Vélemény

De hát a másikak is loptak!

Vitatkozunk a régi ismerőssel, aki csöppet sem bánja, hogy az van, ami lett. Ő is látja, hogy – így fogalmaz – vannak visszásságok, neki sem tetszik, hogy kettészakadt és gyűlölködővé vált az ország, de azt mondja, hogy ennél jelenleg nem lát jobbat. Az ellenzék béna és töketlen, megérdemlik, hogy így alázzák őket. És különben is teszi hozzá, amíg tehették, ők is loptak.

Ezen nincs mit vitatkozni. Ellenzéki szimpatizánsok egyre többet és egyre többen beszélnek arról, hogy a parlamentben ülő ellenzék a Fidesz rendszerének a része. A Fidesz akaratából létezhet, csak a túlélésre hajtanak, addig vannak, ameddig Orbánnak ez érdekében áll.

Árnyalnám a diagnózist. Szerintem ugyanis egy dolog az, hogy milyen az ellenzék. Hogy tényleg a Fidesz tartja őket kirakatnak, hogy lehessen mutogatni a világ felé: nálunk demokrácia van. Nézzétek, ott ül az ellenzék a parlamentben, elmondhatja a véleményét, szidhatja a kormányt és a miniszterelnököt. Még újságja is van, tévéje és rádiója. Nem sok, de a semminél látszólag több.

Lehetne tényleg jobb ellenzékünk. Valódi, teszem azt. (Ha van olyan ellenzéki párt, politikus, akinek nem inge, ne vegye magára).

De akármilyen az ellenzék, lopni, a másét elvenni, akkor sem szabad. Nemcsak anyagi javakról beszélek, hanem a megfoghatatlan, és ezért sokak számára értéktelen dolgokról. A szólás szabadságáról például, a független bíróságról. Vagyis egy olyan jogállamról. ahol az állam nem szól bele abba, amihez semmi köze. Nem akarja megmondani, hogy ki a jó író, sem azt, hogy milyen szakokat tanítsanak az egyetemen.

Akkor sem, ha nincs számottevő ellenzék, ami meg mégis, az is olyan, amilyen.  Ha én egy felelőtlen fickó vagyok, és a lakásom ajtaját elfelejtem kulcsra zárni, akkor sincs joga senkinek bemenni és elvinni onnan mindent, ami mozgatható. Ha nem veszek riasztót az autómba, az nyilván meggondolatlanság a részemről, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ellopja az autómat. Akár van benne riasztó, akár nincs, az én autóm nem a másé.

Példabeszéd. Hogy az ellenzék alkalmatlansága és gyengesége, senkit sem jogosít fel arra, hogy diktatúrát vezessen be az országba. Felszámolja a jogállam intézményeit, lerombolja az oktatást és az egészségügyet, hazugsággyárrá alakítsa a tájékoztatást. Kormányzásra kaptak felhatalmazást az urak annak idején. Arra, hogy jobbá, szebbé tegyék az országot, és nem arra, hogy a saját érdekeiknek rendeljék alá.

Azért, mert jelenleg nincs aki az útjába álljon, még nem muszáj buldózernek lenni.

Orbán Viktor születésnapi üzenete a 88 éves Soros Györgynek

Tisztelt Soros úr, kedves Gyuri bácsi!

Engedd meg, hogy szívem teljes melegével.

Remélem, soha nem felejted el, amit értem tettél! Amíg csak élek, hálás leszek neked. Nélküled nem lennék ott, ahol most vagyok.

Először 1989-ben segítettél, amikor ösztöndíjat adtál nekem, hogy tanulhassak. Akkor még én, mint arra bizonyára jól emlékszel, liberális voltam. Kedveltem a nyílt társadalmakat, megértő voltam mások nézeteivel szemben és toleráns. Egyedül a vallást nem szerettem, meg Trianont, felállt a hátamon a szőr, ha valaki erről beszélt.

De most nem rólam van szó, Gyuri bácsi, hanem rólad, neked volt két nappal ezelőtt a születésnapod. A te pénzeden tanulhattam külföldön, gyakorolhattam az angol nyelvet és szélesedhetett a látóköröm. Hálás voltam neked, drága Gyuri bácsi. És most, megint hálás vagyok. Ha lehet, még annál is hálásabb, mint 1989-ben.

Ha te nem lennél, másik ellenségképet kellett volna keresnem a magyaroknak. Nem lett volna könnyű Gyuri bácsi, nekem elhiheted. Ez egy finnyás nép, nem fogadnak el bárkit ellenségnek. Szeretnek gyűlölni, de igényesek, ki kell érdemelni, hogy valakit utáljanak. Téged szívesen utálnak, és ezt külön köszönöm neked: nálad alkalmasabbat erre a szerepre keresve sem találtam volna. Te vagy az ideális választás, Gyuri bácsi, ha ezer évig castingolok, akkor sem találtam volna jobbat.

Egy olyan embert, mint amilyen te vagy, álmukból felébresztve is tudnak gyűlölni a magyarok. Gazdag vagy, sikeres és amerikai. És persze, nem utolsósorban zsidó. Igaz, ez utóbbi nem a fő csapásirány, ez csak, hogy is mondjam, amolyan mellékes hozadéka ennek a történetnek.

Már csak azt kellett kitalálni, hogy miért gyűlöljenek téged a magyar emberek. Nem volt nehéz, éceszgébereim fejéből nagyon hamar kipattant. Azt terjesztettük rólad, és terjesztjük ma is, hogy rosszat akarsz nekünk. Van egy gonosz terved, hogy Európát és benne Magyarországot, ellepjék a migránsok.  A bevándorlók. Ez a te gonosz terved, Gyuri bácsi, ezen munkálkodsz éjjel és nappal, ez az, amire nem sajnálsz se pénzt, se paripát se fegyvert.

Szükségem volt rád megint Gyuri bácsi, és örülök, hogy megtaláltalak. Amióta kitaláltuk, hogy te legyél az elsőszámú közellenség, a magyar emberek nem azzal foglalkoznak, hogy szétloptuk az országot. Hogy a csókosainkat hoztuk helyzetbe, miközben leromboltuk az oktatást, a földdel tettük egyenlővé az egészségügyet. A jogállamról, a sajtó szabadságáról most nem beszélek, a magyarokat ezek nem különösebben érdeklik. Bebeszéltem nekik, hogy ők egy szabadságszerető nép, miközben a vak is látja, hogy nem a szabadságot szeretik, hanem a szabadságharcot.

Ezért küldöm őket csatába minden nap Gyuri bácsi, hogy ne a saját bajaikkal foglalkozzanak, és főleg ne a bajaik okozóival, azaz, velünk.

Vigyázz magadra, Gyuri bácsi, nem szeretném, ha bajod esnék. Még sokáig szükségem lehet rád. Figyelj oda az egészségedre, s ha bármi gondod van, csak szólj nekem, biztosan tudok segíteni. Én nem felejtem el azokat, akik valamikor jók voltak velem – mindig emlékszem rájuk, és vagy támogatom, vagy eltaposom őket.

Remélem, nem szívtad mellre azokat a plakátokat, amelyekkel hónapokon át telerondítottuk az országot. Nem neked szóltak Gyuri bácsi, hanem azoknak a szerencsétlen hülyéknek, akiket az orruknál fogva vezetek. Röhögök rajtuk, mert bármit mondok nekik, elhiszik.

Gyuri bácsi, Isten éltessen még sokáig, jó egészségben!

Botrány

Egyre dagad a Lánchíd-botrány – írja a Demokrata meg a többi fideszes akármi, lelkesen ismerteti a „gyanút” a közpénzből működő, de azért szintén fideszes akármi, azaz a köztévé, plusz Brenner Koloman is berúgta a motort, hogy százhússzal csatlakozzon a Karácsonyozókhoz. Elvégre Karácsony neki nem szövetséges, hanem piszkos konkurencia, és nyerni ugyan halálbiztosan nem fog, de néhány szavazatot elvesz tőle. Az is valami.

Egyre szövevényesebb az a Lánchíd-botrány, amely tavaly novemberben került nyilvánosságra. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét egy sok száz milliós számlagyár irányítása miatt tartóztatták le, később pedig egy sor bűncselekménnyel került összefüggésbe a neve. A legújabb információk szerint Vignek a Karácsony Gergely fémjelezte botrányos Lánchíd-felújításhoz köthető korrupcióhoz is köze lehet.

Naná, hogy azt írják nerék, hiszen tényleg dagad. Ők maguk dagasztják éjt nappallá téve, szövik csak szövik a szövevényt, a regnálók nyilván parancsba adták a cselédmédiának: Karácsonyt minden erővel feketíteni! Fogalmam sincs, mi lesz azzal, aki csak kicsit feketít, de nem lennék a helyében, az tuti! Pláne, ha családja van a szerencsétlennek.

A sztori, illetve hát a „fémjelzett botrány” sok évvel ezelőtt indult, a ködös budapesti ősidőkben, mikor még Tarlós volt az úr (illetve nem ő, de mondjuk). A Lánchíd felújításáról szóló fővárosi álmok 2013-ban kezdtek testet ölteni, a BKK 288 millió forintért szerződött a Főmterv és a CÉH Tervező konzorciumával, a tervszállítási határidő 2015 január. Az akkori elképzelés szerint a felújítás nem csak a Lánchídra, hanem az Alagútra és a 2. villamos aluljárójára is vonatkozott.  „A kivitelezési közbeszerzést követően várhatóan 2015. ősszel indulhat meg a kivitelezési munka 2017. őszi befejezéssel.” Így hitte és hirdette a városvezetés.

Ember tervez, pénztelenség végez, a főváros pár éves kemény és megfeszített gondolkodás után 2017 áprilisára rájött, hogy nó enaf mani. Ekkor a fővárosi közgyűlés két részre bontotta a beruházást, az Alagút felújítását egyszerűen kitolták a távoli, 2020-as évekbe, mert csak akkor láttak rá elég forrást, így közel 6 évre kellett volna lezárni a nem csak a közlekedés, de a turizmus számára is kiemelt területet. Ez már a kormánynak is sok volt, mert az éppen a várba költöző, kényes és előkelő uraságoknak nagyon nem mindegy, hogy hány évig kell a Margit híd felé kerülniük, ezért a kormány úgy határozott, hogy ad 7 milliárdot, de a Lánchíd és az Alagút maximum 1,5 évig lehet lezárva. További feltétel, hogy a járdákat ki kell szélesíteni, a Magyar Turisztikai Ügynökség bevonásával a Széchenyi téren és a Clark Ádám téren növelni kell a zöld felületet, és az alsó rakpart általános forgalomcsillapítását is elő kell készíteni.

A közbeszerzést 2018 októberében írták ki, az ajánlatok eredeti beadási határideje november 21. Ezt a BKK 2019 májusában visszavonta, miután kiderült, hogy járdák tervezett szélesítéséhez meg kellene erősíteni a híd láncait, ezért erről „műszaki, városképi és finanszírozási okokból” lemondtak. A kormány a szélesítés elmaradása miatt elvett egymilliárd forint támogatást a felújításból, az állami támogatás így 6 milliárd forintra csökkent. Tarlósék új tendert írtak ki.

A jelentkezési határidőt kétszer kellett meghosszabbítani. A számtalan kérdés, a feltárt tervezési, valamint a szerződésben lévő hibák és ellentmondások orvoslására a BKK a beszerzés dokumentációjának jelentős részét módosította. A további kérdésekre azt válaszolták, hogy a kivitelező bármit tehet – a saját felelősségére. Ebből mindenki tudta, hogy a sok eltelt év ellenére is szembeszökő előkészítetlenség és megrendelői ügyetlenség miatt a vállalkozók jócskán növelni fogják az árakat. Növelték is, ezért a rettenthetetlen városvédő, oroszlánszívű Tarlós a „túlárazott” ajánlatokat visszadobta. Aztán elvesztette a választásokat.

Ezt a hat éve gyarapodó szarkupacot kapta a nyakába az új főpolgármester, csúcsán az egyre gyorsabban korrodálódó Lánchíddal, amely a veszélyessé vált állapot miatt rendkívül sürgető módon szorult felújításra. Egyrészt egyértelmű volt, hogy a munka nem halasztható tovább, másrészt hogy a fővárosnak harmincakárhány milliárdja még a kormány hat milliárdjával együtt sincs, ezért le kellett szűkíteni az elvégzendő munkát a Lánchídra, amelyhez azért hozzájött még a Széchenyi téri aluljáró fölötti úttest felújítása, a Clark Ádám téri körforgalom híd felőli részének felújítása, a közvilágítás felújítása és a díszkivilágítás kiépítése. Utóbbiak a Tarlós féle „Lánchíd” tételek közt nem szerepeltek.

A Karácsony regnálása alatti első tendert kiírták, de csak a Lánchídra és környékére. A két NER kompatibilis cég, melyek korábban indultak a tenderen (Dömper Kft, Közgép Zrt), nem adott be ajánlatot, a Strabag és az A-Híd ajánlatai közül az utóbbi lett az olcsóbb nettó 18,8 milliárddal, amely a kötelező 10%-os tartalékkal, a szakértői díjakkal és az ÁFÁ-val 26,75 milliárd forintra nőtt. Ez az összeg nagyobb, mint a korábbi ajánlatokban szereplő 21,8 milliárd (csak a Lánchídra), és Sal László, a győztes A-Híd vezérigazgatója el is mondta miért: egyrészt a fentebb leírt, a Lánchídon kívüli többletmunkák, másrészt az eltelt idő alatti további állapotromlás és korrózió okozta plusz anyag és munkaköltség, harmadrészt pedig az azóta bekövetkezett, kb. 10%-os mértékű építőipari infláció miatt. A befejezés tervezett időpontja 2023 ősze lett.

Na, ekkor toppant a színre Tarlós a főváros bukott és levitézlett főpolgármestere (Gyurcsányra is ezt szokták mondani, ezért gondoltam, hogy ide is jó lesz). Tarlós egyrészt kijelentette, hogy a „A 2023-as határidő kizárt, hogy tartható lenne. 2024-re talán befejezhető, de még alá sem írták a szerződést„, másrészt közölte, hogy ők terveket és pénzt is hagytak a felújításhoz, harmadrészt meg kijelentette, hogy a Karácsony féle felújítás 5 milliárddal drágább, mint az övé (azóta is ezt ragozza a teljes NER média). A kormány is ismételten színre lépett, és immár ikszedszer állapította meg, hogy Karácsony miatt úgy rossz minden, ahogy van, de ismét megesküdött arra, hogy a felújításhoz beígért 6 milliárdot a főváros biztosan megkapja. Nem mondták, hogy „Az aztán hétszentség!”, de nagyon úgy hangzott.

Hát akkor lássuk a tényeket:

  1. A felújított hidat Karácsonyék már 2023 augusztusában, azaz nemhogy határidőre, de még a tervezettnél is előbb átadták. Tarlós jóslata hatványozottan nem jött be.
  2. Tarlósék valóban hagytak terveket (6 küzdelmes év eredménye) és pénzt is, de abból sajnos keveset, ezért kellett a felújítást csak a Lánchídra leszűkíteni (annak felújítása már nem volt tovább halasztható).
  3. A drágulásról: Karácsonyék a legolcsóbb ajánlatot fogadták el a jelentkezők közül, azaz közbeszerzés és közpénz ügyben mindenkinek javasolt a kuss. A nyertes még meg is indokolta, miért emelkedett az ár a korábbi tenderhez képest. Amíg valaki ezt nem cáfolja tételesen, addig a drágulást Karácsony nyakába varrni akarók hablatyolásának tartalmi része nulla. Max. röhögni lehet a szerencsétlenek hazudozásán.
  4. A drágulásra való állandó fideszes utalgatás ismeretében érthetővé válik, hogy a két kormányközeli cég miért nem adott be ajánlatot. Abból ugyanis kiderült volna, hogy ők sem tudják olcsóbban megcsinálni, és a hatalom nem akarta, hogy önmaga hiteltelenítse saját főpolgármester-lejárató cunamiját.
  5. A sokszor megígért 6 milliárdot a főváros máig nem kapta meg. Az arra való hivatkozás, hogy „Nem állt helyre az eredeti állapot”, mert a hídról a személyautók ki vannak tiltva, igencsak bornírt kifogás, mivel az „eredeti állapot” kifejezés egyértelműen arra vonatkozik, hogy a híd ugyanúgy használható legyen, mint korábban. Az meg teljesítve, így hát a 6 milliárd ki nem fizetése a hatalom általi szimpla csicskáztatás.

A fentiekből látható, hogy a „Karácsony Gergely fémjelezte botrányos Lánchíd-felújítás” helyett a „Tarlós fémjelezte hat éves tötymörgés” az igazi botrány, melyhez Karácsonyéknak nincs köze. Az általuk  elfogadott ajánlat a legolcsóbb volt, a felújítás határidő előtt befejeződött, mégpedig a költségkereten belül, ez nem egy Mészáros nyerte tender, ahol a költségek a pótmunkák révén az egekbe emelkednek. Hogy a fideszes cselédmédia mit hazudozik a felújításról, az persze más. Ők ezért kapják a pénzt, és praktikusan meg is tudom őket érteni. Morálisan más a helyzet, de ezt inkább ne is feszegessük. Túl randa a kép.

A korrupciót illetően: a főváros fizetett az A-Híd Zrt.-nek, mint kivitelezőnek, az A-Híd meg szerződés alapján fizetett a Sunstrike Kft.-nek, amelynek fő tevékenysége a film-, videó-, televízióműsor-gyártás. A társaság ügyvéd tulajdonosa után jelenleg nyomoz a rendőrség, így a cselédmédiánál már meg is van az összefüggés, miszerint a barátom sógorának nevelt lánya egyszer járt abban az utcában, ahol két hónapja bolti lopás történt, tehát a barátom tolvaj, így aztán én is az vagyok. Legalábbis „felmerül a gyanú”. Nemde?

A  kivitelező a vádra válaszul közölte, hogy:

Az A-Híd Zrt.-nek nem kivitelezésre vonatkozó és nem kivitelezéshez kapcsolódó szerződése volt az eljárás alatt álló céggel, így az nem kapcsolódott semmilyen közbeszerzésen elnyert projekthez, azaz a Lánchíd felújításához sem. A szerződéseknek a Sunstrike Kft. általi teljesítését az A-Híd Zrt. felé igazolták, a kiállított számlák ellenértékét kizárólag a Sunstrike Kft. számlájára utaltuk. Külső cégek gazdálkodására, kapcsolatrendszerére és egyéb működésére az A-Híd Zrt.-nek semmilyen rálátása és ráhatása nincs. Hangsúlyozzuk, hogy az A-Híd Zrt. nem alanya a hatósági eljárásnak, csak a külső cégekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott a NAV felé.

A fentiek alapján megállapítható, hogy ismét a kormányzati cselédmédia dagasztja a nemlétező botrányt, mégpedig most is a szokásos „Nem zörög a haraszt…” jellegű, morálisan rendkívül visszataszító technikával, amely bemutatja, hogy egyesek jelentős bőrvastagodásra tettek szert az arcukon. Az pedig, hogy a kormány milyen ócska kifogással indokolja, hogy a sokszor megígért hatmilliárdot a fővárosnak máig nem fizette ki, nagyon jól illusztrálja az ottani morált.

De ha már a botrányoknál tartunk: mi van a régi, ugyanígy felfújt sztorik főszereplőivel, Simon Gáborral, Czeglédy Csabával meg a többiekkel? Mindegyik eset mint a rétestészta. Esetleg nem találtak semmit, és még mindig kutakodnak, hátha? Vagy csak Pintér meg Polt ügyetlen? Netán ostoba?

Igaz, a karaktergyilkolás mindig csak a legközelebbi választásig tart. Utána az ügy már ejthető.

Orbán már felállíttatta a guillotine-okat

A forradalom felfalja saját gyermekeit. Ha egy gépezet megindul, soha nem lehet tudni, hogy ki kerül a kerekei közé. Az ítélkezőből könnyen lehet elítélt, ahogyan ez megtörtént a francia forradalom idején is Danton és Robespierre esetében.

Ez jutott eszembe olvasva a híreket a Fideszen belül kiélesedett kultúrharc kapcsán. Olyan ikonikus jobboldali személyiségek kerülnek a támadások célkeresztjébe, akik még nem is olyan régen Orbán Viktor erős támaszainak tűntek. A Magyar Időkben megjelenő újabb és újabb támadásoknak nemcsak a liberális baloldali, vagy a mérsékelt jobboldali írók, tudósok lettek a célpontjai, hanem már azoknak is küldözgetik a „selyemzsinórt”, akik akárcsak bíráló célzásokat is megengedtek maguknak a kormány tevékenységével kapcsolatban.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója, Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, vagy az egykori kulturális államtitkár L. Simon László is könnyen partvonalon kívül találhatja magát, mint ahogyan a Kommentár című, konzervatív, kéthavonta megjelenő kulturális és közéleti folyóirat szerkesztői is feketelistára kerültek a miniszterelnök tusványosi kijelentéseit követően. Ablonczy Bálint, aki sokáig főszerkesztőként jegyezte ezt a színvonalas orgánumot, szinte már a kormányváltás másnapján érezte, hogy aligha tűri majd meg a hatalom a lap korábbi kormánykritikus írásai miatt. Vette a kalapját, és még mielőtt elküldték volna, maga távozott. A Heti Válasz, a Magyar Nemzet, a Simicskához köthető rádióállomások és munkatársaik számára nincs kegyelem a NER kultúrköreiben.

Az olvasók többsége talán nem is lát bele a médiavilág belső folyamataiba. A felszín egysíkú, ahogyan a tartalom is egyre inkább azzá válik. Mit érdekli a hírek fogyasztóit, kik állnak tulajdonosként az adott újság, magazin, hírportál vagy televízió, rádió mögött? Jobb esetben abban bíznak, hogy ha pártosan is, de valós információkkal „etetik” őket. Az idősebbekben felébrednek a régi reflexek, ahogyan az ötvenes években, most is kettős „szemüveggel” kell olvasni: egyikkel a mondatokat, a másikkal a sorok közötti valódi tartalmat kell keresni.

Ám az igazság kihámozása egyre nehezebb feladat abban a valótlanság-áradatban, amely már nem csak a közmédiából, a helyi lapokból, vagy a rádiókból ömlik, az internetet is egyre jobban elárasztják a légből kapott, uszító, hangulat keltő blogok. Aki az elmúlt egy-két évben figyelte a híreket, annak feltűnt, milyen sokat cikkeztek azokról a többnyire orosz álhíreket gyártó portálokról, amelyek egyre inkább – bizonyíthatóan – beleszóltak az amerikai választási küzdelembe is. Azt gondolták, ilyesmi aztán nálunk aligha történhet meg.

De miért gondolhatná bárki, hogy egy bevált politikai fegyvert a NER-propaganda majd nem vet be a liberálisan gondolkodó, az ország fejlődését nem a keleti diktatúrák, hanem a nyugati demokrácia példáján képzelik el? Szakácsi Árpád cikksorozata a Magyar Időkben csak egy ebben a „háborúban”, valóságos hadsereg állt fel mára a fizetett fideszes trollokból, kommentelőkből, akik buzgósága egyre nő, ahogyan a kormányzat támogatja az írásaikat terjesztő és honoráló zugportálokat. A kultúra világa mára a feljelentők és a rossz hírű „házmesterek” világa lett, ahol az egymással versengő buzgók kifejezetten kéjes örömet éreznek, ha tekintélyes művészeket, tudósokat, civil aktivistákat, történészeket, jogászokat nevezhetnek Soros-bérencnek. Megtámadhatják Heller Ágnest, de már „kóstolgatják” Bencsik Gábort, a Magyar Krónika főszerkesztőjét is, aki ki merte mondani: nem tetszik neki a pártközpontból diktált kommunikáció. (Ha valaki, ő igazán tudja, jóval a rendszerváltás előtt belekóstolhatott ebbe az akkori Népszabadság szerkesztőségében.) Talán azt gondolják, azt teszik, amit a miniszterelnök elvár tőlük, noha meglehet, csak a náluk valamivel feljebb álló, ügybuzgó hivatalnokok szekerét tolják.

Orbán Viktor már jó ideje, az ország legfőbb ellenségeinek nevezte azokat a szervezeteket, amelyek az ő felfogása szerint külföldről igyekeznek zavart kelteni a hazai politikában. Valóságos kettős mérce az övé, hiszen az a lehető legkevésbé sem zavarja, hogy a baloldali politikusokat, az ellenzék vezető személyiségeit lejárató valótlan írásokat, álhíreket, fake news portálokat Habony Árpád Angliába „exportált” tanácsadó cége Londonból üzemelteti.

A miniszterelnök Tusványosan nagy változásokat ígért az őszi hónapokra. „Vérről” nem volt szó, de úgy tűnik, a kulturális életben már felállították a  guillotine-okat. Nem tudni még ki lesz Danton és ki jut Robespierre sorsára.

Kit fenyeget Magyarország miniszterelnöke?

Március 15-én Orbán Viktor megfenyegette a nemzet egy részét. Úgy fogalmazott: „Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is fogunk venni a választások után”.

De kit fenyeget konkrétan a miniszterelnök? Kikre vonatkozik az a kijelentése, hogy a választás után elégtételt veszünk? A még megmaradt független sajtót fenyegeti? Mely sajtó éppen azt teszi, ami a dolga, és ami a közmédiának is feladata lenne? Hogy tájékoztasson arról, hogy mi történik Magyarországon és a világban, valamint, uram bocsá’, ellenőrizze a hatalmon lévőket?

Ez a sajtónak mindenhol és minden időkben a feladata. Nem holmi úri huncutság a valóság bemutatása, hanem munkaköri kötelesség.

Ha azt látja, hogy a kormányfő helyettese helikopterrel jár vadászni – ami túl azon, hogy gusztustalan, a korrupció gyanúját is felveti, – megírja.

Ha a volt debreceni polgármester – jelenleg miniszter – ezerháromszáz milliárd forintos üzletről tárgyal egy „csengeri háziasszonnyal”, köteles ezt is megírni. Mint ahogyan azt is, ha a miniszterelnök veje kétes üzleti ügyletekbe keveredik, milliárdos kárt okoz Magyarországnak, miközben ő maga milliárdokat keres az ügyleten.

Azokat fenyegeti az ország miniszterelnöke, akik bemutatják a valóságot? Ahelyett, hogy a magyar sajtó napján köszönetet mondana a sajtó munkatársainak, hogy feltárják a visszásságokat, és ezzel segítik a közélet megtisztulását?

Kit fenyeget Magyarország miniszterelnöke?

Az ellenzéki pártokat és azok politikusait? Akiknek természetes állapotuk, hogy bírálják a kormányt, mert úgy gondolják, hogy ők másként, jobban csinálnák? Demokratikus viszonyok között erről szól a politika. Hogy a pártok megmutatják a programjaikat, elmondják, hogy mit kezdenének az egészségüggyel, az oktatással, a gazdasággal és úgy általában: Magyarországgal. Kiteszik a pultra a portékájukat, hogy a választók láthassák, mit kínálnak nekik, és kiválaszthassák a számukra legszimpatikusabbat.

Nem haragudni kellene, nem harcolni és másokat fenyegetni, hanem kormányozni.

Magyarország miniszterelnöke miért fenyegeti Magyarország polgárait?

UNGÁR

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője másodszor tisztelt meg azzal, hogy hozzászólt a Facebook-oldalamon. Most ezt írja: „Az a helyzet, hogy a politikai vita vége az, hogy ha valaki nem ért egyet Bauerrel, az csak fideszes vagy akár náci lehet. Szerintünk nem igazán koherens az az álláspont, hogy szolidaritás kell minden európai polgár irányába, de a határon túli magyarok érzékenységét aki figyelembe veszi, az náci.”

Éppen két hónapja ezt az általános érvényű megjegyzést fűzte az ellenzéki pártok parlamenti viselkedéséről írott jegyzetemhez: „A helyzet az, kedves Bauer Tamás, hogy ha Ön kritizál minket egy álláspont miatt, akkor én mindig megnyugszom: megmutatja, hogy jó úton haladunk.” (Mindkét idézetben kitettem a magyar helyesírás szabályai szerint szükséges vesszőket.)

Kedves Ungár Péter, maradjunk abban: más úton.

Nagy erőfeszítéssel sem találna nálam olyan állítást, hogy aki nem ért velem egyet, az „csak fideszes vagy náci lehet”, vagy, hogy aki figyelembe veszi a határon túli magyarok érzékenységét, „az náci”. Soha ilyesmit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. A politikai tájkép ennél sokkal tarkább.

Ungár Pétert idestova nyolc éve ismerem személyesen: együtt, pontosabban egymás mellett kampányoltunk a Moszkva téren a 2014-es kampányban, én, mint jelölt, Ungár pedig mint az LMP jelöltjének kampányembere, és jókat beszélgettünk. Azután a 2018-as kampányban újra találkoztunk, én ismét mint jelölt, de már ő is mint jelölt, a szomszédos választókerületben. Megint váltottunk pár szót. Ungár azután listáról bejutott az Országgyűlésbe, és kétségtelenül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az ellenzéki képviselők között. Gyakran beszélt, nyilatkozott az elmúlt négy évben, kivételes tudatosság jellemezte: kiválasztott magának egy ügyet, a szociális szektorban dolgozók, illetve az idős családtagjaikat gondozók javadalmazásának ügyét, s folyamatosan erről beszélt.

Emellett kiválasztott magának a következő választásra egy Budapesten kívüli választókerületet, és szisztematikus munkával készült fel arra, hogy ott induljon el egyéni jelöltként. Azzal a feltételezéssel, hogy abban a billegő választókerületben akár még nyerhet is. Az országos eredmény azután úgy alakult, hogy minden Budapesten kívüli billegő választókerületet a Fidesz nyert meg, így most is csak listáról tudott bejutni az országgyűlésbe. (Ahogy a kilencvenes években én is.) Párttársai méltán tették őt az LMP első listás helyére, és a választást követően még frakcióvezetőnek is megválasztották. Így most még többször szerepel a parlamentben is és a médiában is, és az ügyek szélesebb spektrumában kell előadnia a maga és az LMP álláspontját.

Amilyen tudatosan építette a saját politikai arculatát, olyan tudatosan építi most – és ezt csak helyeselni tudom – pártjáét. Már a választási kampányban is többször elmondta, hogy önmagát az ellenzék legeuroszkeptikusabb politikusának tekinti, és most az euroszkepticizmust, az európai integráció szorosabbá válásával, az Unió föderatív voltának erősítésével, az euró bevezetésével való szembehelyezkedést tekinti az LMP egyik megkülönböztető jegyének.

Ez nem bűn, van ilyen álláspont Európában, ezt képviselték a Brexit hívei, ezt képviselik a cseh konzervatívok, és ezt képviseli a francia, a német vagy a skandináv, a holland szélsőjobb. És persze a Fidesz is.

A nyugat-európai zöldek viszont nem.

A másik terület, ahol Ungár élesen megkülönbözteti az LMP-t elsősorban a DK-tól, de a Momentumtól is, a nemzeti kérdés. Ungár, mint az imént idéztem, azt veti a szemünkre, hogy nem vesszük figyelembe a határon túli magyarok érzékenységét. A határon túli magyarokhoz való viszonyt a Fideszhez hasonlóan Ungár és pártja is azon méri le, hogy helyesli-e valaki a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot és az azzal járó választójogot, a kisebbségben élő magyarok és a magyar állam között létrehozott közjogi köteléket.

Tudjuk, hogy 2004-ig ezt a Fidesz sem helyeselte. Antall József emlékezetes beszédében is hangsúlyozta, hogy lélekben érzi magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének, közjogi értelemben azonban csak a Magyarországon élő tízmillió országlakosénak. Útlevelek letelepedés nélküli osztogatása a határ túloldalán élőknek – ebben Orbán Magyarországa Milošević Szerbiájának, Tuđman Horvátországának, a jugoszláv utódállamok közötti háborúk kezdeményezőinek, valamint Băsescu Romániájának követője. Putyin Oroszországa osztogatta hasonlóképpen az útleveleket a Grúziától leválasztott Abháziában és Dél-Oszétiában, majd pedig a Donyec-medencében, hogy Putyin „hétszázezer orosz állampolgár” védelmével is indokolhassa az Ukrajna elleni átfogó támadást.

A nyugati demokráciákban nem állampolgárság osztogatásával oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és igazuk van, mert ez a megoldás inkább ellentéteket kelt az érintett országok, illetve a többség és a nemzeti kisebbség között.

Akik így vélekedünk, emellett is fontosnak tartjuk a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait, és amikor általunk támogatott kormánya volt Magyarországnak, az legalább annyit tett a kisebbségben élő magyarok helyzetének érdemi javításáért, mint az Orbán-kormányok.

A harmadik ügy, amelyben Ungár rendszeresen megkülönbözteti magát a DK-tól és talán más ellenzékiektől, talán ezeknél is fontosabb. Azt kifogásolja, hogy más ellenzékiek mindenféle „csúnyákat” mondogatnak Orbánra. E kérdésben Ungár nem beszél világosan. Azon a május 16-i parlamenti ülésen, ahol Gyurcsány Ferenc törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt, Ungár volt az első napirend előtti felszólaló, és a következőképpen indította beszédét: „Ma fog miniszterelnököt választani az Országgyűlés. Ilyenkor általában az a szokás, hogy különböző ellenzéki politikusok beszélnek a „világok harcáról”, az abban betöltött szerepükről, a viszonyukról a világhoz. Én mégsem szeretnék így tenni, mert azt gondolom, hogy a negyedik kétharmad után az a szerénység illet minket, hogy az ilyen nagy megfejtésektől tartózkodjunk.

”Én személy szerint úgy gondolom, és a DK is megalakulása úgy gondolja, hogy a magyar politika alapvető kérdése ma az, hogy mi 1990-től demokráciát építettünk, Orbán és az egész Fidesz pedig 2010 óta önkényuralmat épít, és tizenkét év alatt fel is építette.

Alighanem erre céloz Ungár, amikor azt mondja, hogy mások „világok harcáról” beszélnek. Igen, Orbán világa és az 1990 és 2010 közötti magyar demokrácia két világ. Az LMP ezt Schiffer András vezetésével is másképp gondolta. Máig a fülemben cseng, ahogy Schiffer azt mondja a fideszes képviselők felé fordulva valamikor a 2010-2014-es ciklusban: „Én nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét.” Én akkor is kétségbe vontam, s ma is kétségbe vonom. Hogy Ungár mit gondol erről, nem tudom, de biztosan nem ezt, nem a demokrácia vagy önkényuralom közötti választást tekinti a magyar politika központi kérdésének.

Nem a rendszer, hanem csak a kormány ellenzékeként képzeli el az LMP feladatát.

Nem áll ezzel egyedül a parlamenti ellenzékben, de ő ebben a legtudatosabb. Nem tagadom, becsülöm ezért Ungár Pétert. Csak szerintem az általa képviselt politika nem vezet sehova.

Mindenesetre megállapíthatjuk: a parlamenti ellenzékben – eltekintve a Mi Hazánktól – két fő irányt különböztethetünk meg: a rendszerellenzéki irányt, amely az orbáni önkényuralommal szemben határozza meg magát, és híve a szoros európai integrációnak, a szomszéd népekkel való történelmi megbékélésnek, és a másik irányt, amely nem támadja az Orbán-rendszert mint önkényuralmi rendszert, a Fideszhez hasonlóan szemben áll az európai integráció elmélyítésével, a „nemzetek Európája” szuverenista politikáját követi, és egyetért a Fidesszel a „közjogi nemzetegyesítés” kockázatos politikájában. Ungár átgondoltan képviseli ezt a második irányt. Magam az elsőt tartom követendőnek.

Fürjes, a hungarikum

Azt mondja Fürjes Balázs államtitkár, hogy ezen túl a kormány tart „Budapest-infókat”, ahol a kormány „Budapest-politikáját” ismertetik azok, akik azt csinálják, képviselik. Ez valódi hungarikum.

Tehát azok ismertetik a kormány Budapest-politikáját, akik ezt csinálják, mert értenek ehhez. Mint Gulyás miniszter, Schneller Barnabás helyettes államtitkár, Pokorni Zoltán mint fővárosi képviselő, és persze ő maga, Fürjes. Ők úgymond jó partneri együttműködést kívánnak a főváros vezetésével. Az újságíró mosolyogva hallgatja és elégedetten bólint.
Csakhogy amit Fürjes államtitkár mond, az abszurdum. Nem tudok arról, hogy a német kormánynak lenne Berlin-politikája, vagy a francia kormánynak Párizs-politikája. Berlin-politikája a berlini szenátusnak van (ott szenátusnak hívják a városi kormányt), Párizs-politikája a párizsi főpolgármesteri hivatalnak. És persze saját pénzük is van hozzá. Vannak persze olyan gigaberuházások, mint a berlini új repülőtér vagy például a stuttgarti új pályaudvar, amelyek jórészt kormánypénzből valósulnak meg, de a nagyvárosok, fővárosok „normál” fejlesztéseiről a városok maguk döntenek és saját pénzükből és hitelből finanszírozzák is azt.
Az, hogy „modern városok programja” címmel a kormány dönti el és finanszírozza a vidéki városok kisebb-nagyobb beruházásait, igazi „hungarikum”, melyet az Orbán-rendszer hozott létre. Hitelt a városok kormányzati engedély nélkül már fel sem vehetnek. (Annak idején, a Gyurcsány-kormány idején Orbán Viktor kifejezetten kötelezte a fideszes vezetésű városokat, hogy devizahitelek felvételével valósítsanak meg fejlesztéseket.) Ma már a polgármesterek is, az újságírók is, a kérdezők is és a válaszolók is magától értetődőnek tartják ezt a helyzetet. Pedig ez egyáltalán nem magától értetődő. Ebbe a közfelfogásba illik, hogy senki sem tiltakozik, amikor Orbán „Budapest-államtitkárt” nevez ki, aki azután a kormány „Budapest-politikájáról” beszél. Mézes-mázos nyilatkozatokat hallunk tőle, azok tartalma azonban furkósbottal ér fel.

Békesi: a Nemzeti Banknak nincsenek eszközei a forint megvédésére

Új mélypontra süllyedt a forint az euróhoz képest miközben a közös európai valuta sem dicsekedhet az árfolyamával. Immár 425 forintot ér egyetlen euró, és egyáltalán nem kizárt, hogy van még lejjebb is.

Békesi László egykori pénzügyminiszter szerint a nemzeti bank lényegében kapitulált amikor Matolcsy György bejelentette: 13%-on leállítják az alapkamat emelését. Az ex pénzügyminiszter joggal mutat rá arra, hogy a szigorítás nem hozta meg a kívánt eredményt: a forint árfolyama megállíthatatlanul csökken.

Infláció 20% fölött

Békesi László arra is rámutatott, hogy a maginfláció már szeptemberben is 20% körül járt. Az energiaárak ugrásszerűen emelkednek éppúgy mint az élelmiszerek árai. Ennek következtében az éves infláció meghaladhatja a 20%-ot. Varga Mihály pénzügyminiszter 20%-os inflációról beszélt, a Nemzeti Bank már 22%-ról. Mikor lesz ennek vége? A nemzeti bank abban reménykedik, hogy a jövő év közepén megindulhat a csökkenés. Mitől? Talán attól, hogy véget ér a fűtési szezon.

Megélhetési válság

Nagy Márton gazdaság fejlesztési miniszter már ezt jósolta – teljes joggal. Míg a rezsi az uniós jóléti államokban csak a jövedelmek maximum 20%-át jelenti addíg Magyarországon ez jóval magasabb az alacsony bérszínvonal miatt. Családok milliói kerülhetnek egzisztenciális válságba miközben a kormánynak nincsen pénze a támogatásra. Miért nincs?

Vodafone vásárlásra miből van?

Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósol. Eddigi politikai sikerei elsősorban azon alapultak, hogy volt elég pénze a választópolgárok megvásárlására. A vezérnek most üres a zsebe.

Egyelőre nem fenyeget államcsőd – hangsúlyozza Békesi László.

Pénz nélkül azonban nem üzemel sokáig a nemzeti együttműködés rendszere.

Honnan szerez pénzt és milyen feltételekkel Orbán Viktor? Egyelőre Brüsszel a cél, a magyar kormány által lankadatlanul bírált Európai Unió. Az uniós euromilliárdok nemcsak a pénzügyi válság miatt fontosak hanem amiatt is, hogy a világ ennek alapján ítéli meg Magyarországot. Brüsszel sem érdekelt Magyarország csődjében, de miért finanszírozzon egy rendszert, melynek vezetője az ő bírálatára építi a politikai karrierjét?

GYURCSÁNYNAK IGAZA VAN!

Néhány nappal ezelőtt Gyöngyösi Márton, a Jobbik új elnöke azzal a javaslattal fordult a kormánypártok és az ellenzéki pártok frakcióvezetőihez, hogy együtt keressenek kiutat az ország válságos helyzetéből.

Pár nappal később Gelencsér Ferenc, a Momentum új elnöke tett hasonló javaslatot azzal a különbséggel, hogy szélesebb körű tanácskozást javasolt más állami vezetők, például az MNB elnökének, tovább gazdasági szakemberek részvételével. Már korábban Lendvai Ildikó, az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke is felvetette az ATV-ben, hogy ilyen helyzetben a kormánynak „nemzeti csúcsot” kellene összehívnia, ahogy 2008-ban a Gyurcsány-kormány tette.

Gyurcsány ma mást mond. Azt mondja, hogy az ellenzéknek nem dolga, hogy segítséget ajánljon az Orbán-kormánynak. Ők vitték válságba az országot, keressék ők a megoldást.

Gondolom, vannak, akik furcsállják, hogy Gyurcsány lebeszélné az ellenzéket arról, amit Lendvai, Gyöngyösi és Gelencsér javasol. Ha nagy bajban van az ország, nem kellene az ellenzéknek összefognia a kormánnyal? Más a véleménye Gyurcsánynak ellenzéki politikusként, mint volt miniszterelnökként?

Demokratikus államban, ahol kormány és ellenzék egymást partnerként kezeli, természetes, hogy válsághelyzetben tárgyalóasztal mellé ülnek a kormány és az ellenzék vezetői, és bevonják az érdekképviseletek vezetőit, a tudomány képviselőit is a válságkezelés kialakításába. Ma azonban

Magyarországon nem demokratikus államban élünk.

Az Orbán-kormány sosem tekintette partnernek az ellenzéket. Nem tekinti a nemzet részének. Ilyen helyzetben botorság, a közvélemény félrevezetése lenne, ha az ellenzék leülne tárgyalni a kormánnyal a válságkezelésről. Az is hiba volt, amikor a koronavírus-válság kezdetén az ellenzéki frakciók hétpárti egyeztetésen vettek részt a kormánnyal, ezt már akkor is helytelenítettem.

Ebben az ellenzéken belüli vitában tehát Gyurcsánynak van igaza.

Hozzáteszem: akik ezzel a kormánnyal javasolnak valamiféle „nemzeti csúcsot” vagy hasonlót, még mindig nem tisztázták a maguk számára, hogy mi a különbség demokratikus partnerség és az önkényuralommal való szembeszegülés között.

Tudósítás

Mint az várható volt, a NER urai nem hagyták, mert nem hagyhatták annyiban. Az óriások közül ezúttal G.O. lett a kinevezett illetékes, hogy a Nemzeti Oldalról porrá zúzza  azt az ellenzéki tüntetést, melyet a szervezőknek volt képük ott megtartani, ahol anno egy ifjú hérosz űzte-hajtotta az ideiglenesen nálunk tartózkodó szovjet csapatokat. Utánuk kiabálva űzte, hátha meghallják még hazafelé menet.

A címből ítélve Újságíró a sajátjainak írta cikkét, mert a NER-en belül is vannak, akiknek nem tetszik az ominózus kegyelem. Azt kéri tőlük, ne egymásra fogják a bűn támogatását, hiszen az igazi bűnös a NER-en kívül található.

Elsőnek az ellenzék a cél. Újságíró ki is jelenti róluk, hogy politikusnak teljességgel alkalmatlanok, mert „… átengedték a Hősök terét meghatározatlan identitású és szándékú alakoknak, úgynevezett influenszereknek.” Ezzel a kijelentéssel sajnos több baj is van. Először is a mondott influenszerek abszolút meghatározott identitással, azaz én-azonossággal bírnak. Újságíró nagy felbuzdulásában gondolhatott talán a nemi identitásra, de ahhoz egyrészt semmi köze, másrészt az szintén mindig stabil – ha ellentmondásban van a külső kinézet és az agy parancsa, akkor is. Ezen alakok szándéka meg aztán végképp egyértelmű, felrázni a népet a veszélyes bűnözőket segítők ellen. Sikerült is nekik.

Botor szöveg. Úgy tűnik belőle, Újságírónak fogalma sincs, ki az az influenszer, és arról sem, hogy mennyivel több embert tud megmozgatni, mint az ellenzéki pártok. A latin-magyar szótárt javasolnám, de az angol-magyar is megfelel. A szervezők szándékának homályosságáról való további delirálás még meg is rémíti az embert, mert az egy ekkora potentát esetében komoly problémát jelez.

Újságíró a tüntetés címével folytatja, amelyről ki is jelenti rögtön, hogy szépen hangzik. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem az „Odakint most szörnyek járnak, és az állam a legnagyobb szörny” szöveg sokkal inkább csúnyán hangzik, mint szépen, sőt nagyon csúnyán, hiszen az állam iszonyatos erőfölényben van velem/velünk szemben, pláne kétharmad esetén, és ha az állam még szörny is, pláne a legnagyobb, nekünk, a brancson kívülieknek annyi. Ahogy a mellékelt ábra mutatja is. Lehet persze, hogy Újságírónak ez benne a szép.

A tüntetés címét tekintve az állam rengeteg szörnytulajdonságából jelenleg a pedofilia térnyerése a téma, amely sokkal jobban zavarja hazánk népét, mint akár az infláció, melyet mi fizetünk most, akár az ország adósságállománya, melyet majd az utódaink később. Az ilyen piti ügyek miatt tömeggyűlést nem is szervez senki.

Újságíró megsajnálja a szomorú tekintetű ezreket, akikre hatással volt a hívó szó, és feltételezi, hogy szegények nem is tudják, kik azok „valójában”, akik ide hívták őket. Újságíró szerint ők „szajkózzák a hangzatos lózungokat mosolygós, bűbájos” álarcot viselve.

Egy korábbi momentumos aktivista, egy nemrég még szélsőbaloldali utcai provokátorként kétes hírnevet szerző amerikai zsoldos, és megannyi szélsőségesen kormányellenes megmondóember, akiknek jelentős hányada vállaltan LMBTQ-propagandista.”

Ők tehát az álarcosok. Igaz ugyan, hogy a tüntetés egy konkrét témát kijelölve szerveződött, azaz tökmindegy, kik a szervezők, az a fontos, amit mondanak, viszont az Újságíró nagyon hozzászokott már, hogy elég bedobni egy nevet (Gyurcsány, Pressman, stb.), vagy egy jelzőt (bérenc, fióka), és a megcélzott hallgatóság, mint a viccbeli bolondokházában, ahol csak a viccek sorszámát kell bemondani, azonnal tudja, mit kell gondolnia. Újságíró ezért írta le a szörnyűségeket, hogy momentumos (húha!), provokátor (azannya!), zsoldos (még ilyet!), kormányellenes (hát annál borzasztóbb nincs is!), sőt megmondóember (tejóisten!). Ebből minden világos, remélem, tetszik érteni.

A „vállaltan LMBTQ propagandista” persze botorság, lévén a témához nincs köze, de ezt Újságíró is észreveszi, és helyesbíti is: „Utóbbival nincs semmi probléma, ha felnőttek között tobzódnak”, hogy aztán némi jövőbe látással mutassa be, hogy mégiscsak problémája van:

„…a gyermekeinkért való kiállás hitelességét picit árnyalja az a tény, hogy nekik nincs és soha nem is lesz senkijük, akit a szörnyetegnek hazudott politikai ellenfeleik bármiben is fenyegetni tudnának.”

Újságíró szerint tehát „picit árnyalja”, hogy a fent nevezett, immár hiteltelen influenszereknek nincsen gyerekük (ezzel nem vitatkozunk), és soha nem is lesz. Tényleg? Hát ezt meg honnét tetszik tudni? Ránézésre? Vagy gondos pszichiátriai vizsgálatok alapján? Esetleg mert ezek a szörnyalakok „LMBTQ propagandisták”? Netán a megszokott hazugság? A nagyközönség várja válaszát. Reméljük, nem kell sokáig várnia!

Ahelyett, hogy a gyermekvédelmi törvényt a pedofília és a homoszexualitás összemosásával vádolnák…” írja aztán G.O. dörgedelmesen, miközben halvány fogalma sincs róla, hogy ez nem vád, hanem valóság, ugyanis a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről is szóló, gyermekvédelmi törvénybe illesztettek két paragrafust, melyek közül a szélesebb tartományú arról szól, hogy 18 éven aluliakkal törvényileg tilos közölni, hogy létezik szex, létezik homoszex, és van „a születési nemtől eltérő” nemi identitás. Mintha azok is bűncselekmények lennének, és ha valaki felvilágosítja a kiskorút, akkor ezzel bűnre bíztatja, mert ezekről értesülvén biztos kedvet kap átoperáltatni magát, vagy egyéb módon szexualizálni. Nem véletlen hát az EU méltatlankodása.

Az írás vége igazán hatásos:

„Igen, ők valóban ki akarják venni a pedofíliát a legaljasabb bűnök sorából, egyszerű szexuális szokássá próbálják minősíttetni a sok közül, és már óvodás korban szexualizálni akarják gyermekeinket. Ők az igazi szörnyetegek. Mellesleg ezek érdekeit szolgálta tegnap a többezres tömeg. Ne egymásra fogjuk, őket nevezzük meg!”

Így tudják meg a NER hívők végre, hogy az ellenzék, ha rajta múlna, engedélyezné a pedofíliát. Mit engedélyezné, bevezetné! Már az óvodától, ahogy írva lett. Hát mi ehhez képest egy még csak nem is pedofil, hanem a főnöke pedofil cselekményeit hathatósan elősegítő, és évek hosszú során keresztül lehetővé tévő beosztott szabadon engedése? Na, ki tehát az igazi pedofil szörnyeteg? Ugye hogy a Gyurcsány, nem igaz?

Ilyeneket olvasva az ember mindig elcsodálkozik, hogy valóban lehetséges a szegény mimagyarok ennyire ostobának nézése? Ilyenek a honfitársaim? Több millióan? Tényleg?

A fentiek alapján ismételten azt javasolnám, hogy ha várjuk is, az ún. „igazi”, azaz abszolút hibátlan politikus nemzedék felnövését (nekünk az a minimum, lásd a független sajtó naponta írt reménykedő cikkeit!), azt ne tétlenül várjuk, ahogy 14 éve már! Azaz mégse Orbán, hanem inkább az ellenzék regnálása mellett. Tudom, hogy a magyar értelmiség lusta, meg semmi köze hozzá, meg a néppel ellentétben simán kibírja anyagilag a NER-t, de ennyit azért tényleg megtehetne. Saját utódjai érdekében is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK