Munkáspárti fordulatok – Déli kávé Szele Tamással

0
404
régiség
wikimedia

A mai kávé mellé igazi régiséget mutatok be, kérem, habár annyiszor felújították, újrafutózták, hogy maga Lenin elvtárs sem ismerne rá: és talán jobban is járnának egy esetleges feltámadás során Thürmer Gyula és elvtársai, ha Lenin nem ismerné fel őket, mert ha mégis így alakulna, furkósbottal kergetőzne velük a Vörös Téren.

Természetesen a Magyar Munkáspártról van szó

Kell velük foglalkozni, mert a maguk módján ők is a kormánnyal szemben álló erőnek határozzák meg magukat, az már más kérdés, milyen mértékű ez a szembenállás, amint az is, mekkora az az erő. Azért nem tartok egy rövidesen kitörő bolsevik forradalomtól, melynek ők lennének az élcsapata: sőt, tekintve aktuális ideológiájukat, a bolsevikektől leginkább nekik kéne tartaniuk.

Egy normális demokráciában igenis van helye a szocialista, szociáldemokrata, baloldali gondolatnak, sőt, kiemelt fontosságú helye van – csak éppen a Magyar Munkáspártnak (nem tévesztendő össze a Munkáspárt 2006-tal) ehhez az eszmerendszerhez nem sok köze van. Sőt, érdekesen kacérkodik a túloldallal – de mindent a maga idejében. Lássuk a kezdeteket.

A Magyar Munkáspárt az 1989. október 7-i MSZMP-kongresszuson jött létre, a kémiából ismert redukciós eljárás útján. Ugyanis a modern szociáldemokráciát választó reformszárny kivált, MSZP néven, ők ma is léteznek és egész jelentékeny szerepet visznek a politikai életben, míg akik maradtak, azok – akkor még – továbbra is MSZMP néven folytatták. Ámde az alappárt jogutódja az MSZP lett, ami komoly vitákat szült például a tagság vagy a pártvagyon kiszámítása szempontjából. No, de akkor is: volt egy, 1989-ben még elvben jelentékenynek számító munkáspárt. Az újjászerveződött MSZMP december 17-én, több ezer résztvevővel megtartotta első (számozása az eszmei jogfolytonosság okán XIV.) kongresszusát, melyet Marosán György nyitott meg. Ekkor alakították át a struktúrát is: a párt alapjául immár az alapszervezetek számítottak, megreformálták a megyei és az országos szintű irányítási szerveket.

A párt ekkor keletkezett önmeghatározása a következő:

„Az MSZMP marxista politikai párt, amely magáénak vallja a magyar nép haladó történelmi vívmányait, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom időtálló értékeit, a kommunista és a baloldali szociáldemokrata hagyományok folytatója. Része a nemzetközi munkásmozgalomnak, együttműködik a kommunista, baloldali szociáldemokrata és más haladó pártokkal. Képviseli a munkások, a szövetkezeti parasztság, a szellemi dolgozók, a saját munkájukból élő kistulajdonosok, a nyugdíjasok érdekeit. Tevékenységében tiszteletben tartja az Alkotmányt, a pártok működését szabályozó törvényt. Védi a dolgozóknak a szocializmus építésében elért eredményeit.”

Szép szavak – minden párt önmeghatározása és alapító nyilatkozata nagyon szép – de mennyit értek a rendszerváltó Magyarországon, ahol még nem lehetett befolyásolni a választások eredményét? Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a párt 3,68%-ot ért el, a bejutási küszöb azonban 4% volt, így nem került be a Parlamentbe. Elképzelhető, hogy a párt akkori és mostani, sőt, valószínűleg örökös elnöke, Thürmer Gyula népszerűségi indexe kevéssé volt összehasonlítható Mick Jaggerével, sőt, ez a helyzet azóta sem sokat javult. Viszont sokat romlott.

Tulajdonképpen kicsit zavarban van a krónikás, ugyanis ennek a politikai formációnak volt talán a legtöbb neve megalakulásától napjainkig: hívták őket eleinte MSZMP-nek, aztán Munkáspártnak, 2006-tól egy pártszakadás miatt Magyar Kommunista Munkáspártnak, 2013-tól egy törvénymódosítás miatt Magyar Munkáspárt a nevük, de aki azt hiszi, hogy a tartalom nem változott, az téved.

Baloldaliak és nemzetiek?

Valljuk meg, gyanús elemek bukkantak fel Thürmer elvtárs környékén 2006-ban, abban a zaklatott, lázongó évben (ennek is komoly szerepe lehetett a Munkáspárt 2006 kiválásában), már az év júliusában – tehát jóval a zavargások előtt – arról számolt be a Népszabadság, hogy

„Közös sajtótájékoztató, közös interjú a Vasárnapi Újság című rádióműsorban – közeledik egymáshoz a szélsőjobboldali Honfoglalás 2000 Egyesület és a szélsőbaloldali Magyar Kommunista Munkáspárt. A közös cél: a liberális Gyurcsány-kormány elmozdítása. A két szervezet már a 2004. december 5-i népszavazás előkészítésében is együttműködött, amikor az egészségügyben a privatizációt megakadályozni hivatott első kérdéshez a Fidesszel együtt, közösen gyűjtötték az aláírásokat.”

Ilyenformán a Magyar Munkáspárt bizony egyre gyakrabban mutatkozott a szélsőjobb szervezetekkel azonos demonstrációkon, sőt, kissé mintha túlzásba is vitték volna a közeledést, mára ugyanis – ha Thürmer Gyula ez év november 6-i, „Kik vagyunk és kik nem vagyunk?” című alapvetését nézzük – bizony alig látszik különbség a két extrémizmus között.

Idézzük kicsit, ha nem is teljességében, megéri:

„Baloldali és nemzeti! E szavak olvashatóak programunkban, és mindenütt elmondjuk, amikor bemutatjuk önmagunkat. Ezzel a párosítással azonban egyedül vagyunk. A konzervatív oldal nemzetinek tekinti magát, de nem baloldalinak. A liberálisok baloldalinak mondják magukat, de nem nemzetinek. Hogy lehetünk akkor mi baloldaliak és nemzetiek is?

(…)

Baloldali lett Orbán azáltal, hogy emeli minimálbért, bevezette a csokot és tárgyal a kínai kommunisták vezetőjével? Nyilvánvalóan nem. Még szavakban sem, bárhogyan is vádolják ezzel ellenfelei. Ő konzervatív és jobboldali, de okos, mert tudja: a népnek adni kell, hogy befogja a száját, ne lázongjon, vagy ahogyan szépen fogalmazzák, stabilitás legyen. Az más kérdés, hogy lassan ideje lenne a népnek átlátnia a szitán.

Ami pedig Kínát illeti, ha Kínában mindenki elmondhatja, hogy ma jobban élek, mint tegnap, és holnap jobban fogok élni, mint ma, akkor ne akarjuk megszabadítani a kínai népet a szocializmustól, hanem lessük el a titkukat! Vagy kereskedjünk! A biznisz végül is többet hoz a konyhára, mint a hittérítőség. És ezt Orbán tudja.

(…)

Nemzeti, de nem liberális? Igen! A liberálisok szerint a tőke minden jónak a forrása, és a Kánaán akkor jön el, ha a tőke mindenütt akadálytalanul fog uralkodni. A liberálisoknak ezért nem kell a nemzet. Nekik globalizmus kell, vagyis a tőke nemzetek fölötti uralma, majd a nemzetek teljes megsemmisítése, mondjuk, az európai egyesült államok formájában. A liberálisok lelkesednek az Európai Ügyészségért, mert ez egy újabb lépés az egységes tőkés EU felé. Imádják a CEU-t, mert ez is az azonosan gondolkodó európai középosztály felé vezet.

Mi viszont védjük a nemzetet, a nemzeti értékeket, a kultúrát, a nyelvet, a hagyományokat. Védjük, mert ezek értékek. És védjük azért is, mert bár nem mindenható gyógyszer a tőke globális uralma ellen, de lassítja a betegséget.”

Hát, izé, hogy is mondjam csak… messze esett ez a gondolatmenet a Tőkétől

Mástól nem kérném számon a nemzeti internacionalizmus fából vaskarikáját, de egy munkáspárt marxista elnökétől talán mégis – ráadásul Thürmer elvtárs ideológiailag egyáltalán nem képzetlen, hiszen a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanult, 1971 és 1976 között. Azt nem tudom, milyen tömegeket akarnak megcélozni ezzel a zavaros abszurddal, amit egyedül üdvözítőnek neveznek, de van egy olyan érzésem, hogy ez a megnyilvánulás nem is a tömegeknek szólt, hanem a mostani kormánypárt vezetősége felé tett, nagyon sokadik gesztus.

Az egész Magyar Munkáspártban leginkább a termék neve zavaró: nincs ennek a szervezetnek köze sem munkásokhoz, sem munkanélküliekhez. Most már a klasszikus értelemben vett baloldaliság egyetlen árnyalatához se nagyon. Ez már egy politikai áru, amit egy régebben ismert védjeggyel forgalmaznak, de mivel sem tartalmának, sem a minőségének nincs köze az eredetihez, egyre rosszabbul megy a bolt.

Az idei választásokon például kemény 0,27%-ot értek el, igaz viszont, hogy a választási támogatást az elsők között fizették vissza, az utolsó vasig.

Mi a Magyar Munkáspárt jövője?

Semmiképpen sem az, hogy valaha is a politikai hatalom közelébe kerüljön: az ideológiai bukfencek még a meggyőződéses baloldaliakat is eltántorítják attól, hogy rájuk szavazzanak, más meg aztán főleg nem fog. De akkor miért politizálnak egyáltalán?

Valamiért egészen biztosan megéri nekik, bár csak ők tudnák megmondani, miért.

De létezni fognak, viszonylag pontosan meg is lehet mondani, meddig.

Ameddig a mostani pártvezetés nyugalomba nem vonul.

Utána ugyanis már semmi értelme vagy haszna nem lesz fenntartani ezt a különös, sokszor átprofilírozott, gyökeresen átépített régiséget.

De legyen elég róluk mára ennyi.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .