Orbán ráijesztett a magyarokra: azt mondta, hogy el fogunk fogyni

0
1212
Orbán Viktor

A miniszterelnök szerint Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni. A CEU-ról annyit mondott: blöff, hogy az egyetem Bécsbe költözne.

 

A még erősebb családpolitika történelmi összefüggésben jó az egész nemzetnek, ezen belül a fiataloknak is, akik felmérések szerint általában családban gondolkoznak, több gyermeket szeretnének, mielőtt szembesülnének a felnőttkori anyagi nehézségekkel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádióban.

A kormányfő rádióinterjújában úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretne, amelyben egyetlen fiatalnak sem kell megváltoztatnia a gyermekvállalásra, családalapításra vonatkozó terveit csak azért, mert anyagi nehézségekkel találja szemben magát. Elmondása szerint Magyarország európai összevetésben ezért költi már most is a legtöbbet a családok támogatására saját nemzeti össztermékéhez, vagyis gazdasági teljesítményéhez képest. Ennek a mélyén az a megfontolás is ott van, hogy Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni. Hozzátette: a történelemben

mindig baj szokott lenni abból, ha kevesebb gyermek születik, mint amennyi a közösség biológiai fenntartásához szükséges. 

Azzal kapcsolatban, hogy Manfred Webert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát választotta meg csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) úgynevezett csúcsjelöltjévé az Európai Bizottság elnöki posztjára, a pártcsalád helsinki kongresszusán, Orbán auz mondta: két jelöltből lehetett választani, egy szélsőséges módon liberális politikus volt az egyik jelölt, a másik pedig a bajor Manfred Weber.

A miniszterelnök szerint nem volt nehéz eldönteni, hogy ki mellett tegye le voksát a Fidesz-KDNP. Kifejtette: Manfred Weber az áprilisi, magyarországi országgyűlési választásokon részt vett, támogatását fejezte ki a Fidesz-KDNP felé. „A mögöttünk álló európai támogatást is szimbolizálja az, hogy a nekünk nyújtott segítséget, és a támogatást most visszaadjuk” – fogalmazott Orbán.

Meg szoktuk nyerni a választásokat, azonban még nem vagyunk acélosak – vélekedett Orbán Viktor. Hozzátette: az európai baloldal összeomlásban van, azonban az EPP számára is van még teendő.

A miniszterelnök szerint miután a Néppárt adta az elmúlt évek európai vezetőit, az elmúlt évek gondjaiért is felelősséget kell vállalni. Két kudarcot tudhatunk magunk mögött: az egyik, hogy a briteket nem sikerült az Európai Unión belül, a migránsokat pedig azon kívül tartani.

A miniszterelnök szerint mióta a CEU Magyarországon van, folyamatos a hisztériakeltés. Orbán Viktor szerint blöff, hogy az egyetem Bécsbe költözne, de senkinek nem ad felmentést a törvények betartása alól. Orbán Viktor kitért a legújabb nemzeti konzultációra és ara kérte a nőket és az asszonyokat, szánjanak fél órát rá és töltsék ki a kérdőívet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .