Kezdőlap Címkék Peszkov

Címke: Peszkov

Putyin, Prigozsin és a pusztai hadviselés – Az amerikai hírszerzés számított a Wagner-lázadásra

Puccskísérlet, amely kudarcba fulladt vagy hadicsel, amely nem jött be, mert az ellenfél átlátott a szitán? A pusztai hadviselés régi szabálya volt a csel: visszavonulást színlelni, majd egy ellentámadással végzetes csapást mérni a megzavarodott ellenségre – így harcoltak az ősmagyarok is.

A Wagner hadsereg “puccskísérlete” rövid időre meggyengítette a frontot, ahol 10 ukrán dandár várakozik a nagy áttörésre. Kettőt az orosz tüzérség már felmorzsolt. Ha a Wagner hadsereg által üresen hagyott frontszakaszokon az ukrán dandárok előrenyomultak volna, akkor az orosz tüzérség szétlőtte volna őket. Létszámuk éppúgy 40 ezer körül van mint a Wagner hadseregé, amely a frontról elvonulva elfoglalta Rosztovot és Voronyezst, majd Moszkva felé indult. Az ok a lázadásra? Július elsején a vezérkar átvette volna az irányítást a Wagner hadsereg fölött is mondván: nem lehet úgy háborúzni, hogy nincs egységes irányítás.

Putyin hazaárulónak nyilvánította Prigozsint, aki ezt követően tárgyalt Lukasenko belorusz elnökkel. Putyin udvari bohóca levonult a színről egy másik, belorusz bábfigura segítségével. A Wagner hadsereg azon tagjai akik hajlandók betagozódni a hadsereg kötelékébe és nem követtek el közvetlenül aktív szerepet a lázadásban, ők visszatérhetnek a frontra.

A válság elmúlásának jele, hogy Wagner harcosai vasárnap elhagyták a Moszkvától délre fekvő Voronyezs és Lipecki régiókat, a helyi hatóságok szerint a főváros elérésére tett kísérletük felhagyásának bizonyításaként.

Nem történt semmi. Peszkov, Putyin szóvivője közölte: az orosz elnök nem nyilatkozik. A színjáték látványosan megbukott – akár Putyin rendezte akár nem. Az ukrán elit dandárok nem mozdultak, továbbra is készülődnek a nagy offenzívára.

Az ukrán hírszerzés sokkal jobb mint az orosz

A Washington Post megírta, hogy az amerikai hírszerzés már hetek óta tudott a Wagner hadsereg tervezett akciójáról, és ezt az információt természetesen átadta az ukránoknak is.

Az viszont kizárható, hogy ha Nyugat felé már korábban kiszivárgott a puccs terve, akkor bármennyivel is hatékonyabb az Egyesült Államok, vagy akár Ukrajna titkosszolgálata, az orosz szolgálatoknak is tudniuk kellett a készülődésről. Esetleg az elképzelhető, hogy Putyin tudott róla, de időközben annyira megrendült  politikai befolyása, hogy a katonai vezérkar rákényszeríthette a cselekvésre.

Marina Miron, a londoni King’s College katonai szakértője elmondta a Deutsche Wellenek, hogy az ukrán hírszerzés maga is jóval hatékonyabban használja a mesterséges intelligenciát mint az orosz. Az eredmény?

Az ukránok előbb ismerik meg az orosz vezérkar döntéseit mint maguk az orosz katonák, akiknek a parancsot végre kell hajtaniuk!

Emiatt az ukrán vezérkar annak pontos ismeretében dönthet, hogy mit tervez az orosz vezérkar. Amely óriási tűzerőt összpontosított az ukrán frontra. Így sikerült két elit dandárt szétverniük, melyek megkezdték a nagy offenzívát, melyet az ukránok a NATO csúcstalálkozó elé időzítettek. Hiába.

Júliusban Litvániában rendezik meg a NATO csúcstalálkozót, melytől az ukránok azt remélték: meghívót kapnak az észak-atlanti szervezetbe annak ellenére, hogy a NATO alapszabálya szerint háborúban álló államot nem vehetnek fel. Stoltenberg főtitkár sietett lehűteni Ukrajna reményeit: nincs meghívás a NATO tagságra, legalábbis egyelőre nincsen, mert “néhány tagállam ezt ellenzi.” Nyilvánvalóan amerikai döntésről van szó: az USA nem akar nyílt konfliktust Oroszországgal, Franciaország, Németország vagy Magyarország és Törökország még kevésbé.

Az ukránok számára figyelmeztető jel volt, hogy Londonban a helyreállítási konferencián az USA csak 1,3 milliárd dollárt ajánlott föl míg az Európai Unió 50 milliárdot!

Biden választási kampányt folytat, és az amerikai közvélemény mind kevésbé támogatja az ukrajnai háború nagyvonalú finanszírozását. Ezért passzolta át Biden az Európai Uniónak Ukrajna támogatásának oroszlánrészét. Kérdés persze, hogy Ursula von der Leyen asszony honnan szerez 50 milliárd eurót Ukrajna támogatására, mert az uniós tagállamok lelkesedése meglehetősen visszafogott e tekintetben.

A Prigozsin puccs így a béke javára válhat: a 100 éves Kissinger azt jósolta, hogy kínai közvetítéssel az év végéig létrejöhet a tűzszünet Oroszország és Ukrajna között. Putyin látványosan meggyengült, Ukrajna nyugati támogatása erőteljesen mérséklődik, így mindkét fél lemondhat az irreális győzelemről, és elfogadhat valamiféle kompromisszumot.

Lengyel kormányfő: Putyin megtámadhatja Ukrajnát

Mateusz Morawiecki miniszterelnök a fehérorosz határon kialakult helyzetről nyilatkozott a Bild Zeitungnak abból az alkalomból, hogy Varsó vendége Horst Seehofer német belügyminiszter.

Seehofer nem véletlenül most utazott Varsóba, teljesen érthetően érdeklődik a migránsválság iránt hiszen a lengyel-fehérorosz határon összegyűlt bevándorlók döntő többsége Németországba igyekszik.

Morawiecki miniszterelnök szerint a helyzet a határon most stabil, de továbbra is fenyegető.

Lukasenka elnök, aki beszélt Merkel kancellárral és Putyin elnökkel is, úgy nyilatkozott,Mohay hajlandó tárgyalni az Európai Unióval. Amely a maga részéről újabb szankciókkal sújtotta Fehéroroszországot. A lengyel vezetés – teljes joggal – azt feltételezi , hogy Lukasenka Putyin bábjaként cselekszik.

Morawiecki ezzel kapcsolatban azt a feltevést fogalmazta meg, hogy elképzelhető : a lengyel – fehérorosz határon kialakult hibrid háború csak figyelemelterelés. Putyin valójában Ukrajna ellen tervez katonai akciókat.

Az kétségtelen tény, hogy jelentős orosz erők gyülekeznek Ukrajna határán.

Washington nem nyugtalankodik

Lengyelország a NATO tagja, ezért elvben határainak védelme minden más szövetségesnek is fontos. Ukrajna szeretne belépni a NATO-ba, erről győzködte Biden elnököt a Fehér Házban Zelenszkij ukrán elnök. Biden elnök nemrég Moszkvába küldte a CIA igazgatóját , hogy tájékozódjon.

William Burns magával Putyinnal is eszmét cserélt noha ez az orosz protokolban nem szokásos.

Vajon miről beszélhettek, hogy Washington ilyen nyugodtan szemléli a lengyel-fehérorosz határ konfliktust és az ukrán helyzetet? Minden bizonnyal kijelölték azokat a határokat, melyeket egyik félnek sem ajánlatos átlépnie.

Moszkva szempontjából ez Ukrajna NATO tagsága. Lavrov külügyminiszter nemrég újra megerősítette: ez a vörös vonal átlépését jelentené.

Peszkov, Putyin szóvivője azt mondta: nem kizárt, hogy még az idén újabb amerikai-orosz csúcs lesz. Valószínűleg ez is virtuális mint a kínai elnök esetében, mert a Covid 19 vírus miatt Putyin nem kíván találkozni személyesen senkivel.

Az olaj fronton amerikai-orosz érdekazonosság van

Az USA éppúgy érdekelt az olaj árának emelésében mint Oroszország azóta amióta felfedezték a palaolaj kitermelésének lehetőségét. A baj az, hogy a palaolaj kitermelése drága. Most viszont egy hordó olaj ára elérte a 80 dollárt. Ilyen áron már a palaolaj is megéri vagyis az USA az OPEC-cel és Oroszországgal együtt húz hasznot az olajválságából.

A földgázzal hasonló a helyzet. Jelenleg az amerikai cseppfolyósított földgáz a király a világpiacon.

Más kérdés, hogy az amerikai fogyasztók ettől egyáltalán nem boldogok hiszen nekik is többe kerül a rezsi és a tankolás.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK