Lengyel kormányfő: Putyin megtámadhatja Ukrajnát

0
745
RemoNews

Mateusz Morawiecki miniszterelnök a fehérorosz határon kialakult helyzetről nyilatkozott a Bild Zeitungnak abból az alkalomból, hogy Varsó vendége Horst Seehofer német belügyminiszter.

Seehofer nem véletlenül most utazott Varsóba, teljesen érthetően érdeklődik a migránsválság iránt hiszen a lengyel-fehérorosz határon összegyűlt bevándorlók döntő többsége Németországba igyekszik.

Morawiecki miniszterelnök szerint a helyzet a határon most stabil, de továbbra is fenyegető.

Lukasenka elnök, aki beszélt Merkel kancellárral és Putyin elnökkel is, úgy nyilatkozott,Mohay hajlandó tárgyalni az Európai Unióval. Amely a maga részéről újabb szankciókkal sújtotta Fehéroroszországot. A lengyel vezetés – teljes joggal – azt feltételezi , hogy Lukasenka Putyin bábjaként cselekszik.

Morawiecki ezzel kapcsolatban azt a feltevést fogalmazta meg, hogy elképzelhető : a lengyel – fehérorosz határon kialakult hibrid háború csak figyelemelterelés. Putyin valójában Ukrajna ellen tervez katonai akciókat.

Az kétségtelen tény, hogy jelentős orosz erők gyülekeznek Ukrajna határán.

Washington nem nyugtalankodik

Lengyelország a NATO tagja, ezért elvben határainak védelme minden más szövetségesnek is fontos. Ukrajna szeretne belépni a NATO-ba, erről győzködte Biden elnököt a Fehér Házban Zelenszkij ukrán elnök. Biden elnök nemrég Moszkvába küldte a CIA igazgatóját , hogy tájékozódjon.

William Burns magával Putyinnal is eszmét cserélt noha ez az orosz protokolban nem szokásos.

Vajon miről beszélhettek, hogy Washington ilyen nyugodtan szemléli a lengyel-fehérorosz határ konfliktust és az ukrán helyzetet? Minden bizonnyal kijelölték azokat a határokat, melyeket egyik félnek sem ajánlatos átlépnie.

Moszkva szempontjából ez Ukrajna NATO tagsága. Lavrov külügyminiszter nemrég újra megerősítette: ez a vörös vonal átlépését jelentené.

Peszkov, Putyin szóvivője azt mondta: nem kizárt, hogy még az idén újabb amerikai-orosz csúcs lesz. Valószínűleg ez is virtuális mint a kínai elnök esetében, mert a Covid 19 vírus miatt Putyin nem kíván találkozni személyesen senkivel.

Az olaj fronton amerikai-orosz érdekazonosság van

Az USA éppúgy érdekelt az olaj árának emelésében mint Oroszország azóta amióta felfedezték a palaolaj kitermelésének lehetőségét. A baj az, hogy a palaolaj kitermelése drága. Most viszont egy hordó olaj ára elérte a 80 dollárt. Ilyen áron már a palaolaj is megéri vagyis az USA az OPEC-cel és Oroszországgal együtt húz hasznot az olajválságából.

A földgázzal hasonló a helyzet. Jelenleg az amerikai cseppfolyósított földgáz a király a világpiacon.

Más kérdés, hogy az amerikai fogyasztók ettől egyáltalán nem boldogok hiszen nekik is többe kerül a rezsi és a tankolás.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .