Választ vár az ország Orbántól

2
11101
fotó: Átlátszó / Németh Dániel

A társadalom joggal vár érdemi választ Bárándy Péter jogász, volt igazságügyminiszter szerint arra a kérdésre, hogy pontosan milyen feltételekkel és körülmények között zajlott Orbán Viktor repülőgépes útja a MOL-Vidi FC bulgáriai mérkőzésére. A számlát állítólag Garancsi István üzletember, a szóban forgó labdarúgóklub tulajdonosa állta. Orbán bulgáriai repülőgépes útját az Átlátszó.hu derítette fel egy szélesebb körű oknyomozó írásának a részeként. Hasonló ügyeket másutt politikusok nehezebben úsznak meg.

Forrás: YouTube

„Az ügy részleteit nem ismerem, anélkül jogi álláspontot nem tudok kialakítani” – szögezte le elöljáróban a Független Hírügynökség megkeresésére Bárándy Péter, hozzátéve: éppen ezért az ügynek csak általános megítélésére vállalkozik.

Mint fogalmazott: „Az nem tűnik szerencsésnek, ha egy vezető politikus ilyen mértékű ajándékot fogad el egy üzletembertől, kiváltképpen egy olyantól, akinek az ügymenetében jelentős részt foglalnak el az állami megrendelések”.

Mindenesetre a dolog felvethet  jogellenességet, ez szerinte egészen biztos.

Egy közszereplőtől, aki ráadásul közhatalom gyakorlója, elvárható a magyarázat arról, hogy Orbán Viktor valóban ajándékot kapott-e, illetve ha nem, akkor kifizette-e az utazás ellenértékét, hiszen ez utóbbi esetben egy szolgáltatást vásárolt, ami jogában áll.

Havasi Bertalan a Népszavának azt nyilatkozta, hogy „Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül”. Erre Bárándy úgy reagált, hogy „nincsenek Szentháromság-jelenségek: egy üzletember fizette az utat, s az már más kérdés, hogy ez az üzletember történetesen még valamilyen más funkciót is betölt.” Ami pedig a közpénz-nem közpénz kérdését illeti – a volt igazságügyminiszter szerint

az eredetet tekintve persze közpénzről van szó,

de Garancsi vélhetően nem csak állami megrendelésekből él. Egy azonban biztos: a társadalom joggal vár el érdemi választ a kérdésben – szögezte le Bárándy Péter, hozzátéve: az érdemi válasz természetesen lehet tisztázó, de az további kérdéseket vethet fel.

Az Átlátszó hétfőn megjelent oknyomozó írása nyomán kerestük meg Bárándy Péter. A portál arról közölt írást, hogyan használtak Orbán és a kormányzat holdudvarához tartozó oligarchák, állami cégek vezetői az idén nyáron két exkluzív járművet, egy magánrepülőgépet és egy luxusjachtot Európában.

Lefotózták, ahogy Orbán az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után.

Arról is képeket készítettek, hogy ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát, és a ZTE futballcsapat tulajdonosát hozta Ferihegyre. Drónvideót készítettek arról, hogy Mészáros üzlettársa, Szíjj László, valamint egy kormánybiztos, és Homolya Róbert MÁV-elnök ugyanazzal a  luxusjachttal hajókázik az Adrián, amin korábban Mészáros Lőrinc pihent. Térképre tették a luxusjacht és a magánrepülő összes eddigi útját, és kiderült, hogy elég sokszor keresztezték egymást, például az elmúlt két hónapban ötször voltak azonos időpontban Rijekában (Fiume).

A kirobbant ügy kapcsán nyilatkozta a Népszavának Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a fent idézettet, nevezetesen, hogy Garancsi István fizette a bulgáriai kiruccanáshoz a repülőgép bérleti díját. Mint ismert, Garancsi nem csak a foci iránti szeretet miatt áll közel Orbán Viktorhoz – ő a MOL-Vidi FC labdarúgó-csapat tulajdonosa –, hanem óriási állami megrendelések elnyerője cégei révén, a többi között  az építőiparban (Market Zrt.), az ingatlanbizniszben (legutóbb az Andrássy úton vett palotát), vagy éppen a köztéri reklámpiacban (ESMA).

Boldogabb országokban ilyen és hasonló „gyanús” ügyek miatt buknak a politikusok, de legalább a vádemelésig eljutnak a felgöngyölítés során. Egy viszonylag friss – és miniszterelnököt érintő – eset: a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította a főügyésznek egy Benjámin Netanjahut érintő nyomozás eredményét, amelyet Orbán Viktor jó barátja ellen azzal a gyanúval indítottak, hogy mintegy egymillió sékel értékben (durván hetvenmillió forint) fogadott el ajándékokat  ő és családjának tagjai.

A politikus elismerte, hogy kaptak ajándékokat, de szerinte ez csupán baráti gesztus volt.

Régebbi, de lemondással végződött Christian Wulff német államfő ügye: a 2010-től e poszton lévő politikus 2012 elején mondott le, miután a Hannoveri Ügyészség – példátlan lépésként – mentelmi jogának felfüggesztését javasolta, amiért 2007-ben, még Alsó-szászországi miniszterelnökként tiltott adományt fogadott el. Emellett a vádak kedvező magánkölcsönről, az állami pénzből fizetett nagyszabású lobbista rendezvényekről és a botrányt kirobbantó Bild című napilap megfenyegetéséről is szóltak.

Nem csak Orbán keveredett most ilyen kínos helyzetbe, helyettese Semjén Zsolt ennél is rosszabbul járt: ő feketén-fehéren le is bukott. Mint mi is beszámoltunk róla, Semjén alkalmanként 4-5 millió forintra taksált svédországi vadászatait – első állításival szemben –  nem az ott élő rokonok fizették, hanem egy bizonyos Farkas József, akinek az érdekeltségébe tartozik több magyarországi hotel. Érdekeltségei – különösen 2010 után – számos állami megbízáshoz jutottak, és több mint 530 millió forintnyi európai uniós forrást is elnyertek.

Semjén svédországi vadászata kapcsán gyűjtött össze azután az Index a nemzetközi színtérről egy csokorra való hasonló ügyet, közte egy japánt (Akira Amari japán gazdasági miniszter hirtelen lemondott, miután gyanús megítélés alá esett egy japán építőipari cégtől kapott ajándék, illetve adomány); s egy mauritiusit (Ameenah Gurib-Fakim elnök egy hitelkártyát kapott ajándékba egy nemzetközi NGO-szervezettől, amelyet ruhák és ékszerek megvásárlására is használt).

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. És? Elment megnézni a mecset! A ti haverjaitok, Eurómilliárdokat loptak el a 4-es metró építése alatt! Azt kutakodnátok inkább barmok!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .