EP-programok: ki lopott kitől?

1
992
Forrás: Twitter#quarrel

Újhelyi István lenyúlással vádolta meg a DK-t a szociális Európa programpontjai esetében. Az MSZP előbb állt elő ezekkel a gondolatokkal. Amelyek egyébként már 2017-ben megfogalmazódtak az Európai Szocialisták Pártjában.

A szociális Európa programot lenyúlta tőlük a DK – ezzel ralizza körbe a nyilvánosságot Ujhelyi István, aki az MSZP EP-listáján a második, gyakorlatilag első helyén volt (Tóth Bertalan pártelnök régen bejelentette, hogy nem akar az EP-be menni), s most azért küzd, ennek megfelelően ő legyen az elnyert egyetlen mandátum viselője.

Ki nem mondva azzal vádolja Ujhelyi a DK-t, hogy az ügyesen átvette ezt a programot – ahogyan erről mai rádióinterjúban is beszélt. És hogy Dobrev Klárával az élen csak kiegészítették ezt saját jelszavaikkal. A DK nem reagál.

A pártok EP-választási programjait átfutva eléggé egyértelmű, hogy az MSZP február végi dátummal közzétett elképzelései közt konkrétan megtalálhatók azok a gondolatok, amelyek a tavasz folyamán uralták a DK kampányát, elsősorban Dobrev Klára listavezető szájából.

Elsősorban az európai minimálbérről és az európai minimálnyugdíjról van szó.

Ez aztán a DK kampányának központi elemévé vált.

Európai családi pótlék, európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését javasolja EP-választási programjában a DK – mondta sajtótájékoztatón Dobrev, alig hat nappal az MSZP elképzeléseinek nyilvánosságra hozatala után. Nyilvánosan olvasható választási programjuk is tartalmazza ezeket az elképzeléseket, de keltezése nem állapítható meg. (A DK kampánynyitója április közepén volt.)

Márciusban aztán már összegszerűen megjelölve, 750 eurós minimálbért és 300 eurós minimálnyugdíjat követelt az MSZP. A DK pedig május közepén állt elő azzal, hogy a minimálnyugdíjnak a minimálbér mintegy 70 százalékát kell elérnie.

Az egész vita meglehetősen földszintesnek tűnik, mert az Európai Szocialisták Pártja már két évvel ezelőtt megfogalmazta a minimálbérre és megfelelő nyugdíjra való törekvését,Macron elnök programjában is szerepel

az elképzelés nem Magyarországon keletkezett.

A két magyar párt viszont egyazon frakcióban ül az EP-ben, a szocialisták és demokratákéban.

Az EP-választáson az MSZP 6,7, a DK 16,2 százalékot ért el. Előbbi egy, utóbbi négy mandátumhoz jutott.

1 hozzászólás

  1. Szerintem volt ott más is hogy győzhettek. Akadt végre egy igazi férfi közöttük aki egy nő, vagyis Gyurcsány felesége.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .