Kezdőlap Címkék Tesla

Címke: Tesla

Le akarják nyomni a kínai elektromos autógyárak a vetélytársakat

Évtizedeken keresztül a külföldi autógyárak – európaiak, amerikaiak és japánok, dél-koreaiak – uralták a hatalmas kínai autópiacot.

Peking offenzívát tervez: meg akarja hódítani az elektromos autók világpiacát. Elon Musk, a Tesla ura Sanghajban úgy nyilatkozott, hogy rajtuk kívül csakis a kínaiaknak van esélye a világpiacon.

Három kínai óriás – BYD, Chery és a Great Wall Motor – több mint húsz elektromos járművel akarja elárasztani a világpiacot – írja a Reuters, amelynek tudósítói 18 kínai menedzserrel készítettek interjút erről a témáról, amely azóta különösen érzékennyé vált, hogy Biden elnök 100%-os büntetővámot vetett ki a kínai elektromos járművekre. Igaz, hogy Kína ezeket még nem exportálja az USA-ba, de ilyen magas vám mellett nem is érné meg. Az Európai Unió szintén büntetővámokat fontolgat saját termelőinek érdekében.

Jelenleg még a kínai elektromos autó eladások igencsak szerények Európában: egyrészt azért, mert a kínai márkákat nemigen ismerik külföldön másrészt pedig az elektromos autók drágák csakis akkor fogynak igazán jól, ha az állam vagy az önkormányzat jelentős összeggel támogatja a vásárlást.

A BYD mindenesetre exponenciálisan növekedésre számít az exportban, és ezenkívül autógyárat is épít Magyarországon Szegeden. 2023-ban a BYD 15 ezer elektromos járművet adott el az Európai Unióban, és ezzel megháromszorozta eladásait. A Great Wall minden évben egy új modellt dob piacra míg a BYD egyszerre hattal kísérletezik kezdetben – írja a Reuters. A hírügynökség hozzáteszi: a Teslanak ebben az árkategóriában csak két modellje van a 3-as és az Y.

A kínaiak hosszú távra terveznek

“Megcsináltuk a házifeladatot, felmértük az európai piacot“

– nyilatkozta a Reutersnek a Chery menedzsere. A kínaiak nemcsak az Európai Unióban nyomulnak hanem fontos piacnak tekintik Nagy Britanniát, Norvégiát és Svájcot is. Norvégia az élen jár az elektromos járművek bevezetésében, és a kínaiak ezért tesztmodellnek tekintik a skandináv országot Európában. A norvég elektromos autó tulajdonosok szövetségének elnökasszonya elmondta, hogy a kínai cégek igen alapos munkát végeztek: évekig tanulmányozták a piacot mielőtt megindult volna az export offenzíva. Norvégiában már 150 ezer tagja van az elektromos autó tulajdonosok szövetségének, mert az állam sokat áldoz a vásárlók támogatására.

A kínaiak arra alapozzák a terveiket, hogy árelőnyük van a vetélytársakkal szemben: részben az alacsonyabb munkabérek részben pedig amiatt, hogy Peking bőkezűen támogatja ezt a szektort.

A kínai állam már azóta készül a zöld offenzívára, hogy Párizsban elfogadták a nemzetközi klíma egyezményt. Ennek a zöld offenzívának az előfutára volt az olcsó kínai napelem, amely learatta a globális piacot. A kínaiak ugyanezt akarják elérni az elektromos járművek piacán: az árversenyt lemeccselték otthon, a BYD 10 és 30 ezer dollár között kínálja elektromos járműveit külföldön. A kínaiak ár stratégiája viszonylag egyszerű: alákínalnak a Teslanak és az európai gyáraknak, de nem túlságosan, hogy maradjon profit is bőven. A kínaiak ugyanis óriási pénzeket fektettek be az elektromos autózásba, és most aratni akarnak.

A vetélytársak érzik a nyomást:

”Az ablak bezárul. Még két vagy három évünk van”

– nyilatkozta a Reutersnek a Volkswagen igazgató tanácsának egyik tagja.

A kínaiak a japán export stratégiát követik, amellyel a távol-keleti szigetország meghódította a nyugati autós világot, minden részletre nagyon odafigyelnek. Rájöttek, hogy kulcsfontosságú az alkatrészek gyors cseréje: a Great Wall elektromos autók alkatrészeit 24 órán belül ki tudják cserélni az Egyesült Királyságban.

A lízingre is nagyon odafigyelnek a kínaiak: a BYD és a Geely már partner szerződést kötött a legnagyobb európai lízing céggel.

“A kereskedelmi háború arról szól, hogy elveszítenünk valamit, amit nem nyerhetünk meg”

– Lindner német pénzügyminiszter.

Németország óvja Európát a kereskedelmi háborútól Kínával, mert nagyon sok a vesztenivalója: ezért járt Scholz kancellár nemrég Pekingben, és ezért foglalt állást Lindner pénzügyminiszter az amerikai kereskedelmi háborús tervekkel szemben a G7 pénzügyminiszterek legutóbbi tanácskozásán.

“A politikusok jelenleg büntető vámokat akarnak a kínai elektromos autókra. Ez abszurd” – nyilatkozta Oliver Zipse, a BMW főnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

A Mercedes elnök vezérigazgatója ugyanezt hangsúlyozta Sanghajban:

”a protekcionizmus elkényelmesít. Ha védővámokkal elzárkózunk a világ elől, akkor lemaradunk a globális versenyben.”

A Wirtschaftwoche című üzleti lapban egy autós szakértő így nyilatkozott:

”A német polgároknak fontos, hogy legyen 15-20 ezer eurós autó a piacon.”

Június 5. az uniós bejelentés napja

A kínaiak elszántan küzdenek gyakran a németek támogatásával azért, hogy ne legyenek büntető vámok az elektromos autók ellen, de a Reuters értesülései szerint június 5-én Brüsszel mégiscsak bejelent valamilyen védővámot, csak az a kérdés, hogy mekkorát. Jelenleg 10%-os adó sújtja a kínai elektromos járműveket az Európai Unióban, ha ezt megemelik 10%-kal, akkor ez körülbelül 1 milliárd dolláros veszteséget okozna a kínai exportőröknek.

Peking válaszcsapást ígér: az Európai Unióban működő kínai cégek kereskedelmi kamarája azt pedzegette, hogy az európai autók export vámját 25%-ra emelik a jelenlegi 10%-ról.

Az Európai Uniónak azt is figyelembe kell vennie, hogy a Tesla is jelentős részben Kínából hozza be autóit Európába. Nem véletlen, hogy Elon Musk elítélte Biden elnök 100%-os büntetővámját, és bírálja az EU tervezett vám emelését is.

A Stellantis főnöke is bírálta a tervezett védővámokat, és ehelyett azt javasolta, hogy “legyünk mi is kínaiak! Ne csak védekezzünk a kínai offenzíva ellen hanem váljunk a részévé ennek az offenzívának” – mondta Tavares elnök vezérigazgató. A Stellantis már közös vállalkozásba kezdett a Leapmotorral, és együtt árusítják a kínai elektromos járműveket külföldön.

Soha ennyit nem fektettek be a németek  Kínában

Bár az Egyesült Államok arra ösztönzi szövetségeseit, hogy csökkentsék függésüket Kínától, melyet Washington stratégiai ellenfélnek tekint, de Németország beruházásai tavaly minden rekordot megdöntöttek – írta a Reuters.

4,3%-kal nőttek a direkt német beruházások Kínában, ahol elérték a 11,9 milliárd eurót. Kína részesedése ily módon meghaladta a 10%-ot a német közvetlen beruházásokban 2023-ban – büszkélkedik a Hszinhua hírügynökség. Amely hozzáteszi, hogy 2014 óta nem volt ilyen magas Kína részesedése a német beruházásokban. Ez azért is figyelemreméltó, mert Ázsiában másutt stagnált a német beruházási kedv.

“A német cégek az elmúlt három év során ugyanannyit fektettek be Kínában mint a megelőző hat év során“

– állapítja meg a Bundesbank jelentése.

A dinamikus növekedés a kínai piacon kontrasztban áll azzal, hogy a német direkt beruházások értéke tavaly jelentősen csökkent: 170 milliárd euróról 116 milliárdra.

Kína nyolc éve Németország legjelentősebb kereskedelmi partnere. Az elmúlt húsz év során az USA is így volt ezzel, de tavaly már Mexikó megelőzte Kínát, mert a kereskedelmi háború szankciói jelentősen visszavetették a kínai exportot.

A Volkswagen Kínából exportál elektromos autókat Európába

“A mi stratégiánk az, hogy Kínában gyártsunk és ott is adjunk el”

– hangsúlyozta Erwin Gabardi, a Volkswagen Anhuj elnök vezérigazgatója, aki a Hszinhua hírügynökségnek nyilatkozott.

Anhuj tartományban nemrég megkezdte működését a Volkswagen elektromos autókat előállító gyára – írja a Hszinhua hírügynökség, amely siet hozzátenni, hogy az autók többségét nem Kínában, a világ legnagyobb autós piacán akarják értékesíteni hanem Európában. A Volkswagen már az ötvenes években autógyárat épített Sanghajban megelőzve ezzel minden külföldi vetélytársát.

30 milliárd jüanból – 4,22 milliárd dollárból – építette fel új gyárát Hofejben, Anhuj tartomány fővárosában a Volkswagen, amely a gyártás mellett a kutatást – fejlesztést is ide telepítette. 1200 szakember dolgozik a Volkswagen kutatás – fejlesztési részlegén Hofejben.

Pekingben a kormány minden eszközzel támogatja az új iparágakat: a BMW akkumulátor gyárat épített Senjang városában, a Siemens nemrég nyitotta meg szoftverkutatási és fejlesztési telephelyét Sencsenben, a Tesla legnagyobb gyára Sanghajban működik.

Elon Musk gyakori látogató Kína legnagyobb városában, ahol siet közölni a sajtóval: nem helyesli azt a kereskedelmi háborút, melyet az Egyesült Államok Kína ellen folytat.

Kínában dinamikusan nőttek  tavaly a direkt külföldi beruházások, melyek értéke meghaladta a 1,13 ezer milliárd jüant – közölte a kereskedelmi minisztérium Pekingben, ahol a döntéshozók pontosan tudják: még nem érték el a Covid pandémia előtti értéket.

A kínai BYD legyőzi a Teslát?

A kínai óriás, amely Magyarországon is épít gyárat, már második éve több autót gyártott mint a Tesla, amelynek vezére a világ leggazdagabb embere, Elon Musk.

Valamivel több mint 3 millió autót értékesített a BYD – Build Your Dreams – kínai óriás, a Tesla még nem tette közzé a tavalyi eredményeket. Háromnegyed év alatt a Tesla 1,35 millió elektromos autót adott el, nem valószínű, hogy elérte volna a 3 milliós határt 2023- ban. A kínai cég már tavalyelőtt  is megelőzte a Teslát, mert 1,88 millió elektromos autót állított elő míg Elon Musk gyárainak csak 1,37 milliót sikerült.

Ez a statisztika persze kissé beugrató, mert a Tesla kizárólag elektromos autókat gyárt míg a BYD hibrideket is.

Ráadásul a kínai cég autói többnyire az olcsóbb kategóriában vannak, ezért is oly kelendők viszont kisebb profitot hoznak. A BYD eredményeinek közzététele után csökkent a cég részvényeinek árfolyama, mert az éves célkitűzés 3,05 millió autó volt, és ezt nem érték el noha ebben reménykedtek.

A hétfőn közzétett jelentés szerint a BYD tavaly 3,02 millió autót gyártott, ebből 1,6 millió volt elektromos és 1,4 millió hibrid. A kínai cég 2022 márciusában megszüntette a benzines és dízel autók gyártását.

Óriási a verseny a világ legnagyobb autós piacán, a kínain

A legnagyobb Tesla gyár Sanghajban működik, ezért Elon Musknak kiváló kapcsolata van a kínai vezetőkkel. A jelenlegi miniszterelnök Sanghaj élén állt akkor amikor Elon Musk megszerezte az autógyár építési engedélyét Kína legnépesebb városában. A dél-afrikai születésű amerikai üzletember gyakran keresi fel Kínát annak ellenére, hogy az USA 2021- ben első számú stratégiai ellenfélnek nevezte Pekinget. A kínai fővárosban Elon Muskot a legfelső szinten fogadják, és ő mindig siet hangsúlyozni, hogy nem ért egyet azokkal a szankciókkal, melyeket az Egyesült Államok alkalmaz Kína ellen.

A kínai elektromos autós piacon késhegyig menő harc folyik – írja a CNBC gazdasági televízió tudósítója. A Xiaomi, amelyet a világ eddig mint okostelefon gyártót ismert, az év utolsó hetében jelentette be, hogy be akar törni az elektromos járművek piacára. A Li Auto eladási rekordokat jelentett az elmúlt hónapokban, és közölte, hogy a hibrid autók után piacra dob egy tisztán elektromos autót márciusban.

A Li Auto egy startup cég, melynek hibrid autói igen népszerűek Kínában hiszen messzebbre lehet eljutni velük mint a tisztán elektromos járművekkel.

A Li Auto decemberben 50 ezer hibrid autót adott el, 2023-ban pedig összesen 376 ezret. A növekedés egy év alatt 182%!

A Huawei, amely okostelefon gyártóból lett autógyáros, szintén rekordokról számolt be: új M 9 SUV elektromos autóját máris több mint 30 ezren akarják megvásárolni pedig csak egy hete jelentették be, hogy az új autó februárban piacra kerül. Az Aito- a Huawei elektromos autógyártó cége – több mint 94 ezer elektromos autót állított elő tavaly. A Geely elektromos autót gyártó cége, a Zeekr James Bond nyomán 007-re keresztelte új elektromos autóját. Ez a vállalat tavaly 65%-kal fokozta az elektromos autók eladását.

A kínai elektromos autógyártók Európában is nyomulnak

242 ezer elektromos járművet exportált a BYD tavaly jórészt Európába, ahol ötféle elektromos autót kínál , és ehhez hamarosan három új típus is csatlakozik. A CNBC  is megemlíti , hogy a BYD autógyárat épít Magyarországon azzal a nyilvánvaló céllal, hogy innen árassza el olcsó elektromos autókkal az Európai Uniót és a kontinens többi országát.

“A kínai elektromos autógyártó cégek számára ez az egyetlen út. Nemcsak szállítani kell külföldre hanem ott, a piac közelében kell gyárat létesíteni. Csakis így érhetnek el sikert hosszú távon a globális piacon” – nyilatkozta a CNBC televíziónak a Nomura China autóipari szakértője. Joel Ying hozzátette:

”A BYD-nek már működik egy autóbusz gyártó cége Magyarországon, ezért jelentősen csökkenti a kockázatot, hogy az első elektromos autógyárat az Európai Unióban a kínai cég Magyarországon építi fel.”

Musk: “Ki kell rúgni a Disney nagyfőnökét!”

Az X és a Tesla fura ura, a világ leggazdagabb embere, személyében is sértegeti a Disney főnökét, aki sok más hirdetővel együtt otthagyta a Twitter utódát az X-et, mert azon neonáci, antiszemita üzenetek is megjelentek, sőt ezeket olykor Musk is támogatta.

“Walt Disney forogna a sírjában, ha látná, hogy mit tett a cégével Bob Iger, azonnal ki kell őt rúgni!” – fogalmazta meg nem épp visszafogott véleményét Elon Musk, akinek a cége ugyancsak nehéz helyzetbe került, mert sok nagy hirdető hagyta ott az X-et, amely nagyrészt a hirdetésekből élt.

A CNN gazdasági rovata a hír kapcsán siet megjegyezni, hogy Walt Disney, aki minden hájjal megkent üzletember is volt, egyáltalán nem lenne elégedetlen Bob Igerrel, aki valóságos szórakoztató birodalmat hozott létre, amely arathat a piacon. Iger megvette a Star Warst, a Marvel stúdiót és a Pixart vagyis komolyan fejlesztette a rábízott céget.

Miért alakult ki személyes konfliktus a két nagyhatalmú üzletember között?

Mert Elon Musk a támogatásáról biztosított egy, a fehérek felsőbbrendűségét igazoló antiszemita összeesküvés elméletet az X-en, és ez kicsapta a biztosítékot az amerikai üzleti elitben. “Ez az abszolút igazság” – írta az antiszemita összeesküvés elmélet alá Elon Musk, majd látva a bírálatok özönét, gyorsan visszakozott: “Ez őrültség.”

Elon Musk Dél Afrikában született, ahol sokáig a fajelméleten alapuló apartheid politika uralkodott, amely biztosította a fehér kisebbség uralmát a színes többség fölött. A New York Times fórumán a pokolba küldte Bob Igert a Tesla és az X fura ura: go fuck yourself! – ismételgette többször is a sértést a nyilvánosság előtt. A sértődés oka az volt, hogy sok nagy cég kivonult a hirdetők közül az X-ből: elég az Apple-re vagy a Wal-Mart-ra utalni, de Bob Iger azt is közölte:

“Nem hiszem, hogy a kapcsolat Elon Musk-kal, és az ő X- vel kedvező lenne a Disney számára.”

Vagyis itt már egok összecsapásáról van szó.

Miért gondolja most Musk, hogy ki kellene rúgni a Disney főnököt? Azért, mert az átvitte a hirdetések egy részét a Facebook anyavállalatához, a Metahoz. Elon Musknak kedvenc céltáblája Mark Zuckerberg, a Facebook alapító atyja. A támadásra most az kínált lehetőséget Musknak, hogy Új Mexikó állam főügyésze pert indított a Meta ellen mondván a társas oldal lehetővé teszi azt is, hogy pedofil pornográfia terjedjen rajta, és szex ragadozók ott leljenek kiskorú áldozatokra.

“Bob Eiger úgy gondolja, hogy a Disney hirdetései ott lehetnek egy olyan társas oldalon, amely lehetővé teszi gyerekek szexuális kihasználását” – írta az X tulaja, aki szándékosan rosszul írta a Disney nagyfőnök nevét – jegyzi meg a Business Insider.

Mit mond Bob Iger?

“Mindannyian tudjuk, hogy Elon olyan cégeket alapított mint a Tesla, a SpaceX vagy az X, és ezért kissé el van szállva magától.”

Musk személyesen is blamálta magát

Elon Musk jelenleg a világ leggazdagabb embere, a vagyona meghaladja a 245 milliárd dollárt – írja a Forbes. Persze nagy kérdés, hogy mennyi marad ebből, ha csakugyan bedől az X, amelyet jórészt hitelből vásárolt meg.

A Disney főnöke arra mutatott rá, hogy Elon Musk több esetben is támogatott szélsőséges nézeteket, sőt ezeket fel is használta a vetélytársakkal szemben. Az X-en teret adott a szélsőséges nézetek terjesztőinek, és brutális hangnemben bírálta a sajtót, de nekiment Biden elnöknek is. Musk is tudja, hogy ez így öngyilkos vállalkozás hiszen a bevételek 90%-a a hirdetésekből jön össze. Ezért ki is jelentette a New York Times fórumán, hogy

“Amennyiben tovább folytatódik a hirdetők bojkottja az X ellen, akkor ez a cég halálát jelenti.”

Mindezért Musk a hirdetőket tette felelőssé, és egyáltalán nem mentegetőzött a saját szerepe miatt – írja a CNN gazdasági rovata.

Legrosszabb évét zárja a Tesla, aggódnak a részvényesek

Elon Muskot, aki immár nem a világ leggazdagabb embere, mind több bírálat éri, mert a Twitter körüli zűrzavar komolyan árt a Teslanak.

“Nincs főnöke a Teslanak” – panaszkodott Twitteren az egyik legnagyobb befektető, akinek cége több mint 50 millió dollár értékű Tesla részvénnyel rendelkezik. Gary Black, a Future Fund egyik menedzser partnere azután fakadt ki, hogy a New York-i tőzsdén újabb nagy eladási hullám bontakozott ki Tesla részvényekből. Az elektromos autókat gyártó cég részvényeinek értéke egyetlen napon több mint 6%-kal csökkent – írja a Wall Street Journal. A lap szerint ez egyértelműen összefügg azzal, hogy a Twitter körül megint magasra csaptak a szenvedélyek Musk nyilatkozatai miatt.

Gary Black a részvényesek nevében azt fejtegette, hogy

“régebben büszkék voltak  a Tesla tulajdonosok a kocsijukra, de most azt kell látniuk, hogy a Twitter körüli drámák negatívan hatnak a márka hírnévére. A piac negatívan értékelte a Twitter hatást a Teslara.”

Ross Gerber, a Tesla régi támogatója egyenesen a cég igazgatótanácsához fordult, azt kérdezve tőlük, hogy “ki irányítja a Teslat ebben a kritikus időben?!”

Twitteren pedig ezt írta:

”Semmi probléma sincs a Tesla körül csak épp nincs főnöke, mert az épp egy másik cég irányításával van elfoglalva. Jó lenne tudni, hogy mit tervez Elon Musk.”

44 milliárd dollárért vette meg végül Musk a Twittert, és úgy nyilatkozott, hogy előbb-utóbb átadja annak vezetését valaki másnak.

Már nem Musk a világ leggazdagabb embere

A Tesla részvények gyenge szereplése miatt Musk kénytelen volt átadni az első helyet Bernard Arnaultnak. A francia luxus királya 73 éves, és most visszavette az első helyet, melyet az amerikaiak elhódítottak tőle.

Erre a hírre kedden újabb 4%-ot esett a Tesla részvények értéke. Amióta októberben véglegessé vált, hogy Musk megveszi a Twittert, a Tesla részvények árfolyama 28%-al csökkent.

Mit üzent Elon Musk az aggódó részvényeseknek?

“Hosszú távon remek lesz a Tesla, de a makroökonómiai hullámokkal nem tud mit kezdeni. A Tesla részvényesek hosszú távon jól járnak majd.”

Részletekkel Musk nem szolgált, így nem sikerült csökkentenie az aggodalmakat. Annál kevésbé, hogy ott van még Musk űrprogramja, a SpaceX is. Ezzel kapcsolatban Musk ezt írta a hétvégén Twitteren: ”Én irányítom a Teslat és a SpaceX-et, de mind a két cégnél olyan kitűnő a vezetés, hogy ritkán van rám szükség.”

Ez az üzenet egyáltalán nem nyugtatta meg a részvényeseket, akik azt javasolják Musknak, hogy 10 milliárd dollár értékben vegyen Tesla részvényt, ily módon erősítve az árfolyamot.

Musk 19 milliárd dollár értékű Tesla részvényt adott el az idén, ily módon fedezte részben a Twitter megvásárlásának költségeit is. Korábban úgy nyilatkozott, hogy készül egy részvény visszavásárlási programra a Teslanál 5-10 milliárd dollár értékben. Az igazgatótanács előtt van is ilyen terv, de Musk távollétében nincs döntés.

Missing in action – a Tesla igazgatótanácsa akció közben eltűnt – idézte gúnyosan a katonai szakkifejezést egy befektető, aki ugyancsak nehezményezi, hogy a Tesla idei éve rossznak ígérkezik a New York-i tőzsdén.

EU kontra USA

Buy European! Vásárolj európai árut! Francia-német közös fellépés az USA-val szemben miután a Biden kormány nagy pénzekkel támogatja a hazai gazdaságot, de csakis akkor, ha amerikai árut vásárol.

Először Macron francia elnök vetette fel a Buy European ötletet, amely az Egyesült Államokhoz hasonlóan előnyben részesítené az uniós  termékeket az importtal szemben. Az elektromos autók vásárlását az amerikai kormány nagy pénzekkel támogatja, és ezt sérelmezik az európai autógyártók, akiknek tartaniuk kell a kínai konkurenciától is.

369 milliárd dollárral támogatja az amerikai kormány a zöld programokat, és ez kicsapta a biztosítékot Európában, ahol az autóexport visszaesésétől tartanak. Erről tárgyalnak a többi között az uniós kereskedelmi miniszterek Brüsszelben, és a francia miniszterelnök asszony Berlinben. Kezdetben a franciák óvatosan fogadták Macron elnök ötletét a saját ipar erőteljes támogatásáról és valamiféle Buy European tervről, amely például az elektromos autók esetében kedvezményeket adna, ha valaki uniós járművet vásárolna. Folynak tárgyalások az USA és az Európai Unió között, de nem sok remény van arra, hogy ennek eredménye is lesz. Ezért Robert Habeck alkancellár már “erőteljes választ” sürgetett a Handelsblattban az amerikai kihívásra. A német gazdasági miniszter azt is javasolta, hogy az uniós termékeket részesítsék előnyben az importtal szemben.

Az EU nem akar lemaradni

A Tesla gyár építése Németországban azt mutatta, hogy az elektromos autók terén Európa lemaradásban van. A zöld programok finanszírozása ezért kulcskérdés a jövőre nézve. Csakhogy ezzel megsértené az Európai Unió a szabadkereskedelmi elveket.

“Ez szembe menne a WTO – Világkereskedelmi Szervezet – elveivel, amely kizárja azt, hogy diszkriminálják a külföldi cégeket“ – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Elvire Fabry, a Jacques Delors kutatóintézet vezető kutatója. “Az Európai Unió ezzel azt kockáztatja, hogy átlépi a Rubicont” – hangsúlyozza a kutató, aki arra is rámutatott, hogy

a külkereskedelem sokkal fontosabb az Európai Unió mint az Egyesült Államok számára.

Robert Habeck alkancellár szerint lehet kecske-káposzta megoldást találni vagyis úgy támogatni az európai ipart, hogy ne sértsék meg a WTO alapelveit. Egy berlini gazdasági csúcson kijelentette:

”valamit tennünk kell, mert az nem elég, ha csak panaszkodunk az amerikai és a kínai konkurencia miatt.”

Habeck német gazdasági miniszter elismerte, hogy sokáig ismeretlen volt a hazai áruk támogatása az Európai Unióban, de nem példa nélküli. A chip gyártásban már alkalmazzák a hazai gyártás támogatását. Németország azt próbálja elfogadtatni, hogy ezek csak kivételek miközben továbbra is betartják a szabadkereskedelmi normákat. Ugyanakkor Habeck alkancellár hozzátette Berlinben:

“stratégiai szuverenitásra van szükségünk , és nemcsak itt hanem az energia politikában is.”

Musk adója 11 milliárd dollár, de a Tesláé 0.

A világ leggazdagabb embere teljesírja a sajtót, hogy az Egyesült Államok történetének legnagyobb személyi jövedelem adóját kell befizetnie, de arról nemigen beszél, hogy az elektromos autókat gyártó Tesla egy centtel sem járul hozzá az USA költségvetéséhez.

7,6 milliárd dollár volt a bruttó és 5,5 milliárd dollár a nettó bevétele a Teslanak 2021-ben. Hogyhogy nem adózik ezután Elon Musk cége? Úgy, hogy leleményes adótanácsadóinak hála a Tesla 130 millió dolláros veszteséget mutatott ki. A profit, amely több mint 6 milliárd dollár, kizárólag a külföldi eladásokból jött be. Közben pedig a Tesla autó eladásainak
45%-a az USA területén történt. A Tesla adó bevallása szerint külföldön 839 millió dollárt fizetnek be különböző adóhivatalokban. Az USA tagállamaiban az adó összesen 9 millió dollár, szövetségi szinten viszont zéró! – hívja fel a figyelmet a CNN.

A józan ész szempontjából ez elfogadhatatlannak tűnik, de megfelel az Egyesült Államok adózási szabályainak – nyilatkozta ezzel kapcsolatban egy vezető adó szakértő. Martin Sullivan szerint egészen egyszerűen arról lehet szó, hogy a Tesla – más multikhoz hasonlóan – a nyereséget külföldön számolja el. Ezt például úgy lehet megcsinálni, hogy például a cég szabadalmi jogait külföldön jegyzik be, az USA-ban működő részlegnek viszont szabadalmi díjat kell ezért fizetnie.

Minden multi ezt csinálja az Egyesült Államokban. Hülyének nézik azt, aki nem így tesz.

Miért fizet Musk 11 milliárdos adót?

A szupergazdagok nemigen fizetnek adót az Egyesült Államokban. 2018-ban Elon Musk és sok más dollár milliárdos egyetlen centet sem fizetett az adóhivatalnak. Ez hogy lehet? Musk nem kap fizetést a Teslatól, melynek ő a főnöke. A cég részvény opciókkal fizeti őt meg. Az Egyesült Államok adózási szabályai szerint ez csak akkor válik adókötelessé, ha az opciókat beváltják. Ezért Musk nem nagyon siet az opciók beváltásával. Csakhogy volt egy opciós csomag 22,9 millió Tesla részvényre, és ez idén augusztusban lejár. Ezért ezt az opciós csomagot Musk elkezdte beváltani. Így a 142,6 millió dollárért megszerzett opciós csomagból részvényeket vett, melyek összértéke 23,6 milliárd dollár! Ezután már adóznia kell, méghozzá 41%-os adókulccsal. Musk ezenkívül eladott még Tesla részvényeket 5,8 milliárd dollárért. Így jött ki a 11 milliárd dollár, amely eddig a legmagasabb összeg, amelyet egy adózónak be kell fizetnie az USA történetében.

Elon Musk ezen a héten újabb 8,4 millió Tesla részvény opcióval gyarapodott. Ezzel 67,5 millióra nőtt részvény opciókban tartott vagyona. 2028 előtt ezek az opciók nem járnak le vagyis a következő öt évben nem kell hozzájuk nyúlnia. Így lehet, hogy jövőre már nemcsak a Tesla fizet zéró adót az USA-ban, de maga az alapító atya, Elon Musk is!

USA, Kína és az ujgurok emberi jogai

Két washingtoni törvényhozó aziránt érdeklődik, hogy  miután korábban Biden elnök aláírta a törvényt, amely tiltja a gazdasági kapcsolatot a kínai határtartománnyal, ahol a muzulmán kisebbség jelentős részét munkatáborokban dolgoztatják.

Akkor mit keres a Tesla a Hszincsiang-ujgur tartományban?

„2022-ben tegyen a Tesla elektromos autóival utazást a Hszincsiang-ujgur tartományban!” – ezzel a hirdetéssel jelezte Elon Musk cége szilveszterkor, hogy bemutató termet nyitott Kína nyugati tartományában. A Tesla elszántan nyomul Kínában, ahonnan elektromos autókat exportál a világ számos országába. A gyára Sanghajban van, Kína fejlettebb keleti területén, közel a tengerhez.

Elon Muskot már korábban is sok bírálat érte amiatt, hogy az USA-Kína kereskedelmi háború kellős közepén épít gyárat abban az országban, amely hazájának vetélytársa a világpiacon. Elon Musk azzal védekezett, hogy Kína a világ legnagyobb autós piaca, ahol ráadásul hamarabb észrevették azt, hogy mielőbb át kell állni az elektromos autózásra. A kínaiakat elsősorban az ösztönözte erre, hogy a nagyvárosokban – így Sanghajban is – alig lehet levegőt venni a környezetszennyezés miatt.

Két törvényhozó levele

„Megdöbbent bennünket, hogy a Tesla abban a kínai tartományban nyit bemutató termet, ahol az ujgur munkatáborok vannak” – írta közös levélben Elon Musknak két demokrata honatya: Bill Pascrell és Earl Blumenauer. Arra hivatkoznak, hogy a hatóságok mintegy egymillió muzulmánt zártak munkatáborokba ebben a tartományban. Peking tagadja ezt. A kínaiak szerint mindössze arról van szó, hogy az iszlamista terrorizmus elleni harcban megpróbálják elszigetelni a veszélyes elemeket a lakosság többi részétől. Az ujgur fiatalok között néhányan az Al Kaidahoz csatlakoztak, jórészük Pakisztánba menekült, ahol az iszlamista terror szervezetnek egész dandárja van ujgur harcosokból.

Az amerikai kongresszus népirtásnak nevezi azt, ami az ujgurokkal történik a kínai határ tartományban.

Biden elnök december 23-án írta alá a törvényt, amely megtiltja a kínai tartományból származó áruk behozatalát az Egyesült Államokba. A két washingtoni törvényhozó levelében arról érdeklődik, hogy vajon a Tesla nem sérti-e meg ezt az amerikai törvényt?

Az USA diplomáciai bojkottot hirdetett a pekingi téli olimpiával szemben – emlékeztet a Guardian. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikai sportolók ne vehetnének részt a februárban megrendezendő olimpián a kínai főváros mellett, de hivatalosan az USA nem képviselteti magát a többi között amiatt, mert Peking megsérti a Hszincsiang-ujgur tartományban élő muzulmán kisebbség emberi jogait.

Elon Musk eladta Tesla részvényeinek 10%-át mégis gazdagabb mint valaha

Teljesítette vállalását, és egyáltalán nem mellesleg szép pénzre is szert tett a világ leggazdagabb embere, akinek vagyonát a Bloomberg milliárdos indexe több mint 245 milliárd dollárra becsülte.

600 ezer Tesla részvényt és 2 millió részvény opciót adott el kedden Elon Musk, aki ezt egy interjúban jelentette be, melyet a Babylon Bee szatirikus lapnak adott. Egyben bírálta Kalifornia államot, mert az „túlságosan megadóztatja polgárait”. Elon Musk cégének székhelyét Kaliforniából Texasba helyezte át, mert ott jóval alacsonyabbak az adók. Több demokrata szenátor és képviselő bírálta az elmúlt napokban a világ leggazdagabb emberét amiért az nem fizet túlságosan sok adót pedig az államkasszának ugyancsak szüksége lenne rá a pandémia idején. Elon Musk válaszul közölte: több mint 11 milliárd dollár lesz az idei adója. Ha ez igaz, akkor ez lesz az USA történetében a legmagasabb összeg, melyet valaki egy évben befizet az adóhivatalnak.

Lássuk a számokat: a tőzsdei jelentés szerint Elon Musk több mint 13,5 millió Tesla részvényt adott el, ez valamivel kevesebb mint 17 milliárd. Körülbelül ennyi lenne Musk Tesla részvényeinek a 10%-a. Novemberben ilyen sok részvény eladását jelezte miután megszavaztatta erről Twitter követőit. Mekkora haszna származott ebből? Mintegy 14 milliárd dollár! Csökkent az eladásokkal Musk Tesla részvény pakettje? Épp ellenkezőleg! Miután részvény opcióit értékesítette 16,4 milliárd értékű új Tesla részvényhez jutott!

Kalifornia már nem a lehetőségek hazája

Erről panaszkodott a Babylon Bee-nek adott interjúban a világ leggazdagabb embere, aki a Teslát ebben az államban futtatta fel. Idén  azonban elköltöztette a cég központját  méghozzá Texasba, ahol jóval alacsonyabbak az adók. Maga Musk is átköltözik.

„Kalifornia a lehetőségek országa volt, de manapság már túlzott szabályozás, túl sok pereskedés és túladóztatás jellemzi.”

Yellen asszony, a demokrata pénzügyminiszter nem is titkolja, hogy részben a szupergazdagok adóiból kívánja betömni azokat a lyukakat, amelyek a washingtoni költségvetésben főként amiatt jelentkeztek, mert az állam bőkezű támogatást nyújtott a szegényebb néprétegeknek az Egyesült Államokban.

A szupergazdagoknak van miből adózni: a Tesla részvények árfolyama például 1100%-al növekedett az elmúlt három év során – írja a MarketWatch portál. Maga Elon Musk idén körülbelül 89 milliárd dollárral lett gazdagabb.

Vésztjósló szavak a VW-től

A klasszikus autógyártók ideje lejárt – mondta vezetőtársai előtt a VW vezetője egy német lap szerint. Herbert Diess a Nokia sorsával példálózott. A jövő nem egymaga az elektromos hajtásé, a digitális technológiával legalább annyira számolni kell. Magyar szemmel nem jó a helyzet.

Vezetőtársait akarta felrázni a Volkswagen-csoport elnök-vezérigazgatója, amikor a Die Welt írása szerint múlt csütörtökön arról beszélt, hogyan látja az autóipar helyzetét és jövőjét. A nemrég óta a világ egyik legnagyobb autókonszernjét irányító Herbert Diess az amerikai Teslát hozta fel példaként általában a gazdaság és különösen az autóipar mély válságát érzékeltetve – írta a német lap.

Vihar előtt állunk

A Volkswagen a két legnagyobb átalakítási folyamat viharának közepén van – mondta. Ezek az éghajlatváltozás és az ahhoz kapcsolódó innovációs nyomás a kibocsátásmentes autózás érdekében. Továbbá a digitalizálás, amely alapvetően megváltoztatja az autóipari terméket. „A vihar csak most kezdődik” – mondta Diess.

A német mérnök-üzletember szerint

az autótermék újbóli feltalálása nemcsak a gyártás folyamatait, hanem teljes technológiai és logisztikai beágyazását is megváltoztatja.

A VW-t úgy értékelik, mint egy autóipari társaságot, a Teslát pedig mint egy tech-társaságot – fogalmazott Diess. A jövőben az autó lesz a legbonyolultabb, legértékesebb tömegközlekedési eszköz, a csatlakoztatott autó majdnem megduplázza a felhasználók internetezési idejét. Volkswagenként pontosan oda akarunk érni, ahová a Tesla – szögezte le Diess. A nagy kérdés: elég gyorsak vagyunk-e – fűzte hozzá. „A becsületes válasz: talán, de ez egyre kritikusabbá válik”. Értékelése szerint a jelenlegi ütemű fejlesztéssel nagyon „szoros” lesz a helyzet.

A Nokia intő példája

A VW-vezér a Nokiát hozta fel példaként. A finn cég – a világ vezető mobilgyártója – az évtized elején emlékezetes módon szinte pillanatok alatt tűnt el a semmiben, noha pár évvel korábban a mobilpiac nagyjából negyven százalékát mondhatta magáénak, és addig megszabta a technológia irányát. Diess szerint a finneknek volt a legerősebb mobiltelefonjuk a legjobb akkumulátorral, de fogalmuk se volt arról, mit lehet tenni egy mobiltelefonnal. Ezt az Apple vezérigazgatója, Steve Jobs 2007-ben mutatta be az első iPhone bevezetésével – egy mobiltelefon formájú számítógéppel.

Ez most

„pontosan az a helyzet, amely megismétlődik az autóiparban”

– figyelmeztetett Diess. Vagyis az autó már nem csak közlekedési eszköz, és ez azt is jelenti, hogy

a klasszikus autógyártók ideje lejárt.

A Volkswagen jövője a digitális tech-csoportban rejlik – és csak ott.

Az „összeszerelő országok” ideje is lejárhat

Ha igaza van a VW-vezérnek (még úgy is, hogy az akkumulátoros energiatárolás körül nagyon sok a kérdőjel), amely véleményt sokan mások is osztják, akkor ez az egész autóiparon keresztül

Magyarország fölé is sötét fellegek érkeztét jósolja.

Az elektromos hajtás – bármilyen energiatárolással – töredéke alkatrészt igényel a mai belsőégésűnél, és lényegesen kevesebb embert az összeszereléshez. Ami

szinte eltünteti az alacsony bérű országok ma még meglévő, de már amúgy is fogyatkozó előnyét.

A német lap írása is utal arra, hogy a jövőben kevesebb munkahelyre lesz szükség az autógyártásban. Egy német autóipari kutatóközpont igazgatója szerint a Volkswagennek a lehető legnagyobb mértékben márkáira kell koncentrálnia, „a járművekre és a digitális hálózatukra”, „ez elengedhetetlen”.

S nemcsak a munkavállalók képesítésében, hanem a fejlesztési osztályok és a gyártás testre szabásában is messzemenő változások merülnek fel. A jövőben lényegesen kevesebb gépész- és autóipari mérnökre lesz szükség, és sok villamosmérnökre és informatikusra. (Vagyis elsősorban mérnöki tudásra, olyanra, amiben Magyarországon óriási a hiány.)

A szakértő szerint mindkét tudományágban a gépjárműgyártók a jövőben nem csak egymással versenyeznek, hanem egyre inkább más technológiai vállalatokkal is, akár az IT-ágazatban, akár a megújuló energiákkal. Ez a gazdaságot és az ipart

„az ipari forradalom dimenziója korának fordulópontjára helyezi”.

Más szóval ez azt jelenti, hogy nem csupán a hagyományos autógyártás órái vannak megszámlálva, hanem a sok embert (sok szakmunkást) igénylő összeszerelő technológiáié is, amelyet nálunk ráadásul csak egyre nagyobb állami szubvencióval tud bővíteni a kormány. És amelyben éppen a német gyártók kezében van az egész térség. Ez nálunk közvetlenül bő százezer, közvetetten nagyjából 170 ezer munkahelyet veszélyeztet, és a magyar GDP öt százalékát sodorhatja veszélybe, ha az autógyártók inkább odahaza állítják elő a jövőben a high tech négykerekűeket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK