Kezdőlap Címkék Fideszesek

Címke: fideszesek

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 7.

Arról jutott eszembe, hogy az alkalmazottját kazánba zárással büntető és elégetéssel fenyegető Pócs János azzal hárította az újságírókat: „Böjtben nem nyilatkozom”. Igaz, akkor is böjt volt már, amikor még vidoran közölte a hőstettét megörökítő videóról: „Ez egy nagyon jó felvétel, egy vidám, ironikus felvétel”, de akkor még egyrészt nem fogta fel, mekkora botrány lesz az ügyből, másrészt lelkileg még nem élte bele magát eléggé a böjtbe. De mostanra, úgy látszik, sikerült neki, hála istennek.

Én ugyan eddig úgy tudtam, hogy a böjti tilalom az ételre vonatkozik, és nem a nyilatkozatra, de merek én vitatkozni egy fideszessel, akinek pártja közismerten a kereszténydemokrácia szinte egyetlen igazi megtestesítője Európában. A többiek a Néppártban mind elfajzottak, meg is lesz ennek a böjtje, illetve nem lesz, hanem van. Mármint böjt. Azért nem nyilatkozik Pócs. Eddig világos, remélem.

Szerencsére párttársai nem tartják a böjtöt ilyen szigorúan, (ejnye, ejnye), ezért ők nyilatkoztak, jobban mondva kínosan magyarázkodtak: „Nem szerencsés.” „Elég kínos.” „De mi lenne, ha egymást mindig lemondásra szólítanánk fel!” Én ugyan ezt a megpróbáltatást is jól viselném, de a kormánypártok nem így fogták fel a dolgot. A frakcióvezető végképp megfeledkezett a böjtről (na, kap is majd érte a hitbuzgó Pócstól!), és viszonylag hosszan mentegetőzött amiatt, hogy a videó „durva félreértésekre adhat okot”. Nem értem pontosan, mit lehet ezen félreérteni, persze lehet, hogy Pócs csak emberbaráti szeretetből zárta be azt a szerencsétlent a kazánba, és dobott be égő papírt mellé, mert azt hitte, fázik. Cigányokról is csak azért ordibált, mert éppen egy tervezett felvilágosító előadását gyakorolta a romák emberi jogairól. De hát félreértették, ilyen ez a csúnya világ. Persze ez a magyarázat csak akkor állja meg a helyét, ha akkor nem volt böjt. Böjtben ilyesmiről se lehet szó.

Hitéleti kérdésekben képviselő úr magatartása egyébként is mérvadó. Egy korábbi kampányban a karácsonyi szentmise végén – miután a miséző pappal bemondatta, hogy ajándékozás lesz – világító Szűz Máriával ellátott kulcstartót osztogatott a híveknek. A névjegyét csak azért tette rá, nehogy a naivabb választópolgárok azt higgyék: nem rá, hanem Szűz Máriára kell majd szavazni. Már ha világít. De ez nyilván rendben volt, szenteste lévén már majdnem befejeződött az ádventi böjt.

Amikor pedig vidám baráti társaságban egy „Ő VOLT A SOROS” feliratú leölt disznóval fotóztatta magát, messze volt még hamvazó szerda, tehát szó sem lehetett böjtről. Így mindjárt más. Azt sajnos nem tudom, a felesége böjtben vagy böjtön kívül nyert-e trafikot a mutyik idején, de mindegy is, mert a böjtben csak lakmározni és nyilatkozni nem lehet, azt nem mondta senki, hogy gazdagodni sem.

Tulajdonképpen már megszokhattuk, hogy az ünnepek közeledtével nagyjainkat bunkóság politikai kérdésekkel nyaggatni, ilyenkor hitükben mélyen megbántva sértődötten utasítják el a kérdezőket. Csak eddig nem magyarázták el, hogy ennek a böjt oka. Amikor a Nemzeti Bank elnökétől a kínos lakásügyeit tudakolták, csak azt ismételgette üdvözült arccal: „Békés ádventet! Boldog karácsonyt!” Hát persze, hiszen ádvent első vasárnapjától karácsonyig szintén böjt van. Sajnos a házszabály nem kellően érzékeny az ilyesmi iránt, különben böjt idején egyáltalán nem lehetne azonnali kérdéseket feltenni és interpellálni. A miniszterelnök így is irányt mutatott, amikor egy ellenzéki kérdésre mindösszesen egy „Boldog karácsonyt!” felkiáltással válaszolt, nagyon helyesen. Akár ki is átkoztathatta volna a böjtjében őt megzavaró képviselőt.

Jobb, ha mindenki számon tartja a böjti időszakokat. Van ugye húsvét előtt, negyven napig. Aztán karácsony előtt, egy bő hónapig. És vannak a vigília böjtök, minden nagyobb ünnep előtt. De ha pl. a kormány mormon hitre térne, ott minden hónap elején is böjtölnek. Kár, hogy a muszlim vallásnak hódolni most nem tűnhet számukra politikailag célszerűnek, pedig akkor ott volna az egész Ramadán, újabb egy hónapig meg lehetne úszni a nyilatkozatokat. Viszont semmi sem akadályozhatná meg őket, ha esetleg az Athosz hegyi szerzetesek szokása szerint minden hétfőn, szerdán és pénteken böjtölnének! Akkor ugye szó sem lehet kellemetlen kérdésekről. Már csak a keddet és csütörtököt kellene a parlamentben megúszni, de legfeljebb Kövér nem hívna össze ülést ezekre a napokra. Jobb, mint a titkosítások, azokat a bíróság felülbírálhatja, de ki merne információkért háborgatni egy magába mélyedő, böjtölő hívőt!

Egyébként lehet, hogy Pócs nem csak a szokásos böjtöt tartja, hanem valami komolyabb dologra készül. Emlékeztetnék, hogy Mózes negyven napi böjt után kapta meg a Tízparancsolatot. Lehet, hogy a politikai böjtöt tartók egy új Tízparancsolatban reménykednek. Igaz, ami igaz, a régiben vannak elavult pontok. Például a „Ne lopj!” fölött kifejezetten eljárt az idő.

Hasznos idióták, avagy a Fidesz demenciájáról pár szóban – II.

Megosztom véleményemet, melynek lényege, hogy nem tartom észszerűnek a fideszesek eltelt esztendőkben történt egyes megnyilvánulásait.

Ezeket a jelenségeket nevezem én demenciának. A demencia nem más, mint értelmi hanyatlás, elbutulás. A hasznos idiótákról pedig tudni való, hogy azok olyan emberek, akik tudatlanságból kifolyólag, önként, lelkesedésből is szolgálnak olyan érdekeket, melyekkel, ha ismernék azok valódi természetét, nem szimpatizálnának. A rend kedvéért kellett tisztázni a címben lévő két fogalmat, mert vannak akik dakota mondások és uborka görbületek korábbi hangoztatásával ágyazták meg szövegértelmezésüket a hasznos idióták tekintetében is, szokás szerint helytelenül.

Irgalmasság és szolidaritás

Nem az én problémám, mindenki törődjön a saját dolgával, élni és élni hagyni, mindenki egye meg amit főzött magának, stb, stb, mind mind annyira jellegzetes hungarikumok és mind mind a szolidaritás hiányát jelzik.

Ömlött a pénz a mostani kormányhoz számolatlanul Brüsszelből, de ők nyavalyogtak, ha valamit nekik is teljesíteni kellett volna, akkor nemzetállami szuverenitással takaróztak, ha az EU kért tőlük valamit menekültügyben. Az EU ügyészségről nem is beszélve.

Míg a Fidesz nagy ívben semmibe vette a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasságot a migráns témában és az Altus cég Olafnál történő feljelentésével volt elfoglalva, addig szolidaritása az EU-val periférikussá alacsonyult. Sőt, amikor mell-döngetve hisztériázta, hogy Görögországot kell megvédeni, ott kell a schengeni határokat őrizni elsősorban, akkor a Frontexbe, az EU határőrizeti szervébe nem átallott csak négy főt küldeni.

Cserbenhagyás

Orbán nem csak Európát hagyta cserben, de az itthoni magyarokat is. A pedagógusokat, akik sztrájkra készülődtek, az egészségügyben dolgozókat és a betegeket, a gazdákat, akik nem voltak képesek megfelelni a földdel kapcsolatos, csókosoknak kreált törvényeknek, a bróker cégek károsultjait, a bérből és fizetésből élő tömegeket, akik még a fizetésüket sem kapták meg időben. Nyugdíjról, családi pótlékról nem is beszélve. Mindenkit, aki nem tartozik a csókosok körébe, mindenkit, aki kimaradt az illiberális, jogtipró újraelosztásból, nem csak cserben hagyta, de az út szélén is!

Szijjártó a köztévében közvetítve futsalozott, ha nem is lépett volna pályára, akkor is kilógott volna a lóláb, hogy miért-e közvetítés, Habony meg Ibizában múlatta az időt, ő, akivel állítólag a kormánynak semmilyen hivatalos kapcsolata nem volt. És mi van a nem hivatalossal, ami oly sokszor többet is fialhat, mint tudjuk, a jó magyar szokások szerint. Egy dolog azért vigasztalhat bennünket, mégsem Orbán lett anno az év embere, nála még egy ló is több szavazatot kapott. A Time szerkesztői és olvasói közös szavazatai alapján dőlt el ki lett a nyertes.

A felcsúti már saját magát is cserbenhagyta, mint tudjuk. Volt ő már liberális tótum faktum a világban, most meg illiberális államot épít. A dolgok fejben dőlnek el és nála ott valami nem stimmel. És mégis, a Medián legfrissebb felmérése szerint fölényesen vezet az általa irányított pártszövetség. Ily sokan lennének a cserbenhagyót így, vagy úgy támogatók? Ilyen varázsa lenne a magyar lelkületben annak, hogy törődj a magad dolgával inkább, mint másokéval, mert az számodra kifizetődőbb? A Fidesz kiölte politikájából a szolidaritást. Csak látványtervezett, alibi intézkedésekkel képes ennek ellenkezőjét igazolni.

Persze a vagyonnyilatkozati rendszer képmutatóságát már a szakértők sem vitatják, így aztán kár annak kiterjesztésén, vagy változtatásán populista módon lovagolni. Egyébként is egy olyan országban, ahol egy belügyminiszter tulajdonában annyi szántóföld, rét és erdő lehet, mint nálunk, ott kár ilyesmiről beszélni, hiszen egyértelmű, hogy az illető nem földműves, nem is lesz az sosem, csak egyszerűen tőkefelhalmozó. A sort lehetne folytatni akár bankvezéreket említve is, akik hitelfelvételek görgetésével, megfejelve azokat vissza nem térítendő állami támogatásokkal váltak milliárdosokká. A hitelbírálatokon ők már kívül esnek. Hiteleket vesznek fel, melyeket újabb hitelekkel egyenlítenek ki, úgy, hogy jut is, meg marad is. A törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség idehaza pedig közismert, hogy milyen színvonalon dolgozik ezen a téren is.

Európa cserbenhagyó vezetője lett Orbán, az év embere helyett. A szeizmográfok olykor már társadalmi rengést jeleznek. A forint is vesztébe rohan. A gazdaság minden ellenkező híreszteléssel szemben vérszegény. A kormányközeli családtagok közbeszerzései mérvadó külhoni tényezőknek már megint szemet szúrtak. A hazai demokratikus ellenzék meg csak vegetál, radikális változtatásokat igényel, miközben ebbéli minden próbálkozása vérszegény. Navracsics még hallgat odakint, Pokorni pedig csöndben van még idebent. Csak idő kérdése, hogy mikor következik be a robbanás. A társadalmi természetesen, pártszövetségen belül és kívül egyaránt.

Epilógus

Ezt kapja ki most Orbán Viktor Mihály! Csak nem gondolja, hogy Manfred Webert is Soros küldte a nyakára, hogy rögvest teljesítse az alábbi feltételeket: az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke „azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát”. A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól. A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten. (Acta est fabula.)

Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik és aki másnak vermet ás maga esik bele! Orbán személyiségének nem valók a Wéberi feltételek teljesítése. Mert ha teljesíti azokat, akkor kapitulál és ő azt nem viseli el. Ha meg nem, akkor repülhet a Néppártból, és ő azt sem szeretné. Így is, úgy is, neki vége. A kérdés, hogy párttársai és szavazói mindezt hogy viselik el!

Az első rész itt olvasható >>>

Hasznos idióták, avagy a Fidesz demenciájáról pár szóban – I.

Megosztom véleményemet, melynek lényege, hogy nem tartom észszerűnek a fideszesek eltelt esztendőkben történt egyes megnyilvánulásait.

Ezeket a jelenségeket nevezem én demenciának. A demencia nem más, mint értelmi hanyatlás, elbutulás. A hasznos idiótákról pedig tudni való, hogy azok olyan emberek, akik tudatlanságból kifolyólag, önként, lelkesedésből is szolgálnak olyan érdekeket, melyekkel, ha ismernék azok valódi természetét, nem szimpatizálnának. A rend kedvéért kellett tisztázni a címben lévő két fogalmat!

Már évekkel ezelőtt

Nézzük csak a fentieket alátámasztó tüneteket már évekkel ezelőttről. Az utolsó pillanatban jelentették be a nyilvánvalót, Matolcsy lett a jegybank elnöke. Nos, a pénzpiaci felkészültség nélküli “jobbkéz” kinevezése ostobaság. A bejelentés időzítésének feltételezett oka is ezt bizonyítja. Mi más lehet, ha nem az, hogy a kinevezett nem felelt meg a jegybanki törvényben rögzített előírásoknak.

A baltás ügy pedig egy olyan tünetcsoport volt, amely jól érzékeltette az intellektuális működés és kognitív képességek romlását. Mert a körülöttünk lévő világ helyes, észszerű értékelése nem engedte volna meg, hogy hőssé segítsünk kiadatással egy brutális gyilkost. A megismerés és a gondolkodás kificamodottságát tükrözi mindaz, amit ebben a témában elkövettek a hatalom hazai képviselői, nem csupán kifelé, de befelé is, lásd Navracsics kezdeti hozzáállását a témában.

A Magyar Művészeti Akadémia semlegessége és sokoldalúsága is több mint vitatható volt. Sérült a pluralizmus követelménye, ha az alapító tagok kizárólag törvényben rögzített civil szervezet tagjai közül kerülhettek ki. A művészet tartalmi értékelésébe avatkozó állam, a kulturális közélet ilyetén befolyásolásával, az emlékezetes filozófusok megtámadásával együtt, nem mutatott mást, mint az ítélőképesség romlását.

Egyéb tünetek a kezdetekben

Voltak még egyéb demenciára utaló jelenségek is. A tünetegyüttesből válogathatunk az eddig felsoroltakon kívül is, bőségesen. A földpályázatok titkossága mellett, a csókosok kielégítése is jól példázta ezt. Felcsút polgármestere, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, a Mészáros és Mészáros Kft tulajdonosa, a Búzakalász 66 Kft ügyvezetője, a Mészáros Autójavító Kft tulajdonosa a megmondhatója, hogy mit is jelent valójában a csókosság. A téveszmék kialakulása, stabil rögződése jelezte a leépülést, még akkor is, ha az egyén számára az adott pillanatban mindez még kedvezőnek is tűnhetett.

A lelépő energiaügyi helyettes államtitkár szerint „a nagykereskedő a folyamatosan csökkentett lakossági gázárak és az emelkedő orosz importárak, valamint a zuhanó keresletre érzéketlen átvételi kötelezettsége miatt az utóbbi években egyre nagyobb, évi több tízmilliárdos veszteséget termelt a német tulajdonosnak. Mi ezt most több százmilliárd forintért átvesszük” – mondta az E.On gázcégeinek megvásárlásával kapcsolatban. Az észszerűség hiánya, a nemzeti legyen ez a cég is című, valóságtól elrugaszkodott kívánalma magában hordta a káros tüneteket.

Elég is mára bevezetésnek ennyi. Az alaptörvény módosításai, az ígéret dömping, a törvénykezési sorozatgyártás, a módosításokkal együtt és még számtalan konkrét példa igazolja a fentieken kívül a demenciát. Az országra nézve is káros egy magát néppártnak tartó, kormányzó szerveződés ilyetén állapota. Betegek. Nem segítene más, mint az elkülönítés! Nemsokára az is bekövetkezik, az EU Néppártjában éppúgy, mint idehaza az önkormányzati választásokon. És addigra a hasznos idióták helyes értelmezése is megtörténik!

Már a pápa is sorosbérenc az Orbán-hívők szerint

Néhány nagyon mélyen a keresztény-kurzus hívének számító fideszes kiakadt azon a híren, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra, az erdély búcsújáróhelyére látogat. A Fidesz egyik képviselőjének – a látogatásnak örvendő – Facebook bejegyzéséhez ömlöttek a kommentek, amelyek szerint Ferenc pápa sorosbérenc, sőt maga a Sátán, ezért a magyaroknak kerülniük kellene a látogatását.

A posztot aztán törölték, de a 444 még időben észrevette és képet is készített róla. Úgy vélem, hogy a fideszes hatalom utálja a pápát, amiért az nem a magyar kormánypropaganda mantráit ismételgeti, hanem rendszeresen kiáll a menekültek és az elesettek jogaiért. Vagyis egészen másképpen értelmezi a keresztény erkölcsöt, mint Orbán Viktor, Semjén Zsolt vagy az ő elvakult híveik. A kormány persze formálisan nem bírálja a pápát, annyira még nem őrült meg, hogy ne tudná, az rosszul venné ki magát. Ferenc pápa ócsárlását ezért inkább rábízta a lakájmédiára, amely aztán rendszeresen le is sorosbérencezte, komcsizta. Biztosra vehetjük, hogy a Sátánt és Sorost emlegető kommentelők is onnan tanulták ezt a minősítést.

Történelmi oka is van a pápa és az Orbán-hívők felfogása közötti különbségnek

A magyar „keresztény” kormány és rajongói, illetve a pápa szemlélete, felfogása közötti különbségnek azonban vannak történelmi okai is. Aki ismeri Latin-Amerika történelmét és társadalmát, az már szembesült azzal, hogy ott többnyire másképpen viselkednek az egyház emberei, mint Európában, főleg annak keleti felén. Márpedig Latin-Amerika súlya – már csak a népessége miatt is – megnőtt a katolikus egyházban, a mostani pápa is onnan, konkrétan Argentínából származik.

Európában az egyház az évszázadok során lényegében összenőtt az állammal, főleg a feudális korszakban, része lett a világi hatalomnak és ennek a következményei a mai napig érezhetők, például abban is, hogy a nagy egyházak számos képviselője Magyarországon is összejátszik a kormánypárttal. A polgárosodást felvezető felvilágosodás ugyan alapelvvé tette az állam és az egyház szétválasztását, de ez főleg a kelet-európai országokban nem valósult meg tökéletesen és az sem véletlen, hogy az Orbán-rendszer a felvilágosodást is kitagadta.

Latin-Amerika más

Latin-Amerikában viszont az egyházi vezetők jelentős része nem annyira a hatalomhoz, hanem a kereszténység eredeti tanításaihoz kötődik. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy ott később terjedt el és mélyen hívő hittérítők meg bevándorlók (!) terjesztették el. Annyira, hogy ott az egyház nem csak fontosnak tartja a szegények és a bajba jutottak támogatását, hanem gyakran szembehelyezkedett az állammal is, főleg a katonai diktatúrák idején. Például Brazíliában – az új elnök által egyébként agyon dicsért – katonai diktatúra még komcsinak is minősítette az egyik püspököt, pedig akkor még nem is létezett a fideszes sajtó…

A Google szerint a fideszesek birkák

0

Cikket írsz. mert ahhoz van kedved. Vagy azért, mert muszáj, ugyanis ez a dolgod. Vagy, mert csak.

Mindegy hogy miért. Megírod, jó lett. Milyen is lenne, hiszen te írtad, így aztán csakis jó lehet.

Fotót keresel hozzá, de sajátod nincs. Honnan is lenne.

Nem baj, mint tudjuk,

legjobb barátunk a Google.

Rá mindig számíthatsz, ő még sosem hagyott cserben.

Beírod a keresőbe, hogy fideszesek, majd rákattintasz a képekre.
Kijön egy csomó találat. Mások fotói. Mások készítették, mások fizettek érte. nem a te tulajdonod egyik sem.

Hezitálsz egy kicsit, ellopjad-e valamelyiket. Aztán rájössz, hogy te jogkövető polgár vagy. Ezt hoztad otthonról, és erre tanítanak téged választott vezetőink. Ők is mindig betartják a törvényt, soha nem vétenének ellene.

Legyél te is olyan, mint ők!

Úgy döntesz, hogy te nem fogsz lopni. Ezért a következőt teszed: rákattintasz az Eszközök feliratra, majd a Felhasználási jogok szövegnél kiválasztod a neked szimpatikus, Újrafelhasznáhtó feliratot.

A melllékelt képet adja ki a Google. Próbáld ki te is, és tartsd be mindig a törvényeket!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK