Már a pápa is sorosbérenc az Orbán-hívők szerint

1
1370
Ferenc pápa

Néhány nagyon mélyen a keresztény-kurzus hívének számító fideszes kiakadt azon a híren, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra, az erdély búcsújáróhelyére látogat. A Fidesz egyik képviselőjének – a látogatásnak örvendő – Facebook bejegyzéséhez ömlöttek a kommentek, amelyek szerint Ferenc pápa sorosbérenc, sőt maga a Sátán, ezért a magyaroknak kerülniük kellene a látogatását.

A posztot aztán törölték, de a 444 még időben észrevette és képet is készített róla. Úgy vélem, hogy a fideszes hatalom utálja a pápát, amiért az nem a magyar kormánypropaganda mantráit ismételgeti, hanem rendszeresen kiáll a menekültek és az elesettek jogaiért. Vagyis egészen másképpen értelmezi a keresztény erkölcsöt, mint Orbán Viktor, Semjén Zsolt vagy az ő elvakult híveik. A kormány persze formálisan nem bírálja a pápát, annyira még nem őrült meg, hogy ne tudná, az rosszul venné ki magát. Ferenc pápa ócsárlását ezért inkább rábízta a lakájmédiára, amely aztán rendszeresen le is sorosbérencezte, komcsizta. Biztosra vehetjük, hogy a Sátánt és Sorost emlegető kommentelők is onnan tanulták ezt a minősítést.

Történelmi oka is van a pápa és az Orbán-hívők felfogása közötti különbségnek

A magyar “keresztény” kormány és rajongói, illetve a pápa szemlélete, felfogása közötti különbségnek azonban vannak történelmi okai is. Aki ismeri Latin-Amerika történelmét és társadalmát, az már szembesült azzal, hogy ott többnyire másképpen viselkednek az egyház emberei, mint Európában, főleg annak keleti felén. Márpedig Latin-Amerika súlya – már csak a népessége miatt is – megnőtt a katolikus egyházban, a mostani pápa is onnan, konkrétan Argentínából származik.

Európában az egyház az évszázadok során lényegében összenőtt az állammal, főleg a feudális korszakban, része lett a világi hatalomnak és ennek a következményei a mai napig érezhetők, például abban is, hogy a nagy egyházak számos képviselője Magyarországon is összejátszik a kormánypárttal. A polgárosodást felvezető felvilágosodás ugyan alapelvvé tette az állam és az egyház szétválasztását, de ez főleg a kelet-európai országokban nem valósult meg tökéletesen és az sem véletlen, hogy az Orbán-rendszer a felvilágosodást is kitagadta.

Latin-Amerika más

Latin-Amerikában viszont az egyházi vezetők jelentős része nem annyira a hatalomhoz, hanem a kereszténység eredeti tanításaihoz kötődik. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy ott később terjedt el és mélyen hívő hittérítők meg bevándorlók (!) terjesztették el. Annyira, hogy ott az egyház nem csak fontosnak tartja a szegények és a bajba jutottak támogatását, hanem gyakran szembehelyezkedett az állammal is, főleg a katonai diktatúrák idején. Például Brazíliában – az új elnök által egyébként agyon dicsért – katonai diktatúra még komcsinak is minősítette az egyik püspököt, pedig akkor még nem is létezett a fideszes sajtó…

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..