Helsinkiben is lehet folytatni a pávatáncot

0
3488

Az Európai Néppárt ma kezdődő kongresszusának a finn fővárosban az enyhülés elérése lenne az eredeti feladata, mint egykor a hidegháború hőskorában, 1975-ben. Csakhogy akkor a két szemben álló tömb igyekezett egymással szemben „enyhülni”, míg manapság a keresztény/konzervatív pártcsaládnak a saját sorait kellene rendezni. Azaz: kizárni a Fideszt (magyar neve Orbán Viktor) vagy belülről fogva, legalább májusig, az EU választásokig megszelídíteni.

Helsinki szelleme a d’etante jelképévé vált és az akkor elfogadott három „csomag” közül a legjelentősebb a harmadik volt, amely az emberi jogok tiszteletben tartását tartalmazta. A Szovjetuniónak és csatlósainak ezt a békát kellett lenyelniük. Persze eszük ágában sem volt betartani az emberi jogokat 1975 után sem és ezt a nemes hagyományukat a mai napig is ápolják.

Hasonló elgondolással indult neki a Néppárt a ma kezdődött kongresszusának is, amelynek két feladata van. Az egyik, a fontosabbnak feltüntetett, hogy megválasszák a pártcsalád csúcsjelöltjét az EU bizottság (kormány) élére. Akit (valószínűleg holnap) Helsinkiben kijelölnek, az nagy eséllyel, a Magyarországon csak diktárorozóként ismert Juncker utóda lesz. Mert a néppártiak azzal számolnak, ismét ők szerzik a legtöbb szavazatot az európai parlamenti választásokon, tehát ők adják a bizottsági elnököt. Van két jelölt: a bajor Manfred Weber, aki ugyan megszavazta a Sargentini-jelentést és ezáltal automatikusan Orbán ellenségévé vált és Alexander Stubb finn néppárti politikus, aki már többször is kerek-perec kimondta, hogy a Fidesznek bizony távoznia kell. Az előjelölésen a magyar miniszterelnök éppen emiatt inkább Weber mellett tette le a voksát és előreláthatóan így tesz majd Helsinkiben is.

Weber is igyekszik Orbán kottája szerint játszani és feledtetni a kellemetlen Sargentini-ügyet: „nincs napirenden a Fidesz kizárása”. Kell az a tízegynéhány fideszes képviselő, meg aztán Angela Merkel politikai gyengélkedése is csökkentheti Weber esélyeit. Szóval nem lesz nagy gond: megkapja a magyar támogatást.

A körmönfont néppárti korifeusok azonban kiötlöttek egy helsinkis harmadik kosarat is. Előkészítettek egy sürgősségi határozattervezetet, amellyel nem az emberi jogok tiszteletben tartását kérnék a magyar kormánytól (is), azzal már elkéstek, hanem az EU értékeinek a tiszteletét.

- Hirdetés -

“Az EU értékeinek védelme és a demokrácia biztosítása” címet viselő dokumentum azzal a feltételezett szándékkal készült el, hogy színvallásra késztesse a magyar kormányfőt: vagy jóváhagyja az állásfoglalást, vagy veszélybe sodorja a Fidesz tagságát az Európai Néppártban.

Ez szinte felhívás egy újabb pávatáncra:

Orbán Viktor minden valószínűség szerint aláírja ezt a dokumentumot, volt ennél már rázósabb ígérete is. Egyébként is a Fidesz kommunikációjában szó sincs az EU értékeinek megsértéséről. Sőt, éppen Orbánék harcolnak a legkövetkezetesebben ezekért. Csak hát Brüsszel, meg Soros.

És a saját forgatókönyvük szerint fognak továbbra is viselkedni, akárhány okmányt írnak is alá a finn fővárosban.

Viszont a néppártiak is hátra dőlhetnek: ők mindent megtettek, mossák kezeiket.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .