Menekültválság 2015

0
1692

Ezt a célt az euró-övezethez való csatlakozás jelentette. A nyugati „önvédő” mechanizmus akkor vált jól láthatóvá, mikor az új tagok (a volt szoc. országok) 2004-es tömeges csatlakozását 1995-ben megelőzte a (gazdag, de) semleges országok (Svédország, Ausztria, Finnország) felvétele. A szabadság európai szellemét kívánta erősíteni az állampolgárok szabad mozgását biztosító Schengen-i egyezmény is. Igaz, ez a mozgásszabadság közel sem biztosított olyan lehetőséget, mint az az államszövetségekre jellemző. Az EU-n belül csak három hónapig lehet egy másik tagországban tartózkodni, anélkül, hogy a (nem szociális juttatásokon alapuló) megélhetést, munkavállalást és betegbiztosítást igazolni kelljen. Sőt, az új tagállamokból érkezők hét évig (2011) egyáltalán nem kaphattak munkavállalási engedélyt. A szociálisan fejlett Németországban például a szakszervezetek bizalmát élvező szociáldemokraták ezzel a moratóriummal próbálták védeni a hazai munkahelyeket. A gazdaság közben virult, mivel a túltermelés miatt eladhatatlan áruknak Kelet-Európa, az egykori szoc. országok, 100 milliós lakossága jó felvevő piacnak bizonyult. Megemlíthetnénk még a tőke Nyugatról Keletre tartó szabad áramlását, amit sokan a „haza kiárusításának” neveztek, neveznek. Pedig, ebben ludas a magyar közgondolkodás is, hiszen az „adás-vétel”-hez két fél kell. Sajnos, az eladók meglehetősen szűklátókörű, saját, egyéni érdekeiket szem előtt tartók voltak. Például egy gyár, üzem eladásakor nem kötötték ki, az ott dolgozók (100 %-os) átvételét, és nem kértek garanciát további foglalkoztatásuk időtartamára. ’56 szelleme szertefoszlott, hiszen a munkástanácsok megalakulása akkoriban épp az állami tulajdont kívánta felváltani és megakadályozni a gyárosok („kapitalisták”) visszatérését. A jól működő mezőgazdasági nagyüzemek (tsz) felszámolása helyett úgyszintén a (kapitalista) részvénytársaságokká átalakítását kellett volna szorgalmazni. Közben az EU-n belül egyre jobban láthatóvá vált, hogy Kelet-Európa nemcsak felvevő piac, de Nyugat-Európa beszállítója lett, különösen az alacsony bérek (és életszínvonal) miatt.

A 2009-es gazdasági világválság ugyancsak nem egyformán érintette az EU-t, különösen Németországot kerülte el. A jól szervezett (és a korrupciót szigorúan ellenőrző) német gazdaságban pl. nem voltak lakáshitel bedőlések, a munkanélküliség sem emelkedett. Sőt, az euró-övezet válsága miatt ingatlanvásárlási láz tört ki. Az alacsony kamatláb, valamint az euró elértéktelenedése miatti félelmükben sokan az ingatlan vásárlásban látták megtakarításuk értékmegőrzését.
Ebből is látszik, hogy az EU nem egységes, a tagállamok maguk kezelik a problémájukat, nem pedig központilag. Ha komoly probléma (belső válság) lép fel, akkor mindig a két történelmi „örökellenség” Franciaország és Németország, ill. vezetői döntik el a számukra kedvező irányba. A jelenleg 28 tagállamot számláló Unió gyakorlatilag kezelhetetlenné vált. A szabályozás egyetlen hatásos fegyvere jelenleg a támogatások megvonása, vagy éppen (fejlesztésre való) átcsoportosítása. Minden más a tagállamok (helyi) kormányaira, hatóságaira van bízva, melyek a saját nemzeti (nacionalista?) érdekeik szerint járnak el. A volt szoc. országok egyenesen EU-ellenesek, Moszkvát látják Brüsszelben, miközben tisztában vannak azzal, hogy gazdaságuk az Unió nélkül életképtelen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .