Kisiklott a Trump-vonat

0
1364
A győztes: Doud Jones, demokrata szenátor

Az, hogy a demokrata jelölt győzött Alabamában, a Ku Klux Klan őshazájában, az amerikai idegenellenesség hagyományőrző szövetségi államában a trumpizmus megtorpanását jelenti. Ha már Alabamában sem, akkor a fehér felsőbbrendűség ugyan hol tarolhatna?

A tények, amelyekről a Független Hírügynökség is beszámolt: a demokrata Doug Jones nyert a Trump által támogatott republikánus Roy Moore-ral szemben, akit többen szexuális zaklatással vádoltak.

Azért kellett szenátort választani, mert a korábban megválasztott Jeff Sessionsből igazságügy-miniszter lett.

Ezt is tudni kell: az eredmény több ok miatt is fontos, egyrészt mert ezzel minimálisra csökkent a szenátusban a republikánus többség, 51:49 a képviselők aránya. Másrészt, Alabama igazi republikánus fellegvár,

Trump nagy fölénnyel, 28 százalékponttal győzött itt tavaly, demokrata szenátort pedig 1992 óta nem választottak.

Olyan két jelölt között kellett választani, akik közül a demokrata például annak idején két Ku Klux Klan tagot is elítélt, akik részt vettek a hírhedt az 1963-as birminghami baptista templom elleni bombatámadásban, négy fekete kislány halálát okozva. És a másik, aki még

manapság is meghatottan, könnyes szemekkel idézi fel a rabszolgatartó Dél kedves emlékképeit

és aki az amerikai őslakosokat nemes egyszerűséggel vörösöknek, az ázsiai származásúakat meg természetesen sárgáknak nevezi. Arról nem is beszélve, hogy több nő is azzal vádolja: szexuálisan zaklatta őket még amikor kiskorúak voltak.

Roy Moore egy olyan szélsőséges politika megtestesítője, amelyről Trump megjelenéséig azt lehetett vélni: csak rossz emlék.

Még a republikánus vezetőség is kilépett mögüle, de nem így az amerikai elnök, aki mindvégig mellette kampányolt. Az egész stratégia mögött pedig nem más állt mint Steve Bannon, az amerikai szélsőjobb fő ideológusa, akinek, habár kikerült a Fehér Házból, a hatása Donald Trumpra nem lebecsülendő. Ez vallott most kudarcot. Mint ahogy kudarcot vallottak a trumpista jelöltek korábban Virginiában és New Jerseyben is. Így sorozatban már vésztjóslóan hathatnak a republikánusokra, akiket most már csak a 2018-as képviselőházi és szenátusi részválasztások érdekelhetnek. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor jövőre demokrata többség lehet mindkét házban. És akkor még nehezebb lesz Trumpnak falakat építeni.

Minden esetre az alabamai győzelem jelentősen növeli a demokraták esélyeit.

A republikánusok, akik ideológiailag nem állnak távol az amerikai elnöktől, most arra kényszerülnek, hogy mindinkább elhatárolódjanak Donald Trumptól, akinek nemcsak a viselkedése és a zavarba ejtő döntései okoznak katasztrófát a pártnak, hanem most már úgy tűnik, hogy még a legbiztosabbnak vélt helyeken sem tudnak győzni a Trump-klónok.

Mert hol másutt, ha nem Alabamában?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .