Kezdőlap Címkék Ukrajna

Címke: Ukrajna

Arab harcosok az orosz seregben

Putyin másfél milliós hadsereget akar, és ehhez minden toborzási lehetőséget kihasznál: a muzulmán világban keres és talál harcosokat, akik jó pénzért kockára teszik az életüket Ukrajnában, ahol több mint két és fél éve zajlik a megnyerhetetlen háború, melyben az oroszok mennyiségi fölényét az ukránok technikai tudással ellensúlyozzák, mely a nyugati támogatás eredménye.

Megalakult az orosz hadsereg első arab zászlóalja – vette észre Nemes Gábor, a Kossuth Rádió egykori moszkvai tudósítója. Mennyiért teszi kockára az életét Putyinért egy átlagos arab harcos? Havi 2000 dollárért – mondja Alekszej Remizov, az Insider tényfeltáró újságírója, aki hozzáteszi: féléves frontszolgálat után az arab katonák megkaphatják az orosz állampolgárságot is. Manapság persze ez nem mindenkinek vonzó ajánlat hiszen a nyugati világban gyanakodva fogadják az orosz útlevelet, majdnem úgy, mint ahogy azt Majakovszkij híres versében megírta – Vers a szovjet útlevélről.

Mit keresett Teheránban az orosz miniszterelnök?

Hétfőn Misusztyin orosz miniszterelnök Pezeskian elnökkel és más iráni vezetőkkel elsősorban a gazdasági együttműködésről tárgyalt. Nyugaton azzal vádolják Iránt, hogy drónokat szállít Oroszországnak, melyet a hadsereg felhasznál Ukrajnában. Erről Sojgu, egykori hadügyminiszter tanácskozott pár héttel ezelőtt Iránban – jelenleg ő a majd mindenható Honvédelmi Tanács titkára. Ez a testület döntött az ukrajnai háborúról, melyet ellenzett Geraszimov vezérkari főnök és Nariskin, a katonai hírszerzés parancsnoka. Jellemző a moszkvai állapotokra, hogy mindketten továbbra is megőrizték tisztségüket: Geraszimov nem csak hogy megmaradt vezérkari főnöknek, de ő irányítja az ukrajnai “különleges hadműveletet.” Nariskin tábornok kapcsolatban áll a CIA főnökével, Bill Burns-szel, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt.

Oroszország elítélte Naszrallah sejk meggyilkolását, a Hezbollah vezérét az izraeli hadsereg pontos csapással likvidálta. Ez a precíz digitális technológia rendkívüli mértékben irritálja Oroszországot, mert Ukrajnában sok tábornokot és főtisztet veszített el a hadsereg hasonló módon. Az orosz digitális technológia lemaradt az amerikai és az izraeli mögött.

Misusztyin orosz miniszterelnök Örményországban egy eurázsiai fórumon vett részt teheráni látogatása után, ezen a fő téma a poszt szovjet államok digitális együttműködése volt. Moszkva befolyása jelentősen gyengült az egykori szovjet tagállamokban azt követően, hogy Putyin parancsára az orosz hadsereg megindult Ukrajna ellen 2022 február 24-én.

Hogyan értették félre Oroszország kezdeti támadását Ukrajna ellen

Csak 2022-ben – nyolc évvel az orosz-ukrán háború 2014. februári kezdete után – került sor arra, hogy nyugati országok és szervezetek elkezdték komolyan átgondolni Moszkvával szembeni hozzáállásukat.

Julia Kazdobina, Jakob Hedenskog és Andreas Umland

Bevezetés

2014. július 17-én a világot sokkolta a hír, hogy Kelet-Ukrajnában lezuhant a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH-17-es járata. A Boeing 777-es repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 298 utas és a személyzet, köztük 80 gyermek életét vesztette. Bár ez egy rendkívül tragikus esemény volt, csak egy volt a sok végzetes esemény közül abban az évben. 2014 folyamán az 1945 óta legnagyobb európai háború bontakozott ki Ukrajnában, amikor Oroszország egyre riasztóbb havi fegyveres eszkalációkat hajtott végre a Krímben és a Donyec-medencében (Donbasz).

A növekvő feszültségek és végül a háború kirobbanásának kezdeti kiváltó oka az volt, hogy Ukrajna 2008 óta arra törekedett, hogy szorosabb szerződéses kapcsolatot alakítson ki az Európai Unióval. Ez egy társulási megállapodáson keresztül történt, amely egy úgynevezett mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi övezetet foglalt magában. Bár nagyrészt gazdasági kérdésekről szólt, ezt a szerződést – amelyet 2012-ben parafáltak és 2014-ben írtak alá – Moszkva úgy tekintette, mint ami veszélyezteti az Ukrajna további ellenőrzésére irányuló törekvéseit, és veszélyes mintát jelent más volt szovjet köztársaságok számára.

Oroszország háborúja a Krím 2014. februári, reguláris orosz csapatok általi fegyveres megszállásával kezdődött, és a félsziget 2014. márciusi annektálásával folytatódott. Ezt követte 2014 áprilisában az orosz irreguláris csapatok – félkatonai kalandorok, politikai szélsőségesek és kozákok – bevonulása az ukrajnai Donyec-medencébe (Donbász). 2014 májusának folyamán – egyéb események mellett – az utcai összecsapások erőszakos eszkalációja Odesában több mint 40 halálos áldozatot követelt. 2014 júniusában lelőttek egy Luhanszk repülőteréhez közeledő ukrán Il-76-os szállító repülőgépet, a fedélzeten tartózkodó 49 fős személyzet és katonák mindegyike életét vesztette. Júliusban lelőtték az MH-17-es járatot. Végül 2014. augusztus közepén a reguláris orosz csapatok megkezdték a nagyszabású kelet-ukrajnai inváziót.

Így hat hónapon keresztül folyamatosan halmozódott az egyre agresszívabb orosz katonai tevékenység ukrán földön és a nemzetközi jog egyre súlyosabb megsértése Európa szívében. Ennek ellenére a Nyugat csak szelíden, politikai nyilatkozatokkal és kisebb büntetőintézkedésekkel reagált. Az EU ágazati szankciói csak 2014. július végén jelentek meg, közvetlenül az MH-17-es járat oroszországi lelövése után.

Ezeket a szankciókat 2014. július 29-én jelentették be, amikor az ukrán hadsereg offenzívában volt Donbászban. Ekkor még nem volt sürgős szükség arra, hogy az EU újszerű intézkedéseket vezessen be, mivel úgy tűnt, hogy Kijev nyár végére győzni fog Kelet-Ukrajnában. Az első uniós ágazati szankciók bevezetésekor – amelyek 2022 februárjáig a legszigorúbb nyugati intézkedések maradtak – még nem volt előrelátható, hogy az orosz irányítású irreguláris csapatok ukrajnai előrenyomulása ellen egy hónappal később az orosz reguláris csapatok nagyarányú donbászi bevetése következtében visszaverték az ukrán előrenyomulást.

Ezek a körülmények jól illusztrálják, hogy a nagyobb nyugati szankciók első körének csak közvetett kapcsolata volt magával Ukrajnával. A fő ok az volt, hogy Oroszország 2014. július 17-én tömegesen megölt uniós polgárokat, főként hollandokat a Malaysian Airlines járatán, nem pedig az ukrán állampolgárok elleni, három hónapig tartó orosz tömegterror. Az ezt követő több mint hét évben a fegyveres konfliktus tovább lappangott, és ukránok ezreinek életét követelte. Mivel azonban nem történt további tömeges gyilkosság uniós vagy más külföldi állampolgárok ellen, a Nyugat csak viszonylag kevés további lépést tett.

Csak miután Oroszország 2022. február 24-én teljes körűen megszállta Ukrajnát, kezdett a Nyugat ráébredni arra a valóságra, hogy Oroszország revizionista állam, amely az európai biztonsági rendről alkotott saját elképzelését akarja ráerőltetni. Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin elnök már 2007-es müncheni biztonsági konferencián elmondott beszédében és azóta is többször jelezte szándékait. Amikor azonban Oroszország 2014-ben titkos agressziót indított Ukrajna ellen, a Nyugaton sokan még mindig azt hitték, hogy ez kölcsönös félreértés eredménye, és hogy Oroszország céljai korlátozottak. Csak jóval később vált a legtöbbek számára világossá, hogy ez nem így van – és hogy következésképpen ez az új helyzet más megoldásokat követel, mint amilyeneket más etnikumközi konfliktusokban próbáltak.

Akkoriban a 2014-22-es donbászi háborút gyakran úgy értelmezték, mint egy Ukrajnán belüli konfliktust, amelyet az orosz külpolitika tágabb kontextusától elszigetelten lehetett megoldani. Ezek az erőfeszítések nemcsak kudarcot vallottak, hanem Moszkva egyre növekvő kalandorizmusához vezettek. Miért nem sikerült a Nyugatnak ilyen sokáig megfelelően diagnosztizálni a problémát? Milyen szempontból fontosak ma ennek a kudarcnak a tanulságai?

Az országspecifikus szakértelem hiánya

Az, hogy Oroszország és Ukrajna között Ukrajna 1991-es függetlenné válása óta nagy volt a feszültség, és hogy Moszkva beavatkozott az ukrán ügyekbe, a nyugati újságírók, elemzők és tudósok figyelmét nagyrészt elkerülte, mielőtt 2014-ben megkezdődött a nyílt orosz behatolás Ukrajnában. Amikor a nyugati újságírók megérkeztek, hogy tudósítsanak az akkori eseményekről, a helyzet a helyszínen kaotikus volt, és annak értelmezése kihívást jelentett sok újdonsült Ukrajna-szakértő számára. Sokuk számára a kelet- és dél-ukrajnai regionális eszkalációról szóló orosz narratívák egyszerűek, érthetőek és értelmesek voltak – nem utolsósorban azon újságírók számára, akik már dolgoztak Moszkvában.

Ekkor még szembetűnő volt a nemzetközi tudatosság hiánya Oroszország külkapcsolatainak hibrid módszertanával kapcsolatban. Tíz évvel ezelőtt kevesen értették az új orosz hadviselési módot, amelynek Ukrajna volt a kísérleti terepe, és amelyet részben már Moldovában és Grúziában is alkalmaztak. Az ukránok, más kelet-európaiak és néhány éber nyugati szakértő szkeptikusan fogadta az orosz stratégia magyarázatát. A külső megfigyelők számára túlzó figyelmeztetéseknek, manicheista érveknek vagy akár összeesküvés-elméleteknek tűntek.

A 2014-ben Kelet-Ukrajnába érkező nyugati ejtőernyős riporterek oroszbarát tüntetések szemtanúi voltak, és gyakran hallgattak oroszbarát ukrán állampolgárokat. Gyakran elmulasztották kontextusba helyezni a kibontakozó eseményeket, vagy megfelelően rangsorolni a látszólag nyilvánvaló oroszbarát helyi tendencia jelentőségét. Egyes külföldi megfigyelők még a donbászi lakosok és a szomszédos oroszországi területekről érkező „politikai turisták” között sem tudtak különbséget tenni, akik kalandorokként lépték át az államhatárt, vagy akiket autóbuszokkal szállítottak Ukrajnába, hogy részt vegyenek az „orosz tavaszban”. Moszkva donbászi ügynökei közül néhányan az Oroszországon kívüli, Oroszország által ellenőrzött területekről, például Transznisztriából költöztek Ukrajnába, elmosva az orosz részvételt az állítólagos helyi „lázadásban”.

Ezzel szemben az ukránbarát újságírók és a Donbász szeparatistaellenes regionális politikai hangjai nyílt fenyegetésekkel és fizikai erőszakkal szembesültek ellenfeleik részéről, akiket gyakran Moszkva irányított. Az ukránbarát helyiek gyakran nem tudták nyilvánosan kifejezni magukat, és így láthatatlanok maradtak az idelátogató riporterek számára. Számos, a hatalomátvétellel ellenálló kelet-ukrajnai lakost megfenyegettek, megtámadtak, elraboltak, súlyosan megsebesítettek vagy titokban megöltek együttműködő helyi vagy orosz illegális szereplők, akik közül sokakat, ha nem a legtöbbet a Kreml bátorított, finanszírozott vagy irányított 2014-2021 között. Mindez előkészítette az utat a Donyecki és Luhanszki terület 2022 szeptemberében bekövetkező orosz annektálásához.

Ukrajnát orosz szemüvegen keresztül vizsgálva

A nyugati média csak 2021 végén, a teljes körű invázió előestéjén bővítette jelenlétét Ukrajnában. Ezt megelőzően a tudósítások nagy részét moszkvai tudósítók készítették, akik csak oroszul beszéltek. Ahogy Otar Dovzhenko ukrán újságíró és médiakritikus a Szabadság Rádiónak elmondta: „Ha Oroszországban élsz és orosz médiát olvasol, akár amerikai, német vagy francia vagy, egy kicsit orosz szemmel kezded nézni az ukrajnai, moldovai és fehéroroszországi eseményeket”.

A Washington Post 2022 májusában nyitotta meg irodáját Ukrajnában, és a korábbi moszkvai iroda tudósítóját, Isabel Khurshudyan-t küldték, hogy Ukrajnáról tudósítson. Hasonlóképpen a New York Times (NYT) is irodát nyitott Ukrajnában 2022 júliusában, és Andrew E. Kramert, aki több mint 15 évig élt Oroszországban, nevezték ki a kijevi iroda vezetőjének. Kramer korábban a New York Times moszkvai irodájában dolgozott, és korábban elfogult cikkeket írt Ukrajnáról.

Kramer kiegyensúlyozatlan tudósításainak egyik példája egy 2022. februári cikk volt, amelynek címe: „A fegyveres nacionalisták Ukrajnában nem csak Oroszországra jelentenek fenyegetést” – ez a megfogalmazás nagyrészt összhangban volt az akkori és a mai hivatalos orosz propagandával. A cikk tartalma, amely két héttel Oroszország teljes körű inváziója előtt jelent meg, – a címével ellentétben – nem Putyin indoklásának megismétlése volt az Ukrajna elleni támadásra. Ennek ellenére Kramer figyelmeztetett „tucatnyi jobboldali vagy nacionalista csoportra, amelyek erős politikai erőt képviselnek Ukrajnában”. A Kramer által a cikkben lefestett kép félrevezető volt az ukrán párttájképről 2022 elején. Azzal, hogy aránytalanul felfújta Ukrajna radikális jobboldalát, a Kreml által befolyásolt tömegmédiában népszerű irányvonalat követte. Az ilyen cikkek valószínűleg másképp – vagy egyáltalán nem – íródtak volna, ha a szerző Moszkva helyett Kijevben élt volna.

Sokan végül megtanultak kritikusabban viszonyulni az orosz narratívákhoz, de néha a tudattalan elfogultság megmarad. Az emberek megtartják kezdeti értelmezéseiket. Időbe és erőfeszítésbe telik, hogy elfelejtsük azokat a narratívákat és magyarázatokat, amelyeket az orosz propaganda még mindig ki tud használni.

A tények és a fikció megkülönböztetése

A donbászi gyanús eseményekben való közvetlen orosz részvételre több jel is utalt 2014 áprilisától, ha nem korábban. A legtöbb ukrán már az állítólagos lázadás első napjaitól kezdve intuitív módon megértette, hogy valami nincs rendben. Már akkor érezték, hogy a háborút Oroszországból kezdeményezték, irányították és finanszírozták. Ezzel szemben a Nyugatnak időbe telt a tények megállapítása, pontosítása és ellenőrzése, valamint a sok hazugság megcáfolása.

A háborús övezetekből származó információk körültekintő megközelítése elvileg jó gyakorlat, és az újságírói hibák, a félretájékoztatás terjedésének és a felesleges érzelmeskedésnek az elkerülését szolgálja. Néha azonban ez az óvatosság megakadályozza a tudósítókat és kommentátorokat abban, hogy időben hangot adjanak a szükséges értékeléseknek és értelmezéseknek. A motivációtól függetlenül a Nyugat lassú nyilvános reakciója a Dél- és Kelet-Ukrajnában kibontakozó eseményekre teret engedett Moszkvának, hogy dezinformációkkal, féligazságokkal és apologetikus narratívákkal töltse meg a teret. Ezek közül sok, még a megcáfolást követően is, még ma is kering a közösségi és egyes hagyományos médiumokban.

Az ebből fakadó nyugati vonakodás, hogy 2014-21-ben állást foglaljon és cselekedjen, különösen szerencsétlen volt az úgynevezett Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luganszki Népköztársaság (LNR) – Oroszország mesterséges szatellitállamai a Donbaszban – jogi helyzete és politikai jellege tekintetében. Az ukrán fél évek óta azt állította, hogy nem léteznek olyan független entitások, mint a DNR és az LNR. Mindkét álállam orosz proxy-rezsim volt a kezdetektől a 2022 szeptemberében bekövetkezett végükig.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csak 2022 végén, az MH-17 ügy részleges elfogadhatóságáról szóló ítéletében, miután a DNR és az LNR mint álfüggetlen entitások már eltűntek, hivatalosan is megerősítette az igazságot. A bíróság megállapította, hogy Oroszország tényleges ellenőrzést gyakorolt a DNR és az LNR területei felett azok 2014 májusi megalakulása óta. Az ezt megelőző közel kilenc év során a feltételezett kelet-ukrajnai „felkelés” és a „népköztársaságok” jellege mindvégig vitatott kérdés maradt. A politikai, tudományos és egyéb nyilvános fórumokon folytatott vitákban vitatott volt és néha még mindig az.

Oroszország nyugati tükörképe

Sok nyugat-európai politikust a békés konfliktusmegoldás paradigmája vezérel, amely a II. világháború utáni „soha többé” nem megengedhető háború és népirtás Európában történő megengedése iránti elkötelezettségből született. Ezek a politikusok úgy vélték, hogy Oroszország is megtanulta a II. világháború tanulságait. Az egyre nyilvánvalóbb figyelmeztető jeleket, hogy Moszkvát más értékek vezérlik, folyamatosan figyelmen kívül hagyták. Oroszország végső céljai és átfogó stratégiája egészen 2022 elejéig tisztázatlan maradt.

Ez a megismerési probléma az orosz neoimperialista és a nyugati posztkoloniális világnézet közötti, még mindig nem teljesen elismert alapvető szakadékból fakadt. Ez a Moszkva nemzetközi modus operandija és a nyugati háború utáni stratégiai kultúra közötti különbségből is fakadt. Oroszország operatív módszere mozgékony, rugalmas, cinikus, amorális és célorientált; ráadásul próbálgatással és tévedéssel alakult ki. A Kreml a kihasználható sebezhetőségeket keresi, és inkább támad, ameddig csak lehet, a megtorlást kiváltó küszöbérték alatt.

A nyugati államok és szervezetek igyekeztek az orosz akciókból adódó válságokat eseti alapon kezelni, és az aktuális forró pontot rangsorolni. Nem foglalkoztak megfelelően Moszkva rugalmas felforgatásra irányuló nagy tervével és a Kreml szélesebb körű káoszteremtő stratégiájával, amely a különböző egyedi KGB-fogalmak, például az „aktív intézkedések” mögött húzódik. Kezdetben egyes külföldi megfigyelők még azt is vonakodtak elismerni, hogy Oroszország donbászi betörése a Krím annektálásának folytatását jelenti.

A folyamatos orosz eszkaláció minden egyes hetével és az újságírói leleplezésekkel azonban 2014 folyamán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres konfrontációt szándékosan indították el. Az is egyre világosabbá vált, hogy a konfliktust a két fél egyike titokban fenntartja. Ennek ellenére egyesek körében egészen 2022 elejéig megmaradt az a naiv meggyőződés, hogy Oroszország folytatódó kelet-ukrajnai háborúja csupán egy szerencsétlen összecsapást jelent az ugyancsak legitim, de eltérő helyi érdekek között, amelyet közös tárgyalások, tanácskozás és közvetítés révén kell megoldani.

Oroszország manipulálja a konfliktusmegoldási kereteket

Az orosz vezetés a „reflexív irányítás » és az «eszkalációs irányítás” néven ismert taktikát követve, a meghatalmazottakon keresztül instrumentális agressziót alkalmazott, hogy rákényszerítse akaratát Ukrajnára, és elterjessze a konfliktusról alkotott elképzelését Kijev nyugati partnerei között. Nyilvánvalóan támadó magatartás váltakozott állítólagos de-eszkalációval és színlelt engedményekkel, hogy megtévessze a nyugati politikusokat és diplomatákat, és hogy reményt adjon nekik arra, hogy a békés rendezés továbbra is lehetséges. Például Putyin 2014 júniusában az orosz parlament felsőházához intézett kérésére a Föderációs Tanács 2014 márciusában visszavonta az elnöknek adott korábbi engedélyét az orosz csapatok ukrajnai bevetésére. Ezzel állítólag a konfliktus tárgyalásos megoldását akarták támogatni.

Oroszország reguláris szárazföldi erőinek egész egységei 2014 augusztus közepén nagy erőkkel vonultak be Ukrajnába, és ezt követően továbbra is titokban állomásoztak a Donbaszban. Másrészt 2014 októberében felfüggesztették a Novorosszija (Új Oroszország) projektet, Moszkva azon szándékát, hogy Kijev ellenőrzése alól kivágja az egész délkelet-ukrajnai területet. A Kreml retorikájának ezt a változását sokan a de-eszkaláció gesztusaként fogták fel. Ez azonban csupán taktikai visszavonulást jelentett Moszkva részéről. A projektet nyolc évvel később a „különleges katonai művelet” kapcsán újjáélesztették, és ma az orosz reguláris erők leplezetlen, nagyszabású bevetésével valósítják meg.

Nemcsak Ukrajnában, Oroszországnak az ellenséggel való egyezményekről való alkudozását gyakran kíséri tervezett katonai eszkaláció, hogy maximális nyomást gyakoroljon a tárgyaló partnerre. 2014 nyarán és 2014-2015 telén a minszki megállapodásokat megelőzően, a Kijevvel kötött megállapodások nyilvánvaló megsértésével, orosz reguláris csapatok tömeges bevonulása Ukrajnába és az ukrán csapatok elleni támadások. A tárgyalások során Moszkva mindvégig emlékeztetett arra, hogy továbbra is készen áll az agresszióra és az eszkalációra. A tárgyalások előtt, között, alatt és után 2022-ig aktívan bevetette reguláris és proxy erőit, nagyrészt büntetlenül. Ugyanakkor Moszkva továbbra is teljes mértékben részt vett a normandiai formátumban, a háromoldalú kapcsolattartó csoportban (minszki folyamat) és az EBESZ két különleges megfigyelő missziójában, azt az illúziót keltve, hogy a békés rendezés még mindig lehetséges.

Oroszország adagolt és időnként korlátozott agressziója nem a mérsékletesség jele volt. Ehelyett azt tervezték, hogy az orosz célokat nyílt és masszív orosz katonai szerepvállalás nélkül érjék el, ameddig csak lehet, hogy elkerüljék a megtorló intézkedések kiváltását. Moszkva látszólag békülékeny lépéseivel és időhúzó taktikájával sok nyugati megfigyelőt sikerült megtévesztenie. A Kreml cikcakkjai elegendő alapot nyújtottak a felületesen érdeklődő diplomaták és megfigyelők számára ahhoz, hogy azt állítsák, a konfliktus békés rendezése továbbra is lehetséges. Eközben Oroszország megszilárdította ellenőrzését az elfoglalt területek felett, és előkészítette következő lépéseit.

Az önámítás a teljes körű invázió után is folytatódik

A Nyugat csak 2022. február 24. után ébredt rá a valóságra, határozottan lépett fel, és érdemi gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Nem sokkal később a nyugati országok nehézfegyverekkel is elkezdték ellátni Ukrajnát. Erre már 2014-ben is jó okuk volt, amikor az orosz reguláris és irreguláris csapatok megszállták és annektálták az ukrán területeket. A Nyugat mégis egy olyan eszkalációkezelő megközelítésre támaszkodott, amely Oroszország küszöb alatti erő alkalmazását az enyhülés jelének vélte. Ennek eredményeképpen a konfliktus csak fokozódott.

Ami még rosszabb, a nyugati önbecsapás bizonyos fajtái a teljes körű invázió után is folytatódtak. Például az MH-17-es járat lelövéséhez vezető tíz évvel ezelőtti orosz donbászi hadműveletben részt vevő négy harcos – három orosz és egy ukrán állampolgár – 2022-es hollandiai pere kétértelmű eljárás volt. A holland nyomozók, ügyészek és bíróság kiváló munkát végeztek a tömeges bűncselekmény tárgyi részleteinek megállapításában. Mégis, az eljárás furcsa módon tévesen három félkatonai harcosra hárította a felelősséget érte, nem pedig az orosz hadseregre és az államra.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a három „DPR [Donyecki Népköztársaság] harcos és így a vádlottak sem tekinthetők az Orosz Föderáció fegyveres erőinek részének”. Azt is elismerte, hogy „a Buk TELAR […] használata magasan képzett személyzetet igényel. Ezen túlmenően a fegyvert nem lehet véletlenszerűen bevetni”. Ennek ellenére a bíróság mégis úgy döntött, hogy „jogilag bizonyítottnak tekinti, hogy [Igor] Girkin [egy volt FSZB-tiszt, aki szabálytalan harcosként fontos szerepet játszott a Krím illegális annektálásában és Oroszország kelet-ukrajnai háborújában] olyan helyzetben volt, hogy dönthetett a Buk TELAR bevetéséről és használatáról”.

Ez annyiban furcsa következtetés volt, hogy Girkin és a többi félkatonai harcos nem volt abban a helyzetben, hogy parancsokat adjon a Buk rendszert működtető reguláris orosz katonáknak. Az MH-17-es járat fedélzetén tartózkodó 298 civil tömeges meggyilkolásáért az orosz fegyveres erők tisztjei és tábornokai, valamint főparancsnokuk, Vlagyimir Putyin a felelősek. A helyszínen jelenlévő kisebb orosz vagy ukrán irreguláris kalandorok csupán segítették az orosz katonákat a kelet-ukrajnai tájékozódásban.

Ez a példa jól szemlélteti, hogy ma fontos tanulni és megfelelő következtetéseket levonni a 2014-2022 közötti oroszországi donbászi háború tapasztalataiból és Moszkva viselkedésének megfigyeléséből máshol a posztszovjet térségben. Furcsa, hogy a gyors diplomáciai megoldást követelő orosz és oroszbarát szóvivőket még mindig komolyan veszik, miközben Moszkva napról napra bővíti Ukrajna megszállását, amelynek egyszerű megszüntetése megállítaná a háborút. Az orosz játszmakönyv ugyanaz marad: Moszkva továbbra is hamis történelmi narratívákat épít és erősít meg, továbbra is kihasználja a célországok társadalmi feszültségeit és politikai szelídségét, horizontálisan eszkalálódik, és ezáltal igyekszik meghiúsítani a határozott válaszlépéseket.

Következtetés és politikai ajánlások

Azok, akik a tárgyalások és a minszki típusú megoldás mellett érvelnek az orosz-ukrán háborúban, gyakran abból a feltételezésből indulnak ki, hogy még mindig létezik egy stabil egyensúlyi vagy status quo viszony, amelyet Moszkvával való egyszerű alkudozással el lehetne érni. Ez a felfogás, amint azt a fentiekben bemutattuk, a Kreml gondolkodásmódjának és politikájának alapvető félreértésén alapul. A mai konfliktus gyökerei a jelenlegi orosz rezsim diktatórikus és imperialista jellegében, valamint a nemzetközi jog és az európai biztonsági rend alapvető elutasításában rejlenek. A konfliktus okai nem valamilyen szerencsétlen egyensúlytalanság, diplomáciai hiba vagy kölcsönös félreértés következményei, amelyek kijavítása könnyen megoldhatja a konfliktust. A háborút ehelyett Putyin uralmának sajátos ideológiája, struktúrája és legitimitása határozza meg.

Ez a következtetés a következő négy politikai ajánláshoz vezet:

– A donbászi eszkaláció fenti története és a posztszovjet térségben Moszkvával kapcsolatos egyéb tapasztalatok fontos tanulságokkal szolgálnak a jelenlegi nagyszabású orosz-ukrán háború értelmezéséhez és megoldásához. Mindenekelőtt a háborút általánosan meg kell érteni, és nyilvánosan „orosz problémának” és nem „ukrán válságnak” kell nevezni. Ezt az orosz kihívást ekként kell kezelni és megoldani.

– A Nyugatot és más külföldi megfigyelőket nem szabad, hogy Moszkva ismét megtévessze, és nem szabad, hogy az orosz diplomáciai, politikai, társadalmi és katonai fejleményeket ismét összefüggéstelenül kezeljék. A nemzetközi béketeremtés olyan klasszikus eszközeinek hasznosságát, mint a konfliktusközvetítés, a konfliktusátalakítás és a béketeremtés, kritikusan kell értékelni a neoimperialista expanziós háborúk esetében, amelyek népirtási aspektusokkal rendelkeznek.

– A korábbi béketeremtő erőfeszítések sikertelen tapasztalatai alapján, és amíg az Oroszországgal való érdemi tárgyalások nem lehetségesek, addig Ukrajna katonai támogatása a nap feladata. Ennek úgy kell történnie, hogy a béketárgyalások megkezdésekor Kijev az erő pozíciójából tárgyalhasson – ellentétben a 2014-2015-ös minszki vagy a 2022-es isztambuli tárgyalásokkal. Komoly biztonsági garanciáknak és erőteljes katonai elrettentő eszközöknek kell részét képezniük minden jövőbeli kelet-európai békemegállapodásnak, hogy Oroszország ne használja ki az átmeneti tűzszünetet egy újabb támadás előkészítésére.

– Nagyobb forrásokat kell elkülöníteni Oroszország különböző bomlasztó és megtévesztő, nyilvános és titkos, katonai és nem katonai stratégiáinak és felforgató, korróziós és terjeszkedési taktikáinak kivizsgálására, közzétételére és oktatására. A hatékonyabb védelmi mechanizmusok mellett a nyugati országoknak és szervezeteknek az egész társadalmat átfogó ellenstratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek nem csak a nyugati társadalmakat védik meg az orosz és más hibrid fenyegetésekkel szemben. Aktívan szembe kell szállniuk a hamis információk, a gyújtogató beszédek, az eszkalációs narratívák, a kémkártevők, a számítógépes vírusok stb. kitalálóival, végrehajtóival és terjesztőivel is.

========================================================Társszerző: Julia Kazdobina a kijevi„Ukrán Prizma” Külpolitikai Tanácsbiztonsági tanulmányok programjának vezető munkatársa.

Jakob Hedenskog és Andreas Umland a Svéd Nemzetközi Ügyek Intézete ( UI ) Kelet-európai Tanulmányok Stockholmi Központjának ( SCEEUS ) elemzői . A SCEEUS-jelentés egyes érveit korábban már ismertettük cikkünkben: „Hogyan értette félre a Nyugat Moszkvát Ukrajnában”, Foreign Policy, 2024. július 17. https://foreignpolicy.com/2024/07/17/ukraine-russia-war-2014-donbas-crimea-west/.

Putyin új blöffje

Az orosz elnök bejelentése, miszerint megváltoztatja Oroszország katonai és nukleáris doktrínáját, arra irányul, hogy elriassza Ukrajna külföldi partnereit attól, hogy támogassák a harcban álló államot.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024. szeptember 25-én egy nyilatkozatban jelentette be, hogy a jelek szerint jelentősen megváltoztatja Oroszország katonai doktrínáját. Bejelentette, hogy a hamarosan módosítandó doktrína „azt javasolja, hogy egy nem nukleáris állam Oroszország elleni agresszióját”, amennyiben azt „egy nukleáris hatalom részvételével vagy támogatásával” hajtják végre, „Oroszország elleni közös támadásuknak” tekintsék. Putyin üzenete a nyugati döntéshozóknak és választóknak egyszerű: ha katonailag segítitek Ukrajnát, mi is megtámadhatunk benneteket.

Az orosz elnök a továbbiakban kifejtette, hogy az új doktrína „egyértelműen megteremti a feltételeket ahhoz, hogy Oroszország áttérjen a nukleáris fegyverek használatára”. Putyin komoran figyelmeztetett:

„Megfontoljuk ezt a lehetőséget, amint megbízható információkat kapunk a légi vagy űrbeli támadófegyverek tömeges bevetéséről és államhatárunk átlépéséről. A stratégiai és taktikai repülőgépekre, cirkálórakétákra, drónokra, hiperszonikus és egyéb légi járművekre gondolok”.

Az elnök világossá tette, hogy a közelgő változások azt jelentik, hogy Moszkva „fenntartja a jogot a nukleáris fegyverek alkalmazására Oroszország és Fehéroroszország elleni agresszió esetén”.

Putyin fenyegetésében a korábbiakhoz képest nem annyira a nyíltsága az újdonság, mint inkább az, hogy egy készülő hivatalos orosz dokumentumról van szó. Az ilyen értelemben vett új minőségük ellenére Putyin legutóbbi bejelentései nem változtatnak az orosz állásponton elvileg. Az orosz katonai doktrína bejelentett változtatásai – a számos korábbi, nukleáris fegyverekkel való nyilvános megfélemlítéshez hasonlóan – a Kreml pszichológiai hadművelete.

Moszkva – mint már többször is tette – el akarja riasztani Ukrajna külföldi támogatóit a segítségnyújtás folytatásától és kiterjesztésétől. A katonai doktrína most javasolt módosítása egy újabb kísérlet arra, hogy korlátozzák az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást. Putyin nyilatkozatát kontextusban kell látni. A hivatalos orosz dokumentumoknak – legyenek azok törvények, doktrínák, szerződések vagy más kormányzati szövegek – kevés jelentősége van egy olyan országban, ahol nincs jogállamiság, és ahol az állami önkényuralom mindenütt jelen van. A belügyekhez hasonlóan a Kreml a döntéseket politikai preferenciák, nem pedig jogi aktusok alapján hozza, amelyeket bármikor ad hoc módon kiigazíthat vagy megváltoztathat.

Putyin újabb bejelentései és más fenyegetések tőle és környezetétől a Nyugaton folyó stratégiai vitákhoz kapcsolódnak. Az egyik kritikus vita középpontjában az a kérdés áll, hogy Ukrajnát fel kellene-e szerelni több és jobb rakétával, beleértve a rendkívül hatékony, de mára hírhedté vált német „Taurus” cirkálórakétát. Egy másik vita arról szól, hogy Ukrajnának engedélyezni kell-e nyugati nagy hatótávolságú fegyverek telepítését Oroszországon belül. Úgy tűnik, különösen ez utóbbi kérdés, azaz a nyugati rakéták orosz területen történő telepítése aggasztja a Kremlt.

Ezeket a kérdéseket azonban a jelenlegi történelmi kontextusukban kell vizsgálni: Ukrajna immár több mint két éve támad orosz katonai célpontokat a megszállt ukrán területeken, a Krímben, Donyeckben, Luhanszkban, Zaporizzsjában és Herszonban – többek között nyugati fegyverekkel. Oroszország 2014-es és 2022-es illegális, de hivatalos orosz annektálását követően ez az öt régió Oroszország módosított alkotmánya szerint rendes orosz terület – és nem csak „népköztársaságok”.

Az utóbbi időben Ukrajna is tömegesen támadott számos katonai és ipari célpontot Oroszország törvényes területén. Legalább egy drón még magába a Kremlbe is berepült. Ezen ukrán támadások némelyike lenyűgöző eredményeket hozott, például nagy lőszerraktárak megsemmisítésével mélyen Oroszország belsejében.

A meglévő orosz katonai doktrína már lehetővé teszi Moszkva számára, hogy nukleáris fegyvereket használjon válaszul a kizárólag hagyományos fegyverekkel végrehajtott külföldi támadásokra. Ukrajna tömeges dróntámadásait és az ukrán szárazföldi erők 2022 óta tartó behatolását mind törvénytelen, mind törvényes orosz területre úgy értelmezheti a Kreml, hogy Moszkva tömegpusztító fegyverekkel válaszolhat. Az orosz katonai doktrína ezt 2010 óta engedélyezi „az Oroszország elleni agresszió esetén hagyományos fegyverek alkalmazásával, ha az állam létét fenyegetik”. Az orosz nukleáris doktrína e sajátosságát, amely engedélyezi a nukleáris fegyverek alkalmazását hagyományos fegyverekkel elkövetett támadásokra válaszul, a 2020-as „Az Orosz Föderáció nukleáris elrettentés terén folytatott állami politikájának alapelvei” című dokumentumban megerősítették, amelyet a 355. számú orosz elnöki rendelet erősített meg.

Putyin és társai 2014 óta többször kifejezték, hogy hajlandóak nukleáris fegyvereket használni, hogy hagyományos fegyverekkel válaszoljanak az ukránok fegyveres ellenállására, amelyet a Nyugat támogat, Oroszország ukrajnai területi terjeszkedése ellen. Az „orosz állam létét” kifejezést úgy is lehet értelmezni, hogy az a határainak sérthetetlenségét, légterének biztonságát stb. jelenti – beleértve az elcsatolt ukrán területeket is, amelyeket Moszkva most már Oroszország részének tekint. Nem csoda, hogy az orosz politikusok és propagandisták 2022 óta havi rendszerességgel bocsátanak ki nukleáris fenyegetéseket különböző országok ellen.

Ennek ellenére egyetlen atomfegyvert sem vetettek be – sem Ukrajnában, sem máshol. Ez azért van, mert Oroszország szóbeli vagy írásos bejelentései, hogy atomfegyvereket fog használni, nem a tényleges akciók előképe. Ezek egy kíméletlen pszichológiai hadviselés részét képezik, amelynek célja Ukrajna önvédelmének aláásása. Putyin közelmúltbeli bejelentése az orosz katonai doktrína megváltoztatásáról ennek a nagyszabású nemzetközi PR-játéknak a része.

A nukleáris fegyverek bevetésére vonatkozó orosz döntést kevésbé a hivatalos dokumentumok, mint inkább a hatalmi politika vezérelné. Ha a Kreml úgy véli, hogy a tömegpusztító fegyverek bevetése megerősíti hatalmát, akkor ezt fogja tenni. Egy ilyen akcióra korábban is sor kerülhetett volna, és a jövőben is sor kerülhet, függetlenül attól, hogy a vonatkozó mondatok pontos megfogalmazásától ebben vagy abban a hivatalos orosz szövegben. A Kreml inkább politikai célszerűségből, mint hivatalos törvényességből, inkább stratégiai megfontolásból, mint doktrinális kötelezettségből fog egyik vagy másik irányba mozdulni.

Ez először is azt jelenti, hogy Oroszország részéről egy NATO-állam elleni eszkaláció mindaddig valószínűtlen, amíg Moszkva hisz a szövetség kölcsönös védelmi ígéretének őszinteségében. Másodszor, ez azt jelenti, hogy a nyugati és más államoknak, amelyek érdekeltek abban, hogy megakadályozzák, hogy Oroszország tömegpusztító fegyvereket használjon Ukrajnában, gondoskodniuk kell arról, hogy a Kreml ne higgye, hogy megúszhatja a dolgot. Ezért a világ minden olyan kormányának, amely érdekelt a kelet-európai nukleáris eszkaláció megakadályozásában, nyilvánosan állást kell foglalnia.

Világossá kell tenniük a Kreml számára, hogy Moszkva ukrán népirtó támadásának további eszkalációja súlyos következményekkel járna Oroszországra és annak vezetésére nézve. Putyin ismét azzal fenyegeti az emberiséget, hogy Moszkva atomfegyverekhez fog folyamodni, ha bármely ország ellenáll Oroszország hagyományos terjeszkedési és megsemmisítő háborújának. Minden felnőtt embernek, aki nem ért egyet ezzel a logikával, és meg akarja akadályozni egy ilyen forgatókönyv megvalósulását, világosan és egyértelműen meg kell mondania a Kremlnek: „Nem!”.

Hiteltelen

A hitelesség nagyon fontos dolog. A hiteles embernek elhiszik, amit mond, így a hiteles ember akár halálra hazudozhatja is magát, akkor sem lesz belőle semmi baj.

A hiteltelen ugyanakkor minden helyen és pillanatban az, és még ha minden szava és cselekedete az összes létező és jövőbeli ténnyel harmonizálna is, akkor sem hisznek neki.

Tudjuk ám mi azt, amit tudunk!” somolyog a nép a bajsza alatt, már akinek van olyan, és ha a szegény hiteltelen egyszer azt találná mondani, hogy kétszer kettő egyenlő néggyel, azonnal átírnák az összes matekkönyvet, mert amit ő mond, az biztos nem igaz.

A hitelesség, más néven a következmények nélküli hazudozás lehetősége nagyon hasznos dolog. Ott van például egy középeurópai miniszterelnök (ha jól tudom, Viktor a keresztneve, azaz már eleve predesztinált a győzelemre), ő aztán akármennyit is hazudhat, hisznek neki az emberek. Két éve már annak, hogy a negyedik választást is kétharmaddal húzta be.

A legutóbbit például azzal, hogy az ellenfele, bizonyos MZP azt mondta, ha miniszterelnök lesz, és a NATO kéri, küld katonát Ukrajnába. Hajh, föl is kapták a vizet a NER újságírói (központi utasításra kapták föl természetesen), és annyira legyalázták az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét a fiaink mészárszékre küldésének vádjával, hogy abból mindenkinek villámcsapás szerűen kiderült, a Viktor keresztnevű miniszterelnök akkor sem küldene magyar legényeket a halálba, ha a NATO ezt kérné hazánktól! Mivel pedig Viktor rendkívül hiteles ember, fiaink ilyetén megmentése révén akkora győzelmet aratott, hogy még a Holdról is látható. Mondta ő személyesen. Valószínűleg ott is járt már, csak a szerénysége tiltja megemlíteni.

A rendkívül független magyar értelmiség persze pontosan tudta és tudja ma is, hogy egyrészt Ukrajna nem NATO tag, ezért a NATO nem fog kérni egy tagállamától sem katonákat Ukrajnába, másrészt, ha tényleg végveszélyhez tendálna a helyzet (mikor a tét már élet, vagy halál), és mégis ezt kérné, akkor Magyarország, mint NATO tag, egészen biztosan teljesítené a kérést, abszolút függetlenül attól, hogy ki a miniszterelnök. Következésképpen Viktorék a hitelességüket kihasználva verték át a népet.

A független értelmiségiek tudták ezt akkor is, de nem mondta senki. Ennyi Álarcosbálos Oszkárt még nem látott a világ, amennyi itthon volt található, a nép ezért hitt Viktoréknak, így a győzelmi mérték érthető.

Különös fényt ad az ügynek, hogy a miniszterelnök korábban már bevallotta a rókaszerű viselkedést, mikor azt mondta:  „…ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.” Ez körülbelül azt jelenti, hogy „Hazudtam, és még fogok is”, További érdekesség, hogy ezt először 2008-ban mondta, azóta tudhatnánk róla, hogy hiteltelen – és a nép mégis fordítva tudja. Hogy ezt hogy sikerült összehozni Viktornak, a független értelmiségnek, meg a népnek együttesen, és hogy lehetne változtatni rajta, arról híres könyvek fognak szólni, persze majd egy boldogabb korban, amelyben sokunk már nem lesz tényező .

Bízzunk a jövőben, hogy a problémára választ talál… bár az is lehet, hogy mégsem, és a rejtély örökké rejtély marad. Amint azt egy nagy gondolkodó mondotta volt: az igazi problémának nincsen megoldása, és ez a probléma sajnos igazi. Szegény Magyarország, mondhatja bárki. Teljes joggal. Igazolhatom.

A remény azért még halványan ugyan, de él, mert mikor Viktor, akit az egészségügyről faggattak, csak úgy lazán odavetette a sajtómunkásoknak, hogy Magyarországon ma 8000 orvossal több dolgozik, mint 2010-ben (Na, ugye!), a szokvány virtuális sallert egy derék hölgy nem hagyta annyiban. Belenyugvás helyett utána járt.

Ráadásul meg is írta, és hogy még tovább fokozzam, írása egy nagy olvasottságú lapban megjelent. (Elolvasásra itt ajánlhatom.) A végeredmény sajnos a megszokott, Viktor hitelességének ismét annyi lett, mert a dolgozó orvosok száma nem 8000 fővel nőtt, hanem 300 fővel csökkent. A statisztikai többlet forrása az, hogy az orvosok jelentős része a magán (fizetős) ellátásban másodállásban dolgozik. És ha ehhez hozzávesszük, hogy „míg 2012-ben a kórházakból elbocsátott páciensek száma 2 371 660 volt, 2023-ban már csak 1 991 468, ami mintegy 16 százalékos teljesítménycsökkenést jelent”, valamint azt, hogy az egészségügyet (az oktatással együtt) rendőri felügyelet alá kellett helyezni, hogy működjön valahogy, a Viktor által vázolt helyzet kormányzati diadalból az egész országot érintő, megalázó vereségbe fordul, és az mindenkinek nagyon szomorú. Az egészségügyi kár a betegeket tekintve még ennél is sokkal szomorúbb.

Az írás végéről ugyan hiányzik, hogy „Ennél az óellenzék az elmúlt 14 évben sokkal tovább jutott volna az egészségügy fejesztésében”, de így is érdemel egy gratulációt. Mégpedig nagyot. A mai, ínséges időket tekintve ez már komoly valami, és ha csak karcolja a kormány hitelességi sziklatömbjét, azért is hálásak vagyunk.

Viktorral szemben áll a hiteltelenségi Csimborasszó. Név szerint az óellenzék, illetve ma már csak a maradványai. Mint az a fentebb írtakból látható, a pártok és a politikusok hitelességét vagy hiteltelenségét nem ők alakítják ki. Ahhoz nekik semmi közük, hiszen hiába mondott Viktor többször is olyat (a fenti mellébeszéléseken túlmenően pl: „A cafeteriához nem nyúlunk”, „Mindenkinek lesz egyéni nyugdíjszámlája”, „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”, „Minden háztartást havi 181.000 forinttal támogatok”, „A TAO nem közpénz”, stb, stb.), amitől jobb országokban bárki pillanatok alatt tűnne el a süllyesztőben, ezek egyike sem ártott a hitelességének egy fikarcnyit sem. Az pont úgy nem változik, ahogy az óellenzék „hiteltelen” besorolása sem. Immár 18 éve.

Az óellenzéket illetően egy esetről tudok (ne tessenek örülni, nem Gyurcsány mondta). Lendvai jelentette ki 2002-ben a választási kampány során: „Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is értse, nem lesz gázáremelés”. Azért mondta, mert a FIDESZ azzal kampányolt, hogy ha az MSZP nyer, 1./ azonnali, 2./ 40 %-os gázáremelés lesz. Lendvai erre mondta, hogy nem. Mikor Medgyessyt megkérdezték, ő is tagadta, persze nem arra gondolt, hogy mostantól már soha, hanem visszakérdezett: „Hány évre ígérjem meg? Húsz évre?” És bizony másfél év múlva lett is gázáremelés. 20%-os, ha jól tudom, azóta lovagol a témán Viktor csapata pedig már se Lendvai, se Medgyessy nincs sehol.

Az igazi hiteltelenség persze csak 4 évvel később, 2006-ban kezdődött, és azóta tart. Érdekessége, hogy nem csak Gyurcsány hajdani pártja, az MSZP, meg mostani pártja a DK „hiteltelen”, hanem az LMP meg a Momentum is, azaz a hiteltelenség tényleges definíciója attól függ, hogy valaki szemben áll-e Orbánnal, vagy nem. Ha igen, akkor hiteltelen. Punktum. Ezt nem vette észre se Schiffer, se Donáth Anna, hogy a regnálói hitelesség definiálja az ellenzéki hiteltelenséget, ezért vannak ott, ahol, és ezért volt hiába az összes kemény, sőt akár durva elhatárolódásuk Gyurcsánytól. Nem ért az semmit az Orbánellenességgel szemben. Ha valaki azt mondja, hogy ez egy emeletes ökörség, annak természetesen igaza van, de a nép politikaszemlélete nem a szikár, érzelemmentes gondolatmenetéről meg a logikájáról híres. Mondhatni ellenkezőleg. Ez van. Így jártunk. Lehet választani.

Egy kivétel azért létezik. A TISZA. Szemben áll Orbánnal, és mégis ömlenek hozzá a szavazók (igaz, hogy mind hitehagyott óellenzéki, aki egy hitehagyott fideszesben látja a megváltás zálogát), ráadásul Magyarék még semmiféle hitelességet nem tudtak fölmutatni, de ennek ellenére! Ahogy látom, ők „ránézésre” hitelesek, és ha nem lennének azok, akkor is! Ez egy szokvány magyaros izé, amit a tudósok nem tudnak hová tenni. Van belőle számtalan.

Az „elmúltnyócévesek” 2010-ben tökéletes rendben adták át az országot. Hiába hazudta a FIDESZ, semmiféle csőd nem fenyegetett, az adósbesorolásunk ugyanúgy BBB – volt a S&P-nál, mint ma, és ha beszámítjuk a fiókban lévő, Orbánnak otthagyott MANYUP tőkét (amely ma már nincs, mert fideszék felélték), az akkori 80,6%-os, GDP-re vetített államadósság ténylegesen csak ~70% volt. Ez az adósságérték ma 75%. A sokszor hangoztatott „Eladósították az országot” imamalom tehát úgy hülyeség, ahogy van.

Az óellenzéknek azóta semmiféle alkalma nem volt, hogy hitelességét vagy hiteltelenségét bizonyítsa, mert egy másodpercig sem volt kormányon. Ezért értelmiségünk legjobbjai, akik veszik az embert próbáló, elmefelőrlő fáradságot és nagy olvasottságú lapokba írnak, az óellenzék hiteltelenségét ugyan állandóan hangoztatják, de nem tudják mivel alátámasztani. A legutóbbi próbálkozás, hogy az óellenzéki pártok, mikor szövetkeztek is, akkor sem voltak igazán jóban, ezért hiteltelenek. Tényleg? Fantasztikus!

Persze, ha a szegény választópolgár sokat olvassa a független lapokat, akkor állandóan megerősítést nyer eddigi hitében, ami sajnos nem segít rajtunk. Igaz, Orbán leváltását ma már senki sem az óellenzéktől várja, hanem az új, von Haus aus hiteles Mózestől (ő is fideszes volt), aki kivezet minket Orbán földjéről a Kánaánba. A mi Mózesünk leginkább a hírszerző technikájáról ismert, mikor a saját nejét provokálva készített a beszélgetésükről titkos hangfelvételt, hogy később saját érdekében használja fel, de a hőmérőzési technikája is híres.

Azt javaslom, ne bántsuk már az óellenzéket állandóan azzal a hiteltelenezéssel. Egyrészt nem igaz, másrészt még jobban fölösleges tönkretenni őket. Döglött lovat nem rugdosunk, még ha mi lőttük le, akkor sem.

Na persze, ennek belátásához valami plusz is kellene.

A spanyol vagongyár találmányára fájt Moszkva foga

Nemzetbiztonsági okra hivatkozva utasította vissza a Magyar Vagon szépen feltőkésített ajánlatát a spanyol Talgo. A CIA figyelmeztette a spanyolokat, hogy a magyar ajánlat igencsak veszélyes lehet, mert a spanyol cég licence lehetővé teszi, hogy a vonatok gyorsan váltsanak fesztávot.

A spanyol vasút más fesztávolságú mint az európai szabvány, ezért a gyors váltás időt és pénzt takarít meg. Csakhogy a cári Oroszország és nyomában a Szovjetunió is az európai szabványtól eltérő szélesebb fesztávolságú vasúti rendszert épített ki. A vasút a háborús logisztika fontos eszköze, és Putyin Ukrajna elleni agressziója óta a NATO árgus szemekkel figyeli Moszkvát. Sok olyan NATO tagállam van, amely tart attól, hogy Putyin vissza akarja állítani a cári birodalmat, a szovjet határokat. Emiatt fegyverkezik olyannyira Lengyelország és a balti államok. Az Európai Unió új külügyi képviselője az észt Kallas vagyis Brüsszel felvállalja ezt az aggodalmat. Finnország, amely egykor a cári birodalom része volt, ezért adta fel semlegességét, és ezért lépett be a NATO-ba.

Ursula von der Leyen Orbánt bírálta oroszbarát külpolitikájáért

A brüsszeli bizottság újraválasztott elnöke Prágában beszélt egy biztonságpolitikai konferencián, ahol feltette a kérdést: ”hibáztatta valaki is a magyarokat az 1956-os szovjet invázióért?” Orbán Viktor a rendszerváltáskor épp 1956-ra hivatkozva ismételte meg a jelszót: ruszkik haza! Most viszont oroszbarát húrokat penget, és ezt sem Brüsszelben sem Washingtonban nem nézik jó szemmel.

Az Egyesült Államok már 2021-ben stratégiai ellenfélnek nyilvánította Oroszországot, és Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően – 2022 február 24 – az Európai Unió is csatlakozott ehhez. Ursula von der Leyen erről azt mondta Prágában:

”Az ukrajnai háború két dolgot megtanított Európának. Egyrészt illúziónak bizonyult, hogy a kölcsönös gazdasági függőség a biztonság útja, mert az oroszok sohasem támadnának Európára, amíg az onnan vásárolja a földgázt.”

Ez Merkel kancellár politikájának bírálata hiszen a korábbi német kancellárnak szívügye volt a gazdasági együttműködés Oroszországgal. Ursula von der Leyen állítása, hogy Oroszország ukrajnai agressziója Európa megtámadását jelenti, erős túlzás hiszen Moszkva épp azt akarta megakadályozni, hogy Ukrajna a NATO-hoz csatlakozzon. Putyinnak nincsen ereje arra, hogy a NATO-t megtámadja. Ezért is lépett be sietve a NATO-ba Finnország és Svédország.

Mi volt a második tanulság Európa számára?

“Elhanyagoltuk a védelmi kiadásokat az Európai Unióban“

– hangsúlyozta Ursula von der Leyen Prágában. A NATO előírása a GDP 2%-a, melyet Putyin Ukrajna elleni agressziója előtt sok tagállam nem teljesített. A többi között Németország sem, ahol Ursula von der Leyen korábban hadügyminiszter volt. Orbán Viktor viszont régóta forszírozza a hadiipar fejlesztését, Magyarország immár a GDP 2%-át fordítja katonai kiadásokra. Lengyelországban ez az arány meghaladja a 4%-ot! Lengyelország, melyet a Hitler-Sztálin paktum eltüntetett a térképről 1939-ben, harci lázban ég, és mind nagyobb szerepet játszik mind a NATO-ban mind pedig az Európai Unióban.

A magyar-lengyel barátság jelenleg politikailag tetszhalott hiszen Varsóban senki sem nézi el Orbán Viktornak oroszbarát politikáját.

Kihívás elé állítja Kínát az ukrán kurszki hadművelet?

Peking folyamatos támogatása a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásokhoz az orosz területek ukrán megszállása után új értelmet nyert. Az orosz-ukrán megegyezés kínai vagy más nem nyugati nyomása értelmes béketárgyalásokhoz vezethet.

Ukrajna 2024. augusztus 6. óta tartó, eddig váratlanul sikeres és mély behatolása Oroszország területére megváltoztatta az orosz-ukrán háborúról folytatott beszélgetést. A legfontosabb nemzetközi hatás, amelyet az ukrán akció végül is kiválthat, az a – háborút illetően – hivatalosan semleges országokra, köztük Kínára is kiterjed. Míg a Nyugat a kurszki hadművelettől és annak kimenetelétől függetlenül támogatta és támogatni fogja Ukrajnát, a legitim orosz állami terület elhúzódó ukrán megszállása új dimenziót hoz a háború nem nyugati megközelítésébe.

Az ukrán offenzíva, ha Moszkva nem vonja vissza gyorsan és teljes mértékben, megváltoztatja Kijev helyzetét és befolyását a hipotetikus tárgyalásokon. Eddig Kijevnek a Moszkvával és különböző külföldi partnereivel folytatott kommunikációjában erkölcsi, normatív és jogi érvekre kellett hivatkoznia, amelyek az 1945 óta elsősorban a Nyugat által kialakított, szabályokon alapuló világrendre hivatkoztak. Most viszont elméletileg megvalósíthatóvá vált egy „földet földért” alku Oroszország és Ukrajna között.

Ukrán-orosz prekurszki tárgyalások

A Kurszk előtti katonai-politikai konstelláció Kijev számára – akár két-, akár többoldalú keretek között – ismételten kedvezőtlen tárgyalási formátumokhoz vezetett.

A 2014-es Minszk-I és a 2015-ös Minszk-II megállapodás, valamint az azt követő tárgyalások nagyrészt a „szuverenitás a békéért” mottó jegyében zajlottak.

A minszki megállapodások előrevetítették, hogy Kijev valóban elérhette volna a szárazföldi Ukrajna rendezését, és végül visszaadhatta volna az ellenőrzést a Donyec-medence (Donbasz) Oroszország által megszállt részei felett. Ez azonban csak akkor lett volna lehetséges, ha Kijev lehetővé teszi, hogy Moszkva kelet-ukrajnai helyi megbízottjai legitim szereplőkké váljanak az ukrán államrendben.

A Kreml legfontosabb eszköze ennek a neokolonialista tervnek a megvalósításához tíz évvel ezelőtt a Donbaszban tartott álválasztások voltak. A minszki megállapodások értelmében Kijevnek helyi és regionális választásokat kellett volna tartania a de facto Moszkva ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területeken. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szavazási eljárást a Kreml hasonló módon manipulált volna, mint ahogyan az orosz „választásokat” otthon is működtetik. Ukrajna szuverenitását a Kijevben és a Donbaszban vétójoggal rendelkező orosz megbízottak korlátozták volna. Eközben az elcsatolt Krím félszigetet teljesen kihagyták a minszki tárgyalásokból.

A 2022-es isztambuli tárgyalások a „biztonság a békéért” mottóval zajlottak. Ez azt jelentette, hogy Oroszország csak az ukrán katonai védekezőképesség jelentős korlátozásáért és nemzetközi rugalmasságért cserébe volt hajlandó befejezni „különleges katonai műveletét”. A Kreml nyilvánvaló szándéka az volt, hogy alapvetően gyengítse az ukrán állam nemzetbiztonságát. Az isztambuli megállapodás tervezetének legfőbb hibája az volt, hogy bár a nagy nyugati hatalmak biztonsági garanciákat adtak volna Ukrajnának, Oroszország ragaszkodott ahhoz, hogy megtartja vétójogát az Ukrajnának nyújtott segítségük blokkolására. Ennek eredményeképpen Ukrajna vagy egy második háború utáni Finnországgá, vagy a szovjet blokk „népköztársaságaihoz” hasonló szatellitállammá vált volna, valamint könnyű préda lett volna egy későbbi orosz invázió megismétlődésében. Az isztambuli tárgyalások kudarca vezetett ahhoz, hogy Oroszország 2022 szeptemberében további négy délkelet-ukrajnai régiót annektált illegálisan.

A következő szakaszban Oroszország még nihilistább „földet a békéért” stratégiára váltott Ukrajnával szemben. E szerint a Kreml egészen a közelmúltig terjesztett tárgyalási javaslata szerint Ukrajnának nemcsak szuverenitását kellett korlátoznia, hanem bele kellett egyeznie abba is, hogy Oroszország annektálja a megszállt ukrán területeket. Sőt, a Kreml azt követelte Kijevtől, hogy adja át Moszkvának a négy Oroszországhoz csatolt ukrán régió, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon nem megszállt részeit. A Kreml hivatalosan és nem hivatalosan is figyelmeztetett, hogy ennek a javaslatnak az alternatívája a népirtó háború folytatása Ukrajna teljes megsemmisítéséig – akár tömegpusztító fegyverekkel, akár anélkül.

A közelgő Minszk-III.

Ezeket az orosz megközelítéseket a Kreml 10 éve folyamatosan népszerűsíti a különböző nemzetközi médiumokban, fórumokon és szervezetekben. Ennek eredményeként számos harmadik fél hallgatólagosan vagy akár kifejezetten átvette őket. Az Ukrajnával szembeni orosz jogi és normatív nihilizmus támogatói a nyugati pacifista csoportoktól és önjelölt „realistáktól” kezdve a nemzetközi radikális jobboldalon át az úgynevezett globális dél számos kormányáig terjednek.

Minden egyes évvel, amióta Oroszország 2014 óta folytatja és bővíti az ukrán területek megszállását, világszerte egyre népszerűbbé válik az az elképzelés, hogy legalább valamilyen mértékben megszűnjön Ukrajna területe és/vagy szuverenitása. A Moldova, Grúzia és Ukrajna által a múltban tett engedmények, az biztos, hogy nem vezettek sem ahhoz, hogy ezek az országok visszanyerjék az ellenőrzést állami területeik felett, sem pedig ahhoz, hogy béke legyen Európában. Ennek ellenére ma sok, ha nem a legtöbb nyugati és nem nyugati politikai és értelmiségi elit az ukrán „kompromisszumokban” látja a háború befejezéséhez és a tartós rendezéshez vezető utat.

Mivel Oroszország nemrégiben bizonyos katonai sikereket ért el Kelet-Ukrajnában, a horizonton egy olyan Minszk-III-as megállapodás tűnt fel, amely az ukrán területi integritás és politikai függetlenség új korlátozásait tartalmazza. Mindez az Oroszország múltbeli irredentizmusával kapcsolatos folyamatos nemzetközi tudatlanság, valamint az orosz imperializmus jövőjével kapcsolatos naivitás hátterében történt. Sok megfigyelő úgy véli, hogy ha – Transznisztria, Abházia, „Dél-Oszétia”, Krím, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon után – egy újabb földdarabot dobnak az orosz krokodil szájába, az végre jóllakatja az értetlen hüllőt.

A háború felfogásának átformálása

Augusztus 6. óta Kijev úgy próbálja megváltoztatni ezt a beszélgetést, hogy teljesen új tényeket teremt a helyszínen. Ukrajna a kétes értékű „szuverenitásért/biztonságért/földet a békéért” alkuktól egy sokkal intuitívabb „földet a földért” alku felé akar elmozdulni. Ezen elképzelés szerint Ukrajna kész visszaadni a most elfoglalt törvényes orosz földjeit, cserébe azért, hogy Oroszország lemond kap a 2014 óta megszállt ukrán területekről.

Ez Putyint nehéz helyzetbe hozza:

Egyrészt az állami területek feletti folyamatos orosz kontrollvesztés most és ezután is kínos a Kreml számára. Másrészt az elcsatolt kelet- és dél-ukrajnai területek a 2014-ben és 2022-ben módosított orosz alkotmány szerint immár Oroszország hivatalos állami területe is.

Az orosz elit és lakosság számára azonban az Oroszország legitim állami területe feletti teljes orosz ellenőrzés helyreállítása fontosabb, mint az illegálisan megszerzett, a világ többi része által ukránnak tekintett területek állandó megszállása. Az elcsatolt területek integrálása az orosz államba és gazdaságba ráadásul költséges, és az is marad a jövőben. Az ukrán területek illegális annektálása továbbra is akadályozni fogja Oroszország fejlődését azáltal, hogy elszívja az erőforrásokat és fenntartja a nyugati szankciókat.

A nem nyugati tényező

Az új ukrán stratégia immár nemcsak az orosz vezetés galambjainak, hanem Oroszország egyes nemzetközi partnereinek – mindenekelőtt Kínának – is szélesebb körű befolyási lehetőséget biztosíthat. Az orosz kormányzatban lévő mérsékeltek és a háború befejezésében érdekelt nem nyugati országok most azzal érvelhetnek, hogy az ukrajnai annexiókat vissza kellene vonni Oroszország területi integritásának helyreállításáért cserébe.

Minél tovább tudja Ukrajna Oroszországban tartani az elfoglalt területeit, annál nagyobb lesz a nyomás Putyinra, hogy adja vissza azokat Moszkva ellenőrzése alá – akár katonai, akár diplomáciai eszközökkel.

Ha Oroszország nem tudja hagyományos fegyverekkel visszafordítani az ukrán betörést, az biztos, hogy nukleáris vagy más tömegpusztító fegyverek bevetésével is megpróbálhatja ezt megtenni. Egy ilyen fejlemény azonban visszhangot keltene az egész nemzetközi közösségben, és alapvetően megváltoztatná a háború dimenzióját. A 2022-es „különleges katonai művelet” végső kimenetele nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország számára is kiszámíthatatlanná válna. Még az olyan orosz partnerek is, mint Kína és India is átpozícionálhatnák magukat egy kiszámíthatatlanul eszkalálódó Moszkvával szemben – ez a változás katasztrófát jelentene az orosz gazdaság számára.

Mindkét forgatókönyv – a folyamatos megalázás és a veszélyes eszkaláció – veszélyes az orosz rezsimre nézve. Pekingben és más nem nyugati fővárosokban is nemkívánatosnak tekinthetik őket. Ha Ukrajna orosz területek elfoglalása folytatódik, a diplomáciai „földet földért” megoldás egyre inkább előnyös lesz nemcsak az orosz elit egy része, hanem a külföldi kormányok számára is. Ez utóbbiak tekintetében a fő kérdés kevésbé a Nyugat, mint a háborúban hivatalosan semleges nem nyugati országok – mindenekelőtt Kína – véleménye lesz.

Következtetések

A világ számos hivatalosan semleges országa az elmúlt két és fél évben azonnali és feltétel nélküli tárgyalásokat szorgalmazott Moszkva és Kijev között. Ezek a javaslatok eddig az orosz területi és politikai étvágyak többé-kevésbé messzemenő ukrán kielégítését jelentették. Idén augusztus eleje óta Ukrajna az orosz államterület elfoglalásával alapot szolgáltatott a két állam közötti tranzakciós megállapodáshoz (és nem egy igazságtalan békéhez). Az egymillió dolláros kérdés most az, hogy a hivatalosan béke- és tárgyalópárti nem nyugati országok, mindenekelőtt Kína, hogyan reagálnak majd erre az újszerű helyzetre.

Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin és az orosz rezsim más képviselői világossá tették, hogy Ukrajna Oroszországba való betörése lehetetlenné tette a tárgyalásokat.

A Kremlnek az orosz-ukrán béketárgyalások 10 éve tartó nyilvános támogatásának ez a változása nem meglepő. A jelenlegi helyzetben a tűzszünet már nem jelent valamiféle ukrán kapitulációt a diplomáciai rendezés álcája alatt. Most az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalásoknak lenne igazán értelme, hiszen mindkét országnak van mit nyernie és veszítenie. Ezáltal azonban a béketárgyalások a Kreml számára is elvesztették funkciójukat. Moszkva eddig csak a Kijev feletti katonai vagy diplomáciai győzelemmel képzelte el a háború befejezését, nem pedig egy kölcsönösen elfogadható megegyezéssel.

Oroszország azonban gazdaságilag és technológiailag nagymértékben függ a külföldi támogatástól. Oroszország néhány kulcsfontosságú politikai és gazdasági szövetségese, mint Észak-Korea, Irán vagy Szíria, ha nem is a háború folytatásában, de Oroszország győzelmében érdekelt. Más, Oroszországgal többé-kevésbé baráti viszonyban álló országok, köztük Kína, India vagy Brazília ezzel szemben szintén a mielőbbi béke mellett szóló bel- és külpolitikai érdekekkel rendelkezhetnek. Az elkövetkező hetek fogják megmutatni, hogy ezek az érdekek mennyire erősek, valamint hogy Peking és/vagy más érintett nem nyugati fővárosok hajlandók és képesek lesznek-e megragadni a lehetőséget, hogy Moszkvát a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék.

Csak tized annyi földgázt tárol Ukrajnában Európa mint tavaly

Európa legnagyobb földgáztárolói Ukrajnában vannak, és ezeket az energiaválság idején szívesen bérbe is vették az uniós államok, de idén már megváltozott a helyzet. Az oroszok ugyanis szisztematikusan teszik tönkre Ukrajna infrastruktúráját, és természetesen a gáztárolókat sem kímélik annak ellenére, hogy azokban általában orosz földgázt tároltak.

A londoni Financial Times arról ír, hogy Ukrajna tavaly 10 milliárd köbméteres tároló kapacitást ajánlott fel, és ebből az európai vásárlók 2 milliárd köbmétert igénybe is vettek- elsősorban az igen kedvező bérleti díjak miatt. Idén azonban a növekvő kockázat miatt az európai vevők már csak jóval kisebb tároló kapacitást vettek igénybe Ukrajnában: júniusban és júliusban ez még 102 és 586 millió köbméter volt tavaly, idén már csak 15 és 51 millió köbméter volt a két adat. Közben pedig az uniós gáztárolók 86%-os feltöltöttségnél tartanak vagyis a téli gázellátást már semmilyen veszély sem fenyegeti. A földgáztárolók mélyen a föld felszín alatt vannak, de a szivattyúállomásokat könnyen le lehet bombázni, mert azok védtelenek. Így előfordulhat, hogy a földgázt nem tudják kihozni a tárolóból. A biztosítók nemigen vállalnak ekkora kockázatot. Pontosabban olyan sokat kérnek, amennyiért már nem éri meg az egész üzlet.

“A Nyugat, ha támogatni akarja Ukrajnát, akkor egyszerűbb, ha átutal 1 milliárd eurót“

– mondta egy szakértő a Financial Times tudósítójának arra utalva, hogy a gáztárolók egy évben 200 millió euró hasznot hozhatnának Ukrajnának, de a biztosítási díj 1 milliárd euró lenne!

Ukrajna a fizetésképtelenség határán

Augusztus elsejétől három hónapra felfüggesztette az adósság törlesztést Ukrajna, amely már a háború kezdete óta csakis a nyugati pénzügyi támogatás révén tartja magát.

Ukrajna GDP-je ma 25%-kal kisebb mint a háború kezdetén volt. Az ország már a háborút megelőző időszakban is rosszul állt: az egy főre jutó GDP nem érte el az 1991-es értéket.

Ukrajna akkor vált függetlenné miután a lakosság több mint 90%-a erre szavazott a Szovjetunió bukásakor. Akkor még Ukrajna adósság állománya kezelhető volt hiszen 48%- át jelentette az éves GDP-nek. Az Európai Unióban 60% ez az előírás, melyet Magyarország is meghalad, de Olaszország és Franciaország túl jár a 100%-on. Mára már Ukrajna adósságállománya megközelíti a 100%-ot, mert a GDP csökkent, a költségvetés hiánya pedig ugrásszerűen növekedett a háború miatt. Tavaly az év végén 84%-os adósságállományt mutattak ki Kijevben, de a szakértők szerint mára már közel járhatnak a 100%-hoz. Ezért kellett három hónapra felfüggeszteni az adósság törlesztést. Ukrajnának idén 12 milliárd dollárt kellene adósság törlesztésre fordítania, de nincs miből. Jövőre a hivatalos kijevi becslés szerint is meghaladja az adósság állomány a GDP 100%-át!

Az USA-ból és az Európai Unióból érkező pénzügyi támogatás felét az adósság szolgálatra kell költenie Ukrajnának ebben az évben.

20 milliárd eurós támogatásról folytat tárgyalásokat a kijevi pénzügyminisztérium a hitelezőkkel. Megállapodás nincs, ezért függesztették fel az adósságtörlesztést Kijevben. Ha nem lesz megállapodás, akkor 3,75 milliárd eurót kellene kifizetnie még az idén Ukrajnának, amelynek újra kell strukturálnia az adósság állományát – írja a Kennan Intézet tanulmánya.

Mit akar Trump Ukrajnában?

Egykori külügyminisztere és tanácsadója szerint Trump, ha újra elnök lenne nem hagyná magára Ukrajnát hanem épp ellenkezőleg bevonná a NATO-ba miután sarokba szorította Oroszországot.

Mike Pompeo ex külügyminiszter és David J. Urban a Wall Street Journalben vázolta fel, hogy szerintük hogy oldaná meg Trump az ukrajnai kérdést, ha újra a Fehér Ház lakója lehetne. Íme a hétpontos terv, amely “erővel kényszerítené ki a békét.”

1- az USA olaj és földgáz kitermelését szabadjára engedve – a környezetvédelmi előírások brutális lazításával – erős impulzust adni az amerikai gazdaságnak, és egyúttal nehéz helyzetbe hozva Putyint, aki az olaj és földgáz exportból finanszírozza a hadigazdaságot.

2- újra összehozni Izraelt és Szaúd Arábiát, ezzel megoldva a gázai válságot, és gyengíteni Putyin pozícióját az olaj piacon

3- még keményebb szankciók Oroszország ellen: jelenleg az USA nem szankcionálja azokat az orosz bankokat, amelyek az energiaipart finanszírozzák, mert el akarja kerülni az olaj és földgáz hiányt illetve az emiatt várható inflációt

4- Oroszország GDP-je kisebb mint Texasé. Az amerikai hadiiparnak játszva le kell győznie még akkor is, ha Kína támogatja Moszkvát

5- a NATO tagállamok katonai költségvetését a GDP 3%-ára kell emelni a jelenlegi 2%-ról

6- 500 milliárd dolláros lend-lease alap Ukrajnának vagyis nem ingyenes támogatás hanem kedvezményes hitel mint Nagy Britanniának vagy a Szovjetuniónak  a második világháború idején

7- semmiben sem kell korlátozni Ukrajnát a nyugati fegyverek felhasználásában.

Ez lenne Trump terve, amely a következő helyzetet eredményezné: azonnali fegyverszünet az ukrajnai háborúban, Ukrajna annyira megerősödne, hogy Oroszországnak nem lenne esélye újra támadni különösen, mert Kijev belépne a NATO-ba és az Európai Unióba.

Mi lenne az oroszok által megszállt területekkel? Azokat az USA továbbra is Ukrajna részének tekintené ahogy korábban nem ismerte el a balti államok orosz annexióját.

Ha Oroszország ezt elfogadja, akkor a szankciókat fokozatosan feloldják vele szemben, de véglegesen csak azután, hogy Ukrajna belépett a NATO-ba és az Európai Unióba.

200 millió dolláros újabb katonai támogatás Ukrajnának

Légelhárító és tank elhárító fegyvereket kap Ukrajna 200 millió dollár értékben jelentette be a nemzetbiztonsági szóvivő a Fehér Házban hétfőn. Aki elmondta, hogy a háború kitörése óta az USA több mint 50 milliárd dollár értékben szállított fegyvert az orosz agresszió áldozatának.

“Hálásak vagyunk az újabb amerikai támogatásért, és az amerikai vezető szerepért. Együtt győzni fogunk!”

– írta az X- en Ukrajna hadügyminisztere.

Miután senki sem tudja, hogy milyen lesz Trump Ukrajna politikája, ezért az USA és az Európai Unió nagyszabású közös támogatási tervet dolgoz ki, amely jövőre is biztosítana megfelelő katonai és pénzügyi eszközöket Ukrajnának a háború folytatására. Jens Stoltenberg, a NATO távozó főtitkára nemrég úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy az ukrajnai háború tíz évig is elhúzódhat. Vance, Trump kijelölt alelnöke úgy nyilatkozott, hogy “engem nem érdekel Ukrajna, mert az USA-nak Ázsiára mindenekelőtt Kínára kell koncentrálnia.”

Peking: Oroszország áll nyerésre

“Oroszország esélyesebb a háború megnyerésére mint Ukrajna vagy a NATO. Az USA-nak és a NATO-nak olyan sok erőforrást kellene összpontosítania az ukrajnai háború megnyerésére, amely meghaladja a lehetőségeiket.

Ukrajna a Nyugat eszköze éppúgy mint Tajvan. Ha a Nyugat azt látja, hogy Ukrajnát fel tudja használni Oroszország legyőzésére, akkor Tajvannal is kísérletezik majd Kína ellen. Ezért fontos Kína számára  hogy miképp ér véget a háború Ukrajnában” – nyilatkozta az USA tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztje, Scott Ritter a Global Timesnak.

A NATO egyre inkább érdeklődik Kelet Ázsia iránt:

”A NATO az USA eszköze. Washington azt szeretné, ha a NATO a csendes-óceáni térségben is szerepet vállalna, és erősítené az USA meggyengült pozícióját. Kína gazdaságilag legyőzi az USA-t, ezért az Egyesült Államok olyan területen akar versenyezni, melyen fölényben érzi magát: ez pedig a fegyveres erőket jelenti”

– mondta az egykori amerikai hírszerző tiszt a Global Times című pekingi angol portálnak.

Lengyel külügyér: az USA Ázsia felé fordul

“Akárkit is választanak meg novemberben az Egyesült Államokban elnöknek, az Európai Uniónak a kapcsolat megváltozására kell felkészülnie, mert bár Európa megmarad az USA stratégiai szövetségesének, de Washington Ázsia felé fordul majd” – jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, akinek felesége, Anne Appelbaum révén kiváló amerikai kapcsolatai vannak.

Sikorski szerint Európa államainak a jövőben mindenképp nagyobb szerepet kell vállalniuk saját védelmükben, és többet kell költeniük fegyverkezésre. Lengyelország az éves GDP 5%-át költi erre a célra, a NATO követelménye 2%, ezt Magyarország is elérte. Az USA azt szeretné, ha a követelmény 2,5%-ra emelkedne ugyanakkor Kanada kormányfője közölte: csak 2032-ben érik el a 2%-ot, mert nem érzik különösebben fenyegetve magukat. Az USA 2021-ben jelezte, hogy Kínát és Oroszországot stratégiai ellenfélnek tekinti. Putyin 2022-es Ukrajna elleni agressziója miatt sokan csatlakoztak Washington álláspontjához amint ez a legutóbbi NATO csúcstalálkozón ki is derült. Orbán Viktor miniszterelnök is aláírt minden NATO dokumentumot annak ellenére, hogy pár nappal korábban még Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökkel parolázott.

Gazdasági ellentét az USA és az Európai Unió között

Az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unió, de Washingtonban nehezményezik, hogy fokozatosan nő az amerikai deficit. Persze az igazi gondot a kínai kereskedelem okozza Washingtonban hiszen ott óriási a deficit. Emiatt Trump ex elnök azzal fenyegetőzik, hogy minden kínai árut 60%-os büntető vámmal sújt hogyha újra bejut a Fehér Házba. Ez feldúlná az egész nemzetközi kereskedelmet.

“Oroszország erősíti az elzárkózási tendenciákat az Egyesült Államokban, és hogyha ez sikerrel jár akkor az USA felhagyhat Ukrajna támogatásával” – mutat rá Lengyelország külügyminisztere , aki a brüsszeli Politiconak adott exkluzív interjút.

Az USA és az EU 50 milliárd dolláros közös kölcsönt készít elő Ukrajnának

Facebook

Mind Washingtonban mind pedig Brüsszelben tisztában vannak azzal, hogy Donald Trumpnak jó esélyei vannak arra, hogy visszakerüljön a Fehér Házba, és ez változást hozhat a nemzetközi helyzetben főként annak megítélésében. Donald Trump ugyanis azt hangsúlyozza, hogy nem hajlandó

“dollár milliárdokat ölni egy megnyerhetetlen háborúba“

– ahogy az ukrajnai konfliktust jellemzi.

Ennek megelőzésére akar az USA és az EU 50 milliárd dolláros támogatást nyújtani Ukrajnának, hogy az ország megálljon a saját lábán egy darabig akkor is, ha Trump leállítaná az amerikai támogatást. Trump ugyanis ezzel próbálná meg rávenni Zelenszkij elnököt, hogy fogadja el a területért békét elvet, melyet Ukrajna egyelőre elutasít.

A NATO távozó főtitkára, Jens Stoltenberg ennek megfelelően tízéves háborút vizionál Ukrajnában, de ezt az európai államok jelentős része nemigen tartja elfogadhatónak annál kevésbé, mert aligha valószínű, hogy Ukrajna képes lenne ilyen sokáig kitartani. Sem a NATO sem Sikorski lengyel külügyminiszter nem tudja megválaszolni azt az egyszerű kérdést, hogyha az orosz hadsereg – amely szerintük Európát fenyegeti -, miért nem tudja legyőzni a nála jóval gyengébb Ukrajnát? Hogyan várhatja el a NATO Ukrajnától, hogy legyőzze az orosz hadsereget?

Bár Sztálinnak és Brezsnyevnek jóval erősebb hadserege volt mint Putyinnak mégsem támadták meg sohasem a NATO-t pedig a szovjet páncélosok sokkal közelebb voltak az Atlanti óceánhoz hiszen az egykori NDK-ból startolhattak volna nyugati irányban.

A NATO stratégiai tervezői pontosan tudják, hogy az orosz fenyegetés üres blöff, mely csakis arra szolgál, hogy alárendelje Európa érdekeit az Egyesült Államoknak. Minthogy ez megtörtént, az ukrajnai háború elveszítette az értelmét Washington számára hiszen elvonja a figyelmet az igazán veszélyes vetélytársról Kínáról, amely bőven profitál az ukrajnai háborúból hiszen az Oroszországot egyértelműen Peking vazallusává teszi.

Mi lesz, ha nem jön az orosz olaj?

Ukrajna leállította az orosz olaj szállítását Magyarország és Szlovákia számára – ez pedig komoly ellátási problémát jelenthet Százhalombatta és Pozsony olajfinomítóinak – írta a brüsszeli Politico.

Mindez összefügghet Orbán Viktor “békeoffenzívájával”, amely Kijevben kezdődött és Moszkvában folytatódott. Zelenszkij elnök annak örülhetett, hogy a magyar miniszterelnök – utolsóként az uniós tagállamok vezetői közül – ellátogatott Kijevbe, de annak biztosan nem örült, hogy Orbán Viktor “elfelejtette” vele tudatni: diplomáciai körútjának következő állomása Moszkva, ahol a magyar miniszterelnök vígan parolázott azzal a Putyinnal, aki az orosz agressziót megindította Ukrajna ellen 2022 február 24-én.

Érdemes megemlíteni, hogy Orbán Viktor azután is vígan parolázott Putyinnal, hogy Donald Trump megüzente neki: ez számára is elfogadhatatlan.

Az USA ex elnöke, aki szeretne visszakerülni a Fehér Házba, azon az állásponton van, hogy ő természetesen tárgyalhat Putyinnal, de egy kis NATO tagállam mint Magyarország, vezetője nem.

Mit jelent a gyakorlatban az ukrán tilalom?

Az orosz Lukoil 2-2 millió tonna kőolajat szállított eddig Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába. Pozsonyban az olajfinomító Világi Oszkár kezében van, a szlovákiai magyar oligarcha Orbán Viktor legfőbb támogatói közé tartozott. Eddig. Lehet, hogy a Slovnaft – a MOL-hoz hasonlóan – kifarol Orbán Viktor mögül. Meg nem erősített információk szerint Hernádi Zsolt – a MOL vezére – támogatja Magyar Péter mozgalmát – szövetségeseivel:  Csányi Sándor OTP vezérrel és Pintér Sándor belügyminiszterrel együtt. Ezért is kapott a nyakába jókora “védelmi adót” a MOL és az OTP.

“Az ukrán intézkedések súlyos helyzetet teremthetnek: az energiaárak az egekbe szökhetnek és áramhiány is felléphet, ha a magyar kormány nem talál sürgősen megoldást”

– nyilatkozta a Politiconak Ilona Gizinska, a Centre for Eastern Studies szakértője. Aki rámutatott arra is, hogy a hőhullám miatt egyre másra dőlnek meg az áram fogyasztás rekordjai Magyarországon, és az esti csúcs időszakban emiatt bekapcsolják a nem különösebben gazdaságos és környezetszennyező olaj erőműveket is.

Elvben persze Horvátországon keresztül is lehet importálni orosz olajat, de annyit nem, hogy pótolja a kiesett ukrajnai mennyiséget. Ráadásul Horvátországban Hernádi Zsolt korrupciós ügye miatt kissé görbe szemmel néznek a MOL-ra,  jócskán megemelték a tranzitdíjat is.

Orbánt az ág is húzza

A magyar miniszterelnök épp a gyenge hazai teljesítményt akarta feledtetni látvány diplomáciájával, amely így visszafelé sült el hiszen az ukrán döntés húsbavágó míg a moszkvai útból semmi hasznot sem húz a magyar kormány.

Ha viszont megugranak az energia és nyersanyag árak a hőhullám idején sőt részleges áram kimaradás sem elképzelhetetlen, az tovább apasztja Orbán Viktor politikai tőkéjét.

Mindinkább kilóg a lóláb: a lázas diplomáciai aktivitás kontraproduktív, és felidézi Ceausescu utolsó éveit amikor az áru és áram hiánnyal küszködő lakosság minden este azt láthatta a televízióban, hogy “Nicusor”, ez volt a diktátor gúnyneve, újabb kezeket rázott meg a világ minden táján anélkül, hogy ennek hasznát bárki is érezte volna a nép körében. Az eredmény lázadás és a Ceausescu házaspár kivégzése lett, erre párhuzamra aligha emlékszik vissza szívesen Orbán Viktor.

Akinek nincs egy vasa sem az ország problémáinak megoldására, ezért rákényszerül hűséges oligarchái megadóztatására is, akik viszont ennek hatására elgondolkodnak: mennyit ér meg nekünk Orbán Viktor? Ursula von der Leyen újraválasztása azt jelezte, hogy Brüsszel egy centtel sem utal ki többet a következő öt évben mint amennyit muszáj a magyar kormánynak.

A nemzeti együttműködés rendszere viszont üzemképtelen hosszú távon az uniós eurómilliárdok nélkül.

Moszkva és Peking megfizetheti Orbánt, de a nemzeti együttműködés rendszerének finanszírozását nem vállalják fel. Orbán ezt – Ceausescuval ellentétben – nem terhelheti rá a népre hiszen

2026-ban választások lesznek, melyeket Orbán Viktornak mindenképp meg kell nyernie hiszen ellenkező esetben megindulna a lopott milliárdok számonkérése.

Az Orbán család boldog karácsonya a fegyházban – ez a videó milliós nézettséget hozna, de a magyar miniszterelnök – érthető módon – nem erről álmodik. Csakhogy az ésszerű alternatívához pénz kell, az pedig nincsen. Marad Rogán Tóni: média hazugság mindhalálig, és a titkosszolgálat örök ébersége. Ez utóbbira már csak azért is szükség van nehogy a titkosszolgálat exportálja a túlvilágra a “főnököt” saját maga átmentése érdekében.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK