Kutyaviadalon sem csitítják az ebeket

0
1142
Forrás: Wikimedia Commons

Orbán Viktor még szinte el sem hagyta a tusnádfürdői pódiumot, amikor Hollik István nyilatkozott: ők máris készen állnak a küzdelemre a liberális politikai erőkkel. Szerinte ma Európában az egyik oldalon a liberális elit áll, a másik oldalon a kereszténydemokraták, akik megvédik a keresztény értékeken nyugvó életformát, és nemet mondanak a bevándorlásra. Egyetért ezzel Elek István az MDF egykori alapítója, újságíró, politikus?

  • Nem vezethet sehová a liberális-kereszténydemokrata harc
  • Megpróbálja eltakarni a „meztelenségét”
  • Harcos ateistából harcos hitvédő
  • Orbán a damaszkuszi úton
  • Önjáróvá vált a rendszer

Ön hogyan látja, ez az újabb hadüzenet a liberalizmusnak az orbáni ellenségkeresés egy újabb állomása? Vagy ennél többről van szó?  

Nemcsak az én álláspontommal, hanem

a politikaelmélet alapigazságaival is ütközik az a kijelentés, miszerint a liberalizmus és a keresztény értékek képviselete összeegyeztethetetlen.

1990-ben abból indultunk ki, hogy egy XX. századi, nyugati típusú demokráciát akarunk felépíteni, és ebből természetesen következett, hogy az liberális demokrácia lehet csak. Olyan, amely a fékekre és ellensúlyokra épül, az emberi jogokat mélyen tiszteletben tartó intézményeket működtet, ahol szólás és gyülekezési szabadság van, ahol szabad a sajtó. Hadd ne soroljam.

Valóban, hosszú ideig ez szerepelt a közbeszédben is.

Senki nem vonta kétségbe, hogy ebben a demokratikus közéletben megfér egymás mellett békében a liberalizmus és a kereszténydemokrácia. Ezek Nyugaton egymással versengő politikai irányzatok, amelyek aszerint különböznek csak, hogy a közös alap értékeinket melyik, milyen hangsúllyal képviseli.

Abban igaza van, hogy az utóbbi időben Nyugat-Európában a liberális eszmei oldal dominált,

de nem vezetne sehová egyfajta szakítás a két oldal között.

Akkor a magyar miniszterelnök miért élezi ennyire a helyzetet?

Neki mindig kellenek ellenfelek. A háttérben alighanem az áll, hogy ezzel a mesterséges háborúsdival akarja elfedni, hogy Magyarországon felszámolta a demokráciát, a hatalommegosztás eszközeit, és elindult egyfajta autokrata vezetés irányába. Ennek a „meztelenségét” alighanem szégyelli, megpróbálja eltakarni. És persze arról is szó van, hogy a közeledő uniós választásokat szeretné felhasználni a maga javára. Ezzel

a „kereszténydemokrácia mindenek előtt!” jelszóval szeretne behajózni az európai vezetés tekintélyesebb köreibe.

Biztosan nem szeretné, ha tetemre hívnák, mit művelt Magyarországon a liberális demokrácia elfogadott elveivel.

A kilencvenes években éppen a fideszesek képviselték ezeket a legvehemensebben.

Emlékeimben ma is élesen élnek azok a jelenetek, amikor, Áder, Szájer, Orbán vagy Fodor feláll és kioktatja liberalizmusból, demokráciából a többi képviselőt, az Antall-kormány e téren meglehetősen botladozó vezetőit.

Valóban összeférhetetlen lett a XXI. században a liberális demokrácia a kereszténydemokráciával?

Nekem ez a gondolat különösen furcsa. Az MDF-ből való kizárásom után átléptem a Fideszbe, 1994-98 között Orbán elnöki tanácsadó testületében is szerepet kaptam. Volt olyan idő, 1994-95 táján, amikor Orbán elindult meghódítani a volt Antall-tábor liberális, kereszténydemokrata értelmiségét. Nem volt könnyű dolga, hiszen sokan emlékeztek még arra a „másik” Orbánra, aki szinte harcos ateistaként beszélt a Házban. Én írtam neki olyan ajánlásokat, hogyan próbálja meggyőzni a Keresztény Értelmiségi Szövetség (KÉSZ) tagjait, hogy elfogadják, belássák, megváltozott. Már nem ellensége a kereszténydemokráciának.

Azokban az években sokan mások is jártak a „damaszkuszi úton”.

Nem is vetette ezt senki a szemére. Elfogadták neki, hogy fogékony lett a keresztény gondolatokra. Barankovics Istvánnak, az egykori Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjének 1945 utáni beszédeiből idéztem neki, amik azt bizonyították, hogy

a modern kereszténydemokrácia és a modern liberális gondolkodás nem összeegyeztethetetlen.

Ez alkalmas muníciónak bizonyult Orbán számára is a KÉSZ előtti megmérettetés során. Ezek után most hallgatni az okfejtéseket, amelyeket Tusványoson felsorolt, az embernek a haja is elmegy!

Honnan ez a fordulat? Ez is egy olyan irányváltás, mint amikor a Fidesz liberálisból konzervatívvá avanzsált?

Amiről az előbb beszéltem, akkor meg kellett nyernie a keresztény értelmiség támogatását, ma talán a szélsőjobb radikálisait szeretné becsatornázni a pártszövetségbe.

Nagy ívű európai nyitást is felvázolt, amelyben fontos szerepet szánna a térség országainak. Lát ebben realitást?

Kétségtelen, hogy érzékelhetők Európában bizonyos politikai elmozdulások, amelyekre ő is hivatkozik. Lengyelországban ennek egyértelmű a támogatottsága, de a magyar fejleményektől függetlenül Ausztriában, Olaszországban is vannak olyan változások, amelyek nem állnak távol az ő nézeteitől. Erre a láncra – a bevándorlás ellenzésére – fűzi fel az esetleg szóba jöhető szövetségeket, amelyekhez talán a csehek, a szlovákok, a románok is megnyerhetők.

Szeretne első lenni az egyenlők között, de ahhoz arra is szükség volna, hogy a többi politikus is elfogadja ezt.

Kétségtelenül jól látja, hogy számos olyan politikai elmozdulás történt az utóbbi időben, ami az ő pozícióját erősítheti. Azzal kecsegtetheti a vele esetleg szövetségre lépőket, hogy együtt, az Európai Unión belül is nyomásgyakorló pozícióba kerülhetnek. Képlékeny a helyzet.

Esetleg ezzel zsarolhatja a Néppártot is?

Elvileg igen, mert a Néppártnak sem hiányzik, hogy egy másik frakció, amelyben a lengyelek már ott vannak, megerősödjön, és rivális tényező legyen egy új felállású parlamentben.

Mi a vélemény a Fideszen belüli kultúrharcról? Ez is csak egy vonulata volna a liberalizmus és a kereszténydemokrácia szembeállításának?

Ez a fordulat számomra is meglepő, már csak azért is, mert nem látom belülről a Fidesz politikai mozgolódásait. Nem tapasztaltam ennek előjelét, de alighanem a párton belüli egyik törésvonal képviselőinek a megerősödéséről beszélhetünk a másik tábor rovására. Úgy érzik, most jött el az ideje, hogy teret foglaljanak el a másik tábortól. A tusványosi beszédek alapján úgy érzem, nem holmi spontán folyamat tanúi vagyunk, amely ne élvezné a legfelső körök támogatását.

Nehéz elképzelni a Fideszen belül ilyen „spontaneitást”.

A radikális tábor erősködik, és persze Orbán ilyenkor nem csitítja a szemben álló feleket, mert az nem illene hozzá.

Talán szokatlan a hasonlat: a kutyaviadalon sem csitítják a gazdák az egymást marcangoló ebeket…

A harcnak mindig, mindenütt napirenden kell lennie,

és ha ez a harc most a kultúrát érinti, az sem okoz gondot. Eljuthatnak a fejlemények odáig, hogy komoly posztokon kerüljön sor személycserékre.

Erre gondolt Orbán, amikor kijelentette: „új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség, szeptembertől máris nagy változásokra számíthatunk”?

A Magyar Időkben megjelentek a nyilatkozatok, hogy a kétharmad felhatalmazást adott egy egész új kulturális rendszert alakítására is, a gondolat megtetszhetett a miniszterelnöknek is.

Ez nem tőle indult ki?

Nem hinném, hogy minden kezdeményezés tőle indul. Főleg attól a közegtől, amely újabb és újabb inspirációkat kap Orbán megszólalásaitól. Neki magának nincs annyi energiája, ideje, hogy mindenre ki tudna terjedni a figyelme. Murphy törvénye: egy idő után a rendszer önjáróvá válik, és maga generál fejleményeket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .