Miért szakadtak meg a titkos béketárgyalások Ukrajnáról?

0
1032
twitter.com

Kína eddig is megpróbált közvetíteni Oroszország és Ukrajna között, és hamarosan új békejavaslattal áll elő – jelentette ki Kína első számú diplomatája Münchenben a biztonságpolitikai konferencián.

Vang Ji államtanácsos, aki korábban külügyminiszter azelőtt pedig Kína washingtoni nagykövete volt, elmondta, hogy folytak titkos tárgyalások a béke érdekében Ukrajnáról, de ezek nem vezettek eredményre, mert “egyes nagyhatalmak nem akarják igazán a békét. ”Vang Ji nem mondta ki, de egyértelműen az Egyesült Államokra célzott amikor arról beszélt, hogy “ léteznek különböző érdekek az államok között, de ezeket nem nyomás gyakorlással és rágalmazási kampányokkal kell érvényre juttatni.”

Vang Ji közölte, hogy Ukrajna és Tajvan között semmiképp sem lehet párhuzamot vonni, ahogy az USA gyakran teszi. Az első számú kínai diplomata arra célzott, hogy az Egyesült Államok elismerte az egy Kína elvet, amely azt jelenti, hogy Tajvan Kína része. Ukrajna viszont szuverén állam.

“Visszatért a hidegháborús mentalitás. Bár a Covid pandémiát megfékeztük, de a világ nem vált biztonságosabbá. Nincs bizalom a nagyhatalmak között. Egyre mélyül a szakadék közöttük. Új fenyegetések érik az emberiséget: élelmiszer és energia biztonság, klímaváltozás, mesterséges intelligencia” – hangsúlyozta Vang Ji Münchenben.

Blinken: nem egyforma Oroszország és Ukrajna helyzete

Az amerikai diplomácia vezetője Münchenben így fogalmazta meg a különbséget:

”Ha Oroszország véget vet a katonai műveleteknek és kivonul Ukrajnából, akkor vége a háborúnak. Ha Ukrajna feladja a harcot, akkor vége Ukrajnának!”

Az amerikai diplomácia vezetője azzal vádolta meg Kínát, hogy katonai támogatást készül nyújtani Oroszországnak.

“Az idő nem Putyinnak dolgozik” – jelentette ki Kamala Harris USA alelnök Münchenben a biztonságpolitikai konferencián.

“Kijev ellenáll, Oroszország meggyengült, a transzatlanti szövetség erősebb mint valaha, és ami a legfontosabb: az ukránok harci szelleme töretlen.”

– mondta az alelnökasszony.

Mit akar az USA: megvédeni Ukrajnát vagy megbuktatni Putyin elnököt és felbomlasztani Oroszországot? Soros György üzenete a biztonságpolitikai konferenciának egyértelműen azt célozta, hogy Putyint meg kell buktatni, és Oroszországot fel kell osztani. Soros kiváló kapcsolatot ápol Blinken külügyminiszter családjával. A külügyminiszter édesapja egykor Budapesten volt az USA nagykövete, és jelentős mértékben támogatta a CEU-t, amely Soros György kedvenc projektje Közép Európában. Orbán Viktor elérte, hogy a CEU nagyrészt átköltözzön Bécsbe.

Zelenszkij: fel kell gyorsítani a fegyver szállítást

Ukrajna elnöke a biztonságpolitikai konferenciához intézett üzenetében arra kérte a NATO államokat, hogy gyorsabban teljesítsék ígéreteiket a fegyverszállításra, mert csak így tudnak szembeszállni az oroszokkal.

Lloyd Austin amerikai hadügyminiszter az USA ramsteini támaszpontján kijelentette, hogy felgyorsítják a fegyver szállításokat és a katonák kiképzését.

“Hosszú távra elköteleztük magunkat Ukrajna mellett”

– hangsúlyozta az Egyesült Államok hadügyminisztere.

Blinken külügyminiszter terve az, hogy katonai szövetséget hoz létre Lengyelország és Ukrajna között. Ily módon nem kellene Ukrajnát felvenni a NATO-ba, de így is létrejöhetne egy olyan erős lengyel-ukrán hadsereg, amely képes ellenállni az orosz fenyegetésnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .