Kezdőlap Címkék Radványi Miklós

Címke: Radványi Miklós

Kollektív nemzeti öngyilkoság fenyeget?

Magyarország nemzeti katasztrófa felé tart, s ezért minden magyar számára az április 8-i választásoknak ébresztőként kell hatnia – üzeni a magyarokhoz intézett nyílt levelében Radványi K. Miklós. A jobbközép értékeket követő amerikai Frontiers of Freedom blogjában megjelent írás rámutat: kirívóan veszélyes idők előtt áll az ország. A választások közeledtével egyébként is szaporodik a Magyarországgal foglalkozó írások száma a nemzetközi sajtóban és blogvilágban.

 

Kollektív nemzeti öngyilkosság lenne, ha Orbán Viktor és a Fidesz felhatalmazást kapna egy újabb négy éves kormányzásra – írja a magyarországi ügyekben az elmúlt időben igencsak aktív Radványi, aki szerint az ország nem tudna kitörni a mélységbe lehúzó örvényből. Újraválasztása egyben azt is jelentené, hogy Magyarország első számú páriává válna a világban, ráadásul mindezekért a magyarok csak magukat hibáztathatnák. Nem csak az országukat veszítenék el, de egyben az egész civilizált világ gúnyának tárgyává válnának – írja a magyar származású, amerikai állampolgárságú, a reagani elveket követő washingtoni Frontiers of Freedom szervezet külpolitikai ügyeket vivő alelnöke. Azzal indokolja a levél megírását, hogy számára fontos Magyarország jövője, a nyugati világ integráns részeként, s aggasztja „Orbán bűnös bel- és veszedelme külpolitikája”.

Magyarország gazdasági téren az az Európai Unió egyik legszegényebb tagjává vált, akár az egy főre jutó GDP-t, akár a tényleges lakossági fogyasztást nézzük.

Az EU négy legszegényebb régiója mind Magyarországon található, az ország túlélése az uniós pénzeken múlik. Társadalmi téren sokkal többen vannak, akik kivesznek, mint akik betesznek a közösbe. Mentális téren pedig elég annyit mondani, hogy a magyarok az EU legboldogtalanabb nemzete. Az öngyilkossági ráta a világon az egyik legmagasabb.

Radványi úgy látja, ha újraválasztják Orbánt, akkor a mostani gyakori budapesti és vidéki demonstrációk csak főpróbának bizonyulnak majd arra, ami jön:

a mélyülő gyűlölet zavargásokat eredményez, s a rossz hangulatot és demagógiát mélyíteni fogja a mentálisan ingatag Orbán Viktor személye.

Nemzetközi téren Orbán mérgező – korrupciója már legendássá vált, s ez maga alá fogja őt és társait temetni. Megalomán terve, hogy hidat képezzen a NATO és EU, illetve Oroszország és Kína között katasztrófába fog torkolni. Mindezek miatt elsődleges biztonsági kockázatot jelent a NATO és az EU számára – véli Radványi.

Nem ez Radványi első nyílt levele – az előzőt Orbán Viktorhoz intézte, s abban is kemény szavakat használt, a többi között kijelentette: „Az Ön beteg egoja despota és morálisan üres államért kiállt…Csalódást okozott a népének…Azt kell remélniük, hogy Ön sürgősen távozik hivatalából, mert csak akkor tudnak újra szabadon élni, normálisan gondolkodni, és újra egy jobb jövőről álmodni”.

Radványi és szervezete, a Frontiers of Freedom egyébként nem csak beszél és ír: durván három hete bejelentést tett hivatalos amerikai szerveknél Orbán Viktor, több családtagja, barátja, valamint kormányának tagja ellen az emberi jogok durva megsértése és extrém korrupció miatt.

A Rex Tillerson, (akkor még hivatalban lévő, azóta távozott külügy-) és Steven Mnuchin pénzügyminiszternek címzett bejelentésben

Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Polt Péter, Matolcsy György, Orbán Győző, Lévai Anikó, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István ellen kért eljárás indítását a Global Magnitsky Törvény keretében.

A törvény felhatalmazza az amerikai elnököt arra, hogy megtagadja a vízumot attól, s befagyassza a vagyonát annak, aki súlyosan megsérti az emberi jogokat, illetve korrupciós és/vagy pénzmosási ügyekbe keveredik.

Radványi szerint biztos, hogy a vizsgálatot el fogják indítani, a FüHü-nek kifejtette: idővel elkezdik a nyomozást („persze itt sem őrölnek nagyon gyorsan a bürokrácia malmai”), s ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky listára.

A Fühü által megkeresett neves Amerika- és biztonságpolitikai szakértő, Simonyi András azonban óva intett attól, hogy most bárki is azt gondolja: Orbánt és a megnevezett családtagjait, barátait és kormányának néhány képviselőjét már ki is tiltották az Egyesült Államokból. A volt magyar NATO, illetve washingtoni nagykövet, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem Paul H. Nitze Nemzetközi Tanulmányok Intézet transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központjának az ügyvezető igazgatója hozzátette:

„Ma még nem lehet megmondani, hogy ennek mi lesz a vége, hogy egyáltalán rákerülnek-e a listára, de maga a tény figyelemre méltó, hogy „összehozták a magyarországi korrupciót, az oroszokkal való furcsa kapcsolatokat, ezeket a neveket a Magnitsky törvénnyel”.

 

Magyarország kétes hírneve
Ahogy közelednek a választások, úgy bukkan fel Magyarország, a magyarországi helyzet egyre sűrűbben és mind keményebb megfogalmazásokban az idegen nyelvű médiában és blogokban – Csak az elmúlt pár nap termése: a Newsweek hosszú elemzése, amelyben a bevándorlásellenes kampány éppen annyira helyet kap, mint az, hogyan használja ki Orbán és a Fidesz a félelmet, de a korrupciós ügyekről is.
Pár napja közölt terjedelmes cikket a mértékadó Washington Post, a többi között azt vezeti le, miért sokkal több, mint retorika a  kormány Soros-ellenes kampánya, felidézve Orbán március 15-i beszédét, amelyben „vészjóslóan” figyelmeztetett arra, hogy az április 8-i választások után „bosszúra” számíthatnak Soros szövetségesei.
De említhetnénk akár a US News & World Reportnak a Reuters-től átvett minapi írását, amely a  korrupció kapcsán azt szögezi le, hogy összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket.

Figyelmeztető jelzések Washingtonból

Ma még ugyan nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a vége, de már az is figyelemreméltó, hogy „összehozták a magyarországi korrupciót, az oroszokkal való furcsa kapcsolatokat, ezeket a neveket a Magnitsky törvénnyel” – kommentálta a Független Hírügynökségnek Simonyi András, Magyarország volt washingtoni nagykövete a tényt, hogy a múlt héten egy jobbközép értékeket követő szervezet bejelentést tett egy amerikai törvény keretében Orbán Viktor és nyolc társa ellen korrupció és az emberi jogok megsértése miatt. Simonyi szerint a jelzések figyelmeztetők.

 

Simonyi András

„Nagy tévedés azt hinni, hogy az Egyesült Államokban ne látnák egyre pontosabban, hogy mi történik Magyarországon. Nem csak a politikusoknak, hanem a közvéleménynek is tisztában kell lennie ezzel” – szögezte le a Független Hírügynökségnek Simonyi András, aki a többi között a brüsszeli NATO-központban, illetve Washingtonban volt magyar nagykövet, s immár hat éve a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen a Paul H. Nitze Nemzetközi Tanulmányok Intézet transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó központjának ügyvezető igazgatója. Azzal kapcsolatban kerestük meg, hogy a múlt héten a jobbközép értékeket követő washingtoni szervezet, a Frontiers of Freedom bejelentést tett a Global Magnitsky Törvény keretében Orbán Viktor és nyolc társa ellen korrupcióra és az emberi jogok durva megsértésére hivatkozva. Ha a vádak megállják a helyüket, s az ebben az esetben lefolytatandó eljárás során bebizonyosodik a bejelentés igazságtartama, akkor az az országba történő beutazás megtagadását, az USA-ban lévő vagyonuk befagyasztását vonja maga után.

Simonyi András óva intett attól, hogy most bárki is azt gondolja: Orbánt és a megnevezett családtagjait, barátait és kormányának néhány képviselőjét már ki is tiltották az Egyesült Államokból.

„Ma még nem lehet megmondani, hogy ennek mi lesz a vége, hogy egyáltalán rákerülnek-e a listára”

– szögezte le, ám magát a tényt figyelemre méltónak tartja, hogy „összehozták a magyarországi korrupciót, az oroszokkal való furcsa kapcsolatokat, ezeket a neveket a Magnitsky törvénnyel”.

Egyelőre ez nem jogi, hanem politikai történet – fűzte hozzá a szakértő, aki szerint fontos az is, hogy nem egy baloldali, liberális, hanem egy a Ronald Reagan politikai irányvonalát magáénak valló szervezet részéről történt a bejelentés.

„Ezek nem csupán elhanyagolható jelzések. Ezek figyelmeztetések!” – mutatott rá a volt nagykövet.

Mint a Független Hírügynökség korábban megírta, kilenc személy ellen született a bejelentés, azok ellen

„akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságnak a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”:

  • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
  • Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter
  • Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke
  • Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze
  • Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
  • Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja
  • Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége
  • Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere
  • Tiborcz István, Orbán Viktor veje

A konkrét ügyek – mind az emberi jogok megsértése, mind a korrupció terén – nem számítanak újdonságnak. A menekültügy több vonzata, a civilek elleni hadjárat, a CEU (Közép-Európai Egyetem) ügye, illetve közbeszerzések, az Elios-ügy, az MNB alapítványok, s persze Paks 2 – hogy a legismertebbeket említsük.

A beadványt Radványi Miklós jegyezte, aki a Független Hírügynökségnek nyilatkozva a többi között elmondta:  biztos abban, nem teszik félre, s elindul majd a vizsgálat. Amelyet az amerikai pénzügyminisztérium speciális nyomozó osztálya folytat majd le, amely kifejezetten a pénzügyekre, a banki műveletekre szakosodott szakértőkből áll. Az ő kezük – legálisan – mindenhova elér, ahol bármilyen amerikai pénzintézeti és egyéb érdekeltség van, s nyomozás esetén le tud követni bármilyen pénzmozgást a világban. Ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky listára. Radványi szerint

„már az idén megszülethet a döntés, még a novemberi képviselő- és kormányzóválasztások előtt, akár már szeptemberben” – mondta, hozzátéve: az nyilvános lesz, ha Orbánék felkerülnek a listára, azt ki fogják hirdetni, s Magyarországon sem lehet majd elsumákolni.

A Global Magnitsky Törvény hatálya az emberi jogok megsértése mellett kiterjed a súlyos korrupciós ügybe keveredő kormányzati tisztségviselőre és társaira, valamint a pénzmosásra is, ha jogellenes a forrás, vagy eltitkolják a jövedelmeket az illetékes adóhatóságok elől.
Az úgynevezett Magnitsky listára felkerülőktől megtagadják a belépést az USA területére, bármely, az Egyesült Államokban lévő tulajdonát elkobozzák, s tilos bármely amerikai érdekeltségű pénzintézetnek kapcsolatot tartania vele.
A listára magánszemélyek éppen úgy felkerülhetnek, mint szervezetek.
Ajánlásokat civil szervezetektől is befogadnak, ezekről a pénzügy- és a külügyminisztérium dönt, nem ritkán kompletten benyújtott „vádanyagok” alapján.

A korábbi kitiltási ügy

Az Orbán-kormány hatalomban eltöltött elmúlt nyolc évében már keveredtek vezető tisztviselői botrányba az amerikai hatóságokkal, hírek szerint szintén korrupciós indokokkal, de ilyen magas szintre nem értek el akkor a szálak. 2014 októberében az Egyesült Államok megtagadta a beutazást hat meg nem nevezett – de utóbb a sajtóban nyilvánosságra került – magyar köztisztviselőtől. Az indok korrupció volt, s annak a jogi eszköznek a lehetőségét kihasználva született meg a kitiltás, amely a korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személyeket sújtja. A kitiltás indokait az amerikai hatóságok nem ismertették, utóbb pedig azt tudatták, hogy az információakt a sajtóból és az internetről szerezték. A Civil hetes hozta le utóbb – a német nyelvű budapesti – Pester Lloydra hivatkozva a hatos listát, amelyen Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkori elnöke, Habony Árpád („Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója”),  Heim Péter (a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke),  Giró-Szász András (az év nyaráig kormányszóvivő) és Lázár János államtitkár szerepelt, továbbá akkori sajtóhírek szerint más adóhatósági (közép)vezetők is. Volt, aki elismerte a kitiltás tényét (Vida Ildikó), mások tagadták (így Habony Árpád), illetve nem nyilatkoztak meg az ügyben.

Orbán ellenes feljelentés – Íme a bejelentés és a közlemény

Közleményben jelentette be a Frontiers of Freedom annak a tényét, hogy szerdán hivatalos bejelentést tett Orbán Viktor magyar miniszterelnök, több családtagja, barátja, valamint kormányának tagja ellen az emberi jogok durva megsértése és extrém korrupció miatt. Ezzel egyeidőben a szervezet feltette honlapjára a beadványt. A bejelentés a Global Magnitsky Törvény keretében született, hivatalos vizsgálat követheti. Ha bebizonyosodnak a vádak, akkor a  többi között kitiltás és vagyon-befagyasztás lesz a szankció Orbánék ellen. 

 

„A Frontiers of Freedom az idén február 27-én levelet küldött Tillerson és Mnuchin minisztereknek, amelyben vizsgálatot kezdeményez kilenc magyarországi személy ellen az emberi jogok durva megsértése és extrém korrupció miatt” – szögezi le az a közlemény, amelyet március elsején adott ki a jobbközép értékeket követő washingtoni székhelyű intézet, a Frontiers of Freedom (amelynek alapértékeit mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Ronald Reagan volt amerikai elnök elhíresült kijelentéséről – „Mi vagyunk a szabadság frontvonala” – kapta a nevét).

A portálunkhoz is eljuttatott közlemény felhívja a két miniszter figyelmét arra is, hogy a magyar kormány politikája fenyegeti a NATO és az Európai Unió biztonságát és veszélyezteti ez utóbbi politikai és gazdasági egységét.

„A levél állításait bizonyítékok sora támasztja alá, amelyek aprólékos munkával lettek összegyűjtve nemzetközi és helyi civil szervezetek jelentéseiből, oknyomozó újságírók írásaiból, az érintett magánszemélyek beszámolóiból és az intézet saját jelentéseiből” – olvasható a közleményben, amely a végén leszögezi:

„Az intézet továbbra is figyelemmel fogja kísérni a fejleményeket és minden újabb információt közölni fog, ahogy a helyzet alakul Magyarországon”.

Mint a Független Hírügynökség elsőként megírta, kilenc személy ellen született a bejelentés, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságának a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”.

  • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
  • Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter
  • Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke
  • Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze
  • Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
  • Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja
  • Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége
  • Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere
  • Tiborcz István, Orbán Viktor veje

A konkrét ügyek – mind az emberi jogok megsértése, mind a korrupció terén – nem számítanak újdonságnak.

A menekültügy több vonzata, a civilek elleni hadjárat, a CEU (Közép-Európai Egyetem) ügye, illetve közbeszerzések, az Elios-ügy, az MNB alapítványok, s persze Paks 2 – hogy a legismertebbeket említsük.

Az intézet nevében annak magyar származású alelnöke, Radványi Miklós jegyezte a beadványt, amelyet ajánlott levél formájában juttattak el a két miniszterhez. Radványi a Független Hírügynökségnek nyilatkozva a többi között elmondta: biztos abban, nem teszik félre, s elindul majd a vizsgálat. Ezt az amerikai pénzügyminisztérium speciális nyomozó osztálya folytathatja majd le, amely kifejezetten a pénzügyekre, a banki műveletekre szakosodott szakértőkből áll. Az ő kezük – legálisan – mindenhova elér, ahol bármilyen amerikai pénzintézeti és egyéb érdekeltség van, illetve le tudnak követni bármilyen pénzmozgást a világban.

„Egy dologban legyen biztos” – mondta – „amikor egy amerikai nagykövet vagy egy ideiglenes ügyvivő korrupcióról beszél, akkor emögött a kijelentések mögött ott állnak a Pénzügyminisztérium speciális nyomozói által összegyűjtött bizonyítékok”.

Ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky-listára. Radványi biztos abban, hogy a vizsgálatot el fogják indítani.

„Már az idén megszülethet a döntés, szerintem még a novemberi képviselő- és kormányzóválasztások előtt, akár már szeptemberben”

– mondta, hozzátéve: addig eldől, hogy felkerülnek-e a listára Orbánék. Ha igen, az nyilvános lesz, ki fogják hirdetni, és Magyarországon sem lehet majd elsumákolni – szögezte le.

Az Orbán-kormány hatalomban eltöltött elmúlt nyolc évében már keveredtek vezető tisztviselői botrányba az amerikai hatóságokkal, hírek szerint szintén korrupciós indokokkal, de

ilyen magas szintre nem értek el akkor a szálak.

2014 októberében az Egyesült Államok megtagadta a beutazást hat meg nem nevezett – de utóbb a sajtóban nyilvánosságra került – magyar köztisztviselőtől. Az indok korrupció volt, és annak a jogi eszköznek a lehetőségét kihasználva született meg a kitiltás, amely a korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személyeket sújtja. A kitiltás indokait az amerikai hatóságok nem ismertették, utóbb pedig azt tudatták, hogy az információkat a sajtóból és az internetről szerezték. A Civil hetes hozta le utóbb – a német nyelvű budapesti – Pester Lloydra hivatkozva a hatos listát, amelyen Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal akkori elnöke, Habony Árpád („Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója”), Heim Péter (a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke), Giró-Szász András (az év nyaráig kormányszóvivő) és Lázár János államtitkár szerepelt, továbbá akkori sajtóhírek szerint más adóhatósági (közép)vezetők is. Volt, aki elismerte a kitiltás tényét (Vida Ildikó), mások tagadták (így Habony Árpád), illetve nem nyilatkoztak az ügyben.

A  törvény

A Global Magnitsky Törvény hatálya az emberi jogok megsértése mellett kiterjed a súlyos korrupciós ügybe keveredő kormányzati tisztségviselőre és társaira, valamint a pénzmosásra is, ha jogellenes a forrás, vagy eltitkolják a jövedelmeket az illetékes adóhatóságok elől. Az úgynevezett Magnitsky-listára felkerülőktől megtagadják a belépést az USA területére, bármely, az Egyesült Államokban lévő tulajdonukat elkobozzák, s tilos bármely, amerikai érdekeltségű pénzintézeteknek kapcsolatot tartaniuk velük. A listára magánszemélyek éppen úgy felkerülhetnek, mint szervezetek. Ajánlásokat civil szervezetektől is befogadnak, ezekről a pénzügy- és a külügyminisztérium dönt, nem ritkán kompletten benyújtott „vádanyagok” alapján.

Radványi: minden bizonnyal elindul a vizsgálat Orbánék ellen

„Ha minden igaz, szeptemberig megszülethet a döntés arról, hogy felkerül-e a Magnitsky listára Orbán Viktor és nyolc társa, akik ellen minden bizonnyal vizsgálat indul a Frontiers of Freedom bejelentése alapján” – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Radványi Miklós, az amerikai jobbközép szervezet elnökhelyettese, a beadvány aláírója. Korrupció és emberi jogok megsértése miatt indul(hat) eljárás konkrétan megnevezett kilenc személy – Orbán, több családtagja, miniszterek és más vezetők –  ellen a bejelentés nyomán.

 

Mint portálunk elsőként beszámolt róla, a Frontiers of Freedom Rex Tillerson, külügy- és Steven Mnuchin pénzügyminiszternek címzett bejelentésben Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Polt Péter, Matolcsy György, Orbán Győző, Lévai Anikó, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István ellen kér eljárás indítását a Global Magnitsky Törvény keretében. A törvény felhatalmazza az amerikai elnököt arra, hogy megtagadja a vízumot attól, s befagyassza a vagyonát annak, aki súlyosan megsérti az emberi jogokat, s korrupciós és/vagy pénzmosási ügyekbe keveredik. Az eljárás megindítását kezdeményező felvezető levél és a több oldalnyi, a konkrét ügyeket is ecsetelő linkeket tartalmazó melléklet összeállításában kulcsszerepet játszott a magyar származású Radványi, aki az elmúlt hónapokban számos írásban (itt és itt) foglalkozott a magyarországi helyzettel, nyílt levelet is intézett már Orbánhoz, s legutóbb már apokaliptikus dolgokat jósolt arra az esetre, ha minden marad a régiben.

A mostani bejelentés lehetséges sorsát firtató kérdésünkre Radványi azt mondta, hogy biztos abban, nem teszik félre, s elindul majd a vizsgálat.

Emlékeztetett arra, hogy az amerikai pénzügyminisztériumnak van egy speciális, profi és hatékony nyomozó osztálya, amely kifejezetten a pénzügyekre, a banki műveletekre szakosodott szakértőkből áll. Az ő kezük – legálisan – mindenhova elér, ahol bármilyen amerikai pénzintézeti és egyéb érdekeltség van, s nyomozás esetén le tud követni bármilyen pénzmozgást a világban.

„Egy dologban legyen biztos” – mondta – „amikor egy amerikai nagykövet vagy egy ideiglenes ügyvivő korrupcióról beszél, akkor emögött a kijelentések mögött ott állnak a Pénzügyminisztérium speciális nyomozói által összegyűjtött bizonyítékok”.

Most egyébként az következik – vetítette előre –, hogy idővel elkezdik a nyomozást („persze itt sem őrölnek nagyon gyorsan a bürokrácia malmai”), s ha bebizonyosodik a bejelentés igazságtartalma, akkor megszületik a döntés arról, hogy ezeket az embereket felteszik a Magnitsky listára. Radványi biztos abban, hogy a vizsgálatot el fogják indítani, nem csak amiatt, mert alapos munkát végeztek és több oldalnyi linkgyűjteményben tálalták a bizonyítható ügyeket, hanem amiatt is, mert az emberi jogi szervezetek által eddig a törvény keretében benyújtott egyik bejelentés sem volt ennyire célzott. Soha még nem fordult elő a törvény másfél éves történetében, hogy egyszerre egy ország vezetését vádolják meg – mutatott rá.

„Már az idén megszülethet a döntés, szerintem még a novemberi képviselő- és kormányzóválasztások előtt, akár már szeptemberben”

– mondta, hozzátéve: addig eldől, hogy felkerülnek-e a listára Orbánék. Ha igen, az nyilvános lesz – azt ki fogják hirdetni, s Magyarországon sem lehet majd elsumákolni – szögezte le.

Kérdésünkre, hogy miért érezte elérkezettnek az időt arra, hogy pont most tegyenek ilyen lépéseket, azt mondta: kezdett elege lenni abból, hogy ő is, mint sokan mások csak írogatják a cikkeket, de valójában nincs komolyabb hatás, semmi nem változik.

Viszont most, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF is elindította a lavinát, úgy gondolta, hogy jó lenne ezt nemzetközivé szélesíteni: s pontosan ez fog történni, amikor az Egyesült Államokban is elkezdenek nyomozni, annak már lehet hatása.

S azért a Global Magnitsky Törvény kínálta lehetőséget használták ki, mert ő maga jól ismeri a törvényt, voltak már hasonló ügyei, s biztos benne, hogy annak hatálya alá tartozik az Orbán-klán tevékenysége. Miután pedig az intézetükben ő viszi a külpolitikai témákat, ráadásul beszél és olvas (köztük a sajtót is) magyarul, kézenfekvő volt, hogy oroszlánrészt vállal a munkából.

Felmerül persze a kérdés: olyan vád érheti, hogy miután nem egészen másfél hónap van már csak hátra az április 8-i országos választásokig, ebbe akarnak beavatkozni a feljelentéssel – ahogy egyébként a Fidesz már megvádolta az OLAF-ot is ezzel. Radványi erre a felvetésünkre úgy reagált: „Ezek az emberek nem csak nyolc éven keresztül loptak, csaltak, sikkasztottak, hazudtak – ezt teszik 1993, az elhíresült Székház-eset óta.

„A témát nem én találtam ki, s nem avatkozom bele semmilyen magyar belpolitikai ügybe, pláne nem választásba, én az egész ügyet az amerikai érdekek szempontjából kezelem.

Mint korábbi írásaimban is rámutattam: Orbán már az Egyesült Államok és egyébként az Európai Unió egységét veszélyezteti. Engem, mint amerikai állampolgárt, korábbi jelentős állami tisztségeket viselő embert az érdekel, hogy Orbán miként befolyásolja a amerikai nemzetbiztonság és külpolitika érdekeit. Ilyen megközelítésben persze fontos lenne, hogy ne válasszák újra – de a kiinduló pont nem ez, hanem az USA érdeke” – mondta. S mint hozzátette: a belügyekbe való beavatkozást nem lehet ilyen tágan értelmezni a jog betűje szerint sem. A szólásszabadság és véleménynyilvánítás pedig alapvető jog. Egyébként – mutatott rá – messze nem csak a magyar helyzettel foglalkozik, a közelmúltban jelent még például az erdogani Törökországgal foglalkozó írása. De írt már Pakisztánról, Kínáról, stb. – mindig Amerika szempontjából.

Felmerül persze az is, hogy nem fél-e attól, hogy per indítanak ellene – Radványi erre úgy reagált: állna egy per elébe, már csak azért is, mert annak keretében Orbánék kénytelenek lennének kiadni minden információt – mindezt eskü alatt. A hamis tanúskodást pedig Amerikában öt év börtönnel büntetik – tette hozzá.

Apokaliptikus jóslat: robbanás lesz Magyarországon

“Ha Brüsszel nem lép ma, apokaliptikus méretű düh, agresszió és gyűlölet fog kirobbanni Magyarország-szerte az idén, április 8-a után” – szól a legújabb, Magyarországgal és „a több mint ezer éves magyar történelem legkorruptabb  politikusával”, Orbánnal foglalkozó amerikai elemzés.

 

Reménytelenség és az elnyomott düh okozta sérülések jellemzik ma a magyar társadalmat, amelyet kevés választ el attól, hogy fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja legújabb elemzésében a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet  külpolitikai kérdésekkel foglalkozó – magyar származású – alelnöke. Az önmagát racionális republikánusnak tartó Radványi Miklós már több cikket is szentelt Magyarországnak, ezekben egyre keményebben fogalmaz, kimondta már például, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO legveszélyesebb tagállama, legutóbb pedig uniós és amerikai stratégiát sürgetett Orbánnal szemben. Már a FüHü-nek adott interjújában is keményen fogalmazott, ám a most megjelent írásával minden eddiginél drámaibb szavakkal és mondandóval igyekszik felkelteni a világ figyelmét arra, ami Magyarországon folyik.

A „Viharfelhők gyülekeznek Magyarország felett” című írásban kifejti, hogy a Fidesz által meghekkelt választási rendszer és a gyenge és szétaprózódott ellenzék miatt nem létező erős ellenfél miatt

az emberek számára nem marad más megoldás, mint az utcára vonulni, ahogy azt tették 1956 október 23-án,

hogy erővel döntsék meg Orbán hatalmát.

A Fidesz és személyesen a vezetői számára – fejti ki a szerző – egy választási vereség egzisztenciális összeomlást jelentene. Lavinaszerűen elindulnának a nyomozások, amelyek minden valószínűség szerint súlyos büntetésekkel és vagyonelkobzással végződnének. Orbán és társainak a zsebében egy fillér sem maradna. Az OLAF számos, korrupciógyanús ügyben folytat nyomozást Magyarországgal szemben, s konkrét személyeket vádolhat meg azzal, hogy megsértették az Uniónak az alapvető, a „demokráciára, az egyenlőségre, a jog uralmára és az emberi jogok tiszteletben tartására” vonatkozó elveit.

Magyarországon politikai vihar van készülőben, véli Radványi utalva Orbán külpolitikai orientációjára is. A szerző egyben felrója az USA-nak és az EU-nak, hogy nem lép.

„De egy pontoN meg kell érteniük, hogy immár a tét nem más, mint Magyarország, Európa és az egész nyugat sorsa”

– figyelmeztet Radványi Miklós, aki szerint határozott lépésekre lenne szükség az erőtlen kompromisszumok helyett.

A Fidesz abszolút kormányzási lehetőséghez jutott a szavazatok kevesebb, mint a felével, de abszolút hatalmat nem tudott szerezni.

Orbán de facto is egy diktátor

– mondja ki Radványi cikkében, amelynek a végkövetkeztetése, hogy robbanás várható Magyarországon.

Magyarország az EU és a NATO legveszélyesebb tagállama

Magyarország vált – az elmúlt nyolc évben – az Európai Unió és a NATO egységének és közös biztonságának legveszélyesebb tagállamává, azzal, hogy tudatosan és szisztematikusan megsérti a demokráciának a két – a hatalmi ágak szétválasztásának és a polgárok szabadságának – alapértékét. A többi között erről ír legújabb – egy sorozat első részének szánt – elemzésében Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó magyar származású alelnöke.

 

Radványi nem először foglalkozik a magyarországi helyzettel, első, idehaza is nagy vihart aratott cikkében, az  Orbán Viktorhoz intézett nyílt levelében, a többi között azt írta, hogy amerikai állampolgárként mélyen aggasztja a folyamatosan romló magyarországi helyzet, és a meggondolatlan politika, amelyet Orbán Viktor a NATO, az EU és az egész magyar nép érdekei ellen folytat. Később a magyar korrupcióról készített elemzésében egyenesen arra figyelmeztetett, hogy „Semmi nem veszélyezteti egy nemzet politikai életét annyira, mint a korrupt és aljas politikusok. Orbán Viktor világában a cél – nevezetesen saját maga és családja meggazdagodása – igazolja az eszközt – azaz a rendőrállam kiépítését és a lakosság elszegényítését”. A Független Hírügynökségnek adott interjújában pedig azt fejtegette, hogy ugyan a menekültkérdésben nem Sorossal, hanem Orbánnal ért egyet, mégis undorítónak tartja a magyar kormány Soros-ellenes kampányát. „Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – márpedig a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja” – mondta.

Legújabb, a Frontiers of Freedom oldalán megjelent, Egy amerikai Cassandra álmodozása címet viselő írásában a magát „racionális republikánusnak tartó” szakértő nem állítja, hogy Orbán lenne a térségben az egyedüli vezető, aki a történelmi revizionizmusban dagonyázik – Jaroslaw Kaczynski, Andrej Babis, Milos Zeman, Robert Fico, Mihai Tudose is ott sorjáznak Orbán mellett.

„Európa kollektív és az egyes nemzetek egyéni emlékezete rövid, s ez a hihetetlenség határát súrolja”

– állapítja meg. Azonban Magyarország teljhatalmú vezetője, Orbán mára már egyenesen tarthatatlan helyzetbe lavírozta magát és az országát: a nyugatosodás és a keleti despotizmus közötti választás dilemmáját úgy oldotta fel, hogy megtévesztő módon Európa felé fordult, ám közben az ország gazdasági jövőjét veszélyes módon az oroszok és a kínaiak zálogává tette. Mindamellett azonban a magyar gazdaság fenntarthatóságát ma az uniós források biztosítják.

Radványi leírja véleményét arról, hogy miért nem nyugodott biztos alapokon az Európai Unió bővítése, majd felveti:

most már az a kérdés, hogyan kezelje az EU, a NATO és a helyi politikusok a helyzetet.

Elsősorban is, nem szabad ismét elkövetni a múlt hibái. Az újragondolást a kilencvenes évek elejére datálható jugoszláv válságtól kell elindítani, az ország még korábbra visszanyúló mesterséges államiságának a felismerésétől. Egy másik lényeges hiba az volt Radványi szerint, hogy nem tulajdonítottak megfelelő fontosságot a sorrendiségnek: komolyabb gazdasági előrelépés nélkül nem lehet rendes demokráciát kiépíteni. S végül az oroszok viselkedésének a félreismerése a harmadik ilyen nagyobb hiba, amit az EU és a NATO elkövetett.

Fel kell tehát ismernie a Nyugatnak, hogy a térség gyengélkedésének az alapvető oka a történelmében keresendő. Brüsszelnek vezető szerepet kell vállalnia a hibák kijavításában.

Radványi szerint a leghatásosabb nem a szavazati jog megvonása lenne Lengyelországtól és Magyarországtól, hanem a támogatások visszatartása. Magyarország esetében 5,6 milliárd euróról van szó.

Ezt a lépést a botrányos – már az EU biztonsági érdekeit is veszélyeztető –korrupció is indokolttá tenné. Hiszen a letelepedési kötvénnyel terrorista múlttal rendelkezők is az EU állampolgáraivá válhattak, s ami még riasztóbb: az állítólagos magyar nemzetiségűek is csak úgy özönlöttek Oroszországból és a volt Szovjetunió utódállamaiból, Kínából, több muszlim többségű államból.

A Közép- és Kelet-Európában végbemenő politikai lázadás kihívást jelent az Európai Unió egységére és rugalmasságára.

A lengyelek és a magyarok elleni – nem kirúgással véget érő – kampánnyal áll szemben az oroszok és kínaiak további penetrációja a régióba. Minél tovább beszél mellé Brüsszel, annál nehezebb lesz leépíteni az általuk kiépített politikai és gazdasági infrastruktúrát. Mostantól – figyelmeztet Radványi – az eddiginél súlyosabb és stratégiailag a helyét jobban megálló politikára kell áttérnie Brüsszelnek az általa szélhámosként, gazemberként jellemzett tagállamokkal szemben.

Először a politikai korrupciót kell kezelni, amely az egész kontinenst veszélyezteti.

Emellett nagyon szigorúan és következetesen meg kell követelni a szervezet alapelveinek és alapértékeink a betartását, követését. És végül, de nem utolsósorban, a történelem irredenta ideológiákon alapuló újraírását egyértelműen le kell verni, mégpedig tényekkel.

Brüsszelnek regionális stratégiát kell kidolgoznia. Anélkül az EU nem lesz felkészült a szélhámos-gazember politikusok bomlasztó tevékenységének a semlegesítésére és az oroszok és kínaiak részéről érkező külső kihívások hatékony kezelésére.

„A politikai gengszterek kora” címmel ír újabb ópuszt Radványi K. Miklós

„Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – márpedig a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja” – mondta a Független Hírügynökségnek adott interjújában dr. Radványi K. Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke. Hozzátette: a menekültkérdésben nem Sorossal, hanem Orbánnal ért egyet, mégis undorítónak tartja a magyar kormány Soros ellenes kampányát. Az önmagát racionális republikánusnak tartó szakértő leszögezi: a történelem során mindig tragédiába torkollt, amikor Magyarország keletre fordult vagy ha a kelet Magyarország felé fordult. Ebből nem az ország, csak Orbánék profitálnak. „Egyelőre síri csönd van, váratlanul érhette őket a nyílt levél”, amelynek célja a figyelem felhívása volt. A Kongresszusban és a Fehér Házban olvasták is az írást. Tudomása szerint Szijjártó Pétert bízták meg azzal, hogy dolgozza ki a levél kezelésének a stratégiáját. Ha a helyzet jelentősen nem változik, újra fogják választani Orbánt, bár kétharmadot nem fog kapni, jósolja.

 

A magyar sajtóban sok minden jelent meg a személyéről, a politikai beállítottságáról, a hovatartozásáról, eddigi tevékenységéről. Öntsünk tiszta vizet a pohárba: hogyan definiálná a nézeteit? Hova sorolná magát?

Elterjedt rólam  hogy az altright-hoz tartozom. Ez úgy ahogy van, komplett blődség. Akit érdekel, elolvashatja az 1995-ben alapított, George C. Landrith által elnökölt Frontiers of Freedom alapítvány 12 pontját, abból kiderül, hogy mit vallok, úgy is mint annak az elnökhelyettese, s persze magánemberként is. Röviden: kiállok az egyén szabadsága, az erőn alapuló (kül)politizálás, a szabad piacok és az amerikai Alkotmányban és a Függetlenségi Nyilatkozatban lefektetett hagyományos amerikai értékek, elvek mellett. Leginkább „racionális konzervatívnak”  mondanám magam, aki – s ezt hangsúlyozom – senkinek nem a szócsöve, hiába próbálnak más bélyeget rám sütni. Az is sokat elárul a nézeteimről, hogy Nancy Reagan nekünk adta a Reagan Award kezelésének a jogát.

És mi igaz abból, hogy Trump kampánycsapatában dolgozott? Erről és ennek cáfolatáról is jelentek meg hírek a magyar sajtóban?

Igazak a hírek: Trump virginiai kampánycsapatát segítettem – no nem úgy, hogy házról-házra jártam, hanem úgy, hogy – elsősorban külpolitikai – beszédek írásával, tanácsokkal járultam hozzá a helyi kampányhoz.

Azért a reagani konzervativizmus messze áll a trumpitól, nem? Akkor mégis, miért segítette Trumpot?

Nem sarzsiért. A legelején nyilvánvalóvá tettem, hogy nem azért csatlakozom a kampányhoz, mert valamifajta állami állást szeretnék, s azt is, hogy nem akarjuk feladni az intézet önállóságát, azaz, annak sem akarunk támogatást. Az ok egyszerű volt: Hillary Clintont – ahogy meg is írtam – „vagina jelöltnek” (vagina candidate) tartottam. Donald Trumppal egyszer találkoztam életemben, s most sincs vele közvetlen kapcsolatom. Jellemző rám, hogy nem szeretek a reflektorfényben dolgozni. Bölcsen mondta Orrin Hatch szenátor, hogy Washington D.C. olyan, mint egy akvárium, minden oldalról meg van világítva, s az a hal marad életben a legtovább, amelyik a legkevésbé feltűnő. Most hozzam elő Gorka Sebestyén példáját, akinek ma már nulla a politikai befolyása?

Ha már Trump és a Trump adminisztráció: Orbánék soha nem rejtették a véka alá, hogy Trumpra tettek, s biztosak voltak abban, hogy Barack Obama távozásával, az új, republikánus elnök irányította adminisztrációval sokkal jobbak lesznek a kapcsolataik. Ám ebben nyilvánvalóan csalódniuk kellett, hiszen a Fehér Ház láthatóan nem kíváncsi Orbánra, Orbánékra. Ön bejáratos felsőbb republikánus politikai körökbe, vannak kapcsolatai a Fehér Házban és persze a törvényhozásban – ebből a szemszögből mindez hogyan látszik?

Szomorú, de nem tisztelik Orbánt, akinek valójában 1998 elején, Bill Clinton elnöksége idején volt esélye Washingtonban. De ezt már akkor eljátszotta, George Bush ezután már abszolút semmibe nem vette, Barack Obama meg jószerint a létezéséről sem tudott. Hiába járt az amerikai fővárosban Orbán, ugyan volt, hogy „összefutott” például Obamával, de hát azok olyan alkalmak voltak, mint a washingtoni úgynevezett Nemzeti Imareggeli (National Prayer Breakfast), amelyen egy nagy asztal köré ültetik a jelenlévőket, az elnököt bevezetik egy ajtón, elmondja a beszédét, majd mindenki odatülekedik, megpróbál kezet rázni vele, s közös fényképet készíteni.

Ezt csinálta Orbán is, ami – valljuk be – megalázó volt Magyarországra nézve.

Trumpnak mi a baja Orbánékkal?

Orbán – mint egyébként Európában nagyon sokan –  félreérti Trumpot, az „America first” jelszavát. Ez a jelszó ugyanis nem más, mint részben reakció Obama elmúlt nyolc évére, annak kül- és belpolitikájára, arra, hogy elment mindenhová és bocsánatot kért mindenkitől a világban. Az embereknek elegük lett ebből, de hát eleve a szavazatoknak csak a 47 százalékával sikerült elektori többséget összehozva megnyernie a második terminusát.

Amit Orbánék – és sokan mások – nem értenek: Trump egy gyakorlati üzletember, nem ideológus, kellett egy vonzó szlogen a kampányban  – ez lett az „Amerika az első”.

Ami a többséghez szólt és mozgósított – mint látható, eredményesen. S van még valami, amit a magyarok – s nem csak Orbán, hanem az elődei sem – értettek soha: fontosabb a jó kapcsolatok kiépítése és ápolása a Kongresszussal, hiszen a hatalmi ágak megosztása eredményeként a pénz náluk van.

Ön elsősorban külpolitikai szakértő, adódik a kérdés, hogyan ítéli meg az orbáni külpolitikát?

A kormány most megpróbál egyensúlyozni kelet és nyugat között. Ám a történelem során mindig tragédiába torkollt, amikor Magyarország keletre fordult vagy ha a kelet Magyarország felé fordult. Magyarország évszázadokon keresztül a nyugathoz, s persze Nyugat-Európához akart tartozni, ezt sikerült megvalósítania a NATO-tagsággal, s persze az Európai Uniós csatlakozással.

Erre jön Orbán, aki elhatározza, hogy ő lesz a kakas a szemétdombon. Vegyük a legutóbbi külpolitikai eseményt, a kínai miniszterelnök budapesti látogatását. Nem értette meg Li Ko-csiang repülőgépről neki címzett levelét sem, s egyszerűen nem fogja fel, hogy Magyarország nem működhet Ázsiában, mint egyenlő partner. Nem értik a kínai gazdaságpolitikát sem: szemben például az arabokkal, akik nagy és látványos befektetéseket hajtanak végre, a kínaiak a sok-sok milliárdjukat elsősorban nem egy helyen költik el, s  nem nagy projektekbe teszik, hanem stratégiailag és politikailag kifundáltan terítik a kis- és középvállalati szférában, s ezzel szereznek pozíciókat szerte a világban. A magyar gazdaságnak nem ez a járható útja: csak akkor játszhat szerepet a globális világgazdaságban, ha Budapesten felfogják, hogy Magyarország semmilyen szempontból sem nagyhatalom, s a vezető gazdasági nagyhatalmakra – például az amerikaiakra, a németekre, a britekre, a franciákra, stb. – csatlakozik rá.

A példamese jut az eszembe: megy az elefánt át a hídon, a hátán a kisegérrel, aki megszólal: „Hallod-e Elefánt, hogyan dübörgünk?”.

Mi a helyzet az Oroszországgal folytatott politikával?

Szerintem azt elsősorban személyi anyagi érdekek motiválják. Vegyük Paks-II-őt: a magyar korrupciós botrányok között ez az egyik lenyilvánvalóbb. Politikailag mindenképpen „köhög” a törekvés a különutas külpolitika folytatására Moszkvával. Orbán egyszerűen nem érti, hogy Magyarország nem folytathat a nyugati szövetségeseivel nem egyeztetett Oroszország- vagy Kína-politikát. Még az USA sem teheti meg, hogy úgy indítson új Oroszország-politika vonalat, hogy előtte ne egyeztessen szövetségeseivel, ne vegye figyelembe azok véleményét, az érdekeit. Ennek elhagyása nagyfokú bizalmatlanságot kelt Magyarország iránt,

ma senki nem tudja, hogy mi kerül vissza Putyinhoz abból, ami például Brüsszelben zárt körben elhangzik. Putyinnak persze Orbán nagyon hasznos.

Ön szerint mi mozgatja Orbánt az úgynevezett keleti nyitásban? A pénz? A hatalom? A nyugattal való kisebbségi érzés? Vagy rényleg úgy hiszi, hogy ezzel Magyarország javát szolgálja?

Van valami ebben a kisebbségi érzésben. Ő úgy érzi, hogy keleten sokkal jobban megbecsülik azáltal, hogy renegáttá vált nyugaton, csak éppen azt nem veszi figyelembe, hogy ezzel tönkreteszi Magyarország sok évszázadás aspirációját. Ez nem csak, hogy nélkülöz mindenfajta normális logikát, de praktikus politikai szempontból sem magyarázható.

Az ő személyes – és köreinek – anyagi hasznán kívül semmi előnnyel nem jár, főként nem az ország számára. Ugyanakkor árt, nem is keveset, például az EU egységesítési törekvéseinek.

Ezt sem az uniós tagországok, sem az Egyesült Államok nem bocsátja meg. Nem véletlen, hogy a budapesti amerikai ügyvivő – mert hogy nagykövet már régóta nincs – igen kemény gesztusokkal lép fel, például a sajtószabadság, a szólásszabadság állapotára reagálva küld jelzést az amúgy kis pénznek számító 700 ezer dolláros, a vidéki sajtó számára meghirdetendő pályázati kerettel.

Óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan értékeli a Soros elleni orbáni kereszteshadjáratot?

Előrebocsájtva: sokat elárul a Soros Györggyel kapcsolatos véleményemről a fél éve írt írásom, annak már a címe is: „A hamis Messiás” (The False Messiah). Soha nem is értettem egyet vele – egyébként a menekültkérdésben sem –, de ezzel együtt is undorítónak tartom az egészet. Tragikomikus, amikor egy Soros, egy Radványi és egy Gyurcsány egy véleményen van – s a Soros elleni hadjárat kérdésében megegyezik hármunk álláspontja.

Hallgatva Önt, felmerül a kérdés, van-e bármi, amiben egyetért Orbánnal?

Van, a menekültkérdés. Soha, és most, a nyílt levelemben sem bíráltam emiatt. Úgy látom, hogy Angela Merkel német kancellár menekülteket befogadó döntésével rá akarta kényszeríteni az EU-ra a német belpolitikai és gazdasági, a munkaerő-hiány kezelése által motivált érdekeket. Merkel kiindulópontja az volt, hogy Németország eléggé erős és gazdag ahhoz, hogy befogadjon egymillió menekültet, német állampolgárokká tegye őket, ellensúlyozva a népeségcsökkenést, megoldást kínálva a munkaerőhiányra. Lehet, hogy ez náluk működne, de a kisországokat nem lehet tömegek fogadására kényszeríteni.

De hát nem tömegekről beszélünk, a kvóta értelmében 1134 menekült befogadásáról van szó Magyarország esetében.

Nem a számról, hanem az elvről van szó. A baj az, hogy ők nem asszimilálódnak. Én 12 éve járom a Keletet, s látom, tapasztalom, hogy annyira más a kultúra, amiben felnőnek: „Inshallah” – mondja az arab, azaz „Ha isten is úgy akarja”. Más szóval, a felelőség nem az egyénen, hanem az istenen van.

Ön szerint elvek miatt hadakozik a kormány Brüsszellel? De hát akkor a letelepedési kötvény esetében nincsenek elvek?

Az színtiszta korrupció, köze nincs az elvekhez.

Van-e bármilyen kapcsolata Orbánnal, Orbán belső köreivel? Illetve volt-e a múltban, s valamiért ez megszakadt, s Ön most sértődött ember és emiatt támadja?

Szeretem Magyarországot, és a javát akarom – emiatt bírálom Orbánt. 1990 és 1994 között személyesen mindegyik mai fideszes vezetőt ismertem. Próbáltam is tanácsokat adni nekik – miként egyébként más pártoknak is. Az országnak szeretettem volna segíteni, hogy az egykori szocializmus legvidámabb barakkjára, mint alapra építve elinduljon a demokrácia irányában.

De Orbán és köre, s az egész ország leírt egy kört – köszönhetően elsősorban az inkompetenciának és a korrupciónak.

Sajnos Magyarországot bevitték egy ördögi körbe, 360 fokos fordulatot tett az ország a rendszerváltás, 1990 óta, 2017-re eljutottunk oda, hogy rosszabb helyzet, mint 1975-76 után volt. Én azután tényleg nem vagyok vádolható kommunista-szimpátiával, de sajnos ez az igazság.

A feni válaszából is kiderül, lesújtó a véleménye a magyarországi helyzetről. Ez azért nem csak Orbánon múlik, a magyar embereken is, akik sorozatban megválasztják. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

Nem tudom jobban megfogalmazni, mint Hannah Arendt, a német zsidó származású amerikai gondolkodó, a totalitárius rendszerek kutatója. Az ő briliáns mondata valahogy így hangzik magyarul:

„A totalitárius rendszer ideális alanya nem az elkötelezett náci vagy kommunista, hanem azok az emberek, akik számára a tény és a fikció, az igaz és a hamis közti különbség már nem létezik”.

(„The ideal subject of totalitarian rule is not the convinced nazi or the dedicated communist, but people whom the distinction between fact and fiction, true and false no longer exists”) Ennél nem lehet eklatánsabb, precízebb választ adni a kérdésre, hogy a miért követnek valakit tömegek.

Mire számít, mi lesz Magyarországon a jövő évi választásokon?

Ha a helyzet jelentősen nem változik, újra fogják választani Orbánt. Kétharmadot ugyan nem fog kapni, de miután az ellenzék szétzilált, s nincs olyan személy, aki össze tudná fogni és egységesíteni, ezért ha csak valami „bomba” nem robban a Fidesz kap még négy évet.

Mi lesz, ha a Fidesz kap még négy évet?

Erre egy viccel tudok válaszolni: Elmegy a 80 éves Kohn a rendőrségre azzal, hogy bejelentse kivándorlási szándékát Amerikába, amit azzal indokol, hogy él ott egy 100 éves nagybátyja, aki süket is, vak is, béna is, nincs más rokona, őt kellene gondoznia,. Mondja neki a rendőr: „De hát Kohn, miért nem inkább őt hozatod haza és ápolod itthon?” Kohn válasza: „Az igaz, hogy 100 éves, meg süket is, meg vak is, meg béna is… de hát nem hülye!”.

Mi volt a célja a levelével?

Ha ez az ember még négy évet kap, akkor az teljesen tönkreteszi Magyarországot.

Sokat gondolkodtam a formáján, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy egy nyílt levél hatékonyabb műfaj, mint egy elemzés. S hogy mennyire mélyről jött: sokszor egy-egy cikken eldolgozom egy jó darabig, most leültem és egy óra alatt kiírtam magamból a mondandómat.

Mit remélt elérni általa?

Felhívni a figyelmet a helyzetre.

Magyarországon végig futotta a médiát, nagy visszhangot keltett, Amerikában kikhez jutott el?

A Kongresszus tagjaihoz, és a Fehér Házban is olvasták.

És hogyan fogadták, milyen visszajelzéseket kapott?

Megköszönték, ugyanis azt mondták, hogy zömmel nem tudták, hogy Magyarországon ennyire kritikus és súlyos a helyzet. Nem tudták, mert nincs a fókuszukban az ország.

Orbánék nem reagáltak?

Egyelőre síri csönd van, váratlanul érhette őket a nyílt levél. Úgy gondolom, hogy egyelőre gondolkoznak a levél kezelésének a stratégiáján, tudomásom szerint Szijjártót bízták meg ezzel. De az sem kizárt, hogy megpróbálják teljesen figyelmen kívül hagyni.

Ez egyébként illene a módszerükbe: ami kényelmetlen azt elhallgatják.

Orbánék vannak védekező pozícióban – a magam részéről mindenesetre úgy tekintek erre, mint egy jogi ügyre – megszoktam, hogy ügyészként támadok, s amikor védőügyvéd voltam, akkor is támadtam.

Mire számítsunk, lesznek még hasonló írásai a közeljövőben?

Készülök egy második megírására, már formálódik bennem a tartalma, a címe meg is van: „The time of the political gangsters”, azaz „A politikai gengszterek kora”. Ebben részletesen írok a korrupcióról és a jövő évi költségvetési anomáliákról.

Ki a magyar? – kérdeztem Dr. Radványi Miklóstól, aki összesen húsz évet élt Magyarországon – tinédzserkorában 5 évet Izraelben, majd 1973-as disszidálása után Németországban, és végül az USA-ban telepedett le. A kérdés azért is releváns, mert – szemben a nem egy magát nagy  magyarnak valló kivándorlóval – máig teljesen tisztán, akcentus nélkül, a szavakat nem keresgélve, választékosan beszél magyarul.
Soha sem tagadtam meg a magyarságomat” – kezdi a választ. Szimbolikus, hogy a keresztnevét sem változtatta meg, amit azzal indokol, hogy édesapját is így hívták, illetve, mert ezzel is jelezni akarta, hogy soha nem tagadja meg a múltját.
„Büszkének kell lenni arra, ahonnan jön az ember, meg kell értenie azt, hogy van egy világ, amelyben nagyon sok nép és etnikum, vallási közösség él, s akármilyen idegennek is tűnik az ő kultúrájuk, az embernek meg kell előlegezni a tiszteletet irántuk” – vall alapelveiről. Az már más kérdés, hogy ha az ember mélyebben megismeri a másikat, akkor már szabad bírálnia – teszi hozzá.
„Nem vagyok nagy híve a multikulnak, de azt elítélem, ha valaki etnikai vagy nemzeti felsőbbrendűséget és rasszizmust hirdet” – árul el egy további, az életét alapjaiban befolyásoló elvről.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK