Kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet

0
2734
ymsa

Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, aki augusztusban lesz 85 éves, legközelebb szeretne nem ide leszületni az anyagba, ahol minden korlátolt, sok a szenvedés, majd következik a megöregedés és végül a halál. A világ legnagyobb hangversenytermeiben, a legjobb zenekarokkal koncertezett, változatlanul bámulatosan aktív, mégis azt mondja, neki hiányzik innen valami.

  • Elképesztő dolgokat mondott arról, hogy 3000 éve mi történt velem.
  • Magas, női hangon, rajta keresztül Ildikó jelentkezett.
  • Minden rossz csak arra való, hogy az ellentéten keresztül tudjam megtapasztalni a jót.
  • A földi ember számára nagy segítség, ha jeleket kap a szellemi síkokról.
  • Magányos maradtam az életem végére, se élettársam, se gyerekeim nincsenek.

A 85 év már elég sok. De tudni lehet rólad, hogy hiszel a túlvilágban. Mit jelent neked ez az életkor?

Néha még az előző életeimbe is belelátok. 10 évvel ezelőtt, az egyike a legnagyobb indiai asztrológusoknak, megmondta, hogy mi volt, ami 3000 évvel ezelőtt nekem nagy problémát jelentett. 4 óra hosszat beszéltem vele, és elképesztő dolgokat mondott arról, hogy 3000 éve mi történt velem.

És mi történt?

Elbuktam egy beavatáson. És ez folyamatosan nyomasztott. Én hiszek az ezotériában. Ez azóta egyértelmű, amióta meghalt az első feleségem, és utána kétszer 4 órán keresztül beszéltem a lelkével. Ez Sao Paulóban történt. Ott éltek a szülei. Amikor Ildikó meghalt, az édesapjának írt a jordán emír, aki a dél-amerikai emigráns katolikusságnak volt a feje, hogy „Kedves barátom, olvastam, hogy meghalt a kislányod, amennyiben szeretnétek beszélni vele, nekem megbízható médiumaim vannak.” Erre az első repülőgéppel elmentem Sao Paulóba. Bementünk abba a szobába, ahol az előző évben a pápa is meglátogatta az emírt, akinek egy saját alapítású, 2000 személyes iskolája volt. Ott, egy 35 éves médiummal találkoztam, akinek annyi kultúrája nem volt, hogy azt tudta volna, ki Einstein, ki Mozart. Beszélni kezdett hozzám magas, női hangon, rajta keresztül Ildikó jelentkezett. Biztos, hogy Ildikó volt, mert olyanokat mondott, amiket csak ő tudhatott. Arról kérdeztük, hogy mi van ott a túlvilágon, és ő beszámolt erről. Azóta is sokat olvastam ebben a témában és sokan voltak, akik személyesen is meséltek nekem a halál utáni élményekről.

Nem szokták rólad mondani, hogy „jó, jó, nagy művész a Vásáry, de kicsit bekattant? „

Ez természetes. Én olyan dimenziókról beszélek, amelyekről már réges-régen bebizonyították, hogy vannak, de komoly tudós emberek is túl gyakran elvetik ezeket, mert nem tudják összeegyeztetni saját tanaikkal. Ahogyan a semmiből létrejön egy picike sejt, mely olyan kicsi, hogy még elektromikroszkóppal sem látható, mégis olyan fontos információkat tárol, amely meghatározza, hogy milyen lesz a születendő gyermek. Ez felfoghatatlan a racionális agy számára. De ez a valami rajtunk és a világmindenségen keresztül el akarja érni a boldogságot. Hogy éri el? Úgy, hogy meg kell magát ismernie. És hogyan lehet valamit megismerni? Csakis tapasztalaton keresztül. De mondhatok én Neked bármit, amíg Te meg nem tapasztalod azt, addig az nem lesz igazán a Tied. És hogy lehet valamit megtapasztalni? Az ellentéteken keresztül, mert soha nem fogod tudni, hogy mi a fény, amíg nem láttad az árnyékot. Nagyon sok boldogságot, gyönyörűséget átélhetsz a Földön, de a vége mégiscsak a halál lesz. Ennek alapján én azért vagyok optimista, mert tudom, minden rossz csak arra való, hogy az ellentéten keresztül tudjam megtapasztalni a jót.

De akkor, ha meghal az első feleséged, erre azt mondod, ez azért van, hogy elérd a végső boldogságot?

Pontosan.

Ezt nem mondod komolyan?!

Dehogynem. Hiszen ha megkérdezlek téged, mire vágysz, akkor kiderül, csupán egyetlen dologra, a tökéletes, örök boldogságra. És ezt a földi életben nem fogod tudni teljes mértékben megtapasztalni, mert csak a rossz dolgokon keresztül érheted el a végső jót.

Mindaz, amit elmondtál, gondolom, valamilyen módon tükröződik abban, ahogy zongorázol, vezényelsz.

Hát igen. A világnézet mindenben megnyilvánul, amit tesz az ember.

A földi ember számára nagy segítség, ha jeleket kap a szellemi síkokról, ilyen jelek a véletlenek, melyek valójában nem is véletlenek.

De, ha semmi nincs véletlenül, vagyis minden eleve elrendelt, akkor ilyen alapon nem is érdemes cselekedni. Mondok egy ad absurdum példát. Tudom, hogy az ötvenes években becsukták az édesapádat. Kodály Zoltán segítségével, akinek tanársegédje is voltál, elmentél a belügyminiszterhez is azért, hogy őt kiszabadítsad. Annyit sikerült elérned, hogy megígérték, nem kínozzák meg. Ha minden úgy alakul, ahogy meg van írva, hogy mondjuk, édesapádat megölik, akkor ilyen alapon úgyis megteszik, no, de akkor mi értelme van elmenni a belügyminiszterhez?

Mert itt élünk a Földön, és most éppen ez a feladatunk, hiszen rajtunk keresztül fejlődik minden. Az a fontos, hogy ahol éppen vagy, ott a maximumot nyújtsd, azokon a lehetőségeken belül, amik adottak. Egyrészről van a predesztináció, tehát minden úgy történik, ahogy kell, másrészről van a szabad akarat, miszerint azt csinálhatod, amit akarsz.

És ez a kettő hogy fér össze?

Úgy, hogy mindenki szabadon választhatja meg azt az utat, ami neki ki van jelölve. Azt a szerepet, ahol éppen vagy, be kell tölteni. Van egy nagyon szép indiai mondás, ami szerint

inkább élj egy tökéletlen életet, ami a tied, mint egy tökéletest, ami valaki másé. És, hogy mi a tökéletes élet? Ha azt éled meg, ahol éppen vagy.

Miután a Royal Festival Hallban koncertet adhattál, ettől rögtön beindult a világkarriered. Egyik városból röpködtél a másikba, a legjobb hangversenytermekben léptél fel, a legnevesebb zenekarokkal. Mégis, korábban beszéltél már nekem erről, boldogtalan voltál. Kimerítő volt az utazó élet, a repülőtereken való várakozás, túl nagy volt a stressz. Ezek szerint ezen a diadalúton nem a saját utadat jártad? Miközben világszerte ünnepeltek, a híres Deutsche Gramophon még 2014-ben is adott ki lemmezt veled.

Persze.

De akkor ez nem a saját utad volt?

Dehogynem.

Mégis azt nyilatkoztad, hogy nem érted el, amit akartál. Mit nem értél el?

Azt, hogy az operában zeneigazgató legyek.

És ezt miért nem tudtad elérni?

Mert a sorsunk irányított. Vannak dolgok, melyek egyszerűen nem jöhetnek létre az életünkben,  máskor meg egycsapásra megy minden. Példa erre az, hogyan csináltam én világkarriert, amikor nem sokkal korábban még semmim nem volt Belgiumban, ahová emigráltam. De szinte egy véletlen folytán, a Deutsche Grammophon egy Liszt lemezre kért fel, amit el sem akartam vállalni, de miután megcsináltam, és óriási sikere lett, már jöhetett a Royal Festival Hallban a koncert, és aztán már megnyílt előttem minden kapu. Kivéve az operaigazgatás, aminek már többször csaknem az ajtajában álltam, de mindig kútba esett a látszólagos lehetőség külföldön és Magyarországon is. És, ha most megkérdezed, hogy ez szerintem miért volt így, akkor erre az a válaszom, valószínűleg azért, hogy meg tudjam írni az eddig 3000 oldalas élet regényemet. Operaigazgatás mellett erre nem lett volna időm, ahogy arra sem, hogy kiteljesítsem a zenei aktivitásomat.

Július 25-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon vezényled majd az általad alapított Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart, ami csak nyaranta játszik, Európából mindenfelől jönnek a tagjai.

És mindig újak jönnek. Néhány gyerek jár vissza még egy-két évig. De a tagok 80 százaléka újonc. Tíz nap alatt kell egy zenekart csinálni olyanokból, akik még nem ültek zenekarban sose.

Ez miért jó?

Ez zenekari gyakorlat. A Zeneakadémiának is van zenekara, amiben a fiatalok gyakorolnak. Erre azért van szükség, mert, ha valaki hegedűsnek tanul, egyáltalán nem biztos, hogy szólistaként fog megélni. Mindig hihetetlen kihívás nekem ez a nyári akadémia, bár sokszor igen nagy meglepetések érnek. Volt például egy remek francia fuvolás lány, de zenekarban meg sem tudott moccanni. De olyan is volt már, aki egy szinkópát nem tudott lejátszani.

No, de akkor hogyan szól a zenekar?

A végén jól szól. Mindig adunk koncertet Debrecenben, Budapesten, valahol még vidéken, és utána megyünk külföldre. Már voltunk Párizsban, Brüsszelben, Prágában, Milánóban, és mindenütt felállt a közönség, úgy tapsolt.

A talentumos karmester rossz muzsikusokkal is jó koncertet tud csinálni?

Igen. A tehetség ott van bennük, csak felszínre kell hozni és tanítani őket. Vannak karmesterek, akik állandóan csak sztárzenekarokat vezényelnek, de azokat könnyű feladat dirigálni. Ha az első feleségem édesanyja, – aki semmit nem konyított a zenéhez –  egy fakanállal odaállt volna a Chicagói Szimfonikus Zenekar vagy a Berlini Filharmonikusok elé, akkor is csodálatosan játszottak volna. Hogy mitől még csodálatosabbak egy jó karmesterrel, azt már csak az tudja megállapítani, aki nagyon ért a zenéhez.

Szóval összességében annak a 85 évnek, amit itt a Földön éltél, mi a tapasztalata?

Mindössze annyi, hogy legközelebb szeretnék nem ide leszületni az anyagba, ahol minden korlátolt, sok a szenvedés, majd következik a megöregedés és végül a halál.

Erre aspirálok, és majdnem azt mondhatnám, hogy meg is van rá a lehetőségem, mert nem tudtam azokat a bizonyos dolgokat elérni, amelyek nagyon idekötnének a Földhöz. Tulajdonképpen magányos maradtam az életem végére, se élettársam, se gyerekeim nincsenek. Ezért, most kigyakorolom azt, hogy itt tudjam hagyni ezt a földi létet. Nekem valami hiányzik innen.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .