Varsó hibrid háborúval vádolja Moszkvát

0
778
Hiába beszélik a másik anyanyelvét, nem értenek egyet Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Lengyelországban olyan csoportot működtetett az orosz hírszerzés, amely hibrid háborút folytatott a kormány politikája ellen – közölte az ABW alkotmányvédő hivatal szóvivője az AFP francia hírügynökség tudósítójával. Emiatt egy Jevgenyija C. nevű orosz nőt kiutasítanak Lengyelországból, a csoport másik négy tagját pedig tiltólistára teszik, ők nem léphetnek be az ország területére. De vajon mi volt a célja az orosz csoportnak Lengyelországban?

 

Az orosz csoport célja az volt, hogy megrontsa Varsó és Kijev kapcsolatát azzal, hogy mindkét oldalon a nacionalista emlékeket hangsúlyozták.

A hibrid háború, melyet az orosz hírszerzés előszeretettel űz azt jelenti, hogy propagandamódszerekkel próbálnak zűrzavart kelteni az érintett országban.

Az utóbbi időben több uniós tagállam is megvádolta ezzel Moszkvát. Talán a leghíresebb eset Macron francia elnöké: az ő kampányát tavaly az orosz hírszerzés igyekezett megzavarni úgy, hogy nyíltan támogatta az ellenfelét, Marine Le Pen szélsőjobboldali jelöltet, akit nem sokkal korábban Putyin elnök fogadott a Kremlben.

A második világháború idején a németek által elfoglalt Ukrajnában a nacionalista milíciák írtó háborút folytattak a nemzeti és vallási kisebbségek ellen. A fő célpontot a zsidók jelentették, de az ukrán milíciák a lengyel kisebbséget sem kímélték. A második világháború után milliószámra telepítettek át lengyeleket Ukrajnából Lengyelországba. Ma a varsói kormány az egyik legfőbb támogatója Porosenko nyugatbarát rendszerének, amely gyakorlatilag háborúban áll Oroszországgal. Több mint egymillió ukrán vendégmunkás dolgozik Lengyelországban.

A két nép közötti ellentét szítása érdekében állhat Moszkvának, hiszen mind Varsóban, mind pedig Kijevben határozottan oroszellenes politikát folytat a kormányzat.

Aligha kétséges, hogy Moszkvában cáfolni fogják a hibrid hadviselést Lengyelország, illetve Ukrajna ellen. Varsóban viszont nagyon komolyan veszik az orosz fenyegetést: hatalmas pénzekért vásárolnak fegyvereket az Egyesült Államoktól. Egyidejűleg támaszpont épül, amely a NATO haderőinek előretolt bázisa lesz az orosz fenyegetéssel szemben.

Miközben Lengyelország Amerikára támaszkodva határozottan szembenáll Moszkvával, Németország szívesen lepaktál Putyinnal.

Most pénteken Angela Merkel Vlagyimir Putyin vendége Szocsiban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .