Kezdőlap Szerzők Írta Stephen Elekes

Stephen Elekes

Avatar
29 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Itt a Szabad Európa Rádió – internetes magyar nyelvű adása elé

Sokaknak meglepetést vagy csalódást fog okozni a jövőre tervezett magyar nyelvű adás beindítása. Azért nem írok „újraindítást”, mert ennek az amerikai kezdeményezésnek valójában semmi köze a negyvenkét éven (1951-1993) keresztül sugárzott (és megszokott) klasszikus rádióhoz, rádiózáshoz.

A jövőre induló, modern, 21. századi technológiát (computer – internet) alkalmazó, hírforrás kezelését a kihalófélben lévő egykori hallgatók már nem is nagyon értik. Szomorúan veszem tudomásul, és közlöm (a még élő) egykori hallgatókkal, hogy jövőre végleg el tűnik „A” Rádió (a Szabad Európa), fiatalságunknak még az emléke is. A demokrata párti Clinton elnök 1993-ban elsőként szüntette meg a magyar nyelvű adást. Mára pedig a rádió, mint olyan, is feledésbe merült. Géza (Cseke László) halálával, pedig az enyészetté vált a múlt is. Véget ért a beat-korszak, a lemezbemutatók hosszú sora. A Forgószínpad zenés műsora, jellegzetes nyitószámával, a „Happy Days Are Here Again”, mint a Vasfüggöny idejének jellegzetes szignálja ugyancsak nosztalgikus emlék a ma nyugdíjasainak. Már csak azért is, mert a jövőre induló internetes „SZER” valójában egy honlap (hírportál) lesz, sok-sok információval és politikával.

Örülhet a hazai ellenzék, mert azt kapják, amire napjainkban egyre kevesebben emlékeznek. Hányan tudják, hogy a napokban elhunyt Konrád György elsőként vállalta, hogy saját hangján szólaljon meg az akkor még hivatalosan tiltott, ellenséges rádióállomásnak és juttassa el gondolatait a hazai hallgatóságnak. Furcsa mód épp ettől a (kezdetben CIA által finanszírozott) Rádiótól várja a jelenlegi hazai „baloldal” a jobboldali médiatúlsúly megszüntetését, vagy legalábbis enyhítését. Az amerikai demokrata párt mellett lobbyzó magyar származásúak is elégedetten dőlhetnek hátra: „ismét van Szabad Európa”! Hogy ettől helyreáll-e majd a médiaegyensúly, majd döntse el a hallgató, pardon az internetes oldal, hírportál olvasója, látogatója. Közben

a diktatúrával vádolt Orbán is mennybe fog menni, mondván lám-lám teljes a szólás-, és sajtószabadság, hiszen semmi akadálya az USA által finanszírozott internetes hírportál magyarországi működésének.

A civilszervezetek is megnyugodhatnak, minden kérésüknek, követelésüknek helyt ad majd, sőt időnként helyszíni videó közvetítéssel is szolgál az internetes SZER (RFE/RL).

Arról még nincs konkrét szó, hogyan működik majd ez a hírportál. Honnan fognak szerkesztőket toborozni? Találnak-e pártatlan, semleges és mindenre nyitott újságírókat, akik kizárólag a történésekről számolnak be, minden sallang, kommentár és jelző nélkül. Aztán majd a felnőttnek tekintett „hírfogyasztó” maga dönti el azt, hogyan értelmezi az ott közölteket.

Bevallom, eleve halva született ötletnek tartottam és tartom, hogy külföldről vár bármilyen segítséget a magyar ellenzék. A jelenlegi politikai helyzetet 2010-ben az akkori baloldali kormány szúrta el. Mai napig nincs magyarázat, és pontos (világos) felmérés és kiértékelése az akkor történteknek, ami kétharmados többséghez juttatta a Fideszt. Ez az iszonyatos baloldali vereség adott vérszemet (és törvényi felhatalmazást) a jelenlegi hatalomnak, mely keresztény, nacionalista szólamaival (egyelőre) megdönthetetlennek tűnik. Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi hírportáltól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

A kritikus hazai közvélemény (élén az értelmiséggel) csak nem akarja felfogni, hogy megváltozott a világ, vége a hidegháborúnak, és 26 évvel ezelőtt épp a demokrata párti Clinton elnök szüntette meg a SZER öt kelet-európai országba sugárzott műsorait, arra hivatkozva, hogy „kitört a világbéke”. Hiába figyelmeztette elődje, a republikánus párti Bush elnök, hogy a „kommunizmus” nem szűnik meg egyik napról a másikra, a Rádiót (SZER) még (legalább) tíz évig üzemeltetni kell, és ezzel segíteni az átállást a kapitalizmusra és a demokráciára. Clinton beiktatása után szinte azonnal bezáratta a Kelet-Európának (értsd alatta volt Varsói Szerződés országok) anyanyelven sugárzó stúdióit. A müncheni központot (elsősorban anyagi megfontolásból, beleértve a sokkal gyengébb munkajogi feltételeket) áthelyezték Prágába. A SZER-nek akkor már csak a neve emlékeztetett a hidegháborús időkre, a prágai stúdió(k) elsősorban a volt Szovjetunió nyelvein sugárzott tovább. Ezért megmaradt az RFE/RL elnevezés, ami a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió nevének (és személyzetének) összevonásából él(t) tovább napjainkban is.

A már működő bolgár és román nyelvi adásokról tudjuk, hogy azok kizárólag „netrádió”(k).

Pontosabban, hírportál, ami internet kapcsolat nélkül nem működik, nem „fogható”. Ilyen lesz a magyar is. Hallgatottságáról, népszerűségéről – egyelőre – nincs adat. Csak annyit tudunk, hogy műsoraik a román és bolgár fővárosban, helyi stúdiókban készülnek, amit a prágai központ rendszeresen figyel. A román és bolgár osztály működésének alapfeltétele volt a civilszervezetek bevonása, valamint az ország vezetésének, kormányának hozzájárulása! Elvégre baráti országokról van szó, nem pedig hidegháborús ideológiai ellenségekről. A hivatalos verzió szerint, mindkét kormány (román, bolgár) hozzájárult a civil szervezetek kéréséhez, hogy a korrupció elleni harcba vonják be az Amerikai Egyesült Államokat.

A SZER román és bolgár nyelvű programjairól eddig semmilyen visszajelzés („feedback”) nincs. Nincsenek pontos adatok, hogy az adások mennyire sikeresek, mekkora a hallgatottságuk? Arról sincs biztos adat, hogy a műsorok milyen hatással, befolyással vannak az ország életére, különös tekintettel a korrupció elleni harcra? Ugyancsak nem tudjuk, milyen megállapodása, engedélye van az USAGM-nek a bolgár és román kormánnyal? Az USAGM (U.S. Agency for Global Media = az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége) ugyanis az összes külföldre szóló adások Washingtonban székelő felügyeleti szerve, amelynek csak egy egysége az RFE/RL. A SZER (és SZR) elnöke most járt Magyarországon, és szerinte „jó találkozó” (good meeting) volt a kormány tagjaival (Kovács Zoltán) .

Ne feledjük, az USA-nak nem célja a magyar belpolitikába való beavatkozás. Nem is teheti. Csak a korrupció elleni harchoz adhat segítséget, valamint a(z amerikai) liberális demokrácia, a fékek és egyensúlyok ismertetésével segítheti a lakosságot, ahogy ezt a Vasfüggöny idején is tette. 

Sokan nincsenek tisztában a kialakult helyzettel. Ahhoz, hogy indítsanak egy internetes hírportált, nem kell „állami” segítség, vagy asszisztáció. Semmilyen engedély nem kell hozzá. (lásd kuruc.info). Viszont a SZER (RFE/RL) irodát akar nyitni Budapesten, stúdióval, helyi stábbal, amihez kell a célország kormányának (hatóságának) beleegyezése (akkreditáció). Ilyen jellegű tárgyalások előkészítésére jött a napokban Magyarországra Jamie Fly, az RFE/RL elnöke.

Még valami, valaki is komolyan gondolta és gondolja, hogy a SZER nevének hallatától, jobb, kiegyensúlyozottabb lesz a magyar belpolitika? Azon belül a médiaegyensúly? Az orbáni nacionalisták megijednek egy internetes hírportáltól? Inkább arról van szó, hogy az amerikai demokrata párt mindent megragad jövő évi választási sikere érdekében, amihez jó publikumnak tűnik a magyar baloldali ellenzék, akik „copy-paste” veszik át a NYTimes és a CNN híreit, és mindent, ami Trump-ellenes. Mintha az USA-ban más hírforrás nem is lenne. Érdekes, az Euronews sohasem kapott akkora népszerűséget, mint ez a hidegháború idején született és akkoriban (hír)nevet szerzett megbízható amerikai rádióállomás (SZER), ill. annak mostani, internetes változata. Pedig, mint EU-tag, az európai közösséghez kellene fordulnia a hazai ellenzéknek, nem pedig a tengerentúl felé.

Nyári emlék

10 éve írtam Rajk Laci 60. szülinapjára (1949. január 26.). Nem gondoltam, hogy ez a megemlékezés mára már csak valóban emlékezés lesz. Egy kor, fiatalságunk emléke. Isten Veled Laci! Nem feledünk! (ahogy azt a kort sem)
R. Laci 60. születésnapjára
Az Ifipark akkori vezetője, főrendezője egy Rajnák nevű pali volt, akit a (kékinges) „ifjú-gárdisták” vettek körül. Csak nyakkendőben volt szabad bemenni, … 40 fokos melegben is! A farmernadrág (jeans) tilos volt, aki abban jött, eleve nem engedték be. Az aquincum-i nyári gyakorlaton francia diákok is részt vettek. Búcsúzóul, amolyan záróbuliként – egyetemi (KISZ) közreműködéssel – a gyakorlat résztvevői elmentek az Ifiparkba. Már ott gubanc volt, hogy a francia diákok nyakkendő nélkül és farmerban jelentek meg, jöttek a bulira. Rajnák már akkor akadékoskodott, de hát nem tehetett semmit, be kellett engedni a „rendbontókat”. Az „ifjúgárdisták”-at valszeg nem értesítették. A piát pultnál árulták, és úgy vittük az asztalokhoz. A zenekar (és a műsor – azt hiszem, Hofi volt, mert ő is ott kezdett….) a szünetben kordonnal volt elkerítve. Az egyik francia srác – nem tudva mi a szabály – sörrel a kezében átlépett a kordonon, hogy minél előbb az asztalhoz érjen. Az egyik gárdista rászólt. A szerencsétlen farmernadrágos nem értette, és folytatta útját az asztala irányába. Mire elkezdték püfölni. Laci azonnal a francia srác segítségére sietett. Erre elszabadult a pokol. Repültek a székek, borultak az asztalok, aki tehette elmenekült, ill. a székek, asztalok mögé bújt. Majd megjelent a rendőrség és a „rendbontókat” elvitték. Az esetről – ha jól emlékszem – Zsuzsa értesítette Júlia nénit. Mire Laci beért a rendőrségre, ott már azzal fogadták: miért kellett az édesanyját ebbe bevonni? (ezt Lacitól tudom, aki mondta, hogy a fogdában elvették tőle az övét és a cipőfűzőjét – azt élte át, ami valamikor az édesapjával történt). A tárgyalásra – hónapok múltán -begipszelt kezű, karú, sántító „tanúk” jelentek meg, akik váltig állították, hogy Laci és évfolyamtársai bántalmazták őket. Például a többdioptriás szemüveget viselő “Janó”, akinek az első percben leverték a szemüvegét, mire egy (vas)széket próbált maga elé tartani, hogy kivédje az ütéseket. A vád (és a “tanúk”) szerint “Janó” támadt vasszékkel a “rendfenntartókra”. Erre mondta Laci: ugyanazokat az abszolút ávós módszereket alkalmazták Rajnákék, mint, amit az apja ellen is tettek.
Boldog szülinapot!

Nosztalgia, álmodozás, valóság – a SZER-ről reálisan

Csak nem nyugszanak a kedélyek, és csak nem akarják megérteni, hogy a Szabad Európa Rádió (RFE) magyar nyelvű adásának újraindítása nem kívánságműsor.

Olvasva a hazai (magyar nyelvű) jelentéseket, Magyarországon (egyesek) csak nem akarják felfogni, hogy vége a hidegháborúnak, és megváltozott a világ, és 26 évvel ezelőtt épp a demokrata párti Clinton elnök szüntette meg (többek között a magyar nyelvű adást is), arra hivatkozva, hogy „kitört a világbéke”. Hiába figyelmeztette elődje, a republikánus párti Bush elnök, hogy a „kommunizmus” nem szűnik meg egy csapásra, a Rádiót (SZER) még (legalább) tíz évig üzemeltetni kell, és ezzel segíteni az átállást a kapitalizmusra és a demokráciára. Clinton beiktatása után szinte azonnal bezáratta a Kelet-Európának (értsd alatta volt Varsói Szerződés országok) anyanyelven sugárzó adókat. A müncheni központot (elsősorban anyagi megfontolásból, beleértve a sokkal gyengébb munkajogi feltételeket) áthelyezték Prágába. A SZER-nek akkor már csak a neve emlékeztetett a hidegháborús időkre, a prágai stúdió(k) a volt Szovjetunió nyelvein sugárzott tovább. Ezért megmaradt az RFE/RL elnevezés, ami a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió nevének (és személyzetének) összevonásából él tovább napjainkban is.

Megdöbbentő volt a 444-es hírportálon olvasni, hogy: (a SZER)

„….Az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét…” Ez nem igaz! Ez szemenszedett hazugság! A Rádió mindig is távol tartotta magát az „emigráció”-tól.

Feladata a nyugati (amerikai) értékrend közvetítése volt, nem pedig a magyar emigráció véleményének közvetítése. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs a Rádió szerepéről, annak fontos feladatáról a hidegháborús években.

Emlékeztetőül. A Vasfüggöny létrehozatala után az CIA-t bízta meg az amerikai kormány a hírforrásoktól elzárt kelet-európai országok lakóinak (rabnemzetek) tájékoztatására. A CIA-nak három „akciója” volt.

1. léggömbbel, ballonokkal röplapokat küldeni az aknazár túloldalára
2. rádióadásokon keresztül tájékoztatni a lakosságot a világeseményekről
3. könyveket bejuttatni a Vasfüggöny mögé

Ez a harmadik „akció” volt a legsikeresebb, mert erre sohasem jöttek rá a vasfüggöny mögötti hatóságok. A zseniális ötletet (ingyen könyv-akció), különben egy román kolléga találta ki. Sőt, ő javasolta, hogy ne szovjet- meg diktatúraellenes (propaganda) anyagokat küldjünk, hanem olyanokat, amelyek bemutatja a baloldaliságot (marxizmus) a maga valóságában. Elvégre az „index”-re tett, betiltott könyvek között sok marxista írás is volt, amelyek nem egyeztek a moszkvai központi irányzattal. Csak zárójelben, ezeknek a könyveknek az eredeti (még Horthy-korszakban megjelent) példányait lehet ma is olvasni.

A könyvakció lényege: bármely nyugat-európai nagyváros könyvesboltjában (néhol kávézójában) volt egy „sarok”, ahol ha a külföldi (kelet-európai) turista bemondta, hogy honnan jött, ingyen kapott egy példányt. Ez olyan sikeresen meg volt szervezve, hogy (sokszor) a könyvesbolt sem tudta, hogy a CIA van mögötte, és az USA finanszírozza.

Az volt a szöveg, hogy „itt van néhány darab felesleges példány (sokszor idegen nyelven), ha valakinek kell, adják oda neki. A célországba való „becsempészést”, mindenki a saját felelősségére tette.

A Rádiót, annak CIA-s kapcsolatát, a 70-es évek legelején egy kaliforniai erősen baloldali hetilap, a Ramparts (magazine) „szellőztette meg”, ami ellen Washington nem tiltakozott, helyette az egész intézményt a State Department (külügyminisztérium) alá helyezte, és felügyeletét a Kongresszusra bízta. A CIA embereit pedig választás elő állították: vagy kilépnek a hírszerző-ügynökség kötelékéből, vagy el kell hagyniuk a Rádiót.

A magyar osztály dolgozói is csak a hírekből tudták meg, hogy ki pénzelte (addig) a Rádiót.

’56 végén komoly átszervezés volt. Addig a Rádió vezetését (CIA) nem érdekelte a minőségi tartalom, a lényeg arra koncentrálódott, hogy a zavarások ellenére a hírek eljussanak a hallgatókhoz. ’56 ősze mutatta meg, hogy a magyar szerkesztők mennyire emocionálisak, mindenki „vérmérsékletének” megfelelően közvetítette (és kommentálta) a magyarországi eseményeket. Ezt a hírközlési hibát a forradalom leverése után kijavították, és valamennyi műsort professzionálissá (megbízhatóvá) tették. Ettől kezdve, minden adásba ment anyagról készítettek egy rövid, angol nyelvű összefoglalót, hogy az amerikai vezetés tudjon az elhangzottakról. Ebből a „fordító” osztályból alakult a BAD (Broadcast Analysis Division), mely nemcsak fordítással foglalkozott, hanem elemzéseket készített a Rádió valamennyi nyelvi osztályának műsorairól, így a magyar nyelvű adásokról is. Hangsúlyozni kell: ez NEM cenzúra volt, mert a munkatársak szellemi termékét utólag foglalták össze, ill. „minősítették”!

Meglepő, és átlátszó, ahogy a New York Times (NYT) legutóbbi Magyarországgal és a SZER-rel foglalkozó cikkében az egészet tálalta. Tipikus demokrata párti megközelítés, ahogy elhallgatják mi is az Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for Global Media) nevű intézmény, és mekkora súlya, szava van nyilatkozó vezetőjének, Mr. John Lansing-nek.

Az Agency for Global Media ugyanis nem felügyeli az adásokat, csak javaslatokat tehet!

Egy kis háttérinfó. Az 1945 után kezdődött hidegháború idején az amerikai hírszerzés (CIA) irányította a Szovjetunió és szatellit államaiba irányuló ellen-propagandát. Már említettem, hogy három fő akció volt a szovjet ideológia és propaganda ellensúlyozására. A Rádió volt a hírek, az információk gyors eljuttatásának eszköze a Vasfüggöny mögött élőkhöz. Ezt már a II. világháború alatt megtapasztalta szinte valamennyi fél, különösen a harci események ismertetése, azok pontos (és valós) közlése. A legalkalmasabbnak a rövidhullámú adások mutatkoztak. Hogy az adásokat fogó készülékek mennyire feleltek meg ennek a célnak, azt csak sejteni lehetett. Nem véletlen, hogy a „Néprádió” nevű készülékben nem volt rövidhullámú vételi lehetőség. Ezért felértékelődtek a háború előtt gyártott készülékek, amikkel már akkor lehetett fogni „Londont” (BBC), az egyórás magyar nyelvű adást, amit már akkoriban is zavartak! Viszont, az egyéb nyelven sugárzott műsorokat, híreket, nem. Például a BBC szerb nyelvű adását tisztán lehetett fogni és hallgatni. Hasonló volt a helyzet a későbbi rock-beat zenei műsorok esetében is. A SZER csehszlovák zenei adásait magnó minőségben lehetett fogni. A zenei anyagok szinte ugyanazok voltak (pl. Top 20), csak a nyelv, a műsorvezetés volt más.

A Kelet-Európának (rabnemzetek) szóló műsorok finanszírozása úgy került a nyugati köztudatba, hogy azt az amerikai lakosság adományából tartják fenn.

Hatalmas pénzt és reklámot szánt erre a CIA, szinte valamennyi népszerű (amerikai) színészt, művészt, énekest bevonták ebbe. Ennek ellenére a vietnámi háborút ellenző egyik (baloldali) csoport, kinyomozta és bizonyítékokkal alátámasztva megírta, hogy a SZER (és a Szovjetuniónak sugárzó Szabadság Rádió) napi 19 órás működését a CIA finanszírozza. 1973-ban került át a Rádió az amerikai külügyminisztérium irányítása alá, ahol egy „Nemzetközi Sugárzási Testület” felügyelte (BIB = Board for International Broadcasting). Ezzel jelezték, hogy ez egy „non-profit” „magán-adóállomás”, melynek semmi köze a mindenkori amerikai kormányhoz. Vezetője  nem lehet tagja az amerikai kormánynak, viszont az amerikai elnök jelöli ki. Így került az például a Testület élére 1985-ben a Reagan elnök által javasolt dúsgazdag Steve Forbes. (a Forbes magazin tulajdonosa)

Mint jeleztem, 1992-ben a hivatalát hamarosan átadó republikánus Bush elnök még (legalább) tíz évig működtetni akarta volna a Kelet-Európának szóló műsorokat, mivel úgy látta (és értékelte), hogy a „kommunizmus” egyik napról a másikra nem fog megszűnni, a volt rendszer tagjai nem fogják „csak úgy” otthagyni állásukat, pozícióikat, és az új rendszer sem lesz képes tapasztalt, rátermett emberekkel irányítani az országot.

A demokrata párti Clinton elnök, viszont amolyan gesztusnak tartotta a szabadságukat visszanyert népek, – egykori rabnemzetek – hadd érezzék, hogy „kitört a szabadság”. Megjegyzem, Antall József miniszterelnök sem lelkesedett a SZER további adásaiért, magyarországi tevékenységéért. Úgy érezte, nincs szükség egy „kormány kritikus” rádióadóra (különösen, amit akkor az SZDSZ képviselt). Ebből is látszik, hogy a demokráciát már az első pillanattól másként értelmezték Kelet-Európában.

Clinton elnök, 1994-ben írta alá az új „nemzetközi híradási törvényt”, és a felügyelő testület új nevet kapott BBG (Broadcasting Board of Governors) azaz az „Adások Kormányzóinak Testülete”.

1999 október elsején a BBG független ügynökség lett a „külügyek reformja és átalakítása” törvény alapján, amely alá valamennyi idegen nyelven külföldre sugárzó amerikai rádió (és tv) állomás és adás tartozik. Tehát, nem csak a volt Szovjetunió és szatellit állama népei, hanem valamennyi konfliktus hely a világban, Dél-Amerikában (spanyol nyelven Kuba ellen) és a Közel-Keleten, ill. Ázsiában, első sorban arab nyelven, valamint perzsa és afgán nyelveken is. Az egészet továbbra is a Külügyminisztérium és a Külföldi Szolgálatok főfelügyelője ellenőrzi. (…under the supervision of the Inspector General of the State Department and the Foreign Service.) Az egyszemélyi vezetőt az Egyesült Államok elnöke nevezi ki, és a Szenátus erősíti meg. Tavaly augusztusban (2018) új nevet kapott a BBG = USAGM , azaz Egyesült Államok Globális Médiaügynökség (U.S. Agency for GlobalMedia), egyúttal megszűnt a felügyeleti hatáskör, napjainkban már csak javaslattevő feladata van. Ennek a vezetőjével készített interjút a New York Times! Mr. John F. Lansing 2015 óta tölti be ezt a posztot annak ellenére, hogy jelölését sem Obama elnök, sem a Szenátus nem erősítette meg, mivel akkor még (2015-ben, ezt törvényileg) nem kellett. Eközben Trump elnök 2018 júniusában Michael Pack dokumentumfilm-készítőt nevezte ki az ügynökség élére, amit viszont az US Szenátus nem erősített meg. Ezt a „kis malőrt” elfelejtette megemlíteni nem csak a New York Times, de a (független) magyar média is.

Az már csak hab a tortán, hogy John F. Lansing októberben otthagyja az USAGM-t, és a jövőben a NPR (National Public Radio = Nemzeti Közrádió) vezetője lesz.

Mindezek ismeretében vajon mit akar a „magyar lobby” elérni? Néhány demokrata párti (befolyásos) amerikai magyar erőlteti a SZER magyar osztály újraindítását.

A rádió jelenlegi működéséről semmit sem tudunk. Az nem elég, hogy a románok és bolgárok saját fővárosukban, helyi stúdiókban készítik műsoraikat csak internetes platformon! Miután mindkét kormány (román, bolgár) hozzájárult a civil szervezetek kéréséhez, hogy a korrupció elleni harcba vonják be az Amerikai Egyesült Államokat, ill. annak kormányát. A SZER román és bolgár nyelvű programja idén indult. Semmi visszajelzés („feedback”) még nincs, hogy az adások mennyire sikeresek, mekkora a hallgatottságuk? Arról sincs biztos adat, hogy a műsorok milyen hatással, befolyással vannak az ország életére, a korrupció elleni harcra? Alig félév nem elegendő e két „pilot project” megítélésére. Ugyancsak nem tudjuk, milyen szerződése van az USAGM-nek a bolgár és román kormánnyal? A magyar adást követelők mintha nem tudnák, hogyan működik egy rádióállomás. Például naponta hány órát akarnak adni, és milyen jellegű műsorokat. Hiszen az új (magyar nyelvű) Szabad Európa Rádió-nak más feladata lenne, mint a 26 évvel ezelőtt beszüntetettnek. Látom, Cseke László képével manipulál a hazai (baloldali) hírközlés (Media1), ez szimpla nosztalgia, amire a mai generáció már nem is emlékszik! Egyáltalán, mi, ki lenne a célközönség? Hogyan juttatnák el a műsorokat a lakossághoz? Ja, és kik (kiknek a felügyelete alatt) készítenék a műsorokat? (a román és bolgár adásokat Prágában, az ottani központban ellenőrzik).

Tudomásul kell venni, hogy minden platformon történő újraindulás a magyar kormány beleegyezésével indulhat csupán!

Őszintén, a hazai ellenzék szégyenének érzem, hogy külföldi segítséget kérnek belpolitikai tehetetlenségük orvoslására, megsegítéséhez. A jelenlegi politikai helyzetet 2010-ben az akkori baloldali kormány szúrta el. Mai napig nincs magyarázat, és pontos (világos) felmérés és kiértékelése az akkor történteknek, ami kétharmados többséghez juttatta a Fideszt. Ez az iszonyatos baloldali vereség adott vérszemet (és törvényi felhatalmazást) a jelenlegi hatalomnak, mely megdönthetetlennek tűnik.

Szégyenletes, hogy a jelenlegi ellenzék képtelen fordítani az ország sorsán, és egy külföldi rádióállomástól várják, remélik a jelenlegi hatalom megdöntését.

Remélem, mi több, borítékolom, hogy az Egyesült Államok nem fog ebbe az értelmetlen (és szégyenteljes) játékba belemenni. Az nem elég indok és ok, hogy a demokrata pártiak ahol csak lehet Trump elnök orra alá akarnak borsot törni. Az amerikai belpolitika harcait, problémáit nem lehet és nem szabad a Kárpát-medencére kivetíteni. Magyarországnak magának kell belpolitikai harcát megvívni. Hiszen semmilyen külső erő nem befolyásolta a kialakult helyzetet az elmúlt 30 évben, mely alatt felnőtt egy új nemzedék akik csak hallomásból ismerik a szovjetrendszert, az ún. proletárdiktatúrát. Aki 1989-ben tíz éves volt, és valamit is átélt a késő kádári korszakból, ma már 40 éves. Aki a Szabad Európát hallgatta a beat-, vagy „Cseke” korszakban, ma már 70 feletti aggastyán, kihaló nemzedék. Szomorú, hogy a múltba révüléssel próbálják a jelen problémáit megoldani, vagy legalábbis gyógyírt találni rá.

Lesz-e (ismét) magyar nyelvű SZER?

Többen megkerestek, hogy „első kézből” tudják meg mi a helyzet a hazai sajtóban felröppent hírrel: újraindítják a SZER magyar nyelvű adását. Őszintén, mint nyugdíjas, én is csak a médiában megjelenő hírekből értesülök, azt is fenntartással fogadom, mert az utóbbi két hír (2019. június 12. és 2019. augusztus 18.) kizárólag a Népszavában jelent meg.

Mindkettő sejtelmesen, de konkrétumok nélkül céloz a SZER magyar adásának újraindítására. Mondhatnám, minden alap nélkül. Ráadásul a nyilatkozók, mind demokrata pártiak és a washingtoni Johns Hopkins Egyetem tanárai (pl. Charles Gati vagy Simonyi András). Ez csak azért érdekes, mert az USA-ban Trump elnök hivatalba lépése (mi több, megválasztása) óta borzasztó erős a demokrata párti nyomás. Nem tudják elfogadni, hogy Hillary Clinton elveszítette a választást, ráadásul egy olyan jelölttel szemben, akinek nincs politikai, diplomácia és közigazgatási gyakorlata, háttere. Emlékeztetőül, az amerikai elnökök (többsége) szövetségi állami kormányzóként szereztek jelentős gyakorlatot, mielőtt az ország irányításának legmagasabb pozíciójába kerültek. Ennek hiányát szinte naponta tapasztaljuk Trump elnöknél, amit rendesen ki is használ (és felnagyít) az ellenzék, azaz a demokrata párt. (no meg annak szócsöve a CNN és a New York Times). Az amerikai belpolitika persze kihatással van a világra. Főleg olyan országra, mint Magyarország, ahol fogalmuk sincs az embereknek mi zajlik a tengerentúlon. Ami eljut, az is a demokrata párton keresztül. Vajon az átlagmagyarok közül hányan tudják fejből, kapásból, hogy milyen párti volt valamelyik előző amerikai elnök. Például Truman vagy Eisenhower, esetlen Johnson vagy Ford?

Talán, még ennél is elszomorítóbb, hogy a SZER-t, mint olyat sem ismerik.

Ez a hidegháború elején egy amerikai „ellen-adó”-nak indult. A szovjetrendszerű állami tömegtájékoztatás (propaganda) ellensúlyozása volt a cél. A legnagyobb különbség a többi idegen nyelven sugárzó külföldi adóval szemben (pl. BBC, Amerikai Hangja, Deutsche Welle, stb.), hogy szinte egész nap adott műsort, és a célország (szovjet típusú) belpolitikájának fonákságaira helyezte a hangsúlyt.

Ellentétben a többi nyugati adóval, mely naponta egy – maximum két órát sugárzott a célország nyelvén, amiben a nemzetközi, világhíreken kívül elsősorban az adót üzemeltető ország életét mutatták be. Ezért az ott dolgozókkal szemben a pártállam is „elnézőbb” volt, időnként megengedték, hogy az ország földjére lépjenek, családtagjaikat meglátogassák. Ezzel szemben a SZER munkatársait ellenségnek tekintették a keleti blokk országaiban. Hazalátogatásról szó sem lehetett, hiszen azért dolgoztunk, hogy megszűnjön a proletárdiktatúra, azaz (hazai értelemben) valóban rendszerellenes tevékenységet folytattunk.

Amiről nem sok szó esik. A republikánus Bush elnök 1992 nyarán (mandátuma lejárta előtt) sajtóján keresztül figyelmeztetett, hogy a Varsó Szerződés felé közvetített rádióadásokat nem szabad megszüntetni, (még legalább 10 évig), mert a „kommunizmus” nem szűnik meg egyik napról a másikra. Ennek ellenére a demokrata Clinton elnök első tevékenysége közé tartozott a SZER (RFE) adásainak beszüntetése, mondván „kitört a szabadság”, az adásokra nincs többé szükség, amit költségvetési takarékossággal támasztott alá.

Ami a magyar adást illeti. A magyar osztályon belül is nagy volt a dilemma: „menjünk vagy maradjunk”. Az osztály két pártra szakadt, az idősebbek, tapasztaltabbak a Magyarországra költözés ellen voltak. Szerintük nagyon „felhígul” a minőség, ha hazai munkatársak kerülnek a „gépezetbe”, azaz megszűnik az amerikai „policy”, az irányvonal. Hamarosan meg is történt. Pl.

az első szabadválasztás helyszíni közvetítésekor a debreceni tudósító így jelentkezett be: „az SZDSZ “sajnos” elveszítette a helyi választást”. A Rádió addigi hitele pillanatok alatt odalett.

A szerkesztőség másik tábora viszont a hazamenetel mellett kardoskodott. Végül, semmi sem lett belőle, hiszen a hazai média (Rádió) nem vette át a müncheni munkatársakat. Sőt, maga Antall József is a Rádió ellen volt. Egy bizalmas megbeszélésen kijelentette, hogy kormányának nincs szüksége egy kritikus adóra, ahogy azt az elmúlt években tapasztalta. Kapóra jött a frekvencia-moratórium, mely egy időre az egész magyar rádiózást megbénította. Arról még ma is tanakodnak (a volt kollégák), hogy ha a Rádió (SZER) Magyarországra költözik, ki fogja annak működését finanszírozni? Mennyire lehet (és szabad) az amerikai előírásokat betartani? Ezek a kérdések ma is érvényben vannak! Erről egyáltalán nem szól a fáma.

Ha lenne SZER, azt ki fogja működtetni és finanszírozni?

Amiről ugyancsak nem szoktak beszélni: hogyan működik a Trump elnök kormányzása alatt újraindított román és bolgár adás? Ismereteim szerint az újraindításban jelentős szerepe volt a helyi civil szervezeteknek (NGO), akik a korrupció elleni harcra hivatkozva győzték meg a szófiai és bukaresti kormányt, hogy egyezzenek bele az újraindításba. Az sem elhanyagolandó, hogy mindkét adást helyben, azaz a bukaresti és szófiai stúdiókban állítják elő, nem pedig külföldön, mint azt 1993-ig Münchenből tették. A SZER-nek (RFE/RL) Prágában és Washingtonban van „központja”, de a műsorok a helyszínen készülnek. Nincs információm, hogy milyen szerződés alapján működik a román és bolgár osztály. Sőt, arról sincs, hogy mennyire sikeres az adás.

Mintha ezekről még csak beszélni sem lehetne Magyarországon. Legalábbis nem látom ennek az alapos kibeszélését a magyar médiában.

Június 28. Versailles

Június 28. Emlékezetes nap. 100 évvel ezelőtt (1919-ben) ezen a napon írták alá a 20. század legvitatottabb békeszerződését Németországgal, amit (egy éven belül, 1920 augusztus 20-ig) több hasonló követett, az első világháborút elvesztett központi hatalmak mindegyikével, külön-külön.

Talán nem véletlen, hogy öt évvel korábban (1914. június 28.) ugyanezen a napon ölték meg Szarajevóban az osztrák-magyar trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét, amitől a Nagy Háború (I. világháború) kitörését számítják. A száz évvel ezelőtti, 1919. június 28-i, békeszerződéssel kezdődött eseménysorozat gyökeresen megváltoztatta az addigi Európát, megszűntek a napóleoni háborúkat követő 19. századi Európa nagy birodalmai. A Versailles-i szerződések (így, többes számban) alapjában változtatták meg Európa addigi politikai és társadalmi rendjét, életét, történelmét, gondolkodását és jövőjét, mely napjainkra is kihatással van, különösen a kontinens keleti felére.

Az 1919. június 28-i versailles-i szerződés, annak is 232-es cikkelye, kemény feltételeket szabott a kétfrontos háborút vívott, és veszített Németországra. Ráadásul a békeszerződés aláírását nem előzték meg a szokásos „egyeztető” tárgyalások.

az addigi gyakorlat ugyanis az volt:

a felek fegyverszünetet kötnek, azaz beszüntetik a hadi cselekményeket, és az alakulatok általában ott maradnak, ahol beszüntették a harcot.
majd az addig harcban állt felek katonai vezetői, politikusai, tárgyalóasztalhoz ülnek és („kialkudják”) megtárgyalják elsősorban a területi igényeket. Tehát, csapataik (időben és térben) meddig vonulnak vissza, és adják át a területet (az ott lakókkal együtt) a győztes félnek. Ez az egyezkedés hónapokig is eltarthat, melynek végén az úgynevezett „békeszerződés”-sel szentesítik a „kialkudott” (diktált) új katonai és politikai helyzetet.

A II. világháború vége felé használták gyakran a „feltétel nélküli megadás” kifejezést és fogalmat, mely előre jelezte, hogy „nincs apellálás”, minden úgy lesz, ahogy azt a győztesek diktálják. Ezt 1918-19-ben (még) nem így gondolták a vesztesek (köztük Magyarország sem). A fegyverletétel, a harcok beszüntetése, hatalmas megkönnyebbülést jelentett a lakosság, de a harcoló katonák részére is. Érdekes, a hazai történelem tanításból mintha hiányozna az a tudat, hogy elveszítettük az 1914-18-as Nagy Háborút, aminek megindítása is (részben) a magyaroknak tudható be. Igaz, 1914 elején úgy látszott a Monarchia „bekebelezi” a harmat gyenge Szerbiát, és rövid időn belül (őszre) a Habsburg birodalom része lesz. Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a Szerbia elleni háborút, mert attól tartott, hogy (a várható, gyors) győzelem esetén még rosszabb lesz a magyarok aránya a Monarchián belül. Háborút csak akkor indíthatott a K.u.K (azaz császári és királyi)  Osztrák-Magyar Monarchia, ha ahhoz mindkét fél (osztrák és magyar – Bécs és Budapest) hozzájárul. Végül is Tiszán múlott a Nagy Háború megindítása. Tisza nagyon bízott az 1871 óta létező Német Birodalomban (császárságban), különösen a technikailag fejlett és vezető Poroszországban (Bismarck). Az elkövetkező négy év (1914-18) alatt a háborút kezdőktől elfordult a hadi szerencse, és a központi hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Bulgária és az Oszmán Birodalom) elveszítették a Nagy Háborút, amiért a béke első napján Tisza az életével fizetett.

Az 1919. július 28-án aláírt versailles-i békeszerződés 231-es cikkelye szerint Németország elismeri, hogy egyedül felelős az I. világháború kirobbantásáért, valamint szövetségesei felelősök valamennyi veszteségért és kárért, amit a szövetségeseknek és azok állampolgárainak okoztak.

A 232-es cikkelyben pedig Németország elismeri, hogy (hatalmas) jóvátételt fizet Franciaországnak, Belgiumnak és Nagy-Britanniának. Egyúttal kötelezi magát egy olyan kis létszámú hadsereg fenntartására, aminek nem lehet támadó fegyvere, például repülőgépe, tengeralattjárója vagy tankjai. Ezenkívül jelentős területekről mond le, amin, Keleten, az új lengyel állam jött létre, Nyugaton pedig Elzász-Lotaringia ismét Franciaország része lett. (a Saar-vidék, pedig 15 évre francia fennhatóság, közigazgatás alá került)

1945 után Európa nyugati fele – külső (amerikai) segítséggel – megpróbált gyógyírt találni a 20. század elei (1919-22) „nagy tévedésre”, hiszen a szövetségesek (Entente = Antant) az 1919-20-as Versailles-i békeszerződésektől remélték az örökbékét hozó „új európai rendet”, mely 20 év múlva, a múltszázad 40-es évei első felére, iszonyatos emberi és anyagi pusztításba és pusztulásba torkollott. A Versailles-ban diktált új rend gyakorlatilag megszüntette a kontinens addigi (nagy) birodalmait: a német (Hohenzollern), az osztrák-magyar (Habsburg), a cári (Romanov) és az ottomán (Oszmán) birodalmat, és helyükre a 19. század második felétől (1848) oly áhított nemzetállamokat, más néven utódállamokat hozták létre. Az Amerikából importált nemes gondolat a „nemzetek önrendelkezési joga” (Woodrow Wilson), azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, különösen az államhatárok térképasztalon történt megrajzolása miatt. A (világ)békét a nemzetek feletti szervezet, az ENSZ elődje, a Népszövetség igyekezett biztosítani. Ezért a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) Egyezségokmányát a párizsi békekonferencia írta elő 1919-től, amelyet aztán beiktattak valamennyi békeszerződésbe. Érdekességek: az Egyesült Államok sohasem lett tagja a Népszövetségnek. A versailles-i szerződést Németország részéről a (szociáldemokrata) Weimari Köztársaság írta alá azzal, hogy annak igazságtalanságai ellenére az „életnek tovább kell mennie”.

Mivel, 1919-ben a győztesek nem álltak le „alkudozni” a vesztesekkel, így a békeszerződés valójában békediktátum lett. A franciákat a német nyelvterületek feldarabolása vezette. Lásd Dél-Tirol, Szudétaföld, stb. Meggyőződésük volt, hogy ezáltal Németország jó időre képtelen lesz ismét háborút viselni szomszédjai, mindenekelőtt a franciák ellen. Georges Benjamin Clemenceau híres/hírhedt mondása:

„a háború csak előkészület volt, a német nép megsemmisítése csak most kezdődik. 20 millió német túl sok Európában”

Der Krieg war nur die Vorbereitung, die Vernichtung des deutschen Volkes fängt jetzt erst an.“

„Es gibt zwanzig Millionen Deutsche in Europa zu viel.“

Ez a clemenceau-i mondás Bibónál is megtalálható

„…Bármilyen fényesek voltak is a franciák katonai teljesítményei 1914–1918 között, a győzelem mögött ott állott az a nyugtalanító tapasztalat, hogy Franciaország rettenetes erőfeszítései, szörnyűséges vérvesztesége éppen csak elég volt ahhoz, hogy szövetségeseivel együtt tartani tudja a két fronton harcoló Németország egyik frontját. Ezért mondotta Clemenceau, hogy húszmillióval több német van, mint kellene. A németek ebből a megállapításból csak a szadista németgyűlöletet hallják ki, mely örömét lelné húszmillió német pusztulásában. A lényeget azonban akkor ragadhatjuk meg, ha ezt a megállapítást megfordítva fogalmazzuk meg: Franciaországnak s vele Európának az a baja, hogy húszmillióval kevesebb francia van, mint kellene…..” (Bibó István: Az európai egyensúlyról és békéről)

Clemenceau, Georges Benjamin (1841–1929) – francia politikus, miniszterelnök. Politikai pályafutását a baloldalon kezdte. A Radikális Párt egyik megalapítója és vezetője. A Dreyfus-perben Zolát támogatta. 1906-tól 1909-ig, majd 1917–20-ig miniszterelnök. A párizsi békekonferencián (1918. nov.–1919. jun.) a francia delegáció vezetőjeként nagy szerepet játszott a háború utáni európai hatalmi berendezkedés kialakításában.

Wilson, Thomas Woodrow (1856–1924) – amerikai demokrata párti politikus, az Egyesült Államok 28. elnöke. 1890-től a princetoni egyetem tanára (jogot és közgazdaságtant adott elő), 1902-től az egyetem elnöke. 1910-től 1912-ig New Jersey állam kormányzója, majd 1912-től 1920-ig az USA elnöke. 1917. ápr. 6-án az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak, s az antanthatalmak oldalán belépett a háborúba: 1918. jan. 8-án hozta nyilvánosságra békeprogramját, amely „Wilson 14 pontja”-ként vált ismertté. 1918. dec. 13-tól megszakításokkal Európában tartózkodott, a párizsi békekonferencia egyik meghatározó alakja volt. 1920 decemberében Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Tehát, a Nagy Háborúnak 1918 november 11-én lett vége, pontosabban akkor hirdették ki a fegyverszünetet, majd 1919 januártól kezdődtek a Párizs melletti nemzetközi tárgyalások, a párizsi Békekonferencia, egy átfogó békeszerződésről, mely az egész kontinenst jobbá, lakóit boldogabbá akarta tenni.

A győztesek részéről a Nagy Négy (Big Four) vagy a Négyek Tanácsa (Der Rat der Vier, auch die Großen Vier) vezette az előkészítő tárgyalásokat:

Woodrow Wilson of the United States,
David Lloyd George of the United Kingdom,
Vittorio Emanuele Orlando of Italy,
Georges Clemenceau of France

A tárgyalási szempontok kidolgozásának alapját két személy és szemlélet határozta meg: az amerikai Wilson, aki a népek önrendelkezési jogának szószólója volt, és úgy látta akkor lesz (örök)béke Európában (és a világon), ha minden nép, nemzet, önálló és független, és ha a nemzetállamok sokasága alakul ki a kontinensen, melyek védelmét a Népszövetség nevű nemzetközi felügyelő szervezet biztosítja, mi több garantálja. A másik elképzelést és szemléletet a francia Clemenceau képviselte, aki szerint akkor jön el az európai béke, ha Németország soha többé nem tud háborút indítani. Hasonló elképzelés és megfontolás vezette a győzteseket a háborút vesztett többi ország (a „központi hatalmak”) békeszerződésénél, diktátumánál is. A sok nyelvű és nemzetiségű (császári és királyi) Osztrák-Magyar Monarchiát eleve különválasztották, külön békeszerződést kötöttek Ausztriával, és külön Magyarországgal.

A versailles-i békeszerződések kronológiai sorrendje:

június 28. Versailles-i szerződés Németországgal,
szeptember 10. St. Germain-i szerződés Ausztriával,
november 27. Neuilly-i szerződés Bulgáriával,
június 4. Trianon-i szerződés Magyarországgal,
augusztus 20.  Sevres-i szerződés az Ottomán Birodalommal.

A Nagy Háború (első világháború) pusztítására jellemző néhány (összehasonlító) adat: Franciaország négy év (1914-18) alatt a katonakorú (azaz 20-30 éves) férfi lakossága egynegyedét (25%) veszítette el. A briteknek és az olaszoknak 750.000 halottja volt. Összehasonlításképpen: 1914-18 között kétszer annyi halottjuk volt a briteknek, mint a második világháború idején. Az Egyesült Államoknak, mely csak az I. világháború utolsó öt hónapjában vett részt, mindösszesen 114.000 halottja volt, ugyanakkor a második világháború 44 hónapja alatt 400.000 embert veszítettek. Németország 1.8 millió embert veszített, akiknek nagy része harcokban esett el, de jelentős emberáldozatot követeltek a blokádok (és az azt követő éhínség), melyek a polgári lakosság körében szedte áldozatait.

A németek között elterjedt, hogy árulásnak köszönhetik a bukást. A kommunisták, a pacifisták és a zsidók, valamint a gyáva politikai vezetőik, a „novemberi bűnözők”, tették le 1918. november 11-én a „győzelemre álló” Németország fegyvereit a szövetségesek (Antant) előtt.

Ennek valóságtartalma, senkit sem érdekelt. A németek nehezen törődtek bele abba a ténybe, hogy a harctereken, a frontokon elvesztették a háborút, miközben a britek blokád alá vették Németországot és ki akarták éheztetni a lakosságot. Szép angol szóval „turnip winter” („répa tél”) nevet kapta 1918 európai tele. Az elkeseredettséget kihasználták a politikai szélsőségek. A szélsőbaloldaliak (kommunisták) forradalomról, tanács-(szovjet) köztársaságról álmodoztak, a szélsőjobboldaliak (lásd Hitler) pedig lelket akartak önteni a népben, hogy „merjenek nagyok lenni”. Ez a mítosz aztán új (politikai) szintre emelte a nacionalizmust, különösen a nemzeti szocializmus keretében.

Ezeket a tényeket ismerve, felvetődik a kérdés: vajon Magyarország, a magyar vezetés nem látta, nem sejtette, hogy mi vár az országra és népére, az egy évvel később (1920. június 04.) aláírásra került (Trianon-i) békeszerződéskor? Pedig ott volt a Monarchia másik államának, Ausztria, példája is, amikor a szociáldemokrata bécsi kormány 1919. szeptember 10-én írta alá a versailles-i „békeszerződést”, melynek keretében elveszítették Dél-Tirolt és a Habsburg Birodalom fejlett iparvidékét, Cseh- és Morvaországot. Mindezek ismeretében

a Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a mai napig nincs (megközelítőleg) pontos adat az I. világháború magyar áldozatairól, az összes katonai veszteségről.

A hazai köztudatban csak a forradalmak és Trianon jelenti a Nagy Háború végét és annak sajnálatos következményét. A számadatok, a valódi veszteségek sehol sem szerepelnek.

Hullámsír a Dunában

Ez a hajószerencsétlenség megrázta az ország lakosságát. Mindenki együtt érzett az áldozatokkal, függetlenül, hogy kik voltak. A váratlan halál mindig is sokkolóbb, mint a haldokló emberek kínlódásának szemlélése. A mostani helyzetet csak fokozta, hogy hazájuktól távol, szeretteiktől legalább 12.000 km-re következett be ez a tragédia. Nagyon együtt tudok érezni velük, mint ahogy az Európában halálos balesetet szenvedő ausztrálokkal, főleg fiatalokkal. Most is valami hasonló gondolat és érzés futott át rajtam.

Aztán olvasva a hazai (magyar) sajtót, látva a médiát, mint mindig, most is elszomorodtam, hogy tudat alatt mennyire belekeverik a napi politikát. Pártállástól függetlenül az első oldalon, a főcímben közölték, hogy a (valószínűleg vétkes) luxus-szállodahajó kapitánya ukrán. Őszintén, ennek mi köze a szerencsétlenséghez? Esetleg súlyosbító vagy enyhítő körülmény a baleset kivizsgálása, ill. a kapitány megbüntetése szempontjából? Ha egy normális, európai országban élnénk, ez a sajtó részéről fel sem merülne. A vétkest, a hibázót felelősségre kell vonni, meg kell büntetni, függetlenül, hogy milyen nemzetiségű, vagy állampolgár.

A miniszterelnök is célzott rá, sejtette hallgatóival, hogy példát kell statuálni, amikor közölte: mindenre kiterjedő, szigorú, alapos vizsgálatot kér a hatóságoktól, “pontosan akarjuk tudni, mi és miért történt”, a vizsgálat eredményéről pedig a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják.

Ugyancsak felkaptam a fejem, amikor az „ellenzéki” sajtó világgá kürtölte, hogy Rogán és az állam mekkora részese, részvényese a balesetet okozó luxus-szállodahajó tulajdonában, a hajózási vállalatban. Őszintén, ki a francot érdekli ez, egy halálos kimenetelű balesetnél?

Szinte semmit nem tudunk a 7, azaz hét másodperc alatt elsüllyedt hajóról. Általában ezt közölték a hazai lapok, internetes híroldalak:

“…..A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én este 9 óra után ütközött össze a Margit híd közelében. A turistahajó felborult és elsüllyedt fedélzetén 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. ….”

Miért nem lehet egy picit reálisabban, pontosabban közölni a történteket? (plusz) 21 ember valószínűleg meghalt, holttestüket keresik. Azt is közölhették volna, hogy a két magyar eleve a halottak között van/volt, vagy azokat is még keresik. Miközben életben létükre semmi esély.

Az első perctől nagyon érdekelt az a sétahajó, ami ilyen rövid idő alatt (hét másodperc !!!) el tud süllyedni. Sejtésem szerint a Hableány nagyon öreg lehetett, hiszen bármilyen ütközés, hozzácsapódás nem küldheti a hullámsírba ilyen rövid idő alatt egy jó állapotban lévő hajót.

Nem kellett sokáig kutakodnom, a számítógép pillanatok alatt kidobta:

1949-??, Szovjetunió, ismeretlen néven, ismeretlen tulajdonban.

1948-1965 között több mint 500 darabos sorozatban gyártott szovjet hajótípus egyik darabja

1992-HABLEÁNY, SZOT Sétahajózás.

2003-HABLEÁNY, Panoráma Deck Kft. Budapesten rendezvényhajóként üzemel.

2019.05.29-én 21:05-kor Budapesten a Margit hídnál összeütközött a VIKING SYGIN szállodahajóval és elsüllyedt.

Ehhez még a műszaki adatok:

Besorolás: Projekt 544 (Moszkvics) típusú motoros személyhajó
HABLEÁNY, 2003-, Panoráma Deck Kft, Budapest, HU
készült 1949, Herszoni Hajóépítő és Hajójavító (Khersonskiy Sudo. Zavod), Herszon, Kherson, UA, (Ukrajna)
Legnagyobb hossz: 27,25 m
Szélesség a főbordán: 4,8 m
Legnagyobb merülés: 0,89 m
Főgép típus: 3D6
Főgép teljesítmény: 150 LE
Holtvizi sebesség: 19 km/h
Befogadó képesség: 150 fő
Főgépcsere 199?
Főgép típus: RÁBA 150
Főgép teljesítmény: 150 LE
Befogadó képesség: 60 fő
Ország: UA (Ukrajna)
Város: Kherson (Herszon)
Aktív: 1951-

Ezek az adatok, infók azért már sejtetnek valamit. A közel 70 éves vízi járműről sok mindent elárul. Nem tudni mikor volt legutóbb generáljavításon, felújításon (legalább 20-25 éve Győrben). Ugyancsak meglepő, hogy egy 60 fő szállítására alkalmas városnéző sétahajón mindösszesen két ember teljesít szolgálatot: egy kapitány és egy matróz. Voltam néhány budapesti rendezvényhajón, de ott a személyzet ennél több volt. A kikötést, a kötél kifeszítését is legalább két ember végezte, és nem a kapitány!

Vajon a rossz időjárás, a késői óra, a sötétség, az erős hullámzás, stb. miért nem befolyásolta a kapitányt vagy az üzemeltetőt a kirándulás esetleges lemondására? Persze,

utólag könnyű okosnak lenni, de puszta kíváncsiságból: egy ilyen sétahajózást (a szabályok, az előírások szerint) mikor lehet lemondani?

Aztán, mi van a biztosítással? A szállodahajónak (Viking Sigyn) biztos volt/van rendes biztosítása valamelyik jó nevű világcéggel. A HABLEÁNY-nak milyen biztosítása volt? Mire számíthatnak a külföldi turisták? (no meg a magyar alkalmazottak). Hogy komoly per lesz, az már most borítékolható.

A mentők – mint hallom, olvasom – sem voltak a helyzet magaslatán. Tipikus magyar (budapesti) betegség, amikor nem tudni melyik kórház fogadja a betegeket, különösen a sürgősségi osztályok! Remélem, ezeket is alaposan és őszintén kivizsgálják, ahogy azt a miniszterelnök is kérte és ígérte, és arról nemcsak tájékoztatják a nyilvánosságot, de tesznek is érte, hogy soha többé ne forduljon még egyszer elő. Abban reménykedhetünk, hogy ebben segítségünkre lesz Dél-Korea. Legalább ennyi öröm legyen az ürömben.

EP választás után

Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot, és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti. Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek, amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja.

Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták.

Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.

A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt.

Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád tagjainak döntésére bízták.

A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista, szélsőjobboldali, „euroszkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő, legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport kérdéses.

A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra szűkült. Az „euroszkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját teheti tönkre.

A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista” országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag, sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka.

A nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről. Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva) jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.

Videó-csapda

Még aránylag friss a hír a kormánybuktató ausztriai videó-botrányról. Pénteken (máj.17.) este robbant. Szombaton (máj.18.) dél körül az osztrák koalíció kisebbik pártjának vezetője, Heinz-Christian Strache (FPÖ = Osztrák Szabadság Párt) lemondott pártvezetői posztjáról, és egyúttal alkancellári (kormányfő-helyettesi) pozíciójáról is, ezzel veszélybe sodorta az ország politikai stabilitását. Még aznap este (szombat) Kurz kancellár (kormányfő, miniszterelnök), hogy elkerülje az ország működését megbénítható politikai válságot, benyújtotta kérelmét Alexander Van der Bellen (Grüne = Zöldek) államelnökhöz egy minél korábbi parlamenti választás kiírására. Az államelnök a kérelmet elfogadta. Dióhéjban ez történt ezen a hétvégén Ausztriában, egy héttel az Európai Parlamenti választások előtt.

Ami meglehetősen furcsa: két német, tehát nem osztrák, („baloldali”) újság hozta nyilvánosságra a kompromittáló hat órás, titokban felvett videót, amit két évvel ezelőtt (2017. július) készítettek egy Ibiza-i villában. Rejtély, hogy miért éppen most, egy héttel az EU parlamenti választások előtt kellett ezt a nagy nyilvánosságnak bemutatni? Készítői, birtokosai miért vártak közel két teljes évet? Ez idő alatt nem akadt egyetlen pillanat, alkalom sem, hogy valóban nagyot szóljon a videóban elhangzottak? Különben Strache volt alkancellár is erre alapozza vádemelési szándékát, hogy megpróbálja tisztára mosni a videón láthatókat és hallhatókat. Első reakciója elég gyengus volt, miszerint „részegen hülyeségeket, pardon butaságokat beszélt”. A kettészakadt, és csak feketén vagy fehéren látó és gondolkodó magyar közvélemény már Orbán bukását (is) vélte felfedezni, mivel a magyar miniszterelnök neve is elhangzik a videóban. A budapesti kormánypárt és sajtója (propagandája) viszont rögtön jelezte, hogy ez „Ausztria belügye”, Magyarországnak semmi köze hozzá. Ebben is van igazság, hiszen a populista orbánizmus lételeme a féligazságok terjesztése.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Az egy dolog, hogy a hazai propaganda a kormánypárti médián keresztül sok mindent el tud érni, amit az átlagember gondolkodás nélkül elhisz, elfogad. Viszont a kormánypárti apparátus valóban olyan sötét, tudatlan, tájékozatlan, mint amilyennek látszik, vagy pedig mindenről jól informált, és csak (az anyagi) függőségi viszony következtében terjeszti a megkívánt „tájékoztatást”.

Meggyőződésem, hogy pl. Habony Árpád, vagy Kovács Zoltán, sőt maga Orbán Viktor is tisztában van a világban zajló eseményekkel, éppúgy, ahogy ez a pártállami időkben történt (pl. a C újság). amikor csak a megbízható emberekhez juthattak el a tekintélyes külföldi lapokban megjelent írások magyarul. A népet pedig a „nemzeti színű dumákkal” etették. Mintha napjainkban is ez történne. A hazai média a populista, nacionalista „pártvonal” előírásainak megfelelően közvetíti a világ eseményeit a lakosság felé. Viszont való igaz, a nacionalizmus melegágyától, a populizmustól, nagyon fél Európa, pontosabban az EU. Talán nem véletlen, hogy a tekintélyes nyugati, nyugat-európai elemzők szótárába is bekerült az „orbánizmus”, mint az EU-t szétverni akarók egyik szellemi pillére.

A hazai olvasók figyelmébe. Orbán és Strache közé nem lehet és nem szabad egyenlőségjelet tenni. Strache alkancellár, azaz a miniszterelnök helyettese, ami a legjobb indulattal Semjén pozíciójának felel meg. Viszont az osztrák politikai rendszer teljesen más, összehasonlíthatatlan a magyarral! Az osztrák Néppárt (ÖVP) rendes (és oszlopos) tagja az európai Néppártnak, azaz az Európai Parlament néppárti frakciójának (EPP). Németországhoz hasonlóan Ausztriában is gyakori a Nagykoalíció, amikor a két nagy tömegpárt a (jobboldali) Néppárt (ÖVP) és a (baloldali) szociáldemokrata párt (SPÖ) együtt kormányoz. A elmúlt 30 év tanúsága szerint ez Magyarországon elképzelhetetlen. Viszont a Lajtától nyugatra vannak olyan helyzetek, amikor ezt a Nagykoalíciót a vezető pártok nem akarják. Emlékezetes, amikor a 2000-es osztrák parlamenti választás előtt valamennyi parlamentáris párt megfogadta, hogy nem fog koalícióra lépni a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Szabadságpárttal. A választás után, azonban Schüssel, a Néppárt (ÖVP) elnöke, úgy döntött még is koalícióra lép a Szabadságpárttal, azzal a feltétellel, hogy Haider nem vállal szerepet a kormányban, és cserében Schüssel lehet a kancellár. A koalíció „kiütötte a biztosítékot” az EU-ban, és ennek jeléül 14 tagállam a legminimálisabb diplomáciai kapcsolat fenntartására kötelezte magát Ausztriával szemben. Közel 20 évvel később 2017 decemberében Sebastian Kurz (ÖVP) ismét koalíciós kormányt alakított az FPÖ-vel. Tehát, az eddigi legfiatalabb osztrák kancellárnak, a néppárti Sebastian Kurz-nak csak a kormányzáshoz volt szüksége a szélsőjobboldali Strache-re. Ezért a jelenlegi osztrák kormányválságból semmilyen messzemenő következtetést nem szabad levonni különösen a magyarországi helyzetre vagy annak jövőjére.

Vissza a videós botrányhoz. Elsők között az ellenzékben lévő osztrák szociáldemokrata párt (SPÖ) jelentette, már péntek este (május 17.), hogy az ország legutóbbi történetének legnagyobb botrányának vagyunk tanúi.

A müncheni, bajor “Süddeutschen Zeitung“ („SZ“) és a hamburgi, észak-német „Spiegel“ magazin által közreadott, titokban készült videó főszereplői: az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főnöke, egyben alkancellár, Heinz-Christian Strache, és bizalmasa, a párt parlamenti frakcióvezetője, Johann Gudenus, aki kicsit tud oroszul, valamint egy dúsgazdag orosz üzletember állítólagos unokahúga, aki negyedmilliárd(!) euró „fekete” pénzt akar(t) Ausztriában befektetni.

A befektetési lehetőségek megtárgyalása közben jött a remek ötlet, hogy a hölgy (teljesen legálisan) vegye meg a „Kronen Zeitung” felét (50 %), amiért cserében a Szabadságpárt befolyást szerezhet a legnagyobb példányszámú osztrák napilapban. Strache példaként Magyarországot hozta fel, ahol Orbán Viktor hasonló módszerrel tett szert a magyar sajtó befolyásolására. A videón a németen kívül elsősorban oroszul és angolul beszélnek.

A hölgy kilétére nem derült fény, sőt a közreadó két német lap sem tudott erre választ adni.

Majd az ok és okozat találgatása és kutatása közben meglepő fordulatra figyeltek fel. Egy német komikus, vagy inkább szatíraíró (der Satiriker Jan Böhmermann) április közepén, tehát egy hónappal ezelőtt, az osztrák tv évi díjának, a Romy, kiosztásakor olyanokkal viccelődött, hogy „néhány FPÖ barátjával Red Bull-t ívott egy orosz oligarcha villájában Ibizán, ahol a Kronen Zeitung átadásáról is szó volt, de sajnos, egyelőre többet még nem mondhat.”

Ebből visszamenőleg arra következtetnek, hogy a szatíraíró Böhmermann már hetek óta ismerte a videót. Ezt tegnap (szombat) menedzsere is megerősítette, de határozottan állította, hogy a videó megvételére senki sem ajánlott fel pénzt.

A Süddeutsche Zeitung újságírónője, Leila Al-Serori, is elismerte az osztrák tv-ben, hogy Böhmermann látta a videót, de nem érdekelte. Viszont múlt csütörtökön (tehát a videó közzététele előtti napon) egy műsorban Böhmermann úgy búcsúzott el nézőitől: „….lehet, hogy holnap Ausztria égni fog….” („kann sein, dass morgen Österreich brennt”)

A videón Strache és Gudenus nyíltan mondják, hogy a pártfinanszírozás ezen formája illegális, viszont, ha csinálnak egy egyesületet, amelyhez mindkét fél hozzáférhet, és mint adomány jelenik meg, akkor azt nem kell jelenteni a Számvevőszéknek. (Rechnungshof). Különben arról is beszélnek, hogy több nagy adományozójuk is van.

Időközben a „Falter” nevű osztrák hetilap is jelezte, hogy már tavaly tudtak a videó létezéséről. Pénzt senki sem ajánlott fel vagy kért érte. A videóról tudó újságok egyöntetűen állítják, hogy a videóért nem fizettek. A videó valódiságát az államügyészség vizsgálja. A „SZ” közölte az eredeti videót senkinek sem bocsátja a rendelkezésére.

In memoriam Bob Hawke

Elment a legnagyobb ausztrál munkáspárti politikus.

Szerencsésnek tartom magam, hogy a nagy átalakulások éveiben éltem választott hazámban. Furcsa egy világ volt egy Európából érkezőnek. Az ottani szabadság, életforma, gondolkodás abszolút eltért a nyugat-európai, pláne a pártállami szoc. világtól. Nem sokkal megérkezésem előtt rúgta ki a királynő (II. Erzsébet) Gough Whitlam munkáspárti miniszterelnököt. Ez inkább szóbeszéd volt, a valóságban a királynőt képviselő (helyi) főkormányzó hívatta irodájába és távozásra szólította fel, mondván a kialakult helyzetben az ország irányíthatatlanná vált. Ez volt az egyetlen eset Ausztrália történetében, amikor az államfő (a nép nevében és érdekében) élt uralkodói jogával. Majd az ellenzék vezérét (Malcolm Fraser) nevezte ki a főkormányzó miniszterelnöknek.

Az érdekesség kedvéért, a két nagy ausztrál parlamenti párt: a „baloldali” Munkáspárt (Labor) és a „jobboldali” Koalíció, mely a liberálisok (Liberal Party) és a nemzetiek (National Party) szövetsége. A Koalíció jobbközépnek tartja magát és ideológiája: a liberális konzervatízmus és a konzervatív liberalizmus. Bocs, ezért a kitérőért, csak azért, hogy megértsük a Lajtától nyugatra (az egész világon) a liberalizmus a jobboldali értékek része és védelmezője.

A Munkáspárt baloldalisága viszont a szakszervezeti mozgalomba gyökeredzik. Ez (ugyancsak) ismeretlen Kelet-Európában. A jelenlegi magyar „baloldal” tagjai között szinte nincs „melós” vagy szakszervezeti múlttal rendelkező vezető. A 89-es „rendszerváltást” sem a szakszervezetek, azaz a munkások (és parasztok) hajtották végre, hanem a fiatal értelmiségiek, köztük a “kollégisták”, akik között sokan (mai napig) nem tudják milyen a munkásélet.

Bob Hawke Dél-Ausztrália szövetségi államban született egy protestáns lelkész és egy tanítónő második gyerekeként. Tanulmányait Perth-ben (Nyugat-Ausztrália) végezte, majd Rhodes ösztöndíjasként az angliai Oxford-ban tanult. Oxfordi évei alatt világrekordot állított fel sörívásban. Angol hagyomány, hogy a „gólyák” felavatásának része a sörívás. Bob 1.4 liter sört nyelt le 11 másodperc alatt. Teljesítménye bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Hazájában pedig megalapozta népszerűségét (a melósok körében). Egész élete alatt a sörívásnak, mint Ausztrália nemzeti italának népszerűsítője volt.

Bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, majd a Munkáspártban találta meg politikai helyét. Malcolm Fraser után ő lett az ország miniszterelnöke. Méghozzá egymás után négyszer! (Igaz, akkoriban három évente voltak a választások.) Szókimondó, szabad szájú ember volt, akit emiatt nem csak a melósok szerettek, kedveltek. Emlékezetes esemény volt, amikor miniszterelnöksége alatt először nyerte meg az America’s Cup jachtversenyt egy külföldi csapat, az ausztrálok! Az Amerikában, a keleti parton tartott versenyt egyenesben közvetítette az ausztrál tv. Az egész ország egész éjjel fenn volt, és élőben drukkolta végig a páratlan eseményt. A tv stáb ott volt Hawke-nál és egyenesben közvetítette az ország vezető emberének reakcióit, hogy mindenki lássa, a munkáspárti miniszterelnök együtt drukkol a népével. Aztán a győzelem után a riporter megkérdezte: : “Miniszterelnök úr, nem lehetne nemzeti ünnepnappá nyilvánítani a mait? Az egész ország drukkolt és fenn volt, mindenki nagyon álmos, így nem lehet munkába menni.”

Mire Bob azt válaszolta: “Egy munkaszüneti napot csak a parlament szavazhat meg. Én erre nem vagyok feljogosítva. Viszont, remélem, hogy senkit sem rúgnak ki, aki ma nem megy be a munkahelyére.”

A fennmaradt videó szerint szó szerint azt mondta:

„Mondok valamit, az a főnök, aki azért rúg ki valakit, mert ma nem ment be dolgozni, az egy segg(fej).”

I’ll tell you what, any boss who sacks anyone for not turning up today is a bum !

Ez a „bum” (hátsó, a segg-fej szalonképes változata) különben a szavajárása volt, amire még ma is sokan emlékeznek.

A 70-es évek végén kezdődtek a nagy változások, a Brit Nemzetközösségen belüli önállósodás, mint például áttértek a metric (tizedes szám) rendszerre, az ausztrál dollár lett a hivatalos pénz, és a (privát) tv-ben, rádiókban elfogadott lett az ausztrál akcentus használata. Addig a „British” (pommy) angol volt a hivatalos nyelv. Különben Bob is mindig „ausztrálul” beszélt. Hawke nevéhez fűződik jó néhány kezdeményezés, mely jelentősen megváltoztatta Ausztráliát. Például az Australia Act (törvény) felszámolta a brit „anyaországhoz” tartozás legapróbb jeleit is. Új himnusza lett az országnak! Miközben bevezette az egészségügyi reformot (Medicare és Landcare), valamint elfogadtatta a „Prices and Incomes Accord”-ot, mely alapján a Hawke-kormány megállapodott a szakszervezetekkel a bérek szabályozásáról, aminek fejében a kormány ígéretet tett az infláció féken tartására. Többet költöttek oktatásra és a jóléti kiadásokra. Főleg a munkások, munkavállalók érdekében tett igen sokat Bob Hawke és kormánya.

Eredményeit politikai ellenfelei is elismerték. Ez a részvétnyilvánításokban is érezhető volt. Egy igazi „fair dinkum” Aussie-t vesztettünk el. Isten nyugosztalja. R. I. P.

A washingtoni “munkalátogatás” elé

Nagyon szűkszavú a Trump-Orbán találkozóról szóló magyar média. Inkább csak találgatások, alig van valami konkrétum. A budapesti kormány a megszokott visszafogottsággal foglalkozik a témával, éppúgy, ahogy az egész „Trump jelenséggel”. Nem tudják hová tenni.

A magyar ellenzék pedig az amerikai ellenzék, a demokrata párt, szócsöveként tetszeleg: ott szidják Trump elnököt, ahol csak lehet. Mintha más hírforrás nem is lenne, mint a CNN és a New York Times. Ezért szinte lehetetlen reális képet kapni Trump-ról és a közelgő orbáni „munkalátogatás”-ról. Mindenesetre az világos, hogy ez nem egy államközi látogatás. Hiszen hiányoznak az ilyenkor szokásos protokolláris formaságok, pl. katonai díszszázad, himnuszok játszása, emlékhelyek előtti fejhajtás, koszorúzás, stb. Ez egyértelművé teszi, hogy Orbán kizárólag hazai propagandáját kívánja erősíteni, főleg az EU választás előtt. Az amerikaiak, az amerikai külügy, tisztában van a magyar helyezettel. Többet tudnak, és pontosabban ismerik a magyar viszonyokat, mint ahogy az a hazai köztudatban él. Az „illiberalizmus” nem szimpatikus a tengerentúlon (sem), a magyarországi korrupció ugyancsak közismert, és megvetendő.

Nem (volt) véletlen annak a hat magyar köztisztviselőnek a beutazási vízum megtagadása. Igen, az amerikai cégek jelentették követségüknek, hogy meg akarták vesztegetni őket. A budapesti nagykövetség pedig csak „finoman” közvetített a magyar kormány felé, akik aztán semmit sem tettek ez ügyben. Ezt nem felejtik el a State Department-ben.

Különben is, az amerikai külügy (szinte) függetlenül cselekszik a washingtoni kormánytól, pláne korrupciós ügyekben. Ami látható, és jól érzékelhető: a demokrata (Obama) vezetés „bevágta a durcást” és mellőzte, levegőnek tekintette az illiberális Orbán-kormányt. Orbán hiába próbálkozott, a Fehér Házba nem hívták meg. Olyan trükköt vetett be, mint meghívatta magát egy nemzetközi konferenciára, ahol lehetősége volt egy fotózásra az amerikai elnökkel (Obama). A Trump adminisztráció változtatott ezen a demokrata párti gyakorlaton, és „békejobbot” nyújtott az EU-taggá vált volt szocialista országoknak. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja „vissza kell szerezni” ezeket a népeket, melyek képtelenek a nyugati felzárkózásra (és gondolkozásra), ezért inkább Oroszország (Putyin) felé fordulnak. No meg Kína felé! Trump nagyon jól látja, hogy itt nagyhatalmi, világgazdasági harcok folynak, melyben jelenleg Európa (EU) meggyengült, mind politikailag, mind gazdaságilag. A Brexit-tel felborult az addigi „gazdasági (világ)rend”. Politikailag, pedig felerősödött a nacionalizmus – és vele együtt az antiszemitizmus, valamint a különféle fóbiák, különösen a kisebbségek irányába.

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

Szinte már nevetséges az a képzavar, ahogy a föderalizmust, azaz az „Európai Egyesült Államok”-at liberális, „baloldali” „államellenes” gonoszságnak tartja, miközben a föderalizmus fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok, elnökének kegyeit keresi. Trump valóban szokatlan jelenség, viselkedésével, modorával kilóg az eddigi elnökök sorából. Ő talán az egyetlen olyan elnök, akinek nincs közigazgatási gyakorlata. Elődjei mind kormányzók voltak valamelyik szövetségi államban, tehát „kicsiben” (helyi szinten) gyakorolták az „elnöki” feladatokat. Szókimondása, következetlen „csapongása”, fenyegetései sokaknak nem tetszik, nincsenek ehhez hozzászokva. Trump egy igazi üzletember, aki alkudozásban kiváló, viszont a diplomáciai tárgyalások nem az erőssége. Ha látja, hogy nem éri el célját, azonnal vált, és egy másik alternatívát próbál sikerre vinni. Mint

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

A hibáit, akadályait, gátjait hamar felismeri, és azonnal vált. Talán még nem volt ilyen elnöke az USA-nak, aki minisztereitől, tanácsadóitól oly könnyen és gyorsan megvált volna, mint Donald Trump. Ez különben egy valódi üzletemberre jellemző, aki a cél érdekében azonnal lecseréli tárgyaló csapatának tagjait, miközben sokszor blöfföl, fenyeget, zsarol, hogy a tárgyalás végére győztesen kerüljön ki.

Ezt alkalmazza az EU-val szemben is. Védővámokkal fenyeget, amitől aztán – általában – tárgyaló partnerei „megijednek” és kompromisszumot kötnek. Lásd pl. a szójabab európai eladásának megduplázása. Most az amerikai folyékonygáz eladásának növelésén munkálkodik. Igaz, drágább, mint az orosz földgáz, viszont Európát (és az EU-t) meg tudná szabadítani az orosz gazdasági függéstől. A lengyelek már jelezték „átállási” szándékukat. Sőt, amerikai alakulatok (állandó) lengyelországi állomásoztatásáról is tárgyalnak, amiért Varsó milliárdokat fizet, hogy ezzel növeljék a valós és vélt orosz fenyegetéssel szembeni biztonságérzetüket. Ezek a tények mintha visszacsengenének a magyar külügy által közreadott május 13.-i „munkalátogatás” főbb pontjaiban: az „energiabiztonság és védelmi berendezések vásárlása”. A NATO kiadásokhoz való nagyobb hozzájárulás címszó alá ez belefér.

Amiről nem szólnak a jelentések:

a NATO égisze (amerikai főparancsnokság) alatt a tagállamok (így Magyarország is!) teljes ellenőrzés alatt vannak. Ez volt az alapelv 70 évvel ezelőtt, a megalakuláskor is. Nem véletlen, hogy csatlakozásunkkor (Lengyelország, Csehország, Magyarország) mi voltuk az egyetlenek, mely nem volt határos NATO tagországgal. Felvételünket az indokolta, hogy Európában Magyarországnak van a legnagyobb lélekszámú határon túli kisebbsége, ezért nagyon fontos azok védelme. Nem keveredhet fegyveres konfliktusba a Kárpát-medence egyetlen országa sem. Erre biztosíték a NATO amerikai főparancsnoksága. A helyzet drasztikusan megváltozhat, ha Trump beváltja fenyegetését, és a tagállamok hozzájárulásainak be nem fizetése miatt, elhagyja a védelmi szervezetet. Ez lehet, hogy a nacionalistáknak, élükön Orbánnal, tetszene, de Európa számára katasztrófa lenne.

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Jelenleg három nagy gazdasági hatalom és érdekszféra ütközését látjuk: USA, Kína, EU. Az USA védővámokkal próbálja vezető szerepét biztosítani. No meg, termékeinek megvételére kényszeríteni kereskedelmi partnereit. Igen, Trump az üzletember, és számára „Amerika az első” (America First), ugyanakkor Kína az elsőszámú gazdasági „ellenség”. Ma már a nyugati, szabadvilág médiában eltűnt a „vörös” és/vagy „kommunista” (megkülönböztető) jelző, ami ugyancsak 70 éve uralta a közbeszédet. Sőt, az ideológusok is mélyen hallgatnak a kínai egypártrendszer gazdasági sikeréről. Változik a világ, amit valójában nem akarunk, vagy nem tudunk (egyelőre) megérteni. Pedig érdemes (lenne) Trump-ra odafigyelni, ahogy Kínával „egyezkedik”. Most vetett ki egy (25 %-os) külön vámot minden kínai import termékre, amire eddig nullától max. 10% volt az amerikai behozatali vám. „Mr. Dealmaker”, ahogy Trump-ot gazdasági körökben nevezik, szokásos hazardírozásba kezdett: vagy sikerül a Népköztársaságra (gazdasági) nyomást gyakorolnia, vagy ha, nem, akkor remek bűnbak lesz Kínából.

Ez az „üzleti” gondolkodás, mintha hiányozna Európából, az EU-ból. A magyar média is csak odáig jutott, hogy (kormánypárti oldalról) dicsérik a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését, pardon felújítását, miközben az ellenzék másról sem regél, mint „már megint Mészáros Lőrinc gazdagodik, hiszen a kormány neki adta a vasútvonal felújítási jogát”. Az világos, hogy a „kommunista” kínaiak igazi kapitalisták, akik hitelt adnak a szállítási vonal kiépítésére, majd azt (hosszútávon) busás haszonnal kéretik visszafizetni. Ezen rágódik már egy ideje a magyar közbeszéd. Azt viszont (Brüsszelen kívül) még senki sem vetette fel, hogy ez az új, modern „selyemút” vajon egy, vagy kétirányú lesz? Azt tudjuk, sejtjük, hogy kínai áruk érkeznek majd Magyarországon keresztül az EU-ba, de cserébe mit fog az EU szállítani Kínába? Különös tekintettel a magyar termékek exportjára! Erről semmi konkrétumot nem hallani az illiberális Orbán Viktortól. Csak azt tudjuk, hogy Washingtoni „munkalátogatása” előtt Kínában járt és aláírt néhány kereskedelmi egyezményt a „kommunistákkal”, akiket továbbra is „testvérek”-nek tekint.

Putyinnal való kapcsolatunk sem egyértelmű, ezt Washingtonban is jól tudják. Lásd annak a két orosz fegyverkereskedőnek az esete, akiket Magyarországon kaptak el, és amerikai kérés ellenére Oroszországnak adtak ki Orbánék. Vagy a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Beruházási Bank, mely szokatlanul nagy kedvezményeket kapott az EU-tag magyar államtól, kormánytól: működésébe a magyar fél nem láthat, és nem szólhat bele.

Persze a CEU elüldözéséért sem fogja Trump a magyar kormányfőt megdicsérni, hiszen egy amerikai egyetemről van szó!

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

A Sorossal szembeni unszimpátia viszont egyértelmű: a milliárdos amerikai filantróp dollár milliókkal támogatta a demokrata párti elnökjelöltet: Hillary Clintont. A tengerentúlon a patriotizmus felülírja a politikai nézetkülönbségeket. Ott ismeretlen az orbáni magyar(os) gondolkodás: „aki nincs velünk, az mind ellenünk van – és soha többé nem szabad a hatalomhoz engedni”. Emiatt tartják egyfajta diktatórikus gondolkodás terjesztőjének a magyar miniszterelnököt Washingtonban is.

FRISS HÍREK

Tovább romlo...

Biztos: Várh...

Érkeznek az ...

1 milliárd a...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK