Tudósítás

0
293
x.com

Mint az várható volt, a NER urai nem hagyták, mert nem hagyhatták annyiban. Az óriások közül ezúttal G.O. lett a kinevezett illetékes, hogy a Nemzeti Oldalról porrá zúzza  azt az ellenzéki tüntetést, melyet a szervezőknek volt képük ott megtartani, ahol anno egy ifjú hérosz űzte-hajtotta az ideiglenesen nálunk tartózkodó szovjet csapatokat. Utánuk kiabálva űzte, hátha meghallják még hazafelé menet.

A címből ítélve Újságíró a sajátjainak írta cikkét, mert a NER-en belül is vannak, akiknek nem tetszik az ominózus kegyelem. Azt kéri tőlük, ne egymásra fogják a bűn támogatását, hiszen az igazi bűnös a NER-en kívül található.

Elsőnek az ellenzék a cél. Újságíró ki is jelenti róluk, hogy politikusnak teljességgel alkalmatlanok, mert „… átengedték a Hősök terét meghatározatlan identitású és szándékú alakoknak, úgynevezett influenszereknek.” Ezzel a kijelentéssel sajnos több baj is van. Először is a mondott influenszerek abszolút meghatározott identitással, azaz én-azonossággal bírnak. Újságíró nagy felbuzdulásában gondolhatott talán a nemi identitásra, de ahhoz egyrészt semmi köze, másrészt az szintén mindig stabil – ha ellentmondásban van a külső kinézet és az agy parancsa, akkor is. Ezen alakok szándéka meg aztán végképp egyértelmű, felrázni a népet a veszélyes bűnözőket segítők ellen. Sikerült is nekik.

Botor szöveg. Úgy tűnik belőle, Újságírónak fogalma sincs, ki az az influenszer, és arról sem, hogy mennyivel több embert tud megmozgatni, mint az ellenzéki pártok. A latin-magyar szótárt javasolnám, de az angol-magyar is megfelel. A szervezők szándékának homályosságáról való további delirálás még meg is rémíti az embert, mert az egy ekkora potentát esetében komoly problémát jelez.

Újságíró a tüntetés címével folytatja, amelyről ki is jelenti rögtön, hogy szépen hangzik. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem az „Odakint most szörnyek járnak, és az állam a legnagyobb szörny” szöveg sokkal inkább csúnyán hangzik, mint szépen, sőt nagyon csúnyán, hiszen az állam iszonyatos erőfölényben van velem/velünk szemben, pláne kétharmad esetén, és ha az állam még szörny is, pláne a legnagyobb, nekünk, a brancson kívülieknek annyi. Ahogy a mellékelt ábra mutatja is. Lehet persze, hogy Újságírónak ez benne a szép.

A tüntetés címét tekintve az állam rengeteg szörnytulajdonságából jelenleg a pedofilia térnyerése a téma, amely sokkal jobban zavarja hazánk népét, mint akár az infláció, melyet mi fizetünk most, akár az ország adósságállománya, melyet majd az utódaink később. Az ilyen piti ügyek miatt tömeggyűlést nem is szervez senki.

Újságíró megsajnálja a szomorú tekintetű ezreket, akikre hatással volt a hívó szó, és feltételezi, hogy szegények nem is tudják, kik azok „valójában”, akik ide hívták őket. Újságíró szerint ők „szajkózzák a hangzatos lózungokat mosolygós, bűbájos” álarcot viselve.

Egy korábbi momentumos aktivista, egy nemrég még szélsőbaloldali utcai provokátorként kétes hírnevet szerző amerikai zsoldos, és megannyi szélsőségesen kormányellenes megmondóember, akiknek jelentős hányada vállaltan LMBTQ-propagandista.”

Ők tehát az álarcosok. Igaz ugyan, hogy a tüntetés egy konkrét témát kijelölve szerveződött, azaz tökmindegy, kik a szervezők, az a fontos, amit mondanak, viszont az Újságíró nagyon hozzászokott már, hogy elég bedobni egy nevet (Gyurcsány, Pressman, stb.), vagy egy jelzőt (bérenc, fióka), és a megcélzott hallgatóság, mint a viccbeli bolondokházában, ahol csak a viccek sorszámát kell bemondani, azonnal tudja, mit kell gondolnia. Újságíró ezért írta le a szörnyűségeket, hogy momentumos (húha!), provokátor (azannya!), zsoldos (még ilyet!), kormányellenes (hát annál borzasztóbb nincs is!), sőt megmondóember (tejóisten!). Ebből minden világos, remélem, tetszik érteni.

A „vállaltan LMBTQ propagandista” persze botorság, lévén a témához nincs köze, de ezt Újságíró is észreveszi, és helyesbíti is: „Utóbbival nincs semmi probléma, ha felnőttek között tobzódnak”, hogy aztán némi jövőbe látással mutassa be, hogy mégiscsak problémája van:

„…a gyermekeinkért való kiállás hitelességét picit árnyalja az a tény, hogy nekik nincs és soha nem is lesz senkijük, akit a szörnyetegnek hazudott politikai ellenfeleik bármiben is fenyegetni tudnának.”

Újságíró szerint tehát „picit árnyalja”, hogy a fent nevezett, immár hiteltelen influenszereknek nincsen gyerekük (ezzel nem vitatkozunk), és soha nem is lesz. Tényleg? Hát ezt meg honnét tetszik tudni? Ránézésre? Vagy gondos pszichiátriai vizsgálatok alapján? Esetleg mert ezek a szörnyalakok „LMBTQ propagandisták”? Netán a megszokott hazugság? A nagyközönség várja válaszát. Reméljük, nem kell sokáig várnia!

Ahelyett, hogy a gyermekvédelmi törvényt a pedofília és a homoszexualitás összemosásával vádolnák…” írja aztán G.O. dörgedelmesen, miközben halvány fogalma sincs róla, hogy ez nem vád, hanem valóság, ugyanis a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről is szóló, gyermekvédelmi törvénybe illesztettek két paragrafust, melyek közül a szélesebb tartományú arról szól, hogy 18 éven aluliakkal törvényileg tilos közölni, hogy létezik szex, létezik homoszex, és van „a születési nemtől eltérő” nemi identitás. Mintha azok is bűncselekmények lennének, és ha valaki felvilágosítja a kiskorút, akkor ezzel bűnre bíztatja, mert ezekről értesülvén biztos kedvet kap átoperáltatni magát, vagy egyéb módon szexualizálni. Nem véletlen hát az EU méltatlankodása.

Az írás vége igazán hatásos:

„Igen, ők valóban ki akarják venni a pedofíliát a legaljasabb bűnök sorából, egyszerű szexuális szokássá próbálják minősíttetni a sok közül, és már óvodás korban szexualizálni akarják gyermekeinket. Ők az igazi szörnyetegek. Mellesleg ezek érdekeit szolgálta tegnap a többezres tömeg. Ne egymásra fogjuk, őket nevezzük meg!”

Így tudják meg a NER hívők végre, hogy az ellenzék, ha rajta múlna, engedélyezné a pedofíliát. Mit engedélyezné, bevezetné! Már az óvodától, ahogy írva lett. Hát mi ehhez képest egy még csak nem is pedofil, hanem a főnöke pedofil cselekményeit hathatósan elősegítő, és évek hosszú során keresztül lehetővé tévő beosztott szabadon engedése? Na, ki tehát az igazi pedofil szörnyeteg? Ugye hogy a Gyurcsány, nem igaz?

Ilyeneket olvasva az ember mindig elcsodálkozik, hogy valóban lehetséges a szegény mimagyarok ennyire ostobának nézése? Ilyenek a honfitársaim? Több millióan? Tényleg?

A fentiek alapján ismételten azt javasolnám, hogy ha várjuk is, az ún. „igazi”, azaz abszolút hibátlan politikus nemzedék felnövését (nekünk az a minimum, lásd a független sajtó naponta írt reménykedő cikkeit!), azt ne tétlenül várjuk, ahogy 14 éve már! Azaz mégse Orbán, hanem inkább az ellenzék regnálása mellett. Tudom, hogy a magyar értelmiség lusta, meg semmi köze hozzá, meg a néppel ellentétben simán kibírja anyagilag a NER-t, de ennyit azért tényleg megtehetne. Saját utódjai érdekében is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .