Biden nemzetbiztonsági tanácsadója: mit szúrtunk el?

0
990
x.com

Biden azt ígérte négy évvel ezelőtt, hogy végképp végez Trumppal, és mi történt? Donald Trump simán megnyerte a választást, és január 20-tól négy éven át az Egyesült Államok elnöke lesz már persze ha az egészsége ezt megengedi hiszen idén már a 79-ik születésnapját ünnepli.

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a New York Timesban vizsgálta meg, hogy miért is térhetett vissza Donald Trump az elnöki székbe. Mit is mondott Biden elnök négy évvel ezelőtt? “Felfegyverzem az amerikai középosztályt mindazzal, ami ahhoz szükséges, hogy boldoguljon a globális gazdaságban.”

Mit jelentett ez a gyakorlatban?

”Előszöris azt, hogy a külpolitika otthon kezdődik: olyan nagy állami beruházásokkal, amelyek dinamizálják az amerikai ipart és munkahelyeket teremtenek az amerikai munkásoknak. Másodszor szankciókat hozunk az olyan vetélytársakkal szemben mint Kína, amelynek a feltörése sokkolta az amerikai gazdaságot, és hozzájárult az amerikai ipar leépüléséhez. Harmadszor pedig védelmezzük azokat a technológiákat, melyek gondot jelenthetnek, ha ellenünk használják fel azokat. Negyedszer: a szövetségeseinket is ugyanerre akarjuk rávenni. Hajtsanak végre ugyanolyan beruházásokat mint mi, és egyeztessük politikánkat a globális gazdaságban.”

2021-ben az USA stratégiai ellenfélnek nyilvánított Kínát és Oroszországot.

“Európa a Trump adminisztráció utolsó időszakában átfogó kereskedelmi egyezményt írt alá Kínával vagyis nem sikerült a szövetségeseket megnyernünk a közös politikának. Aztán amikor mi vettük át a hatalmat, akkor sikerült elérnünk, hogy Európa jegelje ezt a Kínával kötött kereskedelmi egyezményt, és hozzánk hasonlóan intézkedéseket hozzon a kínaiakkal szemben.”

Jake Sullivan szerint Biden politikája sikeres volt:

- Hirdetés -

“Amikor mi kormányra kerültünk, akkor általános volt a meggyőződés: Kína megelőzi az USA-t és különösen a mesterséges intelligencia terén fölébünk kerekedik. Ma erről már senki sem beszél.”

Jake Sullivan szerint Kína igencsak fegyverkezik, de két fontos pontot figyelembe kell venni:

”Kína a világ vezető nagyhatalma akar lenni, amely túllépve az Egyesült Államokon az első helyet akarja megszerezni a globális gazdaságban, a diplomáciában és a katonai erőviszonyokban. Másodszor Kína mindenképp nagyhatalom marad.”

Jake Sullivan nem véletlenül teszi az utolsó helyre a hadsereget, mert Peking nem a világ katonai átrendezésére készül mint Oroszország hanem a gazdasági – technológiai verseny megnyerésére. Hszi Csin-ping egyébként azt javasolja az USA-nak, hogy vezessék együtt a globális gazdaságot vagyis valamiféle G2-őt akar. Donald Trump pedig erről akar tárgyalni vele. Pekingben a vezetés azt vallja:

”a Nyugat hanyatlik, a Kelet felemelkedik”

– hangsúlyozza Jake Sullivan.

Aki nem beszél arról az alapvető problémáról, hogy Kínában jóval olcsóbb Tesla autókat előállítani mint az USA-ban. Trump kedvenc dollármilliárdosa, Elon Musk ezért is ott gyártatja Tesla autói jórészét, és újabb üzemet akar építeni Sanghajban. Li Csiang kínai miniszterelnök viszont megmondta neki: az engedély attól függ, hogy az USA milyen politikát folytat Kínával szemben. Elon Musk ezért is lobbizik Kína mellett Trump környezetében.

“Oroszország megbukott az ukrajnai háborúval”

Jake Sullivan a New York Timesban hangsúlyozta:

”az oroszok nem érték el stratégiai céljaikat, nem foglalták el Kijevet, nem rombolták le Ukrajnát, és nem tudták megtörni a NATO államok egységét sem.”

Jake Sullivan megfeledkezik egy apróságról: az USA elérte stratégiai céljait az ukrajnai háborúval, mert sikerült meggyengíteni illetve szétrombolni a nagy kontinentális együttműködést  Eurázsiában, amely az Atlanti óceántól a Csendes óceánig tartott volna. Ez volt Merkel kancellár elképzelése, és ehhez csatlakozott Orbán Viktor is, aki mindmáig nem adta fel ezt az elképzelést.

Miért győzött simán Trump?

Erre a kérdésre Jake Sullivan nem válaszol pedig nem oly nehéz: a háborús konjunktúra, amely a gazdaság dinamikáját adta Biden elnök négy éve alatt, általános inflációt generál. Ezt nem bocsátotta meg az amerikai középosztály meg USA más választópolgárai a demokratáknak. Trump és Hszi Csin-ping – Putyinnal ellentétben – tisztában vannak azzal, hogy a világot a pénz uralja és nem a hadseregek. Ezen az alapon állapodhat meg Donald Trump Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akivel nemrég “jó beszélgetést folytatott.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .