Németh Szilárd vezetésével a fideszesek kivonultak a nemzetbiztonsági bizottság üléséről

0
780

Németh Szilárd közölte, Szél Bernadett jelenléte miatt nem lehet a Soros-tervről beszélni a bizottságban.

Molnár Zsolt, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnöke a múlt héten jelentette be, hogy összehívja a bizottságot, ahova Orbán Viktort is meghívják, hogy válaszoljon a „titokban befogadott” 1300 menekülttel és a „Soros-tervvel” kapcsolatos kérdésekre.

A bizottság csütörtök reggel összeült, de Orbán Viktor nem ment el rá.

Molnár azt mondta, az állítólagos „Soros-terv” létezéséről eddig nem kaptak bizonyítékot senkitől, viszont a kormánytagok és Orbán maga is állandóan erre hivatkozik, ezért hívták meg a miniszterelnököt, de ő nem jelent meg.

A fideszesek az ülés elején megjelentek, de Németh Szilárd az ülésen közölte, Szél Bernadett jelenléte miatt a Soros-terv megakadályozására vonatkozó dolgokat nem lehetne tárgyalni, ezért amíg Szél Bernadett ott van az ülésen, addig ők nem hajlandóak erről beszélni. Németh vezetésével ezután a fideszesek kivonultak az ülésről.

Molnár Zsolt ezután határozatképtelenné nyilvánította a bizottság ülését.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .