Vélemény

Amerikából jöttem, avagy a messziről jött ember…

Bartus László, a Magyar Péter közel ‪300.000‬ tüntető előtt elhangzott Kossuth-téri beszédét követően a Facebook bejegyzésében közölte az Amerikai Népszavában (!) megjelent írását.

Idézünk belőle egy rövid részletet: „Így még nem csaptak be embereket, akik azt várták, hogy a bennük élő reményt Magyar Péter fenntartsa, ehelyett tökéletesen kioltotta. Magyar Péternek itt van vége. Köszönjük az eddigi szórakoztatást, mi ugyan untuk, de sokaknak tetszett, mert elhitték a hazugságokat, azonban ennyi ember előtt kijön, ha valaki hazudik, és nincs semmi a szívében”.

Jó lenne tudni kinek szurkol a szerző, hiszen a hozzáállásból úgy tűnik, hogy Amerikában ritkábban találkozhatott az Orbán kormány 18 éves fennállása/uralkodása alatt történtekkel és igazán adhatott volna további lehetőséget Magyar Péternek, … hátha!

Lázár és az oltás

Bejárta a magyar médiát Lázár mondata: „A keleti vakcinák eddig hatszázezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig húszezer magyar ember veszítette el az életét.” Ez a mondat méltó Lázárhoz, aki szerint, mint tudjuk, „kinek mennyije van, annyit is ér”, satöbbi.

Ezt a mondatot még a szintén rendíthetetlen fideszes Navracsics Tibor is rosszindulatúnak nevezte, mások egyszerűen hazugságnak. Szerintem, mint oly sok politikusi hazugság, ez is igazságelemeket rak össze. Igaz, hogy ha már egy évvel ezelőtt rendelkezésre álltak volna a jóváhagyott nyugati vakcinák és átoltották volna velük az országot, akkor nem halt volna meg húszezer ember Magyarországon, illetve több mint egymillió ember a világon. De hát a járvány csak jó egy éve kezdődött, akkor kezdték el kifejleszteni a vakcinákat Angliától Németországon át Oroszországig és Kínáig mindenütt.

Igen, a Magyarországon felhasznált orosz és kínai vakcinák is sokszázezer embert óvhatnak meg a súlyos betegségtől, ahogy a Magyarországon felhasznált BioNtech/Pfizer, Moderna és Astra-Zeneca vakcinák is. Amíg nem volt se ilyen, se olyan, addig emiatt is haltak meg, amióta meg van, azóta a beadása ment meg százezreket, milliókat Magyarországon is és szerte a világon. Így igaz a dolog.

Ne szakítsuk ki az idézett mondatot a maga összefüggéséből, ezért idézzük fel az egész gondolatmenetet, ahogy Lázár egy rádióinterjúban előadta. Leírtam az interjú első felét, érdemes végigolvasni, tanulságos. (Csak a riporteri kérdéseket hagytam ki.)

„Nekem az a megítélésem, hogy életveszélyes döntést hoztak azok a politikusok és kormányzati vezetők, akik Brüsszelre bízták magukat.

Magyarországon és Hódmezővásárhelyen is fideszeseknek az emberi élet az első. Az a kötelességünk, hogy minden magyarországi, hódmezővásárhelyi és makói polgártársunkat megpróbáljuk megmenteni, és minél hamarabb vakcinához segíteni. Ennek az országnak a közeljövője és a hosszútávú boldogulása is múlhat azon, hogy mikor kerülnek átoltásra a magyarok, illetve mikor kerülnek átoltásra azok az emberek, akik itt élnek a választókerületemben. Én következetesen vakcinapárti álláspontot és oltáspárti álláspontot képviselek tavaly ősz óta, amikor ez először lehetőségképpen felmerülhetett, és arra kérek most is mindenkit, hogy oltassa be magát, regisztráljon.

Ezen a héten Hódmezővásárhelyen és Makón, valamint a környező településeken óriási felelőssége lesz azoknak, akik az oktatásügyben dolgoznak, hiszen a kormány megszervezi minden pedagógus beoltását. Azt kérem a vásárhelyi, makói és a térségi pedagógusoktól, hogy mindannyian oltassák be magukat, saját maguk egészségének megőrzése érdekében és természetesen a rájuk bízott gyerekek egészségnek érdekében is.

Nagyon fontos, hogy a héten megkezdődik és reményeim szerint rövid idő alatt be is fejeződik a pedagógusok átoltása.

Visszatérve a brüsszeli ügyekre, nekünk magyaroknak mindig az emberi élet az első, a kormány ezért dolgozott folyamatosan, és ez a hozzáállás tette lehetővé, hogy a brüsszeli bürokráciával szemben Magyarország jónéhány vakcinával rendelkezik, és a lakosságarányosan megmagasabb átoltottságot sikerült elérnünk, ami messze van még attól, hogy hátradőljünk, de közelebb vagyunk ahhoz, hogy két és félmillió ember beoltásra került. Amikor beszélgetünk, akkor kétmillió beoltás megtörténik, és reményeim szerint közeljövőben két és félmillió beoltásra sor kerülhet, ami megalapozza az ország újraindítását. Nem értem azokat az ellenzéki politikustársaimat, akik még mindig Brüsszelt védik a magyarokkal szemben, tulajdonképpen azokkal a honfitársainkkal szemben, akik oltás hiányában kerültek kórházba, lélegeztetőgépre vagy rosszabb esetben a temetőbe. Nagyon érdekes, hogy a nyugati sajtó egy része is ma már az Európai Bizottságot hibáztatja, ahol migránsoknak bankkártyára volt pénz, megfelelő mennyiségű védőoltásra nem volt pénz. Ez nagyon súlyos hiba volt.

Európai választópolgárok halnak meg az Európai Bizottság döntése miatt.

Ha Nagy-Britannia, amely jó példa a profi szervezésre és az átoltottságra, ugye ötven százalék fölötti az átoltottság Nagy-Britanniában. Ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradt volna, akkor, bizton állíthatjuk, hogy sokkal több brit állampolgár halt volna meg az elmúlt hetekben és az elmúlt hónapokban. Nagy-Britannia az Európai Unióból való kiválás után az Európai Unióhoz képest nagy sikerrel szervezte meg a brit állampolgárok átoltását. Én Brüsszelt kifejezetten hibáztatom európai életekért, magyar életekért és az európai választók és a magyar választók veszélybe sodrásáért

[…] Teljes káosz van, teljes irányítási és szervezési káosz van Brüsszelből, ami nem véletlen, hiszen az Európai Bizottság mindig csattogtatja a korbácsát az európai tagállamok fölött, miközben mi tagállamként nem nagyon kérhetjük számon az Európai Bizottságot.

Nekünk egyetlenegy lehetőségünk van, hogy megpróbáljunk beszerezni más vakcinákat Kínából, Oroszországból, Indiából és bárhonnan, ahonnan biztonságos és hatékony vakcina áll rendelkezésre. Az, hogy egy vakcina biztonságos és hatékony, azt szerencsére nem politikusok mondják ki, hanem szakemberek, akik ehhez értenek, és akik esküt tettek a magyar életek védelmére. A vírus ellen vakcina, a fake news-ok, a téves, megtévesztő hírek ellen pedig tények. Nem a keleti vakcinák léte, hanem a nyugati vakcinák hiánya az igazi probléma. A keleti vakcinák eddig hetszázezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig húszezer magyar ember veszítette el az életét.

[…] A magyar kormány a magyar emberek érdekében használja föl a saját adóforintjainkat is és az Európai Uniótól kapott forrásainkat is.

Nyilván van egy nagy vita közöttünk Európa jövőjéről, és az európai bürokrácia revansot akar venni Magyarországon, vagy meg akarja büntetni Magyarországot. Én úgy gondolom, hogy hátrányos diszkrimináció van Magyarországgal szemben, és az Európai Bizottságnak vannak kedvencei, és vannak kevésbé kedvenc országai. Csak azért, mert mi képesek vagyunk a V4-ekkel együtt saját érdekeinket képviselni. Nekünk a magyar emberek érdeke, a magyar emberek élete az első, és nem Brüsszel. És amíg a választópolgárok erre lehetőséget biztosítanak, mi ezt fogjuk képviselni a politikában. Minden ebből következik. És nem vagyunk hajlandóak ideológiai vitát csinálni, vagy politikai vitát csinálni a vakcinabeszerzésből.

Nem az a kérdés, hogy milyen vakcina van, hanem az a kérdés, hogy van vakcina, vagy nincs vakcina.

Ma az átoltásnak, a védőoltások felvételének az első számú akadálya az, hogy kevés, vagy hiányos mennyiségű vakcina áll rendelkezésre egész Európában. Azok az országok gondolkodtak jól – Amerika, Anglia, Izrael – akik időben léptek, lekötöttek vakcinakapacitásokat és megvásárolják a vakcinákat. A keleti vakcinákról csak megjegyzem, például a Szputnyikról a legjobbakat írják az amerikai egészségügyi sajtóban. Politikát csinálni a vakcinaügyből, az egy életveszélyes emberkísérlet, és magyar politikusokat súlyos felelősség terhel azért, hogy hónapokkal ezelőtt kampányt folytattak a keleti vakcinák ellen, és elbizonytalanították a választópolgárokat abban, hogy fölvegyék a vakcinát. Magyarországon folyt egy védőoltás-ellenes kampány is éveken, évtizedeken keresztül. És folyt egy keleti vakcinaellenes kampány is. Ennek következménye az a megdöbbentő tény, hogy például a hódmezővásárhelyi kórházban

vannak olyan egészségügyi dolgozók, akik mind a mai napig nem vették fel a védőoltást.

Sajnos azoknak hittek, akik itt helyben például a kormány ellen, a védőoltás ellen, a védőoltások fölvétele ellen, vagy éppenséggel a keleti vakcinák ellen beszéltek. Nagyon súlyos felelősség terheli azokat a hódmezővásárhelyi városvezetőket, akik nem beszélték rá a lakosságot, az egészségügyi dolgozókat arra, hogy vegyék fel a védőoltást. Most itt a lehetőség, hogy minden pedagógust rá kell beszélnünk arra, hogy vegye fel a védőoltást, éljen a lehetőséggel. De még egyszer mondom, hogy

a hódmezővásárhelyi kórházban nagyon sok egészségügyi dolgozó nem vette fel a védőoltást, ebben a hódmezővásárhelyi városvezetésnek nagyon komoly felelőssége van,

hiszen folyamatosan a politikai hatalmát arra használja fel Hódmezővásárhely hivatalban levő polgármestere, hogy az embereket a kormánnyal szembe fordítsa, elbizonytalanítsa, és megpróbálja a kormánnyal szembeni bizalmat megrengetni, megpróbálja a védőoltással, vagy az ország egészségügyi ellátórendszerével szembeni bizalmat aláásni. Ez emberéletek elvesztéséhez vezethet, ez a magatartás.”

Hosszú így leírva a szöveg, de így végig mondva talán a maga arcátlanságában még vérlázítóbb, mint a széles körben idézett mondat. Jól láthatók ebben a szövegben a fideszes kampány fő elemei. A legfontosabb: a Fidesznek fontos a magyar emberek élete. Értsd: a többieknek, a Fidesz ellenfeleinek nem. Nem fontos az ellenzéknek, amely az oltás ellen folytat kampányt. Nem fontos Brüsszelnek, az Európai Unió bürokratáinak. Általánosabban fogalmazva: a magyarok jók, a nyugatiak gonoszok. Ugye

tudjuk, hogy ez a szembeállítás – amely végigvonul a fideszes retorikán Orbántól a fideszes médiáig – a kelet- és középeurópai önkényuralmak régi sémája?

Erre épült a náci ideológia, a sztálini ideológia, a Horthy- és a Rákosi-rendszer ideológiája. Lázár példaszerűen adja ezt elő. Ezúttal is, és az országos politikában való megjelenése óta mindig. Továbbá: nem bízhatjuk magunkat Brüsszelre, az Európai Unióra, általában a Nyugatra. A bizalomra épülő együttműködés gondolata akár itthon, akár nemzetközileg. Holott megalakulása óta ez az Európai Unió lényege, de Orbánéktól ez idegen. (Lázár már tett olyan nyilatkozatot, hogy ma nem csatlakozna az Unióhoz.) Ahogy gonosz a Nyugat, az Unió, úgy gonosz, a magyaroknak ártó szándékú a magyar ellenzék is, és erre példa náluk az oltással kapcsolatos ellenzéki magatartás.

Az ellenzék az, ami a náciknál a zsidók, a sztálini propagandában az „angol-amerikai imperialisták”.

Persze, helyénvaló feltenni a kérdést: hol keresendő a járvány ügyében az igazság? Elsősorban: ki vagy mi a felelős a húszezer halottért, az ennél sokszorosan több súlyos megbetegedésért. Természetesen nem a „nyugati vakcinák hiánya”, ezt Lázár sem gondolhatja komolyan. A húszezer halott nem kis része akkor halt meg, amikor nem volt engedélyezve még se nyugati, se keleti vakcina. Ha valaki azt mondja, hogy a húszezer halottért Orbán, a kormány a felelős, az sem igaz. A járvány kitörése független tőlünk, ahogy elkerülhetetlen volt az is, hogy elérje Magyarországot, és itt is szedje áldozatait.
Azért azonban,

 hogy húszezren – azóta pedig ennél is többen – haltak meg, és nem kevesebben, vagyis, hogy Magyarország az élre került az elhalálozások arányában, van a kormánynak, van Orbánnak felelőssége.

Sőt, személyesen Lázárnak is, ha már ő osztja a felelősséget. Lázár miniszterségére esik az egykori KÖJÁL-ból a rendszerváltás elején kialakított tisztiorvosi hálózat felszámolása, az, hogy az országot 2020-ben felkészületlenül érte a világjárvány, hogy nem frissítették az egykor elkészült járványügyi védekezési tervet, hogy hiányzott az az intézményrendszer, amely alkalmas lehetett volna a tömeges tesztelés megszervezésére és lebonyolítására, a fertőzések következetes nyomon követésére. A tesztelés az országban sohasem működött rendesen (csak a már tüneteket mutatókat és családtagjaikat, munkatársaikat tesztelték, elég rendszertelenül).

Ez Orbán, a kormány és személy szerint Lázár felelőssége.

Orbán és a kormány felelőssége az is, hogy tavaly nyáron az indokoltnál vagy két hónappal később léptették életbe a második hullámmal szemben szükséges korlátozó intézkedéseket: novemberben, és nem szeptemberben.

Orbán „az országnak működnie kell” jelszó jegyében halogatta a korlátozásokat, és ez okozta a második hullám pusztító hatását.

Most, a harmadik hullámban úgy akarja megnyitni az óvodákat és iskolákat, hogy a tanulókat egyáltalán nem tesztelik hetente két-három alkalommal úgy, mint számos nyugat-európai országban. Eddig is tragikus következménnyel járt, amikor egy gyerek bevitte a fertőzést az osztályba, megfertőzte társait, akik hazavitték a vírust, majd valamelyik szülő halt bele a betegségbe.

Az, hogy elkezdték a pedagógusok oltását, nem állítja meg azt a fertőzési láncot.

Orbán most azt találta ki, hogy két és félmillió ember első oltása elég ahhoz, hogy elkezdődjék a korlátozások oldása. Szerinte a harmadik hullámmal szemben „a korlátozások nem védenek”, csak az oltás. Érdekes, a német egészségügyi miniszter éppen arra figyelmeztet, hogy az oltás után is szükség van a korlátozásokra, az emberek közötti találkozások mérséklése továbbra is nélkülözhetetlen. Erről győzködi a németeket Angela Merkel is. Akkor most ki megy szembe az autópályán? Mindenütt másutt az új fertőzések számához illetve a vírus terjedését mérő R-mutató értékéhez kötik a nyitás lehetőségét, csak nálunk hirdeti a miniszterelnök, hogy a beoltottság arányához lehet azt kötni. Ő megy szembe.

Magyarország, 2017 (4.) – Új év, új remények nélkül

Gyászos évet zárt az idén a magyar ellenzék, bár nem állítható, hogy sokban különbözött a korábbi évektől. Hogy mégis kiemeljük 2017-et, annak egyik oka, hogy most kellett volna felkészülni a 2018-as választásokra, de nem hogy felkészülni nem sikerült, még azt is romba döntötték, ami addig mondjuk némi túlzással – felépült. Ma, amikor ráfordultunk 2018-ra, ott tartunk, hogy a magyar választó polgárok döntő többsége biztos a Fidesz győzelmében, még azok is a kormánypárt sikerét jósolják, akik elkötelezett hívei a baloldalnak. A közvélemény-kutatások világos képet rajzolnak elénk; 2017-ben sikerül az illúzió érzését is eltüntetni belőlünk.

Pedig hányszor hallhattuk, hogy még egyszer nem fordulhat elő az, ami négy évvel ezelőtt megesett, még az összefogás szót is törölni kell a szótárunkból, nehogy csak a rossz reminiszcenciák jussanak az eszünkbe. Csakhogy itt nem a szótárral, nem a korábban használt szavak erodálódásával van baj, sokkal inkább azokban, akik politikusnak hiszik magukat, miközben az, amit tesznek, az legkevésbé sem emlékeztet valódi politikai cselekedetekre.

Mi tagadás: zavarban vagyok, az eddigi értékeléseimre kaptam olyan reakciót is, hogy az a negatív hozzáállás, amelyek az írásaimból kiolvasható, egy cseppet sem visznek közelebb a változáshoz, inkább további elkeseredést és kiábrándultságot okoznak. Lehet, hogy így van, nem tagadom, mégis, inkább emlékeztet ez a hozzáállás a pártállami időkre, amikor a pártközpont agitprop osztálya pozitív riportokat rendelt, nehogy a munkásosztály elkeseredjen. Csakhogy a munkásosztály nem volt hülye, tudta, hogy hol él, tudta, kik veszik körül, és azt is, hogy mit várhat a politikusoktól. Ma már nem beszélünk munkásosztályról, agitprop osztály sincs, de lám akadnak még hasonló elvárások. Pedig a választók most sem hülyék, legfeljebb apatikusak, aligha lehetne őket lelkesítő írásokkal kizökkenteni ebből az állapotukból. Annak ellenére sem, hogy azok a bizonyos közvélemény-kutatások azt is megmutatták, hogy a magyar szavazók többsége kormányváltást szeretne, elege van a Fideszből, de hiába néz körbe, egyre rosszabb képet lát. Úgy szoktuk ugye fogalmazni: nincs, nem talál alternatívát. Néhány napja, vidéki emberekkel beszélgetve – jóféle pálinkával kínáltak – azt kellett tapasztalnom: nem szeretik ők sem a Fideszt, de változást sem akarnak. Illetve nem hiszik, hogy jöhet olyan formáció, amelyben nekik jobb lesz. „Elvagyunk” – fogalmazták meg, mindannyian vállalkozók, megvan a munkájuk, alkalmazottjaik is vannak szép számmal, bár éppen a szakképzettekből van kevés, 2018-ra már új munkát sem tudnak vállalni, annyi a megrendelésük, minek akkor a váltás? Csak megzavarná az ügymenetet, főként azért, mert egyáltalán nem látnak olyan pártot, amelyikben meg lehetne bízni, és amelyik jobban csinálná, illetve ne akarná gyökerestől kiforgatni azt is, ami jól működik.

Nagyjából erre a szintre jutott 2017-ben az ellenzék, és erős optimizmus kell ahhoz, hogy hinni lehessen egy esetleges fordításban. A helyzet ugyanis sokat romlott, mert, ahogy ez az imént felidézett beszélgetésből is kiderül, immár nem pusztán arról van szó, hogy nem látják az ellenzékben a potenciált, ennél nagyobb a baj: félnek is tőle. Félnek attól, hogy az a klientúra rendszer, amit a Fidesz kialakított és amelynek, így, vagy úgy, ők is haszonélvezői, még akkor is, ha – igaz nem transzparensen – nem hívei a jelenlegi kormánynak, felborul és az újak koncepciójából csak annyit érzékelnek, hogy új klientúrát akarnak.

De mi történt az idén az ellenzékkel? Miért töredezett atomjaira? Miért dominálták a külső és a belső háborúk? Miért nem volt képes megbékélni sem önmagával, sem a partnereivel? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, már csak azért is, mert látszólag mindenki ugyanazt akarja. Nincs olyan ellenzéki párt, amely nem a Fidesz leváltását tűzte volna zászlajára és ne az ehhez szükséges optimális szisztémát akarta volna megvalósítani. Ami nem más, mint az egy az egyben való harc kialakítása – a Jobbikról most nem beszélünk -, azaz csak egy jelölt álljon szemben kihívóként a Fidesz nomináltjával. „A programjaink harmonizálhatók” hangsúlyozták a szereplők még az év elején, hogy aztán elvesszenek a személyi részletekben és a legkevésbé se törődjenek a választók igényeivel. Ilyen szerencsétlenül politizálni csak szándékosan lehet, mondja az egyik elemző, ez a mondat azonban erős veszélyeket rejteget; azt inszinuálja, hogy a pártokba valóban beépülhettek olyan figurák, akik inkább a jelenlegi kormányzat megtartását tartják üdvösnek. Ez azonban már a botkai út; nem visz sehova, és még ha igaz is lenne, nem alkalmas arra – a homályos üzeneténél fogva -, hogy megtisztítsa a pártot.

Talán feltűnt önöknek: ebben az írásban nincsenek konkrétan megnevezve a ma színpadon szereplő ellenzéki, magukat demokratikusnak nevező pártok. Azért nem, mert külön értékelésüknek semmi értelme; részint megtettük már az év folyamán többször is, másrészt értelme sincs, ha elfogadjuk az alapvetést, vagyis azt hogy a darabokban lévő ellenzéknek semmi esélye a győzelemre, sőt: ezzel a politizálással csak az ismételt kétharmados győzelemhez tolják közelebb a Fideszt. Örülhetnénk persze, hogy az év végére a DK és az MSZP megállapodott az egyéni körzeteket illetően, a megegyezésből azonban nem jutott eufórikus érzés a választóknak, főként azért nem, mert – mint azt fentebb jeleztem – a hitük tűnt el. Azért is, mert azt látják: törékeny ez az egyezség, nem is teljeskörű, az ellentétek továbbra is ott feszülnek a szereplők között, a résztvevők egyáltalán nem fordultak rá az utolsó kanyar hajrájára, itt még vannak elvarratlan szálak, személyi és pártközi konfliktusok. Pedig január elseje van, új év, egyelőre új remények nélkül.

Folytatjuk. Következik: a Jobbik, az Orbán-Simicska háború

A sorozat korábbi részei:

A lázadás éve – Soros ellen

Orbán az isten, és senki más

Jelenetek a bábok életéből

Rakpart – (a Budapest sorozatból)

Idilli képpel indít az énbudapestem újságnak a nagy tervről, azaz a rakpartokba való életlehelésről szóló írása. A kép az idősb Antall József (alsó) rakpartot ábrázolja kb. a Széchenyi (fölső) rakpart 4. szám magasságától, a tekintet észak felé irányul, a távolban a Margit híd, a rakparton növényzet, padok és sétáló emberek.

Ahol jelenleg fák és bokrok vannak, ott a képen széles, kövezett sétaút látható, ahol pedig most az autóforgalom zajlik, ott növényzet, azaz sétálás, biciklizés és labdázás számára használhatatlan terület. A képpel kapcsolatban a következők mondhatók:

  • Az autómentes tér láthatóan a felső rakpart oldalfaláig tart. Autóknak itt már nincs helye.
  • Biciklisáv sincs, azaz legfeljebb a sétaúton lehetne kerékpározni, ami erősen ellenjavallt.
  • A régi fákat a kép szerint kiirtották, az újonnan ültetettek nagyságából meg nem az átépítés utáni helyzet látszik, hanem az, milyen lesz a rakpart 20 év múlva.
  • A labdázás nem javasolt, mert a sétaúton mászkálókat meg a padon ülőket eltalálhatja, sőt, akár a vízbe is eshet, és nem ajánlatos az utána ereszkedés.
  • Kisgyereket jobb, ha nem visznek oda, ugyanis a dunai oldal meredek partfalán nincs korlát. Ez természetesen nem akkora gond, mert a terveket engedélyező hatóság (ha nem lenne korlát) azonnal előírja majd a biztonság érdekében.
  • A kép láthatóan egy májusi vasárnapot ábrázol, mikor kellemes az idő. Minden más időpontban és más időjárási körülmények között az itt pihenni és/vagy szórakozni vágyó emberek száma nem valami sok. Az autók persze novemberi esős éjszakán is mennének erre – ha tudnának, de a képet nézve egyértelmű, hogy már nem tudnak.

Mint a lap írja:

Az Újjáéledő Rakpart 2030: sok lesz benne a vízpart, a sport, a szórakozás, azt kell eladni, hogy világörökségi környezetben, csodás panoráma mellett fenntarthatóbb és zöldebb módon legyen élvezhető… A főváros célja az, ami egyszer már a rakpart sajátja volt: legyen mindenkié… Ahogy Karácsony Gergely főpolgármester is kiemelte a sajtótájékoztatón, a Duna a város természetes főutcája, annak mentén és révén jött létre, mégis a belvárosi rész a legkevésbé hozzáférhető, hiszen jelenleg csak a közlekedést szolgálja.

Mindezekből egyértelműen tudható, hogy az átalakítás az autóforgalom rovására történne (azaz nem lesz mindenkié), mégpedig olyan végleges változattal, amely gyakorlatilag eltünteti, vagy legfeljebb szervízúttá degradálja a „természetes főutcát”, amely így természetes főutca jellegét elvesztve promenáddá alakul, mégpedig a promenádoknál szokásos kihasználási óraszámmal: esőben, sötétben, munkaidőben, télen és kánikulában a promenád nem üzemel.

A várható eredmény:

  • Az autósoknak csak nagyon kis része fog tömegközlekedésre váltani. Inkább kerülőutat választ, ami vagy a Kis- vagy a Nagykörút, megnövelve ott az autók számát, csökkentve az átlagsebességet, felturbózva a benzinfogyasztást, a levegőszennyezést, és fokozva az összes arra járó autós idegrendszeri kopását.
  • Mivel a rakparti utak Budapest legjobban szellőztetett útjai a szennyezés a kerülőutakon hosszabban megmarad, aminek a lakosság tüdeje látja kárát.
  • A hobbikerékpárosoknak, akik nem mennek sehová, csak kerékpároznának egy jót, biztosan sokkal jobban tetszik a mostani helyzet, mikor hétvégeken, mikor ők is ráérnek, üres, széles és aszfaltozott út áll rendelkezésre, nem pedig egy ligetes sétányon kell kerékpározniuk a gyalogosok és gyerekek között, vagy egy keskeny, felfestett kerékpársávon, melyet nem tisztel és nem is vesz figyelembe egyetlen gyalogos sem.
  • A gyerekeknek a sétány nem jelent semmit. Ott ők csak unatkoznak, esetleg ha ismerős gyereket is lehoznak a szülei, együtt tudnak szaladgálni. A nagyobbakat pláne nem érdekli sem a panoráma, sem a séta, sem a szabadban üldögélés. Kivéve persze okostelefonnal, de ahhoz meg nem kell panoráma, bőven elég a telefon, és üldögélni otthon is lehet, de például a Mekiben szintúgy.
  • A távoli kerületek lakosai nagyon ritkán fognak idejönni, legfeljebb megnézik egyszer. Ha ugyan.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy kevés ember érdekében sokaknak okozna hátrányt, ha a tervek megvalósulnának. Az időtényezőt is figyelembe véve még rosszabb a helyzet, mivel az a kevés ember is csak néha használná a partszakaszt (évszak, napszak, időjárás függvényében). Lehet ugyan mindenféle programokkal operálni a nép odacsábítása érdekében, de azok Budapesten sokkal nagyobb és minden szempontból kedvezőbb helyen (például a ma gyakorlatilag kihasználatlan Népligetben) is megrendezhetők, azaz csak azért, hogy igazolják a rakpart átépítésének hasznos voltát, eléggé erőltetettnek látszik. Sajnos néha kevesebb az észszerű megfontolás, mint a „Nekem tetszik”, a „Tőlem ezt várják el”, a „Már beleéltem magam” és az „A mostani állapot bántja a szememet” elvek használata.

Szigorúan érvek alapján az alábbiakat lehet megállapítani:

  • a pesti rakpart a budaival együtt a város egyik forgalmas főutcája, mely az autósoknak a városon való aránylag gyors áthaladást biztosítja (a Duna felől és a Duna felé nincs keresztező forgalom). Ez az útvonal a két belső, a rakpartnál lényegesen rosszabbul szellőző körúttal csak komoly hátrányok árán helyettesíthető: többlet benzinfogyasztás, zaj, idegrendszeri károsodás és szennyezőanyag kibocsátás várható, ezért előnyös, ha marad a jelenlegi állapot, azaz az autóút mai formájában. Ráadásul ez a legolcsóbb megoldás is.
  • A hobbikerékpárosoknak és a gyerekkerékpárosoknak sokkal jobb, ha nem szüntetik meg a jelenlegi széles, aszfaltozott útvonalat, amelyet tavaszi, nyári és őszi autómentes hétvégeken jobban használhatnak, mintha a rakparti sétány mellett, viszonylag szűk kerékpárúton közlekednének szép sorban, és ritka előzési lehetőséggel, azaz a leglassabb által meghatározott sebességgel.
  • A rakpart jelenleg gyalogosan teljes hosszában végigjárható. Ebből a tájépítők kreativitását igénybe véve némi növényzettel meg autóparkolók megszüntetésével kellemes, sőt a hosszát tekintve sportos sétaútvonalat lehet csinálni, a szélesebb részeken akár padokkal felszerelve. Az, hogy mellettük megmarad az autóforgalom, hátrány ugyan, de nem elviselhetetlen, és ha tavaszi, őszi vagy nyári hétvégén jönnek (ahogy kb. 99 százalékuk), akkor nem lesz a közelükben autó.
  • Az idősb Antall József rakparton a most is rendelkezésre álló területet a jelenlegi növényzet felhasználásával keskeny parkká célszerű átalakítani. A Gróf Széchenyi István rendezvényhajótól északra lévő pontonkikötő helyett a Dunára egy kb. 220 m hosszú, 50 m széles pontont lehetne telepíteni (kb. az Arany János és Steindl utca között), amelyhez hajók is kiköthetnek, és amelyre játszótér, ligetes rész és megfelelő méretű vendéglátóipari egységek is ráépíthetők. Utóbbiakat ugyancsak rendezvények helyszíneként vagy általános étteremként lehet használni, de a játszótér és park felé néző részük büfé, fagylaltozó és egyéb kiszolgáló egység befogadására is alkalmas lehet.
  • A Jane Haining rakpart mentén sok hajókikötő üzemel. Itt az autóközlekedés mellett ez az alsó rakpart fő funkciója. A változatlanul megmaradó autóút és a part széle közötti sávot úgy kell átalakítani, és növényzettel ellátni, mint ahogy az a MAHART kikötőtől északra és délre történt. Az átalakításhoz a parkolókat meg kell szüntetni. A villamos viadukt maradjon csak viadukt, a zajos, sínek alatti helyiségekbe ne telepedjen be semmi, a vendéglátóipari egységek a felső rakparton (Belgrád rakpart és Duna korzó) bőven kaptak és még kaphatnak is helyet (a Hotel Intercontinental-tól a Március 15. térig), ahol a sétáló rész található. A felső rakparti vendéglátó kapacitás erre a partszakaszra bőven elegendő, ahogy a felső rakpart sétatér jellege is, az alsó rakpartot nem kell erre a célra pluszként igénybe venni. Különösen nem az autóközlekedés megszüntetésének indokaként.
  • A Belgrád rakpartról a kikötőt ki kell költöztetni. Kényelmetlen, szűk, közel a forgalom, nem egy világváros turistafogadó terepe. A kiköltöztetés után a parti út lesüllyeszthető az Erzsébet hídtól északra és a Szabadság hídtól délre lévő szintre, a villamossín és a lesüllyesztett út között felszabaduló tér pedig (20-30 m * 280 m) akár parkká, akár rendezvényekre alkalmas területté alakítható ki. Az út lesüllyesztése a pesti rakpartok legdrágább átalakítási munkája, ha nincs rá pénz, a kikötő elköltöztetése (= a kikötő autó és buszforgalmának megszüntetése) akkor is sokat javít az ottani közlekedésen.
  • A nagy hajók ideális kikötési helye a Bálna és a Nehru park előtti, autóközlekedéstől aránylag távol fekvő, de autóval mégis könnyen megközelíthető part. Itt több kikötőhely létesíthető, köztük egy határátkelő is a nem az EU-ból érkező hajóknak. A turisták hajóval egy csendes parkba érkeznek, ahol egy információs és jegyárusító központ fogadja őket, és irányítja vagy a Bálna mellett várakozó buszukhoz, vagy a Zsil utcai megállóhoz, ahonnan a 2. villamossal juthatnak be a belvárosba.
  • A Petőfi híd és a Rákóczi híd közötti parti szakasznak a kerékpárúttal is ellátott Gizella sétány a növényzet feldúsítása és padok telepítése után sétaútnak tökéletesen megfelel. A HÉV magas sövénnyel jól eltakarható. A ma már rutinszerűen hangzó, „A HÉV-et a föld alá kell vinni” szövegek tipikusan „A mostani állapot bántja a szememet” elv megnyilvánulásai, amelynek alkalmazásával rengeteg pénzt lehet elkölteni egy-két, csak évszázadonként arra járó nagyember „esztétikai igényének” kielégítése érdekében. A repülőtérnek még nincs egyvágányos összekötése a 3. metróval, a 4. metró északi fele a Szilas pihenőhelyig plusz az ottani P&R parkoló még nincs megépítve, akkor pedig az ilyen „szépség” projektek csak a pénzt viszik el a sokkal fontosabb építkezések elől. A HÉV szerelvények ma már feltétlenül szükséges cseréjével a zajcsökkentés és az esztétikai élmény a pálya elásása nélkül is fokozható.
  • Sokszor hallani a HÉV-ek továbbvezetéséről is, egészen a Kálvin térig, amely nyilván azt célozná, hogy a déli HÉV-ekkel érkezők közvetlenül érjék el a 3. metrót. Jelenleg sajnos szegény ráckeveieknek át kell szállniuk a 2. villamosra, majd a Fővám téren egy másikra, hogy a Kálvin térig jussanak el. A csepeliek dolga egyszerűbb, ők a 6. vagy a 4. villamossal a Boráros tértől két megállónyira érhetik el a 3. metrót az Üllői útnál. Akik persze nem a 3. metrót akarják elérni, hanem például a kisföldalattit vagy a 2. metrót, azok úgyis leszállnak, és a 2. villamossal mennek tovább, akár megépítjük a Kálvin térig az alagutat, akár nem. A fentiekből jól látható a „Nekem tetszik” elv alkalmazása, amely rengeteg pénz elköltése árán spórolna meg egy vagy két átszállást párezer embernek. Ha már minden sokkal fontosabb megépült, akkor javasolható. Addig nem célszerű rá pénzt költeni.
  • Ha a főváros vízparti fejlesztést akar, ott van a Margitsziget a 4 km hosszú, teljesen autómentes és teljesen kihasználatlan partjával, vagy Pest északi Dunapartja, ahová a város által majd megépítendő, vízparti, „Ifj. Antall József rekreációs, szórakoztató és kiránduló központ”-ba a Jane Haining rakpartról indulhatnának óránként hajójáratok. Igazán nem mondható, hogy nincs vizes fejlesztési lehetőség Budapesten, ha valaki ezt szeretné. A fejlesztést viszont úgy kell megoldani, hogy a lehető legtöbben járjanak jól. A rakpart projekt ismeretében ezen elv használata kevéssé látszik, de reménykedjünk, hogy előbb- utóbb utat tör magának.

Jótanács: ha valakinek azon gondolata támad, hogy a fenti elképzelést a városvezetés elé viszi, legyen óvatos a bemutatás körülményeinek megválasztásával, mert ha a „Köszönjük, Emese” effektus bekövetkezik, fölöslegessé lesz minden további ismertetés.

Szélmalomharc

Szóval, hogy a végén kezdjem, nem teljesen értem, mi a baja Szánthó Miklós úrnak. Illetve értem, de rossz fele pofozkodik, már az is rossz ötlet, hogy nekiállt: a pofonnal, tetszik tudni, az a legnagyobb baj, hogy a felebaráti szeretet jegyében néha visszaadják. A törvényes kamatokkal együtt. Ezt mutatjuk be a következőkben.

Tanult barátunk, Szánthó doktor ugyanis a tegnap megjelent Magyar Nemzet első számában filippikát intézett a liberális sajtó, mint olyan ellen. Ami így, ebben a formában olyasmi, mint a ködszurkálás: liberális sajtó egységként, ideológiai objektumként nem létezik, vannak liberális vagy annak mondott újságírók, vannak lapok, amikbe írnak, aztán vagy megjelenik, vagy nem, de semmiképpen nem vagyok képes kimutatni valamiféle egységet ezek között. Ír az ember, amit ír, olvassa, aki akarja, fizeti, aki tudja.

Maga a liberalizmus sem nevezhető egységes ideológiának, inkább csak vezérelv: én úgy szoktam megfogalmazni, hogy „legyen szabad, ami nem tilos”. Olyan nagyon ezt nem is lehet tovább bonyolítani, meg főképp nem érdemes, mert ha azt veszem, Washington tábornok is liberális volt, meg Franklin Benjámin is, de mindkettő a maga módján, és közöttük hatalmas különbség volt. Szóval, nem értem, mit tetszik támadni – vagyis hát igen, Don Quijote harca ez a szélmalmokkal, akik valójában gonosz óriások, csak a varázslók miatt látjuk őket szélmalmoknak.

Azok a szemét varázslók, már akkor is…

Bár ez nem magyarázza a tényt, hogy a malmokban lehet búzát őrölni, míg egy óriásban ez kissé bonyolult feladat volna, de akkor is: a varázslók!

Nem értem a kirohanást már csak azért sem, mert a liberálisnak nevezett sajtó tegnap fikarcnyival sem szidta többet a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt, mint máskor és mint amennyit megérdemel. Ha volt is kritika, az sajnos – saját oldalukról érkezett. Hogy miért vagy miért nem, annak én nem vagyok a megmondhatója, de nem nekem mondta Varga mester, amit mondott. Talán őt kéne megkérdezni, mielőtt fröcskölődésbe-mocskolódásba kezd az ember. No, de lássuk már, miről beszélek!

Azt írja ez a drága ember:

„A pánikreakció automatizált válaszokat szül – szól a mondás, és lám-lám, ennek megtestesülését láthattuk az elmúlt hetekben-hónapokban a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, az úgynevezett jobboldali médiaholding megalakulására adott hazai ellenzéki és nemzetközi kritikákban. A sejtetések mélyén megbújó „vád” pedig a magyar médiapiac radikális átalakítása-átalakíttatása, holott az, hogy az alapítvány tulajdonába kerültek eddig is vállaltan jobboldali médiaeszközök, az aktuálisan fennálló közéleti erőviszonyokat valójában nem változtatja meg.”

Édes úr, legyen erős: olyan nyugodt fickót maga még nem látott, mint én. Pár éve volt egy pánikom, de eltettem valami fiókba, hogy megőrizzem, és azóta nem találom. A fene fog maguknak pánikolni. A bajom nekem is, talán másnak is az a KESMA nevű brontoszaurusszal, hogy monopolizálja a szakmai piacot és általában is a sajtópiacot, valóságos kartellként telepszik rá. Ilyenformán valóban kimeríti a tisztességtelen verseny fogalmát, lenne is rá törvény, csak nem lehet alkalmazni, mert kivették a hatálya alól. Ami megint csak tisztességtelen. De ez jogértelmezés vagy jogértetlenség kérdése. Menjünk tovább.

„Az természetesen tény, hogy a korábbiakhoz képest a magyar nyilvánosság szerkezete általánosságban kiegyensúlyozottabbá vált az elmúlt években. És igen, ennek szimbolikus kifejeződése az a folyamat, ami az alapítványnak történt felajánlásokban megtestesült. Számos, a konzervatív, nemzeti, keresztény hagyományokat fontosnak tartó sajtóorgánum most már egy nonprofit tulajdonos alatt szerveződik, lefedve a klasszikus és modern értelemben vett média majd összes területét, a nyomtatott sajtótól kezdve a rádiós és televíziós csatornákon át az online felületekig.”

Váljék egészségükre, jó uram, sok boldogságot és tizenhat gyereket is kívánok mellé. A kartellel megint csak az a baj, hogy mivel piszok nagy és gazdag is, törvényszerűen rontja majd a szakma színvonalát – rontja már most is, olyan csodák történnek, hogy minden vidéki napilap minden szerkesztőjének szó szerint ugyanaz a vezércikk jut eszébe, márpedig abban megegyezhetünk, hogy ez kissé ritka eset volna normális körülmények között.

„És ez az önhittségébe és önnön felsőbbrendűségébe beleszédült progresszív megmondóembereknél pánikot és frusztrációt szül. És amikor a szellemi restség és a pozícióvesztésből fakadó frusztráció csókot vált egymással, az még sohasem vezetett kreatív gondolatokhoz – pusztán automatikusan generált mantrákhoz.”

Magyarra fordítva: „Gyengék vagyunk, mint a borecet és egyen meg a fene mindenkit, aki jobb nálunk”. Kicsi kunyhó szerető szív, tiszta égbolt, messze kék – dögöljön meg Ady Endre lehetőleg máma még.

„Az minősül tehát „független és objektív”, mi több, „oknyomozó” újságírásnak, ami például a migráció jelenségéhez toleranciával, megértéssel közelít, és a tudósításokban, képsorokban együttérzést kelt a bevándorlók iránt az olvasókban, a nézőkben. Az minősül „jól nevelt sajtóattitűdnek”, ha a cikkek és beszámolók polkorrekt nyelvezetet használnak, őszintétlenséggel elkendőzik a valóságot, csak hogy egyes kiválasztott vagy kreált kisebbségeket, érzékeny csoportokat meg ne sértsenek.”

Uram, én történetesen a Baross téren lakom olyan jó huszonöt éve, és ha valaki látott menekülteket, én láttam. Ha lementem kenyérért, dohányért, már beléjük botlottam annak idején. Nem voltak azok rosszabbak más emberfiánál, aki hasonló pocsék helyzetbe kerül, és nem járt az ittlétük nagyobb kosszal sem annál, mintha pár napig rockfesztivál lett volna a téren. Ennyit a migrációról.

Azt kevésbé értem, mit kifogásol a nyelvezeten – illetve, érteni vélem. Én gentleman vagyok és tisztelem önt, ha elengedhetetlennek találja, anyázhatunk is, mint azt teszi lapjuk egyik közismert munkatársa, aki odáig kezd jutni a nyelvi reformban, hogy már a szóköz helyett is trágárkodik, mondom, beszélhetünk így is, de számomra kínos lenne: kérem, tekintsünk el ettől. Ugyanakkor megjegyezném, hogy képes vagyok negyven percen keresztül önismétlés nélkül káromkodni, ha muszáj.

Ne legyen muszáj.

Alapvetően az elemi logika is azt mondja, hogy nem bölcs dolog sem általánosítani, sem embercsoportokat sértegetni, mert még a végén megharagszanak, és az sincs kizárva, hogy igazuk lesz – ön, ha jól látom, a beskatulyázás és az előítélet szabadsága mellett száll síkra.

„A balliberális oldal valójában nem híve a jó újságírásnak és a médiapluralizmusnak, mert csak saját szájszagos leheletét szereti viszontérezni a nyilvánosságban – ellenkező esetben a megfélemlítés és fenyegetés hol burkolt, hol nyílt eszközeivel terrorizálja a más véleményen lévőket. A médiapluralizmusnak azonban két oldala van: egy belső és egy külső. A belső (szubjektív) médiapluralizmus igazi sajtószabadságot jelent: azt, hogy egy sajtóterméknek nem kell világnézetileg semlegesnek lennie – sőt vállalja irányultságát –, de szabadon, ideológiai-nyelvpolitikai kötöttségektől mentesen működhet.”

Ab ovo nem értem, miféle „balliberális oldalról” beszél, itt mindenféle emberek vannak, akik egyes dolgokban egyetértenek, más dolgokban nem, ez nem valamiféle egységfront. Az maguknál van, kérem. A szájszagot inkább nem minősítem, azt viszont egyszerűen képtelenség értelmezni, amit a médiapluralizmus két oldaláról beszél. Valami vagy van, vagy nincs. Vagy Schrödinger macskája. Egyéb megoldás nem létezik, maga valami olyasmit állít ezek szerint, hogy világnézeti alapon szabad, sőt, kell is hazudni, a Felsőbb Jó érdekében: mellesleg korábban hírhamisítással is vádolja a független sajtót. Ajánlom becses figyelmébe az Origo sajtópereinek gyűjteményes kiadását az elmúlt egy évből, alig nyolc kötet, bőrkötésben.

„A cél márpedig világos: a progresszív gyökerű hírhamisítás, dezinformálás, a politikai korrektség elleni fellépés, a nemzeti-polgári oldal megerősítése, hogy a valódi konzervatív-keresztény gondolat ugyanolyan érvényességgel lehessen jelen a közéletben, mint a balliberális. Az alapítvány tulajdonában lévő eszközpark pedig e korszaképítő célt fogja szolgálni, a haza üdvére, a köz szolgálatában – és egyesült erővel.”

Még egyszer mondom: több, mint harminc év alatt sosem hamisítottam hírt, egyrészt, mert eszembe sem jutott, másrészt, mert minek? Megtörténik a hír magától is, mi hozott anyagból dolgozunk. De azért érdekes az ars poeticája, tessék mondani, lesz benne boszorkányégetés is?

Lesz.

Maguk azt ki nem hagynák.

Na, akkor összegezve: uram, maga ideömlengett pár kiló epét teljesen és tökéletesen értelmetlenül. A szerkesztőnek ezt vissza kellett volna adnia és esetleg ajánlania önnek egy jó pszichiátert, ugyanis az írás tanúsága szerint önt tévképzetek kínozzák, úgy érzi, magát üldözik, amiről azonban a valóságban nincs szó.

Azt boncolgatja, hogy a rossz írás a jó, a jó írás a rossz, a fekete fehér és a fehér fekete.

Uram, két dolgot ne tegyen: ne írjon újságot és ne hegedüljön. Ugyanis ebben a két műfajban hamar meglátszik, ha valaki csak fűrészelni képes.

Maga – és a hasonszőrű gárdája – „asztalnál éhen halna”, piaci viszonyok között maximum egy gyors és izmos csődöt lennének képesek produkálni sajtó helyett.

Az a körülmények pillanatnyi összjátékának köszönhető, hogy jelenleg maguk mondják meg, mi a piac és maguk is uralják azt – hiszen pont ezért hozták létre a KESMA-t.

De tudja, bort szőlőből is lehet csinálni…

Egyes országokban például csak szőlőből készül. Régebben nálunk is így volt.

Ahogy régebben nálunk az írás vagy tetszett az olvasónak, vagy nem, a fröccs vagy ízlett a vendégnek, vagy nem.

Nem gyártottak ideológiát arról, hogy miért jó, ha rossz.

Maradtam tisztelettel

Miután nyert az ellenzék

Nem arról írok, hogy mi lesz, ha 2022-ben nyer az ellenzéki pártszövetség. Másról: arról, hogy mi történik most, miután 2019-ben nyert az ellenzéki pártszövetség. Mégpedig Budapest I. kerületében.

Mindenki számára váratlanul ebben az 1990 óta mindig jobboldali győzelmet hozó kerületben nyert az ellenzéki pártszövetség, a Párbeszéd által közös polgármesterjelöltnek delegált V. Naszályi Márta, ez a végtelenül rokonszenves, okos asszony lett a kerület polgármestere.

Most az okoz széles körben meglepetést, hogy további két évre meghosszabbította Nagy Gábor Tamás korábbi fideszes polgármester szüleinek bérleti szerződését. Azért volt ez meglepetés, mert a választási kampányban V. Naszályi az ilyen jogilag és erkölcsileg egyaránt elfogadhatatlan lakásbérletek megszüntetését ígérte. Naszályi az ATV reggeli műsorában elmondta: bíróságnál kezdeményezték e szerződések felülvizsgálatát, egyelőre kettőét, de amíg a bíróság nem foglal állást, a hatályos önkormányzati rendelet szerint a bérleti szerződést meg kellett hosszabbítani. Dolgoznak az új önkormányzati lakásrendeleten, de azt a járvány miatt még nem tudta elfogadni a testület, és náluk nem megy a rendeletalkotás egyik napról a másikra, mint a Fidesznél. Elvégre mindez fölöttébb bonyolult.

Naszályinak minden bizonnyal igaza van. A történetnek azonban van egy fontos tanulsága.

Sokat hallunk ma az ellenzéki pártoktól arról, hogyan fogják felszámolni 2002 után a fideszes szabadrablás következményeit, hogyan szerzik vissza az államnak a lopott vagyont, hogyan lesz szankcionálva minden bűn.

Az I. kerületi történet azonban arra figyelmeztet, hogy ez korántsem lesz annyira egyszerű dolog, ahogy azt ma az ellenzékben sokan képzelik.

Naszályi arról beszél, hogy mennyire bonyolult az önkormányzati bérlakások ügye az I. kerületben. Biztosan az. De ne legyen kétségünk, az Orbán-kormány által végigvitt vagyonosztogatás, a különféle közbeszerzések és megbízások ügye ennél is sokkal bonyolultabb. Az esetleges új kormánynak nem lakásbérleti szerződések, hanem közbeszerzések és beruházási megbízások százai, ezrei ügyében kell majd bírósághoz fordulnia, hogy állapítsák meg: semmisnek nyilváníthatók-e a sok évvel korábban létrejött szerződések.

Az ügyészségnek kell majd tisztáznia: mely esetekben mutatható ki büntetőjogi felelősség. Az biztos, hogy sok-sok bűn marad majd büntetlenül, sok elsíbolt közvagyont nem lehet majd visszaszerezni, ha lesznek is olyan esetek, amikor sikerül fülön csípni a rosszhiszemű döntéshozatal felelőseit, s megtörténhet valamiféle reparáció.

Ne tápláljunk ez ügyben illúziókat.

Gulyás szabadságharcol

Kedves színfoltja Gulyás Gergely kormányülés utáni sajtótájékoztatóinak, hogy azt a játékot, amit a parlamentben a fideszes képviselők megrendelt interpellációira és azonnali kérdéseire adott államtitkári válaszokkal folytatnak, itt a jobboldali sajtó kérdéseire adott válaszokkal folytatják.

Ezúttal az egyik ilyen kérdés így hangzott:

„Szlovénia júliusban veszi át az Európai Unió soros elnökségét, és máris támadásba lendült a brüsszeli liberális sajtó. A recept ugyanaz, mint hazánk estében: aggodalmukat adnak hangot a szlovéniai jogállamisági helyzet, a sajtószabadság állítólagos csorbítása, illetőleg az igazságszolgáltatást érintő problémák miatt. A legtöbb kritikus cikk pedig a brüsszeli Politicoban jelent meg.”

Erről kérték a miniszter véleményét, aki megállapította, hogy a kérdésben már benne van a válasz, amely helyes. Így érvelt:

„Ha valaki éppen nem szimpatikus a brüsszeli bürokratáknak, akkor ezek a vádak újra el fognak hangzani, függetlenül attól, hogy ezeknek az országoknak, és ebbe beleértem Magyarországot is, a sajtója lényegesen sokszínűbb, mint mondjuk a német sajtó. Függetlenül attól, hogy a mi igazságszolgáltatásunk semmivel sem kevésbé független, mint a német igazságszolgáltatás, nálunk mondjuk az elmúlt évtizedben nem fordult elő olyan, hogy egy hivatalban levő köztársasági elnököt alaptalanul vádoljanak meg és ügyészségi vádat emeljenek ellene, tehát hogyha a német igazságszolgáltatásról akarunk beszélni, akkor érdemes lenne ott is egyfajta konklúziónak a levonása.

Ezek egész egyszerűen, hogy ha valaki nem osztja mindenben azt a gondolkodásmódot, amit Brüsszelben kirekesztő módon és kizárólagosan akarnak megjeleníteni, akkor minden tagállammal szemben állandóan megjelenő, minden alapot nélkülöző vádak.”

Gulyás válaszában ezúttal is a Fidesznek az Európai Unióval szemben vívott „szabadságharca” jelenik meg.

Mit gondoljunk Gulyás érveléséről, van-e benne igazság?

Bizonyos értelemben van. Amennyire a német főáramú sajtót és a német közszolgálati médiát ismerem, ott valóban nem kapnak hangot olyan, a német alkotmányban rögzített demokratikus, liberális konszenzussal ellentétes nézetek, mint amilyenek a magyar sajtóban és magyar médiában nap mint nap megjelennek. Ott nem lehet olyan útszéli módon támadni az ellenzéki politikusokat, a kormánnyal szembenálló közszereplőket, ahogy nálunk a közszolgálati médiában, a kormánypárti sajtóban szokásos.

Ott nem kaphatnak hangot a náci időszak gondolkodásmódját felelevenítő álláspontok, amelyek a magyar kormánymédiában és a jobboldali sajtóban igen.

Ebben áll a magyar sajtó és média Gulyás által hivatkozott „sokszínűsége”: abba belefér az uszítás, belefér a rasszizmus.

Ami a német igazságszolgáltatás függetlenségét illeti, nem értem, mi a baja Gulyásnak azzal, hogy ha kiderül, hogy a hivatalban levő szövetségi elnök – Christian Wulffról van szó, akit 2010-ben választottak szövetségi elnökké, de két évvel később kiderült, hogy még tartományi miniszterelnökként ajándékokat – a piacinál alacsonyabb kamatozású ingatlanvásárlási hitelt illetve ismerőse nyaralójában töltött üdülést – fogadott el tehetős magánszemélyektől, ami miniszterelnöki tisztségével nem fért össze.

Értem, hogy Gulyásnak nem tetszik, ha az ügyészségi vádemelés nyomán a bíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy a történtekkel az erkölcsi összeférhetetlenségen túl megvalósult-e korrupciós bűncselekmény, és a bíróság megállapíthatta, hogy nem valósult meg. Wulff azonban az erkölcsi összeférhetetlenség elismerésével lemondott államfői tisztségéről.

Nyilván az sem tetszik Gulyásnak, ha a német közigazgatási bíróságok a végrehajtó hatalom egyes járványellenes intézkedéseit – kijárási tilalmakat, szállásadási tilalmat – megsemmisítik, mert alapjogok aránytalan jogkorlátozásának találják. Nálunk ma sokan kifogásolják ezeket a korlátozásokat, de senkinek nem jut eszébe, hogy bírósághoz forduljon velük szemben. Nem értem, hogy milyen konklúziót kellene Gulyás szerint ebből levonni. Szerintem ez épp a jogállam erejét mutatja Németországban, és valami egészen mást Magyarországon.

Míg az igazságszolgáltatás függetlenségének ügyében nyilvánvaló Gulyás érvelésének tarthatatlansága, a sajtó „sokszínűségével” kapcsolatban azt mondhatjuk:

Németországban az alkotmányban, az Európai Unióban pedig az alapító szerződésben rögzítették a demokratikus jogállam illetve az emberi jogok, az elemi humanizmus olyan alapelveit, amelyek a vezető politikai erők által általánosan elfogadott közéleti normákká váltak,

s amelyekkel magukra adó közszereplők megszégyenülés kockázata nélkül nem fordulhatnak szembe.

Ezt nevezi Gulyás annak a „gondolkodásmódnak”, amelyet „Brüsszelben kirekesztő módon és kizárólagosan akarnak megjeleníteni”. Magyarországon ez 2010 előtt is kevésbé volt így, a Fidesz Magyarországán viszont egyáltalán nincs így. Gulyás és társai ezt tekintik a maguk „szabadságának”, amelyért „harcolnak”, s amelynek képviselete nem fért már bele az Európai Néppártba.

Biodóm

2018-ban Európa legjobb szabadidős épületének választották a Fővárosi Állat- és Növénykert legjelentősebb fejlesztését, a Pannon Park Biodómot az International Property Awards nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón.”

És akkor most jöjjön egy magyar mese. Senkinek nem kell megijedni, nemhogy két királyfi nem lesz benne, de egy sem, inkább csak azért írom ide, mert hátha igaz Dúró Dóra rendkívül logikus elképzelése, miszerint ha bárki hall vagy olvas valamiről esetleg meglátja azt a valamit, rögtön kedvet kap hozzá (ilyen például a hasoncsúszás, vagy a kelkáposzta főzelék, esetleg jelentkezés egy nagy pofonért), és akkor remélhető, hogy sokan ezt olvasva kedvet kapnak a Biodóm befejezéséhez. De ne is ragozzuk tovább, hagyjuk az elvont tudományt a Dúró féle szakemberekre, olvassunk inkább mesét.

Az Ökördűlő a 19. század elején egy erdős-ligetes terület volt mocsaras tóval, abban két szigettel, órányi gyalogútra a várostól. A terület 1805-ben került Pest városához. Fokozatosan beültették fákkal, a mocsaras tavat is rendbe hozták. A környéket a század elejétől kezdték felkeresni az emberek, akiket az aktuális eseményekre ideérkező, Pestről 1808-ban kitiltott mutatványosok szórakoztattak. Az így kialakuló vurstli az 1950-es államosításáig működött, onnantól Vidám park néven futott tovább egészen 2013-ig, mikor tulajdonosa, a budapesti városvezetés úgy döntött, nem finanszírozza tovább a veszteséget, amely négy év alatt vagy egymilliárd forintot tett ki, holott az igény szerint üzleti vállalkozásként kellett volna működnie.

A határozathoz persze kellett az állatkerti vezetésnek, de leginkább Persányi főigazgatónak áldozatos lobbitevékenysége is, aki úgy gondolta, a Vidám park területe pont jó lesz a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztéséhez, mert ott megvalósulhatnak azon nagyívű elképzelések, melyeken a vezetés már régóta gondolkodott. Persányi elképzelése szerint a Pannon Park projekt az egész átvett területre kiterjed, fő látványossága pedig a Biodóm, az organikus hajlatokból kialakított, 1,7 hektár alapterületű, többkupolás épület, mely Európában a hasonlók közt a legnagyobb, és amelyben vízi látványosságok is lesznek. A főigazgató a beruházási költséget 2013-ban 12 – 15 milliárdra becsülte, mert a 2011-ben átadott lipcsei Gondwanaland 1,65 hektáros fedett csarnoka 66,8 millió euróból, azaz az akkori 1 EUR = 280 HUF árfolyamon 18 milliárd forintnak megfelelő összegért épült fel Németországban, Magyarországon meg minden olcsóbb, mint az köztudott.

A fővárosi közgyűlés 2014-ben fogadta el a Pannon Park projekt előterjesztését, amiben nettó 15,7 milliárdos összeg szerepelt. A projekt lebonyolítását az ajánlatkéréstől a szerződéskötésen át, a tervezéstől a kivitelezésig és a számlák rendezéséig az Állatkert, mint ötletgazda saját kérésére kapta meg. A budapesti önkormányzat meg szó nélkül odaadta neki.

A kormány 2015-ben az állatkert fejlesztéséhez 25 milliárd forint támogatásról döntött. A beruházás befejezésének tervezett dátuma 2019.

A 2016-ban kiírt közbeszerzési eljárás az első körben eredménytelenül zárult. Ketten pályáztak, de nettó 20,8 milliárd forintért egyikük sem vállalta el. Az állatkert ezután hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban kereste a kivitelezőt, aminek az eredményét 2017 augusztusában tették közzé. Ahogy korábban, most is csak a STRABAG-MML Kft. és a Market-Vilati páros pályázott a munkára. A tender nyertese a Market-Vilati duó lett nettó 32,7 milliárdos ajánlattal. Tulajdonosa Garancsi István magyar üzletember, a székesfehérvári Fehérvár FC labdarúgóklub tulajdonosa és elnöke, a Market Építő Zrt., az Ok Bau és az LVC Diamond Játékkaszinó Üzemeltető Kft. tulajdonosa, a NAV online pénztárgépeihez SIM-kártyát szállító Mobil Adat Kft. többségi tulajdonosa, és a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke. A Vilati a Market egyik leányvállalata.

2017 júniusában a Pannon Park megvalósítására a kormány egy könnyed mozdulattal még 18,7 milliárd forint állami támogatást hagyott jóvá, így az állatkert már 43,7 milliárd forintból gazdálkodhatott. 2018 decemberében az építkezést a Kásler–Pintér–Tarlós-trió és a sajtó is meglátogatta. A potentátok elégedetten vették tudomásul, hogy a Pannon Park két év csúszással ugyan, és a tervezett összeg majd háromszorosáért, de 2020–2021 telén megnyílik a nagyközönség előtt.

Az állatkert igazgatója még 2019 júniusában aláírásával jegyezte a 44 milliárdos összköltséget, de Tarlós István volt főpolgármester szerint nem sokkal ezután Persányi minden indoklás nélkül terjesztett be további húszmilliárdos többletigényt a Közfejlesztések Tanácsa elé (új összköltség 64 milliárd), ám ezt a pluszpénzt már nem kapta meg. A projekt leáll.

2019 októberében önkormányzati választás, melyet Tarlós elveszít. Megkezdődik az új, immár ellenzéki városvezetés és a kormány közötti harc, amelynek a Pannon projektet illetően alaptézise, hogy a kormány szerint ő minden kötelezettségét teljesítette, többletpénzt egy vasat sem ad. Az Állatkert a főváros tulajdona, ha akar ott valamit, fizesse meg.

Persányi 2020 februárjában lemond

Az új városvezetés az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft-vel jelentést készíttet a projekt állásáról, a teendőkről és a várható többletköltségekről, mely jelentés 2020 szeptemberére készül el. A még szükséges összeg 16,5 milliárd, melyből 6 milliárd nem lekötötten rendelkezésre áll, a Hermina Garázsra szánt 5,7 milliárd ide átirányítható, tehát kb. 5 milliárdra van szükség a fővárostól. Akkor már tombolt a COVID, jöttek a megszorítások, egyre élesedett a küzdelem a főváros és a kormány között, és nem csak Biodóm, hanem idősotthon, Blaha, Lánchíd és egyéb témákban is.

Ma pedig, a fenti folyamat végén, immár 11 év elteltével, nagyon sok pénz elköltése után van nekünk egy gyakorlatilag használhatatlan épületünk a Városligetben, melyet viszont a mi adónkból fenn kell tartani. Ezt unta meg most a budapesti önkormányzat, kijelentve, hogy nincs köze hozzá (a projekt tényleg az Orbán-Tarlós-Persányi trió műve), és felajánlotta az államnak a befejezetlen létesítményt fűtse ő.

Az állam az ajánlatot természetesen nem fogadta el.

Itt a vége, fuss el véle, jóéjszakát, gyerekek. (Ilyen egy tipikusan magyar mese)

Aki még ébren van, annak pár kérdés:

  • Hogy lehet az, hogy Tarlós-féle városvezetés egy ekkora projektet szó nélkül Persányiékra bíz, akik nem beruházók, hanem Állatkert üzemeltetők?

Tarlós ugyan arra hivatkozik, hogy Persányi miniszter volt, mégpedig Gyurcsány minisztere (megjelenik a Gyurcsány szál), és azt is mondja, hogy Persányi külön „lebonyolító részleget” szervezett a projekthez (ki hitte volna?), de hogy se beszámolási kötelezettség a városvezetés felé, sem a projekt időszakos pl. féléves, éves átvizsgáltatása szakemberekkel, az nem annyira Persányi beruházáshoz nem értő mivoltát mutatja (persze azt is), hanem főleg Tarlós vezetői dilettantizmusát.

  • Hogy lehet az, hogy Tarlósék nem fogtak gyanút, mikor a tervezett összegért senki nem vállalta az építést?
  • Hogy történt az, hogy mikor ezt jelzik a kormánynak, az szó nélkül ad még 18,7 milliárdot, hogy Garancsi ajánlata elfogadható legyen?
  • Mi okozta a költségek újabb 20 milliárdos emelését 2019-ben?
  • Vajon megkapta volna a projekt ezt az újabb többletösszeget, ha Tarlós marad a polgármester?
  • A tető fényáteresztő részét alkotó, forradalmi megoldású teflonpárnák állítólag 14 °C alatti hőmérsékleten tönkremennek. Kérdés: hogyan fordulhat az elő, hogy Magyarországon, ahol az éves középhőmérséklet 10 °C, olyan tervet készítenek és fogadnak el, amelynél egy fedésre alkalmazott kültéri elem 14 °C alatt tönkremegy? Az alacsony hőmérséklet nem csak abból következhet, hogy valaki leállítja a fűtést, hanem abból is, hogy a fűtés kimarad, aminek tengernyi kezelői/műszaki oka lehet, hiába fizetne a főváros, és próbálnának fűteni! Ekkora tervezési szarvashiba még zsákfalvakban sem fordulhat elő (magyarán: sehol!), nemhogy egy európai fővárosban! Az ember reménykedik, hogy tévedés, valaki, aki nem ért hozzá, félreértett valamit, és ezért azt hangoztatja, de ezt tessék bizonyossá tenni, mert ha jól olvastam a 6 millió forintba kerülő elemekből 964 darab van, azaz 5,8 milliárd forint sorsa forog kockán.

A mese egyébként tanulságos. Látványosan mutatja be, hogy hogyan mennek a dolgok egy projektnél, ha a kormány szerint a városvezetés nem magyar, hanem ellenség. A Tarlós korszakban alkalmazott „nektek van pénz dögivel”, és a Karácsony korszakban alkalmazott „nektek egy vasat sem” módszerek kormány általi megfelelő váltogatása arra utal, hogy nincs józanság, nincs megértés, és nincs kegyelem.

Tarlós állandóan hangoztatott, „kasszában hagyott” 200 milliárdjára Karácsony válasza, hogy az eddig elvonások 225 milliárd kárt okoztak a fővárosnak, azaz érthető, ha a fővárosi vezetés nyűgös minden újabb rálőcsölt kiadás miatt.

Lehet jobb lenne az országnak megtanulni úgy választani, hogy nem csak jó egészségügyi ellátásunk és jó oktatásunk lehessen, hanem még Biodómunk is.

Siralomvölgy

Mint az köztudott, a vallástalanok szerint a vallások nagyrészt azért születtek, hogy segítsenek az embernek elviselni a halál gondolatát. A programozott halál tehát szerintük az evolúció találmánya, ugyanis ha mindenki állandóan életben marad, akkor megindul egy folyamat, amelynek következtében az egész faj kihal.

Jobb elpucolni az útból azokat, akik már nem vesznek részt a szükséges változásban, és csak hátráltatják az új nemzedéket, mely sikerrel tudna szembeszállni az új körülmények pusztító hatásaival. Később persze az új nemzedékek is gátló körülményekké válnak, akiknek szintén halni kell, majd megint elölről, és így tovább.  Eredmény: a faj fennmarad.

Hogy a valóságban ez történt, onnan lehet tudni, hogy az összes faj ilyen, azaz mondható, hogy a programozott halál a fajok fennmaradásának záloga.

Egyetlen olyan faj sem létezik, amelyik biztosítaná tagjainak az örök életet – persze csak sértetlenség esetén, mert agyoncsapni bármely élőt bármikor lehet, hiába nem halna meg soha, ha nem csapnánk agyon.

Nem is volt ezzel semmi baj, amíg a Földön csak öntudatlan fajok éltek, viszont mikor megjelent az ember, megjelent vele a tudatos halálfélelem. A halálfélelem ugyancsak evolúciós találmány, feltétlenül szükséges minden faj fennmaradásához, viszont az a felismerés, hogy ha minden rám leselkedő veszélyt túlélek, akkor is meg kell halnom, azaz a tapasztalatok alapján történő jövőbe látás kizárólag az ember sajátja. Ezért talált ki mindenfélét a Mennyországtól a Nirvánán keresztül a reinkarnációig, hogy ha eszébe jut az elkerülhetetlen pusztulás, legyen mibe kapaszkodni lelkileg. Ezek a kapaszkodók rendkívül jól sikerültek, a vallások hallatlanul népszerűek,

a remény ugyanis egy nagyerejű érzés, és ha az embernek mindene odalett is, reménye még mindig van. Utolsó esély, mely nem vész el soha.

Ez eddig nagyszerű, mondhatná az ember, megszülettünk az Úr jóvoltából, leéljük itt a Földön életünk, aztán ha meghalunk is, irány az Ég, ahol majd boldogan élünk tovább. Az Úrra a folyamatot tekintve szükség van, mert a Mennyországot ő kreálta és üzemelteti, akkor viszont már ugyanez kötelező neki a Földet illetően is. Aztán jön az Univerzum teremtése, hogy utána az apróságok következzenek, a növények, az állatok, végül pedig Ádám, a korona.

Lehet, hogy így volt, viszont Éva már evolúciós kreálmány a nagyobb változatosság azaz a faj jobb túlélése érdekében, vetnék közbe a nem vallásosak, de ők láthatóan dilettánsok, mert, mint tudjuk, Évát is az Úr hozta létre saját kezűleg, jelezve ezzel, hogy evolúciós kreálmány ám egy nagy fenét a hölgy!

Hát hogy nézne ki már az evolúció mint az Úr felülbírálója, a Teremtés Korrektora! Különben is az evolúció hibázott, mert szerinte elsősorban nők vagyunk (XX), és csak később lettünk részben férfiak (XY), viszont az Úr, mint férfi, ezt jobban tudta, ezért teremtett minket fordított sorrendben.

A férfit porból, a nőt meg emberből. Olyanok is.

Érdekességképpen megemlíthető, hogy az Úr csak egyfajta emberpárt alkotott, azaz a későbbi változatok őse mindnek azonos. Ebből következően nem csak az evolúció, hanem az Úr akaratából is testvérek vagyunk. Mivel a különböző vallások pont ezt a testvériséget bomlasztják és szaggatják darabokra a különböző vallások szerint (vallásosak között nincsen globalista), ha az ember logikus lény lenne, azt kellene mondanunk, hogy az ilyen, az Emberiség testvéri mivolta ellen vallásos okokból prédikáló, sőt néhol fegyverrel ügyködő emberek mind pokolra kéne jussanak! Vagyis azonnal abbahagyni! De az ember nem logikus, és mint látjuk, az Úr sem az, aki ráadásul az emberi sokféleséget, azaz az egymást sokfajta okból utálhatóságot létrehozta. Ez van, tisztelt testvéreim. Utáljuk egymást, oszt jónapot.

Viszont az ígéret szerint ott élünk majd a Mennyben. Egyrészt boldogan, másrészt örökön örökké, ámen.

Jó is lenne, ám a dolog nem ennyire egyszerű. A földi életben akadnak nehézségek, és ezt valahogy meg kellett magyarázni, különben a népek a Mennyországra is csak legyintenek. Azt találták ki valakik, hogy a csapások Isten büntetései, mert nem viselkedtünk jól, azaz megszegtük a szabályokat. Ehhez kitalálták a szabályokat is, és ha az élet ennek ellenére olyasvalakit sújtott, aki jámbor, Istennek tetsző életet élt, akkor azt kellett mondani, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ettől kezdve a Mennyország már nem járandóság volt, hanem jutalom, és megjelent a büntetés is, amely nem evilági életében sújtotta a vétkest, hanem már odaát, azaz ha a szabályokat nem tartotta be, nem hogy nem jutott be a Mennybe, de száműzve lett a Pokolba. A Föld tehát nem a földi élet színtere, hanem a Nagy Próba terepe, mondhatni a Siralomvölgy, ahol csapás csapás hátán érkezik, melyeket bírni kell, és végig jól viselkedni, mert ha nem, az élet végén ott áll a fal, rajta az írás:

„Mene, mene, tekel, ufarszin”.

A vallások papjai nem álltak meg félúton. Egyre részletesebben kezdték szabályozni a mindennapi életet, egyre több mindenbe szóltak bele, és ami a legfurább, néhány ország esetében már itt a Földön kezdték büntetgetni a szabályszegőket, mondhatni Isten helyett, a munkáját mintegy megelőlegezve. Ők ugyan azt mondták, maga az Úr bízta meg őket ezzel, de sajnos nem zárható ki az egyéni érdek, így aztán gyanús a ténykedésük.

Az egyes vallások isteni parancsainak közvetítőit főleg a más vallások zavarják. A helyzet nagybani kiterjesztése (lásd vallásháborúk az ókortól napjainkig) az embertestvér gyilkosságok fő terepe, mert ilyenkor nincs idő a mérlegelésre, az ellenoldalon nullától százhúsz éves korig mindenkit egy kalap alá kell venni, amelyre az van ráírva, eretnek, és durr. A legmeglepőbb látvány, mikor a vallási vezető megáldja a testvér- egyben tömeggyilkos agresszorok fegyvereit, ezzel mutatva, hogy a leendő gyilkosságokkal már előre egyetért.

Az ellenségeskedés, sőt háború persze az azonos vallású népek között is lehetséges. Ilyenkor más hivatkozási alapra van szükség. Általában a nemzet veszi át a vallás szerepét.

A nemzet is azt jelzi, mint a vallás, én más vagyok, mint te, mások az érdekeim, és ha nem csinálod azt, amit én mondok, az a nemzeti érdekeimet sérti, akkor pedig jogom van téged jól pofán verni, de bármilyen más kellemetlenkedés is szóba jöhet, mert ezzel a „nemcsinálással” nem adtad meg nekem a kellő tiszteletet.

Ha valaki ezt a tisztán önzésből fakadó viselkedés magyarázataként nem fogadja el, azt meg tudom érteni. A nemzet kompromisszumos megoldást nem tesz lehetővé, mert akkor föladjuk nemzeti érdekünk egy részét, ami elfogadhatatlan. A nemzetállamok útja a magányosodás, minél nemzetibbek, annál inkább.

Súlyosbítja a helyzetet, ha egy ország nem csak kifejezetten nemzetállam, hanem forszírozottan a vallásra alapoz. Még rosszabb, ha a vezetés magát tünteti fel az országnak, és ő állapítja meg, hogy mikor kell megsértődnünk, és mikor nem. Normál esetben, ha az ország vezetői ilyen irányba próbálnák kormányozni az ország szekerét, akkor a nép a hasznos szövetségekből való kipottyanás, és a sok mindenkivel való állandó ellenségeskedés megakadályozása érdekében (ezek ugyanis a gazdaságra is nagyon rossz hatással vannak) az ilyen vezetést leváltja. Persze csak normál esetben, ugyanis vannak országok, amelyek népe nem. Ezekben a nép újból és újból kinyilvánítja akaratát, hogy a vezetéssel mélyen egyetért, maradjanak.

Ilyen például Gáza, ahol a HAMÁSZ a 2006-os választásokon került hatalomra, ilyen Oroszország, ahol Putyin 2003-ban, és ilyen Magyarország, ahol Orbán 2010-ben. Az első két ország ráadásul háborúban áll, mégpedig úgy, hogy mindkét esetben ő volt az agresszor. Magyarország szerencséje, hogy már régóta NATO tag, és hogy kicsi. De fegyverkezik.

Hát így élünk itt, a Siralomvölgyben, melyet mi teszünk azzá.

Közben tudjuk, hogy az ellenzék nem nemzetállamban, hanem a szövetségesekkel sokkal szorosabb és kompromisszumkészebb együttműködésben gondolkodik, miközben nem a vallási előírások szerinti, hanem az annál sokkal megengedőbb életvitelt preferálja.

Erasmus

Mint azt mi, halandók Gulyás Gergely frakcióvezető úrtól tudjuk, egyes egyetemeinknek az Erasmus programból való kizárása egyszerűen csak egy „faji alapú”, illetve, ahogy később módosította, „magyarellenes” bosszú. Gulyás úr jogász, neki nem kötelező tudni, hogy az emberiség egyetlen faj, de azért helyes, hogy helyesbített.

Ezzel a bosszúval csak két gond van. Az egyik, hogy a nem alapítványi rendszerben működő magyar egyetemek nem lettek kizárva, azaz a kizárás kapcsán legfeljebb félbosszúról beszélhetünk. A másik, hogy Czeizel doktor vizsgálatai szerint a magyar lakosság genetikailag nem különböztethető meg a szomszédos országok lakosságától, azaz ez a kizárás egyben szlovák-, román-, osztrák-, szerb-, horvát-, szlovén- és az EU jelenlegi ukráninmádatát tekintve meglepő módon ukránellenes bosszú is. Hogy miért akarnak szegény magyarokon bosszút állni ezek a rosszarcú eusok, az egyelőre az ismeretlenség homályába burkolózik, mert Gulyás úr azt nem fejtette ki. Reméljük, pótolja majd. A fentieken persze nem kell fennakadni, ismerjük Gulyás úr szellemi képességeit, max. legyintünk egyet, oszt annyi.

Mint azzal bizonyára sokan tisztában vannak, a PÉK (magyartalanul P&K, azaz pártunk és kormányunk) azért szervezte ki az egyetemeket alapítványokhoz, mert az éhes szájakat etetni, a tanulóifjúságot meg a megfelelő irányba terelni kell… illetve nem! Nem azért, egyáltalán nem azért! Az rosszindulatú pletyka! Hanem mert

„… így szélesebb körű rendelkezési jog jelenik meg a saját tulajdonú vagyon felett, növekedhet a gazdálkodási szabadság, rugalmasabb eljárási és beszerzési szabályokat alkalmazhat az egyetem. Gyakorlatilag egy piaci alapon működő vállalati struktúra bevezetése valósulhat meg. Csökkenhetnek az adminisztrációs terhek, egyszerűbbé válhatnak a döntéshozatali mechanizmusok.

Mikor az ember ezt a kormány általi indoklást elolvassa, rögtön arra gondol, ugyan mijafenének kell egy egyetemnek vállalati struktúra, de aztán rögtön meg is válaszolja a kérdést: „növekedhet a gazdálkodási szabadság, rugalmasabb eljárási és beszerzési szabályokat alkalmazhat az egyetem”. Magyarán a kuratórium (nem ám az egyetem!), amely az oktatáson kívül minden egyébnek korlátlan ura (azért egy kicsit ura annak is az oktatói fizetések kézben tartásával), szabad kezet kap. Azt csinál, amit akar, arra ad pénzt, amire akar, azt bíz meg, akit akar, és úgy gazdálkodik, ahogy akar. Illetve „ahogy kell”, azaz ahogy elvárják tőle. Különösen, ha a kuratóriumban a megfelelő emberek ülnek, de a megfelelő ottülésekről a PÉK már eleve gondoskodott.

Eddig minden a szokott elvek szerint történt, ám hirtelen váratlanul a gonosz EU valamilyen ködös alapon alapon kezdte el fenyegetni a mimagyarokat (= a miniszterelnök úr egy személyben, de pszt, ez titok!). A fenyegetés abban mutatkozott, hogy az EU belengette az ország kizárását az Erasmus programból, mondván, hogy a gazdálkodás egyrészt átláthatatlanná válik, hiszen a vállalatként működő alapítványok nincsenek közbeszerzésre kötelezve, másrészt meg minden pénzkiadás láthatóan a PÉK által lesz vezérelve, mivel a kuratóriumban az ő beépített emberei ülnek. Ha az alapítványok magánpénzből gazdálkodnának, mint a piacon működő vállalatok, az EU nem szólhatna egy szót sem, viszont közpénzből gazdálkodnak, és az lehet akár EU pénz is, aminek laza és ellenőrizetlen elköltésétől a brüsszeli bürokraták igencsak ódzkodni szoktak.

Ilyen esetben az úri módon működő (ún. européer) kormányok rémülten és azonnal intézkedni kezdenek, a lehető legrövidebb időn belül visszacsinálják a dolgot, mégpedig teljes, azaz száz százalékos mértékben, utána meg kezüket-lábukat törve rohannak Brüsszelbe jelenteni, hogy az akadályokat elhárították, és ha kell még valami, azt is megteszik, mert nem akarják kockáztatni a magyar egyetemek kizárását a nemzetközi tudományos életből. Még véletlenül sem, hiszen az borzasztó kárral járna, mind az egyetemeket, mind a hallgatókat illetően, és ők jót akarnak nemzetüknek, tehát a kizárást nem engedhetik!

A hülyék! Nem ismerik ezek a pávatáncot! Pláne mimagyarok módra nem. A PÉK válasza ugyanis az volt, hogy néhány emberét lecserélte a kuratóriumokban (természetesen szintén fideszesekre, csak nem nyíltan fideszes nagyágyúkra), és intézkedett, hogy a Közbeszerzési Hatóság világosítsa föl már az EU-t, mi minden kérésnek eleget tettünk, tehát mindennek és mindenben megfelelünk (2021. július 22.). A KH természetesen összecsattantotta a bokáját, és azonnal lépett:

„Az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentésében tévesen állítják, hogy a vagyonkezelő alapítványok mentességet élveznek a közbeszerzési kötelezettség alól. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Kbt., valamint a hivatkozott módosító törvény nem erről, hanem ennek éppen az ellenkezőjéről rendelkezik. A közbeszerzési törvény hatályos rendelkezései ugyanis az ajánlatkérői minőség vizsgálata során ezekre az alapítványokra vonatkozóan is az általános – minden szervezetre irányadó – szabályok alkalmazását írják elő. Az általános szabályok alapján pedig a vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott felsőoktatási intézmények közjogi szervezetként ajánlatkérőknek minősülhetnek, a közjogi szervezetek pedig nemcsak az uniós forrásból finanszírozott, hanem valamennyi beszerzésük tekintetében közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezettek. Ennek hiányában az érintett alapítványok és felsőoktatási intézmények – támogatásból megvalósuló beszerzések esetén – a támogatás okán is ajánlatkérő szervezeteknek minősülhetnek. A fentiek tekintetében a Közbeszerzési Hatóság részletes magyarázatot adott az Európai Bizottság képviselőinek a jogállamisági jelentés előkészítése során, de ezt az Európai Bizottság figyelmen kívül hagyta.”

Hát nem figyelmen kívül hagyták ezek a nyomorultak! A részletes magyarázatot! Bár lehet, hogy a feltételes móddal volt bajuk, és ha a szövegben a kiemelt helyeken az van, hogy „minősülnek”, azaz a közbeszerzés az alapítványok számára is minden esetben kötelező, akkor abbahagyják a kekeckedést és megnyugodva távoznak. De nem az van ám írva, hanem az, hogy „minősülhetnek”.

Hja, kérem, a pávatánc szabályai, ugyebár… jöttem is, meg nem is, hoztam is, meg nem is, így is lehet, úgy is lehet, egyet balra, kettőt hátra, satöbbi.

Ezután egy jó ideig csönd volt. Csak azt tudjuk, hogy a témát illetően kik nem csináltak semmit: Deutsch Tamás, Bocskor Andrea, Orbán Viktor, Navracsics Tibor meg a többiek, és bizony a 133 bátor emberrel működő törvényalkotás sem csinált semmit, pedig egyes esetekben fél nap alatt intézkedik. Várták, hogy mi lesz. Hátha a kiterjesztett faroktollak eltakarják a valót.

A reménnyel teli várakozás sajnálatos módon ért véget. Kizárással. Bocskor Andrea fideszes EP képviselő rögtön nyilatkozott is:

„Jogszerűtlen a magyar diákok kizárása a Horizont- és az Erasmus-programokból; a magyar egyetemek kétharmadán tanuló csaknem 180 ezer hallgató nem válhat Brüsszel politikai támadásainak áldozatává! Az Erasmus+ az Európai Unió évtizedek óta legnépszerűbb programja a fiatalok körében. A program célja, hogy minél több diák élvezhesse a külföldön tanulás előnyeit. Ezért is felháborító, hogy ezzel teljesen szembe menve a brüsszeli bürokraták politikai alapon hozott döntése közel 180 ezer magyar hallgatót zárna ki a programból. Magyar diákok ne legyenek Brüsszel politikai támadásának áldozatai!” – szögezte le.

Hogy mi van az alapítványi közbeszerzéssel, arról nem beszélt. Nyilván nem az ő kompetenciája. Mondták neki, hogy az marad, arról tehát kuss, tessék helyette politikai támadásokról delirálni.

A dolog néhányak szempontjából végül is jól végződött.

Az EU kizárta a magyar alapítványi egyetemeket a Horizon Europe és az Erasmus+ programokból, azaz biztonságban maradt a pénze, és Orbán is győzött, mert nem kellett neki az elképzelését módosítani.

Az alapítványok maradnak, az meg, hogy mi történik majd a magyar egyetemistákkal, egyetemekkel, oktatókkal ki a francot érdekel? A magyar nép is megnyugodhat, már megint a gonosz Brüsszel támadt ellenünk, és bár a hősies Orbán mindent megpróbált (kivéve az alapítványi rendszer EU által kért módosítását, viszont erről nem kell mindenkinek tudni), de sajnos nem sikerült neki. Ezek a brüsszeli bürokraták annyira magyarellenesek (illetve miniszterelnök úr ellenesek, de az ugyanaz), hogy leghelyesebb, ha megkezdjük az eltávolodást. A HUXIT első lépése a Pannónia Program meg a HU-rizont.

Azt, hogy mennyi keserves tragédia lesz még, ha nem váltjuk le ezt a (itt jelzők lennének, de kihúztam mindet) társaságot élén az egyszemélyes mimagyarokkal, arra gondolni sem merek. Akinek utódjai vannak, az félhet. A magyar értelmiségnek most már nem ártana valami közös pecsenyét sütögetni az összefogott ellenzéki pártokkal szövetségben… ha egyáltalán képesek rá.

A remény egyre fogy.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK