Eldőlt, hogy nem lesz impeachment Trump ellen

0
736

Egyrészt mindkét ház beleegyezése kellene ehhez, és mivel a szenátuson ez sosem menne át, feleslegesen erőlködnének a demokraták. Másrészt éppen a számukra sikeres félidős választások miatt értelmezhetik úgy a helyzetet, hogy Trump legyőzhető, tehát maradjon elnök.

A félidős választások után a folytatást egyelőre nehéz megjósolni, de egy dolog valószínűnek tűnik: még hangosabb lesz a politika Washingtonban – írja Feledy Botond a pozsonyi Új Szóban:

„Már csak azért is, mert Trump négyéves elnöki ciklusa a feléhez közeledik, az idő gyorsan szalad, és hamarosan mindenki elkezd gyúrni a 2020-as elnökválasztási kampányra. Mivel többségbe kerültek a demokraták és megszerzik a képviselőházi bizottságok irányítását, számtalan vizsgálatot indíthatnak el, amelyeket eddig sikeresen blokkoltak a republikánusok. Kutatni fognak a sok-sok minisztériumi és fehér házi jelentésben, anyagokban, százhoz közelít azoknak az ügyeknek a száma, amelyeket meg akarnak nyitni. De nem kizárt az sem, hogy Trump képes lesz kompromisszumot kötni a demokratákkal egy-egy fontos ügy, törvény elfogadása érdekében, volt erre néhány példa korábban is.”

Feledy szerint meglepő módon egy dolog biztos: aligha indítják el a Trump elleni elmozdítási eljárást, vagyis a híres impeachmentet. Egyrészt mindkét ház beleegyezése kellene ehhez, és mivel a szenátuson ez sosem menne át, feleslegesen erőlködnének a demokraták. Másrészt éppen a számukra sikeres félidős választások miatt értelmezhetik úgy a helyzetet, hogy Trump legyőzhető, tehát maradjon elnök. Jobb lesz majd ellene indítani egy demokrata jelöltet, mint egy Trumpnál mérsékeltebb, kevésbé megosztó, középről több szavazót megszólító republikánus politikus ellen. Ez persze még a régi pártlogika, közel sem biztos, hogy érvényes lesz, hiszen a balszélről is egyre többen igyekeznek növelni a demokrata párton belüli befolyásukat.

„Így marad a képviselőházi csatározás, a Fehér Ház fiókjainak kiforgatása, bizottsági vizsgálatok, miközben a legfontosabb ügyekben végre talán születhet egy-egy kompromisszum, hiszen a demokraták alsóházi pozíciója értékes lesz az alkudozások során.”

Végső következtetésként az Új Szó publicistája pedig azt vonja le, hogy működik az amerikai demokrácia, működik a kontroll, a fékek és ellensúlyok rendszere, nincs túlhatalom, a váltógazdaság nem áll le. Republikánus többség után vegyes kongresszus, majd az inga tovább mozoghat ide és oda újra. Ez pedig hosszú távon pont így jó minden polgárnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .