Övék a Vár, miénk a lekvár – zárt kormánynegyed készül

0
4704
Sokan foghatják a fejüket. Bárki nem nézhet le csak úgy? MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A fél várat vinné a kormány. A Dísz tértől az Alagútig és az Ybl Miklós térig ingyenesen elvenné a területet a kerületi és a fővárosi önkormányzattól a „Palotanegyed megújítása” jegyében. Ezzel hermetikusan elzárt kormánynegyed jöhet létre. Mellékesen önálló városközpontot építenének Dél-Pesten. Tarlós lelépésének ez állhat a hátterében, az állam ugyanis bármit vihet, ami megtetszik neki.

A „Budai Palotanegyed megújítása és egységes kezelése” címén állami tulajdonú cégnek adná ingyen azt az ingatlansort a Semjén Zsolt által beterjesztett törvényjavaslat, amely ingyenesen venné el a nagyobb részt az I. kerületi, a maradékban a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló 15 ingatlant, épületet, tovább kilenc, jelenleg állami tulajdonút.

Az ingatlanok az állam által alapítandó céghez kerülnének ingyen.

A terület hatalmas. Központi eleme a Dísz tér 1-2. szám alatti üres telek, amelyen régen a Külügyminisztérium épülete volt, a háborúban lebombázták és elbontották. Ettől délre, a várfalon belül elhelyezkedő ingatlanokat viszi a kormány, a várfalon túl pedig a várfal mellett elhelyezkedő, a Palota út-Váralja utca-Apród utca-Ybl Miklós tér-Lánchíd utca-Sikló utca- Hunyadi János út és Dísz tér által határolt állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanokat érinti.

Semmiféle részletes indoklást nem fűznek az óriási terület kisajátításához. Megelégszenek annyival, hogy „a törvény a Budai Palotanegyed és környezete megújításához és hatékony fejlesztéséhez szükséges keretek lefektetésére tesz javaslatot, megteremti annak lehetőségét, hogy a terület méltó megjelenését biztosító fejlesztési beruházások koordinálására hatékonyabban kerüljön sor, nemzeti örökségünk és az épített környezeti értékek maximális védelme, valamint a területi sajátosságok érvényre juttatása mellett”.

Árulkodó azonban az a mondat, amely a Kossuth Lajos térnek „a törvényhozás gondozásába” kerülésével von párhuzamot, mint amelyet indokolt és szükséges megtenni a várnak a Dísz tértől a Királyi Palota között elhelyezkedő területére vonatkozóan is. A most üres telekkel szomszédos az egykori karmelita kolostor, amelyen idén elkészül a miniszterelnökség új központja Orbán számára.

Teljesen nyilvánvalónak tűnik, hogy egy

hermetikusan elzárt kormánynegyed előkészületeit szolgálja a törvény.

Csak emlékeztetőül: amikor bő tíz éve a Gyurcsány-kormány korszerű, takarékos, új épületekből szándékozott üres területen kormányzati negyedet felhúzni (piaci alapon, állami tulajdonú épületek eladásával), akkor milyen hangosan tiltakozott a Fidesz.

A tervvel kapcsolatban Horváth Csaba fővárosi MSZP-képviselő elmondta, hogy ily módon Budapest egyik fő turisztikai terepe lesz kormányőrökkel körülzártan védett, ahová bárki csak

úgy mehet be, ahogyan parlamenti látogatás lehetséges: vezetéssel, csoportosan.

Sajátos „hozadéka” lehet a tervnek, hogy pár ezer lakás is van a területen – ezeket elvileg nem érinti a változás, ám könnyű belátni, hogy jelentősen veszíthetnek értékükből. Illetve az is valószínű, hogy kiemelten fontos védett terület lévén, az ott élőket nemzetbiztonsági átvilágításnak veszik alá – mondta a politikus.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője szerint ez annyiban igaz, hogy a Várnegyedben csak kivételezettek vehették meg az önkormányzati lakásokat, a többség jelenleg is bérlemény. Ezután viszont semmi akadálya sem lesz annak, hogy a fideszes kerületi vezetés mégis eladja a lakásokat.

„Zajlik az elit kijelölése, erre csinálnak törvényt”

– mondta Gy. Németh.

A törvényjavaslat része

vadonatúj városnegyed építése a dél-pesti és észak-csepeli területen,

amely most üresen áll. Itt a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program néven Xtrém Szabadidő Parkot, közte kajak-kenu szlalompályákat, BMX-pályákat, teniszpályákat, az ezekhez tartozó klubházat, és egyéb kapcsolódó létesítményt építenének, továbbá itt húznák fel a Dunai Evezős Központot evezős pályával, klubházzal, céltoronnyal, lelátóval, hajótárolóval, az ezekhez kapcsolódó gyalogos és kerékpáros híddal, és egyéb létesítménnyel.

Felépítik a Budapesti Atlétikai Stadiont, szabadtéri edzőpályákat, fedett pályás atlétikai edzőcsarnokot is az összes infrastruktúrával. És ebbe a csomagba kerül a Ráckevei (Soroksári) Duna-ág–Kvassay Jenő út– Soroksári út– Galvani utca és Illatos út vonalában az Új (sic!) Duna-híd által határolt területen több ütemben megvalósuló, mintegy 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat, továbbá a műemléki védelem alatt álló Nagyvásárcsarnok épületegyüttesének felújítását és integrálását is magába foglaló új városnegyed. Ez lesz a Budapest Diákváros.

A törvény hivatalos nevén Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról címet viseli, de a lényeg mégis csak az, hogy a kormány ezután bármit vihet, ami megtetszik neki – mondta Gy. Németh Erzsébet arra a felvetésre, hogy a jogszabály belenyúlnak a kiemelt jelentőségű beruházásokat szabályozó törvénybe is. Lényegében minden önkormányzati feladatot magához vonhat az állam, és az ehhez tartozó tulajdont elveheti az önkormányzattól.

„Mindent kiszerveznek a helyi és a fővárosi önkormányzatok alól”

– mondta a DK-s politikus.

Szerinte egyértelmű, hogy Tarlós István már a hét végén megismerte a törvényjavaslat tartalmát, ezért döntött úgy – hírek szerint -, hogy jövőre mégsem indul újra a főpolgármesterségért. Azt korábban többször elmondta, hogy csak akkor látja értelmét ennek, ha a főváros jogai tovább nem csorbulnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .