Utólag legalizálják Garancsi törvénysértését

0
110

Csaknem két éve engedély nélkül és ingyen használja a fővárosi villanyoszlopok reklámhelyeit Garancsi István cége, a közgyűlés ezt ma legalizálta. Az előterjesztést ismertető hvg.hu arra utal, hogy a Simicska Lajos társaságát váltó ESMA biztos befutó lehet a pályázaton.

A Fővárosi Közgyűlés ma legalizálta azt a törvénytelen állapotot, amelyben

a Budapest villanyoszlopain lévő reklámtáblákat 2015 decembere óta engedély nélkül és ingyen használja

a magát Orbán Viktor „kötélbarátjának” nevező Garancsi István reklámcége, az ESMA – ez derült ki a hvg.hu írásából.

Ezek azok a reklámok, amelyeket

öt éve balesetveszélyre hivatkozva parancsoltak le a villanyoszlopokról.

Az ESMA akkor spanyol érdekeltségű cég volt, legnagyobb versenytársa a Simicska-cégeknek. 2015 tavasza, az úgynevezett G-nap után azonban a kormány „felismerte”, hogy a közlekedésbiztonságra nincsenek hatással a hirdetések, a közúti balesetek száma éppenhogy növekedett a tilalom óta, erre hivatkozva három éve nyáron feloldották a tilalmat, majd decemberben létrehozták “a tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszköz” kategóriáját. A tilalomba belerokkant ESMA-t időközben felvásárolta Garancsi.

Ezt a tájékozódást segítő reklámot egyszerűsített eljárással és

mindössze oszloponkénti 100 forint plusz áfa napi elhelyezési díj fejében lehet kitenni.

(Az előterjesztés szerint tízezres nagyságrendű oszlopmennyiségről van szó.)

A két kormánypárti főpolgármester-helyettes jegyezte előterjesztésből kiderül, hogy 2015 júliusától az ESMA „rendes” reklámokat, decembertől a mai napig pedig a „tájékozódást segítő” oszlophirdetéseket helyezett ki

anélkül, hogy ehhez a tulajdonostól engedélyt kapott volna, és pénzt se fizetett: se a kihelyezésért, se bírságot vagy kötbért.

A lap nem kapott választ arra, hogy mekkora elmaradt díjról van szó, és hogyan fordulhatott elő, hogy csaknem három évig törvénytelenül helyeztek ki reklámokat.

A most kiírandó pályázat előtt az ESMA-nak elszámolást kell végeznie a fővárossal. Az öt évre szóló tenderen a kiírás szerint a legmagasabb ajánlati ár nyerhet, de a hvg.hu forrásai szerint a döntő mégis „a műszaki és technikai feltételeknek megfelelő pályázó” kitétel lesz, mert

az ESMA lényegében egyeduralkodó az oszlopreklámok piacán.

A Fővárosi Közgyűlés meg is szavazta, hogy támogatja “a közvilágítási oszlopok reklámcélú hasznosítását nyilvános pályázat útján”. 18-an szavaztak igen-nel, öten nem-mel, négyen pedig tartózkodtak.

Ugyanakkor egyhangúan támogatták a DK-s Gy. Németh Erzsébet módosító javaslatát, amellyel felkérték Tarlós István főpolgármestert, hogy vizsgáltassa meg: miért nem fizetett az ESMA 2015 végétől;  kit terhel a mulasztásért, a főváros és cégei bevételeinek elmaradásáért a felelősség.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..