Orbán: „gyenge az ellenzék, és ez frusztrálja a baloldali újságírókat”

0
724
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Az EU-nak segítenie kell a menekülteken, de „nem lehet a világnak úgy segíteni, hogy tönkretesszük a saját népünket” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lapnak adott interjúban.

Hangsúlyozta, egyetért Ferenc pápával abban, hogy az EU-nak „keresztény felebaráti szeretetből” segítenie kell a menekülteken, de kérdés, hogy miként kell segíteni.

Elmondta: Magyarországnak „finomabb érzéke van a migráció témájához, mint Németországnak”, mert egy „veszélyzónában” fekszik, így „ha embertömegek áramlanak be, nálunk megszólalnak a vészcsengők”.

„Szolidárisak vagyunk és ezért kritizálnak bennünket, katonákkal állunk az EU határain, és ez eddig 1 milliárd eurónkba került.

Mit tesz azonban Brüsszel és Berlin? Nem fizetnek nekünk semmit, és szidnak bennünket” – mondta Orbán Viktor.

Az európaiság a magyar önazonosság része – jelentette ki arra a kérdésre, hogy miben áll európai meggyőződése. A magyar identitást a „keleti jellemvonások”, és a keresztény és európai kultúra együttese alkotja.

Azonban Európa „nem Brüsszelben, hanem Berlinben, Budapesten, Varsóban és Párizsban van”,

de „nem Brüsszelt szidom, hanem a brüsszeli politikusokat és bürokratákat, akik „úgy viselkednek, mintha egy birodalom központja lennének”.

Ezzel szemben a magyar kormány korlátozott hatalmú parlamenttel rendelkező EU-t akar, a kormányfők „erős Tanácsával” és egy „Bizottsággal, amely a szerződések őrzője, ahelyett, hogy maga is politizálna” – mondta.

Hozzátette: kitartást és türelmet kíván a varsói kormánynak a Brüsszellel folytatott vitákhoz.

Vlagyimir Putyinhoz fűződő viszonyáról kiemelte:

az orosz elnököt „ördögnek kell nevezni ahhoz, hogy valaki jó európainak számítson”, pedig „ostobaság Putyint démonizálni”.

Tudomásul kell venni, hogy „ismét erőssé és a világpolitika szereplőjévé tette országát”, de az EU nem érti meg, hogy Oroszországgal szemben „egyszerre kell erőt és együttműködési készséget mutatni”. Az európai Oroszország-politika „rossz, mert túl egyoldalú”.

A civil szervezetekről kiemelte: amerikai mintájú törvénynek tartja a működésükről szóló új jogszabályt, amely ellen csak a Soros György hálózatához tartozó szervezetek panaszkodnak, mert „fel kell tárniuk azt, amit eddig inkább el akartak hallgatni: hogy Soros György finanszírozza őket”.

A Soros-hálózat a határkerítés lebontására és a bevándorláspolitika megváltoztatására tör, és ez „olyan határátlépés, amit nem tudtunk eltűrni” – jelentette ki Orbán Viktor.

Hazugságnak nevezte a lap felvetését, miszerint a vitában rájátszanak az antiszemita ellenérzésekre, és kifejtette:

az európai baloldali erők taktikájának része, hogy „antiszemitaként hurcoljanak meg” jobboldali politikusokat.

Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül az antiszemitizmussal szemben. Zsidóként „órákat lehet kipával sétálni Budapesten anélkül, hogy háborgatnák. Hol lehetséges ez még Európában?” – fogalmazott a kormányfő.

A média helyzetével kapcsolatos kérdésre elmondta: semmi nem akadályozza a kormánnyal szemben kritikus újságírók munkáját, és legalább ugyanannyi média van a kormány ellen, mint mellette. A gond az, hogy „gyenge az ellenzék, és ez frusztrálja a baloldali újságírókat”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .