Önkormányzati választás 2019

A helyi Jobbik nyújthat segítséget Győrben a Fidesznek

Váratlanul, szerintük eleve így tervezve a győri Jobbik visszalépett a négy egyéni választókerületben, kiváltak az ellenzéki „moslékszövetségből”. A Jobbik vezetése felfüggesztette a szervezetet.

Eljött a várt pillanat, kilépünk az ellenzéki összefogásból – közölte reggel a Facebookon Fodor Roland, a Jobbik győri vezetője. Vagyis mind a négy jobbikos jelölt visszalép az egyéni választókerületi képviselőjelöltségtől.

Ezzel az ellenzéki „moslékszövetség” elveszítette képviselőjelöltjeinek negyedét, és minimális győzelmi esélyeit is – írja a győri jobbikos. Írásából kiderül, hogy eleve így tervezték, s csak látszatból csatlakoztak a DK-s polgármesterjelöltet, Glázer Tímeát indító, hat szervezetből álló koalícióhoz (MSZP, DK, Momentum, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom és független jelölt). Céljuk az volt, hogy „a nemzetellenes” baloldali pártok ne tudjanak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben. Ezért mentek bele ebbe a „proletár rémálomba”.

A Jobbik országos vezetése azonnal felfüggesztette a győri szervezet működését, a négy tagot visszahívták minden tisztségből és etikai vizsgálatot indítottak. Szimpatizánsaikat pedig arra kérik, hogy támogassák az ellenzéki együttműködést vasárnap.

Ez meglehetősen érdekes helyzetet eredményezhet, túl azon, hogy a Jobbik immár saját jelöltek nélküli összefogásra kéri a győrieket. Mérések híján nem tudjuk, mekkora kárt okoz a korábban jelentős előnnyel megválasztott Borkai Zsolt újrázási esélyének a napokban kiáradó botrány. A Fidesz kényszerhelyzetben van, mert jelöltcserére már nincs lehetőség, kénytelenek Borkait támogatni. A Jobbik helyi híveinek esetleges távozása az ellenzéki összefogás mögül elvezethez Borkai megválasztásához és a fideszes többség megtartásához.

Amikor Borkai Zsolt átment bűnbánóba

Mint arról tegnap már beszámoltunk róla az Ördög ügyvédje a Borkai-saga folytatását ígérte mára. Az ígéret szép szó, ha megtartják… nos, az Ügyvéd úr nem beszélt a vakvilágba. Folytatta.

Kollégám cikkéből megtudtam, hogy a wordpress-ről eltűnt a blog. Nem sokáig örülhettek azonban, mert hamarosan feltűnt a Facebookon az oldal, ahonnan  mint kiderült ismeretlenek panaszai alapján vették le, nem a mi Ördögünk futamodott meg!

„Azért elég gyenge kísérlet a wordpress tiltása az elhallgattatásomra. Van másik”

Hurrá, folytatódhat  a cirkusz, most már csak kenyér kellene a népnek!

A korábbiakhoz képest egy disztingvált fotó Borkairól, sajnálkozó mondatok a polgármester családja felé és további ígéret szaftos történetekre. Már majdnem csalódottan más téma felé kellett néznie a portálunak, amikor újabb bejegyzés került ki a lapra. Most kivételesen nem Borkai polgármester úr vagy éppen Rákosfalvy ügyvéd úr volt a jól kiosztottak között, hanem a tehetségtelen média szereplői, akik a megadott adatok alapján nem ugrottak utána nézni mikor utaztak az urak Horvátországba, mikor béreltek ott hajót, satöbbi.

Tényleg nagyon tehetségtelennek érezhetné magát szerkesztőségünk, ha minden egyes bizonyítékok nélküli blogbejegyzésre ugranánk, mert hát valljuk be csupán az urak szexuális életét nagyon nem tetszik taglalnunk bármilyen szaftos képek társaságában is van tálalva.

Sem a kábszerről, de még a korábbi korrupciós ügyekről, csalásokról, panamákról sem kaptunk sajnos használható bizonyítékokat, már olyanokat, ami lehetővé teszi a sajtó számára a közlést anélkül, hogy nyakába ne akasszanak sajtópert hatalmas kártérítési kötelezettséggel.

Ezen az sem javít, hogy időközben Borkai polgármester úr nyilatkozott a győri televíziónak és sajnálkozva elismerte az orgia megtörténtét. Szinte szó szerint bemagolhatta a budaörsi polgármester beismerését, mert helyenként majdnem szó szerint megismételte azt.

A lecke fel van adva az Ördög ügyvédjének. Most már csak konkrétumokkal tudja maga mellé állítani a Nagyérdeműt. Vegyük sorra: dokumentálni kellene a kábszerfogyasztást. Ördög ügyvéd úr részvételével elkövetett Borkai és Rákosfalvy panamákat írásos dokumentációját csontként be kell dobni a manézsba, had csámcsogjanak rajta a tehetségtelen médiamunkások, hogy végül a tomboló publikum felzabálja az elébük dobott prédát.

Egyet azonban már most kijelenthetünk:

Borkai visszalépni semmiképpen nem fog!

A Fidesz nem akar úgy járni, mint a regnáló polgármestere halála miatt Mohácson, ahol az ellenzék egyetlen szavazattal polgármestert avathat – igaz, mit kezd majd székével a nyertes egy olyan városban, ahol szinte minden képviselői hely a kormánypárt jelöltjének jut.

Erre csak akkor lenne esély, ha a hatóságok kezébe olyan dokumentum kerülne, ami miatt még a Polt féle ügyészség is azonnal lépésre szánná el magát. Ilyen irat pedig nem létezhet, megoldottak ők már ennél nehezebb feladatot is, vasárnapig már mindenképpen elhúzzák, aztán hétfőn ugye egy teljesen másik ” szép új világ”- ra virradunk.

Eldurvult?

Azt hallom a televíziós műsorvezetőktől, hogy eldurvult a kampány, sokak szerint ilyen mocskos még sosem volt. Itt meg is állnak. Szerintem nem mondanak igazat. Nem általában a választási kampány durvult el, hanem a választási kampánynak a Fidesz illetve az állami intézmények által teremtett háttere.

Merthogy mi történt? A rendőrség házkutatást tartott Pikó András kampánystábjánál a Józsefvárosban, és rendezvényén az önkormányzat illetékesei lekapcsolták az áramot. Előkerült egy lejárató videófelvétel Wittinghoff Tamás budaörsi polgármesterről, polgármester-jelöltről. Nyilvánosságra került egy hangfelvétel Karácsony Gergely beszélgetéséről/beszélgetéseiről politikai barátaival. László Imre ellenzéki polgármester-jelöltet, DK-s országgyűlési képviselőjelöltet egy eltorzított női hang sok évvel ezelőtt elkövetett szexuális zaklatással vádolja meg a kormánypárti TV2-n.

A kampány eldurvulása című állítás azt jelentené, hogy az egymással szembenálló politikusok vágnak egymás fejéhez egyre durvább állításokat. A fenti esetek nem ezt jelentik. A fenti esetek a választási kampány fideszes aláaknázását jelentik.

A Pikóéknál tartott látványos házkutatás óta a rendőrség nem állt elő semmivel, majd bejelentették: megszüntetik a nyomozást. Mert nyilvánvalóan nem találtak jogsértésre utaló nyomot. Számomra hiteles Szabó Tímea állítása, hogy a Karácsony válaszait tartalmazó hangfelvétel a Párbeszéd elnökségi ülésein készülhetett, és nem tőlük maguktól származik. Erre nagyon egyszerű érvem van: a Párbeszéd kicsiny párt, ahol nincsenek olyan sértődött emberek, akik politikailag szemben állnának a Párbeszéd vezetésével, mint az az MSZP-ben az őszödi beszéd kiszivárogtatása esetében nyilvánvaló volt.
Arra sincs okunk, hogy a László Imrével szembeni zaklatási vádnak hitelt adjunk. A #MeToo kampányban elhangzott zaklatási vádaknak Amerikában is és nálunk is az adott hitelt, hogy az érintett nők saját nevükkel és arcukkal adták elő a vádakat. A megvádoltak, ha olykor nem is azonnal, de elismerték, ami történt. A névtelen, eltorzított hangú vádlónak ezzel szemben nincs semmi hitele.

Ezek egytől-egyig lejárató akciók, mégpedig kizárólag a Fidesz oldaláról ellenzéki politikusokkal szemben.

A másik oldalon semmi ilyesmi nem történik, egyszerűen azért, mert az ellenzéki pártoknak nincsenek eszközeik ilyesmire, és nyilván gusztusuk sincs hozzá.
Aki azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy a kampány kölcsönösen „eldurvult”, az a Párbeszéd két akciójára szokott hivatkozni: a Tarlós Istvánnak Tordai Bence által személyesen átadott levélre (amire Tarlós megafonnal a kezében válaszolt), illetve a Tarlós rendezvényén nyúljelmezben megjelenő aktivistákra. Csakhogy ezekben az esetekben nem lejáratásra alkalmasnak vélt személyes adatok közzététele történt, hanem provokatív módon hívták fel a figyelmet Tarlós politikusi viselkedésének arra a sajátosságára, hogy nem áll ki vitára kihívójával. Ez teljesen más dolog, mint az ellenzéki politikusok magánszemélyekként való lejáratása.
Ezt a különbséget kenik el azok, akik „a kampány eldurvulásáról” beszélnek.

Mindig van lejjebb

Az önkormányzati választás kampányfinisébe fordulva botrányoktól hangos a média. Olcsó és mocskos eszközöktől a negatív kommunikáció kifinomult csúsztatásáig mindent bevetnek az egyesek számára ellenséggé avanzsált másik oldal ellen. Nagyokos szakértők megmagyarázzák nekünk, hogy ez bizony mind, mind belefér egy XXI. századi demokratikus választási kampány keretei közé.
Lassan már visszasírhatjuk a jó öreg Finkelsteint!

Közben észre sem vesszük, hogy olyan országban élünk, ahol 3177 település közül 913 településen csupán egyetlen jelölt merészel versengeni önmagával a polgármesteri pozícióért? Ez majdnem a települések egyharmada: 29%!!!

Ha a fentiekhez hozzávesszük, hogy az előző önkormányzati választáson ez az arány csak 24% volt, akkor mellünket dagaszthatja a büszkeség, demokráciánk diadala, sőt ezeken a településeken még sosem látott közelségbe került maga a Kánaán… Ja, nem.

Nem jelent szépségtapaszt, hogy valószínűleg a többség független jelöltként vagy éppen civil szervezet támogatásával indul. Már csak azért sem, mert  a helyi civil szerveződések mögött erősen jelen van a politikai háttér hathatós hátszele. A Fidesznek is kényelmesebb  valamilyen szervezet színeiben indítani támogatottját. Így a statisztika sokszínű demokratikus választás képét mutatja majd. Ja, nem.

Persze az ellenzék soraiban is fellelhető az a technikai megoldás, hogy ha nem balos színekben indul, hanem valami helyi érdekvédő szervezet ruhájába bújva, több esélye van a baloldalt elvi okokból elutasító választót megszólítani. Ettől is csak erősödik demokráciánk. Ja, nem.

Közben teljesen figyelmen kívül marad, hogy az ezaminimum.hu  felhívására az önkormányzat demokratikus elvek szerinti működésének minimumát rögzítő nyilatkozat aláírását 38600 képviselőjelölt közül a választásokat megelőző hét végén csak 178-an vállalták?

Pedig mindenféle pártos megnyilvánulást nélkülöző szövegezés indokolttá tette volna, hogy a jelöltek legalább elvi szinten csatlakozzanak a felhíváshoz. Még egy olyan országban is ahol tudjuk a választási programok nagyon kevéssé hasonlítanak a kormányprogramokhoz!

Pedig csak a nyilvános működést, közérdekű adatigénylés lehetőségét, átlátható költségvetési gazdálkodást, nyilvános szerződéseket és közbeszerzést, valamint az önkormányzati tulajdonú vállalatok működésének átláthatóságát, vagyis az önkormányzati elvek betartását tartalmazza a felhívás. És mégsem. Vagy ennek ellenére sem. Vagy pont ezért nem?

Ellenzékváltás

Városszerte látjuk Puzsér kis vadplakátjait, melyek közül az egyiken az áll: „ellenzékváltás”. Mindazokat, akik az ellenzéki összefogás jelöltjeitől várják a Fidesz legyőzését vidéki városokban, budapesti kerületekben és mindenekelőtt a főpolgármesteri poszton, amelyet Puzsér magának megcélzott, érthetően bosszantja, sőt felháborítja ez a politikai jelszó.

Alighanem, hátbatámadásnak érzik, már csak azért is, mert maga a szó tudtommal az „ellenzékváltó hangulat” formájában Orbán Viktor egyik beszédében jelent meg először.
Mielőtt azonban felháborodunk, idézzük eszünkbe, hogy az ellenzékváltás ötlete nem új. Akivel szemben Puzsér elindul, az maga is az ellenzékváltás célját követve lépett be a politikai térbe.
Igen, Karácsony Gergőről van szó, aki azok egyikeként, akik elégedetlenek voltak a politikai osztály mindkét oldalával, az LMP képében hoztak létre új pártot 2008-ban. A törekvés már akkor is ellenzékváltás volt. Hasonlóképpen ellenzékváltásra törekedtek 2010 után a Milla majd az Együtt létrehozói, és – másképpen persze – a nagyobb részt az MSZP-ből kiváló, de volt SZDSZ-eseket és MDF-eseket is maga mellé állító DK alapítói is. Az ellenzékváltás tankönyvbe illő sikeres példája a Momentum létrehozása is. Az ellenzékváltás mint szándék tehát a politikai életben elterjedt, nem kifogásolható törekvés.

Csakhogy az effajta, helyeselhető ellenzékváltási törekvésnek fontos sajátossága, hogy azzal kezdődik, hogy egy kisebb csoport, amely elégedetlen a politikai életben rendelkezésre álló alternatívákkal, megfogalmaz egy új politikai platformot, szövetségeseket, híveket gyújt, akciókat szervez, és ezt követően elindul a választáson.

Az ilyen forgatókönyv mentén történő ellenzékváltási törekvés a politikai erkölcs tekintetében nem kérdőjelezhető meg, sőt, a politikai fejlődés kifejezetten kívánatos eleme.
Puzsér esetében azonban ennek fordítottja történt. Azzal kezdte, hogy bejelentette indulását a főpolgármester-választáson. Utána kerített hozzá valamiféle programot, sőt, inkább csak egy programfejezetet – hiszen a Budapest-politika számos fontos kérdését mellőzi –, és gyűjtött maga köré aktivistákat. Ez a forgatókönyv szerintem óhatatlanul bizalmatlanságot kelt a politikai vállalkozó szándékaival szemben. Kiváltképp akkor, ha – eltérően az LMP, az Együtt, a DK vagy a Momentum korábbi példáitól – nem olyan politikai irányt képvisel, amelyet más pártok nem képviselnének. A „sétáló Budapest” ötlete ugyanis jellegzetes zöld ötlet, és zöld pártok vannak jelen a magyar politikában, s akivel szemben Puzsér ellenzékváltó szándéka megfogalmazódik, maga is zöld politikus, aki zöld programmal indul.

Ráadásul a mi esetünkben arról van szó, hogy egy félreérthetetlenül önkényuralmi rendszer áll a politikai tér egyik oldalán, a másikon pedig az önkényuralom ellen védekezők és lázadók.

Aki nem érzékeli a két oldal közötti különbséget, az vagy semmit sem ért a mai magyar politikából, vagy tudatosan vezeti félre közönségét. Ilyen helyzetben állni elő az ellenzékváltás programjával erkölcsileg védhetetlen.

Bohóctámadás az állami tévénél

Ezúttal is bohócnak öltözött ember zavarta meg az ellenzéki képviselők tájékoztatóját, akik az állami tévében jártak. Nem kaptak ígéretet kiegyensúlyozott kampány-tájékoztatásra.

Nem kaptak semmilyen ígéretet arra, hogy az önkormányzati választási kampányban kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtanak, hogy lesz bármilyen vita Karácsony Gergely és Tarlós István, nagyvárosok polgármester-jelöltjei között – mondta Gréczy Zsolt (DK) az állami tévé előtt. Ezt megelőzően ellenzéki képviselők Papp Dániel vezérigazgatóval tárgyaltak. A hírhamisítóként aposztrofált vezető azt is elutasította, hogy beolvassák hírműsorban a múlt heti bírósági ítéltet, amely szerint törvénytelen volt a politikusok eltávolítása tavaly decemberben a tévé épületéből.

A tájékoztatót ezúttal is bohóctámadás zavarta meg. Egy idős – olykor zavartnak tűnő – férfi, aki Orbán Viktor feltétlen hívének nevezte magát, percekig akadályozta a sajtó informálását.

Forrás: Facebook/DK

Hadházy Ákos (független) elmondta, hogy nem kaptak választ arra: ha a miniszterelnök két hetente kap élő műsoros megszólalási lehetőséget, ellenzéki pártvezető miért nem már évek óta. Bősz Anett (független, Liberálisok) szerint el kell tenni az MTVA-ban készült felvételeket, hogy azok később felhasználhatók legyenek abban a perben, amelyet a rezsim kiszolgálói lenne indítanak.

Kocsis-Cake Olivio szerint az állami média gyakorlata „90 milliárdos választási csalás” (ekkora az intézmény éves költségvetése). Semmilyen választ se kaptak azokra a hírekre, hogy a Fidesz közvetlen utasításai szerint készítik az ellenzékiek lejáratásait, és a munkatársakat megfélemlítik. Ugyanerről beszélt Varju László (DK) is.

Az MTVA leváltotta azt az őrző-védő céget és munkatársait, akik tavaly decemberben felléptek a képviselőkkel szemben – mondta Harangozó Tamás (MSZP). Papp Dániel nem indokolta meg, miért, ha meg voltak elégedve velük.

Gréczy Zsolt közölte, hogy a történtekről az Európai Uniós és az Európai Parlament illetékeseit tájékoztatni fogják. Varju László pedig visszatérésüket ígérte meg.

Jelölési malőr Érden

Jogértelmezési okból a teljes ellenzéki támogatott jelölti csapat egyike a helyi kompenzációs lista mellett Diósdon egyéni képviselőként is elindult volna. Ennek törvénytelenségét a helyi választási bizottság már kimondta. A mai másodfokú döntés alapján fog visszalépni egyikről. A küzdelem meglehetősen erős Érden.

Választási csalás gyanújaként tálalja az érdi jelölési malőrt az Érdi oldal című – a kormányoldalhoz húzó – portál. Cikkében arról ír, hogy a teljes ellenzék és helyi szervezetek (összesen kilenc) által támogatott Csőzik László polgármester-jelölt és csapatának egyik helyi jelöltje, Falusi Ferenc amellett, hogy a város kompenzációs lista végén szerepel, elindult egyéniben Diósdon is.

Ennek törvénytelenségét a helyi választási bizottság kimondta, és választási csalás gyanúja miatt a rendőrségen is feljelentést tett. Lapunknak Csőzik azt mondta, ők úgy értelmezték a meglehetősen bonyolult törvényi szöveget, hogy nincs akadálya az ilyen kettős jelölésnek, ha az egyik csak kompenzációs listás. Erről a választási eredmény ismeretében juthat(nak) be jelölt(ek) a képviselő testületbe; Falusinak erre nincs esélye.

A választási szakértő szerint az nem számít, hogy van-e esélye bejutni vagy nem,

a törvény csak egy jelölést tesz lehetővé.

Tóth Zoltán a fuhu.hu-nak nyilatkozva felhívta a figyelmet, hogy ha jogsértést állapítanak meg jogerősen, és megsemmisítik a listát, akkor az egész kompenzációs lista elvész.

A helyi lap arról is ír, hogy a választási bizottság ülésén felvetődött, a testület megsemmisíti a teljes, jogszabálysértő listát, ezt azonban hatáskör hiányában elvetették, az a fellebbviteli fórum feladata. Tóth Zoltán erre azt mondta, hogy ezek szerint a hivatalos helyen se ismerik a törvényt, mert a helyi választási szervnek is lett volna módja megtenni ezt.

A területi választási bizottság ma délután közli határozatát. Falusi Ferenc elmondta, hogy semmilyen törvénysértést se akartak elkövetni, jogértelmezési probléma történhetett.

A másodfokú határozat ismeretében fogják eldönteni, melyik jelölést vonják vissza.

Tóth Zoltán is azt mondta, hogy a jelölt egyoldalú nyilatkozatával visszaléphet bármelyik helyről. Felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy a kompenzációs listára ilyenkor már nem lehet újabb nevet feltenni. A szakértő szerint egyébként

az eset semmiképpen se választási bűncselekmény.

Az érdi választás első percétől kezdve meglehetősen éles. Júliusban, a jelölések ismertetésekor Csőzik meghekkelte a másik helyi lapot, a Fidesz közeli Érd Most-ot. Olyan kamu-listát adott át nekik, amely Simicska elhíresült mondatát adja ki, ahogyan erről akkor a 24.hu tudósított.

A több ciklus óta polgármester támogatói természetesen nem mulasztják el felsorolni Csőzik valóban kacskaringós közéleti útját. Az ügyvéd valamikor az MDF ifjúsági szervezetének tagja volt, majd átment az SZDSZ-be, amelynek ügyvivője is volt a 2000-es évek közepén, és állítólag volt szerepe a 2007-es pártelnökválasztás csalásgyanús lebonyolításában (amikor Kóka János lett a párt vezetője), s amely affér árnyéka az SZDSZ megszűnéséig húzódott. Aztán tagja volt a Bajnai Gordon-féle Együtt 2013-as szerveződésének, ahonnan később kilépett. Tavaly pedig az MSZP színeiben indult a parlamenti választáson Érden. Mindeközben 2006-2010 között alpolgármestere volt a városnak fideszes vezetés idején.

Tegnap pedig Csőzik érezte úgy, hogy felidézze a májusi EP-választás idején T. Mészáros András polgármesterként tiltott módon vett részt a kampányban.

A mai napon 165 órára várható jogerős döntésről, valamint Falusi döntéséről melyik jelölését vonja vissza természetesen a fuhu.hu beszámol.

Újabb hatalmi arrogancia az oktatásban!

A közoktatásért felelő kormányzat már megint a gyerekeken és a tanárokon éli ki hatalmi arroganciáját, és erre három módosító  törvényjavaslat szolgál a legnyilvánvalóbb bizonyítékkal! – ezekkel a szavakkal kezdi közleményét az MSZP.

A magántanulói rendszer átalakításával közel tízezer gyerek sorsába avatkozik be, miközben a szülők alkotmányban biztosított jogosítványait is súlyosan sérti!

  • Elveszi a lehetőséget azoktól, akik a rossz állami iskolarendszer hibáit magán tanulócsoportok megszervezésével akarják kiegyenlíteni.
  • Lehetetlenné teszi azoknak a tehetséges diákoknak a magántanulói státust, akik valamely versenysportágban való megfeszített munkájuk miatt képtelenek a rendszeres iskolalátogatásra.
  • Olyan diákok számára is kötelezővé teszi az iskolai részvételt, akik súlyos magatartászavaruk, ritka fajta fogyatékosságuk, vagy különleges fizikai állapotuk miatt képtelenek beilleszkedni az iskolai közösségbe, ahol ráadásul szakemberek hiányában az esetek túlnyomó részében fejlesztésükre nincs esély!

Arra ugyanakkor semmilyen jel nem utal, hogy azokat a gyerekeket, akiktől az iskola a magántanulói jogviszonnyal azért szabadult meg, mert érzelmi-szociális helyzetükkel nem tudtak mit kezdeni, az elkövetkező időszakban bent tartják az oktatásban, és így majd nem növelik tovább azt a százezres létszámot, akik a tankötelezettség korhatárának leszállítása miatt minden fajta iskolai végzettség nélkül kerültek utcára!

Az oktatás felhasználóitól; a szülőktől, gyermekektől és pedagógusoktól még a látszatát is elveszik annak, hogy egy intézmény élére pályázó tanár személyéről és elképzeléseiről véleményt mondhassanak! A tankerületek – és a kinevező miniszter eddig legalább a törvény betűje szerint köteles volt kikérni ezeknek a testületeknek a véleményét, még ha arra az esetek többségében fittyet hánytak is! Ha átmegy a parlamenten ez a módosítás, akkor még ezt a csekélyke lehetőséget is elveszik azoktól, akikért az iskola elvileg működik!

Kiváló dolog, hogy a korábbi, nyelvvizsga nélküli diplomákat a végzett pedagógusok esetén a kormány a továbbiakban elismeri! Ezzel természetesen beismeri azt is, hogy kóros pedagógus hiány van a közoktatásban! Ezzel az egyenlőség elve sérül azért, mert nem csak az egyetemet végzett pedagógusok diplomáit tartják vissza évek óta, a nyelvvizsga hiányában! A többiekkel mi lesz?

Nagy győzelem Orbánnak, az EPP-ben mégis kicsengethetnek neki

A reméltnél kisebb Fidesz-siker és a szélsőjobb gyengébb térnyerése láttán nem látszik a maradás az EPP-ben. Erről beszélt Weber, és ezt mutatják az erőviszonyok.

Részvételében rekord lett az EP-választás, nálunk is, Európában is, a Fidesz azonban az óriási – a nyomasztó jelző se túlzó – propaganda és mozgósítási fölény ellenére az 52,2 százalékkal gyengébb eredményt ért el, mint tíz éve (56,4 százalék), ellenzékben. Akkor 1,6 millió szavazójuk volt, most 1,78 millió.

Nem meggyőzők a mosolyok

Nem csoda, hogy nincs őszintén kitörő öröm az arcokon: elmaradt a remélt 60 százalék körüli, kétharmados többség, meg kell elégedniük az eggyel több, 13 székkel az EP-ben. Arról nem beszélve, hogy ezt a tömeget is úgy söpörték össze, hogy a vidéket – azon belül is a legnyomorultabb helyzetűeket – szinte tarvágás-szerűen, 90 százalékkal állították maguk mellé, az ország ezen felüli másik fele lényegében nem kér Orbánékból. (Arról más írásban kell foglalkozni, miféle jövőt sejtet az ország számára az, hogy a kormány – elnézést a kifejezésért, nem sértőnek szánva – a vidéki prolikon kívül lényegében csak az általa felpumpált felső tized egy részét tudhatja maga mögött.)

Európa se arra ment, amerre „kellett volna”

Ennél rosszabb hír azonban, hogy elmaradt a szélsőjobb áttörése, noha kétségtelenül teret nyertek. Orbán legnagyobb szövetségese, az olasz Matteo Salvini Ligája várakozáson felül szerepelt, 33,64 százalékot kapott és nyert. Jelenlegi koalíciós partnere, az ugyancsak euroszkeptikus 5 Csillag 16,6 százalékal harmadik lett Olaszországban, de a két párt között alig van jövőbe mutató közös vonás. Silvio Berlusconi Forza Italiája pedig csupán 7,81 százalékot szerzett.

A Salvinivel is inkább rivalizáló Marine Le Pen Nemzeti Gyűlése kis mértékben, 24:22,5 százalék arányban legyőzte az EP-ben a liberálisokhoz (ALDE) csatlakozó Emmanuell Macron pártját, az En Marche-ot. A sokak reménye, de egyre inkább neonáci AfD a reméltnél sokkal rosszabbul szerepelt, 10,5 százalékkal nem lesz meghatározó erő.Lengyelországban viszont a magyar modell érvényesült. Az ellenzéki összefogás túlságosan sok színű lett, a kormányzó Jog és Igazságosság a négy évvel ezelőtti 32 százalékhoz és 19 mandátumhoz képest most 46,5 százalékot és 28 helyet szerzett.

Nem jött be a spanyol széljobb Vox előreugrása (6,2százalék), nyertek a szocialisták, az északi országokban is a szocdemek és a centrista erők uralták a választást. A briteknél az új Brexit-párt ugyan 32 százalékot szerzett, de ha kilépnek az EU-ból, ezek a mandátumok is megszűnnek a jobbszélen.

Forrás: Európai Parlament

A hagyományos nagy pártok komoly veszteségeket szenvedtek el. Németországban a CDU 35-ről 28-ra esett, az SPD viszont 27-ről 15,5 százalékra valósággal zuhanórepülést vett. Ez alapos figyelmeztetés számukra, és az EU-, EP-beli tisztségelosztás eddigi terveit szabhatja át, de ettől függetlenül – ahogyan azt éjszakai első értékelésünkben megírtuk – az eddig is együttműködésre készülő (kényszerülő) pártcsoportjai, az EPP, az S&D és a plusz 32 hellyel nagyon megerősödő ALDE olyan kényelmes többségben lesznek a 751 tagú EP-ben, hogy se az EPP, se a három együtt

nem szorul rá a Fidesz 13 szavazatára.

(Sőt, a Zöldek is 18 mandátummal bővültek).

Nincs visszaút?

Még úgy se, hogy a két legnagyobb erő teret vesztett. Az EPP 217 helyett 182, az S&D 186 helyett 147 széket foglalhat el az EP legfrissebb mandátumkiosztása alapján (ami pár hellyel eltér az éjfél után közölt számoktól). A többséget összehozni képes pártcsoportok közül a szocialista, a liberális (és a zöldek) ádáz ellenfelei a Fidesznek, nélkülük se EP-, se bizottsági elnök nem választható meg, az EPP tehát mindenképpen alkura kényszerül.

Ha lett volna kérdés a Fidesz jövője körül, az első jelek ezt alighanem eloszlatták.

Manfred Weber, aki jelenleg hivatalosan az EPP jelöltje az Európai Bizottság élére, leszögezte, hogy nem akar együttműködést a nacionalista pártokkal.

Ha tehát a részben megnövekedett, részben súlyt vesztett euroszkeptikus vagy éppen EU-ellenes csoportokból sikerülne is összegyúrni mondjuk a Salvini által megalapított új erőt, az eddig (legalábbis a nyilatkozatok alapján ) mintegy tucat pártot tömörítő Népek és Nemzetek Európai Szövetségét (EAPN), ez a Fidesz 13 emberével együtt se lesz képes komolyan botot dobni a küllők közé. Ráadásul, amint a Salvini-féle zászlóbontás alkalmával megírtuk, sokféle érdek feszíti szét ezeket az alakulatokat.

A velük való nyílt kiállással és Manfred Weber jelöltségének elutasításával, amikor összeborult az azóta süllyesztőbe kerül Heinz-Christian Strachéval, már látszott, hogy ha csak nem lesznek kiélezett viszonyok az EP-beli többség megszerzéséért, a Fidesznek nem nagyon van jövője az EPP-ben. Ezt vetíthette előre Orbán győzelmi beszéde is, amelyben visszatért az olyan korábbi fordulatokhoz, hogy meg akarja változtatni Európát, az EU pedig legyen a nemzetek Európája.

Fidesz: nincs kétharmad, nagy győztes a Momentum és a DK

Nagyon győzött a Fidesz, de nincs kétharmada, az MSZP az eltűnés szélén. Nagy nyertes a Momentum és a DK. Rekordrészvétel volt az EP-választáson. Orbán: korszakos győzelem.

Soha ekkora, részvétel nem volt EP-választáson, 43,36 százalékos arányban jelentek meg a szavazók. A győztes a Fidesz-KDNP lett 52,14 százalékkal, 1,777 millió szavazattal. Ezzel 13 képviselője lesz az Európai Parlamentben, de nem sikerült elérni titokban megfogalmazott céljukat, a kétharmadot.

Meglepetésre a DK futott be a második helyre 16,26 százalékkal (554 286 szavazat), és ugyancsak minden előzetes becslést túlszárnyalva harmadik a Momentum: 9,92 százalék, 338 314 szavazat. Ezzel a DK 4, a Momentum 2 képviselőt küld az EP-be.

Történelmi vereséget szenvedett az MSZP-Párbeszéd 6,68 százalékkal

(227 786 szavazat).

A Jobbik 6,44 százalékkal (219 539 szavazattal) jutott be még az EP-be. Mindkét párt egy-egy képviselővel lesz jelen.

A szélsőséges, a Jobbikból kiszakadt Mi Hazánk 3,33 százalékot ért el. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2,63 százalékkal követi őket.

Lényegében eltűnt az LMP, amely nem csak kihullott az EP-ből,

hanem 2,19 százalékkal leszerepelt. A Munkáspárt 0,42 százalékot ért el.

Az eredmények kiszivárgása után az LMP teljes elnöksége lemondott. Az MSZP vezetése viszont nem – jelentette be Tóth Bertalan pártelnök. A választmány fogja eldönteni, hogy ki foglalja el az egy képviselői széküket.

Korszakos győzelemről beszélt Orbán Viktor az eredmény ismeretében.

Ez azt jelenti, hogy Magyarország maradjon Magyarország, Európa maradjon az európaiaké – mondta. Megbízatást kaptak arra, hogy állítsák meg a bevándorlást, védjék meg a nemzetek Európáját és a keresztény kultúrát.

Üzent is az Európai Néppártnak, miszerint Európa a mi hazánk is, ezért meg akarják változtatni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK