Egyéb

Mai kérdés – Ön szerint meddig maradhatna egy demokratikus országban kormányon olyan párt és csatolmánya amelyik tanulmány készíttetésének álcája alatt négyszázezer euróval veszteget meg korrupt politikust?

Klikkelj a képre és szavazz!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint meddig maradhatna egy demokratikus országban kormányon olyan párt és csatolmánya amelyik tanulmány készíttetésének álcája alatt négyszázezer euróval veszteget meg korrupt politikust?

Új szövetséget! – valóság vagy ijesztgetés

Megdöbbenéssel olvastam a kormánypárti Magyar Nemzetben megjelent „Új szövetséget!” című vezércikket. Feltűnő, hogy nem jegyzik a szerzőt, ellentétben a „Helyzet” nevű új rovat(?) többi cikkével, amiket a kormánypárt egy-egy elismert kiválósága írt. Ez az egyetlen írás, mely alatt szerzőként maga a kormánylap neve (Magyar Nemzet) szerepel, tehát a vezető párt (Fidesz) és kormánya (Fidesz-KDNP) álláspontját képviseli.

Az világos, hogy elkezdődött az EU parlamenti választási kampánya, és ennek része a vezető magyar párt kinyilatkoztatása, mely szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz új irányt keres, ill. jelölt ki a jövőre nézve, amennyiben az európai néppárt kizárná sorából, vagy olyan helyzetet teremtene, mely távozásara kényszerítené a magyar kormánypártot. Hogy ebből mennyit ért és ismer a hazai választó, egyelőre nem tudni. Egy biztos, az ellenzék megnyugodhat, Magyarország vezető pártja és kormánya nem szándékozik elhagyni az Uniót, a felzárkózásra szánt pénzek eddigi forrásait. Sőt, mintha új ambíciókat adna

Orbánnak a kialakult európai és világhelyzet, elvégre a nacionalizmuson alapuló populizmus mindenhol feltörekvőben van. Viszont ellentétben a hazai felfogással, a populizmus politikai oldaltól függetlenül dekadens, haladásellenes.

Az utóbbi években a hagyományos parlamentáris (szociáldemokrata) baloldal vesztette a legtöbb szavazatot és szavazót világszerte. Ennek issza levét a magyarországi ellenzék is, mely sok kis pártra szakadt, és elveszítette az amúgy is évtizedek óta gyenge szakszervezetekkel a kapcsolatot.

Az utóbbi időben, mintha valami elindult volna a hazai sztrájkmozgalmak terén, de az is valójában nacionalizmuson alapszik, hiszen a külföldi cégek (multik) ellen irányul.

A magyar (Orbán holdudvarú, pl. Mészáros, stb.) tulajdonú vállalatoknál miért nem sztrájkolnak? Ott annyival jobban fizetik az alkalmazottakat, mint a „multiknál”? Eszerint Magyarország valóban jobban teljesít.

Ugyancsak tény, hogy a magyar ellenzék sehol sem lenne a Jobbik nélkül. Ez némileg hasonlít a német belpolitikához, ahol a legnagyobb ellenzéki párt az AfD (Alternatíva Németországért). A német helyzet azonban annyival másabb, hogy ott a pártok a választás kimenetelétől, eredményétől függetlenül, előre tudomására hozzák választóiknak, hogy kivel hajlandók koalícióra lépni. Világszerte ismeretlen az a magyar gyakorlat, hogy még a választás napja előtt „visszalépnek” a másik „javára” – anélkül, hogy a választó tudná, valójában kire is szavaz, szavazott. Tényleg, a hazai ellenzék által a szolidaritás és az összefogás jegyében meghonosított visszaléptetési cirkuszt a májusi EU-választáson is alkalmazni fogják az Orbán leváltására szövetkezők? Tudunk már valamit is az EU-választás magyarországi lebonyolításáról? Miben tér el, ha egyáltalán eltér, a bevett hazai gyakorlattól, ami rendszeresen elősegíti a Fidesz kétharmados győzelmeit?
Egyáltalán, mit tud az átlagmagyar az EU-ról, annak szervezeti felépítéséről? Sokszor hallani, hogy a „Fideszt már rég ki kellett volna rúgni a Néppártból”. Csakhogy nem egy pártról (a Néppárt) van szó, hanem egy parlamenti frakcióról (EPP), mely a néppárti értékeket szem előtt tartó, hasonló gondolkodású európai pártok csoportosulása.
A Néppárt saját meghatározása:
Az Európai Néppárt csoport (frakció) a legnagyobb és legrégebbi csoportja (frakciója) az Európai Parlamentnek. Gyökereink Európa alapító atyáihoz (Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Konrad Adenauer) vezet vissza, és tagjai az EU tagállamaiból tevődnek össze.
(The Group of the European People’s Party (EPP Group) is the largest and oldest group in the European Parliament. Our roots reach back to Europe’s Founding Fathers – Robert Schuman, Alcide De Gasperi and Konrad Adenauer – and our Members come from all of Europe’s Member States.)

Tehát, a Magyar Nemzet vezércikkében szereplő Helmut Kohl-ra, mint „alapító atyára” még csak utalás sincs! Kohl nagy érdeme, hogy „jó időben, jó helyen” volt, és felismerte azt a történelmi pillanatot, amit a Vasfüggöny (a berlini Fal) lebontása jelentett. Egyesítette Németországot! Egy olyan labilis ideológiai pillanatban, amikor hónapokon át szovjet csapatok állomásoztak egy NATO ország (a volt NDK) területén, és Nyugat-Németország fizette az alakulatok és családtagjaik áttelepítését (új kaszárnyák építését) a Szovjetunióba. Az eurót is Kohl forszírozta, mint az egységes Németország valutáját. Hamis (hazug) az az állítás, hogy „A néppárt mára a beteg liberalizmus kiszolgálója lett….” Kohl ugyanis a szabaddemokratákkal (FDP) kötött koalícióval lett kancellár, és a francia szocialista Mitterranddal közösen építették (az egyesülő) Európát, melynek jelképei lettek. Magyarországon eleve elképzelhetetlen a „nagy koalíció”, azaz a két legnagyobb (bal- és jobboldali) párt közös kormányzása.

Ezek után, lássuk a Néppárt (EU) frakció tagjait: (kattints rá!)
Mint látható, Magyarország két párttal képviselteti magát: a Fidesz 10, a KDNP, pedig 2 mandátummal, azaz összesen 12 parlamenti képviselővel vesz részt a Néppárt munkájában. Romániát három párt is képviseli az európai Néppártban, az egyikük az RMDSZ. Szlovákiát két magyar párt is képviseli! A legtöbb néppárti képviselőt Németország adja 34-et, amiből 5 bajor (CSU).

Bármennyire is örülnének a kárörvendő Orbán-ellenesek, a Fidesz kényszerű vagy önkéntes távozásának, az mindenképp sajnálatos lenne, a májusi választások utáni európai parlamentáris erőviszonyok szempontjából. A Néppárt szavazatvesztése jelentősen csökkentené az EU-pártiak táborát és arányát az euroszkeptikusokkal szemben.
Ennél is

sokkal nagyobb baj lenne, ha az Orbán vezette Fidesz-KDNP a radikalizálódás útját választaná. De, ami még ennél is szomorúbb lenne, ha a várható választási eredmények azt jeleznék, hogy a (magyar) nép nagy részének ez tetszik.

A vezércikkben van még egy bökkenő. Az ijesztgetésen kívül nem egyértelmű az orbáni vízió. A Néppártnak (EPP) hátat fordítanak. OK. Viszont, helyette melyik frakcióhoz akarnak csatlakozni? Az olasz Salvini (Északi Liga), az osztrák FPÖ, valamint a francia Le Pen az ENF frakcióban van, míg a lengyel PiS (Jog és Igazságosság) az EKR-hez (Európai Konzervatívok és Reformisták) tartozik. Vajon melyik EP frakcióba (ENF vagy EKR) ülne át a Fidesz? Esetleg Orbán és a Fidesz kedvéért egy új frakciót alakítanak?
Lássuk a 750 fős jelenlegi EP összetételét:
(az alábbi felsorolásból vajon hány átlagmagyar ismeri az EP frakciókban működő magyar pártokat?)

Parlamenti többség (477):
EPP (217) Néppártok
(két magyar tagja van: Fidesz, KDNP)
(alelnök: Gál Kinga – Fidesz)

S&D (190) Szocialisták és demokraták
(két magyar tagja van: MSZP, DK )
(alelnök: Niedermüller Péter – DK)
ALDE (70) Liberálisok
(két magyar tagja van: Magyar Liberális Párt, Momentum Mozgalom)

Parlamenti ellenzék (273):
EKR (74)
GUE-NGL (52)
Zöldek (50)
EFDD (45)
ENF (39) – a „kemény mag”, az euroszkeptikusok frakciója, vezetőjük: Marine Le Pen
(egy magyar tagja van: Magyar Nacionalista és Konzervatív Párt – mely a Jobbikból lépett ki)
Független (14)

Hogy a jelenlegi helyzet mennyire fog megváltozni a májusi EP választás után, nem tudni, de sejteni lehet, hogy jobbratolódás várható, mivel feljövőben van a nacionalizmus, ami a múltban is Európa egysége ellen dolgozott. Az első világháborút követően kezdte Európa nyugati fele felismerni az európai egység fontosságát. Az alig 29 éves Richard Coudenhove-Kalergi 1923-ban jelentette meg „Páneurópa” című könyvét, mely megalapozta a Páneurópa mozgalmat és eszmeiséget. Célja egy olyan európai közösség létrehozása volt, mely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Már a 30-as évektől a mozgalom hirdetői között megtaláljuk Otto von Habsburgot, Konrad Adenauert, vagy Albert Einsteint is.
A Vasfüggöny árnyékában a Páneurópai gondolat volt az alapja az Európai Gazdasági Közösségnek (EGK) is. Tagja csak olyan ország lehetett, mely elért egy bizonyos gazdasági (jóléti) szintet. Ezt az elvet és gyakorlatot zavarta meg 1989, a kétpólusú világ és jelképe, a Vasfüggöny megszűnése, a szovjetrendszer felbomlása. A gazdasági feltételeket háttérbe szorította a politikai átalakulás, a gazdaságilag harmat gyenge volt szocialista országok felvétele. Egy önvédelmi mechanizmus jött létre, mely a fejlett (jóléti) társadalmakat (EGK) az euró zónába tömörítette, az újonnan felvetteknek, pedig előírták a felzárkózást, amihez jelentős anyagi támogatást biztosítottak.

A felzárkózás (30 év távlatából) keveseknek sikerült. A sikertelenek a nacionalizmusban és a politikai kalandorságban próbálják megtalálni a kiutat, miközben az európai, páneurópai gondolatot sutba vetik.

Helyette középkori romantikába menekülnek és mint a „keresztény Európa megmentői” tetszelegnek. Jólétről, jóléti társadalomról manapság nem esik szó. Sőt, az eddig jólétben éltek is úgy érzik hanyatlásnak indult megszokott életük, életszínvonaluk. Remélhetőleg a májusi választás majd választ ad merre is haladjon az egységes Európa.

Két toxikus vezető árnyékában, a rejtőzködő harmadik

Bizonyára nem vagyok egyedül, aki még emlékszik a Fidesz itteni fiókpártjának 12. dzsemborijára és arra, hogy megújulást/újratervezést hirdettek.

Ha van aki még emlékszik, az azt is észrevehette, hogy mára már nyoma sincs semmiféle újratervezésnek, ma “pragmatikus transzilvanizmus” (whatever this mean) van vasárnapi ebédre – már akinek jut valami is az asztalára – és aztán ott van a politikai-show, mint valami egzotikus musical, afféle utó- vagy elő Untold fesztivál. Hangos és tartalmatlan – szinte tökéletes tartalom nélküli forma – látványos, csak éppen kiviláglik öncélú és szimulákrum jellege, mert közben sem vita, sem tartalmas kommunikáció, sem kritika, sem önkritika, sem alternatíva, sem semmiféle szembenézés meg nem zavarja.

Drámai pillanatokat, csak a videókivetítő pillanatnyi zavarai hoznak, a cirkusz technikailag kifogástalan, és teljesen steril és tartalmatlan. Magát szórakoztatja a színpadi sereg, afféle előszilveszteri mulatság, kabaré a javából, persze mindenféle humor nélkül, ja, viszont Hunorral.

Mintha szelfizni, jópofizni gyűltek volna össze unatkozó tinédzserek, úgy múlatták az időt a vezérek és klienseik, a látszólagos, a reality show szabályai szerint: PR, és a fitogtatva fölmutatott technikai felszerelés, és tényleg a média, a performansz az üzenet, és semmi más. Vezéreink magukat ünneplik és ünnepeltetik, egyáltalán nem szerényen, hiszen egyáltalán nincs amire szerények lehetnének, már eredményeket sem hazudnak, a performansz önmagáért van. Legfentebb médiaesemény – mint kiderült az újságírói akkreditációhoz viszont még azt is meg kellett jelölni, hogy kivel készítenének interjút és mikor (sic!), s hogyan, és milyen témában – szemfényvesztés, magas fokon, de leginkább önmagukat csapták be a jelenlevők, úgy tettek mintha bármit is tennének.

A pártnak sem értelmes, és főként számonkérhető, programja, sem átható, fölfogható és követhető üzenete nincs – hacsak az nem, hogy néhány lejárt szavatosságú politikus, akikkel egyébként a párt koalícióban, vagy külső támogatóként, együtt kormányzott: részeges, akasztós és szekus, így ebben a sorrendben, és minden további magyarázat, érv, vagy bizonyíték nélkül. Ez ugye, már Finkelstein-Habony-falva, illetve Biharbasznád-alsó végállomás, bár én optimista vagyok lesz még lentebb is, lesz még így sem és a show akkor is folytatódik majd. Kereskényi “dobja be”, mintegy mellékesen az euroszkeptikus mantrát – érdemes fölfigyelni, hogy akárhányszor előjön a téma, soha nincs semmiféle tartalmi utalás, érvelés, arról már rég leszoktak vezéreink. Ja, Juncker soha nem bizonyított részegeskedéseit képes egy más Európa mellett érvként fölmondani Finkelstein-Habonyból az elöljárónak: hiába na mémekből tanul a rommagyar-vezér – hogy aszongya “Európa rossz irányba halad”, mert migráció, mert “szivárványos zászló” (ugye értik mire céloz homofób emberünk?), és aztán valahogy kifelejti a végszót, “mert Soros”.

Van ugyan egy szöveg, melyet címe vitaindítónak mond, de persze senki sem vitatja, van, hogy legyen ilyen is, és lényegében minden olyant elmondjanak, aminek a napi politikában éppen az ellenkezőjét teszik. Bedobják az “erdélyi magyar társadalom megteremtését” (sic!), mint nyilvánvaló vágyálmot, csakhogy nem tudjuk meg, miről is beszélnek? Töltelék szövegek, tartalmatlanok, lényegtelenek, érvtelenek, közepesnél is gyengébb motivációs szövegelések. Talán két fél mondatnak volt érdemes elhangzani: “a kisebbségi kérdés megoldását nem szabad a populizmus oltárán feláldozni”, és hogy “párbeszédre van szükség azokkal is, akik kritizálják” a pártot, mondta – böcsületére váljék, Csoma Botond képviselő –, csakhogy úgy tett mindenki, mintha nem értené (persze, persze sokan valóban nem értették, meg oda sem figyeltek), illetve elengedték a fülük mellett (azért még megdorgálás jöhet, ha észhez térnek, önmaguk nagyszerűségétől megrészegült vezérek).

Én viszont most nem is a tartalmatlanságra és a valós viselkedésnek, politikai ténykedésnek teljesen ellentmondó szövegeléseknek szentelnék teret, hanem annak, amit a politikai-show eltakart (még azt sem állíthatom, hogy tudatosan, mert ahogy láttam, önámításból volt több, őszinteségből kevesebb), a POPULISTA és TOXIKUS VEZÉREK mandátumának meghosszabbítását, a számonkérhetőség mindenféle esélye nélkül. És hát erről van szó, ezért a sok elterelő hadművelet, ezért a tartalmatlan szövegelés, és ezért volt a video-hip-hop, olyan mandátumot adni, ami “bármit lehetővé tesz”, ami nem kötelez, ami elrejti, hogy hol a Fidesz-vezér, hol a bukaresti vezér kénye-kedve szerint, de minden esetre, simán menjen a játszma: ahogy ők muzsikálnak a mi toxikus (kis)vezéreink, úgy táncolhassanak.

A rommagyar politikai felvilág KÉT TOXIKUS VEZÉR ÁRNYÉKÁBAN, klienshelyzetben, kiszolgáltatva bohóckodik, úgy tesz mintha hatalma lenne, mintha akarata lenne, mintha tudná mit akar, mintha eszközei lennének, mintha önálló lenne, (tökéletes szimulákrum ez). A kongresszus hozama, hogy ismét fölhatalmazták a látszólagos folytatására ugyanazokat, akik eddig juttatták a politikai osztályt, a Truman-show nyilván folytatódni fog, manipulációval, megvezetéssel, alternatív tényekre és poszt-igazságokra, összeesküvés-elméletekre és populista diskurzusokra való utalással. Toxikus vagy destruktív vezetőnek azokat tartjuk, akik

“egyéni érdekeiket a közjó fölé rendelik, nem haboznak törvénytelen eszközöket igénybe venni, és tevékenységük katasztrofális következményekkel jár egyének egy csoportja, egy adott intézmény, közösség, vagy végső soron az egész társadalom számára”

(foglalja össze Lipman-Blumen alapján, Dessewffy Tibor, a lényeget). Ez a leírás minden bizonnyal eltalálja a Fidesz-, illetve a PSD vezért, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy a toxikus vezér ideáltípusát adtuk itt meg, ami természetesen azt is jelenti, hogy az ilyen vezető nem minden tettével okoz kárt, vagy nem egészen gonosz, elvetemült, stb., a kárt okozás viszont egész tevékenységük végső kimenetelére vonatkozik. És persze, igencsak nagy eltérések vannak a toxikus vezetők által okozott károk mértékét illetően is. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán és Dragnea óriási károkat okoznak, nemcsak egyes csoportoknak, hanem az egész magyar és román társadalomnak (igen, még azoknak is, akik haszonélvezői ténykedésüknek), sőt egyre inkább az egységes Európa intézményes progressziójának is. De uralkodásuk, hatalmi ténykedésük, rombolásuk, ami a jogállamiságot, demokráciát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, az igazságszolgáltatást, a médiákat, a gazdaságot, az adminisztrációt, a tudományos és művészeti, egyszóval kulturális életet, a gyülőletkampányok szociálpszichológiai rombolását, stb., illeti – remélhetőleg – mégsem jut el a nyílt erőszakig. Putyin követői/utánzói, szerencsére, Putyin hatalma nélkül.

Ami sajátos az esetünkben, hogy a mi “kis toxikus vezetőnk” (“kis pénz kis foci” – ugye?), a most egyedüli jelöltként újraválasztott elnök, egyáltalán nem rendelkezik azokkal a személyes tulajdonságokkal, amelyek a toxikus vagy destruktív vezető pszichológiai profilját, körülményektől függő személyiségét jellemzik. Sem a hatalmas ego, sem az arrogancia (na, az talán valamennyire), az amoralitás, a kapzsiság, stb, nem jellemzi a rommagyar pártvezetőt: Kelemen Hunor – megfigyelésem szerint –, ideális követő, a szinte tökéletesen alárendelődő, tragikus figura. Már első megválasztásának körülményei – ahogy Markó Béla “ki- és megválasztatta” – jól mutatták, hogy leginkább konformista, bátortalan és határozatlan, mondjuk ki, politikai értelemben gyáva és tétova. Képtelen volt ellenállni, először a budapesti, azután a bukaresti nyomásnak/befolyásnak, saját víziója pedig nincs, vagy ha van, azt képtelen kommunikálni. Egyre inkább azokat a paneleket közvetíti, melyeket budapesti “tartótisztjei” diktálnak, nemcsak ő de tanácsadói is, képtelenek még arra is, hogy a rommagyar közösség szintjén újraértelmezzék az orbáni üzeneteket. Makacssága vazallusi nyakasság, ami – általános szerencsétlenségre – legfentebb abban mutatkozik meg, hogy téves döntései, a szervezet és általa a közösség kiszolgáltatása mellett kitart, FALAZ ORBÁNNAK és DRAGNEÁNAK, eljátssza az általuk kijelölt (sokszor biza hasznos idióta) szerepet. Kelemen Hunor, Orbán román hangja Bukarestben és Dragnea magyar hangja Budapesten, afféle “komp-ember” (hogy Ady vízióját ilyen kifacsarva parafrazeáljam), hol itt hol ott köt ki, de leginkább úton van, sodronypályán rángatózik.

Kelemen Hunor nem diktátor alkat, sőt, autoritása teljességgel konjunkturális, meglátásom szerint a politikusi paranoia sem érte még utol, hatalomvágya, karizmája, nárcizmusának mértéke még a demokratikus vezetők körében tartja.

És nemcsak a budapesti és bukaresti, valóban destruktív vezérek, hanem a székelyföldi kiskirályok is dominálják, fölébe kerekednek, képesek és hajlandók megzsarolni, kontrollálni ténykedéseit, döntéseit, és mindezt a háttérből is tenni tudják. Attól tartok, hogy Kelemen Hunor valóban a kisebbik rossz (mégha egyetlen jelölt is volt), mert a romániai magyar társadalom, jelen állapota szerint (amit, majd megteremtenek ugye?) elsőrendű TOXIKUS VEZETŐT TÁMOGATÓ KÖRNYEZET. Megvan benne minden kellék, sőt túlsúlyban van, mind az instabilitás, mind a fenyegetettség érzése, a patriarchális vezérelvűség, az önállóság hiánya és az a tehetetlenség, ami saját, legalább részben, önálló intézmények híján, kollektív frusztrációt okoz. De akár a politikai kultúra irányultságát, az autokratikus formák elfogadottságát, akár a demográfiai folyamatok okozta stresszre, vagy a médiák kiszolgáltatottságára, stb., gondolunk, a romániai magyar társadalom erősen vulnerábilis, és ez kiszolgáltatottá teszi egy erős és valóban toxikus vezér föllépésével szemben. Ki nem elégített társadalomban élünk, premigrációs és migrációs hálózatokhoz kapcsolódnak az életutak  jórésze (miközben persze divat itt is a “migráncsozás”), meglazultak a gyökerek, “megoldódott a kéve”, és nemcsak a téves politikai döntések okán. A rommagyarok jórésze – mondjuk ezt is ki – “agyban” Magyarországon vagy attól is nyugatabbra él. Vagy legalábbis, a médiabefolyás következtében (és itteni magyar média, mindent egybevetve nincs is), és az elvándorlási tervek, egy egész migrációs szubkultúra okán, a közönség testileg még itt van, mentálisan már máshol. Egy magát providenciálisnak mondó, megváltót játszó, rommagyar vezér – amilyennek, itt és most, Orbán Viktort képzeli a többség – megjelenése égetően sürgős, a támogató közeg nap, mint nap épül és erősödik. Meglátásom szerint, már ismerjük a nevét és arcát, csak még nem látja eljöttnek az időt, hogy előlépjen és letaszítsa Kelemen Hunort ingatag faháncs-trónjáról.

Karácsonyi kávé, új kor hajnalán – Déli kávé Szele Tamással

A karácsonyi írás kényes műfaj, ugyanis vagy tartalom nem lesz benne, vagy karácsonyi hangulat: a kettő egymással éles ellentétben áll. Nem lehet angyalkákat idézni a szentséges éjben és közben mocskos realitásokról beszélni. Mivel pedig az írás mégis hírlapban jelenik meg, foglalkozzunk a hírrel magával – és kérjünk elnézést a karácsonyi hangulat megszentségtelenítéséért.

Habár, jobban belegondolva a szentségtörést nem a hírlap követi el, az csak beszámol az eseményekről, tükör, ami a történteket mutatja: maguk az események méltatlanok az ünnephez. Arról pedig nem a hírlap tehet, hanem az események alakítói.

Mivel pedig a mai nap legfontosabb híre Orbán Viktor interjúja a Magyar Időkben, hát őt tessenek szidni, ne minket.

Annyi biztos, hogy valaki el kéne már magyarázza a mostani kormány politikusainak, miről is szólnak a karácsonyi ünnepek, mert vagy soha nem tudták, vagy már rég elfelejtették: minden év decemberének harmadik harmadában elkezdenek vadul nyilatkozni, és akinek esetleg békésen is telnének az ünnepei, annak is elrontják a hangulatát. Tegnap Kövér László kommunistázott, bolsevistázott és ügynöközött egy hatalmasat a Pesti Srácokban, bár mondjuk azt elhiszem, hogy bolsevizmusról és ügynöki feladatokról ő maga már pusztán személyes tapasztalatai alapján is többet tud, mint bármilyen laikus, amatőr, civil. Akkor azt mondtam: „Ünneprontás idén megvolt, csak Orbán túl ne dobja.”

Túldobta.

A mai interjút jegyezzük meg, mert korszakhatárt jelez.

Ugyanis már a címében is olvashatjuk: „Új korszak előtt áll Magyarország”. 

Hogy nekem az ilyen új korszakokról semmi jó nem jut az eszembe, lehetne a saját bajom, de az a baj, hogy más is így van ezzel. Ha egy magyar politikus valamiképpen önálló korszakot akar nyitni, annak jó vége ritkán van. Kevés nekünk az olyan korszakunk, ami bekerült a történelembe és egyértelműen jó szívvel emlékezünk rá – talán egyedül a Kiegyezés kora az, amit a legtöbben képesek vagyunk szeretni. De itt és most szó nincs kiegyezésről, ahogy elnézem, ez épp a Nemalkuvás kora lesz.

De lássuk a medvét. Lássuk, mit mond a miniszterek elnöke.

Az írást egyébként Csermely Péternek köszönheti a művelt közönség, aki szükségesnek találta nevéhez hozzáfűzni, hogy a Mediaworks alkalmazottja – kinek mi a fontos, kérem. De mit mond a főminiszter például a tüntetésekre?

„Ahány ház, annyi szokás; van, ahol így kívánnak boldog karácsonyt, s van, ahol szeretettel, ajándékkal, az otthon melegével. Én hoztam magammal egy családi képeslapot, ezzel szeretnék áldott karácsonyt kívánni az ellenzéknek és az egész országnak. Persze a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.”

Persze, hogy nincs rendben, most nincs, de 2006-ban ugye rendben volt? Ja, akkor nem decemberben magasztalták fel a Kossuth teret oly módon, altestileg, amit most nem részleteznék, de még a talajt is ki kellett cserélni… Meg akkor mintha komolyabb atrocitások estek volna. Jóval komolyabbak, de mégis fontos volt 2010-ben elsőként az akkori gyújtogatókat rehabilitálni, mert az erős nép edzett fiainak szabadságvágyát fejezték ki a zavargások. Most ahhoz képest szinte nincsenek károk, mégis úgy tetszik nyafogni, mint egy kávénénike a szalonban.

Utcai harcos létére.

De miért is tüntetnek?

„A kormány a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot képviseli, és velünk szemben az ellenzék azzal a politikával, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másik oldalon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.”

Izé. Uram, magának fogalma sincs ezek szerint a tiltakozások okáról, vagy, ami még rosszabb, nem hajlandó tudomásul venni az okokat. Senki nem akarta például a bevándorlást támogatni, annak okából, hogy ide a jelenlegi helyzetben amúgy is csak erőszakkal lehetne hozni bevándorlókat, évek óta nem látunk menekülőket sem, és nem azért, mert a déli határ egyik szakaszán áll egy hevenyészett drótakadály. Azért, mert nem őrültek meg.

„Aki a munka törvénykönyve módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja. Ezt az idő bizonyítja majd. Aki többet akar dolgozni, és többet akar keresni, annak most lehetősége is lesz erre. A módosítás bérnövekedést hoz majd magával, s a gyarapodó béreket az ellenzéki hazugságokkal szemben ugyanúgy, mint eddig, havonta kell kifizetniük a munkaadóknak.”

Hogyne, persze: egy ideális társadalomban tényleg az dolgozhat többet, aki akar. A reális magyar viszonyok között meg klasszikussá vált pár nap alatt a kérdést megvilágító kis párbeszéd:

– Józsi, akarsz dolgozni szombaton?
– Most nem szeretnék, inkább a családdal töltenék egy kis időt…
– Akkor másképp kérdem: Józsi, akarsz még hétfőn is dolgozni?

Erről van itt szó, erre ad lehetőséget a rabszolgatörvény. És ne tessék azzal jönni, hogy Józsi majd keres magának másik, jobb, emberségesebb munkaadót: még Budapesten sem valószínű, hogy kap, de ha vidéken él, ahol kevés a munkalehetőség, egy életre beleszorulhat a kizsigerelő rabszolgaságba. Miniszterelnök uram, magának komoly problémái vannak. Még mi a panasza?

„Nem volt 2010 óta egyetlen olyan gazdasági intézkedésünk, amit az ellenzék elfogadott volna, legyen szó akár béremelésről, családtámogatásról, adócsökkentésről, közmunkáról, devizahitelesek kimentéséről.”

És ezeknek melyike volt sikeres? Ne halandzsázzunk, ahhoz én is értek: egyike sem. A devizahitelesek kimentése a legkevésbé, de a közmunka is valami tökéletes ellentéte lett egy szociális intézkedésnek – viszont kiváló fegyver választások előtt. Ha ugyanis az a kevés közmunka sincs, akkor családok halnak éhen, így aztán könnyű is a kiszolgáltatott helyzetben lévőket arra szavaztatni, akire épp tetszik.

No, de jöjjön a migráncsozás (vesd össze: bográcsozás), mint népi tánc, mert nyakunkon az EP-választások!

„Európa nyugati fele évekkel ezelőtt belevágott egy kísérletbe. A nagy nyugati országok megpróbálnak létrehozni egy vegyes civilizációt, úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény–muszlim Európa.”

Ezt meg hol tetszett olvasni? Ilyent soha, senki sem mondott.

„Közép-Európa ellenben úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok. Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük a határainkat, és ellenezzük a bevándorlást. Mindenki láthatja, hogy a nyugatiak ezt a döntésünket nem tartják tiszteletben. Próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat. A magyar ellenzéket eszközként használják. Soros György és hálózatai nem tűrik el, hogy Közép-Európa kimaradjon az ő nagy társadalomalakító kísérletükből, és magyarországi megbízottjaikat a nemzetközi akcióik logikája szerint mozgatják.”

Orbán úr, szólíthatom a jövőben Közép-Európának? Mert maga döntött így leginkább, nem más, főleg nem egy földrajzi egység, mellyel ön sajnálatos módon azonosnak véli magát. Erre ma már kiváló terápiák léteznek. Csak szedni kell a gyógyszert, kérem, nem kihagyni egyszer sem. Persze Soros Györgyöt nem lehetett kihagyni, ahogy az egész képtelen összeesküvés-elméletet sem: ne adja fel, uram, lehet, hogy még gyógyítható! De magának is akarnia kell a gyógyulást, az igaz.

„Ebben a küzdelemben lesz fontos mérföldkő az európai parlamenti választás, ekkor mérik össze az erejüket a keresztény Európát védelmező, illetve a bevándorláspárti politikai erők. Ismét kialakul az a történelmi helyzet, hogy Magyarország nemcsak önmagáért, hanem egyben a keresztény Európáért is küzd. A magyar kormány nem fog változtatni a politikáján, Magyarországot továbbra is meg fogjuk védeni.”

Persze, innen fúj a szél, ez már a jövő évi EP-választások kampányának része, így, a karácsonyi ünnepek alkalmából. Azért annak nem adnék túl komoly esélyt, hogy maga és néhány társa képesek lesznek átalakítani az Európai Uniót államszövetségből nemzetállamok laza körévé, pedig ez a be nem vallott céljuk: az autonóm nemzetállamokban ugyanis sokkal zavartalanabbul és gátlástalanabbul lehetne gyakorolni a hatalmat, és ha megszűnik az utazás szabadsága, emigrálni sem lehet majd a kis választófejedelmek, zsarnokok elől, szóval én azt elhiszem, hogy maga feltalálta a Német-Római Birodalmat, csak az a helyzet, hogy annak idején ezt az államalakulatot nem véletlenül hagyták abba.

Azonban most jön csak a feketeleves. Nagyot kell ugornunk a szövegben, de ez a lényeg.

„Persze, lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk. Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarjuk nyerni. A múlt század elvette tőlünk az önbecsülésünket, a jómódot, az alkotóerőt, és elvette tőlünk a nemzeti egységet. Ezt most mind vissza akarjuk venni. És ez 2030-ra maradéktalanul sikerülhet is. A magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér.”

Hát, legalább megmondta.

2030-ban még győzni akarnak, tehát még legalább tizenhat évig kíván uralkodni. Az nekem sok idő, kérem, én akkor 67 éves leszek. De azért megkérdezném: hogy a bánatos csodába lehet ennyire biztos még három választási győzelemben? Csak úgy, hogy vagy választások nem lesznek, vagy ha lesznek, nem lesznek demokratikusak. Különben így beszélni olyan, mintha előleget vennék fel a lottó ötösre.

Tehát ez Orbán Viktor karácsonyi ajándéka. Hogy bejelenti: még tizenhat évig ül a nyakunkon.

Nem kétlem, hogy ő maga ennek nagyon örül.

Mi már kevésbé.

De láttunk már ezer évre kovácsolt birodalmakat pár év alatt romba dőlni, örökösnek szánt rendszereket csődbe jutni, feloszlani: szóval, van remény.

Viszont jó tudni, milyen jövőt szán nekünk ez a magabiztos ember.

És eszerint szavazni majd.

Akár az EP-választásokon is.

Elnézést, nem akartam elrontani a karácsonyt.

Bár, tulajdonképpen nem is én rontottam el, hanem a miniszterelnök.

Azért kellemes ünnepeket…

Isten óvja Angliát!

Ugyanis a kormányzata nem fogja. De Isten óvjon minket is, hasonló okokból: tegnapi írásunkban kitértem arra, hogy Orbán Viktor mintha nem lenne teljesen tisztában a Brexit fogalmával, mibenlétével és következményeivel, ám bátor ember, és nyilatkozik róla, kár, hogy szamárságokat – nos, a nemzetközi helyzet tegnap óta jelentősen fokozódott.

Éspedig két elem változott meg. Egyrészt pár perccel ezelőtt vált hivatalossá: aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, valamint a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról a Brexit után is bennmaradó európai uniós tagországok vezetői Brüsszelben. A jóváhagyás várható volt, mivel előző nap Gibraltár kérdésének megoldásával elhárult az utolsó probléma is.

A két dokumentumot Theresa May brit kormányfőnek is alá kell írnia, aki a tervek szerint hamarosan csatlakozik a huszonhetekhez.

A litván elnök Dalia Grybauskaitė azt mondta a döntés előtt: „Támogatni fogjuk ma a megegyezést, de ez egyik oldalnak sem jelent semmi jót.”

„Az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból egy tragikus pillanat. Nincs rajta semmi ünnepelnivaló. De elértük a lehető legjobb egyezséget” – osztotta meg a véleményét reggel az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.

Ha most azt hisszük, eldőlt Britannia sorsa, nagyot tévedünk.

Theresa May kormányfőként aláírhatja a ma megszületett dokumentumot, azonban azt még a brit parlamentnek is meg kell szavazni, különben érvénytelen lesz a megállapodás.

De hát mi van ebben az okmányban végső soron, milyen lesz vagy inkább lehet a Brexit?

Alapvetően a legszigorúbb, majdhogynem a „megállapodás nélküli” (no-deal) Brexit-változatról van szó. Tehát Nagy-Britannia kikerül úgy az európai vámunióból, mint a szabad munkaerő-áramlás rendszeréből, nem kér és nem kap európai uniós támogatásokat, nem fizet be semmit az Uniónak, és egyáltalában véve, jogi szempontból olyan külföldi országgá válik a kontinens felől nézve, mint Marokkó vagy Tunézia.

Részletesebben: a 2019. március 29-i kilépéstől 2020. december végéig egy átmeneti időszak következik, amelynek az ideje alatt a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok, és az EU-ban élő britek megtarthatják a korábban élvezett jogaikat. Nagy-Britannia és az EU vállalja, hogy a britek tagsága alatt vállalt be- és kifizetési kötelezettségeiket mindketten teljesítik, akkor is, ha kilépés dátuma után esedékesek. A szétválás lebonyolításának része például a meglévő szerzői jogok védelme, a folyamatban levő rendőrségi és más igazságszolgáltatási ügyek befejezése, és hogy az átmeneti időszak előtt kereskedelmi forgalomba bocsátott áruk eljuthatnak a célállomásukra.

Vannak szankciók is a megállapodásban, arra az esetre, ha valamelyik fél esetleg nem tartaná be a rárótt kötelezettségeket, de egyébként 2019. március 29. és 2020. december 31. között majdnem minden úgy történik majd, mintha Nagy-Britannia még tag lenne az EU-ban, az egyetlen kivétel az, hogy nem vehet részt az EU-s intézmények munkájában, tehát például nem lesz EP-képviselője, EU-biztosa, és a brit kormány nem vehet részt az EU-s miniszterek Tanácsának ülésein és az üléseket előkészítő találkozóin. Az átmeneti időszak egyszer meghosszabbítható, ha az Egyesült Királyság és az EU közösen eldönti, hogy meg szeretné hosszabbítani.

Mint láthatjuk, ez nem teljes megállapodás,

mert például az ír-északír vámhatár kérdését, ami alapvető gondot jelentett a megegyezés szempontjából, úgy oldották meg, hogy létrehoznak egy közös vámterületet az EU és az Egyesült Királyság között, ami lehetővé teszi, hogy Írországból ellenőrzés nélkül lehessen árukat szállítani Észak-Írországba, ugyanakkor Észak-Írország korlátozások nélkül kereskedhet Nagy-Britanniával is. Ezzel elhárult annak a veszélye, hogy Ulster harcedzett fiai (és lányai) sorompót látván maguk és anyaországuk között, azt minimális gondolkodási idő után egyszerűen a levegőbe röpítsék, és megszakítsák a kapcsolataikat Londonnal, a hosszú évek alatt megszokott módon.

Skócia kérdése azonban továbbra is rendezetlen maradt: márpedig Nicola Sturgeon skót miniszterelnök álláspontja kérlelhetetlen és szigorú. Eszerint amennyiben lehetséges, kormánya szinte bizonyosan támogatni fog egy második brit népszavazást az európai uniós tagságról. Sőt garanciát követelnek arra, hogy ha a referendumon Skócia az EU-tagság fenntartása mellett voksolna, miközben az Egyesült Királyság többi része a kilépést erősítené meg, akkor Skóciát ne kötelezzék a többiek óhajának elfogadására. Ráadásul akkor egyeznének bele egy második népszavazás ötletébe, ha cserébe Skócia ismét szavazhatna a függetlenségről.

Tehát sok kérdés még nyitott, tulajdonképpen egyelőre csak az Unió részéről született megegyezés. De lássuk azt, ami minket érdekel:

mi lesz az Egyesült Királyságban élő magyar munkavállalókkal?

A kiszivárgott részletek alapján az új bevándorlási rendszerben – amely a kormány szándékai szerint a brit EU-tagság megszűnése után tervezett huszonegy hónapos átmeneti időszak lejártával lépne életbe – megszűnnének a számszerű korlátozások a magasan képzett külföldi munkavállalók esetében, így például az EU-országokból érkező orvosok és más, magas szakképesítésű munkavállalók is állandó nagy-britanniai letelepedési engedélyt kaphatnának, hozzátartozóikkal együtt.

Ezzel szemben ilyen magyar munkavállaló kevés van, még a magyar diplomások is inkább alacsonyabb presztízsű, kevesebb képzettséget igénylő munkákat végeznek Nagy-Britanniában. Ők a jövőben csak tizenegy hónapra szóló tartózkodási és munkavállalási engedélyhez juthatnának, és családtagjaikat sem vihetnék magukkal. Természetesen szó sem lehet arról, hogy szociális juttatásokban részesüljenek.

Hát, erre mondta azt pénteken Orbán Viktor, hogy a tervezet magyar szempontból kielégítő, megvédi az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok érdekeit. Szerinte a magyar munkavállalók jogai nem fognak sérülni.

Ha ez nem jogsérelem, akkor nem tudom mi az – a Napnál is világosabb, hogy a magyar kormányfő nem olvasott el semmiféle dokumentumot, csak beszélt bele az éterbe, és biztos abban, hogy más sem olvasta az idevágó iratokat.

Téved, mint már annyiszor. Nagyot téved.

De térjünk vissza a munkavállalóinkhoz:

mi lesz a brit gazdasággal?

Azzal, kérem, baj lesz: a külföldi EU-munkaerő alkalmazása a Brexit után is alapvető fontosságú lesz a brit gazdaság és a közszolgáltatások számára, a munkavállalók szakképesítésétől függetlenül. Adataink szerint a brit vendéglátóipar felszolgálóinak hetvenöt százaléka, szakácsainak huszonöt százaléka, takarító és fenntartó személyzetének harminchét százaléka érkezett az Unióból – más megoldást nem látok, valószínűleg be kell zárni London szállodáinak egy részét, nem sokat, csak úgy a háromnegyedét.

És a vendéglátóipar csak egy példa – az energiaszektor, más okokból ugyan, de szintén össze fog omlani (a brit atomerőművek egy része elavult, alkatrész-utánpótlása uniós támogatáshoz kötött lett volna), így nem lehetetlen, hogy visszatér a híres londoni szmog, hiszen rá lesznek kényszerülve, hogy a jövőben szénnel fűtsenek, gázlámpával világítsanak.

Theresa May, Boris Johnson, Nigel Farage és társaik visszalökték Angliát a viktoriánus korba.

Egy jelentős különbséggel.

Nincs a világnak az a Brexitje, amitől visszakapnák Indiát.

Vagy a többi gyarmatot.

Isten óvja Angliát, isten óvjon minket is!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK