Kezdőlap Címkék Thürmer Gyula

Címke: Thürmer Gyula

Nemzeti munkásmozgalom – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami békebeli kapucínert, óezüst kanállal, ódon cukorral és még ódonabb tejjel – ma régiségekről beszélgetünk. Ja, maguknál friss tej nincs is, csak muzeálisat tartanak. Mindig tudtam, miért szeretem ezt a helyet. Szóval, régi ismerős szólalt meg tegnap az Indexen az uniós választási kampány alkalmából: Thürmer Gyula, a munkásosztály sokat próbált harcosa.

Mindig öröm régi, meghitt ellenségről hallani: mi ketten Thürmer elvtárssal akkor kerültünk szembe egymással, amikor még 2013-ban némely különös írások kapcsán nyomozni kezdtem volt, és döbbenten tapasztaltam: de hiszen ez a Munkáspárt annyira nem baloldali, hogy szélsőjobboldali és Budaházyval szövetkezett! Közben voltak bizonyos névváltozásai is, 1989-től 1993-ig Magyar Szocialista Munkáspárt voltak, 1993-tól 2005-ig csak Munkáspárt, 2005-től 2013-ig Magyar Kommunista Munkáspárt, most egyszerűen Magyar Munkáspárt, de erősen nemzeti jelleggel, és senki se tévessze össze őket a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldallal, mert az egy nagyon másik cég. Akkoriban mérhetetlenül csodálkoztam, hogyan fér össze Thürmer Gyula osztályharcos mentalitása Budaházy pregnáns népnemzeti vonalával, de amint látom, kiállta az idő próbáját, valamint összenőtt, ami összetartozott, bár most nem a szélsőjobboldallal vannak összeborulásban, hanem – a kormánnyal.

De hol van már 2006, hol van az együttműködési szerződés a Honfoglalás 2000-rel, hol a Magyar Nemzeti Arcvonal? (Jobbára börtönben, és okkal: de most már nem számít az a valamikor, vészes barátkozás). Az akkori írásom még elérhető a Kapcsolat.hu-n, az azt követő rágalomhadjárat már sehol, arra már csak emlékszem. Úgy volt, hogy egy kollégám vitacikket írt a marihuána legalizálásáról, de évekkel korábban, a pártsajtó szorgos munkatársai meg nem sajnálták a fáradtságot, hogy átolvassák az akkori lap teljes archívumát, támadható felületet keresve – és minden lehetséges helyen kábítószeresnek nevezték a szerkesztőség összes tagját.

Rég volt, nem volt szép.

Jó, ez volt akkor. De mit mond most Thrümer Gyula, a világproletariátus nevében az Indexnek?

Elöljáróban szögezzük le: kicsit sem buta vagy tanulatlan emberről van szó, azt ő sem igazán hiszi, hogy a Munkáspárt listáján eljuthat Brüsszelbe, előbb kerül oda egy személyszállító repülőgép utaslistáján. De azt sem mondhatja, hogy „gyerekek, marháskodunk, mi sem gondoljuk komolyan”, mert akkor oda a párt, oda a dotáció.

„Mi semmiből sem csinálunk színházat, nyilván egészen fura lenne, ha 21-24 jelöltet állítanánk. Fölösleges. Ez egy jelkép, ahol van egy doktornő közöttünk, van egy fiatal vállalkozó, van egy középkorú vasutas és egy idősebb korú idegenforgalmi szakember. És van egy arca a pártnak, amit harminc éve ismernek az országban.” (Index)

Ennyit a választási sikerről, harcról: ha most lemennék a sarki kocsmába, a jelenlévő törzsvendégekből legalább ennyire ütőképes csapatot tudnék összeválogatni. Bár lehet, hogy jobbat. És hogy állunk a főbb politikai eszmékkel?

„Nézze, ugyanabban az országban élünk, ugyanabban az Európában, józanul gondolkodunk. Minden párt eldönti, hogy milyen irányt választ. Számunkra ezek nem újak, mi mindig azt mondtuk, hogy Magyarország Magyarország legyen, hogy az Európa Unió rossz irányba megy, ha a nemzetek feletti intézmények számát gyarapítja. Mi mindig a békepolitika hívei voltunk. Én értem, hogy választások előtt a liberális erők mindig előszeretettel igyekeznek összemosni bennünket másokkal, de ez nem több mint médiatrükk. A menekültügy elutasítása és az EU migrációs politikájának elutasítása nálunk már jóval azelőtt megfogalmazódott, hogy a kormány így döntött volna.” (Index)

Akkor az jó régen lehetett, mert a minap olvashattuk, hogy a kilencvenes években még Orbán tanította nemzeti politikára Berlusconit, ha az előtt már nemzeti volt Thürmer elvtárs, azért minimum pártfegyelmi járna. Grósz elvtárstól.

„A zászlót nem picibe kell odatenni a nagy kékhez, hanem vállalni kell a nemzeti lobogónkat. És ha nemzeti érdekről beszélünk, akkor én azt mondom, hogy igen, Paks 2-nek meg kell épülnie. Sőt, azt is mondom, hogy Trianont meg kell siratni, mert nagy klasszikusunk, Lenin is rablóbékének nevezte. Mi azt mondjuk, aki a nemzetnek jót tesz, az a baloldalnak is jót tesz, a kettő nincs ellentétben. Az MSZP, a DK semmibe veszi a baloldalt és a nemzeti érdekeket is.” (Index)

Munkásmozgalmi dalok sora ötlik eszembe, Thürmer elvtárs. De főleg az Internacionálé. Át kell írni, elvtársak: „És nemzetivé le-he-he-hesz holnap a világ”. Ámde mi a helyzet Észak-Koreával, ahol törzsvendég tetszik lenni?

„Észak-Korea egy létező valóság, amely az erejével tárgyalóasztalhoz kényszerítette az amerikai elnököt. Látni kell, hogy nagy ország, ami olyan helyen van, ahol stratégiai érdekek ütköznek, nem mindegy, hogy mi van ott. Koreával is úgy van, mint Magyarországgal nyugaton: rengeteg ember ír Magyarországról, lásd Sargentini-jelentés, aztán kiderül, olyan emberek írták, akik soha nem voltak Magyarországon. Észak-Koreáról is mindenki beszél, csak rajtam kívül senki nem ment el. El kell menni, meg kell nézni! Azt gondolom, hogy ott elindult egy nagyon komoly gazdasági fejlődés, társadalmi demokratizálódás, az ország nyit minden irányba. Az pedig nem róhatja fel senki, hogy a saját függetlenségét védi.” (Index)

Érdekes érvelés. Tehát, aki nem járt Phenjanban, ne beszéljen Phenjanról – ez esetben azt is kérném, hogy aki nem ismeri Sargentinit személyesen, ne beszéljen Sargentiniről.

Különben, ha én el akarnék menni Észak-Koreába tudósítani, vagy nem engednének be, vagy, ha igazán jó tudósítást küldenék, nem engednének ki.

Ily módon mindenképpen Thürmer Gyula maradna Magyarország egyetlen autentikus Észak-Korea-szakértője, én eddig azt hittem, Csoma Mózes az, de ő Délre is jár, sőt, leginkább oda, mivel Szöulban végzett, szóval mégis Thürmer ért ehhez a kicsiny, ám borzalmas országhoz is a legjobban mifelénk.

Meg úgy általában mindenhez. Ő már Moszkvában végig jó tanuló volt, nem csoda, hogy mindenhez is ért. Például a keleti nyitáshoz.

„A keleti politika helyes, és üdvözlöm, hogy a Fidesz nem engedett az elmúlt években rá nehezedő nyomásnak. Itt iszonyú nyomásnak voltak kitéve, hogy ne építsék meg a Belgrád–Budapest-vasutat, hogy ne orosz, hanem amerikai technológiával építsük meg Paks 2-t, de kitartottak emellett. Abban már nem támogatjuk, hogy amerikai fegyvert vegyünk, meg hogy itt le-föl futkározzanak amerikai katonák.” (Index)

Csak az oroszok. Thürmer elvtárs, ötre várom a Baross téren, keleti nyitás ügyében, ugyanis a Keleti most zárva van, renoválják. Nyissa ki nekem, ha ennyire ért hozzá.

Vannak még külpolitikai ötletei?

Vannak.

„Most az unió ilyen bomladozó állapotban van, tehát vigyázni kellene, hogy nehogy ránk omoljanak a falak. Ne másszunk bele olyanba, ami akadályozhatja mozgásterünket, ezért mondjuk, hogy ne legyen közös hadsereg, közös ügyészség, ezek nem kellenek, mindenki saját maga döntsön ezekről a területekről. Nézzünk körbe emellett, hogy mi van még a világban. Ebből a szempontból nagyon helyes, hogy a kormány megnézi a lehetséges piacokat. Lehet ez az eurázsiai szövetség, ami ma még nem jelent alternatívát az Európai Unióval szemben, de ki tudja, hogy holnap mi lesz.” (Index)

Omladozik, persze, ha bontani tetszenek. Az eurázsiai gondolat igen szép, Putyin kedvence, egyéb sem hiányzik nekünk.

De összefoglalva: ezt becsülöm Thürmer Gyulában, ezt a kérlelhetetlen, megalkuvást nem ismerő proletár őszinteséget, amivel kimondja, hogy történjék bármi, szakadjon le akár az Ég is, de ő – egyetért a kormánnyal.

Éspedig bármely magyar kormánnyal.

Na jó: csak szocialista és egyéb baloldali ne legyen.

Bár van az a pénz, amitől azokkal is egyetértene.

Ne bántsuk Thürmer Gyulát, ő történelmileg alakult így.

Vagy ilyenné.

De az állása nyugdíjas.

Bár, ha így alakulnak a dolgok: utódja már nem lesz.

Thürmer vagy Stürmer? – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, így a kávé mellett bevallhatom: más esetben szégyellném ezt a címet. Senki nevével nem viccelünk, és ez olyan alapszabály, ami alól ritkán akad kivétel – például most. Ugyanis Thürmer Gyula olyan programcikket rittyentett volt a Munkáspárt honlapjára, hogy arra még a Der Stürmer valamikori főszerkesztője, Julius Streicher is büszke volna.

Igen, jól tetszett olvasni: az 1923 és 1945 között létezett német nemzetiszocialista hetilaphoz mértem az írást. Merthogy az neki a mércéje. Köztudott, hogy Thürmer Munkáspártja (mely kicsit sem azonos a Vajnai Attila-féle „Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal” nevű formációval) bizony már jó tizenkét éve rossz társaságba keveredett, konkrétan a Budaházyéba, és úgy látszik, azóta egészen sajátosan értelmezik a baloldaliság, valamint a szocializmus fogalmát. Olyan nemzetien, keltsen bármennyire is viszolyogtató emlékeket a közönségben a „nemzeti szocializmus” szókapcsolat.

De térjünk a tárgyra, a múltat adjuk át a Párttörténeti Intézetnek, ott majd Kövér elvtárs megkutatja… illetve, elnézést, Kövér elvtárs most más munkakörben dolgozik, majd csak akad más, megbízható elvtárs erre a kényes feladatra. Miről beszél most Thürmer Gyula?

Az EP-választásokról. Hát lássuk, mit mond.

„Május 26-a után új világ köszönt ránk. A bevándorláselleneseknek kell többségbe kerülniük, s akkor nem kell félteni a nemzeti szuverenitást és a kereszténység is biztonságban lesz – sugallja a miniszterelnök. Még azt is tanácsolja, hogy felejtsük el, hogy ki jobboldali, ki baloldali. A választóvonal nem ez. Akarsz migránsokat vagy nem akarsz! Ez itt a kérdés!

A parlamenti ellenzék szerint a bevándorlók beengedése érdem, sőt dicsőség, európai virtus, s aki nemet mond rá, az nem európai, nem demokrata, nem modern, és az ilyeneket irtani kell. Szeretjük Európát, de főleg a hatalmat szeretnénk, úgyhogy le az Orbán-rendszerrel!

De mit mondjunk mi, a Munkáspárt? Ellenezzük a bevándorlást? Igen! A Munkáspárt már akkor ellenezte, amikor ez még nem vált a kormánypropaganda fő irányává. És nem azért ellenezte, mert a kormány is így gondolta, hanem mert szilárd meggyőződésünk, hogy a migráció abban a formában, ahogyan ez ma megjelenik, kárt okoz a munkásosztálynak, a dolgozó tömegeknek és a nemzeteknek egyaránt.”

Tessék, Thürmer elvtárs? És a nemzetköziséggel mi lesz?

Nyugalom, afelől is gondoskodva volt.

„Véleményünket nem csak mondogattuk, de igyekeztünk a nemzetközi munkásmozgalom más pártjait is meggyőzni.”

Eddig a koreai elvtársakat sikerült, a kubaiakat még nem. Kár, hogy egyik állam sem Európában fekszik. A kínai elvtársakkal meg sem próbálkozunk, ők elhajlók. Meg nagyon kiröhögnének.

„A mai bevándorlók nem azért jönnek, hogy megdöntsék a pénz uralmát. A kapitalizmus előnyeit akarják élvezni.”

Ön viszont elutasítja ezeket az előnyöket, egy romos pincében él a valamikori Ózdi Kohászati Művek félig lebontott géptermének alagsorában, hosszú, ősz szakállával takarózik télvíz idején és az erdőben szedett, vadon termő empíriokriticizmussal táplálkozik. Vagy rosszul tudom?

„Tehát, tisztelt választók, ha Önök nem akarják, hogy a bevándorlás megváltoztassa világunkat, nyugodtan szavazzanak a Munkáspártra is. Mi ellene vagyunk. Nyugodt szívvel válasszák a Munkáspártot azok is, akik az európai kultúra, a kereszténység értékeit féltik.”

Ez gyönyörű két mondat. Van olyan szép, mint annak idején az „Élmunkás téri templom” elnevezés volt. Remélem, a Munkáspárt időben megkapja a választások előtt az egyházi áldást is, mert kell a Fennvaló segítsége a korteshadjáratban, ahogy az már Lenin elvtárs is megmondta.

Áldás nélkül tapodtat sem, proletárok!

„Nem kell fideszesnek lenni ahhoz sem, hogy valaki szeresse a hazát, a nemzetet. A nemzeti lobogót többre becsüljük az EU zászlajánál. A nemzeti zászlók színesek, mögöttük évszázadok történelme áll. Az EU zászlajában minden kék, a csillagok is mind sárgák, unalmasak és egyhangúak, mint amilyen a liberálisok európai egyesült államokja lenne.”

Minő esztétikai szempontok, elvtársaim! De vigyázzunk azzal a kijelentéssel, hogy a túlnyomórészt egyszínű zászló csúnya és unalmas. Emlékszem például egy másikra, ami szinte kizárólag vörös volt, eltekintve egy sarlótól és egy kalapácstól rajta. Talán ön is emlékszik.

„Vállaljuk a baloldaliságot? Igen! Baloldali az, aki azt mondja: rossz ez a rendszer! Nem Orbán, mert ő maga nem rendszer. A tőke, a pénz uralma a rossz. Orbán Viktor a tőkés Magyarország harminc évének egyik meghatározó személyisége, de nem maga a rendszer.”

Mit tetszik vállalni? Mert ez sok minden, csak nem baloldaliság. Orbán jó, tőke rossz? Ezer szerencse, hogy Lenin elvtárs alaposan be van balzsamozva, fel nem kel a mauzóleumból, mert volna pár szava ezekhez a tézisekhez. Apropó, mauzóleum, Vörös Tér – és Oroszországról mi a becses véleménye?

„Május 26-án elmondhatjuk, hogy nem lesz béke Európában, ha Európa nyugati fele nem egyezik ki Oroszországgal. Hálát adhatunk a jó istennek, hogy az ambiciózus fegyverkezési programok, a szankciók, a provokációk mellett elkerüljük a háborút. De ez kevés! Arra kell ösztönöznünk az EU-t, hogy egyezzen meg Oroszországgal.

Minden mindennel összefügg! Akarnunk kell a változást! Meg kell győzni másokat is, hogy akarják a változást. Meg kell mutatnunk a változás útját!”

Azért ezt a kiegyezést mintha Oroszországnak is kéne akarnia, legalább egy kicsit – és az orosz menyasszony finoman szólva is húzódozni látszik, jobban mondva csak azzal lenne elégedett, ha ő viselne mindent a házban, nadrágtól kalapig, Európának beleszólása sem lehetne a tulajdon sorsába. Márpedig így nem lesz lagzi, annyit mondhatok.

„A Munkáspárt programja világos. Az Európai Parlamentben nem csodát akarunk csinálni, mert azt nem lehet. A magyar dolgozók hangját akarjuk felerősíteni, hogy a magyar munkáson, a magyar dolgozókon ne élősködhessenek büntetlenül Európa gazdagjai. A magyar nemzet önállóságát akarjuk védeni. Magyarul akarunk beszélni, gondolkodni, magyarul akarunk élni.

De nemet mondunk a tőkés Európa intézményeire! Bíráljuk az európai kapitalizmust! Bíráljuk, mert a mai Európa csak keveseknek jó. Európában viszont több van, sőt minden megvan ahhoz, hogy Európa a többségnek is jó legyen. A dolgozók, a népek demokratikus Európája ilyen lesz!”

És nemzetközivé, tessék mondani, mikor lesz? Mert azt, hogy nemzetivé mikor, már közölni méltóztatott: május 26-án. Különben meg, ha Európa maguk szerint csak keveseknek jó, ellenben sokaknak, így a dolgozó tömegeknek is rossz, akkor mi a Csapajev elvtárs fényesre glancolt bagariacsizmáját tetszenének keresni annak az elnyomó államalakulatnak a parlamentjében? Vagy önfeláldozóan, orrukat befogva a rothadó kapitalizmus bűze elől, kínok közepette felvéve a képviselői fizetést belülről tetszenek majd bomlasztani, a nemzeti magyar munkásosztály érdekeit szem előtt tartva? És mondják már meg, milyen az a nemzeti munkásosztály?

Összegezve: ez az írás, ami tekinthető akár a Munkáspárt programjának is az EP-választásokra, kissé szigorúbban tekintve pedig tekinthető egy elégtelen osztályzatú dolgozatnak a Marxista-Leninista Esti Egyetemen, kifejti, hogy a nemzeti értékek és a munkásosztály értékei azonosak, ezeket kell védeni, ellenben a tőke rossz, és a valódi nemzetállam szocialista, vagyis nemzeti szocializmust akar, és mereven kapitalizmus-ellenes.

Hát pont ilyesmiket mondtak a Der Stürmerben is: csak abban volt antiszemitizmus is, ebben nincs. Meg kell vallani: a Munkáspárt honlapján nincs, de a hozzájuk elvileg közel álló (bár a jó ég tudja, kik által finanszírozott) Bal-Rad bizony következetesen Youdapestnek írja Budapestet.

Igen, kiejtve Júdapest. Hogy van-e köze a magát baloldali radikálisnak valló oldalnak a Munkáspárthoz és viszont, azt nem tudom bebizonyítani, tehát nem is állítom, de az már messziről látszik, hogy piszok nagy baj van a balszélen.

Pedig hát magával a baloldalisággal semmi baj nem volna, kihagyhatatlan az európai politikából, meghatározó szellemi vonulata annak.

Csak ez nem baloldaliság.

Ahogy nézem, ma, Magyarországon semmi értelme megkérdezni, miből lesz a cserebogár, mert láthatóan bármiből lehet…

Még munkáspártból is.

És fából gyártjuk a vaskarikát.

Munkáspárti fordulatok – Déli kávé Szele Tamással

A mai kávé mellé igazi régiséget mutatok be, kérem, habár annyiszor felújították, újrafutózták, hogy maga Lenin elvtárs sem ismerne rá: és talán jobban is járnának egy esetleges feltámadás során Thürmer Gyula és elvtársai, ha Lenin nem ismerné fel őket, mert ha mégis így alakulna, furkósbottal kergetőzne velük a Vörös Téren.

Természetesen a Magyar Munkáspártról van szó

Kell velük foglalkozni, mert a maguk módján ők is a kormánnyal szemben álló erőnek határozzák meg magukat, az már más kérdés, milyen mértékű ez a szembenállás, amint az is, mekkora az az erő. Azért nem tartok egy rövidesen kitörő bolsevik forradalomtól, melynek ők lennének az élcsapata: sőt, tekintve aktuális ideológiájukat, a bolsevikektől leginkább nekik kéne tartaniuk.

Egy normális demokráciában igenis van helye a szocialista, szociáldemokrata, baloldali gondolatnak, sőt, kiemelt fontosságú helye van – csak éppen a Magyar Munkáspártnak (nem tévesztendő össze a Munkáspárt 2006-tal) ehhez az eszmerendszerhez nem sok köze van. Sőt, érdekesen kacérkodik a túloldallal – de mindent a maga idejében. Lássuk a kezdeteket.

A Magyar Munkáspárt az 1989. október 7-i MSZMP-kongresszuson jött létre, a kémiából ismert redukciós eljárás útján. Ugyanis a modern szociáldemokráciát választó reformszárny kivált, MSZP néven, ők ma is léteznek és egész jelentékeny szerepet visznek a politikai életben, míg akik maradtak, azok – akkor még – továbbra is MSZMP néven folytatták. Ámde az alappárt jogutódja az MSZP lett, ami komoly vitákat szült például a tagság vagy a pártvagyon kiszámítása szempontjából. No, de akkor is: volt egy, 1989-ben még elvben jelentékenynek számító munkáspárt. Az újjászerveződött MSZMP december 17-én, több ezer résztvevővel megtartotta első (számozása az eszmei jogfolytonosság okán XIV.) kongresszusát, melyet Marosán György nyitott meg. Ekkor alakították át a struktúrát is: a párt alapjául immár az alapszervezetek számítottak, megreformálták a megyei és az országos szintű irányítási szerveket.

A párt ekkor keletkezett önmeghatározása a következő:

„Az MSZMP marxista politikai párt, amely magáénak vallja a magyar nép haladó történelmi vívmányait, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom időtálló értékeit, a kommunista és a baloldali szociáldemokrata hagyományok folytatója. Része a nemzetközi munkásmozgalomnak, együttműködik a kommunista, baloldali szociáldemokrata és más haladó pártokkal. Képviseli a munkások, a szövetkezeti parasztság, a szellemi dolgozók, a saját munkájukból élő kistulajdonosok, a nyugdíjasok érdekeit. Tevékenységében tiszteletben tartja az Alkotmányt, a pártok működését szabályozó törvényt. Védi a dolgozóknak a szocializmus építésében elért eredményeit.”

Szép szavak – minden párt önmeghatározása és alapító nyilatkozata nagyon szép – de mennyit értek a rendszerváltó Magyarországon, ahol még nem lehetett befolyásolni a választások eredményét? Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a párt 3,68%-ot ért el, a bejutási küszöb azonban 4% volt, így nem került be a Parlamentbe. Elképzelhető, hogy a párt akkori és mostani, sőt, valószínűleg örökös elnöke, Thürmer Gyula népszerűségi indexe kevéssé volt összehasonlítható Mick Jaggerével, sőt, ez a helyzet azóta sem sokat javult. Viszont sokat romlott.

Tulajdonképpen kicsit zavarban van a krónikás, ugyanis ennek a politikai formációnak volt talán a legtöbb neve megalakulásától napjainkig: hívták őket eleinte MSZMP-nek, aztán Munkáspártnak, 2006-tól egy pártszakadás miatt Magyar Kommunista Munkáspártnak, 2013-tól egy törvénymódosítás miatt Magyar Munkáspárt a nevük, de aki azt hiszi, hogy a tartalom nem változott, az téved.

Baloldaliak és nemzetiek?

Valljuk meg, gyanús elemek bukkantak fel Thürmer elvtárs környékén 2006-ban, abban a zaklatott, lázongó évben (ennek is komoly szerepe lehetett a Munkáspárt 2006 kiválásában), már az év júliusában – tehát jóval a zavargások előtt – arról számolt be a Népszabadság, hogy

„Közös sajtótájékoztató, közös interjú a Vasárnapi Újság című rádióműsorban – közeledik egymáshoz a szélsőjobboldali Honfoglalás 2000 Egyesület és a szélsőbaloldali Magyar Kommunista Munkáspárt. A közös cél: a liberális Gyurcsány-kormány elmozdítása. A két szervezet már a 2004. december 5-i népszavazás előkészítésében is együttműködött, amikor az egészségügyben a privatizációt megakadályozni hivatott első kérdéshez a Fidesszel együtt, közösen gyűjtötték az aláírásokat.”

Ilyenformán a Magyar Munkáspárt bizony egyre gyakrabban mutatkozott a szélsőjobb szervezetekkel azonos demonstrációkon, sőt, kissé mintha túlzásba is vitték volna a közeledést, mára ugyanis – ha Thürmer Gyula ez év november 6-i, „Kik vagyunk és kik nem vagyunk?” című alapvetését nézzük – bizony alig látszik különbség a két extrémizmus között.

Idézzük kicsit, ha nem is teljességében, megéri:

„Baloldali és nemzeti! E szavak olvashatóak programunkban, és mindenütt elmondjuk, amikor bemutatjuk önmagunkat. Ezzel a párosítással azonban egyedül vagyunk. A konzervatív oldal nemzetinek tekinti magát, de nem baloldalinak. A liberálisok baloldalinak mondják magukat, de nem nemzetinek. Hogy lehetünk akkor mi baloldaliak és nemzetiek is?

(…)

Baloldali lett Orbán azáltal, hogy emeli minimálbért, bevezette a csokot és tárgyal a kínai kommunisták vezetőjével? Nyilvánvalóan nem. Még szavakban sem, bárhogyan is vádolják ezzel ellenfelei. Ő konzervatív és jobboldali, de okos, mert tudja: a népnek adni kell, hogy befogja a száját, ne lázongjon, vagy ahogyan szépen fogalmazzák, stabilitás legyen. Az más kérdés, hogy lassan ideje lenne a népnek átlátnia a szitán.

Ami pedig Kínát illeti, ha Kínában mindenki elmondhatja, hogy ma jobban élek, mint tegnap, és holnap jobban fogok élni, mint ma, akkor ne akarjuk megszabadítani a kínai népet a szocializmustól, hanem lessük el a titkukat! Vagy kereskedjünk! A biznisz végül is többet hoz a konyhára, mint a hittérítőség. És ezt Orbán tudja.

(…)

Nemzeti, de nem liberális? Igen! A liberálisok szerint a tőke minden jónak a forrása, és a Kánaán akkor jön el, ha a tőke mindenütt akadálytalanul fog uralkodni. A liberálisoknak ezért nem kell a nemzet. Nekik globalizmus kell, vagyis a tőke nemzetek fölötti uralma, majd a nemzetek teljes megsemmisítése, mondjuk, az európai egyesült államok formájában. A liberálisok lelkesednek az Európai Ügyészségért, mert ez egy újabb lépés az egységes tőkés EU felé. Imádják a CEU-t, mert ez is az azonosan gondolkodó európai középosztály felé vezet.

Mi viszont védjük a nemzetet, a nemzeti értékeket, a kultúrát, a nyelvet, a hagyományokat. Védjük, mert ezek értékek. És védjük azért is, mert bár nem mindenható gyógyszer a tőke globális uralma ellen, de lassítja a betegséget.”

Hát, izé, hogy is mondjam csak… messze esett ez a gondolatmenet a Tőkétől

Mástól nem kérném számon a nemzeti internacionalizmus fából vaskarikáját, de egy munkáspárt marxista elnökétől talán mégis – ráadásul Thürmer elvtárs ideológiailag egyáltalán nem képzetlen, hiszen a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén tanult, 1971 és 1976 között. Azt nem tudom, milyen tömegeket akarnak megcélozni ezzel a zavaros abszurddal, amit egyedül üdvözítőnek neveznek, de van egy olyan érzésem, hogy ez a megnyilvánulás nem is a tömegeknek szólt, hanem a mostani kormánypárt vezetősége felé tett, nagyon sokadik gesztus.

Az egész Magyar Munkáspártban leginkább a termék neve zavaró: nincs ennek a szervezetnek köze sem munkásokhoz, sem munkanélküliekhez. Most már a klasszikus értelemben vett baloldaliság egyetlen árnyalatához se nagyon. Ez már egy politikai áru, amit egy régebben ismert védjeggyel forgalmaznak, de mivel sem tartalmának, sem a minőségének nincs köze az eredetihez, egyre rosszabbul megy a bolt.

Az idei választásokon például kemény 0,27%-ot értek el, igaz viszont, hogy a választási támogatást az elsők között fizették vissza, az utolsó vasig.

Mi a Magyar Munkáspárt jövője?

Semmiképpen sem az, hogy valaha is a politikai hatalom közelébe kerüljön: az ideológiai bukfencek még a meggyőződéses baloldaliakat is eltántorítják attól, hogy rájuk szavazzanak, más meg aztán főleg nem fog. De akkor miért politizálnak egyáltalán?

Valamiért egészen biztosan megéri nekik, bár csak ők tudnák megmondani, miért.

De létezni fognak, viszonylag pontosan meg is lehet mondani, meddig.

Ameddig a mostani pártvezetés nyugalomba nem vonul.

Utána ugyanis már semmi értelme vagy haszna nem lesz fenntartani ezt a különös, sokszor átprofilírozott, gyökeresen átépített régiséget.

De legyen elég róluk mára ennyi.

Thürmer: semmi értelme ennek az interjúnak…!

Migránsellenes Európát szeretne, bírálja a hazánkat euró milliárdokkal támogató Európai Uniót, de a Fidesz szlogenek emlegetése ellenére sem tekinti magát a Fidesz emberének Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke az ellenzéket, s nem a kormányt bírálja. Thürmer 29 éve vezeti pártját, amelynek támogatottsága mára teljesen elhanyagolható, mindössze 15 ezer szavazója van. Lemondását mégsem tartaná indokoltnak. 

 

Thürmer elvtárs lecsapta a telefont. Pedig még javában az interjú elején jártunk, alig estünk túl a bemelegítő kérdéseken.

Ne aggódjon a nyájas olvasó, nem a függetlenségére büszke honlapunk riportere, hanem a Munkáspárt sajtósa nevezte elvtársnak az elnököt, amikor a nyilatkozatot kértük. Aztán persze gyorsan javított, az ígérte, hogy „összeköt” bennünket Thürmer elnök úrral. Leginkább azért voltunk kíváncsiak az elnök elvtárs – jobban mondva elnök úr véleményére – mert így a választás után megnyilvánulásaiban, de előtte a kampányban is a Fidesz által gyártott kampányszlogeneket hallotta tőle vissza a nagyérdemű.

Itt van mindjárt a Munkáspárt legfőbb követeléseinek egyike, a „migránsmentes” Európa, amiről a közelmúltbeli majálison híveinek vastapsa kíséretében beszélt Thürmer Gyula. Ezt hallva talán még Szűrös elvtárs is lehidalt volna a gyönyörűségtől, mert hisz az egykori kommunista vezető jó ideje már nem a baloldalt, hanem a nemzet regnáló kormányát félti az európai nyomástól. Említhetnénk persze Pozsgay elvtársat is – aki halála előtt – azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktortól még az illiberális állam ígéretét is el tudja fogadni. Úgy tűnik, hogy az egykori diktatúra figurái a kádári helyett az orbáni uralom szolgálatába vágynak. A kültelki kocsmában – ahol ugye ritka a polkorrekt – azt mondják erre, hogy „úgy tűnik, az elvtársaknak szükségük van egy fix seggre, amit fényesre nyalhatnak.” De hagyjuk ezt, legalább mi ne legyünk tiszteletlenek.

Inkább haladjunk tovább a történet elmesélésében, mert különben soha nem fogunk eljutni oda, hogy Thürmer elvtárs – miután válaszolt jó néhány izgalmas kérdésünkre – a lényeges momentumok tisztázása helyett lecsapta a telefont. Ott jártunk, hogy Thürmer elvtárs, aki „migráns-mentes” hazát szeretne, arról is beszélt a majálison, hogy a Fidesz győzelme azért megnyugtató, mert Magyarországon legalább stabilitás van. Az ellenzék győzelme viszont „káoszba vinné az országot”- összegezte gondolatait Thürmer Gyula, aki ma is a szocializmus építésén fáradozik. De úgy tűnik, elvetette az internacionalista összefogást, helyette a Fidesz kottájából a nemzeti önrendelkezés fontosságáról dalol.

Aki azt hiszi, hogy a Fidesz hívők hálásak Thürmer elvtársnak az elhangzott beszédért, esetleg a Munkáspárt hívei bővülnek folyamatosan, akkor előre kell bocsájtani, hogy tévednek. A szélsőbalos alakulatra 1990-ben még több százezren adták a voksukat, megszerezték a szavazatok 3.68 százalékát, és ezt a szocialista kormány bukása után, ’98-ban még növelni is tudták. Viszont pártjának mára mindössze 15 ezer szavazója maradt, s ezzel a 0.27 százalékos eredményt értek el.  De Thürmer Gyulát nem zavarja a választási bukás, ő már a vörös csillag használatát sem forszírozta. Helyette a nemzeti lobogót lengetné, s megindítaná a tőke elleni harcot is, de ez utóbbit elég hiteltelenül magyarázta. Úgyhogy hagyjuk ezeket a részleteket a munkásmozgalom történetére, ahová való.

A gyorsabb haladás érdekében sietve jelzem, hogy végül kaptunk időpontot Thürmer Gyulától, reggel nyolc órakor kezdtük el az interjút, első kérdésünket – amit vastagon szedtünk – szinte a baráti érdeklődés jegyében tettük fel:

Thürmer úr, miért volt fontos, hogy elsők között gratuláljon Orbán Viktor győzelméhez? Örömében?

Túlzás, hogy elsők között gratuláltam. A választás éjszakáján arról beszéltem, hogy a magyar társadalom többsége a stabilitás és a biztonságos fejlődés mellett tette le a voksát. Mi így értékeltük a Fidesz választási győzelmét. A migránsmentes Európával a Munkáspárt is egyetért.

Ez úgy hangzik, mintha a Fidesz és a Munkáspárt szövetségesek lennének, önök nem az ellenzékkel szolidárisak?

Ha ez így lenne, akkor a parlamenti pártok – köztük a Fidesz és a teljes ellenzék – nem vett volna el tőlünk 300 millió forintot, és nem zártak volna ki bennünket minden létező médiából.

Viszont ellenzéki pártként csak ismételgetik a Fidesz szlogenjeit, a baloldalt viszont leszólják. Ez lenne az ellenzékiség?

Ez nem igaz, a Fidesz ismételgeti a mi programjainkat, évek óta szorgalmazzuk a minimálbér emelésének tervét. Mivel a Fidesz nagyobb párt, és hatalmon is van, ezt meg is valósította. Mi mindig azt mondtuk, hogy államosítani kell a gazdaságban, ezt is megcsinálta a Fidesz.  Mindig világi oktatást szerettünk volna, amit a hatalom biztosít is.

Viszont az egyházi iskolák sokkal több pénzt kapnak, mint az államiak, ezt is a Munkáspárt programjából olvasták ki?

Nem, de ezzel nem is értünk egyet.

De ezt a választási kampányba szóvá sem tették. Nem kellett volna?

Olvassa el a nyilatkozatainkat.

Erre vonatkozó megszólalást nem láttam. Volt?

Igen.

Érdekes, még a honlapjukon sem láttam.

Olvassa figyelmesen.

Annak híre viszont mindenhová eljutott, hogy vállvetve migránsoznak Orbán Viktorral.

Ha ellenkezőjét mondanánk, akkor „alájátszanánk” a liberális ellenzéknek, vagy a szocialistáknak. De ezt nem akarjuk, mert azzal nem értünk egyet. A Munkáspárt a saját útját járja, ez nem a Fidesz, de nem is a szocialista-liberális ellenzék útja.

Kétségtelen, de ön inkább az ellenzéket szapulja, mintha őket akarná megbuktatni, holott az ön pártja elvileg inkább a kormány ellenzéke. De ön a korrupcióról szót sem ejtett, miközben némely ellenzéki szereplő tolvajbandának minősíti a kormányt.

Nekünk semmi közünk nincs az ellenzéki pártokhoz.

De a bírált gyenge ellenzéknek ön is szereplője, nem gondolja?

Az idei majálison mégsem a csúcsokat döngető szegénységről, vagy a kilakoltatás megkezdéséről beszélt, mint egy rendes ellenzéki párt vezetője. Nem szégyelli magát, hogy nem a kiszolgáltatottak mellé állt?

Szerintem lapozzunk, kérdezzen mást. Ugyanazokat kérdezi más-más megközelítésből. Ha ezt így folytatja, akkor nincs értelme ennek az interjúnak.

Nem haragudjon, először hoztam szóba, hogy az országban van négymillió szegény, ehelyett a Munkáspárt elnöke migránsmentes Európáról beszélt a majálison. Ezt korrektnek érzi?

Olvassa el a Munkáspárt anyagait, menjen fel a holnapunkra.

facebook

Ne haragudjon, a május elsején megtartott beszédében meg sem említette a hazai szegénységet… a sajtóban is ez tükröződik, hogy az ön nyilatkozataiból a Fidesz húz politikai hasznot.

Van még egyéb kérdése?

Ön lényegében a rendszerváltás óta vezeti a Munkáspártot, azóta folyamatosan fogy a választójuk. Kezdetben 3 százalék feletti támogatójuk volt, ma pedig 0, 2 százalék. Ilyen kudarc után nem kéne levonni a tanulságot?

Ön téved, nem a rendszerváltáskor lettem elnök. Javaslom, készüljön fel az interjúra, s ha ezt megteszi, akkor nem tesz fel csacsi kérdéseket.

Na, itt csapta le Thürmer úr a telefont!

Azaz a Munkáspárt elnöke befejezettnek látta a beszélgetést, elköszönt, majd letette a telefonkagylót.

Az kétségtelen, hogy az interneten fellelhető adatok szerint Thürmer úr valóban már 1989-től vezeti a Munkáspártot, még kimondani is sok, hogy már 29 éve áll a szervezet élén. Kormányok jöttek, pártok megszűntek, Thürmer úr maradt a helyén. Talán mégsem teljesen csacsi kérdés, hogy miután már csak 15 ezer szavazója maradt – négy éve még sokkal több volt – nem kellene a párt vezérkarának mégis levonni a tanulságot?

Ugyancsak az interneten olvasható, hogy a Munkáspárt hajdan, amikor még százezres szavazótábora volt, harcos pártként szerepet vállalt a taxisblokád támogatásában. Persze azok más idők voltak, más kormány, más ellenzék. Akkor még kamupártok sem léteztek, ma viszont már jócskán akadnak olyan pártocskák, amelyeket az ellenzék gyengítésére használja a kormány.

Ma viszont már akad olyan pártvezető, aki a Fidesz kezére játszik. De ez egy másik történet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK