Kezdőlap Címkék Munkáspárt

Címke: Munkáspárt

Mire elég a Munkáspárt győzelme a helyi választáson?

Jelentős veszteséget könyvelhetnek el a konzervatívok az Egyesült Királyságban, ahol előretört az ellenzék: mind Munkáspárt mind pedig a Liberális Demokraták fontos tory körzeteket hódítottak meg.

“Jó úton járunk: a Munkáspárt nyerhet a következő országos választásokon”

– jelentette ki a párt kampányfőnöke miután közzétették a helyi választások részeredményeit Nagy Britanniában. Shabana Mahmood asszony a Sky News tudósítójának elmondta, hogy

“Tisztában vagyunk a nagy kihívással. 2019-ben olyan súlyos vereséget szenvedtünk, hogy sokan leírták a Munkáspártot. Keir Starmer vezetésével a Munkáspárt újra visszatért a politikai színpadra, és olyan körzetekben is nyertünk most, amelyek fontosak lehetnek az országos választáson 2025-ben.”

Miért ez a jelentős választási siker?

“Mert a konzervatívok elszúrták a gazdaságpolitikát, és Rishi Sunak miniszterelnök sem tudta helyrehozni azt. Ezzel szemben a Munkáspártnak konkrét terve van arra, hogy miképp lehet megoldani a megélhetési válságot Nagy Britanniában.”

Rishi Sunak csak féléve miniszterelnök Londonban, ahol elődje villámgyorsan távozni kényszerült, mert képtelen volt olyan költségvetést összerakni, melyet az üzleti világ és a közvélemény elfogadott volna.

A konzervatív miniszterelnök persze egészen másképp látja a helyzetet: ”néhány kulcsfontosságú körzetben haladást értünk el. Igaz, hogy vannak veszteségeink is. Még nem véglegesek az eredmények, de így is szomorú, hogy sok jó helyi konzervatív politikust kell elveszítenünk. Egyáltalán nem tapasztalok nagy elmozdulást a Munkáspárt javára, és nem érzem azt, hogy az ő programjuk különösképp fellelkesítette volna a brit választókat.”

A Liberális Demokrata ellenzék is győzelemről beszél: “pöröly csapást mértünk a tory körzetekre” – büszkélkedett a párt vezetője. Sir Ed Davey szerint:

”a választók üzenete világos. Torkig vannak Rishi Sunak konzervatív kormányával, amely nem képes megoldani az ország problémáit.”

Rishi Sunak választási rémálma megvalósult: a kőkemény konzervatív Windsor, amely most III. Károly koronázása miatt gyakran szerepelt a hírekben, a Liberális Demokraták kezébe került – írja a jobboldali Daily Mail, amely hangsúlyozza, hogy a hétköznapi elégedetlenség váltotta ki az ellenzéki pártok sikerét a helyi választásokon: hosszú várólisták az állami kórházakban, a megélhetési nehézségek, a lakás problémák stb.

Sir John Curtice választási szakértő a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a konzervatívok választási vesztesége elérheti az ezres lélektani határt, de ez nem valószínű. Sokkal inkább az várható, hogy a Munkáspárt jelentős győzelmet arat a helyi választásokon, de nem elég nagyot ahhoz, hogy biztosra mehessen az országos választáson 2025-ben. Mindennek ellenére Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője közölte: készen áll a kormányzásra – írja a londoni Daily Mail.

Mai kérdés – Lesz elég szavazata a holnapi brit választásokon Boris Johnsonnak amivel kiléptetheti Nagy Britanniát az EU-ból?

Lesz elég szavazata a holnapi brit választásokon Boris Johnsonnak amivel kiléptetheti Nagy Britanniát az EU-ból?

Fej fej mellett a brexit hívei és ellenfelei a brit választásokon

Nigel Farage, a brexit párt vezetője bejelentette, hogy nem indít jelölteket ott, ahol konzervatívok szereztek mandátumot az elmúlt választásokon. Nigel Farage, aki megnyerte a tavaszi európai választásokat a Munkáspártot és a brexit más ellenfeleit akarja legyőzni. A közvélemény-kutató intézetek szerint a brexit híveire és ellenfeleire körülbelül ugyanannyian szavaznának jelenleg Nagy Britanniában.

Ígéret cunami a választási kampányban

Mind a konzervatívok mind az ellenzéki Munkáspárt hatalmas összeget fordítana az infrastruktúra felújítására, hogy így dinamizálhassa Nagy Britannia gazdaságát a brexit utáni időkben.

Mindezt miből? – kérdik a szkeptikusok, akik persze tudják: Donald Trump is ilyen ígéretekkel nyerte meg a választást 2016-ban, de a nagy infrastruktúra beruházásokból nem lett szinte semmi.

Plusz 20 milliárd fontos beruházási programot ígér Sajid Javid pénzügyminiszter, akinek a szakértelmét sokan megkérdőjelezik a Cityben. A Munkáspárt plusz 55 milliárd fontot szándékozik az úthálózat és a vasúthálózat felújítására fordítani. Ebből a hatalmas összegből renoválnák az iskolákat és a kórházakat is Nagy Britanniában a következő öt évben. „Ez az igazi brit szocializmus!” – állítja a Munkáspárt árnyék pénzügyminisztere. John McDonnel elképzeléseit a fantázia világába tett kirándulásnak titulálta ellenfele.

Mindezzel Nagy Britannia bekerülne azoknak az államoknak a csoportjába, melyek a legtöbbet költik az infrastruktúrára. Vagyis a lista aljáról az elejére tornászná fel magát Nagy Britannia, amely évente 100 milliárd fontot költhetne infrastruktúrára, ha a Munkáspárt elképzelései megvalósulnak. A hetvenes évek elején voltak ilyen nagy összegek erre a célra a költségvetésben amikor Nagy Britannia a GDP 5%-át az infrastruktúra fejlesztésre fordíthatta. De azután jött az IMF és Thatcher asszony a maga szigorú pénzügyi politikájával. Ettől akar most szabadulni mindkét nagy párt, mert azt érzi, hogy

a választóknak elegük van a megszorító csomagokból.

A nagy költekezés viszont gyanakvást váltana ki a nemzetközi pénzpiacokon. Emelni kellene a kamatlábat, és ez korántsem tenne jót a konjunktúrának. Ehhez mit szól? – kérdezték Liverpoolban a Munkáspárt árnyék pénzügyminiszterét.

„Az infrastruktúra beruházás mértéke éppen olyan mint más vészhelyzetben levő ágazatoké: a környezetvédelemé a klímaváltozás miatt és a szociális szféra, amely gondokkal küzd.

A jövő generációi sosem bocsátják meg nekünk, ha nem lépünk!”

– mondta az árnyék pénzügyminiszter. Aki más fontos kiadásokkal indokolta meg a hatalmas mínuszt, melyet a nagy infrastruktúra fejlesztés jelentene a költségvetésnek.

Az Institute of Fiscal Studies nem tehet mást minthogy aggódik – számol be a londoni Guardian. Rámutat arra, hogy mindkét párt elképzelései rendkívüli mértékben növelnék az eladósodást. Thatcher asszony miniszterelnöksége óta csak rendkívüli időkben volt magasabb a beruházások aránya 3%-nál a GDP -hez viszonyítva. Ilyen rendkívüli idő volt például a 2008-9-es nemzetközi pénzügyi válság.

Javid pénzügyminiszter tragikomikus helyzetbe került, mert eladósodással vádolja a Munkáspárt programját miközben ő maga is hasonlót javasol.

Tegyük gyorsan hozzá, hogy a brit elit nincsen ezzel egyedül. Macron francia elnök például úgy nyilatkozott a londoni Economistnak, hogy a 3%-os költségvetési deficit, melyet a GDP -hez képest számítanak ki, „elavult, múlt századi elképzelés!” Vagyis nyugodtan túl lehet lépni a deficit határon akkor, ha Franciaország adósság állománya a GDP 100%-a. A minta ebben is az USA, mely vígan fokozza a költségvetési deficitet annak ellenére, hogy az adósság állomány ott is meghaladta a GDP 100%-át.

Csakhogy amit a nemzetközi pénzpiacok megengednek az Egyesült Államoknak, a világ elsőszámú gazdasági nagyhatalmának, azt nem biztos, hogy elfogadják Nagy Britannia sokkal gyengébb gazdasági háttérrel rendelkező kormányától. Amely a brexitet sem tudja nagyon menedzselni. A Munkáspárt nagyon is tisztában van ezzel a dilemmával: az árnyék pénzügyminiszter ezért Liverpoolban azt mondta, hogy csökkenteni kell London szerepét, a gazdasági döntéseket egyre inkább az ország északi részén kell meghozni. Zene ez a munkáspárti szavazók fülének, akik elsősorban az északi régióban élnek és szívből utálják a londoni kormányt és a Cityt, melyet a globalizáció szimbólumának tekintenek.

Nemcsak pénzügyi problémát jelentenek az ambiciózus tervek

Az Institute for Fiscal Studies szakértője a Guardian-nek elmondta, hogy legalább olyan nehéz lesz megtalálni a megfelelő infrastrukturális beruházást mint megoldani a vele kapcsolatos finanszírozási gondokat. Ben Zaranko szerint nagy gondot jelent, hogy Nagy Britanniában is hiány van képzett munkaerőben ezen a téren. Ezt nem lehet az egyik percről a másikra pótolni. A másik probléma az, hogy nincsenek naprakész tervek vagyis csak hosszú idő alatt valósulhatnának meg a nagy infrastrukturális beruházások miközben a kormány nem lehet biztos benne, hogy kitölti a mandátumát!

A lényeg az, hogy mindkét nagy párt szakít a múlttal a gazdaságpolitikájában. Thatcher asszony szigorúan takarékos kis állama a múlté.

„Ma mind a konzervatívok mind pedig a Munkáspárt jóval nagyobb szerepet szán az államnak mint az elődei”

-mondta a Guardiannek Ben Zaranko, az Institute for Fiscal Studies szakértője.

Nemzeti munkásmozgalom – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami békebeli kapucínert, óezüst kanállal, ódon cukorral és még ódonabb tejjel – ma régiségekről beszélgetünk. Ja, maguknál friss tej nincs is, csak muzeálisat tartanak. Mindig tudtam, miért szeretem ezt a helyet. Szóval, régi ismerős szólalt meg tegnap az Indexen az uniós választási kampány alkalmából: Thürmer Gyula, a munkásosztály sokat próbált harcosa.

Mindig öröm régi, meghitt ellenségről hallani: mi ketten Thürmer elvtárssal akkor kerültünk szembe egymással, amikor még 2013-ban némely különös írások kapcsán nyomozni kezdtem volt, és döbbenten tapasztaltam: de hiszen ez a Munkáspárt annyira nem baloldali, hogy szélsőjobboldali és Budaházyval szövetkezett! Közben voltak bizonyos névváltozásai is, 1989-től 1993-ig Magyar Szocialista Munkáspárt voltak, 1993-tól 2005-ig csak Munkáspárt, 2005-től 2013-ig Magyar Kommunista Munkáspárt, most egyszerűen Magyar Munkáspárt, de erősen nemzeti jelleggel, és senki se tévessze össze őket a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldallal, mert az egy nagyon másik cég. Akkoriban mérhetetlenül csodálkoztam, hogyan fér össze Thürmer Gyula osztályharcos mentalitása Budaházy pregnáns népnemzeti vonalával, de amint látom, kiállta az idő próbáját, valamint összenőtt, ami összetartozott, bár most nem a szélsőjobboldallal vannak összeborulásban, hanem – a kormánnyal.

De hol van már 2006, hol van az együttműködési szerződés a Honfoglalás 2000-rel, hol a Magyar Nemzeti Arcvonal? (Jobbára börtönben, és okkal: de most már nem számít az a valamikor, vészes barátkozás). Az akkori írásom még elérhető a Kapcsolat.hu-n, az azt követő rágalomhadjárat már sehol, arra már csak emlékszem. Úgy volt, hogy egy kollégám vitacikket írt a marihuána legalizálásáról, de évekkel korábban, a pártsajtó szorgos munkatársai meg nem sajnálták a fáradtságot, hogy átolvassák az akkori lap teljes archívumát, támadható felületet keresve – és minden lehetséges helyen kábítószeresnek nevezték a szerkesztőség összes tagját.

Rég volt, nem volt szép.

Jó, ez volt akkor. De mit mond most Thrümer Gyula, a világproletariátus nevében az Indexnek?

Elöljáróban szögezzük le: kicsit sem buta vagy tanulatlan emberről van szó, azt ő sem igazán hiszi, hogy a Munkáspárt listáján eljuthat Brüsszelbe, előbb kerül oda egy személyszállító repülőgép utaslistáján. De azt sem mondhatja, hogy „gyerekek, marháskodunk, mi sem gondoljuk komolyan”, mert akkor oda a párt, oda a dotáció.

„Mi semmiből sem csinálunk színházat, nyilván egészen fura lenne, ha 21-24 jelöltet állítanánk. Fölösleges. Ez egy jelkép, ahol van egy doktornő közöttünk, van egy fiatal vállalkozó, van egy középkorú vasutas és egy idősebb korú idegenforgalmi szakember. És van egy arca a pártnak, amit harminc éve ismernek az országban.” (Index)

Ennyit a választási sikerről, harcról: ha most lemennék a sarki kocsmába, a jelenlévő törzsvendégekből legalább ennyire ütőképes csapatot tudnék összeválogatni. Bár lehet, hogy jobbat. És hogy állunk a főbb politikai eszmékkel?

„Nézze, ugyanabban az országban élünk, ugyanabban az Európában, józanul gondolkodunk. Minden párt eldönti, hogy milyen irányt választ. Számunkra ezek nem újak, mi mindig azt mondtuk, hogy Magyarország Magyarország legyen, hogy az Európa Unió rossz irányba megy, ha a nemzetek feletti intézmények számát gyarapítja. Mi mindig a békepolitika hívei voltunk. Én értem, hogy választások előtt a liberális erők mindig előszeretettel igyekeznek összemosni bennünket másokkal, de ez nem több mint médiatrükk. A menekültügy elutasítása és az EU migrációs politikájának elutasítása nálunk már jóval azelőtt megfogalmazódott, hogy a kormány így döntött volna.” (Index)

Akkor az jó régen lehetett, mert a minap olvashattuk, hogy a kilencvenes években még Orbán tanította nemzeti politikára Berlusconit, ha az előtt már nemzeti volt Thürmer elvtárs, azért minimum pártfegyelmi járna. Grósz elvtárstól.

„A zászlót nem picibe kell odatenni a nagy kékhez, hanem vállalni kell a nemzeti lobogónkat. És ha nemzeti érdekről beszélünk, akkor én azt mondom, hogy igen, Paks 2-nek meg kell épülnie. Sőt, azt is mondom, hogy Trianont meg kell siratni, mert nagy klasszikusunk, Lenin is rablóbékének nevezte. Mi azt mondjuk, aki a nemzetnek jót tesz, az a baloldalnak is jót tesz, a kettő nincs ellentétben. Az MSZP, a DK semmibe veszi a baloldalt és a nemzeti érdekeket is.” (Index)

Munkásmozgalmi dalok sora ötlik eszembe, Thürmer elvtárs. De főleg az Internacionálé. Át kell írni, elvtársak: „És nemzetivé le-he-he-hesz holnap a világ”. Ámde mi a helyzet Észak-Koreával, ahol törzsvendég tetszik lenni?

„Észak-Korea egy létező valóság, amely az erejével tárgyalóasztalhoz kényszerítette az amerikai elnököt. Látni kell, hogy nagy ország, ami olyan helyen van, ahol stratégiai érdekek ütköznek, nem mindegy, hogy mi van ott. Koreával is úgy van, mint Magyarországgal nyugaton: rengeteg ember ír Magyarországról, lásd Sargentini-jelentés, aztán kiderül, olyan emberek írták, akik soha nem voltak Magyarországon. Észak-Koreáról is mindenki beszél, csak rajtam kívül senki nem ment el. El kell menni, meg kell nézni! Azt gondolom, hogy ott elindult egy nagyon komoly gazdasági fejlődés, társadalmi demokratizálódás, az ország nyit minden irányba. Az pedig nem róhatja fel senki, hogy a saját függetlenségét védi.” (Index)

Érdekes érvelés. Tehát, aki nem járt Phenjanban, ne beszéljen Phenjanról – ez esetben azt is kérném, hogy aki nem ismeri Sargentinit személyesen, ne beszéljen Sargentiniről.

Különben, ha én el akarnék menni Észak-Koreába tudósítani, vagy nem engednének be, vagy, ha igazán jó tudósítást küldenék, nem engednének ki.

Ily módon mindenképpen Thürmer Gyula maradna Magyarország egyetlen autentikus Észak-Korea-szakértője, én eddig azt hittem, Csoma Mózes az, de ő Délre is jár, sőt, leginkább oda, mivel Szöulban végzett, szóval mégis Thürmer ért ehhez a kicsiny, ám borzalmas országhoz is a legjobban mifelénk.

Meg úgy általában mindenhez. Ő már Moszkvában végig jó tanuló volt, nem csoda, hogy mindenhez is ért. Például a keleti nyitáshoz.

„A keleti politika helyes, és üdvözlöm, hogy a Fidesz nem engedett az elmúlt években rá nehezedő nyomásnak. Itt iszonyú nyomásnak voltak kitéve, hogy ne építsék meg a Belgrád–Budapest-vasutat, hogy ne orosz, hanem amerikai technológiával építsük meg Paks 2-t, de kitartottak emellett. Abban már nem támogatjuk, hogy amerikai fegyvert vegyünk, meg hogy itt le-föl futkározzanak amerikai katonák.” (Index)

Csak az oroszok. Thürmer elvtárs, ötre várom a Baross téren, keleti nyitás ügyében, ugyanis a Keleti most zárva van, renoválják. Nyissa ki nekem, ha ennyire ért hozzá.

Vannak még külpolitikai ötletei?

Vannak.

„Most az unió ilyen bomladozó állapotban van, tehát vigyázni kellene, hogy nehogy ránk omoljanak a falak. Ne másszunk bele olyanba, ami akadályozhatja mozgásterünket, ezért mondjuk, hogy ne legyen közös hadsereg, közös ügyészség, ezek nem kellenek, mindenki saját maga döntsön ezekről a területekről. Nézzünk körbe emellett, hogy mi van még a világban. Ebből a szempontból nagyon helyes, hogy a kormány megnézi a lehetséges piacokat. Lehet ez az eurázsiai szövetség, ami ma még nem jelent alternatívát az Európai Unióval szemben, de ki tudja, hogy holnap mi lesz.” (Index)

Omladozik, persze, ha bontani tetszenek. Az eurázsiai gondolat igen szép, Putyin kedvence, egyéb sem hiányzik nekünk.

De összefoglalva: ezt becsülöm Thürmer Gyulában, ezt a kérlelhetetlen, megalkuvást nem ismerő proletár őszinteséget, amivel kimondja, hogy történjék bármi, szakadjon le akár az Ég is, de ő – egyetért a kormánnyal.

Éspedig bármely magyar kormánnyal.

Na jó: csak szocialista és egyéb baloldali ne legyen.

Bár van az a pénz, amitől azokkal is egyetértene.

Ne bántsuk Thürmer Gyulát, ő történelmileg alakult így.

Vagy ilyenné.

De az állása nyugdíjas.

Bár, ha így alakulnak a dolgok: utódja már nem lesz.

A tárgyalások vége?

0

A brit Munkáspárt nem folytatja a konzervatív párti kormánnyal áprilisban kezdett tárgyalásokat a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás elfogadásáról – közölte Theresa May miniszterelnökhöz intézett pénteki levelében Jeremy Corbyn, a Labour vezetője.

A Munkáspárt által pénteken közzétett levelében Corbyn úgy fogalmaz, hogy a tárgyalási folyamat eljutott lehetséges végső határáig, mivel a konzervatív kormány folyamatosan destabilizálódik, cselekvési hatásköre egyre szűkebb. A Munkáspárt vezetője ezzel összefüggésben felidézi, hogy Thersa May a héten beleegyezett saját távozási menetrendjének rövid időn belüli felvázolásába, és „a kormánytagok máris az utódlásért versengenek”.

Corbyn szerint ebben a környezetben nem lehet abban bízni, hogy bármilyen megállapodást sikerülne végrehajtani. Az EU-val novemberben megkötött 585 oldalas kilépési megállapodást a londoni alsóház eddig háromszor utasította vissza.

A kormány és a legnagyobb brit ellenzéki erő küldöttségei számos tárgyalási fordulót tartottak, több alkalommal May és Corbyn személyesen is tárgyalóasztalhoz ült, a

megbeszéléseken azonban nem sikerült egyezségre jutni.

Jeremy Corbyn felrója a miniszterelnöknek, hogy a kabinet tagjai gyakran a kormányzati tárgyalóküldöttség által előterjesztett javaslatoknak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat tettek a nyilvánosság előtt. Corbyn szerint ez történt például az EU-val a Brexit után kialakítandó vámuniós viszonyrendszer ügyében is: az elmúlt napokban több kabinettag elutasította egy ilyen viszonyrendszer bármiféle formáját, függetlenül a kormány tárgyalóküldöttsége részéről elhangzott javaslatoktól.

A Munkáspárt vezetője szerint a kormánnyal folytatott tárgyalások részletesek és konstruktívak voltak, mindkét fél jóhiszeműen tárgyalt, és egyes kérdésekben lett volna lehetőség a kompromisszumra, ám továbbra is vannak olyan jelentős szakpolitikai nézeteltérések, amelyeknek áthidalása lehetetlennek bizonyult.

Sir Keir Starmer, a Labour árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje, a munkáspárti tárgyalóküldöttség vezetője már a konzervatív kormánnyal kezdett tárgyalássorozat elején egyértelművé tette, hogy a Munkáspárt csak olyan megállapodást hajlandó elfogadni, amelyben szerepel népszavazás kiírásának lehetősége a Brexit feltételrendszeréről.
A Munkáspárt emellett állandó jellegű vámuniós viszonyrendszer kialakítását is elengedhetetlennek tartja az EU-val a Brexit utáni időszakra.

A kormány eddig mindkét lehetőséget mereven elvetette.

Theresa May ugyanakkor a héten bejelentette, hogy a június 3-án kezdődő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet.
Ez nem ugyanaz az elvi határozati javaslat a Brexit-megállapodás jóváhagyásáról, amelyet az alsóház eddig háromszor elvetett. A júniusban beterjesztendő tervezet jogszabályalkotó célú indítvány lesz, a kilépés törvénybe foglalásának átfogó menetrendjével, jóllehet a tervezet pontos részletei egyelőre nem ismertek.

Az viszont gyakorlatilag konszenzusos várakozás, hogy ha az alsóház a Brexit-jogszabálytervezetet sem fogadja el, akkor Theresa May távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről. Ebben az esetben már a nyáron megindul az utódválasztási folyamat.

May csütörtökön találkozott a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb, végrehajtói jogkörökkel is felruházott szakpolitikai testülete, az 1922 Bizottság vezetésével és tagságával, hogy megvitassa távozásának várható körülményeit.

A találkozó után Sir Graham Brady, az 1922 Bizottság vezetője tudatta: megállapodás született arról, hogy Theresa May és ő ismét összeül, amint június elején az alsóház szavaz a Brexit-megállapodás jogszabálytervezetéről, és azon a találkozón véglegesítik a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási menetrendjét.

FH/MTI

In memoriam Bob Hawke

Elment a legnagyobb ausztrál munkáspárti politikus.

Szerencsésnek tartom magam, hogy a nagy átalakulások éveiben éltem választott hazámban. Furcsa egy világ volt egy Európából érkezőnek. Az ottani szabadság, életforma, gondolkodás abszolút eltért a nyugat-európai, pláne a pártállami szoc. világtól. Nem sokkal megérkezésem előtt rúgta ki a királynő (II. Erzsébet) Gough Whitlam munkáspárti miniszterelnököt. Ez inkább szóbeszéd volt, a valóságban a királynőt képviselő (helyi) főkormányzó hívatta irodájába és távozásra szólította fel, mondván a kialakult helyzetben az ország irányíthatatlanná vált. Ez volt az egyetlen eset Ausztrália történetében, amikor az államfő (a nép nevében és érdekében) élt uralkodói jogával. Majd az ellenzék vezérét (Malcolm Fraser) nevezte ki a főkormányzó miniszterelnöknek.

Az érdekesség kedvéért, a két nagy ausztrál parlamenti párt: a „baloldali” Munkáspárt (Labor) és a „jobboldali” Koalíció, mely a liberálisok (Liberal Party) és a nemzetiek (National Party) szövetsége. A Koalíció jobbközépnek tartja magát és ideológiája: a liberális konzervatízmus és a konzervatív liberalizmus. Bocs, ezért a kitérőért, csak azért, hogy megértsük a Lajtától nyugatra (az egész világon) a liberalizmus a jobboldali értékek része és védelmezője.

A Munkáspárt baloldalisága viszont a szakszervezeti mozgalomba gyökeredzik. Ez (ugyancsak) ismeretlen Kelet-Európában. A jelenlegi magyar „baloldal” tagjai között szinte nincs „melós” vagy szakszervezeti múlttal rendelkező vezető. A 89-es „rendszerváltást” sem a szakszervezetek, azaz a munkások (és parasztok) hajtották végre, hanem a fiatal értelmiségiek, köztük a „kollégisták”, akik között sokan (mai napig) nem tudják milyen a munkásélet.

Bob Hawke Dél-Ausztrália szövetségi államban született egy protestáns lelkész és egy tanítónő második gyerekeként. Tanulmányait Perth-ben (Nyugat-Ausztrália) végezte, majd Rhodes ösztöndíjasként az angliai Oxford-ban tanult. Oxfordi évei alatt világrekordot állított fel sörívásban. Angol hagyomány, hogy a „gólyák” felavatásának része a sörívás. Bob 1.4 liter sört nyelt le 11 másodperc alatt. Teljesítménye bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. Hazájában pedig megalapozta népszerűségét (a melósok körében). Egész élete alatt a sörívásnak, mint Ausztrália nemzeti italának népszerűsítője volt.

Bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba, majd a Munkáspártban találta meg politikai helyét. Malcolm Fraser után ő lett az ország miniszterelnöke. Méghozzá egymás után négyszer! (Igaz, akkoriban három évente voltak a választások.) Szókimondó, szabad szájú ember volt, akit emiatt nem csak a melósok szerettek, kedveltek. Emlékezetes esemény volt, amikor miniszterelnöksége alatt először nyerte meg az America’s Cup jachtversenyt egy külföldi csapat, az ausztrálok! Az Amerikában, a keleti parton tartott versenyt egyenesben közvetítette az ausztrál tv. Az egész ország egész éjjel fenn volt, és élőben drukkolta végig a páratlan eseményt. A tv stáb ott volt Hawke-nál és egyenesben közvetítette az ország vezető emberének reakcióit, hogy mindenki lássa, a munkáspárti miniszterelnök együtt drukkol a népével. Aztán a győzelem után a riporter megkérdezte: : „Miniszterelnök úr, nem lehetne nemzeti ünnepnappá nyilvánítani a mait? Az egész ország drukkolt és fenn volt, mindenki nagyon álmos, így nem lehet munkába menni.”

Mire Bob azt válaszolta: „Egy munkaszüneti napot csak a parlament szavazhat meg. Én erre nem vagyok feljogosítva. Viszont, remélem, hogy senkit sem rúgnak ki, aki ma nem megy be a munkahelyére.”

A fennmaradt videó szerint szó szerint azt mondta:

„Mondok valamit, az a főnök, aki azért rúg ki valakit, mert ma nem ment be dolgozni, az egy segg(fej).”

I’ll tell you what, any boss who sacks anyone for not turning up today is a bum !

Ez a „bum” (hátsó, a segg-fej szalonképes változata) különben a szavajárása volt, amire még ma is sokan emlékeznek.

A 70-es évek végén kezdődtek a nagy változások, a Brit Nemzetközösségen belüli önállósodás, mint például áttértek a metric (tizedes szám) rendszerre, az ausztrál dollár lett a hivatalos pénz, és a (privát) tv-ben, rádiókban elfogadott lett az ausztrál akcentus használata. Addig a „British” (pommy) angol volt a hivatalos nyelv. Különben Bob is mindig „ausztrálul” beszélt. Hawke nevéhez fűződik jó néhány kezdeményezés, mely jelentősen megváltoztatta Ausztráliát. Például az Australia Act (törvény) felszámolta a brit „anyaországhoz” tartozás legapróbb jeleit is. Új himnusza lett az országnak! Miközben bevezette az egészségügyi reformot (Medicare és Landcare), valamint elfogadtatta a „Prices and Incomes Accord”-ot, mely alapján a Hawke-kormány megállapodott a szakszervezetekkel a bérek szabályozásáról, aminek fejében a kormány ígéretet tett az infláció féken tartására. Többet költöttek oktatásra és a jóléti kiadásokra. Főleg a munkások, munkavállalók érdekében tett igen sokat Bob Hawke és kormánya.

Eredményeit politikai ellenfelei is elismerték. Ez a részvétnyilvánításokban is érezhető volt. Egy igazi „fair dinkum” Aussie-t vesztettünk el. Isten nyugosztalja. R. I. P.

Nemcsak a Brexit tépázza a hagyományos pártokat

A brit önkormányzati választások a Toryk és a Munkáspárt jelentős visszaszorulását hozták, és ugyanígy figyelemre méltó a Farage féle UKIP jelentős visszaesése is.

A BBC politikai szerkesztője, Laura Kuenssberg elmondta, hogy az eddigi eredmények szerint legfőképpen a két legnagyobb pártot büntetik a Brexit kezeléséért, A veszteségek haszonélvezői elsősorban a Liberális Demokraták, a Zöld Párt és néhány független képviselő.

A konzervatívok eddig mintegy 430 férőhelyet vesztettek el, de az előrejelzések szerint ez estére akár 800 hely elvesztését is jelentheti.

A Lib Dems (Liberális Demokraták) már 300 helyet szerzett, és nyolc tanácsban is többséget szereztek, de még túl korai lenne értékelni az általános képet.

A választási szakértő, Prof John John Curtice egyetértett abban, hogy a kisebb pártok pénteken ünnepelhetnek.

„A 2017-es általános választásokon a Konzervatívok és a Munkáspárt dominált a választásokon: a szavazatok több mint 80% -át nyerték, ami a legnagyobb arányú győzelem 1970 óta.

„Azt biztosan mondhatjuk, hogy ezek a „boldog” napok véget érnek. Úgy tűnik, mintha a Konzervatívok és Munkáspárt szavazóinak legfontosabb üzenete az lenne: „felelősek vagytok a Brexit tragédiájáért”! Erre egyértelműen következtethetünk mind a szavazatok számának, mind a  képviselői helyek számának csökkenéséből.”

Arra is figyelmeztet, hogy a május 23-i európai választásokon a két fő párt számára még rosszabb eredmény születhet, amikor a „új gyerekek a blokkban”, a Brexit Party és a Change UK versenyeznek a Zöldek és Lib Dems mellett.

Nemcsak a Brexit, hanem a klasszikus pártoktól való elfordulás sem kedvezett a nagy pártoknak.

A BBC híre nyomán

Thürmer vagy Stürmer? – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így a kávé mellett bevallhatom: más esetben szégyellném ezt a címet. Senki nevével nem viccelünk, és ez olyan alapszabály, ami alól ritkán akad kivétel – például most. Ugyanis Thürmer Gyula olyan programcikket rittyentett volt a Munkáspárt honlapjára, hogy arra még a Der Stürmer valamikori főszerkesztője, Julius Streicher is büszke volna.

Igen, jól tetszett olvasni: az 1923 és 1945 között létezett német nemzetiszocialista hetilaphoz mértem az írást. Merthogy az neki a mércéje. Köztudott, hogy Thürmer Munkáspártja (mely kicsit sem azonos a Vajnai Attila-féle „Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal” nevű formációval) bizony már jó tizenkét éve rossz társaságba keveredett, konkrétan a Budaházyéba, és úgy látszik, azóta egészen sajátosan értelmezik a baloldaliság, valamint a szocializmus fogalmát. Olyan nemzetien, keltsen bármennyire is viszolyogtató emlékeket a közönségben a „nemzeti szocializmus” szókapcsolat.

De térjünk a tárgyra, a múltat adjuk át a Párttörténeti Intézetnek, ott majd Kövér elvtárs megkutatja… illetve, elnézést, Kövér elvtárs most más munkakörben dolgozik, majd csak akad más, megbízható elvtárs erre a kényes feladatra. Miről beszél most Thürmer Gyula?

Az EP-választásokról. Hát lássuk, mit mond.

„Május 26-a után új világ köszönt ránk. A bevándorláselleneseknek kell többségbe kerülniük, s akkor nem kell félteni a nemzeti szuverenitást és a kereszténység is biztonságban lesz – sugallja a miniszterelnök. Még azt is tanácsolja, hogy felejtsük el, hogy ki jobboldali, ki baloldali. A választóvonal nem ez. Akarsz migránsokat vagy nem akarsz! Ez itt a kérdés!

A parlamenti ellenzék szerint a bevándorlók beengedése érdem, sőt dicsőség, európai virtus, s aki nemet mond rá, az nem európai, nem demokrata, nem modern, és az ilyeneket irtani kell. Szeretjük Európát, de főleg a hatalmat szeretnénk, úgyhogy le az Orbán-rendszerrel!

De mit mondjunk mi, a Munkáspárt? Ellenezzük a bevándorlást? Igen! A Munkáspárt már akkor ellenezte, amikor ez még nem vált a kormánypropaganda fő irányává. És nem azért ellenezte, mert a kormány is így gondolta, hanem mert szilárd meggyőződésünk, hogy a migráció abban a formában, ahogyan ez ma megjelenik, kárt okoz a munkásosztálynak, a dolgozó tömegeknek és a nemzeteknek egyaránt.”

Tessék, Thürmer elvtárs? És a nemzetköziséggel mi lesz?

Nyugalom, afelől is gondoskodva volt.

„Véleményünket nem csak mondogattuk, de igyekeztünk a nemzetközi munkásmozgalom más pártjait is meggyőzni.”

Eddig a koreai elvtársakat sikerült, a kubaiakat még nem. Kár, hogy egyik állam sem Európában fekszik. A kínai elvtársakkal meg sem próbálkozunk, ők elhajlók. Meg nagyon kiröhögnének.

„A mai bevándorlók nem azért jönnek, hogy megdöntsék a pénz uralmát. A kapitalizmus előnyeit akarják élvezni.”

Ön viszont elutasítja ezeket az előnyöket, egy romos pincében él a valamikori Ózdi Kohászati Művek félig lebontott géptermének alagsorában, hosszú, ősz szakállával takarózik télvíz idején és az erdőben szedett, vadon termő empíriokriticizmussal táplálkozik. Vagy rosszul tudom?

„Tehát, tisztelt választók, ha Önök nem akarják, hogy a bevándorlás megváltoztassa világunkat, nyugodtan szavazzanak a Munkáspártra is. Mi ellene vagyunk. Nyugodt szívvel válasszák a Munkáspártot azok is, akik az európai kultúra, a kereszténység értékeit féltik.”

Ez gyönyörű két mondat. Van olyan szép, mint annak idején az „Élmunkás téri templom” elnevezés volt. Remélem, a Munkáspárt időben megkapja a választások előtt az egyházi áldást is, mert kell a Fennvaló segítsége a korteshadjáratban, ahogy az már Lenin elvtárs is megmondta.

Áldás nélkül tapodtat sem, proletárok!

„Nem kell fideszesnek lenni ahhoz sem, hogy valaki szeresse a hazát, a nemzetet. A nemzeti lobogót többre becsüljük az EU zászlajánál. A nemzeti zászlók színesek, mögöttük évszázadok történelme áll. Az EU zászlajában minden kék, a csillagok is mind sárgák, unalmasak és egyhangúak, mint amilyen a liberálisok európai egyesült államokja lenne.”

Minő esztétikai szempontok, elvtársaim! De vigyázzunk azzal a kijelentéssel, hogy a túlnyomórészt egyszínű zászló csúnya és unalmas. Emlékszem például egy másikra, ami szinte kizárólag vörös volt, eltekintve egy sarlótól és egy kalapácstól rajta. Talán ön is emlékszik.

„Vállaljuk a baloldaliságot? Igen! Baloldali az, aki azt mondja: rossz ez a rendszer! Nem Orbán, mert ő maga nem rendszer. A tőke, a pénz uralma a rossz. Orbán Viktor a tőkés Magyarország harminc évének egyik meghatározó személyisége, de nem maga a rendszer.”

Mit tetszik vállalni? Mert ez sok minden, csak nem baloldaliság. Orbán jó, tőke rossz? Ezer szerencse, hogy Lenin elvtárs alaposan be van balzsamozva, fel nem kel a mauzóleumból, mert volna pár szava ezekhez a tézisekhez. Apropó, mauzóleum, Vörös Tér – és Oroszországról mi a becses véleménye?

„Május 26-án elmondhatjuk, hogy nem lesz béke Európában, ha Európa nyugati fele nem egyezik ki Oroszországgal. Hálát adhatunk a jó istennek, hogy az ambiciózus fegyverkezési programok, a szankciók, a provokációk mellett elkerüljük a háborút. De ez kevés! Arra kell ösztönöznünk az EU-t, hogy egyezzen meg Oroszországgal.

Minden mindennel összefügg! Akarnunk kell a változást! Meg kell győzni másokat is, hogy akarják a változást. Meg kell mutatnunk a változás útját!”

Azért ezt a kiegyezést mintha Oroszországnak is kéne akarnia, legalább egy kicsit – és az orosz menyasszony finoman szólva is húzódozni látszik, jobban mondva csak azzal lenne elégedett, ha ő viselne mindent a házban, nadrágtól kalapig, Európának beleszólása sem lehetne a tulajdon sorsába. Márpedig így nem lesz lagzi, annyit mondhatok.

„A Munkáspárt programja világos. Az Európai Parlamentben nem csodát akarunk csinálni, mert azt nem lehet. A magyar dolgozók hangját akarjuk felerősíteni, hogy a magyar munkáson, a magyar dolgozókon ne élősködhessenek büntetlenül Európa gazdagjai. A magyar nemzet önállóságát akarjuk védeni. Magyarul akarunk beszélni, gondolkodni, magyarul akarunk élni.

De nemet mondunk a tőkés Európa intézményeire! Bíráljuk az európai kapitalizmust! Bíráljuk, mert a mai Európa csak keveseknek jó. Európában viszont több van, sőt minden megvan ahhoz, hogy Európa a többségnek is jó legyen. A dolgozók, a népek demokratikus Európája ilyen lesz!”

És nemzetközivé, tessék mondani, mikor lesz? Mert azt, hogy nemzetivé mikor, már közölni méltóztatott: május 26-án. Különben meg, ha Európa maguk szerint csak keveseknek jó, ellenben sokaknak, így a dolgozó tömegeknek is rossz, akkor mi a Csapajev elvtárs fényesre glancolt bagariacsizmáját tetszenének keresni annak az elnyomó államalakulatnak a parlamentjében? Vagy önfeláldozóan, orrukat befogva a rothadó kapitalizmus bűze elől, kínok közepette felvéve a képviselői fizetést belülről tetszenek majd bomlasztani, a nemzeti magyar munkásosztály érdekeit szem előtt tartva? És mondják már meg, milyen az a nemzeti munkásosztály?

Összegezve: ez az írás, ami tekinthető akár a Munkáspárt programjának is az EP-választásokra, kissé szigorúbban tekintve pedig tekinthető egy elégtelen osztályzatú dolgozatnak a Marxista-Leninista Esti Egyetemen, kifejti, hogy a nemzeti értékek és a munkásosztály értékei azonosak, ezeket kell védeni, ellenben a tőke rossz, és a valódi nemzetállam szocialista, vagyis nemzeti szocializmust akar, és mereven kapitalizmus-ellenes.

Hát pont ilyesmiket mondtak a Der Stürmerben is: csak abban volt antiszemitizmus is, ebben nincs. Meg kell vallani: a Munkáspárt honlapján nincs, de a hozzájuk elvileg közel álló (bár a jó ég tudja, kik által finanszírozott) Bal-Rad bizony következetesen Youdapestnek írja Budapestet.

Igen, kiejtve Júdapest. Hogy van-e köze a magát baloldali radikálisnak valló oldalnak a Munkáspárthoz és viszont, azt nem tudom bebizonyítani, tehát nem is állítom, de az már messziről látszik, hogy piszok nagy baj van a balszélen.

Pedig hát magával a baloldalisággal semmi baj nem volna, kihagyhatatlan az európai politikából, meghatározó szellemi vonulata annak.

Csak ez nem baloldaliság.

Ahogy nézem, ma, Magyarországon semmi értelme megkérdezni, miből lesz a cserebogár, mert láthatóan bármiből lehet…

Még munkáspártból is.

És fából gyártjuk a vaskarikát.

Munkáspárti fordulatok – Déli kávé Szele Tamással

A mai kávé mellé igazi régiséget mutatok be, kérem, habár annyiszor felújították, újrafutózták, hogy maga Lenin elvtárs sem ismerne rá: és talán jobban is járnának egy esetleges feltámadás során Thürmer Gyula és elvtársai, ha Lenin nem ismerné fel őket, mert ha mégis így alakulna, furkósbottal kergetőzne velük a Vörös Téren.

Természetesen a Magyar Munkáspártról van szó

Kell velük foglalkozni, mert a maguk módján ők is a kormánnyal szemben álló erőnek határozzák meg magukat, az már más kérdés, milyen mértékű ez a szembenállás, amint az is, mekkora az az erő. Azért nem tartok egy rövidesen kitörő bolsevik forradalomtól, melynek ők lennének az élcsapata: sőt, tekintve aktuális ideológiájukat, a bolsevikektől leginkább nekik kéne tartaniuk.

Egy normális demokráciában igenis van helye a szocialista, szociáldemokrata, baloldali gondolatnak, sőt, kiemelt fontosságú helye van – csak éppen a Magyar Munkáspártnak (nem tévesztendő össze a Munkáspárt 2006-tal) ehhez az eszmerendszerhez nem sok köze van. Sőt, érdekesen kacérkodik a túloldallal – de mindent a maga idejében. Lássuk a kezdeteket.

A Magyar Munkáspárt az 1989. október 7-i MSZMP-kongresszuson jött létre, a kémiából ismert redukciós eljárás útján. Ugyanis a modern szociáldemokráciát választó reformszárny kivált, MSZP néven, ők ma is léteznek és egész jelentékeny szerepet visznek a politikai életben, míg akik maradtak, azok – akkor még – továbbra is MSZMP néven folytatták. Ámde az alappárt jogutódja az MSZP lett, ami komoly vitákat szült például a tagság vagy a pártvagyon kiszámítása szempontjából. No, de akkor is: volt egy, 1989-ben még elvben jelentékenynek számító munkáspárt. Az újjászerveződött MSZMP december 17-én, több ezer résztvevővel megtartotta első (számozása az eszmei jogfolytonosság okán XIV.) kongresszusát, melyet Marosán György nyitott meg. Ekkor alakították át a struktúrát is: a párt alapjául immár az alapszervezetek számítottak, megreformálták a megyei és az országos szintű irányítási szerveket.

A párt ekkor keletkezett önmeghatározása a következő:

„Az MSZMP marxista politikai párt, amely magáénak vallja a magyar nép haladó történelmi vívmányait, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom időtálló értékeit, a kommunista és a baloldali szociáldemokrata hagyományok folytatója. Része a nemzetközi munkásmozgalomnak, együttműködik a kommunista, baloldali szociáldemokrata és más haladó pártokkal. Képviseli a munkások, a szövetkezeti parasztság, a szellemi dolgozók, a saját munkájukból élő kistulajdonosok, a nyugdíjasok érdekeit. Tevékenységében tiszteletben tartja az Alkotmányt, a pártok működését szabályozó törvényt. Védi a dolgozóknak a szocializmus építésében elért eredményeit.”

Szép szavak – minden párt önmeghatározása és alapító nyilatkozata nagyon szép – de mennyit értek a rendszerváltó Magyarországon, ahol még nem lehetett befolyásolni a választások eredményét? Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a párt 3,68%-ot ért el, a bejutási küszöb azonban 4% volt, így nem került be a Parlamentbe. Elképzelhető, hogy a párt akkori és mostani, sőt, valószínűleg örökös elnöke, Thürmer Gyula népszerűségi indexe kevéssé volt összehasonlítható Mick Jaggerével, sőt, ez a helyzet azóta sem sokat javult. Viszont sokat romlott.

Tulajdonképpen kicsit zavarban van a krónikás, ugyanis ennek a politikai formációnak volt talán a legtöbb neve megalakulásától napjainkig: hívták őket eleinte MSZMP-nek, aztán Munkáspártnak, 2006-tól egy pártszakadás miatt Magyar Kommunista Munkáspártnak, 2013-tól egy törvénymódosítás miatt Magyar Munkáspárt a nevük, de aki azt hiszi, hogy a tartalom nem változott, az téved.

Baloldaliak és nemzetiek?

Valljuk meg, gyanús elemek bukkantak fel Thürmer elvtárs környékén 2006-ban, abban a zaklatott, lázongó évben (ennek is komoly szerepe lehetett a Munkáspárt 2006 kiválásában), már az év júliusában – tehát jóval a zavargások előtt – arról számolt be a Népszabadság, hogy

„Közös sajtótájékoztató, közös interjú a Vasárnapi Újság című rádióműsorban – közeledik egymáshoz a szélsőjobboldali Honfoglalás 2000 Egyesület és a szélsőbaloldali Magyar Kommunista Munkáspárt. A közös cél: a liberális Gyurcsány-kormány elmozdítása. A két szervezet már a 2004. december 5-i népszavazás előkészítésében is együttműködött, amikor az egészségügyben a privatizációt megakadályozni hivatott első kérdéshez a Fidesszel együtt, közösen gyűjtötték az aláírásokat.”

Ilyenformán a Magyar Munkáspárt bizony egyre gyakrabban mutatkozott a szélsőjobb szervezetekkel azonos demonstrációkon, sőt, kissé mintha túlzásba is vitték volna a közeledést, mára ugyanis – ha Thürmer Gyula ez év november 6-i, „Kik vagyunk és kik nem vagyunk?” című alapvetését nézzük – bizony alig látszik különbség a két extrémizmus között.

Idézzük kicsit, ha nem is teljességében, megéri:

„Baloldali és nemzeti! E szavak olvashatóak programunkban, és mindenütt elmondjuk, amikor bemutatjuk önmagunkat. Ezzel a párosítással azonban egyedül vagyunk. A konzervatív oldal nemzetinek tekinti magát, de nem baloldalinak. A liberálisok baloldalinak mondják magukat, de nem nemzetinek. Hogy lehetünk akkor mi baloldaliak és nemzetiek is?

(…)

Baloldali lett Orbán azáltal, hogy emeli minimálbért, bevezette a csokot és tárgyal a kínai kommunisták vezetőjével? Nyilvánvalóan nem. Még szavakban sem, bárhogyan is vádolják ezzel ellenfelei. Ő konzervatív és jobboldali, de okos, mert tudja: a népnek adni kell, hogy befogja a száját, ne lázongjon, vagy ahogyan szépen fogalmazzák, stabilitás legyen. Az más kérdés, hogy lassan ideje lenne a népnek átlátnia a szitán.

Ami pedig Kínát illeti, ha Kínában mindenki elmondhatja, hogy ma jobban élek, mint tegnap, és holnap jobban fogok élni, mint ma, akkor ne akarjuk megszabadítani a kínai népet a szocializmustól, hanem lessük el a titkukat! Vagy kereskedjünk! A biznisz végül is többet hoz a konyhára, mint a hittérítőség. És ezt Orbán tudja.

(…)

Nemzeti, de nem liberális? Igen! A liberálisok szerint a tőke minden jónak a forrása, és a Kánaán akkor jön el, ha a tőke mindenütt akadálytalanul fog uralkodni. A liberálisoknak ezért nem kell a nemzet. Nekik globalizmus kell, vagyis a tőke nemzetek fölötti uralma, majd a nemzetek teljes megsemmisítése, mondjuk, az európai egyesült államok formájában. A liberálisok lelkesednek az Európai Ügyészségért, mert ez egy újabb lépés az egységes tőkés EU felé. Imádják a CEU-t, mert ez is az azonosan gondolkodó európai középosztály felé vezet.

Mi viszont védjük a nemzetet, a nemzeti értékeket, a kultúrát, a nyelvet, a hagyományokat. Védjük, mert ezek értékek. És védjük azért is, mert bár nem mindenható gyógyszer a tőke globális uralma ellen, de lassítja a betegséget.”

Hát, izé, hogy is mondjam csak… messze esett ez a gondolatmenet a Tőkétől

Mástól nem kérném számon a nemzeti internacionalizmus fából vaskarikáját, de egy munkáspárt marxista elnökétől talán mégis – ráadásul Thürmer elvtárs ideológiailag egyáltalán nem képzetlen, hiszen a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanult, 1971 és 1976 között. Azt nem tudom, milyen tömegeket akarnak megcélozni ezzel a zavaros abszurddal, amit egyedül üdvözítőnek neveznek, de van egy olyan érzésem, hogy ez a megnyilvánulás nem is a tömegeknek szólt, hanem a mostani kormánypárt vezetősége felé tett, nagyon sokadik gesztus.

Az egész Magyar Munkáspártban leginkább a termék neve zavaró: nincs ennek a szervezetnek köze sem munkásokhoz, sem munkanélküliekhez. Most már a klasszikus értelemben vett baloldaliság egyetlen árnyalatához se nagyon. Ez már egy politikai áru, amit egy régebben ismert védjeggyel forgalmaznak, de mivel sem tartalmának, sem a minőségének nincs köze az eredetihez, egyre rosszabbul megy a bolt.

Az idei választásokon például kemény 0,27%-ot értek el, igaz viszont, hogy a választási támogatást az elsők között fizették vissza, az utolsó vasig.

Mi a Magyar Munkáspárt jövője?

Semmiképpen sem az, hogy valaha is a politikai hatalom közelébe kerüljön: az ideológiai bukfencek még a meggyőződéses baloldaliakat is eltántorítják attól, hogy rájuk szavazzanak, más meg aztán főleg nem fog. De akkor miért politizálnak egyáltalán?

Valamiért egészen biztosan megéri nekik, bár csak ők tudnák megmondani, miért.

De létezni fognak, viszonylag pontosan meg is lehet mondani, meddig.

Ameddig a mostani pártvezetés nyugalomba nem vonul.

Utána ugyanis már semmi értelme vagy haszna nem lesz fenntartani ezt a különös, sokszor átprofilírozott, gyökeresen átépített régiséget.

De legyen elég róluk mára ennyi.

Újabb populista kerül hatalomba?

0

A bűnözésellenes programmal kampányoló Jair Bolsonaro ellenfele a Munkáspárt jelöltje, Fernando Haddad lesz az elnökválasztás második fordulójában, október 28-án.

A jelöltek egyike sem tudott 50 százaléknál jobb eredményt elérni, ezért jön a második forduló. Bolsonarónak egyébként nem sok kellett volna ahhoz, hogy az első körben nyerjen: ő 46 százalékot ért el, míg Haddad 29-et. Pedig a közvéleménykutatók szoros versenyt jósoltak.

Jair Bolsonaro valaha igencsak jelentéktelennek számító pártja, a Szociálliberális Párt ígérkezik az új parlament legnagyobb erejének az elnökválasztás első fordulójával egyidejűleg tartott törvényhozási választások után. A politológusok földrengésszerű változásról beszélnek Brazília politikai életében.

Ebben nagy szerepe volt a Munkáspárt elleni, egyre növekvő dühnek: az eddigi kormánypártot hibáztatják a szavazók az elhúzódó recesszióért, az erőszakos bűncselekmények elszaporodásáért és a Dél-Amerika legnagyobb gazdaságát átszövő korrupcióért.

Brazília nagyon megosztott és törékeny most – véli a BBC tudósítója. Ő legalábbis ezt érezte, mikor a vasárnapi választáson szavazókkal beszélt. Sokan azt mondták neki, hogy a kevésbé rossz jelöltre adják a voksukat. Mert egyrészt soha többé nem engednék a hatalom közelébe a Munkáspártot, másrészt nem szívesen bíznák rá a fiatal demokráciát a szélsőjobb jelöltjére. Szerinte ideges a hangulat az országban és az is marad a következő három hétben, az újabb kampányidőszakban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK