Kiderült: valódi neonácik Orbán flamand barátai

0
2585
Fotó: YouTube

Tusnádfürdőn fotózkodott Orbán Viktor egy flamand ifjúsági szervezet, a Schild & Vrienden képviselőivel. A szervezet belső fórumai rasszista, antiszemita, nőgyűlölő, a nácikat dicsőítő megjegyzésekkel vannak tele. Vizsgálat indult az ügyben.

A VRT flamand közszolgálati tévé szerezte meg a Schild & Vrienden (Pajzs és Barátok) tagjainak internetes üzeneteit. Ezek között többek között olyanok voltak, amelyekben a feketéket állatokhoz hasonlították, zárt csoportokban pedig szexista, antiszemita, horogkeresztes képeket is megosztottak egymással. Az egyiken például egy kupac hamu és egy lapát látható, a szöveg pedig ennyi: „Így kell felszedni zsidó csajokat”. (A műsort először a 444.hu vette észre, majd az MTI is írt róla.)

A műsor szerint az eredetileg a Genti Egyetemen megalakult mozgalomban

fajok háborújáról beszélnek és arról, hogy készen kell állni akár erőszakkal is megállítani a bevándorlás jelentette fenyegetést.

A Schild & Vrienden eddig a konzervatív értékek őrzőjének állította be magát. Ez volt az a szervezet, amelynek tagjai Tusnádfürdőn találkoztak Orbán Viktorral, a beszélgetésükről készült videót pedig nyilvánosságra is hozták. Ezen egyébként Orbán többek között azt mondja: „ha Belgium változást akar, álljon fel, és harcoljon”, különben néhány éven belül nagyon más országgá válhat.

A szervezet alapítója és vezetője, a 25 éves Dries Van Langenhove Tusnádfürdőn részt vehetett egy kerekasztal-beszélgetésen is, többek között Kósa Lajossal és Hidvéghi Balázzsal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával, ahol a bevándorlás elutasításáról és a Nyugat összeomlásáról beszélt.

A Schild & Vrienden két éve tavaly nyáron alakult, néhány száz tagja van. A nevüket egy régi flamand csatakiáltás ihlette, és a flamand felkelőkre utal a szervezet egyenruháján szereplő 1302-es szám is. Akkor győzték le ugyanis a francia sereget.

Fotó: Facebook

Belgiumban azért is ismertek voltak, mert többször megtámadták a velük egyet nem értőket. Márciusban például egy, a nyitott határokat népszerűsítő rendezvényt zavartak meg Gentben, ahol összetűzésbe keveredtek az azt szervezőkkel.

Korábban is keveredtek verekedésbe,

a szervezet tagjai önvédelmi edzéseket, egyfajta kiképzést is tartanak,

ami szintén aggodalmat keltett Belgiumban. Dries Van Langenhove ráadásul szívesen fotózkodik fegyverekkel is.

Ő egyébként néhány hónapja meglehetősen baráti interjút is adott a Mandinernek. Ebben többek között arról beszélt, hogy a politikai korrektséget tartja a legnagyobb problémának, hosszasan hangoztatta bevándorlásellenes nézeteit és dicsérte Magyarországot.

Most viszont a flamand köztévének köszönhetően nyilvánosságra kerültek a tagok valódi nézetei. 67 ezer, zárt csoportokban küldött üzenetet és posztot vizsgáltak át,

ebből sokban nyíltan dicsőítették a nácizmust.

A tagok is tisztában voltak vele, hogy bajba kerülhetnek, ha kiderülnek valódi nézeteik. Van Langenhove az egyik posztban azt írta: soha, senki ne készítsen képernyőfotókat a csoport bejegyzéseiről. Egy másikban pedig azt: szalonképesen kell kommunikálniuk, hogy különböző intézményekben kulcspozíciókba kerülhessenek. Arról is írt, hogy elkerülhetetlen a „jó” és a „gonosz” közötti harc, és hogy eljön majd az erőszak ideje.

Dries Van Langenhove és Orbán Viktor
Fotó: YouTube

Miután a súlyosan gyűlöletkeltő üzenetek nyilvánosságra kerültek, Koen Geens belga igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben. A Genti Egyetem pedig felfüggesztette Dries Van Langenhove-t, és fegyelmi eljárást is indított ellene.

Van Langenhove egyébként azt állítja: puszta vádaskodásokról van szó, és ők nem rasszisták és nem antiszemiták.

Az is kiderült, hogy a nacionalista Új Flamand Szövetség ifjúsági szervezetének mintegy húsz tagja is benne van a Schild & Vriendenben. Bart De Wever pártelnök azt mondta: megdöbbent, és meg fogják vizsgálni, hogy kizárják-e az érintetteket. Mint mondta:

„nincs helye a pártban a szélsőségességnek és az ilyen gyomorforgató kijelentéseknek”.

A szervezet tagjai korábban fotózkodtak Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkárral is, aki most azt mondta: „Ez nem az én Flandriám”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .