Szorul a hurok?

0
1245
Facebook

Azt becsültem Horn Gyulában, ha szorult nyakán a hurok mindig megérezte mit kell tennie ahhoz, hogy levegőhöz jusson. Igaz,  nem csak ezért a képességéért ellenségei és ellenfelei által is tisztelt és elismert politikus volt.

Mai alteregója akit ugyan közel sem tisztelnek annyian még sajátjai között sem, nem hogy ellenségei és ellenfelei sorában mint a nagy elődöt, ma délután szemrebbenés nélkül magára ölti vezénylő tábornoki ruháját és  bejelenti – mint a spanyol viasz feltalálója – mindazokat az intézkedéseket, melyet hetek óta követelnek tőle a hazai szakemberek és politikusok! Mostanság már külföldről is fejcsóválva nyilatkoztak a hatékony intézkedések elmaradása miatt.

Szóval Miniszterelnök úr, Ön kiáll és közli velünk, hogy ami tegnap volt mára nem érvényes, és a keresztény konzervatív elme ismét győzedelmeskedik az liberális európai téveszme fölött, s ahogy eddig is úgy most is tanulhat majd a vétkes unió az Ön éleslátó és hatékony intézkedéseiből.

Ja, hogy az összehasonlító táblázatok tényszámai és az operatív törzs által mondottak, valamint Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter állításai olyan messze állnak    a valóságtól, mint az Ön decemberre beígért vakcinája a realitástól az ne zavarja Önt! Vágja nyugodtan képünkbe az új intézkedéssorozatot, melyet saját kútfőjéből kipattant szikraként ad majd elő, csakúgy mint Zeus atyánk a villámait.

És áldott legyen az Úr neve, hogy ismételten meglazul a kötél a nyakán és újabb nagy lélegzethez jut, miként nagy elődje az az Ön szerint „pufajkás komcsi”.

Uff, én beszéltem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .