Kissinger: Putyin aligha élné túl Ukrajna győzelmét

0
1052
Sven Simon

Az amerikai diplomácia 100 éves veteránja az ukrajnai háborúról és Blinken amerikai külügyminiszter hétvégi pekingi útjáról nyilatkozott a Bloomberg főszerkesztőjének.

“Putyin Dosztojevszkij figura, nem Hitler, ő tele van ki nem elégített aspirációkkal, de nem az absztrakt hatalom embere. Tudja használni ezt a hatalmat, de vissza is tud élni vele. Ezt látjuk most Ukrajnában. Vlagyimir Putyin mindíg el akarta kerülni, hogy szülővárosa, Szentpétervár vagy Moszkva könnyen elérhető legyen a NATO számára , és olykor szinte irracionálisan reagált erre”- mondta Kissinger, aki találkozott a kilencvenes években Putyinnal már akkor is amikor még csak alpolgármester volt Szentpéterváron.

“Leningrádban, ahogy akkor Szentpétervárt nevezték, a lakosság csaknem fele éhenhalt a második világháború idején, köztük Putyin rokonai is, és ez nyomot hagyott rajta bár ő már a háború után született.

Szerintem Oroszországnak el kellene fogadnia, hogy Európával szerződés garantálja a biztonságot. Hiszek abban, hogy ez a háború elvezet odáig, eléri ezt az eredményt”

– mondta Henry Kissinger.

Túlélhetné Putyin Ukrajna győzelmét? “Nem valószínű” – válaszolta Kissinger, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy Putyin elnök most is felvenné a telefont, ha ő keresné, sőt fel is ajánlotta közvetítő szerepét – természetesen nem tárgyaló partnerként hanem tanácsadóként.

“Jobb lenne elkerülni Oroszország túlságosan nagy meggyengülését és szétesését, mert ez új problémákhoz vezetne.”

A veterán diplomata szerint az amerikai diplomáciának elő kellene segítenie a békét: ”az USA és szövetségesei helyesen cselekedtek amikor ellenálltak Oroszország agressziójának Ukrajnával szemben, most már egyre fontosabb hogy a konfliktusban résztvevő felek mérlegeljék: hogy akarják azt diplomáciai eszközökkel lezárni.

Európa stabilabbá válhat, ha Oroszország elfogadja, hogy nem tudja meghódítani. Valamilyen formában Oroszországnak Európa részének kell maradnia” – hangsúlyozta Kissinger, aki korábban kiemelte a kínai békeközvetítés jelentőségét mondván ily módon még ebben az évben megkezdődhetnének a tűzszüneti tárgyalások Oroszország és Ukrajna között.

“Ha ugyanis a katonai gondolkodás válik uralkodóvá a geopolitikai kapcsolatokban , akkor fennáll egy globális háború veszélye.”

Lehetséges a katonai konfliktus az Egyesült Államok és Kína között

“Az események jelenlegi menete katonai konfliktushoz vezethet, de azt gondolom, hogy meg lehet változtatni az események menetét” – hangsúlyozta a 100 éves Kissinger, aki 1972-ben megszervezte az USA és Kína kibékülését. Tony Blinken külügyminiszter a legmagasabb rangú amerikai vezető, aki Kínába látogat azóta, hogy a demokrata kormányzat 2021-ben elsőszámú stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát.

William Burns, a CIA igazgatója májusban titokban Pekingben járt, és ezt követően Biden elnök Hirosimában, a G7 csúcsértekezleten kijelentette: “Megkezdődhet az olvadás az Egyesült Államok és Kína kapcsolatában.“ Újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy lesz találkozó Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de azt még nem tudja, hogy mikor.

Washingtonban külügyi tisztviselők most elmondták a sajtónak, hogy nem várnak áttörést Tony Blinken amerikai külügyminiszter pekingi látogatásától, de a párbeszéd folytatását kívánják jelezni nemcsak Kínának, de a világnak is.

“Az Egyesült Államok és Kína a szakadék szélén áll, és együtt kell visszalépniük hiszen egy nukleáris háborúnak nem lennének győztesei” – hangsúlyozta Kissinger, aki hozzátette:

“A legnagyobb fenyegetés az Egyesült Államoknak Kína, de ez megfordítva is igaz: Kínának is az USA a legnagyobb fenyegetés.”

A veterán diplomata hosszú Bloomberg interjújában azt is elmondta, hogy már régóta párbeszédet javasolt a Biden adminisztrációnak Kínával, de “az egyelőre még nem kezdte ezt meg.”

“Az Egyesült Államoknak mindenképp el kell kerülnie azt, hogy elszigetelődjön a világban. A Biden adminisztráció megpróbál tenni ez ellen, de túlságosan is tart attól, hogy emiatt bírálat éri“ – hangoztatta Henry Kissinger, akinek az a véleménye, hogy mindkét nagy párt  az USA-ban túlságosan is a hazai közvéleményre koncentrál és nem a világra, amely gyorsan változik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .