Nem vagyok más, mint egyedi termék, egy 7 milliárdos piacon. Külsőm a csomagolás, belsőm az érték, jellemem a marketing, viselkedésem meg felér egy reklámmal.
GRAFIKONBAN A VILÁG – Dollárban mért Csillagok háborúja
A Star Wars nyolc epizódja, és a tavaly megjelent első spin-off közül a legkevesebbe az első, a legtöbbe a most decemberben megjelent utolsó került, a legtöbb pénzt pedig a hetedik rész hozta eddig. Az első epizód negyven évvel ezelőtti megjelenése kapcsán látott napvilágot az alábbi grafikon az ikonikus franchise-ról.
A statista.com által készített összeállításból nem csak a fentiek derülnek ki. Azt is megtudhatjuk belőle, hogy durván 11 millió dollárba került az 1977-ben elsőként készült Egy új remény (amely utóbb a IV. epizód lett), a legutoljára leforgatott Az utolsó Jedik gyártása már 250 milliós költségvetést emésztett fel.
Persze az évek során a bevételek is jócskán megugrottak, ha nem is ilyen ütemben: az Egy új remény még „csak” 775 millió dolláros nyereséget hozott, a VII. epizód, a 2015 decemberében bemutatott Az ébredő Erő már több mint két milliárd dollárt. A decemberben bemutatott – eddigi utolsó – rész az előrejelzések szerint 1,5 milliárd dolláros bevételt fog majd produkálni.
Érdekes még megnézni azt is, hogy az első héten milyen kasszasikert, pontosabban bevételt hoztak az egyes epizódok. Mint azt a grafikonon az utolsó oszlopban a kék pötty nagysága is mutatja, ez arányban áll a végleges bevétellel.
GRAFIKONBAN A VILÁG – Alkoholfogyasztásban az élen járunk
Végre egy nemzetközi összehasonlítás, amelyben jól áll Magyarország: némi üröm az örömben, hogy ez azért messze nem akkora dicsőség: a tiszta alkoholfogyasztásban sikerült ugyanis felzárkóznunk a világ élvonalához.
Az Ipsos – 38 országot vizsgáló – adataiból készült Statista-infogarfikonból az derül ki, hogy Belgium, Franciaországé s Németország után következünk a sorban: minden egyes magyar évi nem egészen 11 liternyi tiszta alkohol-fogyasztásával. A fogyasztás nálunk egyébként durván 30-40 százalék közötti égetett szeszből és sörből, illetve nem egészen 30 százaléknyi borból áll. A belgák azért ránk vernek ebben több, mint két és fél litert. Persze – mint a grafikonhoz fűzött rövid kommentárban olvasható: könnyű a belgáknak, ahol csak sörből 1600 különféle fajtát számoltak meg. Furcsa, de a kutatás szerint az oroszok – akik a magas alkoholtartalmú vodkára esküsznek – csak a hetedik helyre futottak be.
Milyen ma a politika?
Cetero censeum, a rommagyar kisebbség politikai pluralizmusának kérdését újra napirendre kell tűzni, vagy feladni önálló társadalomként való létünk ideáját és/vagy utópiáját, populista autonómiázással helyettesíteni a valóságra való reflexiót és felelős cselekvést.
Álságos módon még a kritikus elemzők is egyetlen lehetséges politikai kommunikációs fogásnak nevezik azt a jelenséget, mely korunk politikai mezőnyének és az ott ténykedő, illetve tétlenkedő személyeknek (stakeholders) a jellemzője, azt, hogy egyetlen ethosznak képesek hódolni és ez a képmutatásból és manipulációból fakadó haszonelvűség, az önös érdek paranoiás követése. Az „önközpontúság”, az, hogy a sztárpolitikusok csak önmagukat figyelik és senkire nincsenek tekintettel bonyolult korunk terméke, mely már-már lehetetlenné teszi a közjó fogalmának fölvetését is. Ezért aztán a rengeteg erőfeszítés, hogy alternatív tényeknek és posztigazságoknak tüntessék föl a közönséges hazudozást, a fedezet nélküli és igazolhatatlanul önkényes szavakat és mondatokat, megőrizni igyekezvén a beszélő hitelét, vagy legalábbis azt a látszatot keltve, mintha valóságosan is létezne (a politikus manapság csak kommunikátor, hiszen ideje jórészét az éterben, tévében és neten tölti; maga a megtestesült, illetve testetlen virtualitás, van is meg nincs is, lebegő részecskehalmaz és hullám, önmaga fénye, amit fényez minduntalan, de semmi más), nem csupán „felhőalapú” kommunikációs szolgáltatásként. Korunk politikusa személyiségtorzulás, maga a paranoia és nemcsak úgy, hogy a politikai mezőny lassan erodálja a résztvevők személyiségét, hanem már kezdetétől az. Szinte kivétel nélkül mellékes, sőt kontraproduktív, az erényes férfiak és nők kiválasztása, hiszen a feltétlen lojalitás, a zsarolhatóság stb., ritkán vagy soha nem társul kreativitással, a bátorság, önmérséklet, hűség, nagylelkűség, igazságosság, bölcs belátás, és társaik megmosolyogni való tulajdonságok. Hazai tájakon a smekkeria, egyszerre sok mindent jelölő fogalma, és a korrupt láncolatok logikájának követése, a gátlástalanság társul a föltétlen lojalitáshoz. Minden esetre az ethoszmentes személyiségtípus a nyerő, ha politikai funkciók osztogatása van napirenden. Arra akarnak rávenni, hogy ehhez, és ne a közjó morális elvárásaihoz, (deontológiai/kötelességtani normáihoz), mérjük a politikusok személyiségét, sőt teljesítményét úgyszintén.
A megnyilvánuló populizmus nem ideológia, vagy pragmatikus politikai stratégia (bizonyos értelemben anti-politika, hiszen ideológiai értelemben is homogén „nép”-fogalommal operál, mindenkit kizár a demos-ból, aki nem illik a saját maga adta definícióhoz, a legtöbbször az etnicista/kulturalista/maszkulin/homofób, stb., értelemben definiált nemzethez), hanem misszionárius tevékenység, hívő gyülekezetet, követők tömegét akarja megteremteni és kommunikációs paneljeivel, imáival egyben tartani (akár az alogéneknek/másfajúaknak kikiáltottak, a hitetlenek, kizárásával! A populisták istene kíméletlen és kirekesztő, intoleráns mindennel és mindenkivel, aki nem föltétlen híve, ezért a vallási tolerancia ünneplése, a muszlimok és mindenki más ellenes gyűlöletkampány kellős közepén, farizeizmus a javából).
A hebegés-habogás, és egyben öntelt demagóg és tartalmatlan populista nyilatkozatok, melyek az újonnan kinevezett miniszterek parlamenti meghallgatásáról kiszivárogtak jól jelzik: az az őrült – a politikai kommunikáció torz szabályai szerint – aki a közjó elvárásaihoz mérni merészeli a politikusoknak nemcsak cselekvéseit, hanem már szándékait, valamint morális tartását is. A miniszternek semmit sem kell tudni, semmihez sem kell érteni, csak hinni és vallani kell, a párthűség újra elsődleges, a visszarendeződés itt is tetten érhető, Ceaușescu tetszhalott csupán (pedig éppen százéves lenne, akárcsak az ünnep), sőt kormányon van, még ha a háttérben is. Dragnea 3.0 kormánya már beiktatásakor kitűnő példája a populista paranoiás politikának, a visszarendeződés biztos záloga, reakciós és korrupciópárti (a tanügyminiszter a plágium apologétája), demagóg (az energetikai miniszter – komikus, ha nem tragikus lenne – villanyégő elmélete szimbolizálhatná a leginkább az új kabinetet, de a gazdasági miniszter sem kismiska, csak éppen lámpalázas, több társához hasonlóan, nehezen fejezi ki magát anyanyelvén), tudatlan de dölyfös, büszke képviselője a nihilnek. A legtöbb újonnan kinevezett miniszter már túl van mandátuma legnehezebb napján, kisebb nagyobb nyelvi/nyelvtani hibákkal, de felolvasta/letette az esküt, és nem is fogunk hallani róla sokkal többet rövid mandátuma alatt.
A rommagyar politikai hatalmasok pedig követik a trendet – Budapest is ezt sugallja minden bizonnyal – és populista paranoiás kiszólásaik, mintegy természetes módon egy táborba terelik őket a visszarendeződés harmadik kormányával. Kelemen Hunor azt mondja az új kormányprogramról, hogy az „olyan, mintha a Mezőgazdasági minisztériumban írták volna meg, két sör között”, (lehet ez a rózsaszín pantalló átka?) másnap aztán megszavazza a parlamentben a Dăncilă-kormányt, “ad még egy esélyt a koalíciónak”, csak azt nem mondja ki, hogy mire? (Azt is mondják, hogy vannak konkrétumok a programban, melyet már ezelőtt is megszavaztak, de hát ez ellenérv!, hiszen harmadszorra ígérik, de egyszer sem váltották be. Az új miniszterelnök-asszony 2 év alatt 350 km autósztrádát ígér, ha összevetjük azzal, hogy az Erdélyi pálya 14 év alatt 62 kilométeresre nőtt, ezt az ígéretét biztosan tartani fogja /Lol/, sőt 250 km vasutat is épít, vagy felújít, ez még nem világos. Új adót sem vezetnek be, már persze az autóregisztrációs adót már márciustól ígéri a szaktárca vezetője stb. A helyi adminisztráció kieső jövedelmeinek pótlását még csak nem is ígérik stb.)
Plusz gond itt, és elhallgatással nem kezelhető, hogy a kisebbségi politizálásnak sajátos, a politikai mezőnyben egyedi módon strukturált helye, etikája van. Sajátos helyzetünk egyfelől deontológiai etikát követel, azaz minden közéleti/politikai lépést az emberi jogokra, nevezetesen a kisebbségi jogokra való hivatkozással, ahhoz mérten kell értékelni. A kisebbségpolitikában érvényes szimbolikus és pragmatikus cselekvések egy másik dimenzióban, az emberi jogok elsőbbségének feltételezett és mérceként használt mezőnyében is megméretettnek. Miért jó egy egész kisebbséget (ma már társadalomnak /gesellschaft/ nem mondanám, közösség /gemeinschaft/ meg sohasem volt) populista, etno-nacionalista, ráadásul két, rajtunk földrajzilag is kívüli, problémáinkra érzéketlen hatalomnak kiszolgáltatni? És a kérdés tovább vezet ahhoz, hogy helyes-e a politikai pluralizmus minden formájának elfojtása a kisebbségen belül? Lehet-e demokratikus az úgy megválasztott képviselet, hogy nincs pluralizmus, nincs választási lehetősége a kisebbséghez tartozóknak, akik foglyul estek a hatalmi elitnek? Képviselve vagyunk-e egyáltalán?
A mostani hezitálás és újbóli elköteleződés alapvető kérdéseket vet föl, pontosabban a kisebbségi politizálás mezejének újra strukturálását követeli meg. Még akkor is ha ennek sem intézményi, sem pedig személyi struktúrái nem adottak. Cetero censeum, a rommagyar kisebbség politikai pluralizmusának kérdését újra napirendre kell tűzni, vagy feladni önálló társadalomként való létünk ideáját és/vagy utópiáját, populista autonómiázással helyettesíteni a valóságra való reflexiót és felelős cselekvést.
Magyari Nándor László
GRAFIKONBAN A VILÁG – Nem árt résen lenni
Az internetes oldal letöltések 77 százaléka legalább egy úgynevezett nyomon követéssel jár, aminek többféle indíttatása lehet: statisztikai célokat éppen úgy szolgálhat, mint hirdetési célokat. Egy a lényeg, az arra kíváncsi vállalatok nyomon követhetik, ahogy a világhálón szörfölünk.
Nem okozhat meglepetést, hogy a Google jelenti a leggazdagabb forrást a viselkedésünk feltérképezését célzók számára. A kereső és hirdető óriás követte nyomon az összes letöltött oldalak 64 százalékát – derül ki a Ghostery által 144 millió oldalletöltésen alapuló vizsgálatából.
Nem véletlen tehát, hogy ha egy nap letöltünk egy adott termékről egy képet, az elkövetkező napokban számtalanszor bele fogunk futni abba a termékbe a neten.
Indulataink csapdájában
Újságírói pályafutásom talán egyik legemlékezetesebb története egy Szolnok környéki kis településen elkövetett gyilkossághoz kötődik. A sokat látott nyomózókat is megdöbbentette, amit a helyszínen láttak: egy közel nyolcvan esztendős asszonyt nyolcvan késszúrással, hihetetlen dühhel gyilkolta meg a tettes. Az elkövetőt nem kellett sokáig keresni, a szomszéd szobában várta a rendőröket. A 86 éves férj támadt az asszonyra, akivel majd hatvan évig éltek együtt. Az ok? Megint hidegen tette elé a krumplis tésztát, pedig annyiszor mondta már neki…
Majd húsz esztendővel ezelőtt az ilyen elszabadult indulatoknak még „hír értéke” volt. Akkor is akadtak, akik a kocsmában néhány pohár után egymásba mártották a kést, a szerelemféltés is gyakran torkollt gyilkosságba, megesett, hogy okkal, ok nélkül hajba kapnak, akikben föltolultak a hormonok. Ám a maihoz hasonló, fékevesztett indulatok nem munkáltak az emberekben.
Most képesek egymásnak esni, akik nem ugyanannak a pártnak a zászlóját lobogtatják. Szó nélkül Molotov-koktélt dobnak a nekik nem tetsző politikai formáció irodájába. Felgyújtják a házát annak, akiket szívesebben látnának a településen kívül.
Megtámadják a Belvárosban is a hazai szemnek szokatlanul öltözött külföldieket. Van akit, azért mert menekültnek néznek, a másikat a vallása diktálta öltözéke miatt.
Nyilvánosan, a családja szeme láttára agyonverik az autóst, aki véletlenül elsodorja a figyelmetlenül elé lépő kislányt. Kiszúrják az autó kerekét, ha olyan helyre parkol, ahol a másikat zavarja, esetleg néhány perces várakozásra készteti. Vannak, akik abban lelik örömüket, hogy éjszakánként járják a város sötétebb utcáit, és fél téglával betörik az arra parkoló drágább kocsik ablakait. Csak azért, mert valakinek van, nekik meg soha nem lesz.
A minap életét vesztette egy nő Szigetszentmiklóson. Halálát bántalmazás okozta. A tettes gyorsan kézre került: a 31 éves férfi azért verhette agyon a takarítónőt, mert szóvá tette neki, hogy ne járkálja össze a frissen felmosott padlót.
Elveszett a bizalom egymásban, a jogrendszerben, a politikában. Fékezhetetlen indulatok, a farkastörvények kezdenek úrrá lenni rajtunk.
Iskola és politikai szándék
A funkcióban levőknek meg ezután lehet trianonozni, másokra mutogatni, hogy nem demokraták és eszük ágában sincs a jogállami szabályokat betartani, játszani a tiszta és erkölcsös, jogtisztelő, sőt hatékony politikust.
Megoldódott vagy sem a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye azzal, hogy a szabályosan meg sem alapított intézményt beolvasztották, vagyis jogilag eddig sem létező önállóságát megszüntették – egy ideje, a jelenlegi politikai konjunktúra értelmezésében már Caragiale sem segít, Ionesco abszurdjánál tartunk: el vagyunk rinocérosodva – a dolog máris tanulságos. Már hogyha nem elrejteni akarnák a lényegét, hanem tanulni abból.
De hát itt van az a rusnya „politikai szándék”, ami elfedi a valóságot, álvalóságot épít a dolgok köré, másfelől meg alibit teremt, felmenti a felelősöket, legalábbis látszólag, amolyan magán alapon. Ez a puszta „politikai szándék” olyasféle varázsszó ebben az országban, amit oda-vissza mindenféle problémamegoldás akadályának, vagy-, és alulértetten, megoldást hozó csodaszernek gondolnak és mondanak, a politikusok és holdudvaruk. A nincs rá politikai szándék kijelentéssel, (az újonnan politikussá lett Vass Levente él ezzel a kifejezéssel, a szándéka szerint lezárandó, a Bolyaiba visszaterelt katolikus osztályok ügyét) a legtöbbsz0r a felelősség elhárítását, egy-egy sikertelen akció kudarcát leplezik a közéleti szereplők, sőt ma már – az alt-right tánclépéseit követve – egyre inkább összeesküvés-elméleteket is belemagyaráznak minden kudarcba. Afféle gumifogalom, mely aztán nem segíti a tisztánlátást, annál inkább a maszatolást, a dolgok okainak összezagyválását, olyan értelmezésbeli ködfelhőt okoz, melynek leple mögött megtörténik az önfelmentés, szétterül a felelősség, és lényegében, követhetetlenné, érthetetlenné, szimulákrummá lesznek a dolgok. A politikai szándék kifejezés nem más, mint a megvezetés eszköze, a manipuláció politikai technikája, amivel szemben – használói szándéka szerint – apelláta nincs, az vagy van, vagy nincs és ez az egyetlen perdöntő vele kapcsolatban. A politikai akaratképző folyamatok, motivációk, elképzelések és intézmények stb., sőt a jogállamiság sem számít, ha valamire politikai szándék van, vagy éppen ellenkezőleg, nincs.
Hogy a misztikussá tett politikai szándék milyen szélsőséges helyzeteket hoz arra jó példák, hogy politikai szándék híján, törvényt nem alkalmaznak – mint, ahogy az a Tanügyi Törvénynek a MOGYE-re vonatkozó részével megesett – , illetve az éppen aktuális vásárhelyi iskola-ügyben, amikor is, rommagyar politikusaink szerint eléggé el nem ítélhető módon, a hatalom, (kormány, városi tanács, tanfelügyelőség) nem hajlandó szabálytalanul eljárni, és egy kisebbségi „politikai szándékot” utóbb legitimálni. Senkit sem érdekelnek holmi törvényes vagy egyéb szabályozások, többségi u.n. politikai szándék kerül közvetlenül és brutálisan szembe kisebbségivel, és ez utóbbi, természetesen, alulmarad. És értsük pontosan, sem a jelenlegi kormányt, sem a múltbélieket, de éppen úgy az RMDSz-t sem érdeklik a törvényes-szabályos eljárások, a jogállamiság (hej, pedig mennyit szajkózzák ezt mindenfele): minden fél politikai szándékot akar érvényesíteni, minden eszközzel. Köztük olyanokkal, melyeknek a játszmába való bevonása – szülők, diákok, magyar külügy – nemcsak ízléstelen, de bizalomromboló, hosszabb távon is káros, mert végül is demobilizál, manipulál és olyan ügyekben is ”farkast kiált”, melyeket saját hibából idéztek elő, és azután politikai tőkét visz el, gyengíti a közösség érdekérvényesítő képességét.
Rögzítsük viszont, hogy a katolikus gimnázium ügyét kezdettől fogva politikusok – mindenekelőtt a vásárhelyi RMDSz szervezet és tanácsi frakció, valamint az akkori államtitkár, és a tanfelügyelőség – indította el szabálytalanul. Újra ki kell mondani Peti András, Tamás Zsolt és az ígérgető és intézkedni „elfelejtő”, utóbb kínosan magyarázkodó, Király András, s nyomukban a főtanfelügyelő tévedett, illetve mulasztott és felelőtlenül viselkedett, amikor rossz (feltételes módban fogalmazó, majd a határozatot ki nem egészítő) határozatot hozott. Amikor – még a bírósági döntést követően – sem lépett jogi eszközökkel, új, jól dokumentált tanácsi határozattal az ügyben, amikor utólagos informális alku tárgyává tette az iskolaalapítás dolgát, majd végül azonmód „meglépett a helyszínről”. Ma már az érintettek közül senki nem viseli 3 év előtti funkcióját, de nem azért mert beismerte tévedését és felállt a bársonyszékből, hanem, mert a titokzatos politikai szándék ezt hozta, no meg a DNA – jogos és szabályos – érdeklődése és eljárása „ezt dobta”.
Ezután tolták át a politikusok az egyház, a civil szervezetek, a szülői és diákközösség, valamint, végül, a magyar kormány térfelére. Hagyták, hogy a civil szféra és az egyház mozgósítson és föllépjen, a maga korlátozott eszközeivel próbálja megoldani a helyzetet, és aztán a végére jelentkeztek, de nem a felelősség felvállalásával: megmentőkként. Fura és amorális egy politikai technika, viszont szemmel láthatóan hatékony, amíg a tenyérből etetett média, a politikai értelemben foglyul ejtett közösség hallgat, illetve a hivatalos álláspontot mondja föl. Azért került homok a gépezetbe, hiszen a dolog ilyetén állását megírták, csakhogy marginális és kis nyilvánosságban, szakszerűen el is mondták/kielemezték, nem rajtuk, nem a civileken, a jogászokon, a józan újságírókon, stb., áll, hogy a politikailag manipulált értelmezések a dominánsak.
Az eset tanulsága, ha máris van ilyen, legalábbis számomra, hogy a „józan ész”, esetünkben a jogállamiság, a törvényes és szabályos út, politikai értelemben nem kifizetődő. Miért járnának el szabályosan, a felelősök megnevezésével, nyíltan és őszintén elmondva, hogy mit lehet és mit nem, ha az „alternatív igazságok” (ez a hazudozás új szinonimája, nem igaz?) hangoztatása, a tisztességtelen felelősséghárítás, stb., nemcsak elfedi a felelősöket, hanem még politikai hasznot is hajt? Megvezetni a népeket, nem csak hasznot hajt a perverz politikai osztálynak, hanem még ráadásul cinikus élvezetet is. Elképzelem, hogy a felelősek jól megérdemelt nyári szabadságon (gyakorlatilag nem működő reptér igazgatásáért fölvett nagy fizuval, illetve jól kiérdemelt „speciális” nyugdíjjal), mosolygósan összekacsintanak, „hát ez bejött, mindenkit hülyére vettünk, s sikerült kimenekülni a helyzetből, még a végén szobrot kapunk hőstetteinkért”, íme a gátlástalan hazudozás jól fizet. És a funkcióban levőknek meg ezután lehet trianonozni, másokra mutogatni, hogy nem demokraták és eszük ágában sincs a jogállami szabályokat betartani, játszani a tiszta és erkölcsös, jogtisztelő, sőt hatékony politikust.
Lelkiekben átszellemült
Nagyböjt 3. vasárnapja van. A mai evangélium, hogy mindnyájunknak örömhírrel induljon a nap, Orbán Viktor reggeli rádiós lelkigyakorlata során megfogalmazott üzenete volt, amely így hangzott: „Most böjt van és a böjti időszak arra való, hogy a fontos dolgoknak adjunk elsőbbséget és a lényeg a migráció.”
Én eddig úgy tudtam, hogy a keresztény hívő számára a böjti időszak lényege az elmélyülés, a felkészülés, a kiengesztelődés és a lemondás, hogy a lélek méltó módon készüljön fel Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére. Ezt a célt szolgálja a 40 napos böjti időszak, amely részben emlékeztet Jézus 40 napos böjtjére, pusztai tartózkodására, továbbá a 40 napig tartó vízözönre, s a zsidó nép 40 évig tartó pusztai vándorlására. Ez a lényeg és nem a migráció. Migránsokról itt szó sem esett, legalábbis eddig.
Pedig már a II-III. században élt Tertullianus a De ieiuniis (A böjtökről) szóló művében arra hívta fel a keresztények figyelmét, hogy csakis a megfelelő módon lelkiekben átszellemült lélek böjtje az elfogadható, ha azonban a böjtölő vagy böjtre hivatkozó nem a kívánatos lelki célt jelöli meg, akkor a spirituális fegyelemmel szemben áll, s az nem böjt, csupán „a falánkságra rakunk zabolát”, miközben megvan „a készség a zabálásra.” Tertullianus arra is figyelmeztet – lehet, hogy ezeket a sorokat I. Nagy Keresztényvédő Viktor nem ismerte eddig -, hogy „a soványabb test talán könnyebben is jut át az üdvösség szűk kapuján, a könnyebb test gyorsabban is támad fel”, s Tertullianus alig leplezett gúnnyal és megvetéssel még hozzátette, hogy a sportolók nyugodtan egyenek sokat, „faljanak az ökölvívók és az olympiai versenyzők. Nekik jár ki a terjedelmes test… a mi erőink azonban mások… A jóltartott keresztény szükségesebb tán a medvéknek és oroszlánoknak, mint Istennek…”
Hát így, ennyit üzennék I. Nagy Keresztényvédő Viktornak ókeresztény forrásból a böjtről, valamint a vékony testalkat és az üdvözülés összefüggéséről.
És még valami! Éppen a mai napon, vagyis nagyböjt 3. vasárnapján a hagyományos evangéliumi olvasmány Lukács 13,1-9, ahol Jézus a megtérésre szólít fel, majd elmondja példabeszédét a terméketlen fügefáról. Miután a gazda nem talált a fán gyümölcsöt, arra szólította fel a vincellért, hogy vágja ki. Ám a vincellér az alábbiakat mondta: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki.”
Mintha csak a Néppártban mondták volna I. Nagy Keresztényvédő Viktornak: most még körülássuk és megtrágyázzuk, de ha jövőre sem hoz gyümölcsöt, akkor kivágjuk.
Gábor György
GRAFIKONBAN A VILÁG – egyre kevesebb órát dolgozunk?
A magyarok előszeretettel hangoztatják, hogy mennyit dolgoznak; nos, egy OECD-statisztika szerint a magyar foglalkoztatottak évente átlagosan 1761 órát – azaz a szabadságokat, az ünnepnapokat is beszámítva –, heti 34 órát. Ez pedig igencsak messze áll a görögök leterheltségétől: ott évi 2113, azaz heti 40,5 óra jut egy alkalmazottra.
A görögöknél még a mexikóiak is többet töltenek állásukban: mint azt az alábbi grafikonból látható, évi 2246, azaz heti 43 órát.
Mindez a legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD jelentéséből (Employment Outlook 2017) derül ki, amelynek egyik táblázatából tendenciájában is megvizsgálható, hogy egyes országokban idővel hogyan alakult a ledolgozott órák száma. Érdekes módon, Magyarországon ez a rendszerváltás óta egyenletesen csökken – ahogy az az OECD adatbázisából a foglalkoztatásban állók átlagosan ledolgozott óráinak a számáról készített grafikonunk is mutatja.
Rövid látlelet az ún. Fideszről
Az ún. Fideszt illetően: a migráció veszélyei és Európa jövője értelmes vita tárgya lehet; a tolvajlás és az autokrácia nem.
Az előbbiek nem legitimálják az utóbbiakat, az utóbbiak nem oldják meg az előbbieket. A progresszivista bele nem gondolás az előbbiekbe – csak mert az utóbbiak evidensek – súlyos tévedés. A meggondolt progresszivista „nyitottság” az előbbiekben továbbra is az utóbbiakat erősíti.
