Beindult az orosz atomerőmű – szomszédban jód tablettákat osztogatnak

0
1157
rosatom.ru

Belarusz első atomerőműve immár áramot szolgáltat – közölték Minszkben. A szomszédos Litvániában 500 ezer embernek jód tablettát osztanak szét a határ övezetben.

Új Csernobiltól tartanak a Baltikumban, mert az atomerőmű mindössze 20 kilométerre működik Litvánia határától. Ahol még nagyon sokan emlékeznek arra, hogy 1986-ban a csaknem végzetes nukleáris baleset Csernobilban nemcsak Ukrajnában okozott óriási károkat hanem a szomszédos Belarusz egyharmadát is súlyosan érintette. A balti államok többször is tiltakoztak az orosz atomerőmű ellen mondván, hogy működése egyáltalán nem biztonságos.

Belarusz energia szükségletének egyharmada

Ha majd teljes kapacitással működik az atomerőmű, akkor jelentős mértékben megnövekszik az ország energia függetlensége – erre hivatkozik Lukasenka elnök kormányzata, amely korábban megrendelte az erőművet az oroszoktól. Ellenzéki körökben úgy tudják, hogy az ötlet nem is Lukasenka fejében fogant meg hanem Putyinéban. Az orosz elnök azért tett visszautasíthatatlan ajánlatot a tőle ezer szállal függő Belaruszia államfőjének, hogy ezzel végképp magához kösse az egykori szovjet tagállamot. Az atomerőművet az orosz Roszatom építette csekély 11 milliárd dollárért. Belarusznak természetesen nem volt ennyi pénze. A hitelt az oroszok nyújtották – “igen előnyös feltételek mellett.” Nyilván azért is képeznek államtitkot, mert a feltételek különösen előnyösek Európa egyik legszegényebb állama, Belarusz számára.

A Rosatom természetesen azt állítja, hogy nevetségesek az uniós tagállamok félelmei az atomerőművel kapcsolatban.

Geopolitikai kihívás

Ezt írta Twitteren Linkevicius litván külügyminiszter, aki szerint cinikus akcióról van szó, mert anélkül indították be az atomerőművet Belaruszban, hogy a biztonsággal kapcsolatos valamennyi kifogást tisztázták volna. A litván külügyminiszter rögtön azt is közölte, hogy leállítják az energia importot Belaruszból. Lettország fővárosában, Rigában ugyanezt közölték.

Litvániában szervezkedik a belarusz ellenzék

Az atom vitára elmérgesedett légkörben kerül sor, mert Lukasenka elnök menekülésre késztette ellenfeleit, akik a választások tisztaságát kifogásolták és számtalan tüntetést szerveztek emiatt Minszkben és más városokban. A belarusz ellenzék vezére, Szvetlana Cihanovszkaja Vilniusban él, és követeli Lukasenka távozását. A belarusz választásokat sem az USA sem pedig az EU nem ismeri el, Putyin viszont folyamatosan támogatásáról biztosítja Lukasenka elnököt, akit nem is oly rég a magyar miniszterelnök is meglátogatott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .