Vélemény

Orbán Európa meghódítására készül

A magyar miniszterelnök Tusványoson túl sok szót nem vesztegetett Magyarországra. Felsorolt néhány számot, amelyek szerinte a Fidesz kormányzásának sikereit bizonyítják, de ennél jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a külhoni történésekre.

Először csak a Kárpát-medence újjáépítéséről beszélt, majd nem sokkal ezután már Közép-Európát említette, mint amit meg kellene újítani.

Orbán már a választási győzelmét követően 2030-ban jelölte meg kormányzásának távlatait. Ezt most megismételte: 2030-ra Magyarország Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa lesz. Mindezek mellett ajánlatot tett a szomszédos országoknak: azt javasolja, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében kössék össze országaikat gyorsvasúttal, autópályákkal, közös védelmi rendszerrel, haderőfejlesztéssel és energiahálózattal.

Orbán számára az elkövetkező egy évben a jövő májusi európai parlamenti választás a legfontosabb cél. Már ki is számolta, mintegy 300 napja van még a most regnáló. Juncker vezette Európai Bizottságnak, mert akkor lejár a mandátuma és újat választanak helyette az európai polgárok. Azt a választást kell megnyerni, mondta Orbán, különben a kereszténység elveszíti befolyását Európában, és keresztény alapokon több nem lehet választást nyerni.

Már csak kevés kell az ellenfeleink sikeréhez, mondta Orbán. Ezt kétszer is elismételte, bár az nem derült ki, hogy azért, mert valóban tart ettől a lehetőségtől, vagy inkább a táborát szeretné még inkább harcra ösztökélni.

Európa first, Magyarország mintha már csak múlt időben létezne Orbán számára. Magyarország egy teljesített feladat, ami munkát itt kellett, elvégezték. Ez jött le a tusnádfürdői beszédből, mostantól már csak üzemszerű karbantartásra van szükség, mert Magyarországon rendbe lettek téve a dolgok, a liberális demokráciát felváltotta a kereszténydemokrácia. Mostantól már csupán kisebb kiigazítások kellenek, a meglévőt meg kell megőrizni, és továbbfejleszteni, de a nagyját már megtettük.

Marad a Kárpát-medence majd Közép-Európa. Aztán, ezt nem mondta ugyan a szónok, de nem volt nehéz beleérteni, ide nekünk Európát is.

Bukás után hallgatás – 2019. június

Az még érthető, hogy Kálmán Olga főpolgármester-jelölti aspirációja okán hallgat az MSZP. Talán jobb is, ha nem szólalnak meg, mert Gyurcsány képes megvilágosodni és akkor odalesz az eddig kialkudott tíz polgármesteri helyük is a fővárosban.

Ezek a helyek nem a DK-t érintenék, a Momentum kapná őket, úgyhogy ez már nem okoz nekik olyan fejfájást. Gyurcsánynak elég volt az ATV-ben felvállalni: igenis a körülmények a választás éjszakájához képest megváltoztatták véleményüket. Noha elébb azt mondta, hogy nem mondják fel a korábban kötött megállapodást.

Mérlegeltek, és döntöttek

Az MSZP sunnyogva hallgat, maguk elé tolják Karácsony Gergelyt, aki derekasan állja a sarat, jobban és tisztességesebben, mint azt bármelyikük is tenné a pártszövetségben.

Ujhelyi István, akinek a választási kudarc miatt legnagyobb a felelőssége, még betámadta Gyurcsányt, mert szerinte a DK ellopta az ő választási programjukat, s azzal ért el saját maguk által sem várt sikert, bár az eredeti gondolat leginkább európai pártcsoportjukat illeti. Ez arrafelé szokásos tempó.

Valamivel le kellett ráznia magáról a rosszul sikerült választás kampányfőnöki felelősségét.

Egyiknek sikerül, másiknak nem

Nagyon jól tudják az MSZP-ben, hogy minden szocialista és szociáldemokrata párt a szociálisan érzékeny, gondoskodó Európával kampányolt. Igen ám, de mégha úgy is lett volna, hogy ez az MSZP találmánya, mitől van az, hogy azonos program és jelszavak mellett az egyiknek hatalmas sikert, a másiknak letaglózó bukást hozott? Úgy látszik, nem a jelszavak döntöttek. Egyikük szájából csak panelek hangzottak el, míg volt, akik érthető egyszerűséggel meg is tudták magyarázni, mit értenek a kampányszlogenek alatt.

Tóth Bertalan pártelnök a választási eredmény tükrében csak a korábbi megállapodás betartását emlegette mint legfontosabb – pártja számára utolsó szalmaszálként elővett – vezérfonalat. Elnapolta a felelősség vállalását ő is, még elnézést sem kért csalódott, megcsappant létszámú választóitól. Pedig megérdemelték volna. Igaz, így nem vállalva a vereség felelősségét,

prolongálhatta kényelmes vezetői pozícióját legalább az őszi önkormányzati választásokig.

(Olvasóink között végzett nem reprezentatív felmérés  eredménye alapján 73 százalék szerint  az MSZP vezetésének azonnal le kellett volna mondania.)

Ha emlékezetem nem csal, a választást megelőző hetekben nemigen hallottunk mást, mint hogy csak a Párbeszéd és az MSZP szövetsége volt képes összefogásra, míg a többi pártot önző módon a saját érdekei vezérlik. Igaz, ezt úton-útfélen hangoztatták – persze a „pozitív” üzenetküldés jegyében -, ezzel próbálták magukhoz kötni a már nagyon régen teljes ellenzéki összefogást óhajtó baloldali választókat.

Közben az MSZP képes volt védelmébe venni Bangóné patkányozását. Sőt, a kampányfőnök két napig rodeózott a médiában a patkánykormány szlogennel. Aztán amikor rájött, hogy nagyot koppant, elhallgatott.

Jávor nélkül még nagyobb bukás?

Amikor pedig érzékelték, hogy ez valamiért most nem jön be, azoknak a nem keveseknek lelkére igyekeztek hatni, akik az MSZP-re már nem, de Jávor Benedek bejutására szívesen adnák szavazatukat. A közvélekedés szerint ha Jávor Benedek nem olyan népszerű a választók között, még az ötszázalékos eredményt sem biztos, hogy eléri a pártszövetség. Eszerint a nulla százalékos, eredetileg zöld színekben versenyző Párbeszéd segítette be az Európai Parlamentbe a baloldaliság letéteményeseit. (Ezt közvélemény-kutatás feladata lesz igazolni vagy cáfolni.)

Azzal teljesen egyetértek, hogy azt az egy parlamenti helyet az MSZP-nek kell betölteni. Nem létezhet olyan indok, amiért erről le kellett volna mondani a pártnak. Még Jávor Benedek kiesése sem az.

Az persze nem meglepő, hogy a szocialisták természetesen a nyilvánosság bevonásával vívtak néhány csörtét ezért az egy pozícióért. Alkotmánynapi látványos tűzijáték Szanyi elkeseredett, de nem csak a maga szempontjából szókimondó nyílt levele.

Arra most nemigen térnék ki, amikor választási gyűlésen másik baloldali párt ellen uszítottak, már csak azért sem, mert akkor az érintett párt vezetői – tőlük valójában szokatlan bölcsességgel – nem reagáltak a hátbatámadásra. Tudták, ha bármit szólnak, azzal ismét elégedetlenséget szítanak: az okos enged, szamár szenved elvét alkalmazták. Hát bejött.

Mély hallgatás az újabb konkurens láttán

Néhány nap eltelt Kálmán Olga színre lépése óta. A DK bejelentése után mély hallgatásba burkolóztak, nem hivatalosan csak annyit mondott valaki, „mondtam nekik, hogy meglépik, de nem hallgattak rám.” Az időközben kibocsátott kör-sms arra utasította őket, hogy senki ne nyilatkozzon, küldje az érdeklődőket a sajtóosztályhoz. Mi erre várunk türelmesen, miközben néhány MSZP-közeli média átkokat szór Gyurcsány fejére.

Igaz, ő mérlegelt és döntött.

Jézus – az meg kicsoda?

Nem engedték meg Iványi Gábornak és a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek, hogy élelmiszert adjanak át a déli határon lévő tranzitzónában éheztetett menedékkérőknek.

Július eleje óta van érvényben az új szabályozás, melynek értelmében a magyar hatóságok nem kötelesek gondoskodni a biztonságos országából érkező menedékkérőnek. Márpedig Szerbia a magyar hatóságok szerint biztonságos országnak tekinthető, olyan helynek, ahol a menedékkérők méltányos elbánásban részesülnek. A nemzetközi szervezeteknek ugyan más erről a véleményük, de nem ez az egyetlen ügy, amit a magyar kormány másként ítél meg, mint az uniós szervezetek.

Abból, hogy a magyar hatóságok nem kötelesek gondoskodni a menedékkérők ellátásáról, nem következik, hogy meg lenne tiltva a számukra. Ha úgy gondolnák, hogy bár nem kötelesek, mégis gondoskodnak a menedékkérőkről, gond nélkül megtehetik, felelősségre nem vonja őket ezért senki.

Nem gondolják úgy. A magyar kormány kereszténynek és konzervatívnak mondja magát. ám a gyakorlatban sokszor szembe megy a kereszténység szellemével és tanításaival. Igaz, nem muszáj kereszténynek lenni ahhoz, hogy bajban lévő embertársunknak segítsünk. Ha valaki éhes, szomjas, enni és inni adunk neki, és csak utána kérdezzük meg, hogy miért került bajba. Ha valaki elesett, felsegítjük.

Lényegében igen egyszerű, emberi dolgokról van szó. Mindez azért is fontos, mert a kormányok az esetek többségében példát mutatnak polgárainak. Segíthetik őket abban, hogy másokat segítsenek, és viselkedhet úgy is, hogy mások elleni gyűlöletre uszítja az embereket. Lehet ezt is, de a történelem már több alkalommal megmutatta, hogy mindez mire vezet.

Persze, a történteknek van egy olyan olvasata is, hogy Iványi Gáborék mostani akciója – a segítés szándéka mellett – egy politikai performance része volt. Iványi ugyanis tudta, hogy nem fogják nekik megengedni, hogy – megfelelő engedélyek híján – átadják az élelmiszereket a rászorulóknak, ezért jobban tették volna, ha egy erre jogosult szervezetet – Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat, vagy éppen az Ökumenikus Segélyszervezet – közvetítésével próbálják meg eljuttatni az élelmiszereket a határhoz. (Más kérdés, hogy fenti szervezeteknek maguktól is eszükbe juthatott volna, hogy élelmet vigyenek az éhezőknek.)

Ami viszont tény: Iványi Gábor kenyeret, halat és almát vitt a menekülteknek, de nem adhatta oda a rászorulóknak. Jézusnak tetszene a MET lelkipásztorának gesztusa, a folyton rá és tanításaira hivatkozó Orbánnak nem tetszik.

A zaccos kávé jelenség

A Független Hírügynökség (fuhu.hu) főszerkesztője keresett meg, hogy olvasta blogomat és örülne, ha Horthyról írt (hatrészes) írásomat, blogbejegyzésemet, közreadhatná, mert érdekesnek találja. Sőt, még azt is hozzátette, hogy a függetlenség jegyében direkt kívánatos minél több szempontot ismertetni, bemutatni. Ezzel a megjegyzéssel nem tudtok mit kezdeni, legfeljebb magyarázatként „arts poetica”-mat közreadni. Mesterem Ekecs Géza (Cseke László) volt, akitől megtanultam a jelzők nélküli újságírást, méghozzá olyan köznyelven, amit „Mari néni is megért”. Majd a hallgatóra (olvasóra) bízni annak eldöntését, hogy abból mit tart számára fontosnak, érdekesnek. Még valami! Ne az igazságot (mely szubjektív), hanem a valóságot (ami objektív) közvetítsük, elvégre hírközlők vagyunk.

.
Különben ez volt a SZER (Szabad Európa Rádió = RFE – Radio Free Europe) sikerének titka. Magam részéről ezt még két rádióállomás műsorának figyelésével egészítettem ki: a BBC World News és az AFN (American Forces Network). Az AFN valójában az amerikai fiatalsághoz szólt és szól, hiszen hallgatósága a világ minden táján állomásozó amerikai katonák. (Lásd „Good Morning Vietnam”) A BBC titka viszont a valóban pártatlan hírközlés, amiben nagy gyakorlatuk van. Az egykori birodalom valamennyi (angolul beszélő, értő) tagját el kell érni és tájékoztatni például egy indiai-pakisztáni háború idején, anélkül, hogy bárki is részrehajlást, elfogultságot észlelne. No, erre képtelen a magyar hírszolgáltatás (és a hazai gondolkodás). Lásd Churchill híres beszédét Singapore elestekor 1942-ben, és a magyar híradásokat a szovjet frontról egészen 1945-ig. Amikor a magyar hírközlők jelentették, hogy „csapataink rendületlenül törnek előre, de taktikai okokból átmenetileg 200 km-t ki kellett üríteni.” A pártállami propaganda ennél finomabban követte a valóságot, amikor csak féligazságokat közölt, azt, amit az érdeke megkívánt. Lásd Bajcsy Zsilinszky Endre élete, akiből valóságos bátor kommunistát csináltak 1945 után, mivel fegyverrel állt ellen az őt elvinni készülő Gestapo embereinek, majd a nyilasok kivégezték.
Arról már mélyen hallgatott a pártállami propaganda, és a mai „baloldal”, hogy 1910-ben a Békéscsabán élő család nézeteltérésbe keveredett Áchim L. Andrással, a Magyarországi Parasztpártot megalapító politikussal, akit Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére, Zsilinszky Gábor, Áchim lakásába behatolva, egy verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolylövéssel halálosan megsebesített. Az esetet önvédelemnek minősítették, a bíróság felmentette.

Az I. világháború után Bajcsy-Zsilinszky az ellenforradalmi szervezkedések középpontjába került és 1918-ban tevékenyen részt vett a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalapításában, emiatt később Bécsbe kényszerült emigrálni. A Tanácsköztársaság idején elfogták, de megszökött és Szegedre menekült. Itt publicisztikáival segítette a keresztény nemzeti gondolatot. Támogatását élvezték a nacionalista erők, valamint a Gömbös Gyula által vezetett néppártiak.

A proletárdiktatúra bukása után Budapesten a Szózat című napilap főmunkatársa, majd főszerkesztője lett.

Ugyancsak a Wikipédiából:

Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt
Utolsó vezető Gömbös Gyula
Alapítva 1924. november 13.
Feloszlatva 1928. szeptember eleje
Pártújság Szózat

Ideológia
antikommunizmus, antiliberalizmus, antikapitalizmus
Politikai elhelyezkedés szélsőjobboldal
Parlamenti jelenlét 1926 – 1928
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt (MNFP), vagy rövidebb nevén Fajvédő Párt egy szélsőjobboldali magyarországi párt volt. Önmagát „fajvédő pártként” definiálta és a kortársak is így nevezték.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik prominens tagja volt az annak ideológiai alapját adó Fajvédő kiáltvány (1924) szövegezője, Bajcsy-Zsilinszky Endre is.

Ez jutott eszembe, amikor blogbejegyzésem kiegészítéseként olvastam a fuhu.hu.-n „A korszak arca” című „pontosítást”.

Eleve meglepett, hogy a „Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése” című hatrészes értekezésemet két, (sokkal előbbi!) 1920-as, történelmi eseménnyel kívánta „pontosítani” a szerző. Arról nem is szólva, hogy írásom a Holokauszt 70. évfordulójára készült (1944-2014), amire később még visszatérek.

Lássuk a „pontosításra” kiragadott két példát 1920-ból. A Népszava két bátor újságírójának (Somogyi Béla és Bacsó Béla) brutális meggyilkolása, valamint a numerus clausus elfogadása.

„…..lehet, hogy Horthy maga személyesen nem vett részt a kegyetlenkedésekben, gyilkosságokban. Sőt, biztos: de nem csak tudott róluk, hanem irányította is őket, mint a Somogyi-Bacsó gyilkosság esetében láthattuk is….” – ezek a sorok a féligazságokra alapuló pártállami propagandára emlékeztetnek. Maga a brutális gyilkosság tény. Azt az akkori budapesti rendőrség könnyűszerrel és hamar felderítette. A felháborodás nagy volt, a korabeli lapok szerint Horthy is megdöbbent. És, ez nem képmutatás! Hiszen Ostenburg és társai gaztette (1920. február 17.) veszélybe sodorhatták a 12 nap múlva (március 01.) esedékes kormányzóválasztást. Ezt a körülményt kifelejtette a „pontosító” cikk. Pedig feljegyzések, jegyzőkönyvek vannak arról a kihallgatásról, amire Horthy a különítményeseket hívta felelőtlen tettük miatt.

A pontosítás részeként szívesen olvastam volna a Vízművek területén állott emlékmű, valamint az utcanevek rendszerváltás utáni sorsáról.

Apropó, Ostenburg. A pártállami propaganda (és a mai „baloldali” történetírás) elfelejti megemlíteni ennek a különítményesnek későbbi tetteit. Például, hogy személyéhez fűződik a ma is oly büszkén emlegetett és viselt Sopron „a leghűségesebb város” (Civitas fidelissima) elnevezés. A Tanácsköztársaság bukása után Ostenburg lett Sopron csendőrparancsnoka. Trianon (1920. június 04) után egy évvel, 1921. augusztus 28-án, pedig megtagadta Sopron kiürítését, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy a város végül Magyarország része maradhasson. A csendőrszázadainak segítségével a nyugat-magyarországi felkelés eredményeképp jött létre 1921. november 4-én a rövid életű Lajtabánság. A második királypuccs alkalmával (1921. okt. 20–23.) különítményével Sopronban állomásozott. IV. Károly királyhoz csatlakozott, aki Sopronban ezredessé nevezte ki. A „gárda vadászezred” elnevezést IV. Károly adományozta a csendőrzászlóaljnak 1921. október 21-én. A budaörsi csata után rövid ideig fogságban volt, majd 1921. október 25-én amnesztiában részesült.

Hasonlóan nem teljeskörű a numerus clausus bemutatása. A fejléc illusztrációban is jól olvasható, hogy a diszkrimináló törvény 1920. szeptember 24-én lépett életbe. Megint kimaradt egy (fontos) dátum: 1920. június 04., azaz „Trianon”, melyre szinte azonnali válasz volt a kor szellemére jellemző „szegedi gondolat” megtestesítője: a numerus clausus.

Egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy „…A történelemtudomány Európa első zsidótörvényének nevezi a numerus clausust…”

Karsai László definíciója sokkal helytállóbb, miszerint „…ez volt az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye…” – (Beszélő 2007. március, Évfolyam 12, Szám 3 » Befejezetlen múlt) majd ugyanott: „…nem Horthy kezdeményezte a numerus clausus törvény beterjesztését, legfeljebb jóváhagyólag tudomásul vette…”

Érdemes megnézni (a neten is megtalálható!): kik szavazták meg a (magyar) numerus clausust? Az országgyűlési jegyzőkönyv szerint a parlamenti vita valóban „zsidózásba” torkollott. A szavazáson azonban pl. nem vett részt Gömbös Gyula, mert a törvény szövegét „gyengének” tartotta, mivel az egyértelműen nem nevezte meg a „zsidókat”. Ugyanakkor a törvényt megszavazók között két képviselőt is találtam (későbbi budapesti főpolgármesterek), akik a szavazás után 25 évvel (1945), mint „zsidómentők” vonultak be a főváros történetébe. Mintegy bizonyíték, hogy a Holokauszt nem egyenes következménye a numerus clausus-nak.

Már csak azért sem, mert a 30-as években járhatott egyetemre Radnóti (Szeged) és Ságvári (Debrecen) is. Sőt, Ságvári 1935-ben a Magyar Izraeliták Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetője lett. 1936-ban az államtudományok doktorává avatták.

Amiről viszont nemcsak a pártállami propaganda, de a magyar történetírás is hallgat, az a hírig. Trianont követően az izraelita vallású diákokat társaik nem engedték vizsgázni, pontosabban agyba-főbe verték a vizsgára várót, és így akadályozták meg tanulmányai befejezését.

Jellemző a velünk élő a pártállami propagandára, hogy az 1942-ben történt újvidéki vérengzés említésekor még ma is elhallgatják, hogy az összes hadviselő fél közül egyedül Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.

Ugyancsak nem ildomos idézni a Petőfi körben 1956-ban (talán Háy Gyulától származó, és) elhangzott megállapítást, miszerint „Rákosi több kommunistát végeztetett ki, mint Horthy egész kormányzósága alatt”. És nem ildomos emlékezni az 1993. szeptember 04.-i Horthy újratemetésre, ahol (kissé viccesen) azt figyelték, hogy ki vesz részt rajta hivatalosan, és ki magánemberként. Mindenesetre akkor valami konccenzus volt a parlamenti pártok között. (vajon mára hova tűnt?)

Az akkori Magyar Hírlap szerint Horthy Miklós újratemetésének előestéjén „a zuhogó eső ellenére több mint ezer ember” vett részt a Vérmezőn a Demokratikus Charta rendezvényén. A szervezők szerint ez nem ellen-újratemetés, csupán végső búcsú a Horthy-korszaktól.

Konrád György író, a szervezet szóvivője így fogalmazott: „Szabad akaratunkból veszünk búcsút a rendszertől, amely egymillió embert küldött a halálba.”

A kenderesi újratemetésen mintegy 50.000 fő vett részt, hány volt közülük a Főkormányzó híve, tisztelője és hány a „kíváncsiskodó”, nem tudni. Mindenesetre az arány 1.000 vs. 50.000 jól mutatja, hogyan érez egy ország, annak népe. Ez mutatkozott meg az 1990-es első szabad választáson is, ahol a piacgazdaságot hirdető és támogató SZDSZ alul maradt a nép-nemzeti MDF-fel szemben, aminek miniszterelnök jelöltje egy horthysta kormánybiztos fia volt (ifj. Antall József).

Mint az elején jeleztem, a Horthy-ról szóló hatrészes értekezésemet a Holokauszt 70. évfordulójára (2014) készítettem. Meggyőződésem, hogy az antiszemitizmus borzasztó mélyen itatja át a magyar lelket. A nagyvilágban sehol sem tapasztaltam azt, amit Magyarországon, hogy bármilyen, egyszerű hétköznapi beszélgetés, társalgás közben szóba ne jöjjön valami „zsidó” téma.

Elárulom, hogy egy lelkem mélyén szunnyadó történet vezetett ennek a hatrészes blogbejegyzésnek (A Horthy korszak 1938-1945 – a Magyar Királyság megszűnése) megírásához.

Szomszédunk, pontosabban Apámék szomszédja, volt Zámbó Laci, akivel még a háború alatt került barátságba, mert hasonló volt a gondolkozásuk. Pártállásról, párttagságról nem esett szó, annyira nem voltak bizalmas kapcsolatban. Történt, hogy Lacit kinevezték háztömbbizalminak. Így az ő feladata lett a házban élő „zsidók” összeszedése és elkísérése a Józsefvárosi pályaudvarra.

Az „út az ismeretlenbe” nevű csapatjáték résztvevői izgultak, hogy időben odaérjenek, nehogy bajuk legyen. Laci pedig nyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj. Bízzanak benne. A kis csapat aztán (gyalog) elindult. Kb. délután hatra értek a Józsefvárosi pu.-ra, ahol közölte az ott szolgáló katonával: „Meghoztam a zsidókat.” Mire a katona: „Maga megőrült? A vonat már rég elment”. „Akkor most mit csináljak?” – kérdezte Laci. „Itt ugyan ne hagyja ezeket! Vigye vissza ahonnan hozta, aztán holnap hozza ide időben!” Laci még kért valami igazolást, elvégre ő volt a háztömbbizalmi. A kis csapat tagjai pedig tudták, hogy többé nem mehetnek vissza lakásaikba.

Laci a háború után a kommunista párt segítségével helyezkedett el, borbély lett a Köztársaság téri Pártházban. Az 1956. október 30-án ott történtek nagyon megviselték. A november 04-i szovjet beavatkozást követően a párt felhívására az elsők között jelentkezett fegyveres karhatalmi rendfenntartásra („pufajkás”). Egy ilyen járőrözés közben érte a halálos lövés Csepelen. A golyó hátulról fúródott belé, tehát nem tűzharcban halt meg. Temetéséről a párt gondoskodott, ahol többen éltették (részben illegális) munkásmozgalmi munkásságát, miközben felesége a koporsóra borulva, zokogva kiabálta: „Mindig mondtam, hogy hagyd a francba a zsidókat! Sosem hallgattál rám!”

A Holokauszt 70. évfordulójára írt hatrészes blogbejegyzésemet ezzel fejeztem be:
Mindezek ismeretében nem lehet, és nem szabad Horthy Miklós kormányzósága utolsó hat évében (1938-44) történtek felelősségét egyetlen személyre hárítani. Persze, így utólag, könnyű okosnak lenni, és megmondani, hogy mit tehetett volna. Itt érzem a történészek felelősségét, ill. felelőtlenségét, akik mai ésszel, és a történelmi anyag teljes ismeretében próbálják elmagyarázni a 70-75 évvel ezelőtti események összefüggéseit, mozgatórugóit.

Azzal vádolják Horthyt, hogy nem csinált semmit a náci megszállás és a vidéki deportálások ellen. Ez a vélekedés valójában súlyos önkritika, és egyúttal annak tudatalatti beismerése, hogy a magyar nép „vezér” nélkül, önállótlan, cselekvésképtelen. Ami, valószínűleg a jellegzetes magyar mentalitásból fakad, miszerint mindig kell valaki vagy valami, amire, akire a felelősséget hárítani lehet. Elvégre, mi – alapjába véve – jók vagyunk, a jelen történései, bűnei pedig eleve megbocsátva, hiszen a Himnuszunkban is benne van:

„Megbűnhődte már e nép,
A múltat s jövendőt!”

A Holokauszt év keretében, és hetven év távlatából Horthy felelőssége eltörpül amellett, amit a magyarság többsége nem tett honfitársai megmenekülése érdekében, még akkor is, ha a nemzettestből való kitaszítás folyamata a Kormányzó hivatali idejére esik.
Nincs nemzeti bűntudat. Sosem volt.

A Horthy korszak I.
A Horthy korszak II.
A Horthy korszak III.
A Horthy korszak IV.
A Horthy korszak V.
A Horthy korszak VI.

Kampány

Hogy megindult, az kétségtelen. Például azon az oldalon is. Azt írja a „Demokrata” nevű, a kormány propagandaközpontja által diktált irományokat éjt nappallá téve közlő akármicsoda, hogy:

„Gyurcsányné bejelentette a dollárbaloldal koalíciót”

A cím igencsak jellemző szöveg. A dollárbaloldalozás abszolúte megszokott, a FIDESZ-KDNP kampány szerves és elmaradhatatlan része, regnálóék ezzel adják tudtára a nagyközönségnek, hogy a baloldal külföldről kapott pénzt a kampányra, és ezért a pénzért, ha győz a választáson, az adományozók kérnek majd valamit. Általában hazaárulást szoktak kérni, amelyre, mint tudjuk, az itteni ellenzék nagyon is hajlamos, hiszen már korábban is, és még lefizetés nélkül is magáénak vallotta a halódó Nyugat elvárásait. Tiszta hülyeség lenne a Nyugat részéről, hogy amit önként és dalolva úgyis megcsinálnak, azért még le is fizessék őket. Ezért valószínűbb, hogy a dollárbaloldalozás a hülyeség, mivel a hivatalos Nyugat más összegekhez van szokva. 8 millió dollár esetében a portás is csak legyint.

A válasz arra, hogy az egyesek szerint már nem is halódó, hanem elhalálozott Nyugat (köszönettel Schmidt asszonynak a fontos információért) miket és miért vár el minden EU tagtól, az az alábbiakban összegezhető:

  • Minden tagállam segítsen a menekültkérelmek elbírálásában azoknak a tagországoknak ahová sok migráns érkezik (migráns kvóta). Ez nem befogadást jelent, egyáltalán nem azt, mivel az elbírálás után az összes olyan migráns, aki engedélyt kap tőlünk az EU-ba való belépésre, csak addig marad itt, amíg a legrövidebb úton, és/vagy a leggyorsabban nem éri el a nyugati határt. Hogy ezt az egyszerű tényt nagyjaink miért képtelenek fölfogni, az rejtély. Nem hallottak még a schengeni nyitott határokról? A miniszterelnök úr évek óta erről a nem létező kvótaveszélyről vészkiáltozik, és nehéz eldönteni, hogy a népet hülyíti vele, vagy magának sincs elég esze ahhoz, hogy fölfogja. Az utóbbi időben kezem azt hinni, hogy mindkettő.
  • Senkit ne érhessen hátrány sem jogi, sem társadalmi vonalon, és minden ember élhessen úgy, ahogy ő maga szeretne, ha ezzel másnak kárt nem okoz. Ehhez az élet minden részletét ismernie kell, hogy tudjon dönteni. A magyar kormány (= miniszterelnök úr), azt akarja, hogy a lakosság, és főleg az ifjúság ne ismerjen meg semmit, hanem szó nélkül kövesse az ország jelenlegi elvárásait (ószövetségi szabályok + gender). Hát igen, az illiberális állam, rideg, titkolózó, kegyetlen és kérlelhetetlen. A szabály alól egy kivétel van, a „Ne lopj!” parancs, azt ugyanis nálunk a miniszterelnök úr által kijelölteknek nem kötelező betartani. A brancson kívülieknek persze igen.
  • A szomszédunkban háború folyik. Ennek a háborúnak a kimenetele fogja eldönteni, hogy a világ visszatér-e az egymásra állandóan acsarkodó nemzetállamok agresszív, területrabló háborúinak korszakába, amelyben majd sok helyen folyik a harc sok áldozattal, vagy újra beköszönt a békés korszak. A békés korszakban a pszichopata tömeggyilkosokat nem örök időkre választják meg korlátlan hatalmú elnöknek 83 százalékkal, hanem oda irányítják őket, ahová valók. Ahogy a FIDESZ szokta mondani a kommunistákról (és Putyin is az): a történelem szemétdombjára.

Az észbelileg kevésbé versenyképesek számára: a miniszterelnök úr által „háborúpárti”-nak minősített ellenzék szeretne a békés korszakba visszatérni, ám ennek feltétele, hogy nem szabad odadobni a zsákmányt a ragadozónak, hanem a területszerzés mindenáron való megakadályozásával el kell tántorítani a mostani és a leendő agresszorokat attól, hogy egyáltalán támadásra gondoljanak. Ezért háború (védekezés) párti a Nyugat. A békepárti miniszterelnök úr inkább mindent átengedne az agresszoroknak, csak béke legyen! Kíváncsi vagyok, mit tenne, mikor Magyarország kerül sorra, ugyanis ha védekezni kezdene, akkor ő is háborúpárti, ha meg szép békepárti módon átengedné az országot akárhányadik orosz tartománynak, akkor önmagát meghazudtoló nemzetáruló.

A fenti pontokban leírtak azért borzalmas dolgok, mert szembe mennek miniszterelnök úr lángelmés/hagymázos (nem kívánt törlendő) elképzeléseivel, mely szembe menéses esetekben a „hazaárulás” definíció automatikus.

Hogy a miniszterelnöki törekvések szembe mennek az általa sokszor hangoztatott józan ésszel? Hát persze. Lehet mondani. De az állítólag kiváló képességű népünk a „mi magyarok”, valahogy mégis benyeli mindet. Talán mert sok választó nem érti, magyarázni viszont nem divat. Hogy miért, azt majd kideríti valaki – ha ugyan egyáltalán. Kinek lenne fontos, tessék mondani?

A cím további érdekessége, hogy a Márki-Zay és csapata által az amerikai ismerősök révén begyűjtött négymilliárd forintnyi dollártól Dobrevék álltak a legtávolabb. Mivel MZP nem csak a FIDESZ-t, hanem az ellenzéket is le akarta váltani, mindenkit megkért, hogy húzódjon hátrább, és maga vitte a kampányt a pénzből, így aztán Dobrevék dollárral való ellátottsága nulla lett. Vesztettek is. MZP-t ugyan le lehet dollárbaloldalozni (bár az is hülyeség, mivel ő kifejezetten jobboldali), de a DK-nak ahhoz nincs köze. Még ha tudott a pénzről, amelyet MZP-ék költöttek el, akkor sem. Következtetés: ebben az esetben a Dobrevéket dollárbaloldalozó vagy hazudik, hogy átverjen minket, vagy hülye. Lehet választani.

A dologhoz hozzátartozik, hogy az MTVA, a Rogán féle kampánycsapat és a NER sajtóbirodalom összesített pénzigénye a FIDESZ propaganda biztosításához több mint évi 200 milliárd, melyet fideszék a mi adónkból vesznek el  (igen, jól tetszik tudni, abból, amelyből a tanárok fizetésemelésére nem teliik). Ez a >200 milliárdnyi közpénz ötvenszerese a Márki-Zay Péterék által begyűjtött dollárösszegnek (minket tehát a saját pénzünkből vernek át), ám érdekes módon a közpénzbagázs ezen égbekiáltó lopásáról senki nem beszél, a dollárbaloldalról meg mindenki. Hogy miért van így, az rejtély. Filmekben látott hősi népünk, melyet a legkisebb igazságtalanság is irritál,  mégsem hősi annyira? Vagy erre hivatott értelmiségünk elfelejti felvilágosítani?

Arról hogy az ötszavas cím ne csak falrengető ostobaságokból álljon, hanem legyen benne egy kis erkölcsi mélység, a szerkesztő gondoskodott. Azt írta, hogy Gyurcsányné. Mint már sokszorosan megtudhattuk az érintettektől, Gyurcsányné az Gyurcsány Ferenc édesanyja, a felesége, Dobrev Klára viszont önálló politikus, aki már akkor az volt, mikor Gyurcsány még nem, és akinek nem Gyurcsányné a neve. Szerkesztrőm persze tudta mit csinál, hiszen ezzel két legyet is ütött egy csapásra:

  • egyrészt ledegradálta Dobrevet a „feleség” szintre, ami fideszéknél tudjuk mit jelent (szinte hallom a kamasznyerítést a szerkesztőségből kiáramlani, tán még egy vak komondort is beszereztek, hogy képben legyenek),
  • másrészt jelezték, hogy úgyis Gyurcsány lesz a vezér, őt meg az egész ország gyűlöli, tessék hát mindenkinek az országosan előírt viselkedésformát követni, ha Dobrev bármit elő merészelne hozni.

Jobb helyeken ennyire ócska morális szinttel még a helyi italmérésből is kinézik az embert, de nálunk ez valahogy normális és megszokott. A „Jobb hely” elnevezésre már régóta nem pályázhatunk. Hogy az (általában önkinevezett) erkölcsbíróink hol vannak ilyenkor, az nagy talány, esetleg szelektív olvasási stílusuk a bűnös, mert ki-, kihagyja a fontos információkat.

Kemény helyretétel tőlük nem telik. Persze attól még ott ülnek, ahol, naponta hoznak pár ítéletet, és láthatóan jól elvannak ott. A teljesítményüket ítélje meg mindenki maga.

Én a címet felterjeszteném világrekordra. Öt szóban ennyi mínuszt nehéz ám összeszedni úgy, hogy bemutassa, mennyire ostoba, rosszindulatú és alacsony morális szintű a szerző.

Hát még ha ő csak a címet adta!

Harmadszor is a brüsszeli jelölésről

Látom Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőt az Egyenes Beszédben. Azt mondja: ő biztosan nem szavazza meg Ursula von der Leyent. Akkor sem, ha a baloldali frakció ülésén kedvező válaszokat ad a baloldali képviselők kérdéseire, mert az eljárást elfogadhatatlannak tartja.
Utána Donáth Anna következik a Momentumtól. Ő is azt mondja, hogy ma nem szavazná meg, az eljárás miatt. Utána átkapcsolok a német közszolgálati tévére. Ska Keller, aki a zöldek csúcsjelöltje volt, azt mondja egy stúdióvitában: jelenleg nem lát okot arra, hogy megszavazza.
Bejátszanak egy felvételt, amelyen Katarina Barley, a német szociáldemokraták listavezetője, eddigi igazságügyminiszter mondja ugyanezt. Egy néző küld be egy kommentet az adásba: lehet-e von der Leyen Orbán és Kaczyński támogatásával bizottsági elnök? Ha a szociáldemokraták és a zöldek testületileg nemmel szavaznak, akkor von der Leyennek csak a szélsőjobboldaliak szavazatával lehet többsége. Ha egyáltalán azok rá szavaznak. Vajon, ha nem puhulnak meg a szocialista és zöld képviselők, kitart-e a jelöltség vállalása mellett?
Mindenki arra számít, hogy többségükben megpuhulnak. De ha nem?
*
Persze, mást is hallok. Például azt, hogy Rogán szerint a Orbán telefonon beszélt von der Leyennel, és megkérdezte tőle, hogy tisztelni fogja-e bizottsági elnökként a magyarokat, és ő igent mondott. Nem kétlem, hogy ez így történt. Csak éppen nem volt szó a bevándorlásról, nem voltszó a kereszténységről, és nem volt szó a nemzetek Európájáról. Rogán ezeket a szempontokat nem említette. Azokra bizonyára nem kérdezett rá, mert azokra nem kapott volna kielégítő választ.

Minimálbér: mennyi az annyi?

Most, hogy egyre-másra jönnek a riasztó hírek a kis boltokeól, és vannak települések, ahol anyagi okok miatt ezek az üzletek a hét egy napján – döntően hétfőn – zárva tartanak, ideje lenne leszámolnunk a magas minimálbér dicséretének mítoszával.

A magas minimálbér ugyanis nem a munkavállalóknak jó, hanem a politikusoknak. Azok közül is csak azoknak, akik kedvelik a szemfényvesztést, szeretnek nagyot mondani, hajhásszák a népszerűséget, és az sem érdekli őket, hogy mi ennek az ára.

A munkavállalónak ugyanis nem az a jó, ha néhány ezer forinttal magasabb a minimálbére, mint korábban, hanem az, ha van munkahelye, és annyi a fizetése, amiből képes eltartani a családját. Magyarországon ma minimálbérből családot eltartani nem lehet, átlagbérből is csak akkor, ha a házastárs (élettárs) szintén dolgozik, vagy van máshonnan származó jövedelmük, esetleg egy gazdag rokonuk Amerikában.

Aki a magas minimálbérrel dicsekszik, az megtéveszti azokat, akik nem értik az összefüggéseket. (A magas átlagbér már jobb mutató.) A magas minimálbér ugyanis – azonos járulékot feltelezve – többe kerül a munkaadónak (gyárnak, hivatalnak, vállalkozásnak), de még az alacsonyabb járulék esetén sem biztos, hogy a munkaadó új munkahelyekkel bővíti a cégét. Ha jóval alacsonyabb a munkavállaló után fizetendő járulék, akkor persze elképzelhető, hogy új dolgozókat vesz fel, de valószínűbb, hogy „beéri” azzal, hogy a régieket megtartja.

A munkaadó akkor vesz fel új munkaerőt, vagyis, akkor növeli a foglalkoztatottságot, ha bővül a piac, vagyis, több terméket tud eladni, mert növekszik a fogyasztás. Vagy még nem bővül, és még nem növekszik, de belátható időn belül komoly esély látszik erre. Utóbbi, mármint az esély, nem bemondásra megy. Nem úgy van, hogy egy pávatáncban jártas személy ezt mondja, de még úgy sem, hogy a magyar gyerekek fenekén lévő piros pöttyökről regélő tündérmesélő nagyot álmodik.

A fogyasztás akkor bővül, ha vannak beruházások és van hitelezés. Normális hitelre kell gondolni ebben az esetben, olyanra, ami motorja a gazdaságnak. Vagyis olyanra, amit a munkavállaló, vagy a munkaadó különösebb megrázkódtatás nélkül vissza tud fizetni.

Egy kormány dicsekedhet azzal, hogy emelte a minimálbért, de a közgazdászok, valamint mindenki más, aki képes a józan eszét használni, tudják, hogy ez csak üres fecsegés.

Ha már mégis muszáj dicsekedni, akkor a minimálbér helyett az átlagbérrel kellene büszkélkedni. De még inkább ez utóbbinak a vásárlóértékével. Ha az emberek a jövedelmükből többet tudnak vásárolni, vagyis, nő a fogyasztás, akkor gyarapodik a gazdaság és beindul a növekedés.

És akkor már (majdnem) mindegy, hogy mennyi a minimálbér.

Szorul a hurok?

Azt becsültem Horn Gyulában, ha szorult nyakán a hurok mindig megérezte mit kell tennie ahhoz, hogy levegőhöz jusson. Igaz,  nem csak ezért a képességéért ellenségei és ellenfelei által is tisztelt és elismert politikus volt.

Mai alteregója akit ugyan közel sem tisztelnek annyian még sajátjai között sem, nem hogy ellenségei és ellenfelei sorában mint a nagy elődöt, ma délután szemrebbenés nélkül magára ölti vezénylő tábornoki ruháját és  bejelenti – mint a spanyol viasz feltalálója – mindazokat az intézkedéseket, melyet hetek óta követelnek tőle a hazai szakemberek és politikusok! Mostanság már külföldről is fejcsóválva nyilatkoztak a hatékony intézkedések elmaradása miatt.

Szóval Miniszterelnök úr, Ön kiáll és közli velünk, hogy ami tegnap volt mára nem érvényes, és a keresztény konzervatív elme ismét győzedelmeskedik az liberális európai téveszme fölött, s ahogy eddig is úgy most is tanulhat majd a vétkes unió az Ön éleslátó és hatékony intézkedéseiből.

Ja, hogy az összehasonlító táblázatok tényszámai és az operatív törzs által mondottak, valamint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter állításai olyan messze állnak    a valóságtól, mint az Ön decemberre beígért vakcinája a realitástól az ne zavarja Önt! Vágja nyugodtan képünkbe az új intézkedéssorozatot, melyet saját kútfőjéből kipattant szikraként ad majd elő, csakúgy mint Zeus atyánk a villámait.

És áldott legyen az Úr neve, hogy ismételten meglazul a kötél a nyakán és újabb nagy lélegzethez jut, miként nagy elődje az az Ön szerint „pufajkás komcsi”.

Uff, én beszéltem.

Hülye, hülyébb, leghülyébb…

Nagyon szegényes a nyelvünk, mert nincs tovább. Ezzel most vagyok kénytelen szembesülni, amikor keresem a fokozatokat azoknak a politikusoknak a jellemzésére, akik egymást túllicitálva igyekeznek még a leghülyébbnél is hülyébbnek mutatkozni. Pontosabban: nem biztos, hogy annyira hülyék, mint amennyire mutatni szeretnék, de a választást megelőző kampány finisében úgy gondolják, minél jobban tromfolják az előttük megszólaló hülyét, annál biztosabb lehet a pozíciójuk egy esetleges következő fideszes kormányzatban.

Ebben a virtuális versenyben nem akarom minősíteni a legrangosabb politikust, mert ő egészen biztosan nem hülye. Az kétségtelen, hogy gátlástalanul beszél hülyeségeket, de akármiben le merném fogadni, hogy ő pontosan tudja, mi az igazság, és mekkora hülyeség mindaz, amivel a híveit eteti. Saját hazugságának lett a foglya, amit talán nem is ő talált ki, de kétségtelenül bejött neki és a politikájának. Sikerült a falra festenie egy ördögöt, előcsalogatnia egy olyan mumust, amelytől már nappal is félnek gyermeteg eszű hívei.

Mert a hülyeséget leginkább a gyermeteg hülyékkel lehet elhitetni. Mondjuk az olyanokkal, mint az az idős pesterzsébeti nyugdíjas, aki kockás füzetlapra írt kusza betűivel kezdett kampányolni az MSZP ellen. Többek között azt írja, azért pártolt el a baloldaltól, mert „Európában látjuk, hogy milyen szörnyűségek történnek, nőket molesztálnak, robbantgatnak, embereket gyilkolnak, nem szeretném, ha itthon is előfordulna…” Ki a fene akarja, hogy itthon is ilyesmik történjenek? Azokon a menekülteken és letelepedési kötvénnyel beengedett ezreken kívül, akiket éppen a kormány hozott be az országba, egyetlen migráns sem akart nálunk maradni. Még a falra festett ördögök is tovább álltak innen. Sajnos azok a magyar fiatalok is, akiket jó lett volna itthon tartani, de a hülyeséggel élhetetlenné tett országból inkább elmenekültek.

A hülyék mindenütt köztünk élnek, és már azt sem szégyellik, hogy hülyék lettek. Ott van például az a csongrádi „alaphülye” is, aki rendőrt hívott egy fodrásztól kilépő fiatal lányra és az édesanyjára, akik csak az esőtől védték kendővel az új frizurájukat. Úgy megrémült tőlük, hogy kihívta a rendőröket, mert azt hitte, hogy csadort viselő, veszélyes migránsok akarnak randalírozni az utcájában. De a rendőrök sem piskóták, képesek voltak „kiszállni” a helyszínre és igazoltatni a kendős magyarokat, ahelyett, hogy a telefonálót kisérték volna kényszergyógykezelésre.

Persze a hülyénél is vannak hülyébbek. Ott van például egy Jelen Tamás nevű zuglói fideszes képviselőjelölt, aki egy „beszédes” mémet tett közzé a neten: szerinte a választás arról dönt, hogy a 2030-ban a Balatonon bikinis csajokat, vagy csadoros nőket látunk-e majd strandolni. De akinek ez nem elég riasztó hülyeség, annak még hozzátette: ha az ellenzék nyer, Zuglóban „elszabadulnak a demográfiai folyamatok”, ami után a kerület „no-go zóna” lehet. Persze ha most a Fidesz nyer, akkor még legalább ezer évig megmaradunk magyarnak. Ez tuti. Mármint az ezer év.

A hülyébbek közé sorolt az ifjabb dr. Lomnici, a CÖF szóvivője is, aki egy vidéki gyűlésen arról beszélt, hogy Nigéria lakosságának több mint a 80 százaléka, legalább 100 millió ember AIDS-es. Egy általa terjesztett hír szerint nigériaiak megerőszakoltak svéd lányokat, akik közül 5-ből 4 biztosan elkapta a HIV-fertőzést. Hogy a számok nem igazak? A CÖF-ös embert ez nem izgatja, mi is így járhatunk, ha ide özönlenek a nigériai AIDS-terjesztők.

A leghülyébbekről hosszú volna a felsorolás. Ábécé sorrendben leírhatnánk valamennyi, kormány-, fideszes és KDNP-s szóvivő nevét, bár egyikükről-másikukról föltételezhetnénk, hogy a lelke mélyén pontosan tudja, mekkora hülyeségeket terjeszt, de a hivatal kötelez. A baj olyanokkal van, mint például Tálai András, Kósa Lajos, Németh Szilárd, akikről fel sem tételezhető, hogy fel tudják fogni azt a rengeteg marhaságot, ami elhagyja a szájukat.

Sajnos újra és újra muníciót kapnak. A főnökük péntek reggeli szeánszában arról vizionált, hogy ha „nemzeti” kormányt választunk, akkor Magyarország magyar ország marad, de ha egy „internacionalista” (lásd liberális) kormány következik, annak tagjait Soros György nevezi majd ki, hogy elveszejtse és bevándorló országgá tegye hazánkat.

Nem volna hülyeség kipróbálni, mi történne, ha lelepleződne az a rengeteg hülyeség, amivel traktálják a hülyéket a hülyébbek.

 

Új arisztokrácia 2.0

Az egyik amerikai egyetemen professzorkodó barátom mesélte, hogy az egyetemi évek alatt szövődő barátságok ott egy életre elkísérik a diákokat. Segítik egymást, soha nem engedik el egymás kezét. De így van ez Hollandiában is, az egykori kollégiumi szobatársak egy életre „szövetkeznek”. Nem is értem, miért kellene ennek másképpen lennie mifelénk?

 

Ma már büszke vagyok rá, hogy mindig jó iskolába jártam. Annak idején nem is nagyon értettem, miért faggatta édesanyám a Hunyadi téri piac minden ismerős kofáját, boltosát, hogy melyik iskolát tartják a környéken a legjobbnak. Aztán kiválasztotta nekem a felsőerdősori általános iskolát, ahová csak fiúkat vettek fel. Szuper jó osztályba kerültem, ahonnan aztán egyenes út vezetett a Kölcsey Gimnázium következő, koedukálatlan, szuper jó osztályába. Amikor ötven évvel az érettségi után találkozunk, akadémikusok, professzorok, kutatók, menő informatikusok ülünk az asztal körül.

Logikusnak látszik, hogy amikor a saját gyerekeink lettek iskoláskorúak, mi ugyanezzel a módszerrel kerestünk nekik is alma matert. És a módszer az ő esetükben is bevált. Mindketten életre szóló barátságokkal a tarsolyukban léptek tovább az egyetemre, ahol aztán cserediákként, újabb külföldi barátokkal bővítették ezt a kört. Ma, felnőttként, a fiam is, a lányom is, jó szívvel ápolja ezeket a kapcsolatokat, s amikor úgy adódik, a volt évfolyamtársak segítik egymást a szakmai előrejutásban is.

Sokunknál kiverte a biztosítékot, amikor az egykori Ménesi úti Bibó Szakkollégium „öregdiákjai” magukhoz ragadták az ország vezetését. Áder János, Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Handó Tünde, Kövér László, Lévai Anikó (Orbán Viktor felesége), Mráz Ágoston, Papcsák Ferenc, Simicska Lajos, Szájer József , Vida Ildikó, Völner Pál, hogy csak néhányat említsek. Akik letették a hűségesküt a klán fejének maradtak, akik szembe mentek vele, elbuktak.

Ők lettek a XXI. századi Magyarország új arisztokratái. Az ő gyerekeik már kivétel nélkül jó iskolákba jártak. Belekóstoltak a hazai egyetemek életébe, aztán a legtöbbjük elindult világot látni. Egy-két év Oxfordban, a Harvardon, Cambridge-ben… Ezek a kiruccanások senkinek sem ártottak. Aztán hazajöttek, mert itthon szép karrier várja őket. Pályájuk már nem az idősödő miniszterelnöktől, sokkal inkább a lányától, a vejétől függ.

A Corvinus Egyetem marketing tagozata jelenti most a Bibó kollégiumi összetartozás kulcsát. Hírek szerint a közpénzből vastagon kistafírozott Magyar Turisztikai Ügynökség berkeiben találtak egymásra Orbán Ráhel egykori évfolyamtársai. Ők hajtják fel a külföldi vendégeket Mészáros Lőrinc szállodái számára, százmilliókért gyártanak reklámfilmeket Vajna tévéjének, és már a divatszakma irányítását is a kezükbe vették, mert a miniszterelnök lánya régóta érdeklődik – többek között – a divat, és a társadalom elitjét kiszolgáló más ágazatok iránt is. A minap „szuperluxi” vacsorán vett részt a „barátokkal” az Ybl-palotában, ahol a tudósítások szerint érezhető volt, hogy mostantól a divatvilágot a felségterületének tartja.

Kezdi megtalálni a helyét és vezetőjét az új arisztokrácia 2.0 is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK