Súlyos republikánus vereséget hozott az alabamai választás

0
766

A demokrata Doug Jones nyert a Trump által támogatott republikánus Roy Moore-ral szemben, akit többen szexuális zaklatással vádoltak. 25 éve nem nyert demokrata Alabamában.

Az államban azért kellett szenátort választani, mert a korábban megválasztott Jeff Sessionsből igazságügy-miniszter lett. A republikánusoknál a Trumphoz hasonló karakterű Roy Moore nyerte az előválasztást, de közben

több nő vádolta meg azzal, hogy 14-17 éves korukban szexuálisan zaklatta őket.

Moore akkor a 30-as éveiben járt.

A botrány miatt a republikánus vezetés vissza akarta léptetni, de aztán Donald Trump kiállt mellette, és masszívan kampányolt is Moore megválasztásáért.

Hiába, a választást ugyanis Doug Jones nyerte. Ő azt mondta:

„Nemcsak Alabama államban, de az egész országnak megmutattuk az utat, hogy képesek vagyunk összefogni.”

Moore nem ismerte el vereségét, Trump viszont a Twitteren gratulált a győztesnek.

Az eredmény több ok miatt is fontos: egyrészt ezzel minimálisra csökkent a szenátusban a republikánus többség, 51:49 a képviselők aránya. Másrészt

Alabama igazi republikánus fellegvár,

Trump nagy fölénnyel, 28 százalékponttal győzött itt tavaly, demokrata szenátort pedig 1992 óta nem választottak. Sőt, ahogy a CNN megjegyzi, az akkori győztes Richard Shelby két évvel később átállt a republikánusokhoz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .