Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 8

Interjúk

Orbán kísérlete meg fog bukni

Lendvai Péter
-
4
Orbán kísérlete meg fog bukni

Csepeli György szociálpszichológus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: nem lesz eredményes Orbán tusványosi programja, mert a magyar kultúra szabadelvű, liberális. Nem lehet Ady Endre helyére Szabolcska Mihályt ültetni.  

  • Nem szuverének a polgárok
  • Mások kárára akarunk jól járni
  • A kormány a mi és az ők szembenállására épít
  • A Magyar kultúra nem fogadja be a görénykurzust
  • A kereszténység nem állítható szembe a szabadsággal

Mivel magyarázza azt a passzivitást, amellyel a magyar társadalom a sorra bekövetkező jogfosztásokat, elvételeket fogadja?

Vannak közvetlen és közvetett okok. Az utóbbiakkal kezdve azt mondhatom, hogy a magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes kiheverni az 1526-ban elvesztett állami szuverenitás bénító következményeit, melyek egészen 1920-ig tartottak. De azt követően sem tudott senki örülni a nemzeti függetlenségnek, mert az ország, mely függetlenné vált, nem egyezett az országgal, mely a magyarok fejében volt. A környező országokban most emlékeznek az I. világháború végének 100-ik évfordulójára, s mindenütt ünneplik ezt az évfordulót, melyet mi siratunk. Nem fogadjuk el még ma sem, hogy az a Magyarország, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedt, voltaképpen fikció volt, s az igazi Magyarország az a csonka, kicsi ország, melyet 1920-ban kaptunk a világháborúban győztes nagyhatalmaktól.

Külföldiek számára megmagyarázhatatlan, hogy mit mutat a kis matrica a magyar gépkocsik hátulján, mely számunkra egyértelműen Nagy-Magyarország térképe.

A szuverenitáshiány látszólag távoli magyarázó elv, de látnivaló, hogy ha nem szuverén egy állam, a polgárai sem lehetnek szuverének, csak alattvalók. Akár szolga, akár úr, aki nem szuverén, az passzív, ami vele történik, azt a sors (vagy esetünkben, a balsors) képletével magyarázza, úgy érzi vele, s nem általa történnek a dolgok. Ez a kérdésben megfogalmazott passzivitás igazi oka. A magyar társadalom történelmileg felhalmozott hiánya a bizalom hiánya, amit már Széchenyi is észrevett. Amikor ő hitelről beszélt, a hitelt nem kizárólag közgazdasági, hanem erkölcsi értelemben értette. Az európai összehasonlító szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a magyarok szélsőségesen nem bíznak egymásban, nem bíznak az intézményekben, mindezek eredőjeként nem bíznak önmagukban. Ezt azonban nem merik bevallani, s az elképzelt nemzeti nagysággal vigasztalják magukat.  Ráadásul aki nem szuverén, az nem képes sem önmagát, sem közösségét külső szemmel látni. A végeredmény a valóság érzék ellehetetlenülése. Bibó István írja, hogy realitásérzék híján, a magyarok hajlamosak a valószínűt valószínűtlennek, s a valószínűtlent valószínűnek gondolni, vágyaiknak engedve. Ez a gondolkodás, mint azt történelmünk mutatja, mást, mint kudarcot aligha eredményezhet.

A kudarc okait, mint a rossz futball edző persze nem önmagunkban, hanem másokban, a körülményekben keressük. A közvetett ok tehát a fatalizmus.

A közvetlen ok talán érdekesebb. Ha szétnézünk az országban, nem azt látjuk, hogy az emberek reménytelenül, passzívan élnék életüket. A vidéki városok virágzanak, Budapest sosem volt ilyen pezsgő mint ma, bár vannak rémes környékek, afrikai nyomorra emlékeztető régiók. A kollektív bénultság nem akadálya az egyéni aktivitásnak, melyet azonban nem a szolidaritás, az összefogás, a közjó logikája éltet. Mindenki a maga módján, a másik kárára akar jól járni. Jó példa erre az egészségügy, melynek kaotikus szervezete arra épül, hogy minden betegben felvillantja a gyógyulás esélyét, ha zsebbe adja a pénzt, és különutat keres. Kollektíve ez öngyilkos stratégia, amit a magyar halálozási és megbetegedési adatok jól mutatnak. Hankiss Elemér annak idején “társadalmi csapdaként” azonosította ezt a különutas, üres individualista életstratégiát, amely ma is él, s élni is fog, jóval inkább, mint Lenin.

De honnan az időről időre fellobbanó tiltakozás, mely sokszor 100 000-es tömegeket mozgat meg?

Karácsony Sándornak van egy remek tanulmánya a magyar észjárásról, ahol külön megemlékezik a “szalmaláng” viselkedési módról, melyről már Széchenyi is beszélt. A fellobbanást szükségszerűen követi a visszaesés.

A fellobbanások és a visszaesések egymást felváltó ritmusa felettébb jellemző a magyar társadalomra.

Történetileg ez a ritmus jellemezte a Habsburgokkal szembeni magyar magatartást, a szabadságharcokat és az azokat követően hosszú, belenyugvó periódusokat, de legutóbb 1956-ban is ez a kettősség mutatkozott meg, amikor a szovjet birodalommal szemben kirobbant két hét fellobbanást négy évtizednyi meghunyászkodás követett. 

Más okokat tud említeni?

Szemmel látható, hogy nincs vezető, s nincs olyan politikai stratégia, mely a jelenlegi rendszerrel szemben működne. A racionális érvelés működésképtelen. Az olyan szavak, mint a “reform”, “modernizáció”, “Európa” nem működnek. A kormányzó erők felismerték, hogy a politika anyaga a hit és az érzés, s mint láttuk, nem haboznak bevetni akár a legszélsőségesebb érzéseket is, melyek a “mi” és az “ők” szembenállásra épülnek. Akik nem vevők ezekre az érzésekre, azoknak mozgósító érzések hiányában marad a passzivitás és a beletörődés, még azokban is, akik egyébként változást akarnának. Fontos szempont, hogy a fiatal, változtatni vágyó férfiak és nők ma elköltöznek az országból. 1956-ban 200 000-en mentek el, akik nem akartak diktatúrában, központosított rendszerben élni, ahol egy levél sem eshetett le az egyetlen párt akarata nélkül. A menekülők ma nem egyszerre, hanem szivárogva, nap mint nap távoznak, s csak azok maradnak vissza, akiknek nem számít a szabadság, nem érdekli az autonómia, beérik azokkal a falatokkal, amelyek a hatalmasok asztaláról nekik lehullanak.

Ön miért nem ment el, miért maradt itt?

Az én életkoromban elképzelhetetlen új élet kezdése külföldön. Másfelől amit én írok, gondolok, amit az én életem jelent, az nemzetközi, tehát bizonyos értelemben nem vagyok itt. S nem vagyok ezzel egyedül. Az MTA elleni jelenlegi hadviselés talán azért is váltott ki oly csekély ellenállást az akadémia tagjai között, mert ők is hasonló módon élik az életüket. Becsülöm Freund Tamást és Szathmáry Eörs-öt, akik felemelték szavukat az MTA gleichschaltolása ellen, s nem értem, hogy a társadalomtudósok miért hallgattak.

Mit gondol, eredményes lesz a Tusványosi Program, sikerül-e átállítani a szellemi és ideológiai váltókat Magyarországon?

Nem lesz sikeres a program. A magyar kultúra magja szabadságelvű, ha úgy tetszik liberális. A reformkor nagyjai mind liberálisak voltak.  Nem lehet Ady helyett Szabolcska Mihályt, Babits Mihály helyett Tormay Cecile-t tenni. Szabó Dezső a 20-as években Magyarországon megkísérelt hasonló próbálkozást “görénykurzusnak” nevezte, melynek szellemi szereplőit a feledés pora borítja.

Pekár Gyula annak idején ugyanolyan érvekkel támadta Krúdyt, mint ma utódai Esterházy Pétert, Parti Nagy Lajost támadják. Krúdy ma inkább él mint valaha, s az egykori államtitkár kénytelen beérni azzal, hogy a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János szobor alatt az övé a szépen kigyúrt férfitest. L. Simon László még ebben sem reménykedhet.

Neve és teste még életében elenyészik. Esterházy Péter hamvai a gannai kriptában vannak, de szelleme a XXI. században elevenebb lesz, mint valaha volt. A magyar szellemi élet purgálásával Révai József is próbálkozott. Az ötvenes évek azonban nem térnek vissza. Aki ma be akar tiltani egy regényt, novellát, drámát, az kiteszi az internetre.  A rendszer hiába szállta meg gyakorlatilag az összes tömegmédiát, amit azok írnak, mutatnak, arra nincs kereslet. Bödöcs Tibor nem is álmodhat arról, hogy a Magyar Televízióban mutassák, de a You Tube-on százezrek nézik és hallgatják.

Hogyan látja az európai szélsőjobb pályáját, sikeres lesz-e a miniszterelnök vállalkozása, hogy élére álljon ennek a mozgalomnak?

A DEREX index évről-évre mutatja a szélsőjobb térhódítását az egyes európai országokban. Az index szerint Kelet-Európában 10 % felett, Nyugat-Európában 10 % alatt van a szélsőjobb támogatottsága. Ez az arány az EP választások kampányának hevében, a migrációs probléma félrekezelése miatt esetleg elérheti átlagosan a 20 %-t.  Nem kevés, de az európai vezető szerep kivívásához nem elég. Az Európai Unió válaszúthoz érkezett. Az eredeti bürokratikus. közgazdasági, jogi terv tartalékai kifogytak. Európa európaiak nélkül nem lehet. A feladat az európai identitás kimunkálása lehetne, s ebben nyilván szerepe kell legyen a kereszténységnek, ezt a magyar miniszterelnök jól látja. A kereszténység azonban nem állítható szembe a szabadsággal, a boldogság keresésével, az egyén jogával arra, hogy megvalósítsa önmagát. Európa és benne Magyarország a Nyugat része, melynek lényege az individualitás, a keresés, a kutatás, kíváncsiság, az alkotás. Európában mindenkinek joga van az egyéni és megismételhetetlen sorsra, akár férfinak, akár nőnek született. Európa akkor lesz nagy, ha lesz ereje visszatérni a kezdet nagyságához.

Utóbb megmondom, mikor lesz ennek vége

Lendvai Péter
-
1
Utóbb megmondom, mikor lesz ennek vége

Csintalan Sándor befejezte pályafutását a Hír tv-nél. A Független Hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: mindenkinek tudnia kellett, hogy Simicska nem örök életre akarta birtokolni a csatornát. Ő maga saját internetes felületen fog két-három hét múlva jelentkezni.

 

  • A választások óta tudta, hogy eljön ez a nap
  • Azt hitte megvárják a sajtókamara felállítását
  • Ezekkel nem akart együtt dolgozni
  • Felesleges volt atombombára várni
  • A kultúra bedarálása következik

Kirúgtak, vagy te mondtál fel?

Kirúgtak. De előtte már én felmondtam. Elmeséltem már a médiában, hogy én semmiképp sem maradok itt.

Tehát lényegében felmondtak neked.

Jogilag felmondtak, lényegében viszont én közöltem, hogy nem dolgozom velük.

Neked milyen elvi fenntartásaid vannak Szikszai Péterrel szemben? Olvastam, hogy vele nem vagy hajlandó dolgozni, bár nyilván mással sem.

Mással sem. Aki viszont ismeri Szikszai Pétert a kollegák közül, vagy a médiapiacon, az tudja – hogy is mondjam -: a morális szempontok igen távol állnak tőle.

A kollegáiddal, akikkel együtt készítettétek a műsorodat, mi lesz?

Nem tudom. Nem kérdeztem, elköszöntünk egymástól, de én nem óhajtok még indirekt módon sem pressziót gyakorolni emberekre, akiknek az életéről, egzisztenciájáról van szó. Azt tudom, hogy Olga sincs már.

Mióta tudod, hogy ez lesz ennek a vége?

Április 9.-e óta. Azt nem tudtam, hogy mikor érkezik el ez a nap. Arra kalkuláltam, hogy a sajtókamara megalakulásával fognak bennünket kinyírni, már csak azért, hogy adjanak a látszatra, de hát tévedtem. Minden nap úgy jártam be, hogy bármikor bármi történhet.

Szerinted az Orbán által bejelentett nagy szeptemberi átalakítások a médiát fogják érinteni, és annak előszele ez a Hír Tv-s játszma?

A média szerintem már régebben átrendeződött. Amit Orbán bejelentett az az alkotmányozást fogja jelenteni, ami további centralizációt hoz majd, meg a kulturális intézmények begyalulását;  a művelődési házak után könyvkiadás, könyvkereskedelem, a színházak jönnek. Tehát intézményekre fognak vadászni, ez ugyanis valójában nem kultúrharc, mert kulturális tartalma nincs.

Csepeli György szerint a kultúra begyalulása nem fog sikerülni. Mennyiben tér el a kultúra a médiától?

Annyiban, hogy azzal nem tudnak mit kezdeni, hogy az emberek mit olvasnak, vagy, hogy az író mit ír, a festő mit fest. Egyébként a média bedarálása is korlátos lesz, mert megjelent a közösségi tér. A szuverén alkotó művészt különben nehezebb korlátozni, mint a napi fizetésért dolgozó médiamunkást. Ezzel nem akarom leminősíteni az újságírókat, de itt azért megélhetésről van szó. A kultúra ennél szabadabb, az alkotói szabadság mindet felül tud írni.

Te elveszítettél most valamit a szabadságodból?

Nem. Szabadabb lettem.

Nyomás volt rajtad?

Figyelj ide: egy csomó emberért felelős vagyok, akik ott dolgoztak, dolgoznak. Őrült nyomás volt rajtam, részben a lelket tartani bennük, részben eljutni odáig, hogy a munkatársak egy jelentős része munkát kapjon, azokra gondolok, akiknél, ez a munka nem elvi kérdés. Nekem nagyon sok energiámat emésztette fel – és erről többé nem is akarok beszélni -, hogy próbáljak reális képet festeni, ugyanakkor a reményt is ébren tartani. Most senki másért nem vagyok felelős, csak önmagamért.

Ez azt is jelenti, hogy te próbáltál nyomást gyakorolni Simicska Lajosra, hogy legalább a televízió megmaradjon, hogy ezeknek az embereknek legyen munkájuk?

Nem. Kategorikus nem. Én nem is beszéltem vele, csak a választások előtt váltottunk utoljára szót.

Pedig sokan mondják, hogy a kiegyezés Orbán és Simicska között már megtörténhetett tavaly decemberben, amikor az autópálya pénzt kifizették Simicskának, elfogadva a bírósági ítéletet, pedig még lehetett volna fellebbezni. Te ennek semmilyen nyomát nem érezted?

Nem. És az az igazság, az, hogy többen mit mondanak, amikor az emberek alulinformáltak, ezért aztán össze-vissza kombinálnak, nem különösebben számít. Ráadásul ez a hatalom szeretné eltolni magától a média bedarálásának felelősségét. A kollegák, meg a közösség torkán is azt akarja letolni, hogy a Simicska a felelős azért, ami itt történt. Pedig ő sose mondta azt, hogy ez az idők végezetéig így lesz. Aki ott dolgozott nála, az tudta, hogy ennek egyszer akár vége is lehet, aki pedig újonnan jött, annak is tudnia kellett, hogy akár vége is lehet a közös munkának.

Mindenki gondolhatott ilyet, de olyat is, hogy Simicska van olyan gazdag, hogy egy választási vereség is belefér neki a büdzséjébe, és tovább fogja vinni ezt a szabad hangot.

Figyelj: az egész kibaszott közvélemény azt hitte, hogy a Lajos itten atombombázni fog, miközben ezerszer elmondtuk, hogy nincsen semmiféle atombomba, ráadásul atombombákkal nem lehet választásokat nyerni. Ha én azzal foglalkoznék, hogy ki mit mondott, akkor már lementem volna Duna-partra és főbe lövöm magam.

De hiszen az egész műsorod arról szól, hogy ki mit mond…

De nem a hülyeségekről.

Akár a hülyeségekről is.

Nem. Ezekről a kérdésekről, amelyeket te most is szóba hoztál, beszéltem egyszer, vagy kétszer. Elmondtam, hogy ne atombombákat várjunk, hanem politikai versenyben kell győznünk. azt is elmondtam, hogy egyáltalán milyen atombombákat kellene itt ledobálni, mi az, amit nem tudunk erről a rendszerről? Mi az, amit nem tudunk?

Hogy meddig lesz.

Nem hogy azt nem tudjuk meddig lesz, azt nem tudom, hogy én meddig leszek. Miről beszélsz? Hát addig lesz, ameddig lesz. Majd utóbb megmondom.

Akkor veled mi lesz?

Most kifújom magam, megiszom egy rozéfröccsöt. És beletanulok ebbe a posztmodernbe és egy saját közéleti brandet kiépíteni. Vagyis egy fórumot teremteni arra, hogy mondhassam, amíg ebben fizikailag nem akadályoznak meg. Két-három hét múlva elindulok ezzel.

Lokális háborúk lehetnek

Lendvai Péter
-
0
Lokális háborúk lehetnek

Horváth István, volt bonni, majd bécsi nagykövet a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy Merkel megerősödött, és ő marad a kancellár. Nekünk pedig szinte kötelezően Németország a legfőbb partnerünk.

  • Torz a kormányzatok összehasonlítása
  • Lehet, hogy elkerülhetetlen a konfliktus
  • Pénzügyi világválság jöhet
  • A V4-ek nem fognak meghátarozó szerepet játszani
  • Az RTL nem fog kivonulni

Orbán Viktor azt mondta, hogy ha ő úgy kormányozna, ahogy Angela Merkel, már rég elzavarták volna. Ön szerint is?

Hát nem szívesen beszélek magyar belpolitikai kérdésekről…

De erről csak van véleménye…

Véleményem persze van. Ám sok értelmét nem látom a két kormányzás összehasonlításának. Ez hálátlan dolog, mert akkor össze kellene hasonlítani a két országot is. Angela Merkel egy más kultúrájú nép megbízásából kormányoz, mint Orbán Viktor. Ami például Németországban természetes, az lehet, hogy nálunk nem az. Ez azt is jelenti, hogy nem biztos, hogy Orbán Németországban ugyanúgy tudna kormányozni, mint itthon, de ez fordítva is igaz. Éppen ezért torz az összehasonlítás. Két különböző országról beszélünk, különböző kultúrával és történelemmel.

Annak ellenére, hogy Merkel az NDK-ból jött, azaz hozhatott a magyarhoz hasonló kultúrát magával?

Bizonyos kultúrát nyilván hozott is, de ezt Németországban elfogadják.

Lát olyan politikai mozgást, amely egy átrendeződést hoz magával, vagyis Trump, Erdogán, Putyin, az olasz, az osztrák vezetés, no és persze maga Orbán Viktor elérheti, hogy a világ a populista vezetők irányítása alá kerüljön?

Ha azok a tendenciák, amelyek eléggé kiszámíthatatlanná teszik a világ mozgását, szóval, ha ezek az erők erősödnek, akkor aligha lehet elkerülni bizonyos lokális háborúkat.  Sok kiszámíthatatlan tényező van, akár az Egyesült Államokra, akár Törökországra, Oroszországra gondolok. Mindegyik országnak megvannak a sajátos hatalmi érdekei, de ha ez a kétségtelenül kiszámíthatatlan politikai tendencia erősödik, akkor aligha lehet elkerülni akár a katonai konfrontációt is. Én úgy látom, hogy azok a személyek, akik kiszámíthatatlanná teszik a világot, pénzügyileg, gazdaságilag egyaránt, tovább erősödnek, akkor elkerülhetetlen lesz a konfrontáció.

Abban biztos, hogy ezek csak lokális háborúk lesznek?

Nem tud világháborúhoz vezetni, mert ott olyan erők ütköznének, amelyek már veszélyeztetnék az emberiség jövőjét, de a jelenét is.

Ön szerint annyi józan belátás van a világ vezető politikusaiban, hogy kiszélesedett háború nem törhet ki?

Egy bizonyos pontig el fognak menni a feszültségkeltésben, de azon túl nem. Pont úgy, mint a hidegháború idején; a felek a végén belátták, hogy ez a folyamat a kölcsönös megsemmisítéshez vezet. Tudom, hogy a gazdasági,  pénzügyi világban erős a feszültség, nincs kizárva, hogy rövid időn belül pénzügyi válság lesz a világban, attól függően, hogy az amerikai pénzügyi körök hogyan döntenek a FED-nek a kamatpolitikáját illetően. És ha a pénzügyi feszültség fokozódik, akkor azzal együtt a politikai feszültség is nő. De azt gondolom, hogy a kölcsönös függőség annyira erős, hogy a feszültség egy bizonyos ponton túl nem feszíthető tovább, és ezt az érintettek pontosan tudják.

Abban igaza van Orbánnak, hogy Trump helyes utat választott, amikor a kétoldalú megállapodásokra helyezte át a hangsúlyt,

Minden kétoldalú megállapodás egy idő után multilaterális megállapodássá válik. Kétoldalú megállapodásokkal lehet bizonyos dolgokat szabályozni, de nem lehet szélesebb körre vonatkoztatni. Az Európai Unió vezetése most például sikeres megállapodást kötött, Juncker kint járt Trumpnál, amelynek eredményeként az amerikai elnök visszavett azokból a nagyon merész kijelentésekből, amelyekkel elindította a kereskedelmi jellegű háborút.

Azt mondja, hogy lehetséges egy újabb gazdasági világválság, mellesleg ezt mondja Orbán Viktor is. Ez az előbb említett megegyezés Trump és Juncker között nem akadályozza ezt meg?

A gazdasági válságot nem a kereskedelmi kapcsolatokban meglévő feszültségek okozhatják. Itt most egy nagyobb pénzügyi válság kilátásairól van szó. Nagyon sok szabad pénz van a piacon, amelyet le kell kötni; hogy mi fog történni, azt elsősorban amerikai érdekcsoportok harca fogja eldönteni. A Trump abban érdekelt, hogy a FED irányítását sokkal inkább a kormány befolyása alá vonja, és akadnak olyan pénzügyi  körök, amelyek birkóznak ezzel a törekvéssel, hogy az ő befolyásuk legyen az erősebb. El fogunk jutni a kamatemelés kényszeréhez, épp a sok szabad pénz miatt,és ez kihat majd a világ miden részére, és kihat az euró-dollár viszonyra is. De az euró kiszorítására való törekvések nem fognak eredményre vezetni. Azért nem,. mert az euróhoz tartozó országok gazdasági kapacitása olyan erős, hogy ez legfeljebb a dollár erődöséhez vezetne, ám ez is csak az euró javát szolgálná, vagyis gyengítené az amerikai gazdasági érdekeket. Ezért én azt gondolom, hogy az Európai Uniót az uniós választásokat követően újra fogja rendezni sorait. Éppen ezért nem tartom valószínűnek, hogy a közép-európai országok, vagy mondjuk a visegrádi négyek  az unión belül olyan meghatározó szerepet tudnának játszani, amelyben ezek az országok vennék át az irányítást. Nem szabad elfelejteni, hogy a gazdasági erőviszonyok döntőek, márpedig aszóban forgó három-négy ország gazdasága jelentős mértékben függ az euró övezet országaitól. Ezért képtelenségnek tartom, hogy a farok mozgassa a kutyát. Vagyis képtelenség, hogy Közép-Európa állami meghatározhatják az unió továbbfejlődésének útját. Még akkor is elképzelhetetlen ez, ha az illiberális körök bizonyos mértékben megerősödnek. Ezek a körök az állam szerepét akarják növelni, ám ez előbb utóbb tragédiához fog vezetni. A piac szabályozó szerepét nem tudja helyettesíteni semmi. Lehet természetesen befolyásolni, sőt kell is, de azok az eszközök, amelyek erre alkalmasak lennének, nem állnak rendelkezésre. Tehát egyetlen erősen jobboldalra tolódó párt sem tudja megakadályozni a piac szabályozó szerepét.

Ön egykor bonni nagykövetként dolgozott, és ma is jól ismeri a német viszonyokat. Többször elterjedt annak híre, az RTL Klubot szeretnék magyar kézben tudni. Mi a realitása annak, hogy az RTL megváljon magyar „lányától”?

 Voltak ilyen próbálkozások, arra is, hogy kivonuljon, vagy korlátozzák a működését. Én, amennyire a háttér információim helyesek, úgy tudom, hogy nincs tervbe véve az RTL magyarországi tevékenységének a beszüntetése. Szerintem, ha a csatorna történetesen veszteséges lenne, akkor sem vonulnának ki, fontos presztízs, hogy jelen legyenek ezen a piacon.

Ha már média, még egy kérdés ezzel kapcsolatban: magyar jobboldali körök állítása szerint Németországban erős cenzúra van a sajtó fölött. Ön szerint is?

Nem érzek ilyet. Nézem a németországi médiát, újságot olvasok, tévét nézek, nem látom, hogy cenzúra szabályozná a működést. Nem hogy cenzúra nincsen, kifejezetten sokféle áramlat jelenik meg. Ha volna cenzúra, akkor az állami televízióban nem cikiznék annyit, a kormánypártokat. Sokszor gondolok arra, hogy az a sok kritikus vélemény, ami megjelenik a német televízióban a kormányról, személy szerint Merkelről is, annak töredékét nem látom a magyar televízióban. Pedig egy demokratikus országban nagyon fontos lenne, hogy egy köztelevízióban annak is helyet adjanak, ami az ellenzék, vagy mások véleménye a kormányról, vagy annak tagjairól.

Amúgy merre megy most Németország?

Merkel nagyon kritikus időszakot élt át, már temették is őt. Én azonban biztos voltam benne – hangot is adtam neki -, hogy végül győz a józan ész, a racionális gondolkodás, és Merkel stabilan fog kikerülni a válságból. Mert ő azt a nézetet képviseli, amely a német többségnek imponál. Ő a nyugodta erő; van is neki egy beceneve: ő a Mami. A társadalom nagyobb része mellé állt, függetlenül a migráns-problémától. Emiatt különben nagyon sok bírálatot kapott, de nem követelték a fejét. A többség legalább is nem. Kétségtelen, az egyébként rendkívül segítőkész németek számára is súlyos problémát okozott és okoz ma is az egyszerre odazúduló tömeg, de ők ezt képesek feldolgozni.

Miként látja a magyar-német viszonyt?

Magyarországnak meg kell néznie, hogy hol van a térképen. Mi soha nem fogunk tudni angolszász orientációt választani. Mi a német nyelvi kultúrkörhöz tartozó ország vagyunk. Ne feledjük, hogy a századforduló idején, az 1900-as években, Budapest lakosságának mintegy nyolcvan százaléka németül beszélt. Ebbe természetesen beletartozik Ausztria is. Mi ezen nőttünk fel, többszáz éven keresztül. Nem lettünk iszlám ország, mi valóban ehhez az úgynevezett nyugati kultúrkörhöz tartozunk. Nem Allah-hoz, hanem Mózes tábláihoz tartozunk. Ez az érdekszféra a mienk. Ha tetszik, ha nem, Németország nem foglalkozik kiemelten Magyarországgal, de mi nem tudunk megszabadulni ettől a kötődéstől. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nyolcvanas évek elejétől a magyar gazdaságpolitikai élet irányítását már annyi kooperáció jellemezte, hogy a rendszerváltás idejére már több mint ötezer vegyesvállalat működött, s ezeknek a nyolcvan százaléka német és osztrák tulajdonú volt.  Ez meghatározza Magyarország kül- és gazdaságpolitikáját. Ide tehát nem fog annyi japán, kínai, vagy orosz tőke, mint amennyi német van. És ezek akkor is itt maradnak, ha imitt-amott veszteség akkumulálódik.  Vagyis a két ország viszonyát mindig is a történelmi tradíciók fogják meghatározni. Mi ugye a szovjet befolyási övezethez tartoztunk, de váltani kellett, új orientációs irányt választani, mert onnan már nem jött többé semmi. És nem mehettünk más felé, mint a németek irányába. Jeszenszky és Antall annak idején az amerikai preferenciát támogatta, de én már akkor is mondtam nekik: mi lehetünk érdekesek átmenetileg az amerikaiak számára, főként politikailag. De soha nem lesz az Egyesült Államok az az ország, amely egy kanyit is hajlandó fizetni nekünk, ha éppen bajban vagyunk. Mi nem vagyunk számukra hosszabb távon sem politikailag, sem gazdaságilag, sem stratégiailag érdekesek. Mi egy Alföld vagyunk a számukra, ahol nagyon messze el lehet látni a kukoricásból is.

És az osztrákok?

Az ő politikájuk mindig követni fogja a németet.

A kancellár sem lendül jobbra?

Nem, nem fog jobbra lendülni. Természetesen őket is megfertőzte a migrációs probléma. Persze belpolitikai konfliktusokkal jár ez együtt, de nem lép át bizonyos határokon. Az orientációt tekintve mindig igazodni fognak Németországhoz, már csak azért is, mert a nemzeti jövedelem megtermelésének több, mint nyolcvan százaléka Németországhoz kapcsolja őket. Mint ahogy az Unió országainak nagyobbik részét Németország finanszírozza.  Ki állította talpra Görögországot, vagy Portugáliát? És ki fogja majd Olaszországot? Németországnak akkora gazdasági és aranytartalékai vannak, hogy egész Európát tudná finanszírozni.

Ha már Európa. Muszáj újra Orbánról beszélni. Azt mondta a múlt héten, hogy az Unió vezetése már megbukott, döntései érvénytelenek. Erről mit gondol?

Tíz hónappal a választás előtt, egy összezilált politikai, gazdasági helyzetben nem túl nagy művészet bírálni az európai vezetést. Ez olyan, mint mikor a haldoklóba egy kicsit még belerúgunk. Nem feladatom nekem értékelni az Uniót,  de 2004 óta, amióta felvettek bennünket a közösségbe, nagyon sok eredményt is felmutatott.  A gazdasági válság, majd az orosz-ukrán konfliktus, illetve annak nemzetközi hatásai akadályozták az Unió gazdasági és politikai fejlődését, és felszínre hozták a kritikákat is, amelyeket Orbán politikai megfontolásokból nagyon jól kihasznált. Fékezték az előrehaladást a német, és a francia választások is. Ami pedig az Unió döntéseit illeti: ameddig hivatalban van a mai vezetés, addig a döntései érvényesek. Ezeket megtámadni politikai nonszensz. Lehet, hogy ügyes húzás ilyet mondani, de az az érzésem, hogy ezekre a mondatokra a többség nem figyel oda. És itt visszatérnék a magyar-német viszonyra: azt állítom, hogy Merkel marad a kancellár, jól lavíroz az Egyesült Államok, az Unió és Kína között, de Oroszországot is jól kezeli. És téved Trump, amikor arról beszél, hogy a németek, a gáz miatt, függővé váltak Oroszországtól. Téved, mert ez kétoldalú dolog: az oroszoknak meg a pénzre van szükségük. Nekik akkor is az az érdekük, hogy eladják a gázt, ha a határon oda-vissza lövöldöznének.  De szerencsére nem lövöldöznek, és reméljük ez így is marad.   

Kutyaviadalon sem csitítják az ebeket

Somfai Peter
-
0
Kutyaviadalon sem csitítják az ebeket

Orbán Viktor még szinte el sem hagyta a tusnádfürdői pódiumot, amikor Hollik István nyilatkozott: ők máris készen állnak a küzdelemre a liberális politikai erőkkel. Szerinte ma Európában az egyik oldalon a liberális elit áll, a másik oldalon a kereszténydemokraták, akik megvédik a keresztény értékeken nyugvó életformát, és nemet mondanak a bevándorlásra. Egyetért ezzel Elek István az MDF egykori alapítója, újságíró, politikus?

  • Nem vezethet sehová a liberális-kereszténydemokrata harc
  • Megpróbálja eltakarni a „meztelenségét”
  • Harcos ateistából harcos hitvédő
  • Orbán a damaszkuszi úton
  • Önjáróvá vált a rendszer

Ön hogyan látja, ez az újabb hadüzenet a liberalizmusnak az orbáni ellenségkeresés egy újabb állomása? Vagy ennél többről van szó?  

Nemcsak az én álláspontommal, hanem

a politikaelmélet alapigazságaival is ütközik az a kijelentés, miszerint a liberalizmus és a keresztény értékek képviselete összeegyeztethetetlen.

1990-ben abból indultunk ki, hogy egy XX. századi, nyugati típusú demokráciát akarunk felépíteni, és ebből természetesen következett, hogy az liberális demokrácia lehet csak. Olyan, amely a fékekre és ellensúlyokra épül, az emberi jogokat mélyen tiszteletben tartó intézményeket működtet, ahol szólás és gyülekezési szabadság van, ahol szabad a sajtó. Hadd ne soroljam.

Valóban, hosszú ideig ez szerepelt a közbeszédben is.

Senki nem vonta kétségbe, hogy ebben a demokratikus közéletben megfér egymás mellett békében a liberalizmus és a kereszténydemokrácia. Ezek Nyugaton egymással versengő politikai irányzatok, amelyek aszerint különböznek csak, hogy a közös alap értékeinket melyik, milyen hangsúllyal képviseli.

Abban igaza van, hogy az utóbbi időben Nyugat-Európában a liberális eszmei oldal dominált,

de nem vezetne sehová egyfajta szakítás a két oldal között.

Akkor a magyar miniszterelnök miért élezi ennyire a helyzetet?

Neki mindig kellenek ellenfelek. A háttérben alighanem az áll, hogy ezzel a mesterséges háborúsdival akarja elfedni, hogy Magyarországon felszámolta a demokráciát, a hatalommegosztás eszközeit, és elindult egyfajta autokrata vezetés irányába. Ennek a „meztelenségét” alighanem szégyelli, megpróbálja eltakarni. És persze arról is szó van, hogy a közeledő uniós választásokat szeretné felhasználni a maga javára. Ezzel

a „kereszténydemokrácia mindenek előtt!” jelszóval szeretne behajózni az európai vezetés tekintélyesebb köreibe.

Biztosan nem szeretné, ha tetemre hívnák, mit művelt Magyarországon a liberális demokrácia elfogadott elveivel.

A kilencvenes években éppen a fideszesek képviselték ezeket a legvehemensebben.

Emlékeimben ma is élesen élnek azok a jelenetek, amikor, Áder, Szájer, Orbán vagy Fodor feláll és kioktatja liberalizmusból, demokráciából a többi képviselőt, az Antall-kormány e téren meglehetősen botladozó vezetőit.

Valóban összeférhetetlen lett a XXI. században a liberális demokrácia a kereszténydemokráciával?

Nekem ez a gondolat különösen furcsa. Az MDF-ből való kizárásom után átléptem a Fideszbe, 1994-98 között Orbán elnöki tanácsadó testületében is szerepet kaptam. Volt olyan idő, 1994-95 táján, amikor Orbán elindult meghódítani a volt Antall-tábor liberális, kereszténydemokrata értelmiségét. Nem volt könnyű dolga, hiszen sokan emlékeztek még arra a „másik” Orbánra, aki szinte harcos ateistaként beszélt a Házban. Én írtam neki olyan ajánlásokat, hogyan próbálja meggyőzni a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) tagjait, hogy elfogadják, belássák, megváltozott. Már nem ellensége a kereszténydemokráciának.

Azokban az években sokan mások is jártak a „damaszkuszi úton”.

Nem is vetette ezt senki a szemére. Elfogadták neki, hogy fogékony lett a keresztény gondolatokra. Barankovics Istvánnak, az egykori Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjének 1945 utáni beszédeiből idéztem neki, amik azt bizonyították, hogy

a modern kereszténydemokrácia és a modern liberális gondolkodás nem összeegyeztethetetlen.

Ez alkalmas muníciónak bizonyult Orbán számára is a KÉSZ előtti megmérettetés során. Ezek után most hallgatni az okfejtéseket, amelyeket Tusványoson felsorolt, az embernek a haja is elmegy!

Honnan ez a fordulat? Ez is egy olyan irányváltás, mint amikor a Fidesz liberálisból konzervatívvá avanzsált?

Amiről az előbb beszéltem, akkor meg kellett nyernie a keresztény értelmiség támogatását, ma talán a szélsőjobb radikálisait szeretné becsatornázni a pártszövetségbe.

Nagy ívű európai nyitást is felvázolt, amelyben fontos szerepet szánna a térség országainak. Lát ebben realitást?

Kétségtelen, hogy érzékelhetők Európában bizonyos politikai elmozdulások, amelyekre ő is hivatkozik. Lengyelországban ennek egyértelmű a támogatottsága, de a magyar fejleményektől függetlenül Ausztriában, Olaszországban is vannak olyan változások, amelyek nem állnak távol az ő nézeteitől. Erre a láncra – a bevándorlás ellenzésére – fűzi fel az esetleg szóba jöhető szövetségeket, amelyekhez talán a csehek, a szlovákok, a románok is megnyerhetők.

Szeretne első lenni az egyenlők között, de ahhoz arra is szükség volna, hogy a többi politikus is elfogadja ezt.

Kétségtelenül jól látja, hogy számos olyan politikai elmozdulás történt az utóbbi időben, ami az ő pozícióját erősítheti. Azzal kecsegtetheti a vele esetleg szövetségre lépőket, hogy együtt, az Európai Unión belül is nyomásgyakorló pozícióba kerülhetnek. Képlékeny a helyzet.

Esetleg ezzel zsarolhatja a Néppártot is?

Elvileg igen, mert a Néppártnak sem hiányzik, hogy egy másik frakció, amelyben a lengyelek már ott vannak, megerősödjön, és rivális tényező legyen egy új felállású parlamentben.

Mi a vélemény a Fideszen belüli kultúrharcról? Ez is csak egy vonulata volna a liberalizmus és a kereszténydemokrácia szembeállításának?

Ez a fordulat számomra is meglepő, már csak azért is, mert nem látom belülről a Fidesz politikai mozgolódásait. Nem tapasztaltam ennek előjelét, de alighanem a párton belüli egyik törésvonal képviselőinek a megerősödéséről beszélhetünk a másik tábor rovására. Úgy érzik, most jött el az ideje, hogy teret foglaljanak el a másik tábortól. A tusványosi beszédek alapján úgy érzem, nem holmi spontán folyamat tanúi vagyunk, amely ne élvezné a legfelső körök támogatását.

Nehéz elképzelni a Fideszen belül ilyen „spontaneitást”.

A radikális tábor erősködik, és persze Orbán ilyenkor nem csitítja a szemben álló feleket, mert az nem illene hozzá.

Talán szokatlan a hasonlat: a kutyaviadalon sem csitítják a gazdák az egymást marcangoló ebeket…

A harcnak mindig, mindenütt napirenden kell lennie,

és ha ez a harc most a kultúrát érinti, az sem okoz gondot. Eljuthatnak a fejlemények odáig, hogy komoly posztokon kerüljön sor személycserékre.

Erre gondolt Orbán, amikor kijelentette: „új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség, szeptembertől máris nagy változásokra számíthatunk”?

A Magyar Időkben megjelentek a nyilatkozatok, hogy a kétharmad felhatalmazást adott egy egész új kulturális rendszert alakítására is, a gondolat megtetszhetett a miniszterelnöknek is.

Ez nem tőle indult ki?

Nem hinném, hogy minden kezdeményezés tőle indul. Főleg attól a közegtől, amely újabb és újabb inspirációkat kap Orbán megszólalásaitól. Neki magának nincs annyi energiája, ideje, hogy mindenre ki tudna terjedni a figyelme. Murphy törvénye: egy idő után a rendszer önjáróvá válik, és maga generál fejleményeket.

Most tagadjuk meg a rendszerváltást

Lendvai Péter
-
0
Most tagadjuk meg a rendszerváltást

Császy Zsolt immár harmadszor nyilatkozik a Független Hírügynökségnek. Először, amikor készült a börtönbe, másodszor már rabruhában, most harmadszor pedig rabként ugyan, de szabadlábon, bár nyomkövetővel a bokáján. Elítélt ugyan, de a reintegráció keretében otthon lakhat és munkát is vállalhat. Dolgozik is. Mint ahogy azon is, hogy bizonyítsa ártatlanságot.

  • Továbbra is rabnak érzi magát
  • Gondolatbűnre is visszavihetik
  • Jogsértő eljárások folytak
  • A bíróság is elesik hamarosan
  • Ki fog derülni az igazság

Most is van önön nyomkövető?

Igen. Van egy fíx a bokámon és egy mobiltelefon nagyságú kütyü. Ez kényelmesebb, mint az első generációs rendszer. Ez jelzi, hogy meddig lehetek kint a városban.

Van benne egy óra?

Nem, azt jelzi, ha lemerül hamarosan.

Az óra önben van?

Igen az bennem van. A fejemben. Tehát ez a szabadság, amiben vagyunk meglehetősen relatív, még akkor is, ha természetesen összehasonlíthatatlanul jobb, mintha a börtönben lennék. Nekem hat hétig tartott az, hogy nem tudtam csak heti háromszor-négyszer kimenni a lakásból, aztán engedélyezték, hogy tudjak dolgozni normális körülmények között. Tudja, az egész büntetésvégrehajtás rendszere valahogy úgy van kitalálva, hogy az embernek feltétlenül fizikai dolgozónak kell lennie.

A börtönben is ez volt a problémája…

Igen, ez volt a fő bajom, hogy a körülményekhez képest sikerült normalizálni a helyzetemet, de papíron én fizikai dolgozó voltam. Szellemi munkát, ami tartalmasabbá tehette volna az ottlétemet, nem lehetett végezni.

Nyilván örült, amikor kijöhetett a börtönből, de azért egy idő után továbbra is rabnak érzi magát, nem?

De, továbbra is rab az ember, ehhez az interjúhoz is különböző engedélyek kellenek, családi programokra nem tudok elmenni, rokonlátogatás, vagy egyéb fontos dolgok, amelyek nem Budapesthez kötnek, kizártak. Szóval ez egy kötöttség.

Hogy ne érezze magát szabad embernek.

Nem is vagyok szabad, hiszen én most is elítélt vagyok, ez egy kvázi háziőrizet.

Olyannyira nem szabad az ember, hogy ezeket az időket is, amelyeket látszólag szabadon töltök, beszámítják a börtönidőbe.

Ezekkel a kiegészítőkkel meddig kell léteznie?

Február 1-ig tart a reintegráció, utána jöhet a feltételes szabadlábra helyezés, ha addig nem történik valami rendkívüli dolog, azt megkapja az ember. Nem akarom elkiabálni, mert ez automatikusnak tűnik, de itt semmi sem automatikus, de mondjuk így: ez a papírforma. Más kérdés, hogy nagyon instabil az a jogszabályi környezet, amiben vagyunk. Vagyis bármikor mondhatja az ügyész azt, szerinte én valami szabálysértést akarok elkövetni, és visszavitethet.

Mondjuk, ha váratlanul megint el akarná cserélni a sukorói telket?

Elég azt gondolnia, hogy valamilyen garázda magatartásra készülök, és máris visszavihetnek. Ezért is fordultam – jobb híján nevezzük így – az Alkotmánybírósághoz, mert ez nincs összhangban a jogbiztonsággal.

Mert, ha valaki elkövet valamit, amíg kint van, vagy egy korábbi ügyéből lesz egy jogerős ítélet, az egy dolog. De hogy egy ilyen gondolatbűnre is bármikor visszavihetnek, az nem jelenthet jogbiztonságot. Ez inkább önkényes jogalkalmazásra teret biztosító szabályozás. Márpedig ez, szerintem nem fér össze egy jogállammal.

Mivel más fórum nincs, ezért az Alkotmánybírósághoz adtam be egy ilyen panaszt, sok jót persze nem fűzök hozzá, főleg azok után, hogy a korábbi panaszunkat, amelyet Sukoró ügyében nyújtottunk be, azt visszadobták azzal, hogy nem találnak benne alkotmányossági problémát, noha három olyan AB-döntés van, amely kimondta, hogy aminek alapján mi odakerültünk Sukoró ügyében ahhoz a bíróhoz aki tárgyalta az ügyet, az alkotmánysértő.

Tehát az eljárást kifogásolták…

Igen. Vagyis már az eljárás sem volt alkotmányos, nemzetközi jogba is ütközött, azaz ilyen alapon nem lehet senkit elítélni. Ezért kértük, hogy függesszék fel, vagy semmisítsék meg ezt az ítéletet, és alkotmányos keretek között folytassák le újra az eljárást. A mostani összetételű alkotmánybíróság viszont – a jog közben ugyanis nem változott, csak ennek a testületnek az összetétele – erre nem volt hajlandó. Vagyis, gyakorlatilag saját magukat is megcáfolták.

Furcsa kettősséget érzek önben: változatlan energiával, kitartással és szókimondással küzd a maga igazáért…

Igen.

Ugyanakkor mégis van a hangjában némi bizonytalanság, ami az elítélt ember óvatosságából fakad. Van önben tényleg ez a kettősség?

Van, persze. Egyrészt jogkövető állampolgárként betartom az ítéletben foglaltakat. Nekem persze van egy személyes, szakmai véleményem arról az ítéletről, amit hoztak, ezt ki is fejtem, ugyanakkor mégis betartom a szabályokat, mert ez engem állampolgárként kötelez. A büntetésvégrehajtás is kötelezve van arra, hogy rajtam ezt végrehajtsa, és én is kénytelen vagyok tudomásul venni. Ez a feltétele annak, hogy a jogbiztonság működjön. Más szempontból viszont, ha azt látom, hogy a jogbiztonság garanciális testületei nem működnek, például az Alkotmánybíróság nem működik, hisz saját magáról állapította ezt meg ezzel a döntésével, azaz nem tartja magát a korábbi testületi döntésekhez, akkor az ember kénytelen elgondolkodni, hogy milyen eszközökkel léphet fel a jogsértésekkel szemben. Marad Strasbourg, ami a magyar rendszer joghatóságán kívül esik. Erre jók is az esélyeink, hiszen

az Igazságügyi Minisztérium is elismerte, hogy jogsértő volt az az eljárás, amelyet két éven keresztül ellenem folytattak. Éppen ezért furcsa lenne számunkra, ha Strasbourg nem azt a döntést hozná, mint amire számítunk.

De, ha meg is születik a strasbourgi döntés, akkor az azt jelenti, hogy meg lehet ismételni a büntetőeljárást. Csak éppen nem tudom, hogy lesz-e olyan bíróság Magyarországon, ahol ezt tisztességes körülmények között le tudnák folytatni. Hat évvel ezelőtt még keresgélni kellett olyan bírót, akiben a politikai hatalom megbízik, aki olyan ítéletet hoz, amilyet ők szeretnének. Ma már, én ezt egyértelműen ki merem mondani, annyi ténybeli, jogbeli valótlanság van az ítéletekben, hogy az nem lehet véletlen. Egy-két év, és lehetséges, hogy már magától is tudni fogja az adott bíróság, hogy milyen hatalomnak tetsző ítéleteket kell hozni.

Tehát a bíróság is elesik.

Igen, elesik a bíróság is, ahogy az Alkotmánybíróság is elesett.

Amikor ilyeneket mond, akkor nincs önben félelem?

Nincs.

Az előbb mondtam, hogy érzek önben bizonytalanságot. Ezek a mondatai meg olyanok, mint az a ló, amelyikről nem tudjuk, hogy azért ment neki a falnak, mert bátor, vagy csak azért, mert vak.

Félni persze, hogy félek. De én jogot végeztem, ezt tanítottam, amíg hagyták.

Mi lesz a vége?

A vége az lesz….

Hogy ön megroppan…

Nem, a vége az lesz, hogy igazságot fogunk kapni. A mi igazságunkat meg fogjuk kapni.

Ebbe az irányba megy az ország?

Nem. A történelem megy ebbe az irányba. Azzal persze szembe lehet menni egy ideig, de én ahhoz a generációhoz tartozom, amely átélte a rendszerváltást. Amelyet egyébként most tagadnak meg a jelek szerint. Ugyanakkor azt is tudom, hogy hiába volt egy világhatalom a rendszer mögött, mégis megbukott a hamis valóság. Most is ebben bízom.

Azt nem gondoltam, hogy nekem öntől kell optimizmust kölcsönöznöm.

A mindennapok iránt nem vagyok optimista. Látom azt, mint ahogy említettem a bíróságok ügyét, hogy egyre nehezebb lesz a helyzet. Abban mégis biztos vagyok, hogy pár hónap, év múlva visszatérünk a rendszerváltás ideájához.

Most itt ülünk ahol ön dolgozik. Ez a Gyurcsányék segítségnyújtása, vagy szükség is van a munkájára?

Először is:

mi nem Gyurcsány Ferenc mellett álltunk ki, legfeljebb nem voltunk hajlandóak, bizonyos előnyökért cserében, hamisan rá vallani.

Sukorót különben kormányzati részről nem is Gyurcsány csinálta, hanem Bajnai Gordon, Veres János, és csak a legvégén került, a végső jóváhagyásra a miniszterelnökhöz. Volt egy féléves folyamat, amelyről valószínűleg nem is tudott semmit Gyurcsány, a legvégén mondta, hogy szerinte ez a projekt kormányzati szinten támogatható. Ennyi történt. Később ezt úgy állították be, mintha ez kizárólag az ő dolga lett volna kormányzati szinten. Ez egyszerűen nem így van. Az, hogy most itt dolgozom, ebben két dolog is érdekes. Az egyik az, hogy nagyjából ugyanazt csinálom, amit annak idején a Fidesz parlamenti frakciója mellett a kilencvenes évek elején, egészen 93-ig. Egy pártalapítványnál dolgozom, amelynek fő feladata, hogy a parlamenti munkához szükséges szakértői munkát biztosítsa. Törvénytervezeteket véleményezek, jogi munkát végzek. Amit az elmúlt időszakban másutt nem tudtam végezni. A büntetett előéletemmel nem könnyű elhelyezkedni, idáig sem volt könnyű, az elmúlt nyolc évben, amíg az eljárás folyt, nem találtam munkát. Tavaly, amikor már csak Sukoró maradt a vádpontok között és egy felmentő ítélettel vártuk a folytatást, akkor volt rá remény, de végül a Kúria feje tetejére állította az egész folyamatot. Később ez meg fog érni egy parlamenti vizsgálatot, már csak azért is, mert két parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról döntöttek, ám egyik sem állt fel. Vajon miért nem? Nekünk érdekünk lett volna. Ott legalább elmondhattuk volna az érveinket.

Talán ezért nem áll fel…

Nekem is ez a gyanúm. Hiába volt elegendő aláírás a bizottság munkájának megkezdéséhez, még sem lett belőle semmi. Egyébként nem csak ennél az alapítványnál dolgozom, hanem egy egyházi szervezetnél is, ott is jogi munkát végzek. Az Iványi Gáboréknál, akik egy kis egyházként a társadalom számára rendkívül fontos munkát végeznek.

Ha jól emlékszem Gyurcsány Ferenc és Iványi Gábor is elkísérte önt a börtön kapujáig, amikor bevonult…

Igen. Lehet, hogy az volt a munkahely kereső casting… Iványiról sokat hallottam egyébként, de csak ott ismertem meg. És valóban ott volt Gyurcsány Ferenc és Herényi Károly is.

Kértem másokat is, hogy jöjjenek el, fejezzék ki szolidaritásukat. Az MSZP-re gondolok. Amikor volt a gyűjtés, hogy a bűnügyi költségeket be tudjuk fizetni, akkor a DK kiküldte minden szimpatizánsának a levelet, a szocialisták csak megígérték, de nem tették meg, és akkor sem jöttek el, amikor be kellett vonulnom a börtönbe. Gyurcsány a börtönben is meglátogatott, volt erre ígéret a szocialisták részéről is, de végül nem jutottak el oda.

Lehet, hogy egy kicsit tovább kellett volna maradnia…

Igen, lehet, hogy túl hamar jöttem ki.

Visszatérve a kérdéshez: ez a munka mindkét részről segítségnyújtás, vagy azért szükség is van a tudására?

Mindkét állítás igaz. Remélem, hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra.

Kötött útvonalon kell közlekednie?

Nem, mert könyvtárakba megyek, konferenciákra, ezért nincs kötött útvonal. Ezt nem akarta engedélyezni a bíróság, de végül elfogadta, hogy a munka jellege megköveteli a szabad mozgást. De először nem engedélyezte, hogy itt dolgozhassak, nem értették, vagy nem fogadták el, hogy kötetlen szellemi munkát végzek.

Mert?

Mert nincs összhangban a reintegráció céljával. De hát mit tegyek, ha ehhez értek, soha nem futószalag mellett dolgoztam. Egyetemi oktató voltam, az állami szférában vezető állást töltöttem be. Vicces, hogy autószerelő lehetek, de érdemi szellemi munkát nem végezhetek. Én egyébként tudományosan is fel akarom dolgozni az egész történetet, ha úgy tetszik ez lesz az én intellektuális bosszúm. Az, hogy megírom, milyen valótlanságokkal találkoztam, milyen jogsértésekkel. Akik azt hiszik, hogy ezek az ügyek az én jogerős ítéletemmel lezártnak tekinthetők, nagyon tévednek . Egyszer ezeket az ügyeket tanítani fogják az egyetemen. Iskolapéldája lesz annak, hogy miként sértettek meg belső szabályokat, etikai szabályokat. Remélem, hogy ez példa lesz arra, hogy soha ne forduljon elő többet.

Vámháború: talonba téve?

Somfai Peter
-
0
Vámháború: talonba téve?

Aki úgy gondolta, hogy valamelyik amerikai honlapról szeretne vásárolni, azt tapasztalta, hogy a magyarországi szállítást nem vállalják a cégek. Ha megadott egy nyugat-európai „alternatív” címet, a filléres árut is kivitte a postás, de meglepődve tapasztalhatta, hogy a hatóságok száz százalékos vámot terheltek a csomagra. Ez volna az európai-amerikai vámháború eredménye? – kérdeztük Szanyi Tibort, az MSZP alelnökét, uniós parlamenti képviselőjét.

  • Jöhet a szója, a cseppfolyós gáz?
  • És ha Trump meggondolja magát?
  • „Kétfenekű” ígéret
  • Csattanós pofon a briteknek
  • El a kezekkel a szociális jogoktól!

Egy közleményében azt állítja, Jean-Claude Juncker Washingtonban tűzszünetet és leszerelési ígéreteket ért el Trump amerikai elnöknél a kereskedelmi háborúban. 

Trump amerikai elnök korábban szó szerint „ellenségnek” kijáró hadüzenetet küldött az európai ipar számára, védővámok bevezetésével fenyegetődzött. A Junckerrel való tárgyalások nyomán ettől elállt, s belegyezett, hogy az EU és az USA, amelyek együttesen a világ GDP-jének több, mint felét állítják elő, közösen végiggondolják a világkereskedelmi szervezet (WTO) halaszthatatlannak látszó reformját. A megbeszélések további eredménye, hogy a felek haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek az eddig bevezetett vámügyi intézkedések és ellenintézkedések felfüggesztéséről, illetve tartózkodnak minden további kereskedelemtorzító lépéstől. Ennek fejében az EU sem támaszt semmilyen akadályt az eddig is kvóta- és vámmentesen zajló amerikai szójaimport elé, illetve kész az USA-ból jövő folyékony földgáz (LNG) fogadására, amennyiben az USA kiépíti az ehhez szükséges európai kikötői infrastruktúrát.

Akkor talán a bevezetőben említett filléres holmikról is lekerülnek a „büntetővámok”?

Nagy esélyt látok erre.

Gondolja, hogy a meglehetősen szeszélyes amerikai elnök egyik pillanatról a másikra nem fordít hátat a Junckerrel kötött megállapodásának?

Lehetséges, hogy akár 24 órán belül száznyolcvan fokot fordul a véleményével. Trumpot nem szokta sokkolni, hogy már egyszer valakivel megállapodott valamiben. Most azonban másról van szó,

amióta bejelentette, hogy szembe száll a világon minden gazdasági hatalommal, voltak, akik az orrára koppintottak.

Kína nem vette át az amerikai szóját, emiatt már hatalmas készletek halmozódnak fel az amerikai termelőknél. Ez máris 10 milliárd dollárjába került a kormánynak, ennyivel kell kártalanítani a belső, nagy mezőgazdasági területeken működő farmereket. Mellesleg ők jelentik az egyik legfontosabb szavazói bázisát. Ha minden ostoba lépése után dollár milliárdokkal kell csitítania a belpolitikai vihar hullámait, akkor előbb-utóbb belátja, hogy ez nem tartható.

Szanyi Tibor
MTI Fotó: Kovács Attila

Európa nem támaszt akadályokat a szója behozatala elé, jelentették be. Ez volt az Unió aduja?

Úgy kódolom a tárgyalásokról kiadott közleményt, hogy megígérhette az Unió elnöke a tárgyalások során, Európa nem tervez olyan drasztikus válaszlépéseket, mint Kína.

A másik engedmény: az amerikai cseppfolyós gáz fogadása.

Igen. Ez az ígéret „kétfenekű”, ugyanis

benne van egyrészt az orosz gáz fogadásának esetleges háttérbe szorítása, másrészt egy ígéret, hogy Amerika új piacot talál a gázexportjának.

Feltéve persze, ha saját költségén kiépíti azokat az infrastrukturális beruházásokat, amelyekre Európának szüksége van a szállítmányok fogadásához. Olajat, gázt, oda lehet eladni, ahol fogadni tudják azt, a folyékony gáz esetében is erről van szó.

Folyékony gázt a közel-keleti országok is szívesen exportáltak volna, az ő esetükben is a fogadó országok hiányzó infrastruktúrája volt az akadály. Ha ezt kiépítik az amerikaiak…

Majd megvívják egymással a maguk árháborúját. Ilyen a piac. A beszerzési források bővülése mindig lefelé nyomja az árakat, amin mi, európaiak, talán majd nyerhetünk is.

Bizonyos kommentárok úgy vélik, a Brexit bátorította fel Trumpot az Európának küldött hadüzenetre. Ön Brüsszelből hogyan látja ezt?

Ez visszavezet az elején feltett kérdésre: mennyire várható el az amerikai elnöktől, hogy egyik napról a másikra meggondolja a döntéseit? Európa és Amerikai között bizonyos geopolitikai ütközések miatt zavar keletkezett a gazdasági partnerségi megállapodásban. Angol nevén TTIP-nek rövidített transzatlanti szabad-kereskedelmi egyezmények végrehajtása akadozni kezdett. A kegyelemdöfést Trump adta meg az egyezménynek, de nem indult helyette új tárgyalás egy másik megállapodásról. Ezt az űrt használta ki az angol kormány, amely lecsapott a helyzetre, és úgy gondolta, kiválva az Unióból majd külön megállapodik az Egyesült Államokkal. Ehhez tudni kell, hogy

a kereskedelempolitika azon kevés témakörök közé tartozik, amelyben a tagországoknak legfeljebb konzultációs jogai vannak, külön nem tárgyalhatnak és nem is vétózhatják meg az Európai Bizottság pozícióit.

Az angolok úgy gondolták, ha ez alól a kötelezettség alól megszabadulnak, majd önálló tárgyaló partnerként léphetnek fel. Ebbe tenyerelt bele két hete az amerikai elnök, amikor londoni látogatása során azt mondta:

bocsi’, de Amerika inkább az Unióval kötne megállapodást, mint Angliával.

A Juncker-Trump tárgyalás azt igazolta, hogy az Unió és Amerika – ha nem is azonnal – képes egymással megállapodásra jutni. Ebből fognak úgy kilépni a britek, hogy kevés esélyük lesz a bent maradóknál kedvezőbb megállapodást kötni.

Milyen visszhangja van Brüsszelben annak, hogy a kilépési tárgyalások vezetését  May saját hatáskörébe vonta?

Nagy bajban lehetnek, mert ugyan

a magyar sajtóban még nem olvastam, de a brüsszeli lapok megírják,

nem csak az a britek legnagyobb problémája, hogy két miniszter kilépett a kormányból, az igazi belső válságnak az a jele, hogy már hat úgynevezett kabinet-miniszter is távozott a kormányból. Ott más a „mezei” miniszterek és a kabinetminiszterek súlya, az előbbiek csak végrehajtók, az utóbbiak mind a végrehajtásban, mind a politikai döntések előkészítésében részt vehetnek.

Az MSZP alelnökeként a Göteborgban tavaly ősszel lefektetett Szociális Jogok Európai Pillérének csorbítatlansága mellett is szót emelt. Úgy látja, a kereskedelmi háború esetleg ezt is veszélyezteti?

Ragaszkodunk ahhoz, hogy a TTIP – a nemzetközi kereskedelemben tapasztalható megannyi konfliktus ellenére is – garantálja az európai munkavállalókat védő szociális normák betartását. Minden nemzetközi egyezménynek vannak bizonyos záradékai, a szerződéshez csatolt függelékei, további rendelkezései, amelyek például környezetvédelmi elvárásokat, vagy a gyerekmunka kizárását rögzítik. Az egyik ilyen a szociális jogok ügye, az európai szocialistákkal mi azért emeltünk szót, hogy a TTIP garantálja továbbra is a munkavállalók jogait, a termelés olcsóbbá tétele érdekében ne lehessen hozzányúlni mondjuk a nyolc órás munkaidőhöz, vagy ne lehessen megszüntetni a dolgozók kötelező társadalombiztosítását.

Az egészségügy nem bolt, nem lehet bezárni

Somfai Peter
-
0
Az egészségügy nem bolt, nem lehet bezárni

A Demokratikus Koalíció szerint válsághelyzettel fenyeget, hogy a jövő évi költségvetésben az egészségügyre szánt források nem érik el a gazdasági össztermék (GDP) négy százalékát. László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője úgy fogalmaz: az „elátkozott balliberális kormány” 2009-ben, a világgazdasági válság idején is a GDP 4,3 százalékát fordította az emberek egészségére, most azonban ez az arány mindössze 3,95 százalék.

  • A számokkal való bűvészkedéstől nem lesz jobb az ellátás
  • Az uniós átlag felét sem költik az egészségünkre
  • Már Albániában is jobb a helyzet
  • Gyurcsány a hibás?  
  • Kivette ki a kasszából a 600 milliárdot?
  • Orvosok, nővérek a kiégés határán

Nem akarok számháborúba bocsátkozni, de a kormány azt állítja, jövőre 100 milliárddal több jut az ágazatnak. Ettől sem lesz jobb a betegellátás színvonala?

A kormány hajlamos arra, hogy bizonyos esetekben folyóáron hasonlítson össze össze nem hasonlítható dolgokat. Ez félrevezető. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a kormány maga is 3 százalék feletti inflációval számol, akkor mindössze 54 milliárd forinttal lesz több a tárca költségvetése, mint korábban volt. Ha ezzel szembe állítjuk a kórházak mintegy 35 milliárd forintos adósságát, a beígért béremelést, az Egészséges Budapest program keretében tett mintegy 40 milliárdos kötelezettséget, pillanatok alatt kiderül, hogy az a bizonyos 54 milliárdos többlet szinte az adósságot sem fedezi.

Oszthatunk, szorozhatunk, bűvészkedhetünk a számokkal, de a végeredmény vitathatatlan: csökken a betegek ellátására fordítható összeg.

Amikor azt halljuk, hogy jövőre 1700 milliárdot kap az egészségügy, joggal gondolhatjuk, minden rendben van.

Ez valóban hatalmas összeg. De nézzük egy másik oldalról: mennyi fordít a magyar állam egy évben, egy személy gyógyítására?

Európai összehasonlításban a magyar kormány az uniós átlag felét sem költi az egészségünkre.

Gyógyító-megelőzésre ennél jóval többet szán a környezetünkben minden ország. Az Orbán kormány még véletlenül sem hivatkozik a nemzetközileg elfogadott egészségügyi „fogyasztási indexre”, amely az európai országokat bizonyos szigorúan meghatározott összehasonlítási mutatók alapján állítja sorrendbe. Ebben a rangsorban a 35 ország között mi a 30. helyen vagyunk.

Az „elátkozott” szocialista kormányok időszakában az első 15 között tartottak minket számon Európában. Mint mondtam, azóta a 30. helyre csúsztunk le.

Már Albánia is megelőzött minket. Kell ennél ékesszólóbb bizonyíték arra, hogy az a pénz, amit Magyarországon az egészségügyi ellátásra fordítanak elégtelen? Ahhoz, hogy érezhetően jobb legyen az ellátás szintje 600 milliárddal többre volna szüksége az ágazatnak.

A kormány nyilatkozatai ezt cáfolják, szerintük folyamatosan javul a helyzet.  Azt állítják, Gyurcsányék vettek ki az ágazatból 600 milliárd forintot.

Lehet ide-oda dobálni a labdát, de attól nem változik az igazság. Egy magyar egyetemi tanár, aki fél évtizeden keresztül az OECD párizsi központjában az európai országok egészségügyi statisztikáit elemezze, és abból következtetéseket vont le, szakmai tekintélye minden súlyával azt állítja, hogy

az egészségügy 2016-os költségvetése reálértékben nem érte el a 2006-os szintet.

2008-2009-ben volt egy gazdasági világválság, a kormányoknak kétségtelenül számos megszorító intézkedést kellett tenniük, mégsem akkor, hanem 2010 után „tűnt el” az ágazatból az a bizonyos 600 milliárd forint. Amikor a szocialista kormányok 2010-ben átadták a hatalmat a Fidesznek, a magyar egészségügy még olyan országoknál is jobban állt, mint Olaszország, vagy Spanyolország. Na, ők már olyan távol járnak előttünk, hogy távcsővel is alig látjuk őket.

Ennek látszólag ellentmond, hogy a kormány sokkal többet szán a kórházi felszerelések korszerűsítésére, mint a korábbi években.

E mögött az van, hogy az elöregedett MR, CT és egyéb készülékeket újabbra cserélik. Ettől még nem lesz jobb a betegellátás, legfeljebb csak kevesebb műszaki fennakadás nehezíti majd a kezeléseket. Ne feledjük, ez is annak az 54 milliárdnak a terhére történik majd, amennyivel több forrást kapnak az intézmények.

Az euró árfolyama már folyamatosan 320 forint körül marad, ez megdrágítja a beszerzéseket is.

Mint említettem, megpróbálják folyó áron összehasonlítani a különböző évek költségvetési számait. Az „egészségügyi vásárlóerőt” az infláció az általánosnál gyorsabban erodálja, ezeknek a termékeknek az esetében még nagyobb ütemű a pénzromlás, mint az élet egyéb területén. Gyakorlatilag ezért mondtam, hogy az egészségügy helyzete sok sebből vérzik.

Amíg a kormány nem szánja el magát, hogy olyan finanszírozási rendszerre álljon át, amely a gyógyítás valódi költségeit fedezi, addig a kórházi adósságok is újra és újra feltorlódnak majd.

Most látszólag szigorú intézkedésekre készül a kormány. Ha az történik, amit ígérnek, akkor számos egészségügyi intézmény bezárhat a jövőben. Az a szabály lép majd életbe, hogy az intézmények nem adhatnak le olyan rendeléseket, amelyek fedezete nincs meg a számlájukon. Pedig aki egy kicsit is ismeri a helyzetet, pontosan tudja, hogy

az adósságoknak a hátterében nem a kórházvezetők egyéni hibái, vagy a felelőtlenségük áll, hanem a rendszer alulfinanszírozottsága.

Az egészségügy finanszírozása egyetlen lábon, a költségvetésén áll?

Háromféle forrásból kap pénzt az ágazat. Ebből csak az egyik, amit az állam bocsát az ágazat rendelkezésére, a másik része, amit mi, az „emberek”, adunk hozzá, amikor a gyógyszertárban megvesszük a medicinát, a gyógyászati segédeszközöket. A harmadik forrást a gyógyszerek gyártói, valamint a forgalmazók fizetik be a kasszába. Nem túl nagy tétel, de van még egy negyedik forrás is, azok a különadók, amelyeket az egészségtelen élelmiszerek gyártóira.

A magyarok többsége – a KSH friss adatai szerint – mégis jónak látja az egészségügy helyzetét.

Ennek csak

egyetlen magyarázata van: az egészségügyben dolgozó orvosok, nővérek, műszaki dolgozók áldozatkészsége.

A mostani állapotok azonban sokáig nem tarthatók fenn, nagyon súlyos következményei lesznek. Az egészségügy nem úgy működik, mint egy üzlet, ahová ma bemegyek, megveszem a kenyeret és parizert, aztán holnap lehúzott redőnyt találok a bolton, mert tönkre ment a tulajdonosa.

Az egészségügy addig fog működni, amíg akár egyetlen orvos, nővér akad ebben az országban, aki hajlandó lesz bemenni a rendelőjébe, a kórházába.

Pedig ezek az emberek pontosan tudják, hogy évről évre egyre rosszabb, egyre bizonytalanabb körülmények között és gyengébb szakmai színvonalon tudnak majd csak helytállni. A kiégés határán vannak.

„Ha Orbán Gáspár megtér, nem követheti édesapját”

Lendvai Péter
-
8
„Ha Orbán Gáspár megtér, nem követheti édesapját”

Interjú dr. Mihalik Angélával, akinek a lánya a Felház mozgalom tagja volt

  • Közvetlen Istentől jövő üzenetük van?
  • Ismerik-e Assisi Szent Ferenc megtérésének történetét?
  • Kúl-e a Kúl alapítvány?
  • Csütörtöki házi feladat: Házi Felház
  • Megtérnek a legnagyobb hazai cégcsoportok?
  • Hittérítő vagy utód?

Mit lehet tudni a Felházról, önnek milyen kapcsolata van vele?

Én sosem voltam tagja, nem is jártam ott. Annyit tudok róla, hogy 2016 tavaszán kezdődött ez a mozgalom, a lányom elkezdett oda járni.

Ő akkor mit csinált?

Egyetemista volt, járt egy gyülekezetbe, és onnan került át a Felházhoz. Egy páran elkezdtek oda járni. Én magam hívő keresztény ember vagyok, és persze kíváncsi voltam, hogy mi ez. Utánanéztem, és azt láttam, hogy megjelent a Facebookon ennek a Felháznak egy hirdetése, illetve egy szlogenje, amely így hangzott: Isten Magyarországot visszahódítja a fiatalokon keresztül.

És mi ezzel a baj?

Nekem már ez a mondat nem tetszett, mert ez nem biblikus. Magyarország sose volt Isten által meghódítva, így aztán visszahódítania sem kell. Számomra ez úgy, ahogy van kirekesztő, márpedig Isten nem kirekesztő. Persze tudtam azt is, hogy a gyülekezet egyik vezetője a miniszterelnök fia, a három alapító egyike. Nekem az is gondot okozott és okoz ma is, amikor azt mondják, egyes szám első személyben, hogy nekem Isten azt mondta…Ez ugyanis azt jelenti, hogy neki van egy extra plusz kijelentése Istentől, ami másnak nincsen meg a Bibliából…Ezt különben gnoszticizmusnak hívják, ami azt jelenti, hogy én valami különleges, felsőbbrendű tudással rendelkezem. És bár, mint mondom, nem tetszettek ezek a dolgok nekem, de nem szóltam semmit, csak figyeltem.

Mikre?

Például arra, hogy ha valaki megtér, keresztény lesz, az elfordul a bűneitől. Az ember persze nem lesz tökéletesen tiszta, de, ismétlem, elfordul legalább a nyilvánvaló bűneitől. Orbán Gáspárról tudtam, hogy az édesapja pénzéből él, joghallgató volt, evidens, hogy a szülei tartják el.

Mármint akkoriban.

Azt hiszem, most fejezte be az egyetemet. Nem tudom, hogy ön hallott-e Assisi Szent Ferenc megtéréséről. Az teljesen a Szentírás ellen van, hogy ha nem tiszta forrásból eredő pénzt használunk fel egy egyház alapítására. Amikor Júdás elárulta Jézust, és a harminc ezüstpénzt visszaadta, akkor a papok azt nem fogadták el, mert nem lehet a templomba bevinni a mocskos pénzt. És ez azóta sem változott, nem úgy van, hogy én például rabolok, és az egyháznak adom és akkor az megtisztul, nem, ez a  pénz nem fog megtisztulni.

De honnan jön itt szóba egyáltalán nem tiszta pénz?

dr. Mihalik Angelika
FH

Mindjárt kiderül. Én hivatalos közbeszerzési tanácsadó és közbeszerzési szakértő voltam, a Fidesz vezette parlamentben dolgoztam, szóval pontosan tudom, hogy a korrupciónak milyen formái léteznek. Nem csak az a korrupció, hogy én adok magának pénzt, hanem más formái is vannak, különböző előnyök biztosítása például. És azt ugye tudhattuk, hogy részben ismeretlen forrásból származnak kormányzati emberek vagyonai, tehát a vagyonnak az eredete, amihez hozzá jutottak, nem ismert. Így az Orbán család vagyona sem tisztázott. Tudja, jogász vagyok, ezt csak azért mondom, hogy tisztában vagyok a jogszabályokkal. Így például azzal is, hogy a miniszterelnök és felesége, amióta elvégezték az egyetemet, látható, tudható, hogy mennyit kerestek, nyilvános adat, tekintettel arra, hogy Orbán Viktor folyamatosan parlamenti képviselő, a havi jövedelme jogszabályon alapul, utánkövethető, így tudjuk, hogy mennyi pénzük lehetne. Az tehát, amekkora vagyonnal rendelkeznek, egyszerűen nem jön ki abból a pénzből, amit hivatalosan kerestek.

És ha téved?

Jó, tegyük fel, hogy ebben a családban nincsenek nem tiszta pénzek. De azt látnia kell Orbán Gáspárnak, hogy milyen állapotban vannak például a szociális ellátó rendszerek Magyarországon. Nem az apja bűnét kérem rajta számon, Assisi Szent Ferenc nem köpködte le az apját, nem nevezte őt aljas disznónak, hanem levetkőzött meztelenre és azt mondta: elhatárolom magam az apám bűneitől és pénzétől. Szeretem az édesapámat, tartom is vele a kapcsolatot, de nem vállalok a bűnével közösséget. Ehhez nem kell a Bibliát ismerni, ezt hívják bűnvallásnak. Mindezt azért mondtam el, mert számomra egyértelmű volt, hogy ez a fiú nem tért meg. Ennek azóta sok egyéb bizonyítéka is van, de már az első pillanatban sem volt hiteles. Éppen ezért is gondoltam arra, hogy keresni kell a pénzt… Kérdeztem mindig a lányomat, hogy miként zajlik a Felházban egy esemény. Akkoriban a Rézkígyó kávézóba jártak, ami keresztények tulajdonában volt. Gondoltam, mint ilyenek adták oda annak a 30-40 fiatalnak, akik jártak ebbe a közösségbe. Ez tehát reálisnak tűnt számomra: harminc-negyven fiatalt beengedtek a keresztény tulajdonosok, ingyen. De aztán elkezdtek járni a Millenárisra. Akkor is csak egyetemisták voltak a résztvevők. Ez egyébként szintén nem tetszett nekem, mert kizárólag az egyetemistákat célozták meg, ami kirekesztő, márpedig Isten nem kirekesztő. Ez egyfajta elitizmus. De nem szóltam.

Hanem?

Csak kérdeztem a lányomat, hogy honnan van a pénz? Azt mondta, nem nagyon tudja, de szerinte összeadják. Nézze, ennyi egyetemista, mennyi pénzt tud összedobni? Az biztos, hogy nem lehet elég a Millenáris kifizetésére. Márpedig ha nem, akkor két eset van: vagy valahonnan kapnak még pénzt, hogy kifizethessék a bérleti díjat, vagy pedig ingyen kapják meg a létesítményt, az viszont nem korrekt, mert miért adnak egy közvagyont képező ingatlant ingyen oda egy újonnan kezdődő vallási mozgalomnak? De fogalmazhatok úgy is: ez korrupció. De még mindig nem szóltam semmit, többek között azért sem, mert nem akartam konfliktusba keveredni a lányommal. Akkoriban egyébként még nem voltak ezek a hókuszpókuszok, karizmatikus beütések, amelyek aztán később a Felház jellemzőivé váltak. A következő lépés azonban már egészen mellbe vágott: rendeztek egy nagy eseményt a Syma csarnokban, aminek a költségei már milliós nagyságrendet jelentettek. Kíváncsi voltam, honnan jön a pénz? És egyszer csak megjelent a Kúl Alapítvány, hogy annak a számlaszámára lehet utalni. Na, mondtam magamnak, megvagy. És rámentem a Kúl Alapítványra, hogy kiderítsem, mit is lehet róla tudni. Alapvetően mélyszegénységben élők, állami gondozottak támogatása a célja ennek az alapítványnak. De azt is megnéztem, melyek azok a cégek, amelyek anyagilag támogatják. A Google-t hívtam segítségül; megjelent a Hídépítő, a Hídtrans, tehát a Híd cégcsoport, mint főtámogató. Amit láttam, az egy 2015-ös adat volt, és őszintén meglepett, hisz miért támogat egy cégcsoport egy még nem is létező vallási közösséget? Közbeszerzési szakértőként ismertem ezeket a cégeket, és azt is tudtam, hogy mindegyik egy nagyobb cégcsoporthoz tartozik. Aztán rájöttem, hogy az egyik tulajdonosnak a lánya a Golgota gyülekezetbe jár, ami azt jelentette számomra, hogy megtaláltam a kapcsolatot Orbán Gáspárhoz.

Szerintem még ezzel sincs semmi baj…

Én csak annyit mondok, hogy a dolog innen kezdve még kevésbé tetszett nekem. Elkezdtem írkálni a Felház Facebook-oldalára. Azért is bátorodtam fel, mert a lányom ekkorra már hátat fordított a mozgalomnak.

És mire jutott a beírásokkal?

Egyrészt a kommunikációban visszaigazolva láttam az elitizmust és a kirekesztést. Igaz, csak halványan, de azért mégis egyértelműen. Voltaképpen a pénz nyomát kutattam, de a beírásaimmal csak annyit értem el, hogy Orbán Gáspár letiltott a Facebookjáról. Úgyhogy én azóta sem látom őt, de annyi – másokon keresztül – kiderült, hogy ugyanazokat a nézeteket vallja, mint az édesapja.

Ez, gondolom, természetes…

Igen, csak azért említem, mert róla elterjedt, hogy nem egészen úgy gondolkodik, mint az édesapja, és ez nem igaz.

A pénz nyomát kereste, nem a politikai nézeteket…

Igen, és ma már látható, hogy a Híd cégcsoporthoz becsatlakozott a Swietelsky, MVM Zrt., Strabag, Közgép, CIB Bank, T. Com. Ön szerint miért támogatnak építőipari, meg multinacionális cégek egy új vallási mozgalmat?

Hát én ezt nem tudom, bár ha így van, ahogy ön mondja, akkor ez emlékeztet engem a felcsúti fociakadémiára. Azt gondolom, hogy ahhoz nagyon szűklátókörűnek kell lenni, hogy ez ne legyen gyanús. A Kúl alapítványhoz érkeznek a pénzek. Ön biztos abban, hogy az alapítvány továbbküldi a Felháznak?

Persze. Ki is mondják, hogy így van. Nemrégiben volt két rendezvénye a Felháznak, ami összesen ötmillió forintba került, és kérték a támogatókat, hogy a Kúl számlaszámára küldjék a pénzeket. Azt szerintem ön is tudja, hogy az egyházak önkéntes felajánlásokból nem tudnak megélni. Hogy van az, hogy egy újonnan alakuló vallási mozgalmat, mert a Felház az, ekkora cégek támogatnak, miközben a Felháznak nincs egy szociális intézménye, iskolája, semmije nincs, csak nagy partikat rendeznek.

Amit mond, tehát hogy a Kúl támogatja a Felházat, az csak sejtés?

Mondtam önnek, hogy látható, olvasható, nyilvános adat. Nézze, nekem ez az egész nagyon nem tetszik, azért is követem folyamatosan nyomon, és most is, vállalom a nevem a nyilvánosság előtt.

De miért, mi a baja ezzel?

Veszélyesnek tartom az olyan mozgalmat, amelyek beszippantják a fiatalokat. Nem a politikai nézeteik, sokkal inkább a szellemiség miatt, a szektás jellegük okán. Számomra tavaly tavasszal bújt ki igazán a szög a zsákból, hogy mit akarnak csinálni. Akkor, amikor megjelent a Házi Felház mozgalom.

Házi Felház?

Igen, ez a neve. A Felház tagjai csütörtökönként összegyűltek Budapesten, általában a Millenárison, most már nagyobb helyekre mennek, mint például a Bálna. Egyszer aztán elhangzott: Isten azt mondta nekünk, menjük vidékre is. Ennek jegyében kezdték el szervezni, szintén csütörtökönként, a Házi Felház mozgalmakat. A döntés az lett, így fogalmaztak: innen kezdve Budapesten havonta egyszer találkozunk, a másik három alkalommal vigyétek el a tüzet a helyi gyülekezetekbe. Vagyis csütörtökönként csináljatok otthon Házi Felházakat.

Mi történik az ilyen összejöveteleken?

Zenélnek, énekelnek, kilencven százalékban zenélnek. Tíz százalék beszélgetés, meg imádkozás gyógyulásokért. Mint a karizmatikus mozgalmakban általában.

Megint azt kérdezem: mi ezzel a baj?

Hát ezek a varázslások nem túl hitelesek, de a zenének a szerepe a jelentős, afféle tudatmódosító hatása van. De igazában a dolog lényege, hogy azt szeretné elérni, hogy a helyi közösségek is átalakuljank Felház jellegűvé. Kiképzéseket is indítottak, három fős csoportokban, tizenkét hetes tanfolyamokkal. A szabályaik szerint ezek a háromfős csoportok vezethetnek Házi Felházat otthon. Senkinek nem kell otthagynia a gyülekezetét, ha például a baptistákhoz, vagy a Hit gyülekezetbe jár, maradjon csak ott, de csütörtökönként a Házi Felházé legyen a főszerep. Engem ez az egész a Sforza Italiára, vagy a polgári körökre emlékeztet. Ennek a másolása.

Ez sem tilos…

Nem, de nem is keresztényi. Ha ugyanis Orbán Gáspár tényleg megtért, akkor nem követheti az édesapja politikáját. Szeretheti természetesen őt, de ugyanakkor el is kell határolódnia, pont azért, mert úgy lenne keresztnyi, ha nem az ő pénzéből, vagy általa – esetleg a neve által – szerzett pénzből működtetem a vallási mozgalmamat. Hanem, mint például Assisi Szent Ferenc… Itt viszont épp azt látjuk, hogy Orbán Viktor kapcsolatrendszerén keresztül építik a közösséget.

Mi a célja ön szerint ennek az építkezésnek?

2011-ben megalkották az egyházi törvényt, amivel azt akarták elérni, hogy csak lehessen egyház, amit az országgyűlés, azaz a Fidesz engedélyez. Nyomon követtem annak idején a parlamenti vitát, Lázár Jánosnak volt egy nagyon érdekes mondata az egyik bizottsági ülésen. Azt mondta: elegünk van abból, hogy mindenféle egyházak próbálják a bolyongó lelkeket levadászni. Azt is hozzátette: ez a jelenség nem elfogadható, ez egy társadalmi probléma, amit meg kell oldani. Ha belegondol ebbe a mondatba, amelynek tartalma spirituális, és nem illik egy politikai vitához, azaz a bolyongó lelkek levadászása, akkor ön is rájön, hogy mi lehetett a Fidesz szándéka. Az, hogy ezeket a lelkeket ők vadásszák le. A nagy egyházakat sikerült is; a lényeges kérdésekben a Fidesz mellé álltak, még akkor is – például a menekült kérdésben -, ha az Krisztus elleni, ha a vallási tanítással éppen ellentétes, amit hirdet. Láttuk, hogy a nagy egyházak – egy-két „renitens” képviselőjétől eltekintve – mennyire nem biblikusan viselkedtek és viselkednek. De ott vannak a kis egyházak, gyülekezetek, ahova sokkal többen járnak. Őket is be kell szippantani, a Fidesz-féle ideológia szolgálójává tenni őket. Amiből az következik, hogy a nagy egyházakat megvették pénzért, státuszért, a kicsiket meg ezen az úton. Beszivárogva más gyülekezetekbe, bevinni közéjük a gondolatot. Pontosan azt teszik, mint, amit a pártokkal csináltak. Ezzel kapcsolatosan is írtam a Facebookon. Ha megnézi a politikai a palettát, mindenütt ott vannak. Érdekes, hogy azt tapasztalom: eredményesen működnek, mert értelmes, képzett embereket is képesek beszippantani. Hiába mondom nekik, miként lehetséges, hogy a te gyülekezeted éhezik, szinte egy vasa sincs, a Felház pedig, három fiatalember vezetésével nagy pénzekhez jut, nem lehet felnyitni a szemüket, vakon hisznek. És ma már Orbán Gáspár sem rejtőzködik, legutóbb már együtt ment az édesapjával Erdogan török elnök beiktatására.

Igen, erről Gábor György vallásfilozófus is beszélt a Független Hírügynökségnek; szerinte is egy ilyen szerepvállalás éppenséggel hiteltelenné teszi Orbán Gáspár meggyőződését.

Nekem az első pillanattól hiteltelen volt, mint ahogy ezt már említettem is magának.

Nem vádolható ön azzal, hogy Iványi Gábor mellett dolgozva kelti rossz hírét a Felháznak?

Egy hónapja dolgozom az Iványi Gábornál. Márpedig én a Felházról születése pillanatától állítom, hogy nem keresztény, veszélyes agymosás folyik ott. Veszélyes a fiatalokra, az egyházakra, szétveri a kisegyházakat.

Ön, ha jól tudom dolgozott a Fidesznek, nem ott vált Fidesz-ellenessé?

2010-13 között a parlament közbeszerzési főosztályvezetője voltam.

A Fidesz mellett?

Nem, az egész Parlamentnek, de a Fidesz frakciónak is dolgoztam. Jól is éreztem magam, egészen a Kossuth tér projektig nem volt semmi gondom. Arról mindenképpen meggyőződtem, hogy Kövér László egy abszolút tisztakezű ember. Ő nem korrupt politikus.

A Kossuth térnél mi történt?

Én abból kiszálltam. Mert keresztény ember vagyok. Az elején, egy darabig benne voltam, küzdöttem, de aztán kiszálltam. Éppen ezért nem is tudok bővebben beszélni róla.

Visszatérve a Felházra: azt tartják, és ez is szóba került már, hogy Orbán Gáspár nagyon más típusú karakter, mint az édesapja. Ön szerint ez tévedés?

Igen, az. Eleinte a Felházban ő nagyon a háttérben volt, alig-alig beszélt, inkább csak az emberek között járkált és imádkozott. Az utóbbi nyolc hónap hozott változást, most már a színpadon beszél. Kezdetben még azt hittem, hogy nem tudja pontosan mit is csinál, annak ellenére, hogy joghallgató volt, és nagyon intelligens. Hogy a vallás elvitte őt, így nem ismeri fel, mit is jelent az édesapja által felépített Nemzeti Együttműködés Rendszere. De nincs így. Tévedtem, amikor azt hittem, hogy ő jóhiszemű, csak használja őt a politika. De, amikor kiállt a színpadra, akkor jöttem rá, hogy benne is ott van az a drive, az a hajtóerő, ami Orbán Viktorban benne van, benne is megtalálható. Hatással van az emberekre, karizmatikus, kifejezetten jól beszél. Ő az örökös.

A Felházzal kapcsolatos posztok, a KUL alapítvány támogatói listája a következő linkeken vannak:

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10216683736704865&id=1204448632

http://kulalapitvany.hu/kategoria/tamogatok/

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10210666772924531&id=1204448632  https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10217238639097078&id=1204448632

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10216638203966575&id=1204448632

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10216676233757296&id=1204448632 .

Kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet

Bóta Gábor
-
0
Kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet

Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, aki augusztusban lesz 85 éves, legközelebb szeretne nem ide leszületni az anyagba, ahol minden korlátolt, sok a szenvedés, majd következik a megöregedés és végül a halál. A világ legnagyobb hangversenytermeiben, a legjobb zenekarokkal koncertezett, változatlanul bámulatosan aktív, mégis azt mondja, neki hiányzik innen valami.

  • Elképesztő dolgokat mondott arról, hogy 3000 éve mi történt velem.
  • Magas, női hangon, rajta keresztül Ildikó jelentkezett.
  • Minden rossz csak arra való, hogy az ellentéten keresztül tudjam megtapasztalni a jót.
  • A földi ember számára nagy segítség, ha jeleket kap a szellemi síkokról.
  • Magányos maradtam az életem végére, se élettársam, se gyerekeim nincsenek.

A 85 év már elég sok. De tudni lehet rólad, hogy hiszel a túlvilágban. Mit jelent neked ez az életkor?

Néha még az előző életeimbe is belelátok. 10 évvel ezelőtt, az egyike a legnagyobb indiai asztrológusoknak, megmondta, hogy mi volt, ami 3000 évvel ezelőtt nekem nagy problémát jelentett. 4 óra hosszat beszéltem vele, és elképesztő dolgokat mondott arról, hogy 3000 éve mi történt velem.

És mi történt?

Elbuktam egy beavatáson. És ez folyamatosan nyomasztott. Én hiszek az ezotériában. Ez azóta egyértelmű, amióta meghalt az első feleségem, és utána kétszer 4 órán keresztül beszéltem a lelkével. Ez Sao Paulóban történt. Ott éltek a szülei. Amikor Ildikó meghalt, az édesapjának írt a jordán emír, aki a dél-amerikai emigráns katolikusságnak volt a feje, hogy „Kedves barátom, olvastam, hogy meghalt a kislányod, amennyiben szeretnétek beszélni vele, nekem megbízható médiumaim vannak.” Erre az első repülőgéppel elmentem Sao Paulóba. Bementünk abba a szobába, ahol az előző évben a pápa is meglátogatta az emírt, akinek egy saját alapítású, 2000 személyes iskolája volt. Ott, egy 35 éves médiummal találkoztam, akinek annyi kultúrája nem volt, hogy azt tudta volna, ki Einstein, ki Mozart. Beszélni kezdett hozzám magas, női hangon, rajta keresztül Ildikó jelentkezett. Biztos, hogy Ildikó volt, mert olyanokat mondott, amiket csak ő tudhatott. Arról kérdeztük, hogy mi van ott a túlvilágon, és ő beszámolt erről. Azóta is sokat olvastam ebben a témában és sokan voltak, akik személyesen is meséltek nekem a halál utáni élményekről.

Nem szokták rólad mondani, hogy „jó, jó, nagy művész a Vásáry, de kicsit bekattant? „

Ez természetes. Én olyan dimenziókról beszélek, amelyekről már réges-régen bebizonyították, hogy vannak, de komoly tudós emberek is túl gyakran elvetik ezeket, mert nem tudják összeegyeztetni saját tanaikkal. Ahogyan a semmiből létrejön egy picike sejt, mely olyan kicsi, hogy még elektromikroszkóppal sem látható, mégis olyan fontos információkat tárol, amely meghatározza, hogy milyen lesz a születendő gyermek. Ez felfoghatatlan a racionális agy számára. De ez a valami rajtunk és a világmindenségen keresztül el akarja érni a boldogságot. Hogy éri el? Úgy, hogy meg kell magát ismernie. És hogyan lehet valamit megismerni? Csakis tapasztalaton keresztül. De mondhatok én Neked bármit, amíg Te meg nem tapasztalod azt, addig az nem lesz igazán a Tied. És hogy lehet valamit megtapasztalni? Az ellentéteken keresztül, mert soha nem fogod tudni, hogy mi a fény, amíg nem láttad az árnyékot. Nagyon sok boldogságot, gyönyörűséget átélhetsz a Földön, de a vége mégiscsak a halál lesz. Ennek alapján én azért vagyok optimista, mert tudom, minden rossz csak arra való, hogy az ellentéten keresztül tudjam megtapasztalni a jót.

De akkor, ha meghal az első feleséged, erre azt mondod, ez azért van, hogy elérd a végső boldogságot?

Pontosan.

Ezt nem mondod komolyan?!

Dehogynem. Hiszen ha megkérdezlek téged, mire vágysz, akkor kiderül, csupán egyetlen dologra, a tökéletes, örök boldogságra. És ezt a földi életben nem fogod tudni teljes mértékben megtapasztalni, mert csak a rossz dolgokon keresztül érheted el a végső jót.

Mindaz, amit elmondtál, gondolom, valamilyen módon tükröződik abban, ahogy zongorázol, vezényelsz.

Hát igen. A világnézet mindenben megnyilvánul, amit tesz az ember.

A földi ember számára nagy segítség, ha jeleket kap a szellemi síkokról, ilyen jelek a véletlenek, melyek valójában nem is véletlenek.

De, ha semmi nincs véletlenül, vagyis minden eleve elrendelt, akkor ilyen alapon nem is érdemes cselekedni. Mondok egy ad absurdum példát. Tudom, hogy az ötvenes években becsukták az édesapádat. Kodály Zoltán segítségével, akinek tanársegédje is voltál, elmentél a belügyminiszterhez is azért, hogy őt kiszabadítsad. Annyit sikerült elérned, hogy megígérték, nem kínozzák meg. Ha minden úgy alakul, ahogy meg van írva, hogy mondjuk, édesapádat megölik, akkor ilyen alapon úgyis megteszik, no, de akkor mi értelme van elmenni a belügyminiszterhez?

Mert itt élünk a Földön, és most éppen ez a feladatunk, hiszen rajtunk keresztül fejlődik minden. Az a fontos, hogy ahol éppen vagy, ott a maximumot nyújtsd, azokon a lehetőségeken belül, amik adottak. Egyrészről van a predesztináció, tehát minden úgy történik, ahogy kell, másrészről van a szabad akarat, miszerint azt csinálhatod, amit akarsz.

És ez a kettő hogy fér össze?

Úgy, hogy mindenki szabadon választhatja meg azt az utat, ami neki ki van jelölve. Azt a szerepet, ahol éppen vagy, be kell tölteni. Van egy nagyon szép indiai mondás, ami szerint

inkább élj egy tökéletlen életet, ami a tied, mint egy tökéletest, ami valaki másé. És, hogy mi a tökéletes élet? Ha azt éled meg, ahol éppen vagy.

Miután a Royal Festival Hallban koncertet adhattál, ettől rögtön beindult a világkarriered. Egyik városból röpködtél a másikba, a legjobb hangversenytermekben léptél fel, a legnevesebb zenekarokkal. Mégis, korábban beszéltél már nekem erről, boldogtalan voltál. Kimerítő volt az utazó élet, a repülőtereken való várakozás, túl nagy volt a stressz. Ezek szerint ezen a diadalúton nem a saját utadat jártad? Miközben világszerte ünnepeltek, a híres Deutsche Gramophon még 2014-ben is adott ki lemmezt veled.

Persze.

De akkor ez nem a saját utad volt?

Dehogynem.

Mégis azt nyilatkoztad, hogy nem érted el, amit akartál. Mit nem értél el?

Azt, hogy az operában zeneigazgató legyek.

És ezt miért nem tudtad elérni?

Mert a sorsunk irányított. Vannak dolgok, melyek egyszerűen nem jöhetnek létre az életünkben,  máskor meg egycsapásra megy minden. Példa erre az, hogyan csináltam én világkarriert, amikor nem sokkal korábban még semmim nem volt Belgiumban, ahová emigráltam. De szinte egy véletlen folytán, a Deutsche Grammophon egy Liszt lemezre kért fel, amit el sem akartam vállalni, de miután megcsináltam, és óriási sikere lett, már jöhetett a Royal Festival Hallban a koncert, és aztán már megnyílt előttem minden kapu. Kivéve az operaigazgatás, aminek már többször csaknem az ajtajában álltam, de mindig kútba esett a látszólagos lehetőség külföldön és Magyarországon is. És, ha most megkérdezed, hogy ez szerintem miért volt így, akkor erre az a válaszom, valószínűleg azért, hogy meg tudjam írni az eddig 3000 oldalas élet regényemet. Operaigazgatás mellett erre nem lett volna időm, ahogy arra sem, hogy kiteljesítsem a zenei aktivitásomat.

Július 25-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon vezényled majd az általad alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart, ami csak nyaranta játszik, Európából mindenfelől jönnek a tagjai.

És mindig újak jönnek. Néhány gyerek jár vissza még egy-két évig. De a tagok 80 százaléka újonc. Tíz nap alatt kell egy zenekart csinálni olyanokból, akik még nem ültek zenekarban sose.

Ez miért jó?

Ez zenekari gyakorlat. A Zeneakadémiának is van zenekara, amiben a fiatalok gyakorolnak. Erre azért van szükség, mert, ha valaki hegedűsnek tanul, egyáltalán nem biztos, hogy szólistaként fog megélni. Mindig hihetetlen kihívás nekem ez a nyári akadémia, bár sokszor igen nagy meglepetések érnek. Volt például egy remek francia fuvolás lány, de zenekarban meg sem tudott moccanni. De olyan is volt már, aki egy szinkópát nem tudott lejátszani.

No, de akkor hogyan szól a zenekar?

A végén jól szól. Mindig adunk koncertet Debrecenben, Budapesten, valahol még vidéken, és utána megyünk külföldre. Már voltunk Párizsban, Brüsszelben, Prágában, Milánóban, és mindenütt felállt a közönség, úgy tapsolt.

A talentumos karmester rossz muzsikusokkal is jó koncertet tud csinálni?

Igen. A tehetség ott van bennük, csak felszínre kell hozni és tanítani őket. Vannak karmesterek, akik állandóan csak sztárzenekarokat vezényelnek, de azokat könnyű feladat dirigálni. Ha az első feleségem édesanyja, – aki semmit nem konyított a zenéhez –  egy fakanállal odaállt volna a Chicagói Szimfonikus Zenekar vagy a Berlini Filharmonikusok elé, akkor is csodálatosan játszottak volna. Hogy mitől még csodálatosabbak egy jó karmesterrel, azt már csak az tudja megállapítani, aki nagyon ért a zenéhez.

Szóval összességében annak a 85 évnek, amit itt a Földön éltél, mi a tapasztalata?

Mindössze annyi, hogy legközelebb szeretnék nem ide leszületni az anyagba, ahol minden korlátolt, sok a szenvedés, majd következik a megöregedés és végül a halál.

Erre aspirálok, és majdnem azt mondhatnám, hogy meg is van rá a lehetőségem, mert nem tudtam azokat a bizonyos dolgokat elérni, amelyek nagyon idekötnének a Földhöz. Tulajdonképpen magányos maradtam az életem végére, se élettársam, se gyerekeim nincsenek. Ezért, most kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet. Nekem valami hiányzik innen.

 

Vitray, a fiatal öreg, az öreg fiatal

Lendvai Péter
-
2
Vitray, a fiatal öreg, az öreg fiatal

Augusztus elején lesz éppen hatvan éve, hogy megjelent a Magyar Televízió képernyőjén. Ez is adhatott volna apropót arra, hogy a Független Hírügynökség megkeresse egy beszélgetésre Vitray Tamást. De a most már 86 éves – hitték volna? – Vitrayval való beszélgetéshez sosem kell apropó.

  • Mindent magának kellett felismernie
  • Igyekszik távolságot tartani
  • Visszahívták az egyetemre tanítani
  • Szepesi sosem akart lenni
  • A televíziózás élete csodája

Ahogy rólad gondolkodtam, az jutott eszembe, hogy, amikor – úgy harmincason – láttalak, néztelek a televízióban, szakmailag legalább is, olyan öregnek láttalak. Most meg túl a nyolcvanötön, fiatalnak érezlek. Szerinted miért?

Én ezt nem tudom megfejteni. Ehhez azt is el kellene mondanod, hogy ez min észlelhető.

Abból például, hogy, amikor én találkozhattam veled a képernyőn, mondjuk a hatvanas években, már akkor is volt benned egyfajta tanárias megjelenés, közlés, afféle mester, most meg azt látom, hogy ez az ember fiatal…

Értem. Most már pontosabban tudnék rá válaszolni. Az állításod első felét nem tudnám pontosan indokolni, de eltagadni, vagy vállalni sem. Mert az ember, így, önmagára nem figyel. Azt tudom mondani, hogy minden, ami ebben a mesterségben előjön, ártalmas, vagy hasznos, jó, vagy rossz, azt mind magamnak kellett felismernem, és a helyére tennem, ahogy tudtam. Valószínűsíthető, hogy volt bennem valami komolyság. Illetve egy adottságom kétséget kizáróan volt ehhez a mesterséghez, és ez furcsa mód összefüggött azzal, ami eredetileg akartam lenni, a színházrendezéssel. Vagyis mindig figyeltem, hogy mi milyen hatást váltott ki – de csak utólag. Csupa empirikus tényezőből állt össze, amikor is meg kellett állapítanom, hogy jé, ez, ami most velem történt ebben az interjúban, az az eszköz, amit használtam, miként eredményezte azt, hogy feloldódott a partnerem.

Mondok példát is: talán második éve voltam a tévénél, amikor érkezett haza a magyar ENSZ delegáció, amelyet Péter János, hajdani külügyminiszter vezetett. És úgy

1956 után voltunk, egyáltalán nem volt mellékes, hogy miként fogadták a magyar delegációt az Egyesült Államokban.

Éppen ezért is kérték meg: adjon interjút a magyar tévének. Teli volt a ház nálam sokkal alkalmasabb emberekkel, külpolitikusokkal például, mégis rám esett a választás, fogalmam sincs hogy miért. Mindenesetre az egész tévé elkezdett kérdéseket gyártani nekem, mert tudták, hogy a politikával nem foglalkozom. A rendező kávéházi sarokra emlékeztető díszletet talált ki, valamint azt, hogy egy csinos statiszta lány hozza be nekünk a teát, mert Péter János azt szerette. Én, a magam értelmezte etikett szerint, azt hívén, hogy ez a házigazda dolga, felálltam és átvettem a tálcát a pincérlánytól. Be voltam kellőképpen…, féltem, hogy idegen területre tévedve elrontom a beszélgetést. Emiatt, amikor átvettem a tálcát, hihetetlen módon elkezdett remegni a kezem. Ettől pedig a teáskanál elkezdett cincogni. Péter János ezen nevetett, nem kinevetett, tetszett neki, hogy a profi be van trottyolva. Ezek aztán én is elmosolyodtam, és szinte azonnal meg is nyugodtam. Olyannyira, hogy kialakult közöttünk egy bizalmas légkör, egyszerűen azért, mert már volt egy közös kalandunk. Ettől pedig az egész beszélgetés kapott egy nagyon kellemes hátteret.

Azt pedig, hogy én ezt most el tudom neked mondani, észrevettem, hogy ez egy eszköz. Nem a kanál cincogása, hanem a partner megnyerése, függetlenül attól, hogy okos kérdéseket teszek fel, vagy sem. És ezért aztán igyekeztem ezeket az eszközöket használni is.

Ez a példa csak igazol engem, azaz helyesen gondolom, hogy Vitray Tamás sosem volt kezdő, vagy mindig kezdő volt…

Önmagában az, hogy az ember fejtegeti a saját munkáját, az én tulajdonságom volt. Hogy mindig tudni akartam miért történt úgy, ahogy. Ugyanez volt a műkorcsolyázás közvetítésénél; ez ugye a Szepesi György fénykorára esett, és én műkorcsolya-közvetítésekkel értem el, hogy a néző elkezdett rám is figyelni. A lényeg tehát, hogy utólagosan mindig figyeltem arra, hogy mire voltak vevők a nézők. Azt például, hogy a ruhákat el kell mondani, a színeket, eszembe nem jutott volna, ha nem érkezett volna egy telefon, ami erről érdeklődött. Ezért aztán felírtam magamnak, ki miben van. Egy alkalommal azt mondtam, mert ezt írták fel nekem, hogy az kűrruha anyaga nejlon jersey. Telefonáradat jött, hogy ilyen anyag nincs. Aztán kiderült, hogy van, csak mi még nem ismertük.

Azért is érdekes, amit mondasz, hogy tudniillik milyen praktikákkal oldottad fel a riportalanyaidat, mert rólad azt mondják: nem vagy egy kifejezetten közvetlen típus. Amikor például hívtalak telefonon, hogy megbeszéljük a mostani találkozónkat, ott állt egy kolléganőm is, és hihetetlenül meglepődött. Meglepődött azon, hogy tegezlek, miközben – mondta ő –, rajtam kívül csak egy embert hallott, akivel tegeződtél…

Fura, hogy az embert miként ítélik meg, de kétségtelen:

nem vagyok könnyen oldódó.

Akkoriban valahogy, a sportújságíróknak azt a generációját, ez a távolságtartás jellemezte; Lukács Lászlót, Szepesi Györgyöt, Vándor Kálmánt, Vető Józsefet, Patakit… Pedig, amúgy, barátságos emberek voltak. Mintha egy másik világ lett volna. Emiatt valóban kiépült bennem egyfajta tartózkodás a szaktársaimmal szembe. Őszintén bevallom: a mai napig van bennem némi tartózkodás a sportújságíró kollégákkal szemben, ami úgy érzem kölcsönös.  Ezzel együtt nem vagyok barátságtalan, nem vagyok elutasító, de nem is közeledem.

Érdekes módon a tévén belül nem volt ilyen, talán mert ott nagyon hamar körbe lettem véve a fiatalokkal, amikor elindítottuk, a kezdeményezésemre, a Pályabelépő című vetélkedőt. A háromezer jelentkezőből egyébként tizenketten maradtak ott. Egyszer aztán azt mondta nekem az öreg Knézy – aki akkor ugye még fiatal volt –, hogy mi járunk ide be, és ti nem törődtök velünk, nem magyaráztok el semmit. Mi meg azt mondtuk, egymás közt főként: hogy milyenek ezek az újak, egyáltalán nem kérdeznek bennünket. Ezután viszont hétfőnként – akkor még hétfőn nem volt adás – leültünk és beszélgettünk a szakmáról. Így alakult ki – általuk elnevezve – a Vitray stúdió, benne Baló Gyurival, Gyulai Pistával, Knézy Jenővel, Kaplár Jóskával, Bánó Andrással, Szegvári Katival, Szalay Pistával, később Rózsa Gyurival, Vágó Pistával. Ez így ment addig, amíg el nem hívtak a Színművészeti Főiskolára tanítani.

Szeretsz tanítani? És szerinted tudsz is?

Nem tudom. Mindenestre most, kilenc év után visszahívtak a Színművészeti Egyetemre.

Ez egybeesik azzal, amikor a Magyar Televízióból elküldtek?

Tényleg, abban az évben küldtek el, a Színművészetiről viszont nem küldtek, én magamtól jöttem el.

Akkor nem kérdezem, hogy tudsz-e tanítani, hisz nyilván ezért hívtak vissza. Akkor viszont arra lennék kíváncsi, hogy mit tudsz magadból átadni?

Valószínűleg azt, amit mondasz: magamat. Én azt előre megmondtam, hogy annak nincs elmélete, amit mi csinálunk. A tévés civil, ha úgy tetszik ez az, amit én tanítok; ahol az ember csak önmaga mindig. Nem játszik szerepet, ő önmaga. Ezért kell elfogadni a nézőnek, vagy ezért utasítja el. Amikor a tanítványaim feladatot kapnak, utóbb megnézzük, amit csinált, és én elmondom, hogy én hogyan csinálnám, de persze semmi nem kötelezi őt. El szoktam mondani: te 25 éves vagy én, 85, egész más a viszonyunk ugyanahhoz az emberhez. De a közelítési módot:

a műviséget, az erőszakoltságot, az előre kitalált vicces fordulatokat, mindent, ami nem természetes, azt kiirtom.

Ez az én tanításom. Abszolút gyakorlatias. Az előzmény az, hogy 2005-ben kaptam meg az egyetemi tanári kinevezést, most pedig a rektor arról értesített, hogy február 21-ével Professor Emeritus lettem, ami tudtommal a nyugdíjas profoknak szóló, azokat kiemelő megtiszteltetés. Nem sokkal később, meghívást kaptam egy előadásra az úgynevezett kurzushétre, amit persze örömmel fogadtam el. A foglalkozás jól sikerült, és hívtak, hogy vállaljak többet is. Híreim szerint ez hallgatói kívánság is volt. Hát persze, hogy mentem!.

És milyen a benyomásod az új generációról?

Hát ez majd a tartósabb együttműködés során alakul csak ki.

Saját fiatalságodra hogyan emlékszel vissza?

Mi talán érdeklődöbbek, vagy tájékozottabbak lehettünk, azt hiszem…

Első generációs értelmiségi vagy?

Abszolút.

A wikipédiában olvastam, hogy izraelita szülők gyermeke vagy…

Zsidó családba születtem. Nyolc halottam van, csak a nagyanyám élte túl, meg én a holokausztot. Anyámat elvitték Auschwitzba, két nagybátyámat megölték, mint munkaszolgálatosokat, nagyapám a gettóban halt meg, egyik unokaöcsém éhenhalt otthon…

Ez milyen nyomot hagyott az életedben?

 Mélyet, hiszen 11 évesen egyedül csináltam végig. Mindezt megírtam a Kiképzés című könyvemben, az erről szól. Ott a televíziózásról nem esik szó, mert ott ér véget a könyv, ahol én belépek a tévé kapuján.

És aztán ott belépve?

Akkor már minden szerencsésen alakult. Illetve a szerencse mindig jelen volt a munkámban.

Mégis olyan egyenes vonalú a pályád.

Igen, mert én azt vallom, hogy a szerencse az soha nem egy mázli, hanem hogy kapsz egy alternatívát, és dönthetsz jól, vagy rosszul.

A szakmában sikeres embereket egyébként mindig megpróbálják leutánozni. Én azonban Vitray-epigonnal nem találkoztam. Te igen?

A Gyulai Pistára akarták rosszindulattal egyesek rásütni, de nem volt igaz; ő mindent meg akart tanulni, és mindenről kérdezett. Olyannyira, hogy egyszer mondtam is neki: többet tanulok tőle, mint magamtól, mert rákényszerít a kérdéseivel, hogy analizáljam, mit miért csinálok.  Erre is egy példa: közvetítettem egy műkorcsolya versenyt, és a seggére ült az egyik lány. Én azt mondtam: hoppá. Ma ez már banális, nem olyan nagy dolog, de akkoriban, a rádiós iskola alapján, inkább drámát kerítettek. Jött a Pista, kérdezte: te miért ezt mondtad? Várjál már, mondtam neki, hadd gondolkodjak…

Hadd térjek rá egy kicsit nehezebb témára: ahogy én emlékszem, te soha nem politizáltál, mégis valahogy egyértelműnek tűnik, hogy mit gondolsz a világról…

Én vagyok az igaz belga. Én egyhelyben maradtam, csak a háttér mozgott körülöttem, hol ide, hol oda.

Megnéztem, 1970-ben Szepesi Györggyel közösen búcsúztattátok az évet a tévében. Éjfél előtt Szepesi azt fogalmazta meg, hogy reméli: ugyanolyan nyugodt politikai év vár ránk, mint az előző esztendőben. Te, látszott rajtad, kívül maradtál ezen a politikai nyilatkozaton… Tudatosan?

Dehogy. Örültem, hogy hamarosan hazamehetek…

Azt mondták, hogy szakmailag te ölted meg Szepesit.

Ez egy bonyolult kérdés. Sokszor volt művi, mesterkélt, de amit ő csinált, a rádióközvetítés, az kiváló volt. Magával tudta ragadni az embereket, elhittél neki mindent. De mint kolléga, nekem nehezen volt elfogadható.

 Igazak voltak azok a hírek, hogy súlyos ellentét feszült kettőtök között?

Amikor Szepesi Gyurit egyszer, nem is olyan nagyon régen megkérdezték egy interjúban, hogy lehetett volna-e kettőnk között barátság, azt mondta: nehéz lett volna. Ebben tökéletes egyetértés van köztünk.

Volt idő, hogy példának tekintetted őt?

Nem, soha. Mert, ha elérem is az ő szintjét, akkor is csak második tudtam volna lenni.

Manapság mivel töltöd az idődet?

A Digi Sporton van három műsorom.

Kilenc futball világbajnokságot közvetítettél, szívesen vállaltad volna ez a mostanit is?

Nem.

Igazában az érdekel engem, hogy miként kezelnéd a futball túlpolitizáltságát?

Nem tudnék azzal békét kötni. Ha végignézed az én hatvan évemet, én nem panaszkodhatok. Mondhatom:

elkényeztetett engem a sors, nem kényszerített bele helyzetekbe.

Ha igen, akkor abból is ki tudtam farolni. Nincs okom panaszra, de az is igaz, hogy én soha egyetlen főnökséggel nem voltam jóban.

Azt akartam volna kérdezni, hogy ha ma a műsorodban elengednének egy olyan mondatot, mint amilyet Bencsik András megengedett magának, arra miként reagálsz? Ő ugyanis azt mondta, hogy a horvátok a franciákat biztos megverték volna…

Tudod, én arra lennék kíváncsi, hogy egy ember, aki a politika másik szélén is járt már, hogy tud ilyen mozgékony lenni. Tudod, én ennél rozsdásabb vagyok… Az ilyenekkel nem lehet vitatkozni. És ezért nem lehet elegyedni. Vannak, akik azt kérik számon tőlem, hogy miért nem hallatom a hangom. Tényleg nem hallatom. De nem vagyok sokkal jobb véleménnyel azokról sem, akiknek a mondanivalója rokonszenvesebb lehetne számomra. A tehetségtelenség szerintem legfeljebb magyarázhatja a vereséget, de nem menti.  

Ha már vereség… Szakmailag minősíted a mai televíziót?

Nem nagyon. Tanúim vannak rá: némán,

a riporterek hangja nélkül néztem végig a világbajnokságot.

Nem akartam idegesíteni magamat, de szidni se a kollegákat.

Mi idegesített volna?

A megfelelni vágyás. Hogy, amikor a legtehetségesebbnek kikiáltottról is tudom, hogy miért és kinek mondja azt, amit hallok tőle.

Tamás, neked hiányzik bármi a pályádból?

Áh. Nyolcvan százaléka olyan, amilyenről nem is tudtam, és mégis lett. Mit hiányoljak? Én annyit tudtam erről a mesterségről, hogy van a Szepesi, és hallgatom őt. Meg mániásan kijártam hajnali edzésekre, hogy nézzem a gyorskorizókat. Mindent megkaptam a tévétől. Amennyire maga az intézmény a Magyar Televízió nem volt kedves hozzám, úgy a televíziózás az életem csodája volt.

A koroddal hogy vagy?

Hát…Az ember ezt nem tudja elhessegetni. Nem vagyok boldog az öregséggel, nincs benne örömöm. De elhülyültnek sem érzem magam. Zsolt Pista, volt futballbíró jut az eszembe: ő is rosszul hallott a bal fülére. Egyszer azt mondta nekem, arra a kérdésre, hogy hogyan van: hát Vitray úr, hál’ Istennek napról napra rosszabbul hallok… Hát így.

1...789...268. oldal a 26-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan