demonstrations following its alternate events on October 23, he believes public discontent will grow over the winter as austerity measures hit home. FIDESZ is already working with groups affected by the „Gyurcsany package” to discuss a „National Strike Committee” to coordinate strikes in the coming weeks. Ultimately, Orban believes that support for the PM will decline to 20% next year, and that he will be out of office „next spring.” Indeed, he suggested that „cracks are already appearing” in the governing coalition.”

„Végső soron tehát – mondotta – az MSZP első várható reakciója az lesz, hogy megvonja bizalmát Gyurcsánytól. Habár a Fidesz feltehetően folytatja a tömegdemonstrációit, akár az október 23.-án várható különleges események után is, úgy gondolja, a társadalmi elégedetlenség egész télen növekedni fog, amint a megszorítások hatásai elérik a háztartásokat is. A Fidesz már most közreműködik a Gyurcsány-csomag által sújtott csoportokkal, hogy „Nemzeti Sztrájkbizottságot” állítsanak fel, a következő hetek munkabeszüntetéseinek koordinálására. Végső soron Orbán úgy hiszi, a miniszterelnök lemondására a következő év tavaszán kerül sor, mikor népszerűségi indexe 20% alá csökken. „A kormánykoalíción már látszanak a repedések.” – sugalmazta.”

Ez a távirat dátuma szerint vagy október 18-án, vagy azt nem sokkal megelőzően hangzott volna el. (Volna, mert a forrás a Wikileaks). Honnét a turáni szittya fergetegből tudott Orbán Viktor az október 23.-i véres atrocitásokról? Jóstehetség? Megérzés? De ne is vitassuk különleges képességeit, nap, mint nap tanúi vagyunk azoknak, nézzük csak az utolsó mondatot. Tehát a repedések már látszanak a kormánykoalíción. Lehet, hogy a zavargások célja tehát nem is az volt, hogy a népharag söpörje el a kormányt, azonnal, hanem az, hogy a Parlament váltsa le a miniszterelnököt, majd belátható időn belül tartsanak előrehozott választásokat? És ezt volt hivatott előidézni az állandó demonstrációkkal fenntartott társadalmi nyomás?

Lehet bizony, nagyon úgy néznek ki a dolgok.

Természetesen ennek egyik eszköze a rágalomhadjárat és a karaktergyilkosság. Mint ugyanez a távirat említi: „In an article published October 14, Orban states that FIDESZ’s goal is to reduce the MSZP’s popularity to its lowest levels ever.” (Egy október 14.-én megjelent cikk szerint Orbán kijelentette: a Fidesz célja az MSZP népszerűségét minden idők legalacsonyabb szintjén tartani). A lepel kezd lehullni, összeáll a kép. Ha ehhez még társítjuk a 2006. július 22.-én kiadott, „Jó reggelt, Magyarország” című bálványosi kiáltványt, minden világosabb:

„Jó reggelt, Magyarország! – a Fidesz közleménye

Kiáltvány

Mi, a polgári demokratikus ellenzék hívei, akik a rendszerváltozás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen, és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most, hogy a politikai hazugságok újra felütötték fejüket hazánkban, közös kiáltványt fogalmazunk meg:

– mi, a kiáltvány aláírói tudomásul vesszük, hogy a modern politika nem mentes a tömegkommunikációs és reklám eszközök használatától, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy ezek a jelenségek az európai demokráciákban sehol nem léphetik át a hazugság határait;
– 2006-ban, a rendszerváltoztatás óta először Magyarországon szervezett és nyílt politikai hazugság történt;
– nyíltan hazudtak az embereknek megint, eltitkolták az ország valós helyzetét, korlátozták az igazság megismeréséhez való jogot, a tájékozódás szabadságát, ezzel pedig az állampolgárok demokratikus jogát a döntés szabadságához;
– mi, a kiáltvány aláírói elítéljük a politikai hazugságokat és felhívjuk a figyelmet arra, hogy Európában politikai hazugságokra nem épülhetnek demokratikus kormányzatok;
– mi, a kiáltvány aláírói elítéljük továbbá, hogy a politikai hazugságok árát a családokkal, és különösképpen a magyar fiatalokkal fizettetik meg;
– ezért felszólítunk mindenkit, aki szabad és őszinte országban akar élni, hogy tegyünk a politikai hazugságok és az emberek igazságtalan megsarcolása ellen;
– felhívunk minden magyar embert, hogy éljen az Alkotmány adta jogaival, ne engedje, hogy ismét megfosszák a döntés szabadságától, ne engedje, hogy vele fizettessék meg a politikai hazugságok árát;
– felhívunk mindenkit; ne törődjünk bele, hogy a rendszerváltozáskor kivívott jogainktól 16 év után megfosszanak bennünket;
– arra kérünk mindenkit, akinek fontos a döntés szabadsága, hogy aláírásával csatlakozzon a „Jó reggelt, Magyarország!” kiáltványhoz;
– a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az ’56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg, amikor Magyarország polgárai hitet tettek a nemzeti függetlenség, a szabadság és a demokrácia mellett. Ma, 50 évvel a forradalom után a szabadság magyar híveinek ismét bátorításra van szükségük, hogy érezhessék, nincsenek egyedül, millió szám vannak sors- és eszmetársaik;
– hívunk hát mindenkit, találkozzunk szeptember 23-án, a magyar szabadság születésének helyszínén, a Hősök terén.

2006. július 22.

Gál Kinga, Orbán Viktor, Németh Zsolt, Varga Mihály, Navracsics Tibor, Schöpflin György, Szájer József, Gyürk András
Kiadta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja”

Milyen érdekes: őszödi beszéd még sehol, de már előkerül a „hazugság”, mint legfőbb érv – valószínűleg akkor még szeptember 23. lett volna a zavargások kitörésének tervezett időpontja, de beláthatták, hogy a kétségtelenül atrocitásokhoz vezető események rossz fényt vetnének magára a pártra is. Változott a terv.

Érdekesen néz ki ezeknek az adatoknak a fényében 2006 ősze. Érdekesen és távolról sem olyan dicsőségesen, ahogy azt egyesek látni szeretnék: ezek szerint még maguk az utcán tüntetők sem voltak mások, mint egy politikai játszma feláldozható parasztjai. Nem a nemzetért, hazáért, egyebekért tüntettek ők, hanem csak azért, mert egy később hamvába hótt tervben szükség volt rájuk. Őket is becsapták. És a velük szembenállókat is, akik azt hitték, népi mozgalommal állnak szemben, holott csak egy politikai játszmáról volt szó. A mesterterv csődöt mondott: a miniszterelnök nem vonult vissza 2007. tavaszán, csak két év múlva, nem tartottak előrehozott választásokat sem. 2006 ősze csődöt mondott, kifordult medribül s elveszté tett nevét.

Azonban nyomot hagyott a közhangulaton, befolyásolta azt, és nem kétséges, hogy komoly része volt a 2010-es választások eredményében.

Mindez természetesen csak akkor igaz, ha forrásainkat hitelesnek tekintjük.

Mármint, ha hiteles forrás a Wikileaks.

Vagy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.

Centrális erőtér – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ír kávét kérek, kell a lélekjelenlét: remeg a nadrágom, inamban a bátorság, jaj, megróttak a kormánymédia vezetőségétől! Hogy ebből még mi lesz, azon kívül, hogy semmi? Szerintem igen nagy röhögések lesznek mindjárt, amint kifejtem, hogyan is történt az a szidalmazás, ugyanis a módja – nos, az nem volt hétköznapi.

Szóval, tegnap a Népszava értesülései és saját információim, valamint tapasztalataim alapján arról írtam, méghozzá pont ide, miszerint kiszivárgott egy terv a kormánymédia, a KESMA felső köreiből. Mondjuk nagy meglepetést nem okozott, nem akkora koponyák ülnek ott, mint akik a Manhattan-tervet hozták tető alá: arról szólt a dal, hogy várhatóan az önkormányzati választások után – mert addig azért kellenek! – a vidéki napilapokat tökéletesen centralizálnák, megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át. Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.

Nem kell még egyszer mondanom: ez agyrém, ráadásul buta ember agyréme: helyi lapot helyben kell írni, szerkeszteni. Minden más megoldás elfogadhatatlan.

A még független magyar sajtó maradéka is hozzám hasonló megrökönyödéssel fogadta a hírt – nem ért senkit sem váratlanul, lehetett ugyan sejteni, hogy valami ilyesmit szeretnének ezek az antitalentumok, de azért maradjunk annyiban, hogy sajtórombolásban idáig még Rákosi sem ment el. Másfelől azonban, mivel a független sajtó munkatársai sem nem tulajdonosok, sem nem tényezők a KESMA-ban, egyebet nem tehetünk annál, mint hogy figyelmeztetünk a közelgő veszélyre.

Mely köszöni szépen, és tőlünk függetlenül továbbra is közeleg.

Illetve: sértődötten közeleg.

Ugyanis túl jókat vagy túl igazakat írhattunk, mivel Pauska Zsolt, a Mediaworks tartalomfejlesztési vezetője üstöllést billentyűzetre kapott, és írt valamit, amit ő cáfolatnak vél, de nem az – hanem előbb lássuk, szó szerint, mit mond.

„Szomorú nap ez a magyar sajtó történetében

Azt írja címlapján a Népszava szombati online kiadása „A megyei napilapok teljes bedarálására készülhetnek” című cikkében, hogy „Felszámolnák a már ma is csak papíron önálló megyei lapszerkesztőségeket, a folyamat eredményeként pedig akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában.”

Idáig jutottak balliberális polgártársaink – mert kollégáknak már nem nevezhetjük őket. Az újságíró ugyanis arról ismerszik meg, hogy legalább megpróbál igazat írni. Ők már, jól láthatóan, nem is próbálkoznak ezzel.

A Népszava cikke szemenszedett hazugság.

Az abban foglaltak még a fake news kategóriájába sem sorolhatók, a fake news ugyanis arról ismerszik meg, hogy első hallásra legalább hihetőnek tűnik, még ha ki is derül róla hamar, hogy nem volt igaz. Az idézett hírről viszont első hallásra is tudható, hogy egy baromság.

Csak kérdezzük: ki az az eszement, aki elhiszi, hogy egy nyereséges, napi egymillió olvasót kiszolgáló médiahálózatot a tulajdonos tönkre akarna tenni? Nos, megvan már erre is a válasz: a Népszava.

zomorú nap ez a magyar sajtó történetében.”

Hát akkor most osztályozzunk. Nyelvtanból egyes, ugyanis nem észlelte szerzőnk a feltételes módot. Végig állításként kezeli egy lehetőség felvetését. Aztán jön a logika: abból is egyes, mivel, ha alaposan végigolvassuk, ez nem cáfolat. Nem bizonyít, csak tagad. Ismételten tagad, egy érvet hoz csak fel, azt, hogy a mostani hálózat nyereséges. Ő ne tudná, hogy míg a kormány kezében van a hirdetési piac legnagyobb része, bármi nyereséges volna?

Egy sajtpapír is, csak legyen rajta hely a reklámnak?

Dehogynem tudja, ebből él.

Csak nincsenek érvei, mert ezt sem nevezném annak.

Azt elhiszem, hogy ideges, mert kiszivárgott a jajdebonyolult mesterterv,

amit egy kisiskolás is szőhetett volna és ugyanezen a szinten lehetett kikövetkeztetni is – habár az eredeti forrás, a Népszava informátorokra, vidéki napilapok szerkesztőire, vezetőire hivatkozik, szóval sajtóetikai szempontból helyesen járt el, ez nem spekuláció, hanem bizonyított tény. Hogy az informátorok nevét nem adja ki? Pauska úr, ha maga olyan szakértője a sajtónak, ismerhetné a hatályos sajtótörvényt: nem is kötelességük kiadni. Bizony, igen előkelő helyen áll még a mostani magyar sajtótörvényben is az informátor védelme.

Akkor most vegyük a sértéseket: azt mondja Pauska mester, akinek pedig van szakmai gyakorlata, nem vitatom el tőle, hogy nem vagyunk kollégák, és nem is próbálunk igazat írni. Az első állításról Csortos Gyula jut eszembe, akit egyszer úgy köszöntött egy fiatal, csinos és sikeres filmszínésznő, hogy „Jó napot kolléga úr!” Csortos általában is morózus ember volt, de a köszöntés még jobban megharagította, visszaszólt: „Kolléga? Mióta vagyok én kéjnő?”

Szóval ennyit a kollegialitásról. Elképzelhető, hogy nem vagyunk kollégák, de nem azért, amit ön mond, hanem ellenkezőleg: azért, mert a független sajtó munkatársaitól idegen az üzletszerű kéjelgés, mint megélhetési és karrierépítési módszer. Ha nem volna idegen, akkor nem is tartanánk ott, ahol.

De azt kikérem magamnak, hogy nem is próbálunk igazat írni, főleg egy olyan cáfolat kapcsán, ami nem tartalmaz cáfolatot, csak görcsös tagadást.

A „de igen!”, „de nem” érvelés az óvodai kiscsoport szintje. Ellenben nekem – és nem csak nekem, ezen röhög tegnap óta az egész szakma – azért volna érvem is.

Azt tetszik állítani, hogy szó sincs semmiféle sajtócentralizációról, központi irányításról, minden lapban egyszerre megjelenő, egy helyről szétküldött cikkekről.

Akkor mivel magyarázza, tekintetes úr, hogy ez a válasza is egyszerre, egy időben, egy szó változtatás nélkül, betűhíven másolva jelent meg tegnap a Délmagyar, a Fejér Megyei Hírlap, a Kisalföld, a Somogy Megyei Hírlap, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, meg persze az összes többi, sőt még a Magyar Nemzet címlapján is?

Mi lelte magukat, uram? Nincs centralizáció, de akkora az egyetértés KESMA-n belül, hogy minden szerkesztő szó, sőt, írásjel szerint ugyanazt gondolja, amit ön és azonnal, összebeszélés nélkül, percnyi pontossággal veszi át flekknél rövidebb írását?

Pusztán a véleményközösség mián?

Ekkora egyetértést, harmóniát, amikben még a vesszők is konszenzus tárgyát képezik, én még soha, sehol nem láttam.

Uram: ez öngól volt. A sajtócentralizálást tagadó jegyzetet sikerült centralizálva lehozni.

Más szóval: megszólalt egy kórus és azt zengik érces baritonban: „Mi nem vagyunk kórus”.

Kérem tisztelettel, most és így már semmi szükség nincs is a centralizálás bizonyítására.

Azt megtette ön.

Én most már csak hátradőlök, és kérek még egy kávét a kisasszonytól.

Választási kiskáté

Kérem, ha tetszik, ha nem, ma választások lesznek Magyarországon is, Európában is. És ha lesznek, eredményük is lesz, vagy ilyen, vagy olyan. Leginkább majd magunknak köszönhetjük, milyen: no, meg valószínűleg némi csalásnak, ügyeskedésnek, magának a választási törvénynek. De ne jósoljunk: nem szabad, sőt, nem is érdemes.

Hanem, ha már választunk, miképpen tegyük?

Nem, nem módszertan következik, vagy felszólítás arra, hogy ide-amoda tessék voksolni. Azt már annyit vágták a képembe, hogy csömöröm van tőle, és olyan ostoba brigantik, hogy azoknál nem dicsőség okosabbnak lenni, a Csuri macskám is többet tud náluk. Év eleje óta egyéb sem ömlik mindenhonnan, ahonnét csak ömölhet, mint az, hogy kik a nemzet ellenségei és velük szemben kikre szavazzunk. Én ebbe a mocskolódásba bele nem megyek, majd, ha lesz eredmény, elemzem, addig meg senki mellett nem állok agit. Vagy nem agitálok.

Nyugalom: a végén mindenki megkapja majd a maga jól megérdemelt elégtelenjét tőlem. Olyan is lesz, akiknek inkább kicsapás járna.

Hát akkor mit jelent, hogy miképpen válasszunk?

Még azt sem, hogy mit tegyünk. Egymást keresztező vonalat mindenki tud húzni, azt is feltételezem, hogy senki el nem indul voksolni pucér üleppel vagy iratok nélkül, ezt kár is lenne sulykolni.

Én azt mondanám, jó szóval, tanáccsal, mit ne tegyünk.

Elsőként is: ne jósolgassunk.

Minden jóslat sánta, aminek nem a számtan vagy a logika szegné nyakát, az is megbotolhat mindenféle trükkben, csalásban. Márpedig az volt, van, lesz. Ne csináljunk bolondot magunkból. Ne prófétáljunk, hagyjuk meg Illésnek, jobban áll neki.

Másodjára: ne kampányoljunk.

Ma már minek? Több, mint fél esztendeje mérgezi az életünket, lelkünket a mindent elöntő, minden eddiginél aljasabb propaganda. Ma már senki meg nem fog győzni senkit, aki szavaz, annak már kialakult a véleménye. És akár így, akár úgy, de a vérgőzös korteskedésből már mindenkinek elege van, alaposan, minden hócipő tele. Aki ma még kampányol – a törvény nem tiltja – tán inkább kelt ellenérzést, mint rokonszenvet.

Harmadjára: őrizzük meg a hidegvérünket.

Ha már szavazunk, jobb a tiszta ésszel, megfontoltan leadott szabályszerű voks, mint az indulatból, haragból, rajongásból odaikszelt vélemény. Gondoljuk meg, mit akarunk – és akarjuk. De ne a nagy löttyös indulat hajtson, nagyobb a tét, mint egy kocsmai verekedésben.

Negyedjére: ne legyünk agresszívak.

Még ha tudjuk is, hogy a másik választó velünk ellentétesen szavazott, ha van olyan szamár, hogy utca során hirdesse, akkor se sértsük meg, az voltaképpen csakis az ő dolga meg a Választási Bizottságé, a világon senki másra nem tartozik. Magánügy. Kerüljük a konfliktust, a kötekedő embert, ha egy mód van rá. Lesz ilyen is, elkerülhetetlen – de ha partnert nem talál a csatához, egyedül nem tud megvívni senkivel. És mi se kötekedjünk: az a másik lehet, hogy őrültséget művel, de igazából pont ugyanazt teszi, amit mi magunk: szavaz. Rosszra adta a voksát? Ha győz a rossz: majd megszenvedi velünk együtt, ha veszít: még hamarább megszenvedi. Az agresszivitás nem segít, ráadásul ez egy polgári jog gyakorlása, ha valaki megzavarná ebben polgártársait, az találkozik a rendőrséggel.

Ötödjére: ne triumfáljunk.

Ez egy választás. Lesz vagy lesznek majd, akiknek kedvez az eredmény, olyanok mindenképpen lesznek, akiknek nem. A győztes majd úgyis ünnepel, a mai környülállások mellett a vesztesek meg mindenképp csalást kiáltanak majd és rettentő átkokat szórnak. Ezt egy politikus vígan megteheti, ezért fizetjük, de nekünk, választóknak nem ez a dolgunk. Ha a győztesekhez tartozunk majd, lássuk be: a vereség sok ember számára munkája csődjét, tervei összeomlását jelenti, nem fognak velünk ünnepelni. Ha a vesztesekhez, azt lássuk be: a másik félnek nincs miért velünk gyászolnia, míg az ablakot be nem törik és a korcsmát szét nem verik, ünnepelhetnek kedvükre. Egymásnak semmiképp se essünk: ez választás, nem polgárháború!

Hatodjára: ne is gyászoljunk.

Még ha veszítünk is, akárhogy mondják nekünk az ellenkezőjét, hétfőn is lesz nap és nekünk élnünk kell, méghozzá itt, a többiek között, győztesekkel, vesztesekkel együtt.

Azt már tán felesleges is említenem, hogy aki a vereségéért önmagán és a csaláson kívül embercsoportokat, nemzetiségi, felekezeti vagy más kisebbségeket okol majd és tesz bűnbakká, ahelyett hogy magába nézne és megkérdezné, mit rontott el: az a politika gyalázatos szörnyetegévé züllik így, akivel még szóba állni is szégyen ezek után, és jobban teszi, ha elássa magát, mielőtt elnyeli a föld.

Hetedjére: ne igyunk.

Szavazás előtt semmiképp, utána is módjával. Isznak majd helyettünk sokan, a kocsmárosok dupla adag italt rendeltek mára, mert ismerik a magyar választót, tudják, hogy a voksolást leöblíti, ha tetszik, ha nem. Lesz részeg ember elég nélkülünk, is, fogadok, lesz betört koponya is: ha leadtuk a szavazatot, lecsúszhat egy-két ital, de nem több. És végképp ne kérkedjünk a becsületsüllyesztőben azzal, kire szavaztunk, abból mindig csak baj lett. Hőzöngés, kalamajka.

Nyolcadjára: senkit se „vigyünk magunkkal”.

Ha polgártársunk nem kíván szavazni, az az ő döntése, tartsuk tiszteletben, ő sem akar minket erővel bezárni a házba, hogy ne mehessünk voksolni.

Kilencedjére: mi se tartsunk vissza mást a szavazástól, másnak se engedjük ezt.

És végül tizedjére: bármi is legyen az eredmény, fogadjuk hideg fejjel.

Ne kapkodjunk a rezes fringia után, jó helyen van az a fogason, hadd marja tovább a rozsda. Ne azt kérdezzük „hogy lehet ez lehetséges”, ne keressünk bűnbakokat, ne készüljünk bosszúra – mindezt megteszik majd helyettünk pártjaink politikusai. Jó kedvvel, és bőséggel teszik majd. Ne azt kérdezzük, „hogyan történhetett”, azt kérdezzük: „hogyan tovább?”

Kesernyésnek indul ez az idei választás, valakik mindenképpen rossz szájízzel zárják a mai napot, ne keserítsük magunk is az életünket. Menjen szavazni, akinek elvei nem tiltják, ne menjen, akinek tiltják: de ne acsarogjon senki a végén. Ez verseny, csak nem sport, mert ha az lenne, lehetne rá fogadni (Angliában lehet). Nem nyerünk személy szerint semmit, sem befolyást, sem pénzt, sem hatalmat, ha a mi favoritunk fut be és személyesen nem is veszítünk semmit, ha nem: ezért titkos a szavazás. A voksainkat sehol sem tartják nyilván név szerint, ez pletyka.

Aki veszít vagy nyer: az az ország és Európa.

Őrizzük meg a józan eszünket és méltóságunkat, tiszteljük embertársainkat és legyünk résen.

Ha csalást látunk, leplezzük le.

De végső soron: legyen béke, szabadság és egyetértés.

Aztán csak okosan.

Európa sorsáról döntünk.

Napilapok végveszélyben – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma mindegy mit hoz, csak kávé legyen és keserű, nincs jó kedvem. Holnap jönnek az uniós választások, ma már nincs értelme győzködni az embereket, aki akar valamire-valakire szavazni, már eldöntötte, aki nem, az is – kampányolni sem akarok senkinek, szóval most inkább olyasmiről lesz szó, ami csak őszre várható, de akkor nagy baj lesz belőle.

Konkrétan arról van szó, hogy megszűnhet a teljes vidéki sajtó, mindenestől. Az a vidéki sajtó, amit nagy munkával és nem kevés ráfordítással szerzett meg a kormánypárt, terelt különféle társulásokba, majd azokat a társulásokat rakta egy zsákba decemberben a KESMA létrehozásával, hogy kevés kivétellel az egész magyar sajtó az övék legyen.

Magamban már akkor mondtam, hogy nem lehet ennek nagyon jó vége, ugyanis minél messzebb van egy lap munkatársaitól és olvasóitól a tulajdonos és a vezetés, annál nehezebb azt megírni is, de olvasni is. Van már némi tapasztalatom a vidéki napilapoknál is – a rendszerváltás korai éveiben édesanyám belső munkatárs volt a Tolnai Népújságnál, én magam külsősként erősítettem a lapot. De nem kicsit: gyakorlatilag minden nap átmentem a saját munkám után a szerkesztőségbe, és írtam egy jegyzetet vagy a saját nevemen, vagy a kollegináén, aki volt annyira szőke, hogy dolgozzak helyette, bár annyira nem, hogy a hálájának komolyabb jelét is adja. Aztán, amit a saját nevemen írtam, ki-kifizetgették, amit másén, azt nem, de a sörpénz megvolt belőle így is. Külsőztem én még a Dunántúli Naplónak is onnan.

No, de hagyjuk az én saját személyes nosztalgiámat, mert helyzet van.

Persze, hogy a vidéki napilapok nem nyereségesek, nem is lehetnek azok, ugyanis a vidéki napilapnak a helyi hírekről kell szólnia, aki az országosakat akarja olvasni, az vesz országos sajtóterméket. (Szekszárdon is olyan dolgokat kellett figyelni, hogy látjuk-e a tűzoltóautót, és ha látjuk, szirénázik-e vagy csendben megy? Ha nem szirénázott, akkor tudtuk, hogy csak sörért mennek a srácok, ha szirénázott, rohantunk utána.) És jogos is ez az igény: lehet, hogy Pestről nem tűnik eseménynek mondjuk egy borfesztivál, vagy épp csak fél kolumnát érdemel, jó esetben – de ott, helyben egy csomó ember fél éveket készül rá.

Szóval, ne tessék lenézni a vidéki napisajtót. Igény volna rá, csak épp most nem elégítik ki. Ezeket a lapokat ugyanis már most is főleg Pestről írják.

A Népszava szerint:

„Az újságoknál már csak a helyi híreket dolgozzák fel önállóan (természetesen ezt is alapvetően a kormánypártra hangolva, az ellenzéki megszólalásoknak minimális teret adva), de a politikai és sport oldalakat már egy központi szerkesztőség látja el anyagokkal. Igaz, egyelőre elég nagy a szórás: a Komárom-Esztergom Megyei 24 ÓRÁ-ban általában hat oldalt (plusz a címlap felét), a szomszédos Fejér Megyei Hírlap munkatársai tizenkettőt készíthetnek maguk, a Somogyi Hírlapnál viszont tíz oldalt írnak helyben.”

Bizony, bizony, a minap emlegettem a pár éve meghackelt Orbán-interjút, az is ilyen központi, Budapestről küldött írás volt már akkoriban is: épp azért lehetett akkoriban nagyobb baj belőle a várhatónál, mert nem elég, hogy Orbánból csináltak bohócot, de az interjút is az akkor Magyar Időknél, most Magyar Nemzetnél dolgozó Szakács Árpád írta és ő nem hagyhatta kihűlni sem a nyomot, sem a bosszút. Pedig az olyan étel, amit hidegen fogyasztunk, amint az olasz közmondás tartja.

No, de most még csak Szakácsról sincs szó, hanem arról,

mi lesz ezeknek a Pestről félreszerkesztett, kézzel vezérelt szerencsétlen lapoknak a sorsa?

Mert tény, ami tény: csökken a példányszámuk, olvasottságuk. Hogyne csökkenne: az, ami érdekelné az olvasóikat, nincs bennük, nem fér beléjük, az meg, amiből már nagyon elegük van, csak úgy dől a hasábokról. A Tolnai Népújság 10598-as példányszámról 8263-ra, a Somogyi Hírlap 15034-ről 11529-re, az Új Dunántúli Napló 20618-ról 15852-re, a Fejér Megyei Hírlap 25812-ről 20741-re, a Kisalföld 52503-ról 48797-re csökkent.

Hát, tévével már láttunk olyant, nem is rég, és a KESMA-n belül, miszerint úgy szüntették meg, hogy a megszűnt cég megmaradt, csak a konkurense nevén, a konkurens pedig megszűnt helyette. De annak idején a Magyar Nemzet stábját is lecserélte ugyanez a sajtóirtó felszámolóbanda a Napi Magyarország korábbi csapatára. Szóval, mit terveznek a sok vidéki napilappal, ha már nem rentábilisak?

Teljesen meg nem szüntetnék őket, mert propganadaértékük mégiscsak van.

De egy olyan megoldás szivárgott ki, ami szerint:

„Az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok, és a helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át.

Ezek minden megyében ugyanazon a néven és arculattal jelennének meg, minimális helyi tartalommal, amit megyénként néhány újságíró állítana elő. Helyben nem lennének vezetők, főszerkesztők sem. Egy ilyen rendszer természetesen jóval olcsóbbá tenné a működést, márpedig a KESMA létrehozásának ez az egyik bevallott célja.” (Népszava)

Akkor, kérem, nagy a baj. Ha ez egy önálló médiavállalkozás volna, és nem tudnánk, hogy a kormány hatalmas kísérlete, szerintük a magyar sajtó átalakítására, szerintem meg a megsemmisítésére, azt mondanám: meg ne próbálják. Ugyanis ez maga a gazdasági csőd.

Igen, a rendszerváltás óta csökken a vidéki, megyei napilapok példányszáma, és ez nem véletlen: a korábban pártsajtóként fungáló lapokat annak idején nagy részben német cégek vették meg, a legtöbbet az Axel Springer. Annak még szemtanúja voltam, mikor a Tolnai Népújságot átvették, ígértek sok mindent, szépet, jót, amiből nagyjából csak két dolog lett: leharcolt, használt nyugati géppark és némi központosítás. Távolról sem ekkora, de már az is ártott az olvasottságnak: hát hogyne, Tolna az ország legkisebb megyéje, Szekszárd a legkisebb megyeszékhelye, harminckétezer lakossal, az ottani sajtónak – emlékszem, volt idő, hogy két napilapot és egy hetilapot is eltartott a közönség – nagyon helyinek kell lennie, és nagyon közérdekűnek, hogy el lehessen adni. Ami most nyolcezer példány, az 1998-ban még huszonnégyezer volt, korábban meg ennél sokkal, sőt, sokszor több.

És most jönnek csak a nehéz idők.

Ez az ötlet – a pár tagú vidéki leányvállalat-szerkesztőségek a Nagy Pesti Központ körül – nem tudom, miféle ember agyából pattant ki, de hogy inkább lehetett építőipari vagy másféle vállalkozó, mint újságíró, az is biztos. Nem lehet így dolgozni, mert a sajtó minden egyéb szakmánál rugalmasabb: nem lehet tervezni.

Hihetetlenül sok munka vész kárba, de sem nem lehet, sem nem szabad megtervezni mondjuk reggel a déli lapot vagy délben a másnap reggelit, és aztán ragaszkodni a tervhez, ugyanis alapvetően mégis az események kell bekerüljenek a lapba, és azok rendületlenül zajlanak, akármi is dőlt el az értekezleten, akármit is terveztek a címlapra. Egy tömegbaleset minden politikus-interjút felülír, jó újságírónak, szerkesztőnek munkakezdéskor maximum elképzelése van arról, mit is tervez, mert pontosan tudja, hogy hiába minden igyekezet, hiába a legszebben (előre) megírt riport és jegyzet, ha a részeges Pistike kiesik a negyedikről a főtéren és eltöri a lábát, az a címlap. Vagy ha valaki sampont, habfürdőt önt a szökőkútba, akkor az.

És nagyobb méretekben is így kell dolgoznunk:

én például este még úgy terveztem, ma Theresa May lemondásáról írok ide, csak közben érkezett a hír a vidéki napilapokkal tervezett őrültségről. Ilyenkor az ember mérlegel, és arra jut, hogy mivel ez magyar olvasókat érint (különben May lemondása is, csak az kevesebbeket érdekel), helyi, magyar szempontból fontosabb, nagyobb érdeklődésre tart számot. May asszony és a hozzá írt jegyzetek, három óra tegnapi előmunkával együtt mentek a levesbe, már ma délután sem érdemes megírni, holnap pláne nem – de mit csináljunk, a sajtó így működik. Ez most a fontosabb nekünk, nálunk.

Ezért nem lehet Pestről szerkeszteni a vidéki napilapot. Ott, ahol a vásárlói, olvasói élnek, tényleg nagyobb hír a Pistike lábtörése – egy Orbán-interjúnál mindenképpen nagyobb. Sajtót távirányítani nem lehet. Illetve lehet, csak senki sem fogja venni, olvasni. Az sem érv, hogy „ott a török kiverése óta nem történt semmi”. Az a semmi, ami nem történik ott nap, mint nap, na, az érdekli a helyi olvasókat. Egészen pontosan az.

Helyi sajtóhoz helyi, döntőképes, hatáskörrel felruházott vezetés és helyi munkatársak kellenek.

Az uniformizált vidéki napisajtó meg maga a lázálom: én ugyanis láttam ilyent élőben. Ceausescu Romániájában, ott ugyanis a megyei napilap négy oldalas volt, ebből az elsőt elvitte a Bukarestből, központilag kötelezően küldött vezéranyag és a fotó, amin kivétel nélkül minden esetben ugyanaz a személy szerepelt, legfeljebb más és más élethelyzetben, a másodikat a pár soros helyi hírek és a kötelező termelési riportok, a harmadikat a rovatok – kultúra, főzés, horgászat, kézimunka, bármi, csak politika nem, és akkortájt minden politikának számított – az utolsót pedig a sporthírek meg a temetkezési- és apróhirdetések. Művészet volt abba bármi sajtószerűt belecsempészni, de néha még így is sikerült, ha a szerkesztő félrenézett a szerző meg nagyon ügyes volt.

Bár még ez is inkább a mostani magyar vidéki állapotokat tükrözi, mert még volt helyi vezetés. Még voltak helyi hírek, csak az egyes oldal jött Bukarestből.

Orbán Viktor tervezett vidéki napisajtója rosszabb lesz Ceausescuénál.

És miért pont az önkormányzati választások utánra tervezik a Nagy Átalakítást? Persze azért, mert addig is, a kampányban szükség lesz azokra a napilapokra, működő formában. Aztán, ha már megtették a kötelességüket, mehetnek, jó mórokként.

Nem tehetek róla, egy közkeletű vicc jut az eszembe a helyzetről, pedig nem vagyok túl vidám.

Orbán Viktor horgászik, Áder messziről látja, hogy kifog egy aranyhalat. Odarohan árkon-bokron át, de mire odaér, Orbán már süti is egy serpenyőben a halat.

– De Viktor, a három kívánság!
– Nyugi. Már megvolt.

Szóval, körülbelül így járhat a vidéki napisajtó is: attól, hogy teljesíti Orbán kívánságát még megsütik, ha nem vigyáz.

Antikvárium

Kell nekem mindenféle nehezet vacsorázni. Pacal, galuska, aranyló ser… aztán marhaságokat álmodik az ember. Például azt, hogy antikváriumot nyitok. Régi álmom ez nekem, adni-venni a könyveket, egy szép, tiszta, enyhén kávéillatú boltban, valahol egy kis utca mélyén – persze tudom, hogy ez is üzlet, és nagyon komolyan kell venni, de hát az álmoknak saját logikájuk van.

No, de ha üzlet, akkor reklámozni is kell. Álmomban meg is írtam a hirdetést, csináltam katalógust, leltárat, de még kitömött krokodilom is volt a szekrény tetején, mert anélkül nem is antikvárium az antikvárium.

Hát akkor lássuk, mink van.

Ómagyar Mária-siralom, eredeti rovásírásos kiadásban.
Halotti beszéd, szintén rovással.
Regensburgi töredék.
„Supra aggnő, szökj fel kabla, hazajött fírjed, tombj. Kató!” – virágénekek antológiája.
Luxemburgi Zsigmond eredeti káromkodásainak gyűjteménye, németül, gót betűkkel.
Balassi Bálint antialkoholista versei, Csokonayval és Adyval egy kötetben, jezsuita páter korukból, szerző szerinti kézírással
Molnár Ferenc kiadatlan darabja a házastársi hűségről
Faludy György, ugyanerről.
Tormay Cécile: A Talmud bölcsessége
Tamkó Sirató Károly: A Titicaca-tavi tektitek titka
Moldova György éles hangú kritikája Engels „A hegyi háború” című művéről
Konok Péter és Szele Tamás komoly iratai, levelezésük a Götterdämmerung ügyében, valamint der böse Hagen. Különös tekintettel a kiemelt tacsankákra.
Para-Kovács Imre miskolci pillanatai, kis szőrös állatokkal és ötlapos pókerrel
Aczél György: „A tárgyilagos sajtó”
Stefka István: „A tárgyilagos sajtó”
Váncsa István: „Maraguyás vagy marhagulyás, nem mindegy!”
G. Fodor Gábor: „A férfiasság szeretete”
Bayer Zsolt: „Tulajdonképpen mi a kurva anyádért nem b****d meg a kondorkeselyűt az Andokban, te büdös zs**ó, ja bocs, megígértem, elnézést a kondorkeselyűért”
Csurka István: „Lószerszámok hátulról”
Jászberényi Sándor: „Vége a világnak, insallah”
Új Péter: „Rastfari, Isten fia”
Konok Péter: „Elvben a harmadik Internacionálé meghatározta Radek elvtárs szerepét. De ha nem, a második.” (Macskanevelési kézikönyv)
Oravecz Nóra: „Hogyan legyünk kis szivárványpónihercegnők, valamint gyorstalpaló Coelho, ugyanott rúzs és bontott tégla eladó.”
Balavány György: „És megjött a négy lovas kávézni Szodomába”
Bartus László: „Németh Sándor pokolravitele, elkárhozása, valamint do it yourself Megváltó, én árulom a kitet!”
Szele Tamás: „A mongolok titkos története, kezicsókolom és kérem tisztelettel, valamint Hacsek és Sajó”

És ezek még csak a kötetek. De vannak ám kéziratok is!

Például egy levélváltás:

Gyöngyösi István: „Márssal társalkodó murányi Venus”
Zrínyi Ilona: „Némely anomáliák észlelete a közepes tűzerejű tarackok célirányzása terén, trigonometriai szempontból Munkács és Krasznahorka speciális klimatikus viszonyai között”
Gyöngyösi István: „Ja, bocsika”.

Mikes Kelemen összes fizetési meghagyásai.

Esetleg egy kiadatlan Ady-vers:

„Ez a Másnap városa
Ahol fények gyúlnak és égnek
Csak én melózok flekkre
És a nyomdai végnek

Itt van a sarkon az EMKE
és ott vár Léda a bárban
de hogy mehet lábam oda:
az egyest még le nem zártam.

Ördög a Naplót, ördög a pénzt
De mégis ott az az oldal…
Ez még menjen ki a csatából
Pontos, fix adatokkal

Hát jöjjön Léda, jöjjön a hely
Léda nem várt a szegényre:
itt ülök egymagam, egy konyak áll
És Másnap ennek a vége”

Netán Tamási Áron rövid jegyzete:

„Mert kikeletkor megpitymallott a küküllő. Mózes ezt ugyan eszénkedve nézte, de hát visszafaragott a kukoricagóréba, Mert hát ahun parázs, ottan kopjafa nincs. Jézus, Krisztus, Szent Kleofás: az ott nem a mitropolita?
Ám nem az volt.
Rendes nap volt ez is.
Mózes feltette szépen a kujakot a híjúba, osztán aludni tért.
Csak, miként a többi ótestamentomi próféták.”

Kérem szépen, akinek ez nem elég, az menjen a Széchenyi könyvtárba. Már nem sokáig mehet.

Tulajdonképpen kár, hogy csak álmodtam.

Tényleg kéne nyitni egy ilyen antikváriumot.

Ja, hogy ezek a kötetek nem léteznek?

Legfeljebb megírom őket.

Kettős könyvelés – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, duplát, duplán, dupla cukorral, most pénzekről lesz szó, kelleni fog a tiszta fej. Lehetne szó az uniós választásokról is, de lévén, hogy sem a választópolgárok, sem a politikusok, sem a jelöltek többsége nem hajlandó tudomásul venni, miszerint ez nem magyar országgyűlési választás, és kissé másként is működik, a tétje is más: beszéljünk inkább a pénzügyekről.

Ahhoz ugyanis mindenki ért.

Vagy legalábbis mindenki biztos benne, hogy ért hozzá: nincs olyan magyar ember, aki ne kérné ki magának, ha véletlenül azt állítják, hogy ő nem egy pénzügyi géniusz. Valószínűleg azért is nem vagyunk gazdagabbak, mert itt a Kárpát-medencében nem hagyja egymást érvényesülni ez a sok zseni. Bezzeg, ugye, aki kivándorol, egyből milliomos lesz, tartja a közhit, és ez azért terjedhetett el, mert azokról a kivándoroltakról, akik éheznek és/vagy a hidak alatt laknak, kicsit kevesebb hír érkezik, mint a jól menő üzletemberekről. De maradjunk itthon, a pénzügyi lángelmék honában, lássuk világra szóló sikereinket.

Rögtön a legelső eredmény az, hogy fel kellett függeszteni az informatikai beszerzéseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, egy ideig nem vehettek ilyen jellegű eszközöket, szoftvereket, szolgáltatásokat – írja a HVG.

Nocsak, netán csődbe ment az egyetem? Dehogy ment, a könyveléssel minden rendben, sőt. A törvényi szabályozással van baj. Az a helyzet ugyanis, miszerint

„Egy friss jogszabály-módosítás miatt ugyanis már kötelező a Rogán Antal alá betagolt új Digitális Kormányzati Ügynökség portálján keresztül intézni a beszerzéseiket, de a műszaki egyetem kancellárjának tájékoztatása szerint éppen csak maga az elektronikus rendszer nem készült el.”

(HVG)

Tehát a törvény előírja egy olyan rendszer használatát, ami elvben még nincs kész, és míg el nem készül, nem lehet beszerezni semmit a világon. Ennél már csak az lenne izgalmasabb, ha a rendszert fejlesztő cég beszerzései is ennek a törvénynek a hatálya alá esnének és elromlana mondjuk az összes egerük: örök időkig tarthatna ez a mostani, áldatlan állapot, hiszen nem lehetne befejezni sem.

Illetve. Illetve most megnyitva láthatóan fut a portál, nyílik, de ha megvizsgáljuk a rajta olvasható híreket, azt látjuk, hogy 2019. május 11-én indult el. A használatát előíró kormányrendelet szerint viszont 2019. április 18-tól informatikai tárgyú beszerzés csak ilyen módon hajtható végre. Mondjuk a folyamat futtatását hatáskör híján nem állt módomban kipróbálni, lehet, hogy egy félkész portált látunk, a HVG nem szokott a levegőbe beszélni, az is lehet, hogy postamunkában összerakták a sajtóvisszhang hatására, a mostani helyzetről nem mondhatunk ily módon ítéletet, azonban hogy április 18. és május 11. között álltak a beszerzések, az biztos. És gyakorlatilag minden, ennek használatára kötelezett költségvetési szerv ilyen jellegű beszerzése elakadt.

Ez már azt mutatja, hogy értünk mi a pénzhez, lám, milyen fortélyos módon sikerült rávenni a takarékoskodásra a költségvetési szerveket!

De van, amikor viszont nagylelkűen költekezünk, mint egy Csekonics Velencében. Hogy jön ide Velence? Úgy, hogy ideépítjük: a G7 szerint

580 millióból tervezik meg, hogy Velence legyen Budapesten

Egyszer volt szerencsém járni a La Serenissima sikátorait, lagúnáit, nem mondom, gyönyörű város, ha eddig a legdrágább is, amiben jártam: érdekessége, hogy a kávé ötször annyiba kerül, ha leülünk vele, mint amikor állva isszuk meg, a pultnál. Az ám, de ingyen leülni az egész Óvárosban csakis a Szent Márk téren lehet, és ott ül a padokon már az egész világ… szóval, ott még azt is meg kell fizetni, ha több óra sétálás, városnézés után megpihennénk. Ki van ez találva, ha el akarjuk tanulni tőlük, alaposan fel kell kötnünk a gatyánkat. De hol lenne a pesti Velence?

„Kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) április végén aláírta a szerződést az Észak-Csepelre és Dél-Pestre tervezett új városközpont beépítési javaslatának elkészítésére a korábbi tervpályázaton győztes osztrák cégekkel.

A Snohetta Studio Innsbruck és a Besch und Partner nettó 580 millió forintért vázolhatja fel, mi legyen az eredménye a Budapest Déli Városkapu Fejlesztés névre keresztelt projektnek.”

Ha valakinek most az jut eszébe, hogy erre a területre tervezték a hamvába  holt budapesti olimpia sok létesítményét, az nem téved: itt épült volna fel az olimpiai falu és az atlétikai stadion. A falu helyett egyetemistáknak szánt diákváros épülne, 8-12 ezer férőhellyel, a stadion pedig megépül, ha megfeszülünk is, mert szükség lesz rá: hiszen vállaltuk a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, attól már nem lehet visszatáncolni. Sajátos Velence, annyit mondhatok – de egyáltalán, mitől Velence?

„A most győztes terv célkitűzése, hogy az új városrész minél szorosabb kapcsolatban legyen a vízzel, egyfajta kis Velencévé téve a negyedet. Kiemelik, hogy a Ráckevei-Dunának szabályozható a vízszintje, és a térségben magasan van a talajvíz, így minden adott ahhoz, hogy az itt lakók és az ide látogatók sokféle módon kapcsolatba kerüljenek a folyóval. A tervezők egy nagyobb csatornaág kialakítását javasolják, amely a Soroksári-Dunától indulva holtágat alkotna a pesti oldalon, így az összes lakó- és kereskedelmi egységnek lehet vízparti kapcsolata.

A csepeli oldalon pedig kisebb csatornaágakat alakítanának ki, így ott is többen élvezhetik a víz közelségét, másrészt a térségben olyan vizes élőhelyeket lehet létrehozni, amelyek természetes tisztító funkciót is ellátnak. (Persze itt könnyen összeütközésbe kerülhet a természet és a pihenés, elég csak a szúnyogokra gondolni.) Ebben a térségben kapna helyet egyebek mellett gördeszkás park, BMX-pálya, mászófal, valamint kajak-kenu klubház és pálya.” (G7)

Nagyon fognak örülni, elsősorban a lakók, másodsorban a lakóknak a szúnyogok. Hogy mennyibe fog kerülni, arról egyelőre elképzelés sincs (az 580 millió csak a tervezés költsége, és láttam már ilyesmiért jóval magasabb árat is), de ha lesz végösszeg, annyit elmondhatunk róla, hogy még annál is sokkal, de sokkal többet fogunk erre a kis Velencére költeni.

No, azt láttuk már, hogy takarékoskodni tudunk, költekezni tudunk, de pénzt keresni tudunk-e?

Tudunk, nem is akárhogyan. Van olyan NER-közeli médiacég, aminek a bevételei 2016 óta 578.3 százalékos növekedést értek el! A Wall Streetről tőzsdecápák fognak elzarándokolni szőrcsuhában a Hűvösvölgyi útra, hogy megtudják ennek a módszerét, ugyanis oda van bejegyezve a Magno Studio Kft., ami ezt a csodálatos eredményt produkálta. De lássuk a cég nyilvános adatait:

Teljes név Magno Studio Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövidített név Magno Studio Kft.
Ország Magyarország
Település Budapest
Cím 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 64-66.
Web cím
Fő tevékenység 5911. Film-, video-, televízióműsor-gyártás
Alapítás dátuma 2015.11.24
Jegyzett tőke 3 000 000 HUF
Utolsó pénzügyi beszámoló dátuma 2017.12.31
Nettó árbevétel 7 271 579 000 HUF
Nettó árbevétel EUR-ban 23 414 484 EUR
Utolsó létszám adat dátuma 2019.04.05
Utolsó létszám adat 6 fő

Kérem, aki hat fős csapattal ennyi pénzt tud csinálni, az varázsló. Pláne, hogy videókat, filmeket gyártanak, ami ugyan szépen hoz a konyhára, de sokba is kerül, nagy az invesztíciós igénye ennek az iparnak… Jó, de kiknek gyártják, kik a megrendelők? A CÖF, a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar és a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Ja, vagy úgy. Így könnyű. Akkor

már az is érthető, hogy a cégnek miért nincs sem honlapja, sem Facebook-oldala, miért minimális a digitális lábnyoma is: nincs szükségük a reklámra, megvan a vevőkörük, nem akarják bővíteni.

Minek is bővítenék? Fentebb a 2017-es adatokat látjuk az akkori 7,2 milliárd forintos bevételt 2018-ban már 14,6 milliárdra növelték így is. Minden hírverés nélkül. Képzelem, mennyit keresnének, ha még reklámoznák is magukat!

De nem fogják. Erről a cégről a hivatalos adatain kívül igazából nem tudunk semmit és ez valószínűleg nem véletlen: amint a hatalmas profitja sem az.

És még mondja valaki, hogy nem vagyunk a pénzügyi zsenik nemzete. Nincs a világnak az a vállalkozása, ami ennyi idő alatt ekkorát nőtt volna.

Hát kérem, így állunk. Takarékoskodunk, költekezünk, vagyonokat keresünk. Dübörög a gazdaság, iramlik a pannon puma.

Csak azt nem értem, ekkora prosperitás mellett miért nincs pénzünk?

Békemenet vasárnap – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami vicces kávét kérek, mindenféle habokkal, kis ernyőkkel, fagylalttal, ma mókázunk. Sosem gondoltam volna, hogy előre meg fogom tudni mondani a vasárnapi választások eredményét, de lám csak, mégis így van: ha elég sokan komolyan veszik a CÖF közleményét, akkor érvénytelen lesz a voksolás, legalábbis Magyarországon.

A Civil Összefogás Fóruma ugyanis egy nagyívű gesztussal egyszerűen kisajátította a vasárnapi uniós választásokat. Kész, mostantól az ő rendezvényük, aki szavaz, velük van. Ennél alaposabban nem is lehetne elvenni a kedvét az embernek a részvételtől, esetleg még azzal, ha Németh Szilárd nyitná meg személyesen és egyszerre, egy időben az összes szavazókörzetet, mert azt nem kétlem, hogy képes lenne rá. Annyi mindenre képes, miért pont ezt ne tudná megtenni?

De lássuk, hogyan sikerült ez a csodás einstand Csizmadia Lászlónak?

„Közlemény

máj 22, 2019

Nyolcadik Békemenet

A május 26-ai Európai Parlamenti választás legyen virtuális békemenet.

Védjük meg Magyarországot és Európát mindazoktól, akik gyökerestől kívánják kitépni az európai civilizáció értékeit az öreg kontinens földjéből. Szavazzunk azokra, akik szerint hazánk és családjaink szent oltalmat érdemelnek. Vonuljunk be a történelembe úgy, hogy gyermekeink, unokáink büszkék lehessenek ránk. Pártérdekekért, júdáspénzért, brüsszeli megélhetésért, hatalmi pozíciókért nem árultuk el országunk jövőjét. Ismerjük fel, hogy kontraszelektált politikusok ránk szabadították a muszlim világ zsoldosait. Európai polgárok pénzéből finanszírozzák a háttérbe megbúvó birodalmi törekvéseket. A cél Európa lakosságának kicserélése. A múlt és jelen gyarmatosítóinak a világháborúkat kirobbantó országok jelenlegi vezetőinek semmi sem drága.

Most a magyarok szavazataikkal a józan európai polgárokkal vállvetve megmenthetik Európát a bukott angyaloktól. Európa a miénk a görög-, római-, zsidó- és keresztény kultúra birtokosaié. Üzenje ezt a virtuális békemenet minden tagja a szavazatával!

Csizmadia László a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke”

Ez, kérem, tényleg einstand és ők a Pásztorok.

Mától nem uniós választások vannak vasárnap, hanem nyolcadik békemenet, aki elmegy szavazni, békemeneten vesz részt, és nem kétlem, hogy ha magas lesz a részvételi arány, minden voksolót besöpörnek majd a statisztikájukba, amit az állami támogatás felvételéhez be kell majd mutatniuk, így aztán ha tetszik nekünk, ha nem, az ő látványos sikerükhöz fogunk asszisztálni.

Ügyes, ügyes.

Ezzel az egy közleménnyel már biztosított jövőre is, hogy a különben látványosan működésképtelen álcivilek jövőre is pancsikálhassanak két dologban, úgymint tejben és vajban. Létezik az az amerikai közmondás, miszerint „ha legyőzni nem tudod, állj az élére”, bár nehezen volna alkalmazható az élet minden területén, például nem tudom, hogy oldotta volna meg az élre állást Custer tábornok Little Bighornnál, de azért a CÖF most megpróbálja.

Kicsit emlékeztet a dolog a régi, terror-fenyegetettebb időkre. Talán nem tetszenek rá emlékezni, én is gyermek voltam, de a hetvenes években jóval gyakoribb volt a terrorcselekmény, főleg Nyugat-Európában, mint most. Minden mostani állítólagos menekülthullám dacára: akkoriban egymást érték a terrorszervezetek, hol egy áruház szállt el, sok halálos áldozattal, hogy repülőgépeket térítettek ide-oda, hol szállodákat robbantottak fel, szóval ha akkortájt történt valami ilyesmi, a nyomozati szerveknek nem az volt az első kérdésük, hogy mi történt, hanem az, hogy a sok jelentkezőből, akik mind vállalták a felelősséget az akcióért, melyik lehetett az igazi? Mert mindegyik terrorszervezet vállalta, hogy ők voltak, a Fekete Szeptembertől a Vörös Brigádokig és a Baader-Meinhof csoportig. Szó szerint lopták egymástól a merényleteket.

De volt ilyesmi tavaly is: a Borussia Dortmund autóbusza elleni robbantásos merényletet egyszerre vállalta az Iszlám Állam, egy-két német szélsőjobboldali és legalább egy német szélsőbaloldali csoport. Aztán a nyomozás kiderítette, hogy nem is politikai terrorakcióról volt szó, hanem kötvénycsaláshoz kellett a robbantás, köztörvényes volt az ügy – mindenki hazudott.

Körülbelül így viselkedik most a CÖF is.

A jobbról-balról-alulról-felülről zajló kampánynak köszönhetően várható, hogy a vasárnapi választásokon magas lesz a részvételi arány. Leginkább azért, mert ez a voksolás tényleg fontos, annyi a félreértés a különböző politikai oldalak között, hogy míg a kormány szerint Magyarország jelene dől el rajta, a valóságban igazából Európa jövőjéről döntünk. Szóval, nagyon nem lesz mindegy az eredmény.

A magyarországi választójogosultak aktuális száma 7 933 815 fő. Ebből várhatóan legalább négy-ötmillióan csak elmennek szavazni, márpedig ez messze érvényes arány – de hát nem is kvótanépszavazás ez, hogy kihagyja az ember az életéből. Ennek tétje van, és nem is annyira nekünk, mint a gyermekeink, unokáink számára. Szóval ha lehet, mindenki legyen szíves elballagni addig a fülkéig, és szavazni, mégpedig lelkiismerete szerint, mert fontos.

Na, erre ütötte rá a billogát a CÖF. Erre írta rá a nevét, ez az, ami tegnaptól az övék. Hát nem tudom, ha ráírnám mondjuk a huszonnégyes villamosra a nevemet, attól még nem lenne az enyém, és hiába is kérném az utasoktól, hogy nekem fizessék be a viteldíjat: a jármű tőlem teljesen függetlenül közlekedik, tényleg nem ingyenes, de körülbelül annyira lehet ellopni, mint egy választást.

Szóval, Csizmadia mester víg álciviljei most nagyon mellélőttek a tények szempontjából, bár a saját szempontjukból, mint vázoltam, kevésbé, mert jól fog ez még kinézni a statisztikában. Sőt, nagyon jól.

Csak épp annyi közük van hozzá, mint nekem a villamoshoz.

De gyanítom, hogy a kormány is valami hasonlóra készül, szóval valamilyen formában mindenképpen a győzelmükként fogják kommunikálni az eredményt, bármilyen is lesz. Mert hát olyan nincs, hogy ők veszítsenek. Az elemzések szerint 13-15 képviselői helyet mindenképpen el fognak vinni, ha még ezen felül is sikerül mandátumot szerezniük, akkor nyerik túl magukat – és ezért is erőltetik a magas részvételi arányt. Mit is mond a Magyar Nemzetnek Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár?

„– El kell menni szavazni Európáért, az országért, a gyermekeinkért! Ha ez a bevándorláspárti politika folytatódik, akkor Európa teljesen megváltozik, egész más világ vár a gyermekeinkre. A bevándorlás kérdésével most van először összeurópai témája az EP-választásnak, először válik lehetségessé, hogy ne a régi elit tagjai határozzák meg az európai politikát.”

Hát, más országokban egyáltalán nem a bevándorlás a választás fő kérdése, inkább a szociális, társadalmi, környezetvédelmi ügyek, azonban nálunk a magas részvételi arány segítheti az ellenzéket is, ők is azt mondják, hogy mindenkire szükség van. És ez igaz is – most nem fogok beállni korteskedni senki mellett, de tény, hogy a magas részvétel kétélű fegyver, és távolról sincsenek lejátszva még a végeredmények, ez a meccs még hozhat meglepetéseket, sporttársak.

Szóval, a dolgok jelenlegi állás szerint sok minden elképzelhető, és ennek a sok mindennek az ellenkezője szintén, nem kizárható sem a papírforma bejövetele, sem a nagy meglepetések.

De hogy a végeredményhez a világon semmi köze nem lesz a Békemenetnek, az halálbiztos.

Ne feledjük, hogy ők maguk mindenkinél jobban ismerik a saját népszerűségüket, létszámukat, tavaly március 15-én vonulgattak utoljára, de azelőtt négy évig össze sem hívták a csapatot, mert attól tartottak, hogy nem jönne össze egy közepes falunapra való ember sem. A tavalyi menet szintén nem volt gazdag a tumultuózus jelenetekben, a vele egy időben tartott Kétfarkú Békemenet-paródián legalább négyszer-ötször annyian vettek részt, és a CÖF csak annyi eredményt könyvelhetett el, hogy a menetelői megverték az akkori Magyar Nemzet egyik munkatársát, ami kétségtelenül nagy eredmény a sajtószabadság felé vezető rögös úton, mert például ma már nem vernék meg. Igaz, az illető már nem is ott dolgozik.

És azért is nagy ötlet a virtuális békemenet, mert nem kerül semmibe, de komoly anyagi hasznot hozhat. Igazi, magyaros csalafintaság.

No, mindegy, Csizmadiáék csak menetet próbáltak vágni az uniós választásokra.

Békemenetet.

Nem fog menni – azért ennek ellenére is tessenek elmenni szavazni, fontos az. Akadályozzuk meg, hogy a kontinens szélsőjobboldaliak, populisták, szuverenisták, egyéb haramiák, kiskirályok kezére jusson és újból szétszakadjon. Ez a valódi tét.

Ne is törődjenek a CÖF ellenreklámjával.

Szégyenszemle – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, egyszerű duplát kérek, minden sallang nélkül, két cukorral. Fontos dologról kell beszámolnom, ráadásul az egyik szemem sír, a másik ha nem is nevet, de mintha mosolyogna – nem lehet egyértelműen értékelni a tegnapi eseményeket, melyek Törökszentmiklóson zajlottak. Ami a legfontosabb: volt ugyan demonstráció de nem volt atrocitás.

Szóval, ugye ez a tegnapi gyülekezés elvileg – sokat foglalkoztunk már vele – a Mi Hazánk rendezvénye volt, egy különben lényegtelen, bár ismételt garázdaság miatt hirdettek keresztes (nem írom le, milyen keresztes) háborút, az úgynevezett „cigánybűnözés” ellen. Ezzel a szakkifejezéssel sem fogok foglalkozni, ugyanis ez az egyik olyan varázsszó, amiről a magyarországi közönség túlzás nélkül akármeddig képes vitatkozni, és egy ilyen vita lényegtelen volna írásunk tárgya, vagyis maga az esemény szempontjából. Legyen elég annyi, hogy én ezt a kifejezést nem kedvelem és kerülöm is a használatát, de most elkerülhetetlen volt. Ráadásul „vonulásnak” hirdették, ami Magyarországon nagyon rossz emlékeket idéz Gyöngyöspata óta. Mi több, a Mi Hazánk egyenruhás rohamcsapata, a Nemzeti Légió, lánykori nevén Magyar Gárda elsőbálozó bemutatkozását, szóval igazán minden adott volt a rasszista alapú zavargásokhoz.

Melyek azonban elmaradtak.

Elmaradtak, nem kis részben a rendőrség érett ítéletének és derekas fellépésének köszönhetően, mivel kétszer is megtiltották a vonulós demonstrációt, így Toroczkai kénytelen-kelletlen beérte egy álló, „statikus” tüntetéssel: ez zajlott le tegnap, akkora rendőri jelenlét mellett, hogy a készenlétiek valószínűleg többen lehettek, mint a demonstrálók és az ellendemonstrálók együtt. Bizony, ennek is köszönhető, hogy hála a Fennvalónak elmaradt a rendbontás.

És annak is, hogy a magyar szélsőjobb összesen körülbelül három-négyszáz fővel képviseltette magát az eseményen.

Ennyien voltak hajlandóak elmenni, dacára a buszoztatásnak, dacára mindennek. A korábbi, még Magyar Gárda-meneteléseken ennél jelentősen több résztvevő fordult meg: annak idején fel is figyeltem rá, hogy mindegyiken körülbelül kétezer fő a létszám. Aztán rájöttem: ugyanaz a kétezer fő ment el mindre, az Új Színháztól Gyöngyöspatáig, ennyi mozgósítható emberük volt, nem több. Ami egy budapesti körúton vagy téren elvész a tekintet elől, nem látszik nagy, jelentős csoportnak, azonban egy vidéki város jóval kisebb, keskenyebb közterületein hömpölygő tömegnek látszik. Hát ebből a kétezerből maradt mára ezek szerint három-négyszáz, és nem látszik, hogy volna utánpótlásuk.

Ez mindenképpen jó hír – aminthogy az rossz, miszerint ilyen gyűlésre egyáltalán sor kerülhetett.

Ellentüntetők is voltak, elég sok szervezet képviseletében, mindazonáltal együttvéve valamivel többen, mint a szélsőjobboldaliak: és ez sem hangzik rossz hírnek. A rossz hír az, hogy volt mi ellen tüntessenek.

Mert már elnézést: a magyar történelem leggyászosabb, legundorítóbb napjait idézték a beszédek. Kellett is a rendőri jelenlét, mert becsületes ember ilyent végig nem képes hallgatni anélkül, hogy indulatba ne jönne. Minden rasszista szörnyűség egyszerre tört a felszínre, mint egy lefojtott gőzkazánból. De hogy ne csak állítsak, bizonyítsak is: következzen pár idézet. Az első rögtön Nagy Tibortól, Tiszaeszlár MIÉP-es polgármesterétől:

„Idegen érdekeket szolgáló erők eltitkolják, de Magyarországon van cigánybűnözés. A rendőrség nem látja el a feladatát, ezért a cigányok időseket rabolnak ki és ölnek meg, magyar nőket erőszakolnak meg. A bűnözőket nem illeti meg több jog, mint a becsületes embereket.”

Itt megszakítanám a beszédet: ha ennek csak a tizede igaz volna, már nem tudta volna megtartani ezt a szónoklattani rémálmot sem. De most jön a java: az antiszemitizmus.

„A tolvaj és gyilkos cigányok fehérgalléros támogatói a liberális globalisták, a magyarokat akarják elpusztítani. Amikor Csurka István 20 évvel ezelőtt a New York – Tel Aviv tengelyről beszélt, kinevették. Most azonban az Orbán-Trump találkozón maga Trump elnök beszélt a New York – Tel Aviv – Budapest tengelyről. […] Akarunk-e olyan országban élni, ahol a gyarmattartónak való megfelelés miatt még a cigánybűnözőnek is több joga van. […] Mi nem akarunk Tel Aviv rabszolgái lenni!”

Uram, ön nem mond igazat. Trump elnök egy szót sem mondott ilyesmiről. Nem is mondhatott: az Egyesült Államok barátja és szövetségese Izraelnek. Amint Magyarországnak is. Ilyen tengely nincs, sosem volt, sosem lesz. Különben sem értem, mit akarna Magyarországtól Tel Aviv, van nekik elég bajuk nélkülünk is. Ez az állítás a legközönségesebb, ordas antiszemitizmus, ami az utóbbi időben nyilvánosan elhangzott.

De hát mi hangozzék el egy deklaráltan rasszista gyűlésen? Valahogy Toroczkai László sem az Örömódát énekelgette:

„A magyar nemzetnek ostoba sorsa volt az évszázadok alatt, mindig támadtak minket, minden irányból. Azonban ezerszeres túlerőben is megvédtük magunkat, a török alatt sem tértünk át az iszlám hitre, inkább fizette az adót, vagy meghalt a magyar. Szegeden szöggel verték a fejére a turbánt azoknak, akik mégis áttértek.”

Egy zárójel: egyrészt a török világban kicsit sem volt kötelező áttérni az iszlám hitre, voltak bizonyos előnyei ugyan, de csak a legnagyobb stréberek tették meg, annyit ugyanis nem nyertek a dolgon, hogy megérje – a szultánnak az adónk kellett, nem a lelkünk. Másrészt ezt a szögelős történetet bizony Vlad Tepes vajdáról jegyezték fel – nem mondom, hogy Szegeden nem akadhatott néhány szadista, akiknek szintén eszébe jutott ez a módszer, de azért a szerzői jogok a vajdát illetik.

„Az sem lett volna baj, ha 20-an jöttek volna el, mert nem a létszámon múlik: Eger várát is 1800 ember védte meg, s vele az országot.”

Hát, ha így vesszük, részemről az sem lett volna baj, ha senki sem megy el, az meg főleg nem, ha az egész cirkusz mindenestől elmarad.

Azt egyáltalán nem értem, mi köze van a török kornak egy mai garázdasághoz, melynek a tettesét már el is fogták és bíróság előtt fog felelni azért, amit művelt, ahogy azt sem, miért kellett emiatt ekkora előadást rendezni, de hát világos: a Mi Hazánk és praetoriánus gárdájuk, a Nemzeti Légió így akartak bekerülni a köztudatba. Egy botrány még jobb lett volna nekik, de rendőrre kezet emelni az álmoskönyv szerint komoly következményekkel jár, tehát a svédtorna elmaradt.

Annyi valóban történt, hogy az ellentüntetők fasiszta bűncselekményekről, a második világháborúról és a holokausztról készült archív fotókat mutogattak transzparensen a rasszista tüntetőknek, miközben azok heveny kiabálással válaszoltak, kikérvén maguknak, miért zavarják meg őket – de ezt nem nevezném rendbontásnak.

Ebben az országban, ahol 2008-2009 között békés, dolgos cigány embereket öldöstek egymás után lelkiismeretlen, manipulatív politikai bűnözők – mint kiderült, a romagyilkosságok célja az lett volna, hogy a roma lakosság a sorozatos emberölések hatására lázadjon fel és akkor majd lehessen őket pusztítani – minden rasszista szó, mondat ezerszeres súllyal bír, minden ilyen eszme nyilvános terjesztése bűn és vétek. A helyzet így is borzalmas, a roma lakosság körében hihetetlenül magas a munkanélküliség, várható életkoruk jóval alacsonyabb a többiekénél, minden szempontból kilométeres hátrányból indulnak a társadalmi maratonon. Mindezt nem kis részben harminc év teljesen elhibázott kisebbségi politikájának köszönhetjük. Igen, akad közöttük is bűnöző, mások között is, ha minden közösséget, csoportot megbüntetnének, ahol előfordul a bűn, Budapest például egy tételben alakulhatna büntetőtáborrá… és szerény lakhelyem, a nyócker volna benne a szigorított. Szóval a tegnapi demonstrációnak már az alapgondolata is beteg volt és bűnös.

Szégyen és gyalázat, hogy olyan eszméket lehet nyilvánosan terjeszteni, melyeket kénytelen voltam idézni a fentiekben – de politikai szempontból az egyáltalán nem baj, hogy a Mi Hazánk ezzel a rendezvénnyel voltaképpen hatalmasat bukott.

Ugyan a legerősebb lózungot vették elő, a „cigánybűnözést”, mégsem jelentek meg tömegek és nem állt melléjük a kisváros lakossága sem. A Nemzeti Légió épp csak menetelni nem tudott, arra nem volt alkalma, így gyakorlatilag az sem látszott, van-e és ha van, mekkora.

Általában véve, ez nem volt az az esemény, ami szavazatokat hozott volna a vasárnapi választásokon Toroczkai pártjának, ellenben a kicsinyessége és a beszédek radikalizmusa sok potenciális szavazót elriaszthat.

Hála az Égnek és a Magyar Rendőrségnek, hogy nem volt semmiféle atrocitás.

Mert az lett volna az eredeti cél, nem kétséges.

Szégyen volt ez a seregszemle, ország szégyene.

Szégyenszemle.

Takarítás

Az egész dolog úgy kezdődött, hogy a Spárga macska elkezdett nagyon érdeklődni a lámpa zsinórja iránt. Nem mondom, szép, vastag, gumírozott kábel, jól lehet rángatni. Aztán már nagyon érdekelhette, csak akkor én sajnos aludtam, így hát nem lehettem a tanúja annak, mikor átalakította a szobát posztmodern installációvá, ízléses őskáosszal a kellős közepén.

Reggel már csak a végeredményt csodálhattam meg: letépte a lámpát a falról, munka közben felrúgta az éjjeliszekrényt, minek következtében a helyiség be van terítve csavarhúzókkal, fogókkal, szódabikarbónával, Negróval, hivatalos levelekkel és ócska telefonokkal, bár elképzelhető, hogy akad a szemétdombon máig harcoló partizánalakulat is. Öreg délután lesz, mire minden a helyére kerül, elvégre dolgozni is kéne. Azt nem értem, hogy fért el ennyi minden azon a kis éjjeliszekrényen?

És hogy került elő nagymamám érettségi bizonyítványa, ami meg sem volt? És mi ez a három éves fizetési meghagyás, mely szerint öt napon belül rendezzem a tartozásomat, vagy küldik a végrehajtót? Lehet, hogy járt is itt, csak eltévedt a lomok között?

És mióta van nekem csőrös fogóm? A múlt hónapban mennyire kellett volna… de akkor még biztos voltam benne, hogy ilyen szerszámom sosem volt.

Azt még értem, hogy a negyvenkét gumiszalag azért van itt, mert valamiért sosem dobom el az ilyesmit, jó az, ha van a háznál, hasznos, mint a körülbelül fél kiló anyacsavar, különböző méretekben, gumiszalag és anyacsavar nélkül tapodtat sem mozdul a modern értelmiségi, ahogy a tíz éves, már használhatatlan Nokia telefon is elengedhetetlenül szükséges. Ugyanis ha úgy alakulna a helyzet, az anyacsavart kiválóan lehet rögzíteni a gumiszalaggal a telefonon, mely által csodálatos eszközt nyerünk, ami sok mindenre jó, csak sajnos fogalmam sincs, mire.

Na jó, hát az ötven tönkrement öngyújtót csak nem dobja ki az ember. Bármikor megeshet, hogy sétálunk a sivatagban, szembejön Potrien őrmester és negyven rabló, kérnek ötven hibás öngyújtót, mit mondunk nekik? Hogy kidobtuk, mert nem gondoltuk volna, miszerint szükség és igény volna rájuk?

Ilyesmi szóba sem kerülhet.

Akkor itt van háromszáz CD. Ezeket gondosan meg kell őrizni, ugyanis hiába, hogy már CD-olvasót sem nagyon használunk, de olyan értékek vannak rajtuk, mint a Windows ’95, vagy a világ összes DOS-os játéka. Ugyan fogalmam sincs, min futna el például a Fantasy General (talán DOS-box kéne hozzá) vagy az Imperium Galactica első része, az is kérdéses, mikor volna nekem időm ilyen szamárságokra, de csak legyenek meg. Mi van, ha ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy Imperium Galacticázzak?

Oké, ez a kulcs még a szekszárdi lakás postaládájához tartozott, miért nem adtam oda az új tulajdonosnak, mikor röpke huszonöt éve elcseréltük a bérleményeket? Most van egy kiváló kulcsom egy szekszárdi postaládához, jó is az, meg kell becsülni.

Magnókazetták. Jé, ezen még Hair van. Meg kéne hallgatni, csak min? Kazettás magnót se láttam már jó tizenkét éve. Illetve láttam, futólag az egyik nagyváradi piacon, meg kellett volna venni, ha akkor eszembe jutott volna. Most milyen jó lenne.

Dedikált esszékötet, szép ajánlással, pár éve letettem az éjjeliszekrényre, hogy feltétlenül el kell olvasnom, mert írnom kell róla. Ahogy nézem, az írás meg is jelent, csak a könyvet nem olvastam el, de most már mindenképpen.

Tíz svéd öre. Életemben nem jártam Svédországban, csak mindig szerettem volna, ez hogy került hozzám? Értékét tekintve talán egy doboz gyufát is lehetne vásárolni rajta mondjuk Norköppingben. Jó az, ha van.

Tulajdonképpen micsoda éjjeliszekrény ez? Igazából nem is nachtkaszli, mert az első 286-os gépemet rátettem egy konyhaszékre. Az előoldalon kivettem a lemezolvasót, így az ember kiváló fiókot nyer. Nagyon praktikus, lehet benne mindenfélét tartani, például pipadohányt. Az most is van benne. Csodás bútordarab, míg fel nem borítja a kandúrmacska.

No, minden rosszban van valami jó, legalább fel fogok tudni seperni alatta. Talán fel is mosok.

Igazság szerint nem fogom én ezt a macskát megbüntetni. Úgysem értené, mi a bajom vele, ráadásul van némi igaza.

Inkább intézményesíteni kéne.

Tessék elképzelni egy nagy, országos méretű macskát, aki egyszer csak ráugrik a mi nagy, közös éjjeliszekrényünkre, felborítja és szétszórja az összes elfelejtett lomot, évtizedek hordalékát, atyák bűneit, ezer elhallgatott gondunkat, Árpádtól Orbánig és vissza.

És akkor nekünk majd végre már muszáj lesz kitakarítani. Kisöpörni, kidobni, ami ócska, szemétre való, megőrizni azt, ami értékes.

Gondosan szétválogatni, mi kell, mi nem. A felesleges régiségeket eltenni az almáriumba.

Macska kéne nekünk, egy nagy, hatalmas, rosszalkodó macska…

Na, takarítsunk.

Itt az ideje.

Hisztiharc a Facebookal – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, duplát habbal, de cukor nélkül. Ugyanis nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, annyira, de annyira magyar ez a történet, annyira tele van szándékos és véletlen félreértéssel, félremagyarázással, hazugsággal, önzéssel, propagandával és csúsztatással. Dióhéjban: annak kellene a végére járnunk, letiltotta-e a Facebook a Mediaworksöt és ha igen, miért nem?

Szóval, ez egy kis rejtély. Egy kis enigma, aminek a megoldásában kicsit sem segített a Facebook legendás távolságtartása a sajtótól és a Mediaworks sajtóhadjárata a nyilvánosságban. Tulajdonképpen csak most derült ki, hogy mi is történt. De menjünk időrendben.

2019. május 15-én mindenki legnagyobb meglepetésére a következő közlemény jelent meg a kormány egyik oszlopának számító Mediaworks lapjaiban:

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook.com letiltotta a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait. Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, nem érkezett konkrét válasz. Az elmúlt hetekben a Facebook terveiről érkezett hírek alapján azonban nyilvánvaló, hogy az amerikai cég döntésének politikai, ideológiai okai vannak.

Ennek következtében most a közösségi oldalon olyan hírekre és tartalmakra sem tudjuk felhívni olvasóink figyelmét, amelyeknek nincs semmiféle politikai vonatkozásuk. A Facebook döntésének áldozatul esett többek között a Nemzeti Sport, a mindmegette.hu receptoldal, a likebalaton.hu. programmagazin és számos megyei és városi kiadványunk is.

Több milliós olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, arra biztatjuk, hogy a jövőben ne a Facebookon, hanem kizárólag az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Hát ez meg mi? Aki egy kicsit is ért a közösségi oldalakhoz, azt gyanította,  hogy a Facebook az uniós választási kampány tisztaságára akart így ügyelni (erről volt is szó korábban), mert hát a Mediaworks lapjai, hogy is mondjam csak, mintha kissé elfogultak lennének a kormány irányába. Ezt a feltételezést csak erősítette Szánthó Miklós, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) elnöke aznapi nyilatkozatában:

Tehát igazából a Facebook által is alapelvvé tett politikai korrektség a legnagyobb „fake news”, mert politikai alapon foszt meg embereket a valóságról történő tájékozódástól – fejtette ki az elnök.

Hozzátette: a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány – a Mediaworks tulajdonosaként is – minden eszközzel fel fog lépni a Facebook véleménydiktatúrája ellen, amely a „semlegesség értékességére” hivatkozva kriminalizál politikai álláspontokat.” (Magyar Nemzet)

És a kormánysajtóban is egymást érték a szalagcímek:

„Politikai szereplővé lép elő a cenzúrázó Facebook

ORBÁN VIKTOR MEGÖLÉSÉRE BUZDÍTHATNAK, DE A NEMZETI SPORT NEM HIRDETHET” (Magyar Nemzet)

„Minden eszközzel fellépünk a Facebook véleménydiktatúrája ellen” (Origo)

„A Facebook szereti a gyűlöletkeltést, de utálja a szólásszabadságot” (szintén Origo)

Szóval, beindult a propagandagépezet, csak épp nem azért, amit a nyájas olvasó a kormánylapok címei alapján gondolt. Ugyanis

semmiféle médiumot nem tiltott le a Facebook. Senki sem „fosztotta meg embereket a valóságról történő tájékozódástól”, még akkor sem, ha a kormánysajtó valósága az eredetivel köszönő viszonyban sincs.

Megvonták viszont – tessenek figyelni – a kiemelési, hirdetési jogokat egyes fiókoktól.

Arról van szó, hogy ha én írok valamit, mondjuk ezt a kis dramolettet, és leközli egy online lap, valamint kiteszi a Facebook-oldalára is, a közléskor az oldal kezelője eldöntheti, hogy ajánlja-e ezer-ötezer forint közötti összeg lepengetése ellenében a szélesebb körű közönségnek. Ha a lapnak van erre pénze, akkor ajánlja, így feljebb kerül a hírfolyamban, több emberhez jut el – ez egyszerűen reklám. A sajtó hirdeti így saját magát. És meg lehet határozni, milyen legyen a célközönség, ha meg akarjuk. Na, ennek a jogát korlátozták, vagyis vonták meg május végéig a Mediaworks lapjaitól.

Hát ez nem lenne egy kesergős népballada vagy nemzeti gyász, maximum kellemetlen így, kampány idején. Azonban akkor sem volt világos, hogy mi a tiltás oka, meddig tart, pontosan mely fiókokra vonatkozik: a Facebook szokása szerint hallgatott, mint a sült hal, a Mediaworks és a teljes kormánymédia meg sivalkodott, mint a fürdős ledéréletű hölgyszemélyek. Ha le is vontuk a siralmaikból a kötelező 99 százalékot, ami a propaganda, akkor is az jött ki, hogy bizony pár hirdetés tilos lesz egy ideig.

Tegnap újabb közlemény érkezett a Mediaworkstől:

„Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook hétfőn hajnalra visszaállította a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok egy hete letiltott hirdetési fiókjait.

Kiadónk hivatalos érdeklődésére, amelyben a tiltás okára kérdeztünk rá, továbbra sem érkezett konkrét válasz, ellenben

a cég nevében eljáró alkalmazott a „tévesen” letiltott fiókok miatt okozott „kényelmetlenségért” elnézést kért.

Olvasótáborunk azon tagjait, akik az elmúlt években a közösségi oldalon is követni kezdték híreinket, továbbra is arra biztatjuk, hogy elsősorban ne a Facebookon, hanem az eredeti internetes címeken keressék tartalmainkat.”

Ez sem mond ám teljesen igazat, mint majd látni fogjuk. Azt sugallja, hogy a Facebook tévedett, sőt, bocsánatot is kért, de most már örök a harag a Mediaworks részéről, és nem javasolják a közösségi oldal használatát olvasóiknak. Hát, így is lehet.

Azonban akkor felvetődik, hogy a tiltás oka semmiképp sem lehetett politikai. Hiszen látható változás sem a kormány, sem a médiája álláspontjában nem volt tapasztalható, ezt a vádat ők is sértődötten tagadnák – akkor itt valami más probléma kellett legyen.

A megoldás a mai HVG-ben érkezett, nekik ugyanis – feltételezem, rengeteg munkával – sikerült elérniük a Facebook egyik szóvivőjét. Az írás címe sok mindent megmagyaráz:

„Facebook: A Mediaworks megszegte a szabályzatot, zárolva marad hirdetési fiókja

A cím pontos, de picit megtévesztő. Viszont lássuk a teljes, tökéletes és hivatalos magyarázatot.

„Az egyik hirdetési fiókot felfüggesztettük, mert megsérti a valódi pénzért zajló szerencsejátékokra vonatkozó szabályunkat. Előzetes írásos engedély kell minden olyan reklámhoz, amely valódi pénzben folytatott szerencsejátékot népszerűsít vagy ilyen szolgáltatás nyújt, ide értendő minden valódi pénzben játszott ügyességi játék és lottó, a valódi pénzforgalmat generáló online kaszinó, sportfogadás, bingó és póker.” (HVG)

Tehát az egyik fiókról van szó, nem az összesről, és az az egyik így is marad, mert valóban szabályt szegett. A szóvivő még pontosított is: a MediaWorks kérdéses hirdetési fiókja zár alatt marad, míg a többi szabadon használható. Hát igen, gondolom – nem tudom, csak gondolom – hogy benne maradt a hirdetett tartalomban a Szerencsejáték Zrt. reklámja, és az azért a kormánymédiát eltartó hirdetők közül az egyik legjobban fizető cég… Bár Csermely Péter, a Mediaworks vezérigazgató-helyettese szerint a Nemzeti Sport Online (NSO) egyik évek óta futó szolgáltatását jelölték meg a probléma okának. Az is meglehet, ezen már nem érdemes vitatkozni.

Akkor ez ennyi volt, és kiderült, hogy a politikának semmi köze nincs az ügyhöz. Nem bevándorláspártiak és szuverenisták feszültek egymásnak, nem az uniós választások tisztaságát óvta a közösségi oldal. Üzleti ügyről volt szó csupán.

Csak mondom, hogy egy normális országban mindenki erre gondolt volna először. És nem arra, hogy egy világcég pont a magyar belügyekbe akar avatkozni, mert olyan rettentő fontosak vagyunk, hogy ha mi nem lennénk, passzátszél sem volna, azt is mi fújjuk, a miniszterelnökünk útján, különleges módon. A spanyolviaszt már nem is említem.

A független sajtó épp úgy csak találgatott az ügyben, mint a kormánymédia: jobban mondva, mivel ők állítottak először, mindenki besétált abba a csapdába, hogy nekiállt cáfolni a képtelen szamárságaikat. Mindennek viszont az az oka, hogy a Facebook semmit sem közölt időben senkivel.

Ugyanis üzleti ügynek tekintette az üzleti ügyet.

Valószínűleg ez a normális a világ többi részén.

Csak nálunk nem, nálunk minden politika, a kicsi kutya farkától a szennyvízderítésig és a közösségi oldalakig.

Nem tudom, ki a hülye, a világ vagy mi, de azért sejtem…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK