Magyarország az EU és a NATO legveszélyesebb tagállama

0
579

Magyarország vált – az elmúlt nyolc évben – az Európai Unió és a NATO egységének és közös biztonságának legveszélyesebb tagállamává, azzal, hogy tudatosan és szisztematikusan megsérti a demokráciának a két – a hatalmi ágak szétválasztásának és a polgárok szabadságának – alapértékét. A többi között erről ír legújabb – egy sorozat első részének szánt – elemzésében Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar származású alelnöke.

 

Radványi nem először foglalkozik a magyarországi helyzettel, első, idehaza is nagy vihart aratott cikkében, az  Orbán Viktorhoz intézett nyílt levelében, a többi között azt írta, hogy amerikai állampolgárként mélyen aggasztja a folyamatosan romló magyarországi helyzet, és a meggondolatlan politika, amelyet Orbán Viktor a NATO, az EU és az egész magyar nép érdekei ellen folytat. Később a magyar korrupcióról készített elemzésében egyenesen arra figyelmeztetett, hogy „Semmi nem veszélyezteti egy nemzet politikai életét annyira, mint a korrupt és aljas politikusok. Orbán Viktor világában a cél – nevezetesen saját maga és családja meggazdagodása – igazolja az eszközt – azaz a rendőrállam kiépítését és a lakosság elszegényítését”. A Független Hírügynökségnek adott interjújában pedig azt fejtegette, hogy ugyan a menekültkérdésben nem Sorossal, hanem Orbánnal ért egyet, mégis undorítónak tartja a magyar kormány Soros-ellenes kampányát. „Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – márpedig a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja” – mondta.

Legújabb, a Frontiers of Freedom oldalán megjelent, Egy amerikai Cassandra álmodozása címet viselő írásában a magát „racionális republikánusnak tartó” szakértő nem állítja, hogy Orbán lenne a térségben az egyedüli vezető, aki a történelmi revizionizmusban dagonyázik – Jaroslaw Kaczynski, Andrej Babis, Milos Zeman, Robert Fico, Mihai Tudose is ott sorjáznak Orbán mellett.

„Európa kollektív és az egyes nemzetek egyéni emlékezete rövid, s ez a hihetetlenség határát súrolja”

– állapítja meg. Azonban Magyarország teljhatalmú vezetője, Orbán mára már egyenesen tarthatatlan helyzetbe lavírozta magát és az országát: a nyugatosodás és a keleti despotizmus közötti választás dilemmáját úgy oldotta fel, hogy megtévesztő módon Európa felé fordult, ám közben az ország gazdasági jövőjét veszélyes módon az oroszok és a kínaiak zálogává tette. Mindamellett azonban a magyar gazdaság fenntarthatóságát ma az uniós források biztosítják.

Radványi leírja véleményét arról, hogy miért nem nyugodott biztos alapokon az Európai Unió bővítése, majd felveti:

most már az a kérdés, hogyan kezelje az EU, a NATO és a helyi politikusok a helyzetet.

Elsősorban is, nem szabad ismét elkövetni a múlt hibái. Az újragondolást a kilencvenes évek elejére datálható jugoszláv válságtól kell elindítani, az ország még korábbra visszanyúló mesterséges államiságának a felismerésétől. Egy másik lényeges hiba az volt Radványi szerint, hogy nem tulajdonítottak megfelelő fontosságot a sorrendiségnek: komolyabb gazdasági előrelépés nélkül nem lehet rendes demokráciát kiépíteni. S végül az oroszok viselkedésének a félreismerése a harmadik ilyen nagyobb hiba, amit az EU és a NATO elkövetett.

Fel kell tehát ismernie a Nyugatnak, hogy a térség gyengélkedésének az alapvető oka a történelmében keresendő. Brüsszelnek vezető szerepet kell vállalnia a hibák kijavításában.

Radványi szerint a leghatásosabb nem a szavazati jog megvonása lenne Lengyelországtól és Magyarországtól, hanem a támogatások visszatartása. Magyarország esetében 5,6 milliárd euróról van szó.

Ezt a lépést a botrányos – már az EU biztonsági érdekeit is veszélyeztető –korrupció is indokolttá tenné. Hiszen a letelepedési kötvénnyel terrorista múlttal rendelkezők is az EU állampolgáraivá válhattak, s ami még riasztóbb: az állítólagos magyar nemzetiségűek is csak úgy özönlöttek Oroszországból és a volt Szovjetunió utódállamaiból, Kínából, több muszlim többségű államból.

A Közép- és Kelet-Európában végbemenő politikai lázadás kihívást jelent az Európai Unió egységére és rugalmasságára.

A lengyelek és a magyarok elleni – nem kirúgással véget érő – kampánnyal áll szemben az oroszok és kínaiak további penetrációja a régióba. Minél tovább beszél mellé Brüsszel, annál nehezebb lesz leépíteni az általuk kiépített politikai és gazdasági infrastruktúrát. Mostantól – figyelmeztet Radványi – az eddiginél súlyosabb és stratégiailag a helyét jobban megálló politikára kell áttérnie Brüsszelnek az általa szélhámosként, gazemberként jellemzett tagállamokkal szemben.

Először a politikai korrupciót kell kezelni, amely az egész kontinenst veszélyezteti.

Emellett nagyon szigorúan és következetesen meg kell követelni a szervezet alapelveinek és alapértékeink a betartását, követését. És végül, de nem utolsósorban, a történelem irredenta ideológiákon alapuló újraírását egyértelműen le kell verni, mégpedig tényekkel.

Brüsszelnek regionális stratégiát kell kidolgoznia. Anélkül az EU nem lesz felkészült a szélhámos-gazember politikusok bomlasztó tevékenységének a semlegesítésére és az oroszok és kínaiak részéről érkező külső kihívások hatékony kezelésére.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here