Závecz Tibor: Kevés politikusból lett sikeres márka

0
1158

A közvéleménykutató cég vezetője szerint ma harcos, erőt mutató, konfliktust generáló típusra van szükség.

A ZRI Závecz Research ügyvezető igazgatója a markamonitor.hu honlapnak adott, még a hódmezővásárhelyi választás előtt készült interjúban arról beszélt, hogy ahhoz, hogy egy politikusból sikeres brand legyen, „túl sok képességre és évek sziszifuszi munkájára” van szükség. Szerinte csak blöffökkel ezt nem lehet elérni,

„egy sikeres politikusnak mindenképp szüksége van néhány erőteljes tulajdonságra és persze kitartó munkára.”

Ugyanakkor szerinte bárkiből lehet sikeres politikus, ehhez mindössze három dolog kell:

  • egyéni személyiségjegyek,
  • politikai tartalom,
  • és politikai viselkedés.

Ezek alapján egy sikeres politikus egy sikeres menedzserhez is hasonlít – Bajnai Gordon azonban Závecz szerint azért nem tudott igazán sikeres lenni, mert nem volt jó szónok, és túl szerény és visszafogott volt Orbánhoz képest.

Szerinte Botka Lászlónak „eleinte el lehetett hinni, hogy nagyon felkészült, elvégre volt mögötte sok év sikeres városvezetés, szakértés és kompetencia. De

sem az MSZP-ben, sem a többi ellenzéki pártot illetően nem volt ura a helyzetnek.”

Arról is beszélt, hogy a konfliktuskezelésben két alapvető karakter létezik: az egyik generálja az ellentéteket, a másik kompromisszumokat keres. Szerinte 2002 óta, amikor Orbán a választási vereség után sem adta fel a küzdelmet, a konfliktuskereső modell a sikeresebb Magyarországon. Pedig előtte, ahogy Göncz Árpád példája is mutatta, a másik volt népszerű.

Závecz Tibor szerint

„olyan időket élünk, amikor a hatalomnak és az erőnek látszania kell egy sikeres politikus arculatában.”

Arról is beszélt, hogy a Fidesz kommunikációjáról látszik, hogy még mindig Gyurcsánytól tartanak a leginkább. Ahogy fogalmazott:

„Gyurcsány a karakterét tekintve nagyon sok azonosságot mutat Orbán Viktorral:

dinamikus, jó szónok, erőt sugároz, akarja a hatalmat, nem menekül el a konfliktusok elől, van tapasztalata.”

Ugyanakkor szerinte Gyurcsánynak 2006 után beszűkült a támogatottsága, és, bár fontos politikusi képesség, hogy valaki tudjon kivárni és ideiglenesen visszavonulni, neki ez nem megy.

Závecz Tibor szerint a Soros-kampány a fideszes tábor egyben tartására alkalmas.

Arról is beszélt, hogy kialakult brandről csak Göncz Árpád, Orbán, Gyurcsány, Torgyán József, Horn Gyula, Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó esetében lehet beszélni a rendszerváltás óta.

Vona Gábornál szerinte túl gyors volt az arculatváltás, és még el sem dőlt nála, hogy a konfliktuskereső, vagy a kompromisszumkész személyisége dominál majd.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .