Vélemény Archives Page 68 of 98 › Független Hírügynökség

Liliputiak az óriás sajtó és médiabirodalomban

-

2018-11-29

Liliputiak az óriás sajtó és médiabirodalomban

A habonyizált gajdicsolók törpe mivoltához kétség már nem férhet, karmester vezérükkel együtt liliputiak maradnak már az idő végezetéig fineszes politikájuk miatt, ami nem más, mint a hatalom szeretetéből fakadó cselekedetek sorozata. Ravaszságuk, fortélyosságuk, agyafúrtságuk is ezek gyakorlatából áll, ahelyett, hogy azokat néha legalább a szeretet hatalmának szolgálatába állítanák!

Keresztény alapok

A szellemi kisnövésűek eszmei mondanivalójának lényege ebben a kormányközeli lapban megjelentek alapján foglalható össze: „a jobboldalon óriási előrelépés és integráció van, a médiumok fenntarthatósága erősödik, nincsen létbizonytalanság, a cégek nem vesznek ki profitot, a bevételeket visszaforgatják a médiumokba … biztosítani kell a helyi és országos sajtótermékek stabil és külföldi befolyástól mentes működését, képviselve a keresztény-nemzeti értékrendet.”

Nemzeti elkötelezettség, polgári értékrend

Hapci, a gázszerelőből átképzett milliárdos hungarikum, Kuka, a terrorház madamja, Morgó az MNB alapítványok szülőjének leszármazottja, Tudor, az egykori koronaőr és társai, mint jobboldali médiatulajdonosok a nonprofit Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak ajándékozták lapjaikat.

Az Alapítvány tájékoztatása szerint a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány idén ősszel többek között azzal a céllal kezdte meg működését, hogy a magyar írott sajtókultúra fennmaradását segítse. „Meggyőződésünk szerint ez egyszerre szolgálja az olvasók érdekeit és a polgári értékrend képviseletét” – olvasható a holding kommünikéjében.

Mert a nemzeti elkötelezettség és a polgári értékrend lám így is megnyilvánult: „Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük a történetedet.”

Az óriás

További jelentős akvizíciókat hajtott végre a médiapiacon a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt., miután a társaság megvásárolta a Magyar Idők kiadóját, és közvetett tulajdonába került a Lapcom, az Inform Média, valamint a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó vállalat – közölték. Az MTI azt írja, az újabb médiafelvásárlásokkal Mészáros Lőrinc célja, hogy a Talentis Group alatt egyesített médiaérdekeltségeit a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak adományozza.

Az alapítványhoz újabb felajánlások érkeztek, az OPUS PRESS Zrt., ECHO HUNGARIA TV Zrt. és a Magyar Idők Kft., továbbá a New Wave Media Group Kft. és a Magyar Idők Kft. tulajdonosai felajánlották az érintett médiaszolgáltatókat és tulajdonukban lévő médiumokat az alapítvány számára.

Az Alapítvány Alapító okiratának Preambuluma

„…az időszaki sajtó szabad nemzetnél hivatva van, hogy legyen óramutató a nemzet életében; legyen hajnalcsillaga a világosság napjának; legyen a jelennek izzadó munkása, mely a jövendőt előkészíti, legyen élesztő fuvalma a rejtekben csillámló szellemszikrának; legyen őre a jogszerűségnek, reményhorga a szenvedőnek, a bűnnek ostora, a szerény érdem koszorúzója; legyen zászló, mely körül szellemi tábort üssenek, kiket egyenlő elvek vezetnek, kiknek szívökben egyenlő érzelem ég.”

/Kossuth Lajos – Pesti Hírlap, 1844. június 30./

Szégyen

a törpék idézetválasztása, amelynek éppen az ellenkezőjét valósítják meg, nemcsak eddigi politikájukkal, de ezzel a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozásával is. Mert a megfelelő idézet tényszerűen az alábbi lett volna: „Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga.” (Debrecen, 1849. április 14. Kossuth beszéde a képviselőházban)

Kósa, az egység kovácsa

Somfai Peter

-

2018-11-28

0

Ha így folytatja, Kósa Lajosnak, a Fidesz sokféle pozícióban kipróbált – és mindenütt gyorsan lecserélt – harcosának elévülhetetlen érdemei lehetnek az ellenzéki egység összekovácsolásában. Már amennyiben a most benyújtott, „rabszolgatörvény” címen elhíresült törvényjavaslatát átverik a parlamenten.

Kósa Lajos, és a rabszolgatörvény javaslatát vele együtt jegyző, de az üléstől távol maradó Szatmáry Kristóf, számíthatott arra, hogy hideget-meleget kapnak a másik oldaltól, mégis felvállalták, hogy a nevüket adják egy már lejárt szavatosságú kezdeményezéshez.

Mindkettőjük tekintélyét alaposan megtépázták már a politikai melléfogásaik, sok vesztenivalójuk nem maradt.

Csak emlékeztetőül: 2017 tavaszán a kormány – ugyancsak képviselői előterjesztésre – már megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel, a mostanival csaknem szó szerint egyező javaslatot, de akkor már a bizottsági vitában a fideszes képviselők is szembefordultak ezzel. A közelgő választások bírták őket jobb belátásra, állították a szocialisták, és megjósolták, hogy a választások után újra előveszik majd az ügyet. A fideszesek ezerrel tagadtak, mégis így történt.

A kormánypárt politikai tanácsadói jól gondolták, hogy mintegy három évvel a következő parlamenti választások előtt, most alkalmas lehet az időpont a Munka törvénykönyvének tervezett módosítására. Egy várható, országos felháborodást követően, könnyebb lesz a kármentés. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy egy ilyen javaslat az ellenzéki pártokat közös platformra sodorja, de

ismerve a másik oldal széttagoltságát, számíthattak arra is a kormány oldalon, talán nem lesz tartós az együttműködésük.

Már a vitában elhangzott felszólalások is sejtették, hogy a túlmunkakeret évi 400 órára bővítéséhez egyetlen ellenzéki párt sem adja majd a nevét. Az estébe nyúló vitában többek között az MSZP-s Harangozó Tamás azt mondta: ezzel a javaslattal a magyar kormány a magyar dolgozókat eladta a német multiknak és az itthoni oligarcháknak, és szerinte katasztrofális helyzetet teremthet, ha a dolgozók maradék hétvégéjét is elrabolják. Párttársa, Varga László szerint a törvény megszavazása és kihirdetése esetén az ellenzéki pártok összefogva meg fogják találni azokat a demokratikus eszközöket, amelyek „jobb belátásra térítik majd a kormányt”. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy a Fidesz a német ipart szolgálja ki és nem a magyar munkavállalók érdekeit. Szél Bernadett szerint – Orbán kedvenc kifejezésével élve – a kormány azoknak a munkavállalóknak ad egy tockost, akik itthon maradnak. A jobbikos Varga-Damm Andrea tovább ment: 2006-ban Budapestet ennél sokkal kevesebbért gyújtották fel, és egy ilyen javaslat benyújtása esetén egy demokratikus országban tömegek lennének az utcán.

A szakszervezetek is alighanem erre az álláspontra jutottak.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) december 8-ra utcára hívja a tagjait,

jelezte a szövetség elnöke. Egyelőre csupán a demonstrációról született döntés, majd ezt követően fognak tárgyalni a munkahelyi tisztségviselőikkel az ellenállás és tiltakozás más módjairól is: figyelmeztető sztrájkok vagy egyéb megmozdulások jöhetnek, nyilatkozta a szervezet elnöke.

A különféle internetes fórumokon is mozgolódás tapasztalható, vannak, akik a javaslat mögött álló gyárak ipari parkjainak körbezárását, országos sztrájkot és tüntetések megszervezését pedzegetik.

„Egy jó nagy sztrájkot kellene csinálni, amilyen meg nem volt! Így is rabszolgák vagyunk!” –írta valaki a vasasok honlapjára. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) egyenesen egy gumigyárba küldené a javaslatot benyújtó képviselőket, hogy ott néhány feszített műszakot dolgozzanak végig olyan munkakörülmények között, mint amilyet most ők javasolnak.

Ha az ellenzéki pártok és a szakszervezetek egymásra találnak, valóban könnyen elszabadulhatnak az indulatok,

s akkor a jóval szigorúbbra hangolt gyülekezési törvény sem tudja majd megakadályozni, hogy ne kerüljön sor olyan rendbontó akciókra, amelyekről a jobbikos képviselő asszony is vizionált. Igaz, 2006-ban a Fidesz biztatta utcai randalírozásra a híveit, de a jobbikos szónokok vitték a tévé székháza elé a gyújtogatástól sem visszariadó elégedetlenkedőket.

Aligha valószínű, hogy a kormány tanácsadói nem számoltak a szakszervezetek felháborodásával, és azzal a veszélyes helyzettel, ha azok egy platformra kerülnek a politikai pártokkal. Úgy tűnik, ennek a méregfogát próbálták kihúzni már szeptemberben, amikor feltehetően belső körökben már tárgyaltak a Kósa-féle javaslat benyújtásáról.

A napokban napvilágra került az a hír, miszerint a kormány szeptemberben 100-100 millió forintot utalt annak a hat legnagyobb érdekvédelmi szervezetnek,

amelyek 2012-ben megállapodást kötöttek a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) létrehozásáról. A tervezett törvénymódosítás ellen most viszont a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szakszervezete (MOSZ), valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASzSz) is tiltakozik. A dolog pikantériája, hogy a tervezett túlóra- és munkaidőkeret-emelés ellen szót emelő nagyobb szakszervezetek tagjai a VKF-nek, ahol elvileg partneri viszonyban vannak a kormánnyal, de a jelek szerint ott mégsem értesítették őket előre a munkavállalóknak hátrányos törvénymódosításról.

Elegendő lesz-e 100 millió forint lecsillapítani a szakszervezetek háborgását? Júdáspénzt kaptak a kormánytól a behódolásuk fejében?

Ha annak szánták, nehezen képzelhető el, hogy a kormány komolyan venné a szakszervezetek tiltakozását, és arra sem mernék nagyobb téttel fogadni, hogy ebben az esetben a szakszervezetek – néhány felháborodott közleményen túl – bármit tennének a jogszabály elfogadása ellen. Ha mégis meggondolnák magukat, és élére állnának az elégedetlenségnek,

ha ők lennének a kovászai egy nagy tüntetéssorozatnak, majd egy esetleges országos sztrájknak, akkor jelentősen javíthatnának az elmúlt években igencsak megkopott tekintélyükön.

Ha az ellenzéki pártokkal is tartósan megtalálnák a közös hangot, akkor egy komoly erőt képviselő nemzeti összefogás születhetne a jelenleg regnáló kormányzattal szemben.

Miután tegnap este Lezsák alelnök megunta az ellenzéki felszólalók szemrehányásait, nemes egyszerűséggel belefojtotta a szót a hozzászólásra várakozó további felszólalóba. Ekkor a pártok egységesen felálltak és kivonultak a teremből. Magukra hagyták a kormánypárti sorokban árválkodó négy-öt fideszest, vitassák meg egymás között a kiemelt beruházások gyorsításáról és a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló többi javaslatot.

Amire eddig egyetlen ellenzéki, demokratikus politikai erő sem volt képes, az lám, könnyen sikerülhet Kósa Lajosnak.

Déli kávé Szele Tamással – A sajtó ostora

Szele Tamás

-

2018-11-28

0

Déli kávé Szele Tamással – A sajtó ostora

Méghozzá a független sajtóé, természetesen, nem a kormánymédiáé. Arról van szó, kérem, hogy a kormány kezében lévő számtalan sajtótermék – de főként vezérhajóik, a Magyar Idők, a 888 és leginkább az Origo – utóbbi időben rendes napi rovatot szentelnek a kormánytól (és más erőktől is) független médiumok pocskondiázásának. Ez meglepő, és logikátlan is.

Valamikori mesterem, Szücs Gábor, a Kurír volt főszerkesztője az első médiaháború egyik elfajult sajtóvitája után hatalmi szóval tiltotta meg az egymásnak válaszolgatós cikkcsatákat, valami olyasmit mondott, hogy a hírlap a hírről kell szóljon, nem a másik lapról. Amiben maradéktalanul igaza is volt, annyira, hogy a független sajtó máig többnyire válasz nélkül hagyja a kormánylapok rágalmait – hiszen nem ez a dolgunk, nem ezért vagyunk.

Hanem, kérem, ami sok, az sok.

Tegnap alkalmam volt beleolvasni az Origo egyik különösen elfajult szösszenetébe, melyet szokásuktól eltérően szignált is a szerzője. Bizonyos Bordács Bálint. Az írás tartalmának elemzésétől visszatart a jó ízlés és az úri modor, legyen róla elég annyi, hogy a Magyar Idők és a 888 munkatársai rendszeresen használnak a Facebookon, kommunikáció közben olyan kifejezéseket, amikről minden, akár csak közepesen is tapasztalt felhasználó tudja, hogy a rendszer automatikusan tilt értük – aztán körberohannak a kormánymédiában, mint szegény, „kicenzúrázott” áldozatok.

Kérem. Ne tessék négybetűs szavakat használni, melyek polgártársaink szexuális irányultságára utalnak, és nem lesz tiltás. De nekik kapóra jönnek ezek az intézkedések a Google és a Facebook elleni kormánykampányban: pillanatnyilag ott tartunk, hogy ha valamelyiküket legközelebb pár napra letiltják, elrendelik a nemzeti gyászt és félárbocra eresztik a Kossuth téren is a lobogót. Mert ez nagyobb tragédia az ő propaganda-világukban, mint Muhipuszta, Mohács, Nagymajtény, Világos és a Don-kanyar együtt.

Ez az ő játékuk, nem is új dolog, része a propagandagépezetüknek – de a szerző neve mosolyra késztetett. Bordács úrnak ugyanis van előélete. Nem is akármilyen.

Korábban egy szintén szignált írásban – bár a stílus alapján erősen valószínűsíthető, hogy a többi médiaharcos anyag nagy részét is ő követi el – az Átlátszót vádolta azzal, hogy méregdrága technikát és minimum titkosszolgálati eszközöket használnak munkájuk során, amit kizárólag Soros György anyagi támogatásából engedhetnek meg maguknak. ()

Ez mondanom sem kell, tiszta szamárság, ahogy az a feltételezés is, miszerint a világméretű Facebookot magyar liberális körök irányítanák – nagyobb az annál, kérem, jóval. Bordács mester ezzel az írásával tanújelét adta annak, hogy fogalma sincs a sajtószakmáról.

Ez a világ egyik legszebb mestersége, ha jól csinálják, lehet művészet is – de bizony szó szerint rengeteg munkával jár. Az írásokban felhasznált információk többnyire teljesen nyilvános forrásokból származnak, csak éppen szét vannak szórva, össze kell őket gyűjtögetni, mint ősember a bogyókat, nyolc-tíz óra után jön össze annyi, hogy abból egy óra munkával írjunk valamit. Ha nem államtitokról van szó, majdnem minden elérhető, más kérdés, mennyit kell keresni.

Bordács méregdrága fényképezőgépeket vizionált – ezek többnyire mindenkinek a saját gépei, és nem drágábbak pár tízezer forintnál – az állami vezetők műholdas követését (amit, ha ismerjük a járművüket, ingyen biztosít a Flightradar nevű oldal bárkinek), milliós drónokat, holott munkára alkalmas drónt kapni akár harmincezerért is. Az a nagy, hosszan lebegő drón, amit sokan tetszettek már látni tüntetések során, a Katasztrófavédelemé, azzal a tömeget számolják, na az kerül mostanság hatszázezer rénusi forintokba, pedig az profi és rendvédelmi testület számára is alkalmas. Szó nincs milliókról.

Hát rendben van, azt már látjuk, hogy Bordács mester kissé el van kényeztetve, a szabad piacon, ahol magunk vesszük a munkaeszközeink többségét is, éhen halna, és a stílus sem az erőssége.

De hát mégis, ki ez az ember?
Hol tanulta a szakmát?
Kitől?

Tessenek megkapaszkodni: sehol és senkitől.

Merészen ívelő pályaíve egy disznótornak köszönhető.
Mégpedig egy wellness-disznótornak, amit a Fidelitas rendezett, 2016 februárjában.
Akármi is légyen az a wellness-disznótor.

A kedélyesen induló lakoma nem kis verekedésbe torkollt, de most átadnám a szót a 444-nek, ahol 2017. szeptember ötödikén beszámoltak arról, hogy a független sajtó emez ostora az Origo munkatársává avanzsált.

„Az Origo impresszuma két remek emberrel bővült, a belpol rovatot gyarapítja Bordács Bálint, akit megvertek a Fidelitas disznóvágásán és Both Hunor, a Fidelitas 13. választókerületi képviselőjelöltje – írja a Sziauram mikroblog.

És valóban. Bordács Bálint volt az egyik áldozat 2016. telén, amikor a Fidesz ifjúsági szervezetének Füzesgyarmaton tartott disznóvágásán olyan brutális, törött sörösüvegekkel súlyosbított verekedés tört ki két frakció 3-4 tagja között, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás is indult, Kerékgyártó Gábor volt budapesti elnök pedig nyilvánosan bocsánatot kért, majd kilépett a szervezetből. Bordácsot egy volt budapesti elnök embereként verte meg a másik volt budapesti elnök, miután elhangzott a híressé vált

„Na itt van a pénz, leszopsz ennyiért?” – kérdés.”

Forrásaink – nyilvános forrásaink! – szerint a disznóvágáson Kerékgyártó Gábor, Lehoczki Ádám és Bordács Bálint kezdett dulakodni, utóbbi kettő meg is sérült a verekedésben.

Hát, akkor ott mégsem szimplán megverték Bordács urat, hanem sajtómunkássá ütötték.

Mondjuk tanulhatta is volna a szakmát ez a magas erkölcsiségű tollnok, az kevésbé fájdalmas, viszont igaz, hogy sokkal fárasztóbb.

Persze, nem lehetne felróni egy ilyen ifjúkori tévedést, elfajult mulatozást senkinek sem jó szívvel, ha az illető nem épp a konzervatív értékek legfőbb pilléreként osztaná az észt. Meg, ha értene is kicsit a szakmához, lenne némi tehetsége…

És legfőképp: ha a szorgalmasan és alaposan dolgozó valódi újságírókkal nem kötekedne nap, mint nap.

Kérem, ebből az a tanulság, hogy sajtómunkást ki lehet nevezni, de tehetséget nem tud adni néki a kincstár.

Az hiányzik emberünknek, az fáj néki oly nagyon.

Mármint, hogy másnak van.

De örüljünk. Ha azt vesszük, a botrányos verekedés után fájdalomdíjként operaénekesnek is kinevezhették volna.

Újságírónak sem alkalmas – képzelhető, milyen lenne hőstenornak.

Gondolatok a könyvtárban

Szele Tamás

-

2018-11-27

0

Meg a könyvtárról. Egészen pontosan a kőszegszerdahelyiről. Ahol a szellem napvilága lakozik. Meg még bizonnyal sok egyéb. Álláshirdetést láttam, édeset, elképzeltem egy gyenge rózsát… elbámészkodtam, s rám esett mint nagy darab kő, a valóság. Konkrétan arról van szó, hogy csodálatos hely lehet az a könyvtár.

Csodálatos, mereng az ember, mélázik, mint egy Vörösmarty tette a maga keserű hangulatában, és őt a kőszegszerdahelyi önkormányzat is sokat forgathatja, mert kétlik, hogy ment-e a világ a könyvek által elébb. Náluk mást is kell tudnia a bibliotéka kezelőjének. De hát lássuk azt a bizonyos álláshirdetést

„Kőszegszerdahely Község Önkormányzata

a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. Alapján pályázatot hirdet Kőszegszerdahely Község Önkormányzata

intézményi takarító, kisegítő és könyvtáros

munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Vas megye, 9725 Kőszegszerdahely, a község közigazgatási területe .

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az önkormányzati ingatlanok (Közösségi Ház, Polgármesteri Iroda, orvosi rendelők, várók, ravatalozó) takarítása, kézbesítési feladatok ellátása a község teljes területén, a községi könyvtárosi feladatok ellátása.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

8 általános,
Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
Felhasználói szintű internetes alkalmazások
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben előírtak szerint.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

B kategóriás jogosítvány
helyismeret

Elvárt kompetenciák:

Jó szintű környezethigiéniás igényesség,
Kiváló szintű titoktartás, diszkréció

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. december 11.”

Hát, ez bizony az aminek látszik. Intézményi takarító, kisegítő és könyvtáros, így, egy személyben, valamint esetleg csizmadia és kéjgáz. All in one – értem én, hogy össze akarták vonni az udvaros és a hivatalszolga munkakörét, kicsi a település, szegény az önkormányzat, de a könyvtáros mit keres ebben az álláshalmazati jelenségben? Az is annyit ér, amennyije van, vagyis semmije, mint a takarítónak és a kisegítőnek? Mert a honi könyvtárosok között nem dúl a dőzsölés oly káros vétke, túlzás lenne állítani, hogy a Karib-tenger vagy akár csak az Adria tele volna a magyar vidéki bibliotékák őreinek yachtjaival, márpedig a jelek arra mutatnak: azok a senkik akik ma valakik lettek, csak ezt tisztelik.

Elképzelem a jelenetet:

– Annuska, kiadná nekem a Vörösmarty-összest? Dolgozatra készül a gyerek!

– Mindjárt adom, aranyoskám, csak előbb kipucolom a mosdót, tegnap megint banketteztek a méltóságos polgármester úrék, tiszta dzsuva az egész!

Tudjuk: a helyzet valójában ennél is rosszabb. A vidéki könyvtárosok, sőt, művelődési ház-igazgatók nagy része úgynevezett „kulturális közmunkásként” dolgozott, legalábbis idén nyárig, ami azt jelenti, hogy amikor bevezették, az illető, korábban közalkalmazotti állományban lévő munkatársaknak felmondtak, majd kevesebb pénzért, közmunkásként szerződtették ugyanőket vissza. Még gyakoribb volt, hogy más diplomával rendelkező pályakezdőket vettek fel kulturális közmunkásnak, a fiatalok abban reménykedtek, hogy státusba kerülnek.

Tehát a könyvtárosok már eddig sem a könyvtárosi bért kapták, hanem a kulturális közmunkásokét, ami bruttó 110 ezer forint volt. Hanem idén nyáron sok ezrüket elbocsátották, és már csak „normál” közmunkát kaphatnak, aminek a bére bruttó 81 ezer, nettó 54 ezer forint. Valamint jó esetben – mikor van – árokásásból áll.

Ehhez az országos nyomorúsághoz képest ugyan még az a csoda, hogy Kőszegszerdahelyen felvesznek könyvtárost – habár mondjuk, mint látjuk, mosdópucolással és kifutóskodással kombinálva.

De mégis: könyvtárost.

Ami azt jelenti, hogy van könyvtár, sőt, talán még lesz is, hiszen foglalkozni kell vele. Habár egészen pontosan addig lesz, míg eszébe nem jut valakinek, hogy bálás butikot vagy inkább mennyiségi poharazót nyisson a helyiségben, mert ezek a beruházások messze favorizáltabbak akár önkormányzati szinten is – jövedelmező voltuk miatt – mint a voltaképpen passzív fogyasztó bibliotéka, ami csak a pénzt viszi.

Sőt, érdekes intézmény is lehet, én ugyanis eddig nagyon kevés olyan könyvtárban jártam, ahol szükséges lett volna a titoktartás és a diszkréció: talán a Vatikán levéltára lehet ilyen, vagy a KGB irattára, máshol azért az intézmény lényege az, hogy nyilvános, a köz javát szolgálja.

Kiműveli az emberfőket, habár, amint látom, nem nagy sikerrel.

Ugyanis ezt az álláshirdetést is megfogalmazta valaki, erről az állásról is határozott másvalaki, és az ő gyermekkorukban még egészen bizonyosan volt könyvtár, de amint látjuk, annak látogatása nem tett rájuk mély hatást.

Ha ugyan látogatták. Erre nem tennék szent esküvést.

Összegezve: szép és művelt országban élünk, mely méltán lehet büszke irodalmára, költészetére, alkotó értelmiségére.

De vezetőivel – bármely szinten is vezessenek, Országháztól önkormányzatig – már kevésbé dicsekedhet.

Hogy visszatérjünk Vörösmartyra:

„Ment-e
A könyvek által a világ elébb?”

A világ ment. Csak mi nem.

Mi maradtunk, itt a magyar Ugaron.

„Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.”

Jaj, bocsánat, ez már Ady, akinek jövőre kultúrpolitikai okokból elmarad a centenáriuma, államtitkári határozat alapján most már máskor halt meg.

Hogy mikor, azt majd megtudjuk a Magyar Közlönyből.

De legalább nem kell Ady-megemlékezést tartani a kőszegszerdahelyi könyvtárban.

Országrontó nemzetvesztés

Adorján György

-

2018-11-27

0

Majd a történelem, az utókor ítélete fogja eldönteni azt, hogy kiket terhel mindezért a felelősség. De az már ma is látható, tapasztalható és tudható, hogy Orbán Viktor és politikája, az őket támogatókkal együtt, vastagon benne vannak abban a körben, akiknek mindezt köszönhetjük.

Lapozgatom az elmúlt évek Orbán-beszédeit, boncolgatva egy-egy mondatát, és eltűnődöm, vajon kijelentései mennyire járultak hozzá az ország több részre szakadásához, amelyhez hasonló társadalmilag a török idők óta nem volt Magyarországon. Populista, felfuvalkodott, pökhendi jobboldal az egyik oldalon, erőtlen, talaját vesztett bal a másikon, önazonosságukat kereső civil szerveződések veszik őket körül.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a régi többség azért is foszlott szét, mert képviselői arrogánsak és kioktatóak… Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arrogáns, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak…”, hangzott el 2007. január 27-én a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első záró konferenciáján. Mintha tudta volna előre, hogy ők milyenek lesznek majd világraszóló győzelmük után.

„Mi arról szeretnénk Önökkel tanácskozni, mit is jelent ez a szolgálat, mármint az egyház szolgálata Magyarországnak, mit jelent a Kárpát-medencében élő minden magyar embernek. A kiindulópontunk talán mindannyiunk számára világos, de azért hadd szögezzem le: mi értjük, hogy az egyház nem kér, hanem ad, és a mi dolgunk, a törvényhozók és kormányzók dolga az, hogy megteremtsük ehhez a szükséges feltételeket. Hogy ne gördítsünk akadályokat e szolgálat elé, úgy gondoltuk, hogy erről az akadálymentesítésről érdemes tanácskozni”, szól az írás 2008. április 2-án, „Az ország lelke és az egyház” című konferencián. Aztán mi lett a vége? Ők mondták meg, ki egyház s ki nem!

„…nagy közös cél volt az Európai Unió létrehozása, s a kommunista diktatúrák bukása után ilyen nagy cél lett Európa újraegyesítése, majd az Unió bővítése. Az újraegyesítés megtörtént, és a bővítés is lassan a befejezéséhez közeledik, és ezért büszkén – mi, akik az európai gondolat hívei vagyunk, és az Európai Néppárt fönntartó erőit képviseljük – elmondhatjuk, hogy az európai nemzetek között sohasem volt olyan kiterjedt és szerves az együttműködés, mint éppen ma. És bátran mondhatjuk azt, hogy a történelem során még sohasem jártunk ennyire közel ahhoz, amit közös Európának nevezünk…”,- mondta a kormányfő 2010. március 4-én az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciója vezetésének „Munkahelyteremtés és növekedés” című ülésén, Budapesten. Persze akkor még, a választásokat megelőző egy hónapban, nem lett volna illendő „gyarmatoskodni”, sem csiki-csukit játszani Brüsszellel, vidéki kócerájozásról nem is beszélve.

Végezetül tájékozódási pontként: „mi úgy fogjuk föl a mi munkánkat, mármint a magyar kormányzat munkáját, hogy nekünk ezt a posztkommunista korszakot kell lezárnunk. Ezért ilyen sűrű, izgalmas az, ami mögöttünk van. Mert mi nem egyszerűen elkezdtünk egy korábbi kormány helyett kormányozni, hanem egy más történelmi küldetéssel kezdtünk el kormányozni. Alkotmányt kellett írni, kétharmados törvényeket kellett átalakítani, az igazságügyet kellett átalakítani, láthatják Önök azt a munkát, ami Magyarországon zajlik.…”, hangzott el 2011. november 17-én, a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén.

Hát itt van a kutya elásva. Baloldalt kiiktatni, kisgazdák és MIÉP, meg MDF bedarálva, Jobbik szétzüllesztve, aztán jöhetett 2014-2018. Egypártrendszer, központosított állam, kinevezett csókos vezetők, a köz- és igazságszolgáltatásban, hosszú távra biztosított hatalom. Nemzeti egységről papolni úgy, hogy közben megosztják a nemzetet, csak azért, hogy uralkodásukat meghosszabbítsák, ez ám a nem semmi politikai manőver! Így győzte le aztán a hatalom szeretete végleg a szeretet hatalmát! Korrupció a nemzeti burzsoázia megalapozásában, illiberális államépítés keresztényi alapokon!

Másképpen szólva országrontás lett az egészből, nem pedig közös Európa! Kellett hozzá nyolc esztendő. Ne hagyjuk! Álljunk ellent szavazatainkkal 2019-ben, ha már eddig nem sikerült! Mert különben jön a valódi nemzetvesztés végleges megosztással egyesítés és szuverenitás helyett!

A véleményrendőrség fekete kocsijában

Somfai Peter

-

2018-11-27

0

Az idősebbek között még mindig vannak olyanok, akiket kiver az izzadtság, ha a kora reggeli órákban megszólal náluk az ajtócsengő. Meglehet, pusztán valamelyik szomszéd áll az ajtó előtt, de mielőtt kinyitná, kinéz a függöny mögül az utcára, nem áll-e járó motorral a kapujuk előtt egy fekete autó. Ma még legfeljebb a hajnali razziákkal a kábítószer-dílereket macerálják, őket rángatják ki az ágyból egy szál gatyában a nyakig beöltözött, üvöltő kommandósok. A véleményrendőrség lefüggönyözött, fekete autói egyelőre csak az interneten gyűjtik be áldozataikat.

Ám akit „elvisznek”, a kipécézett, másként gondolkodó értelmiségieket, aztán odavetik a szélsőjobb megszállott vérbírói elé. Mert egyre gyakrabban tűnek fel az interneten a szellemi „vérbíróságok”, amelyek érdemleges tárgyalás, a felek meghallgatása nélkül hozzák meg ítéleteiket.

Aki eléjük kerül, az mind elvetemült balliberális, hazaáruló, aki mellesleg nem titkolva szolgálja Soros migrációs tervét, amellyel a magyarság nemzeti sírját készíti elő.

Ez a módszer sajnos korábban sem volt idegen a hazai politikai közélettől. A két világháború között, a Horthy-korszakban, is szívesen címkézték a gondolkodókat. A 20-as, 30-as évekből már magában hordozta azokat a konfliktusokat, amelyek napjainkban is felszínre kerülnek. Az igazi kérdés akkor úgy fogalmazódott meg, hogy milyen módon lehet újra talpra állni, hogyan lehet felzárkózni a Nyugathoz, Európához úgy, hogy közben megőrizzük nemzeti identitásunkat és szuverenitásunkat? A kérdésre népi és urbánus írók, értelmiségiek, közéleti szereplők próbáltak választ adni. Az egyik oldalon állt Illyés Gyula, Németh László, Féja Géza, Veres Péter, a másik oldalon többek között Ignotus, Zsolt Béla, Hatvani Dániel, Fejtő Ferenc, és még lehetne folytatni a sort mindkét oldalon. A vita meghatározó személyiségei valójában egyetértettek az Európához tartozás, a polgári társadalom kiépítésének fontosságában, ám a hogyan s miként kérdéseiben alapvető és kibékíthetetlen világszemléleti különbség választotta el őket.

A két gondolkodásmód között szinte lehetetlen volt az átjárás, aki belekerült egyik vagy másik csoportba, a bélyeget mindig magán viselte.

Ebben 1945 után a demokratikusnak indult, majd a Rákosi-féle diktatúrába átcsapó politikai rendszer sem hozott változást. Voltak a munkás-paraszt hatalmat műveikkel, írásaikkal támogató értelmiségiek, és a rendszer ellenségei, akik egy csipetnyit is másként látták a világot. Aki az előbbi csoportba sorolódott, mindenféle előnyöket, támogatást élvezett, aki a másikba, azt jó esetben megtűrte, vagy akár be is tiltotta a kultúrát kézben tartó politika.

Joggal hihettük, hogy az 1990-es rendszerváltozás majd segít visszabillenteni ezt a végletesen igazságtalan szembenállást, és

a demokrácia egyben magával hozza a gondolkodás szabadságát is.

Reméltük, hogy a vélemények különbözősége majd egészséges vitákat generálhat, amely új fejezetet nyit a magyar irodalom, a társadalomtudományok, a politikai vitakultúra fejlődésében. Hogy – a kínai hasonlattal éljünk – majd minálunk valóban virágozhat száz virág.

De ezúttal sem így történt. 2010 után, amikor a társadalom irányítása egymás után három alkalommal is egy politikai erő túl hatalmába került, a hatalom csúcsain felébredtek a régi reflexek. Előbb a gazdaság, azután a pénzvilág, majd végül a kultúra irányításának kizárólagosságát is magáénak akarta tudni.

Saját művészeti és kulturális ideológiájának emelt Akadémiát, kisajátította a művészetek anyagi támogatását, a mecenatúra feltétele a politikai hűség lett ismét.

Az étvágyat nagyon nehéz csillapítani. Ahhoz, hogy egy keresztény-konzervatív politikai kurzus ideológiai falakat emelhessen a maga védelmére, onnan ki kellett zárnia a liberális gondolatokat. El kell érnie, hogy a közoktatástól a főiskolákon át az egyetemekig lehetőleg csak a maga vallotta ideológia nézeteket hirdessék a katedrákról, mert aki mást tanít, más világnézetet oktat a diákjainak, az a rendszer alapjait támadja. A szabad gondolkodás magvait veti el, s azokból ki tudja, később, valamikor, mi csirázik majd ki.

Alighanem néhány hónappal ezelőtt született meg újra a kormányzati ideológiát szolgáló „véleményrendőrség”, amikor az egyik, korábban tekintélyesnek mondott gazdasági hetilap, jobboldali politikusok ideológiai befolyása alá került. Ott jelent meg az első olyan lista, amelyen a szerkesztők név szerint összeszedték azokat a másként gondolkodó írókat, művészeket, publicistákat, akiket a jelenlegi korszak fő ellenségének kikiáltott Soros György bérencének bélyegeztek. Aztán következtek a kormánypárti internetes média vazallusai, azok a portálok, ahol újabb és újabb listák jelentek meg.

A legutóbb

egy blog-oldal pécézte ki magának azokat az egyetemi oktatókat, akiknek a személyén keresztül a „posztkommunista baloldal, a SZDSZ-es értelmiség és a Soros György által pénzelt civilek kéz a kézben tartják szorításukban a hazai felsőoktatási szférát.”

És azt is kifogásolja – idézem – „Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala is hatékonyan szintetizálja a hazai Soros-világot és a tudományos szférát, miközben az Eötvös Károly Intézet igazgatója remekül ötvözi az egyetemi és a közéleti tevékenységet. Az EKINT igazgatója által szerkesztett, és a szervezet által támogatott könyvet pedig az ELTE ÁJK hivatalos könyvesboltjában is kézbe veheti az érdeklődő joghallgató.”

A szellemi fertőzés viharos gyorsasággal terjed. A véleményrendőrség mind több területre küldi el a maga „fekete autóit”. Ma még csak a jogászokat oktató professzorokat citálja a szellemi vérbírák elé.

Azoknak a nevét munkahelyét, titulusát teszi közzé, azokat listázza, akik veszik maguknak a bátorságot, hogy valamelyik egyetem katedráján emberi jogokról, jogbiztonságról beszéljenek,

a hallgatókban megpróbálják felébreszteni a szolidaritás gondolatát, az elesetek, a hajléktalanok megsegítését, a szociális háló lyukait tanulmányozzák. Akik részt vesznek a Helsinki Bizottság, vagy a Társaság a Szabadságjogokért és a Másság Alapítvány munkájában. Holnap talán az irodalom tanárok következnek, akik más írókat tartanak fontosnak, mint a kurzus ideológusai, aztán a történelem tanárai kerülhetnek pellengérre, ha nem a két világháború közötti évek dzsentrivilágát, irredenta történelemfelfogását tartják követendő mintának.

Ha majd elhallgatnak a múzsák, ha majd kizárólag nemzeti, melankolikus darabokat játszanak a színházak, ha csakis egyen gondolatokat szabad majd az iskolások fejébe táplálni, ha majd munka nélkül maradnak a véleményrendőrök… akkor újra eljön majd egy „szép, új világ”.

Embercsempészet állami támogatással

Stephen Elekes

-

2018-11-27

0

A magyar diplomácia lejáratása. A világ szégyene. Példa nélküli embercsempészet állami támogatással.

Macedóniáról, az ott zajló eseményekről, az elmúlt években nem túl sokat közölt a hazai média. Mintha az Orbán Viktorral kapcsolatos eseményekre annyira odafigyelő ellenzéki média és közösségi oldalak elfelejtették volna időnként tájékoztatni olvasóikat a macedóniai korrupcióról, mely állítólag egy húron pendül az orbánival. A legmeglepőbb számomra a napokban kirobbant szöktetési botrány hazai tálalása volt. Hiteles magyarázatok még mindig akadozva, nagyon lassan érik el az érdeklődőt. Az első hazai jelentések (magyar ellenzéki körök) arról tájékoztattak, hogy „a volt macedón kormányfő egy köztörvényes bűnöző, aki törvénytelenül jutott egy több százezer eurós páncélozott Mercedes-hez, és ezért két év börtönre ítélték, de annak letöltése elől Magyarországra szökött.” Valójában ez a „köztörvényes bűnöző” megbélyegzés gondolkoztatott el. Vajon mekkora lehet Macedóniában a korrupció, ha egy miniszterelnök tíz évi kormányzás alatt („csak”) egy páncélozott Mercit tudott eltulajdonítani? Egyáltalán miért egyenlő az „eltulajdonítás” (a lopás) a korrupcióval? A (magyar) wikipédia szerint:

„… A korrupció (a latin corruptĭo, romlás, rontás szóból) olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, amely során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat. Attól függően, hogy milyen pozícióban van az előnyhöz juttató, beszélhetünk például politikai, közigazgatási, orvosi, rendőri, katonai vagy gazdasági korrupcióról.

A politikai, gazdasági stb. korrupciónak egyöntetűen elfogadott definíciója nincsen, mint ahogy a korruptnak tekintett tevékenység határai is kultúráról kultúrára és korszakról korszakra változnak. Egyes definíciós kísérletek a közérdek vagy a társadalmi feladat fogalmán alapulnak, mások a piaci folyamatok elnyomásán.

Ezzel szemben az egyes államok büntetőjoga ismeri, pontosan meghatározza és büntetni rendeli a korrupciós bűncselekményeket. Igen gyakori eset, hogy a sajtóban politikai korrupciónak nevezett cselekmény jogilag nem minősül korrupciós bűncselekménynek….”

Nem tudom miért, de Magyarországon összemossák a korrupciót a populizmussal. Pontosabban, minden, ami rossz azért Orbán a felelős. A világban szinte ismeretlen ez a magyarországi (nevezhetjük „baloldali”?) felfogás. Egy populista politikus, politikai program azon alapszik, hogy megnyerje a többséget (a népet). Ezért olyan programot hirdet meg, ami sokaknak tetszik, azaz „népszerű” (populáris), miközben megvalósíthatatlan. A magyar wikipédia szerint:

„……A populizmus a politikai ideológia egyik ága, latin eredetű szó, jelentése: népszerű. A nép többségi akaratával összhangban tett erőfeszítések – esetlegesen a választók bizalmának megszerzéséért, gyakran kivitelezhetetlen ígéretekkel operáló irányzat. A populizmus bizonyos nézetek szerint a népet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi elit elnyomásban tartja, megfosztja a hatalomba való beleszólástól, ennélfogva a populisták elsőszámú célja a gazdasági, politikai és egyéb (köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”. A populizmus politikai fogalom, lényegét tekintve: mesebeszéd. A populizmus megtévesztés, megvalósíthatatlan ígérethalmaz hangoztatása, olyan szöveg, amit szívesen hallanak a választók, de a – többnyire hataloméhes – politikusok nem veszik komolyan, választási kampányfogásnak tekintik. A populizmus árát a félrevezetett választók fizetik meg…..”

Orbán sajátos rendszere is (részben) ezen alapul. Borzasztóan ismeri a magyar néplelket. Minden megnyilvánulása erre utal. Tettei már nem. Azt mondja, amit a nép hallani akar. A nép pedig nem arról híres, hogy (megválasztott) vezetője szavában kételkedjék. Közben elhatározta, hogy a hatalmat nem csak megszerzi, de meg is tartja. Visszagondolva, ez vezeti Orbánt a (Fidesz) pártalapítás óta. A politikában való feltűnése első percétől látható volt, hogy (Gyurcsányhoz hasonlóan) szélhámos. Orbán az önjelölt „jobboldali”, Gyurcsány pedig az önjelölt „szociáldemokrata”. A valóságban egyiknek sincs kapitalista múltja, élettapasztalata, honnan is lenne? Mindketten a Kádár-korszak szülöttei. Úgy, ahogy az ország lakosságának többsége sem élt soha kapitalizmusban, pláne nem demokráciában. Ez az egész hazai helyzet rákfenéje, amitől 30 éve nem sikerült megszabadulni.

Közben Orbán rájött, hogy hatalmát (erőszakmentesen!) csak úgy tudja fenntartani, ha gazdasági függőséget teremt. Ez különben nem új, hiszen ez mozgatta a proletárdiktatúrának nevezett hatalmi rendszert is. Ott az ideológiához való (párt)„hűség” volt a létalap. A párttagság és a velejáró privilégiumok (kiváltságok) adták a nyomorból való kitörés lehetőségét. Ezt váltotta fel a vezetőhöz való hűség, aminek jutalma a „közbeszerzés”. Az állami beruházásokat, azaz az állam (pontosabban az adófizetők) pénzét csak kormány- és párthű személyek, cégek kaphatják. Valóban, milyen találó (és mosoly fakasztó) ez a „köz-beszerzés” fogalom, jelző.

Vissza Macedóniához! Vajon hányan ismerik Magyarországon ennek a balkáni országnak az újkori történetét, különös tekintettel a hazai „baloldalra”?

A balkáni háborúk (1912-13) valamint az első világháború idején három királyság (görög, bolgár és szerb) osztozott ezen a területen, ami addig az Oszmán Birodalom része volt, és a többségében szláv nyelvű macedónok bolgároknak vallották magukat. Területének északi része 1912-15 között Vardar Macedónia néven a szerb királyság része volt, ahonnan elüldözték a bolgár szerzeteseket és tanítókat, valamint megkezdődött a „szerbesítés” (ahogy ezt a hazai „magyarosítás” korszakából ismerjük)

Közben kialakult egy pro-bolgár jobboldali „forradalmi” mozgalom (IMRO), mely Németország és Olaszország védelme alatt képzelte az ország további sorsát. Ezzel egy idővel létrejött egy baloldali IMRO is, melyben a bolgár kommunista párt is aktív volt, olyannyira, hogy még az első világháború kitörése előtt egy „szovjet Macedónia” megteremtésén gondolkoztak a szerb királyság területén.

Az újabb fordulat 1941-ben következett be, amikor Magyarország, mint náci szövetséges, megszállta az egykori Délvidéket. Bulgária pedig megszállta Macedóniát, Kelet-Szerbiát és Koszovót. Macedónia északnyugati része a fasiszta olasz királyság fennhatósága alá került. A bolgár hadsereget örömmel fogadta a helyi lakosság, miközben megállapodás született, hogy a német, olasz és magyar hatóságok szabadon engedik a mintegy 12.000 macedóniai jugoszláv hadifoglyot.

A második világháború éveinek krónikája igen bonyolult, talán a legjellemzőbb a macedóniai zsidók sorsa. Amíg a történelembe úgy vonult be Bulgária, hogy ellenállt a náciknak, és a megszállt Bolgár Királyság 48.000 zsidó állampolgára közül egyetlenegyet sem engedett deportálni, addig a Bulgária által megszállt Macedóniában szinte valamennyit (7.000) legyilkolták, illetve haláltáborba hurcolták. Ennek oka: a macedón zsidókat nem tekintették bolgár állampolgárnak. (lásd magyar pandanját: Kamjanec-Pogyilszkij (cirill betűkkel Кам’янець-Подільський, lengyelül Kamieniec Podolski, oroszul: Kamenyec-podolszkij)

Macedónia 1945 után a Jugoszláv Köztársaság szövetségi állama lett. 1991-ben Jugoszlávia szétesése idején vált önálló állammá, vette fel a Macedón Köztársaság nevet, melyet elsőnek Bulgária ismert el. 1993-ban elnyerte ENSZ tagságát. Közben az EGK (Európai Gazdasági Közösség) országai is elismerték a macedón államot. Egyedül Görögország nem volt hajlandó erre. Névváltoztatást követelt, és beígérte, hogy ameddig ez nem következik be, addig blokkolni fogja Macedónia felvételét az EU-ba és a NATO-ba egyaránt.

1999-ben (koszovói háború) Macedónia a koszovói albánok ezreit vette fel, mint menekülteket és látta el. 2005-ben az EU-tagság hivatalos jelöltje lett. A 2006-os parlamenti választáson győztek a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták ellenzékbe kényszerültek. A törvényesen megválasztott miniszterelnök Nikola Gruevszki 2016-ig volt kormányon.

Tehát, a 2015-ös menekültválság idején is Nikola Gruevszki irányította az országot, aki (Orbánhoz hasonlóan) nehezen tudott megbirkózni a kialakult helyzettel. A probléma oka Görögország volt, ahol gazdasági nehézségekre (államcsőd) hivatkozva nem voltak hajlandók regisztrálni a Törökország felől, a tengeren, érkező – elsősorban szíriai – menekülteket. Megjegyzendő, hogy néhány kilométer választja el a görög szigeteket a török szárazföldtől. Lásd Lesbos = Ayvalik 36,66 km.

Igazából ez volt az akkor kezdődött menekültválság kirobbantója. Törökország (Erdogán) felismerte, hogy a nála felgyülemlett mintegy 3-4 millió menekültet Görögországon keresztül rá lehet szabadítani az EU-ra, amiért az Unió évtizedek óta nem hajlandó tagjai sorában felvenni Törökországot. Ankara már 1963-ban az EKG tagja akart lenni. 1961 óta csak a németek voltak hajlandók vendégmunkásként befogadni a törököket (a muszlimokat). Mindig találtak valami kifogást, elsősorban az emberi jogok terén, hogy elhalasszák a felvételt. Egyes (német) politikusok meg is jegyezték, hogy 80 millió muszlimra nincs szüksége az Európai Közösségnek. A 2015-ös menekültáradat megfékezésére végül Merkel találta meg a megoldást, EU-török szerződést kötött, melynek értelmében néhány milliárd euró fejében Erdogán leállította a tömeges „elvándorlást”. Orbán belföldre szánt propagandája azonban továbbra is azt harsogja, hogy a határzár tartja távol a tömegeket, elvégre a muszlimokkal való riogatás remekül illeszkedik a külső (liberális) erőkre mutogató gyűlöletkeltésre.

A német sajtó már 2015 őszén jelezte, hogy meg kell szüntetni a „Balkán útvonalat” (Balkanroute), azaz vissza kell küldeni a dél-szláv háború idején elmenekülteket. Hiszen, miközben a szíriai menekültek tömege közeledett Németország felé, a volt Jugoszlávia területe már nem volt háborús övezet. Az menekültek visszatérhettek otthonukba. A valódi probléma ekkor kezdődött: hogyan lehet a relatív jóléthez szokott menekültet visszaküldeni a gazdaságilag sokkal gyengébb hazájába? Különben a mai napig nincs megoldva Koszovó helyzete, ahol pl. az euró a hivatalos pénz, és a volt jugoszláv tagköztársaságokból bárki vízum nélkül érkezhet max. 3 hónapi tartózkodásra az EU-ba. Egy müncheni szálloda macedón portása mesélte, hogy mennyire rossz a gazdasági helyzet, hogy 350 euró egy havi bér, a munkanélküli segély 250 euró, ezekből nem lehet megélni. Déli szomszédjuk, a görögök, megzsarolták őket: az egykori jugoszláv tagköztársaságnak a Macedón Köztársaság nevéhez sohasem járulnak hozzá, és megakadályozzák az EU-ba és a NATO-ba való felvételüket. Nagyon szomorú volt, látszott az arcán, hogy az Észak-Macedónia elnevezés nem tetszik neki, de legyen, ha ez a feltétele a gazdasági fellendülésnek, amit Merkel nemrég tett látogatásakor is megerősített. Igaz, a névváltoztatási népszavazás kudarcba fulladt, de nagyon bíznak a németekben, hogy hozzá segítik őket az EU-tagsághoz.

Idén (2018) május 23-án (tehát, ellentétben a magyar médiával, nem most, novemberben!) jelentette a BBC, hogy egy skopje-i bíróság két év börtönre ítélte a korábbi macedón miniszterelnököt. A BBC jelentése szerint 2012-ben történt a hatalommal való visszaélés, amikor Gruevski egy „közbeszerzési pályázat”-ról (tender) döntő bizottság egyik tagját befolyásolta azzal, hogy egy bizonyos autókereskedőt nevezzenek meg győztesnek, aki a miniszterelnök kívánságának megfelelő gépkocsit (páncélozott Mercedes) szállít majd, és aminek fejében Gruevski pénzt fogadott el a kereskedőtől. A vádhoz az ügyészség egy titokban felvett hanganyagot használt fel, amit a bíróság hitelesnek fogadott le.

Gruevski lemondását 2016-ban egy óriási lehallgatási botrány előzte meg. Nyilvánosságra került, hogy mintegy 20.000 személyt hallgattak le titokban a miniszterelnök emberei. A botrány utcára vitte az embereket, és állandó tüntetések (összecsapások) voltak Gruevski hívei és ellenfelei között. Kb. egy évvel később a miniszterelnök lemondott, és az előrehozott választáson a jelenlegi miniszterelnök, a szociáldemokrata Zoran Zaev győzött.

Az ugyanaznapi (május 23.) Reuters jelentés szerint ez volt az első ítélet Gruevski hat vádpontos korrupciós ügyében. A vádpontokat egy 2015-ös EU megállapodás alapján kinevezett különleges ügyész állította össze. Gruevski lemondása, távozása és új választások kiírása ugyancsak ennek az EU-s megállapodásnak volt a része. Az EU akkor lépett közbe, amikor elszaporodtak a politikai zavargások és az ellenzéki pártok azzal vádolták Gruevskit és a belsőelhárítás főnökét, hogy több mint 20.000 embert hallgattak le.

A SZER (RFE/RL) május 23-i, tehát ugyanaznapi, jelentésében azt is megemlíti, hogy Gruevski nem volt jelen a tárgyaláson, ill. az ítélethirdetésen, és (esetleges fellebbezéséig) továbbra is szabadlábon maradhat. A SZER tudósítása megjegyzi, hogy a bíróság hiteles bizonyítéknak fogadta el a megvesztegetésről készült titkos hangfelvételeket, azzal, hogy azok nyilvánosságra hozatala közérdek.

Az új választásokhoz vezető nagyméretű (20 ezer embert érintő) lehallgatási botrányt a Gruevski kormány tagadta, és külföldi ügynökökre fogta.

Vajon ezek az információk (2018. május 23.) mikor jutottak el hazai (ellenzéki) médiához, mikor olvashattunk róluk először?

Úgy látom, a hazai ellenzék sem érti a menekült jog „finomságait”, amit Orbán nagyon ügyesen alkalmazott. A menedékjogot a genfi konvenció, illetve annak aláírása teszi kötelezővé az aláíró országok számára. Tessék csak visszaemlékezni 1989-re! Magyarország csak akkor írta alá, amikor hirtelen megjelentek a falurombolás áldozatai, a Ceaușescu rendszere elől menekülő román állampolgárok, elsősorban magyarok, akiknek befogadását az akkori szovjetrendszer nem engedte meg. Elvégre a szocialista országokban nincs üldözés, pláne politikai üldözés. A keményvalutára éhes magyar vezetés viszont úgy ítélte meg, ha aláírjuk ezt az egyezményt, akkor nemcsak a menekültek befogadásának adunk nemzetközi hátteret, hanem az ENSZ-en keresztül „fejpénzt” (dollármilliókat) is kapunk a menekültek megsegítésére hivatott nemzetközi szervezettől (Az ENSZ minden egyes menekült után fizet a napi ellátásra.) A genfi konvenció aláírása mindezt biztosította. Nem kellett sok, hogy erről az NDK-s „szamizdatosok” is értesüljenek, hogy a magyar hatóságok nem küldhetik vissza a Balaton mellett kempingező keletnémeteket, amennyiben azok hazájukban politikai menekültnek, üldözöttnek tekintik magukat. Ennek megfelelően tárgyaltak a magyarok (Horn külügyminiszter) a nyugatnémetekkel és a keletnémetekkel.

A politikai menedékkérők után az ENSZ nem fizet „fejpénzt”, és annak megadása minden ország és kormány saját hatáskörébe tartozik. Azt fogad be, akit akar, akit szerinte üldöznek, vagy politikai nézetével egyetért, azonosul. Ezért Orbánt tettéért nem lehet felelősségre vonni. Emlékeztetőül néhány közismert eset, ill. név, pl. Bettino Craxi vagy Carles Puigdemont, akinek példája rácáfol a kormánypárti hülyeségre, miszerint Gruevski szabadon közlekedhet a világban, különösen az EU-ban. A magyar igazságügyi miniszter nagyot téved!

Aki ellen nemzetközi elfogató parancs van, azt bárhol elkaphatják és kiadhatják. Ez ellen csak a menekültet befogadó ország adhat védelmet.

Viszont, sokkal komolyabb és nagyobb probléma, és nemzetközileg is elítélendő az állami szöktetés. Különös tekintettel ebbe bevonni a külügyet, a magyar diplomáciát. Jó időre elvesztettük a bizalmat, a nemzetközi diplomáciában. Elsőre ’56 jutott az eszembe, amikor mentőautókban szállítottak fegyvereket. Aztán, belegondoltam, hogy a jelenlegi államvezetés ezzel a jogellenes, aljas akciójával ugyanolyan bűnözővé vált, mint a kábítószer-, fegyver- vagy embercsempész. Tettükkel példa nélküli precedenst állítottak, miszerint ellenőrzés nélkül bármit és bárkit országokon keresztül lehet szállítani a diplomácia égisze alatt. Ez pedig a civilizált világban megengedhetetlen! A többi ország tudta nélkül így fel- és kihasználni a diplomáciai védelmet, becstelen dolog! Arról nem is szólva, hogy ezentúl nincs biztonságban senki, akit az orbáni Magyarország el akar fogni, némítani bárhol legyen a világban! Csodálom, hogy ez ellen az akció ellen még senki sem emelte fel a szavát.

Ilyen az, amikor egy rabbi a házmesterportálra téved

Föld S. Péter

-

2018-11-26

0

Ilyen az, amikor egy rabbi a házmesterportálra téved

Nyilatkozott a 888-nak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabija. Köves Slomó az a rabbi, aki a legutóbbi választási kampányban – mint utóbb magyarázkodta -, önhibáján kívül Hollik István fideszes képviselő választási szórólapján szerepelt. És ugyancsak ő az a rabbi, aki más zsidó szervezetek vezetőivel ellentétben felvállalta a Sorsok Háza projektet, mely a magyar államnak a vészkorszak idején viselt felelősségét lenne hivatott a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni.

A történet másik szereplője a 888. internetes portál, amely korábban azzal vált ismertté, hogy az egyik volt szocialista pártelnök feleségét szexuális segédeszközként ajánlotta a kifinomult ízléssel megáldott, nyilván keresztény és konzervatív értékeket valló olvasótábor figyelmébe. Ez a 888 nevű portál amúgy a napokban arra bíztatta az egyetemi ifjúságot, hogy jelentsék fel azokat a tanáraikat, akik nem a NER szellemiségétől vezérelve tartják előadásaikat, és liberális eszméket terjesztenek.

Jól egymásra találtak: a fideszes zsidó és a feljelentésre, mások rendőrkézre adására mindig kapható házmester.

Kizárt dolog, hogy a kormány rabbija, Köves Slomó ne tudott volna a 888 általunk is ismertetett csínyeiről. Már ezért is el kellett volna tekintenie, hogy szóba álljon G. Fodor Gábor portáljával, de hát valamiért nem tartotta fontosnak, hogy visszautasítsa az interjút, de lehet úgy is fogalmazni, hogy fontosnak tartotta, hogy a portálnak nyilatkozzon.

Ízlések és pofonok különbözők, nem vagyunk egyformák. Vannak, akik undorodnak a besúgóktól, ha másért nem, mert a vészkorszak embertelenségeire emlékeztetik őket. Köves Slomó túllépett ezen aggályain, és mindent elmondott, amit a Habony-média eme zászlóshajója hallani akart. Például azt, hogy az antiszemitizmus ma egyre inkább a baloldalon jelentkezik, mert a baloldali lapok bírálják Izraelt. Köves Slomó itt úgy tett, mintha nem tudná, mi a különbség az antiszemitizmus és Izrael mai, Netanjahu által politikájának bírálata között. A kormány kiválasztott rabbija játssza a hülyét, mintha nem lenne a számára is a napnál világosabb, hogy Benjamin Netanjahu nem egyenlő Izraellel (még kevésbé a zsidósággal) – mint ahogyan Orbán Viktor sem egyenlő Magyarországgal, és amikor az Európai Unió illetékes testületei a magyar miniszterelnököt kritizálják, akkor nem a magyar embereket bántják, hanem Orbán Viktort.

Köves Slomó egyetlen szót sem veszteget a valódi antiszemitákra – azokra, akik ma Magyarországon Horthy szobrokat avatnak, a Hitlert imádó Wass Albert verseit dicsőítik. A kormány kiválasztott rabbija úgy tesz, mintha nem tudná, hogy az, amit a 888 és hasonló szellemiségű társai művelnek, finoman fogalmazva is, nem más, mint házmestertempó. Írhatnánk ennél konkrétabban is, hogy mire gondolunk, de nem szeretünk fölöslegesen bíróságra járni, enélkül is tudja mindenki, hogy mit gondolunk a 888-ról és arról, aki nyilatkozóként szóba áll velük.

Államformája: banánköztársaság

Föld S. Péter

-

2018-11-25

0

Azért az elég félelmetes, hogy a magyar kormány orosz fegyverkereskedőkön keresztül mexikói drogbandáknak ad el leselejtezett fegyvereket, majd amikor az amerikaiak leleplezik az orosz fegyverkereskedőket, akkor azokat nem az amerikaiaknak, hanem az oroszoknak adják ki.

Ez már tényleg nem vicces, mint ahogyan az is legföljebb nevetséges, hogy Magyarországon menedékjogot kapott a volt macedón miniszterelnök akit hazájában korrupció miatt ítéltek börtönbüntetésre. Sokan nem is tudják, hogy milyen veszélyes országban élünk. Persze, mindez nem most kezdődött. Talán vannak, akik még emlékeznek arra a tavalyi történetre, amikor Komáromy Gergő, akit a Ligetvédők aktivistájaként ismerhettek meg a nem kormánypárti sajtóból tájékozódó olvasók, festékes lufival dobálta meg a Szabadság téri szovjet emlékművet.

Komáromy, akit gyorsított eljárásban 30 ezer forintos pénzbírságra ítéltek, utóbb bocsánatot kért az emlékmű megdobálásáért, azt mondta, hogy nem kellett volna ezt tennie. Ebben a bocsánatkérésben és belátásban bizonyára nagy szerepe volt a Komáromy elmondása szerint nagydarab, határozott fellépésű csecsen illetőnek, bizonyos Magomed Daszajevnek. Komáromy ugyanis egy videó üzenetet tett fel az internetre, amelyből kiderül, hogy a tíz éve Budapesten élő Magomed azzal fenyegette meg, hogy ismer egy csomó embert, „akik másmilyenek, mint ő, és most teljesen fel vannak dúlva, és veszélyben vagyok én is meg a családom is” .

Ez a módszer nagyon emlékeztet azokra az eszközökre, amelyeket egy ideje Oroszországban használ az ottani üzleti és politikai alvilág. Elsősorban gazdasági konkurensek és a politikai ellenlábasok elhallgattatására vetik be az ilyesfajta figyelmeztetéseket, mely fenyegetések az esetek többségében nem merülnek ki a verbális megfélemlítésben, előfordult, hogy erőszakba, vagy éppen halállal végződő cselekedetbe torkolltak.

Nálunk ezt megelőzősen nemigen fordult elő, hogy egy magyar állampolgárt és a családját egy idegen ország polgára Magyarország területén megfenyegesse. Normális országban – mondjuk így: demokráciában – a történet ott kezdődik, ahol nálunk véget ért.

A rendőrség felkutatja a magyar állampolgárt fenyegető csecsen illetőt, őrizetbe veszik és kihallgatják. Ezt követően előzetes letartóztatásba helyezik, majd a nyomozás során feltárják az ügy minden részletét, különös tekintettel a nemzetbiztonsági kockázatokra. Megállapítják, hogy volt-e alapja a fenyegetésnek, vagyis, hogy tényleg abban a helyzetben volt-e Magomed, hogy beváltsa a fenyegetést, vagy csupán blöffölt. Utóbbi esetben is súlyos, amit elkövetett, ha azonban bebizonyosodik, hogy Magomed valóban rendelkezik olyan eszközökkel és – mint mondta -, politikai kapcsolatokkal, akkor még ennél is komolyabb a tényállás.

Végül, miután mindent tisztáztak, vádat emelnek a magyar állampolgárt és családját fenyegető külföldi ellen, bíróság elé állítják, és amennyiben a bíróság bűnösnek találja, elítélik.

Ennyire egyszerű lenne ez a történet, ha Orbán Viktor Magyarországa, az Európai Unió tagjaként nem ápolna a szükségesnél is szorosabb, valamint veszélyesen átláthatatlan viszonyt az egykori Szovjetunió KGB tisztje által vezetett Oroszországgal. Az említett normális esetben az is elképzelhetetlen lenne, hogy Magyarország, amely nem szovjet tagköztársaság, hanem – hangsúlyozzuk még egyszer – az Európai Unió tagja, megengedné, hogy a területén idegen országbeli, jelen esetben orosz ügynökök tevékenykedjenek, és az ő megbízásukból üzletembernek álcázott nagytestű férfiak magyar állampolgárokat fenyegessenek.

Ahol köztörvényes bűnelkövetőknek politikai menedékjogot adnak, ott – Orbán Viktor szavaival – minden megtörténhet.

Orbán Viktor és a kacsák

Szele Tamás

-

2018-11-24

0

Kérem, óhatatlan, hogy Orbán Viktor tegnapi rádióinterjúnak álcázott programbeszédjéről Brezsnyev kacsái jussanak eszünkbe. De próbáljunk komolyak maradni, elvégre nem kismiska a kéthetenkénti agymenés: abból kéne kiderüljön, mi a magyar bel-, kül- és gazdaságpolitika aktuális csapásiránya.

Más kérdés, hogy soha nem az derül ki.

A miniszterelnök kéthetenként ismétlődő rádióbeszédei – amikhez jár egy nagyon pici alákérdezés, hogy műfajilag interjúnak tűnjenek – sokkal inkább tükrözik a kormányfő pillanatnyi kedély- és idegállapotát, tehát orvosi célokra alkalmasabbak volnának, diagnózis felállítása esetén, mint politikaiakra: de ne panaszkodjunk, elemezzünk.

Hát mit mondott ez a drága ember tegnap?

Sokat és nagyot. De forduljunk olyan forráshoz, amit még ő maga sem cáfolna meg, használjuk a kormany.hu által közölt szöveget. Ezek szerint:

„Az úgynevezett migránskártyákról a kormányfő azt mondta: miközben a pénzmosás elleni harcra hivatkozva folyamatosan „szorongatják az európai emberek torkát a hatóságok” – rögzítik a tranzakciókat, a neveket -, aközben valakik – úgy tűnik, az Európai Bizottság – névtelen bankkártyákat osztogatnak olyanoknak, akiket nem ismerünk, nem tudni, mit akarnak, és akik közül sokan válnak terroristává, bűnözővé, tehát fenyegetik az európai emberek biztonságát.”

Hát azt elhiszem, hogy szeretné, ha megszűnne a pénzmosás és a korrupció elleni harc Európában, tán még meg is ünnepelné, de ez nem egészen így működik: ez gyerekes, mondvacsinált érvelés, hiszen nem is úgy vetődik fel a kérdés, akkor sem, ha ő így teszi fel, hogy vagy menekültkártya, vagy pénzmosás elleni harc, hanem úgy, hogy is-is. És a kettőnek nincs köze egymáshoz.

De hát mi ez a sokat emlegetett menekültkártya végül is? Titkos eszköz mindenféle mordályégető, országháborító támogatására, maga a setét Ármány? Ördögöt, kérem.

Na, most jönnek Brezsnyev kacsái

Az úgy van, hogy aki már próbált segélyt osztani sok embernek, tudja: nem lehet uniformizálni a támogatást. Készpénzt egyetlen szervezet sem szeret adni (bár, mint látni fogjuk, néha muszáj), mert abból akármi lehet. De ételt sem egyszerű osztani: a muzulmán menekülő nem eszi a sertéshúst, a hindu a marhát, a kelet-ázsiaiak nagyon nagy része laktóz-érzékeny, nekik a tejtermékek és a tejpor okozhat súlyos, esetleg halálos betegséget, egyes kultúrák a kenyeret nem ismerik, mások – például rögtön az európai – a jamgyökérrel nem tudnak mit kezdeni. És mivel kicsi lett a világ, a modern közlekedésnek köszönhetően bárhol, bármilyen származású, eredetű ember felbukkanhat és bajba kerülhet. No, akkor mi a jó módszer?

Amit a kolhozelnök mondott Brezsnyevnek. A régi vicc szerint Brezsnyev körbelátogatja a kolhozokat, az egyikben meglátja a kacsákat

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Kukoricát, Brezsnyev elvtárs.
– A nép kukoricáját? Ez pazarlás! Tíz év Szibéria a kolhozelnöknek!

A második kolhozba még elér a futár a kertek alatt, és közli, hogy mindent mondhatnak, csak azt nem, hogy kukoricát kapnak a kacsák.

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Búzát, Brezsnyev elvtárs.
– A nép búzáját? Ez pazarlás! Tíz év Szibéria!

A harmadik kolhozban már tudnak a dologról.

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Tudja, Brezsnyev elvtárs, minden reggel adunk nekik öt rubelt, aztán vesznek maguknak, amit akarnak…

Hát ilyen megoldás a „menekültkártya” is

Van rajta egy minimális összeg, magát a kártyát a segélyezett család feje kapja, nem hitelkártya, csak bankkártya, ilyent csak 18 év feletti, regisztrált menedékkérő kaphat, aki továbbra is az adott ország területén tartózkodik, és nincsen semmilyen egyéb jövedelme. A kártya ugyan valóban nem tartalmazza az arra jogosult családfő nevét, de minden kártya tartozik valakihez, akinek a jogosultsághát az ENSZ munkatársai havonta ellenőrzik.

Mellesleg ez a módszer sem tökéletes, hiszen csak olyan országokban működik, ahol van ATM-automata, és – van a boltban étel, amit meg lehet venni. Mondjuk a pakisztáni Cox’s Bazaar környékén semmi haszna nem volna, ott nem is használják.

Hát ezt a rendszert nevezte ki főellenségnek a miniszterelnök, és nem is ügyetlenül: ugyanis ha látunk valakinél egy bankkártyát, azt értelemszerűen nem látjuk, mennyi pénz van rajta, csak azt, hogy van neki egy ilyenje. Csodásan ki lehet használni paranoid célokra. Koldusokat is milliomosnak láttathat ily módon.

De nem csak ennyiről szólt a könnyed kis kormányfői esztrádműsor pénteken.

Szóba került a Brexit is

„A brit uniós kilépéssel, a Brexittel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: miután Brüsszel nem tudta kívül tartani a migránsokat Európán, így nem tudta benntartani Nagy-Britanniát az Európai Unióban.”

A kettőnek egymáshoz semmi köze nincs ugyan, de miért is ne venné egy kalap alá? Azért érdekelne, mit és mennyit tud a Brexitről ez az ember, mert a jelek arra mutatnak, hogy több éves fáziskésésben szenved. Miért? Ezért:

„Ugyanakkor az a dokumentum, amelyet a vasárnap esedékes rendkívüli EU-csúcs előtt kézhez vett, magyar szempontból kielégítő, megvédi az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok érdekeit – közölte Orbán Viktor, kijelentve: a magyar munkavállalók jogai nem fognak sérülni.”

Elnézést, de ez egészen egyszerűen nem így van. Theresa May világosan leszögezte a BBC-nek adott interjújában, október másodikán, miszerint „Egyszer és mindenkorra véget ér a munkavállalók szabad mozgásának korszaka.” Az uniós kilépést követően nem tesznek majd különbséget aközött, hogy az érkezők az Európai Unió valamelyik tagállamából, esetleg egy harmadik országból származnak-e, Nagy-Britannia egységesíti az unióból és az azon kívüli országokból érkező külföldiekre vonatkozó szabályokat. A már Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok ugyanakkor maradhatnak az országban. Ha másként nem intézkednek felőlük – ugyanis pillanatnyilag semmi de semmi nem biztos ebben az ügyben, a legvalószínűbbnek egy keményvonalas „no-deal” Brexit megvalósulása tűnik, ami mindenkinek rossz lesz, de angol részről egyszerűen semmiféle jel nem mutatkozik a megegyezésre.

Ez bizony egyáltalán nem kielégítő magyar szempontból és semmiféle garanciát nem láthatunk arra, hogy a magyar munkavállalók jogai nem csorbulnak majd. Ennyi erővel a két hét múlva várható időjárást is garantálhatta volna a magyar kormányfő a kedves közönségnek, ha már úgyis a rádióban van.

De félre bánat, félre bú, most jön a kis pénteki kabaréműsor legszórakoztatóbb része, a Nagy Szám, a Gruevszki-jelenet!

Fanfárokat kérnék!

„Azok a szervezetek, amelyek az ügyet leginkább a magyar kormány szemére hányják, mind Soros György szervezetei, és miután Macedóniában miniszterelnökként Gruevszki lépett fel a legkeményebben a Soros-féle hálózatokkal szemben, ezért nyomon követik az életét.”

Kifejtette: Nikola Gruevszki macedón miniszterelnökként a migráció szempontjából egy kulcsországot vezetett, és nélküle sokkal nehezebb lett volna megvédeni a magyar határt, ezért mindig is szövetségesként tekintettek rá és országára. Felidézte: Gruevszki volt az első balkáni politikus, aki kerítést épített, elkezdte feltartóztatni a migránsokat, amihez Magyarország segítséget adott.

„Az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel. Ha hozzánk fordul, akkor jár neki a tisztességes eljárás” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kitért továbbá arra, hogy a menekülteljárást nem a kormány folytatja le, hanem a hatóság, és „minél messzebb tartja magát a kormány az ilyen eljárásoktól, az annál jobb”. A kormánynak csak az a dolga – közölte -, hogy biztosítsa a fair eljárás kereteit, majd elfogadja a hatósági döntést, „most is ez történt”.

Nikola Gruevszki Magyarországra utazásáról annyit mondott: „van az egésznek egy izgalmas története, minden krimi izgalmas.”

Álljunk meg egy pillanatra, ízlelgessük a gondolatokat. Tehát: egyrészt Gruevszki kormánya – nem ő maga – valóban építtetett 2015-16-ban egy körülbelül ötven kilométer hosszú kerítést a macedón-görög határon. Ezért nekik védelem jár. Én is ismerek embereket, akik, ha kisebb méretekben is, de már építettek kerítéseket, igaz, ők a kertjük köré, és mégsem illette meg őket sem védelem, sem amnesztia, ha netán sikkasztottak.

És különben is, Soros

Azonban „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel.” Az ember igen, de a kormány nem, ugyanis nem a kormány adta a menedékjogot, hanem az arra illetékes hatóság, melyhez az elmondottak szerint a kormánynak semmi köze. Akkor tehát sem nem az ember bánik így vagy úgy a szövetségesével, sem nem a kormány, hanem a hatóság, amihez senkinek semmi köze, sőt, itt nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni.

Hát ennek már nem csak izgalmas története van, de izgalmas logikája is.

Tűkön ülve várom, a legközelebb mivel fogja meglepni a hálás közönséget ez a nagy mókamester.

Ez a miniszterelnök.

Mert ez bizony show volt, nem komoly politika, kérnék is mindenkit, hogy ne tessék komolyan venni.

Bár mondjuk nem is lehet.

Vélemény

Keresztény alapok

Nemzeti elkötelezettség, polgári értékrend

Az óriás

Az Alapítvány Alapító okiratának Preambuluma

Szégyen

Elképzelem a jelenetet:

A magyar diplomácia lejáratása. A világ szégyene. Példa nélküli embercsempészet állami támogatással.

Hát mit mondott ez a drága ember tegnap?

Na, most jönnek Brezsnyev kacsái

Hát ilyen megoldás a „menekültkártya” is

Szóba került a Brexit is

Fanfárokat kérnék!

És különben is, Soros

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA