Blogles Archives » Oldal 27 a 40-ből » Független Hírügynökség

Nagy Blanka: Vannak dolgok, amik nem tartoznak senkire

FüHü

-

2019-06-13

Nagy Blanka: Vannak dolgok, amik nem tartoznak senkire

És vannak azok a magánügyek, amik azért tartoznak másokra is, hogy ezzel egy kicsit vállon veregessük magunkat mondván, mi figyelmeztettünk azzal másokat, hogy elmondtuk. Mossuk kezeink ezután, ha az illető nem tanul a hibánkból.

Az elmúlt időszak kemény volt. Nem kíméltek. Mutattam azt, hogy én igen, erős nő vagyok és igen, van pofám a másik arcomra is ütést kérni.

Megverekedtem az Orgióval, a Lokállal, Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással, a Pesti Srácokkal és a többi szennyújsággal, amik árasztották magukból a gyűlöletet.

Megverekedtem a sok rossz kommenttel, amikben gyakran azt kívánták, hogy haljak meg és amúgy is ronda vagyok.
Erős voltam és büszke.

Ekkora veszélyt jelent az, ha gondolkodok és ezt el is merem mondani?
Büszkén vállaltam azt, hogy a kormány karaktergyilkosságot követ el rajtam.
Méltó ellenfelükre leltek.
Gondoltam.
Állandóan rólam lehetett olvasni.
Már a csapból is az folyt, hogy Nagy Blanka.
Egyszerre lettem az ország kedvenc “forradalmára” és egyszerre lettem egy hazaáruló utolsó senki.
Mindenki csak annyit láthatott:

A Nagy Blanka pert nyert, Nagy Blankával xy akar találkozni, Nagy Blanka felszólalt és ezrek tapsoltak neki, Nagy Blankát ide meg oda hívták meg. Nagy Blanka ennek meg ennek adott interjút. A Nagy Blankát….

Kedves barátaim!

A média nem számolt be mindenről.
A média nem számolt be arról, hogy én mennyi áldozatot hoztam azért, hogy mások kedvet kapjanak arra, hogy akarjanak és merjenek is változtatni (megjegyzem rengetegen kerestek fel, hogy motiváltam őket).
Az igazság az, drága olvasóim, hogy erre tettem fel mindent.
A média nem számol be arról, hogy voltak emberek, akik elfordultak tőlem, hogy voltak olyanok, akik nem köszöntek vissza…, hogy úgy jártam iskolába, hogy akkora gyomorgörcsöm volt, mint ház, hogy reggelente zokogtam, hogy nem akarok suliba menni, mert már nem csak egy átlagos álmos diák voltam.

Felismertek az utcán, fotózkodtak velem, jobbnál jobb lehetőségeket kaptam (amiket ezúton is köszönök). Nagy tudású politikusokkal, nagykövetekkel ültem egy asztalnál. Híresebbnél híresebb külföldi médiumoknak adtam interjút… The Guardian? BBC? CNN? Telegramma?
Ugyannnnnnnmááárrr.

Rengeteg embert vesztettem el, az osztályomat, amit nagyon szerettem, a legjobb barátomat, a tanáraim egy részét, ismerőseimet és azt az embert, aki minden dolog ellenére szeretett.
Ő volt az életem szerelme, a kis társam, a kis rókám, a kis babom (ennek hosszú sztorija van).
Túl sok voltam.
Túl ingerült.
Túl fáradt.

Ráment ez az egész arra a kapcsolatra, amitől én a megváltást vártam a nehéz napok elől.
Ma valami meghalt bennem, amikor az utolsó dobozt is kipakoltam a közös lakásunkból.
Nem volt felhőtlen 3 év, de én imádtam minden pillanatát.
A menyasszonya voltam. A picije. A szíve, a szerelme.

Összeroppan a lelkem, ha belegondolok, talán már soha többet nem fogsz “átjajolni”.
Voltak rossz és felelőtlen döntéseim, de ő volt és lesz az az ember, akire legbelül egy kicsit mindig várni fogok.
Lehet, hogy ez az érzés eltűnik idővel, de most ez van. Ezt érzem. Ne haragudj Babesz, elrontottam, elrontottuk.

Mindemellett voltak olyan emberek, akik mindvégig kiálltak mellettem.
Akik nem szégyellték azt, hogy én vagyok az a Nagy Blanka a hírekből. Ők azok, akik miatt igazán érdemes bármi!
Ők voltak a mosolyom igazi forrásai.

Közben megismertem embereket, akik nélkül ma már semmilyen módon nem tudnám elképzelni az életemet. Remélem, ők is így vannak ezzel.

Hogy miért írtam ezt le?
Talán, hogy sajnáltassam magam?
Kicsit.

Talán, hogy megveregessétek a vállam, hogy hajrá csak így tovább?
Lehet.
Talán, hogy növelhessem a kommentekkel a maradék önbizalmam?
Esélyes.

De a valódi ok az az, hogy nem minden az, amit a médiában láttok.
Ne higgyetek a médiának soha.
Kételkedjetek, tapasztaljátok meg, járjatok utána.
Hogy miért tűnt el Sándor Mária vagy Pukli István?
Nem tudom…

De talán azért, mert valójában nem kérdezték meg tőlük, hogy hogy vannak…
Nem kérdezősködtek a munkahelyükön, nem kérdezte őket a kutya se, csak az a szűk kör, akik eleve tudták a dolgokat
Ilyenkor nem elég a szűk kör.
Ilyenkor az kell, hogy odafigyeljünk a másikra, mert emberek vagyunk.

Nagy Blanka vagyok.

Gyakran sírok este, szeretem az almás rétest és szeretek szeretni.
Szeretek sétálni az erdőben és addig nevetni, amíg meg nem fájdul a hasam.
Félek a pókoktól és a kutyáktól, a kedvenc állatom a róka.
Utálom a pacal pörköltet és szeretek segíteni másoknak.

Szeretem, ha befonhatom a húgocskám haját és szeretek pletykálni az öcséimmel.
Szeret(t)em, ha a párom megfésüli a hajamat és szeretem a forró kakaó illatát.
A kedvenc csokim a Sport csoki és a Milky Way és igen… a mai napig imádom a Kinder Joyt.
Imádom a horrorfilmeket és a romantikus vígjátékot.
Nem szeretem, ha valaki szemetel.

Nagy Blanka vagyok.

Nem vagyok celeb, ellenzéki üdvöske és proli.
Egy 19 éves lány vagyok, akinek a nyakába szakadt a világ és akinek csak egy üzenete van a világ felé:

A valódi változást csak úgy érhetjük el, ha figyelünk egymásra. Egy ország, ahol ember embernek a farkasa, halálra van ítélve. Muszáj, hogy a sok rossz ellenére, megfogjuk a másik kezét és azt mondjuk: Segítek, mert ettől jobb embernek érzem magam. Segítek, mert attól vagyok ember, hogy nem hagyok senkit az út szélén…

Ha megosztod megköszönöm.
Ui.: Nem adom fel!

Nemsokára folytatom, amit elkezdtem, nagyobb hanggal, nagyobb kedvvel, nagyobb kitartással!

Elvtelen és káros

FüHü

-

2018-09-19

0

Sajnálatos, hogy számíthatnak a Fidesz itteni fiókszervezeteinek hathatós támogatására, akik Orbán-imádatuk jeleként, illetve egyházi sugallatra mennek a nyájjal, bele az elvtelen és káros, társadalmi szolidaritást és toleranciát leromboló, diszkriminatív és értelmetlen népszavazásba: kisebbségiként, kisebbségek ellen.

Az a fajta jobboldali populista, pontosabban alt-right politikai hitvallás, mely a szemünk láttára bármelyik hagyományos – konzervatív, liberális, vagy szocialista – politikai ideológia karikírozott, eltorzított változataként áll elő, alapjaiban paradox jelenség. Olyan nézőpontokat és politikai attitűdöket kapcsol egybe, mindenekelőtt érzelmi és nem a tényeknek való megfelelés szerint, melyek az analitikus, a racionális észjárás szerint össze nem illőek. Az így kialakuló proto-ideológia, mely a leginkább az “eredeti (olasz) fasizmushoz” hasonlatos (Jay Griffith), gyűlöletbeszédet, erőszakkultuszt, macsó magatartásokat, klerikális konzervativizmust (senkit ne tévesszen meg, hogy ezt keresztény kurzusként hirdetik), elegyít jobboldali libertariánus eszmékkel (a libertarizmusnak nincs köze a hagyományos liberális politikai filozófiákhoz, az anarchiához, a nihilizmushoz áll közel). Egyben anti-modernista, más megközelítésben decivilizációs és reakciós ideológia, nihilista, hiszen semmiféle koherens és távlatos programot nem ad, hatalomfetisiszta, de egyáltalán nem pragmatikus. Képviselői elit- és értelmiségellenességükről, a klímaváltozások tagadásáról, alternatív-tények és poszt-igazságok terjesztéséről ismerhetők meg. A szólászabadságot hazugságok, rágalmak és igazolhatatlan összeesküvés-elméletek erőszakos terjesztésére használják, minden lehetséges alkalommal megtámadva a politikailag korrekt beszéd létjogosultságát. Nem hisznek a szakszerűségben, sőt a nacionalista és rasszista elfogultságot használják tudományos tények tagadására, mítoszokat állítanak a valós történelem tényeinek helyére stb. Populizmusa teszi többé-kevésbé népszerűvé, és – a tömegdemokrácia szabályai szerint választásokkor – sikeressé is, ezt az irányzatot. Követői populista, elit-ellenes kirohanásokkal, a civilizációs eredmények, a haladás, kétségtelenül létező, negatív vonásainak a fölnagyításával, mértéktelen eltúlzásával fedik el azt, hogy számukra a hatalmon, sőt az abszolút hatalmon kívül semmi nem számít.

A populista alt-right legbefolyásosabb képviselője Vladimir Putyin orosz elnök, de nyilván Donald Trump is hozzá hasonló ideológiát próbál rákényszeríteni első körben a republikánusokra, azután az USA-ra. Őt időben megelőzi Orbán Viktor, aki nem csak régiónkban, a legőszintébben vállalja ennek az ideológiának a képviseletét, hiszen Orbánon kívül, nincs is olyan EU-s miniszter- vagy államelnök, aki Steve Bannon és Milo Yiannopoulos-al vagy a belga szélsőséges fiatalok csoportjával parolázna/fényképezkedne. De ez a lengyel Kaczynski, a francia Le Pen, a brit Farage, a holland Wilders, és az olasz Salvini politikai krédója is. És azután – talán a fönt említettektől kissé megkésve – ebbe az irányba tart Liviu Dragnea és a mögötte álló PSD-s társai, és szintén ebbe az irányba tájékozódik Călin Popescu Tăriceanu. Azután meg tetszik vagy sem, de sok mindenben Orbán és a PSD-ALDE kormánykoalícióhoz csatlakozó Fidesz itteni fiókpártja, vagy legalábbis a vezetőségének legbefolyásosabbjai: az elnök és a székelyföldi kiskirályok is, politikai filozófiájukat tekintve, az alt-right fele tartanak.

Az alt-right más és másképpen nevezi meg magát, illetve más és más társadalmi-politikai jelenségeket tematizál, régiónként, és országonként, de lényege ugyanaz: a gyűlöletkeltés, az erőszakkultusz, a háborús és botrányos nyelvezet, a civilizációs vívmányok lebontásának kísérlete, az anti-modernizmus, államimádat, nacionalizmus és rasszizmus, nőgyűlölet, homofóbia, bevándorlás és kisebbség-ellenesség, stb. A Putyin-féle hibrid diktatúrának és az Orbán-féle illiberális demokráciának, az idegengyűlöletnek és elitellenességnek ugyanaz a gyökere és a hátterében fölsejlő ideológiája, mint Trump protekcionizmusának, vagy Farage Brexitjének és EU-ellenességének, az alt-right.

Van abban valami véletlen, konjunkturális, hogy hol mit tematizál és helyez a politikai ágenda középpontjába a mozgalom. Magyarországon a Fidesz egész pályás letámadása – a torz választási rendszer következtében elnyert kétharmados parlamenti többségével a háttérben -, minden területet módszeresen próbál átállítani az alt-right szolgálatába, a saját oligarcha-osztály kiépítésétől kezdve, a kultúrharccal bezárólag, módszeresen. Lényegében, és szándéka szerint, ezt rögzíti, illetve leplezi le a Sargentini-Jelentés, mint az EU értékrendjétől, a liberális demokrácia szabályaitól való szándékos eltérést.

Romániában az igazságszolgáltatás megszállási kísérlete, melynek hátterében elsősorban a PSD vezéreinek korrupciós megvádoltsága/érintettsége áll, a DNA-t és a korrupció ellenes fellépést emelte ki, helyezte az alt-right alapon kiélesített támadások középpontjába. Csakhogy a kétharmad hiánya, illetve a civil társadalom ellenállása, valamint az elnöki hivatal és az EU pozicionálása következtében, az Orbán-modell közvetlenül nem alkalmazható. Dragnea és társainak A-terve – valószínű saját értékelésük szerint is – első körben elbukott. Az igazságszolgáltatás közvetlen megszállását célozta meg a tavaly január végi híres/hírhedt Iordache-féle 13-as kormányrendelet, és az összes azóta – a parlamenti különbizottság által kiokumulált – aggályos törvény-tervezet, de kudarcot vallottak.

Úgyhogy jöhet a B-terv amit az ortodox egyház és fanatikus hívőinek a segítségével próbálnak átvinni – elterelő hadműveletként, álszolidarítást teremtve, stb. -, mégpedig az alkotmány-módosítás. Ez a téma kitűnően illusztrálja azt, amit föntebb az alt-right sajátjaként fölsoroltam, kiválóan alkalmas populista szólamok és klerikális igények, valamint anti-modernista, reakciós álláspontok kifejtésére, decivilizációs, agresszív, macsó és ultramontán ötletek, gyűlöletbeszéd és intolerancia kiélésére. A “hagyományos család” védelme – bármit is jelentsen ez – főként olyanok szájából, akik igencsak libertariánusok saját magánéletük tekintetében (Dragnea “barátnője” fiatalabb menyénél, Tăriceau, ha jól számolok, ötödik feleségét “fogyasztja”, stb.), életmódjuk a vallás hirdette aszkétizmus ellentétje, stb., csak ürügy. Egyszerre igyekeznek ezáltal populista módon, azaz pillanatnyilag, az alt-right zászlaja alatt, egybekovácsolni manipulált tömegeket és elterelni a figyelmet a korrupcióról, az A-terv tarthatatlanságáról. De egyre nyilvánvalóbb, hogy tévednek Dragnea és társai, amikor azt képzelik, ha időt nyernek “életet”/szabadságot nyernek, még elég erős a civil ellenállás, ami egy kis európai hátszéllel, amit a külföldre szakadt román állampolgárok fújnak, sikerül leleplezni és megakadályozni őket, alig rejtett céljuk elérésében. Ahogy diverzió volt az augusztus tizedikei kiprovokált csendőrségi erőszak – ami egyre inkább lelepleződik – és a Giulianni-féle levél, éppen úgy nem a családról (annak definícióját is elvéti a javaslat), hanem a rejtegetni való araszoló alt-right projekt, a demokrácia ellehetetlenítéséről és a hatalom bebetonozási kísérletéről szól, a népszavazási kezdeményezés. Az alt-right populistáinak semmi sem drága, most a homofóbiára és gyűlöletre játszanak rá, a vallásos fundamentalizmus pre-modern érzelmi világára építenek kampánystratégiát.

Sajnálatos, hogy számíthatnak a Fidesz itteni fiókszervezeteinek hathatós támogatására, akik Orbán-imádatuk jeleként, illetve egyházi sugallatra mennek a nyájjal, bele az elvtelen és káros, társadalmi szolidaritást és toleranciát leromboló, diszkriminatív és értelmetlen népszavazásba: kisebbségiként, kisebbségek ellen.

Magyari Nándor László

Értjük egymást?

FüHü

-

2017-11-09

0

Maradjunk emberek. Ne bántsuk egymást. A politikusok meg megérdemelnének egy maculát. Ha egyszer erre jársz, megreszkírozhatnánk, hogy a sanknál megigyunk egy slagos kávét… Hátha közelebb kerülnénk egymáshoz… Plusz: magyar-magyar szótár.

Büszkén vallom, hogy délvidéki magyar vagyok. Fáj, hogy a magyar magyarok ellenségként néznek rám. Éreztetik velem, hogy más vagyok. Hiába van magyar útlevelem. Két darab piros passzusom. Nem tartozom közéjük. Igen, más vagyok. A balkáni mentalitás is beleivódott a testembe, a lelkembe. És ez így van jól. Gazdagodtam ezzel is. Használom az ë betűt. Nálam egyet jelent a szerelem, és egészen mást a szerelëm. Nem vagyok szerb. Itt is más vagyok. Kisebbségi. Mindenhol kisebbségi. Itt is, és odaát is. Olyan köztes állapotban vagyok. Így is nőttem fel. Két nyelvet tanultam. Két adást néztem. Két fajta irodalmat tanultam. Két fajta történelmet. Mindenből dupla volt: szokásokból, állami ünnepekből, országból. Most már állampolgárságból is.

Én még Tomidzserin nőttem fel. A hetvenes években. Reggel Tomidzseri, Maja, a méhecske, este magyar népmesék. Anyuéknak Dinastia meg Onedin család. Öcsémmel az ambaszádor alá bújva ittuk a háromszög csokistejet szívókával. Rengeteget olvastam. A konnektorban volt ilyen bedugós kis kerek égőcském, hogy ne féljek a sötétben. Amikor elsötétült az ekrán, ennek a fényénél bújtam a pöttyös könyveket. Majd a csíkosakat. Az ágy alatt egy batrilámpa is lapult, ha már nagyon megfájdult a szemem, de még nem bírtam abbahagyni az olvasást, azt használtam. Egész nap kint lógtunk az utcán. Szerbek, magyarok. Együtt. Amikor hazaértünk az iskolából, levetettük a farmerkát, felhúztuk a trénerkát, egy akármilyen majicával, blúzzal, és már amott mentünk. Adidas papucsban flangáltunk, Startas patikában hódítottuk a legényeket. Bújócskáztunk, várat építettünk az árokba, klikkereztünk a piactéri asztalokon. Nem izgultunk, hogy másnap ellenőrző lesz. Elmagyaráztuk seperc alatt egymásnak a tananyagot. Másnap meg fogtuk a csipiszt. Hogy megússzuk a felelést. Hogy senkinek ne legyen intője. A friss levegő megtette a hatását. Nem voltunk gelvásak, betegkönyvre sem volt szükségünk. Néha egy kis gripa, de azzal sem rohantunk orvoshoz.

Szüleink a zadrugában dolgoztak. Vagy valamilyen firmában. Kaptunk ingyen könyveket, fizették az osztálykirándulásainkat. A családfő bukszájukba valahogy mindig került pénz. A Plitvicei-tavak, Dubrovnik, Szarajevó, Ljubljana, Zágráb, Mosztár benne volt a tantervben. Élőben is láttuk. Tizenévesen. Nem bazénban fürödtünk. Megengedte a családi budzset, hogy minden évben a tengerre menjünk. Kellett a sós levegő a szervezetünknek. Az étvágyunknak. Ott is ismerkedtünk. Szlovénokkal, horvátokkal, crnagóracokkal, boszanacokkal. Gúzsva volt mindenhol. Reggelente a dzsezvában forrt a víz. Szendvics után irány a strand! Feküdtünk a dusekon, kerestük a kagylókat, ki sem lehetett imádkozni bennünket a vízből. Délelőtt az én szüleim, délután az új ismerőseink csasztizták a 3 kugli fagyit a gyerekeknek. A borovnicás szokkot. A limenkást.

Az elemi iskola után jött a dóm. Az internát. A guszti szokkot felváltotta a bambusz. Az egyetemista éveink a háború jegyében teltek. Közben sverceltünk. Konyakot. Farmerkát. Vajkrémet. Mikor mit. Árultuk plasztik üvegekben a benzint. Vezánk volt már a szerb vámosoknál. Az egyik magyar meg mindig eurókrémet kért tőlünk. Túléltünk. Lediplomáltunk. Munkát kaptunk. Fizetést egyre kevesebbet. Maradtunk. Elmentünk. Innen is, onnan is. Régen sem volt minden szép és jó. Most meg még annyira sem az.

Sokszor nem értjük egymást. Magyarok és magyarok. A politika összeugraszt bennünket. Pedig olyan jól ellehetnénk. Én innám a pelinkovácot, te a jégert. Én mennék a Határ Diszkontba vásárolni, mert ha leáfázom, olcsóbban jövök ki. Te meg jönnél a szabadkai Buvljákra, mert szerinted itt olcsóbb minden. Az, hogy nekem siskám van, neked meg frufrud, hogy én karmonádlit eszek, te meg karajt, hogy én magasnyakút hordok, te meg garbót, nem érdekes. Maradjunk emberek. Ne bántsuk egymást. A politikusok meg megérdemelnének egy maculát.

Ha egyszer erre jársz, megreszkírozhatnánk, hogy a sanknál megigyunk egy slagos kávét… Hátha közelebb kerülnénk egymáshoz…

Egri Emma (Vajdaság)

Magyar-magyar szótár Egri Emma Értjük egymást? cikkéhez

Nemcsak anyaországiaknak, hanem a többi határon túli magyarul értőnek is, hiszen nem össznemzeti követelmény a vajdmagyar szókincs alapos ismerete.

Passzus vagy passzos – útlevél

Tomidzseri – Disney rajzfilm sorozat Tommy és Jerry

Maja, a méhecske – német rajzfilm sorozat

Dinasztia – Jugoszláviában a Dallassal egyidős sorozat volt a népszerűbb, benne Joan Collins brit színésznővel, mint főboszorkánnyal

ambaszádor – népszerű puha plédszerűség

ekrán – monitor

batrilámpa – elemes lámpa

farmerka – farmer nadrág

majica – póló

patika – sportcipő

klikker – golyó

gripa – nátha

zadruga – szövetkezet

firma – cég, vállalat

bazén – medence

budzset – büdzsé

crnagórac – montenegrói

boszanac – bosnyák

gúzsva – torlódás

dzsezva – réz kávéfőző edény

dusek – felfújható napozó ágy

csasztizni – vendégül látni avagy pl. egy kört lehívni a kocsmában

kugli – gombóc (fagylalt)

borovnicás – áfonyás

szok – üdítőital

limenka – italkonzerv

dóm, internát – kollégium

guszti szok – szénsavmentes (sűrű) üdítőital

veza – kapcsolat, protekció

pelinkovác – az unikumnál kevésbé édes keserűital

buvlják – ócskapiac (pl. Szabadkán)

siska – frufru

karmonádli – karaj

megreszkírozhatni – megkockáztatni

sank – pult

slagos kávé – tejszínes kávé

Mélyáramlatok fordulása

FüHü

-

2018-07-24

0

Azt hiszem a Fidesz itteni legfontosabb fiókpártja kétszeresen félreérti a helyzetét, illetve csapdába került. Egyfelől mert a rommagyarság (legalábbis egyelőre) úgy “Orbán-párti”, hogy közben “Európa-párti”, vagy legalábbis nyugatosodni akar.

A román politikai osztályt, az eliteket, és az egész mezőnyt megosztó alapvető törésvonal, az elmúlt negyed évszázadra vetítve, nem ideológiai jellegű, viszont sokkal inkább egy gyakorlati (realpolitik) törésvonal jellemezte, melynek két oldalán strukturálódott, mintegy tükörben, szimmetrikusan, egymást utánozva, nagyon hasonlóan viselkedett a jobb és baloldal, hatalmon, illetve ellenzékben. És a váltógazdaság következtében szinte minden párt megfordult egyik és másik oldalon, egyaránt. A vízválasztó mindenkor a kormányon vagy ellenzékben levés volt (i), és ez volt a konfliktusok alapja is, ezt próbálták így vagy úgy, a palettán elfoglalt helyzetüknek megfelelően, tematizálni a román politikai pártok.

A kifejlődőben levő új/régi és egyre mélyebb törésvonal, az alapvető konfliktus az illiberális demokrácia és euroszkepticizmus, valamint az azt ellenzők között bontakozik ki. A konfliktus új, hiszen trendfordulót jelez, annak a törékeny konszenzusnak a feladását, mely egy generáción át működött, mely a nyugathoz való fölzárkózásnak (ii) – a késői modernizációnak – nem látta alternatíváját. Bizonyos értelemben visszatért a két világháború közötti modernizációs vita és konfliktus, ami eldöntetlen maradt, hiszen a szovjet típusú államszocializmussal gyakorlatilag megszűnt, illetve kitiltották a közéletből. A kérdés akkor is a nyugati nyitás és az elzárkózáspártiak (“prin noi înșine”) között folyt, ezt újra fölvetette, egészen más kontextusban, a késői Ceausizmus, a nacionálkommunista protokronizmus. Végül a ‘89-es változást követően a “nyugatosodáspártiak” (idézőjelben, mert egyszer fontos lehet kielemezni azt is, hogy kik és mit értettek a politikai nyugat fogalmán a kilencvenes években és egészen az EU csatlakozásig, és mit jelentett az a törékeny konszenzus, ami azt lehetővé tette) kerültek hatalomra. Nem rögtön és csak súlyos kompromisszumok árán (lásd. Iliescu-éra), de ez a konszenzus máig, úgy ahogy, kitartott. Most meg – bár az illiberalizmus modellje külföldről, jelesen és elsősorban Magyarországról jön -, az inga visszalendül, a vita és konfliktus visszahelyeződik a modernizáció- és EU-pártiak, illetve az elzárkózás- és nacionalizmus-pártiak közé. Ez egy hosszabb távú játszma, mely túlmutat az eddigi egyszerű számításokon és helyezkedésen, azon. hogy ki fogja nagy valószínűséggel megnyerni a választásokat, ezúttal korszakos jelentőségű a versengés és a dominancia.

A jogállamiság-vita és a korrupció-ellenes harc, csak a fölszíne ennek a mélyebb konfliktusnak, a tét az ország hosszútávú irányultságának, a kialakítandó szövetségi rendszernek és végső soron Románia jövőjének a programja: a merre tovább? Értik vagy nem értik a szereplők (a politikai ágensek, sokszor az az érzés alakulhat ki, hogy a legtöbben nem akarják érteni) és a drukkerek, a közvetítők, és a két tábor holdudvarának balekjei stb., a konfliktus nem (csak) Dragnearól szól. A korrupció-ellenes harc magába sűríti az alapvető konfliktust: maradjon meg az EU-s úton az ország, vagy csatlakozzon a magyar-lengyel (és egyre több régióbeli állam) “visszafordulók”, az elzárkózók, euroszkeptikusok és nacionalisták csoportjához? (iii)

És alapvető váltás van a rommagyar politikai elit és mezőny belpolitikai helyezkedésében is. Hiszen, nem mellesleg az RMDSz, amíg még önálló szervezetként működött, tehát olyan 2012-ig, mindvégig a nyugatosodás oldalán állt, azóta pedig – budapesti elvárásnak megfelelve – az “illiberális demokrácia”, az elzárkózó etnonacionalista vonal, sőt bizonyos helyzetekben és kérdésekben, a reakciós alt-right szóvívője. Ez tartja a fővonalat a jelenlegi kormánypártok mellett, és már nem az amúgy sem érzékelhető, kisebbségpolitikai engedmények. És innen a kibontakozó belső konfliktus, a kiábrándulás, a passzivizmus (demobilizáció), és az elfordulás a politikától.

Azt hiszem a Fidesz itteni legfontosabb fiókpártja kétszeresen félreérti a helyzetét, illetve csapdába került. Egyfelől mert a rommagyarság (legalábbis egyelőre) úgy “Orbán-párti”, hogy közben “Európa-párti”, vagy legalábbis nyugatosodni akar. Vannak túlbuzgó propagandisták, akik (főként mert a magyar médiákat fogyasztják, széles körben és szinte kizárólag jutnak el hozzájuk a propagandagépezetként működő magyarországi adók, illetve a szociális médiában megjelenő hasonló tartalmakat fogyasztják) megpróbálják az illiberális demokrácia “eszméit”, a magyarországi gyűlölöletkampányokat és Brüsszel-ellenességet (még a sorosozást is) átplántálni viszonyaink közé, de egyelőre sikertelenül. Lehetetlen vállalkozás “egyben tartani a tábort” és közben engedni a budapesti nyomásnak, közvetíteni az illiberális demokrácia üzeneteit, a rommagyarság és Bukarest fele. Az önállóság elvesztése, nem manifeszt módon, hiszen a párt igyekszik leplezni azt (iv), hanem de facto, szétszakítja az eddig monolitikus, pluralizmus-hiányban szenvedő, de foglyul ejtett rommagyar szavazóbázist.

Másrészt pedig hibázik a főpárt, amikor azt hiszi, hogy egyszerre lehet továbbra is fönntartani a politikai mezőny etnikai burkát, az etnopolitizálás kis mezőjét, és azon belül megőrizni saját hegemóniáját. Márpedig ilyesmivel kísérleteznek, akkor is, amikor az alternatív választási küszöböt átvitték a választási törvényben, akkor is, amikor a kezesbárány MPP-t kooptálták, és gyakorlatilag (kis helyi ellenálló körzetektől eltekintve) beolvasztották/eltűntették. Miután a “belső választások” megszervezése, a kiskörű pluralizmus, megbukott, az etnikai mezőnynek numerus clausus, proporcionális választási rendszer kialakításával lehetett volna viszonylagos önállóságát megtartani, illetve “befele” megnyitni. Ha a létrejövő rommagyar politikai formációknak lehetőségük lett volna versengeni, fenntartott – mondjuk a demográfiai adatokhoz igazodó – 6,5 százaléknyi parlamenti helyre. Ennek hiányában viszont marad a passzív ellenállás, az etnikai átszavazás, illetve esély egy sikeres transzilván vegyes-párt létrehozására, melytől a leginkább tart a Fidesz itteni fő fiókpártja.

A román politikai mezőny átrendeződésének áldozata lesz a rommagyar politikai mezőny viszonylagos egysége, ezzel, vagy így vagy úgy lezárul egy korszak. És egy kiszolgáltatott politikai (és kevés kivétellel kulturális) elit képtelen szembenézni azzal, hogy hosszú távú érdekeink ellenében cselekszik: az illiberalizmusban (ahogy azt Orbán Viktor viselkedéséből, sőt szíves közléséből tudjuk) nincsen helye a kisebbségeknek, és visszaút – már a demográfiai folyamatokat figyelembe véve – sincs.

I. A jelenséget magam is leírtam, később olvastam George Tibil, 2014-ben megjelent tanulmányát, mely a román politikai elitek megosztottságát elemzi, és hasonló következtetésre jut (Conflictul elitelor si instabilitatea politica in evolutia moderna si contemporana a Romaniei – http://revistapolis.ro/conflictul-elitelor-si-instabilitatea-politica-in-evolutia-moderna-si-contemporana-a-romaniei/), a rendszerváltás után “a legfontosabb választóvonalat a hatalomhoz való viszony képezi, aminek függvényében a politikai elit két ellentétes táborra oszlott: akik kormányoznak és az ellenzékiek”.

II. A dolog bonyolultabb, mint itt kifejthetném, de mindent összevetve az elmúlt két évtizedben sikerült az Iliescu-pártiakat (és szavazóik jórészét is) rávenni a konszenzus fontosságára, ebben – tetszik nem tetszik – Emil Constantinescu mellett, Adrian Năstase, vagy Mircea Geoană, Markó Béla, de Traian Băsescu, Călin Popescu Tăriceanu és Klaus Johannis, stb., is fontos szerepet játszott.

III. A választóvonal két oldalán, egyelőre, összemérhető erők sorakoznak, és ez egyfajta ismét csak nagyon törékeny, egyensúlyhelyzetet eredményez. Az elnök és a körülötte még ott mozgó ellenzék, illetve aktív civilek, nem utolsó sorban az erejét megmutatni készülő ún. “diaszpóra”, és a politikai nyugat befolyása, stb., kitart az eredeti európai projekt mellett. De, a dolog változhat (a Fidesz itteni fiókpártjainak egyértelmű elköteleződése az illiberális oldalon ezt elősegíti), mégpedig az ortodox-nacionalista vonal javára. A “családdefiníciós” harcok ezt jól előre vetítik, és megjósolható: Románia sokkal hamarabb kerül fekete listára (a magyar és lengyel példák okán is, de mert létezik egy monitoring rendszer (MCV), ami a csatlakozás feltételeként jött létre), mint az elzárkózás szóvívői gondolnák.

IV. Azok a politikusok és propagandisták, akik egyfelől az elfogadott salátatörvények és módosítások mellett érvelnek, mégpedig azzal az átlátszó trükkel, hogy azokban vannak elfogadható módosítások/előírások, és elrejtik/elhallgatják az alkotmányelleneseket, és elfogadhatatlan, egyéneknek címzetteket, az önállóság hiányát próbálják palástolni. Ezt teszik azok is, akik úgy próbálnak érvelni, minden esetben, ha a koalíciós partnereket bírálni merészelik, hogy “de hát a PNL-vel”? vagy egyéb ellenzéki párttal, s főként Johannissal sem lehet menetelni (ez emellett nehéz érvelni, hacsak a saját korruptak mentegetése végett nem teszik). Az önálló rommagyar politizálás lenne – természetesen – a megoldás, és ennek hiányát igyekeznek manipulációval elfedni, lenézve (palimadárnak tekintve) választóikat.

Szerző: Magyari Nándor László

Már miccsel sem szolgálják ki a románokat Székelyföldön?

FüHü

-

2017-09-01

0

Már miccsel sem szolgálják ki a románokat Székelyföldön?

„Ilyen esetekben félre kell tenni a büszkeséget, és elnézést kell kérni. Elnézést a klienstől, akit nem szolgáltunk ki, elnézést az erdélyi magyaroktól, akiket lejárattunk a tahóságunkkal, és elnézést a románoktól, amiért okot adtunk arra, hogy egy olyan videót készítsenek, amiből másmilyennek ismerik meg az erdélyi magyarokat, mint amilyenek valójában vagyunk.” Balázsi-Pál Előd (Transindex):

Szomorú videó kering a neten: egy románul miccset kérő vásárlót nem szolgálnak ki a székelyudvarhelyi Kaufland grillezőjénél. Ne intézzük el egy legyintéssel. A Militianul Youtube-csatorna működtetője augusztus 31-én, a román nyelv napján tett közzé egy filmecskét a videómegosztón, amely jelenleg a legnépszerűbb romániai tartalom, és már 230 ezren látták. A videóban a készítő miccset próbál vásárolni a székelyudvarhelyi Kauflandban, de nem szolgálják ki. Nézzétek meg:

Mielőtt megnéztem volna a videót, bennem is az volt, hogy na persze, már megint egy városi legenda arról, hogy Székelyföldön nem tudsz kenyeret sem venni, ha románul próbálkozol. De be kellett látnom, valóban elég sok súlyos dolog van ebben a videóban. Sorolom:

Az elárusító lány egy mukkot sem tud románul;
Meg sem próbálja elmagyarázni a vendégnek, miért nem szolgálja ki;
Gyakorlatilag levegőnek nézi a vásárlót;
A lány édesapja is közbelép, de ahelyett, hogy a vendégnek próbálna segíteni…
…Kioktatja, hogy ha már a Székelyföldre jött, legalább megtanulhatott volna magyarul köszönni;
A pultnál többen is állnak, de senki sem tesz kísérletet arra, hogy segítsen, elmagyarázza a vendégnek, hogy nincs pénz, nincs visszajáró, bármi, nem: mindenki arról próbálja meggyőzni, hogy meg kellene tanulnia magyarul;

A videóból egyébként az is kiderül, hogy a filmecske készítője tud valamennyire magyarul, s így az is, hogy számára sem a helyzet megoldása a lényeges, hanem az, hogy kiderítse: kiszolgálják-e, ha románul kér. A maszol.ro egyébként megpróbált utánajárni annak, mi történt, és azt derítették ki, hogy a grillező akkor nyílt, a húsok még oda sem voltak téve sülni, és visszajárót sem tudott volna adni a lány, mert a kassza is üres volt. Vagyis a vendéget nem azért nem szolgálták ki, mert románul beszélt, hanem azért, mert nem volt mivel kiszolgálni. Mentség ez? Sajnos csöppet sem az, ugyanis senki nem magyarázta el neki, miért nem kap miccset. Arra ugyan mentség, hogy „normális” esetben, ha lett volna miccs és visszajáró, az elárusító valószínűleg megértette volna azt, hogy trei és azt, hogy mici, és kiszolgálta volna. És itt jön a legfontosabb dolog:

a vásárló nem azért nem kapott megfelelő szolgáltatást, mert románul kérte, hanem azért, mert az elárusító nem tud románul.

Így aztán meg sem próbálta elmagyarázni, miért nem tudja kiszolgálni. Az megintcsak súlyosbító körülmény, hogy semmilyen erőfeszítést nem is tesz arra, hogy megértesse a klienssel, mi a helyzet. Szó mi szó, ha engem az országban bárhol hasonlóan kezelnének, nekem is felmenne a pumpám, és jó eséllyel panaszt tennék a fogyasztóvédelemnél.

Ez alapszabály bárhol a világon: nem nézhetjük a vendéget levegőnek! És ez teljesen független a nyelvtudástól.

Furcsa reakciók

Mondhatnánk persze, hogy ez csak egy egyedi eset, de a videón nem kizárólag az elárusító lány viselkedik furcsán. Az édesapa reakciója szintén megér egy gondolatot. Itt van egy helyzet, amikor a lánya nem tudja teljesíteni munkahelyi feladatát, többek közt azért, mert nem beszéli a román nyelvet. Nagyon konkrét helyzet. És az édesapa ebben a helyzetben azt kérdezi: miért baj az, ha a lánya nem beszél románul?

A videó többi szereplője is furán viszonyul az esethez, segíteni senki sem próbál, de megpróbálják meggyőzni a román vendéget, hogy tanuljon meg magyarul. Mi nem vagyunk hajlandóak megtanulni a te nyelveden, de jó lenne, ha te megtanulnád a miénket? Abban, hogy a Székelyföldön élő románok megtanuljanak magyarul, van ráció. De ez a ráció nem az, hogy akkor a székelyföldi magyarok nem kell megtanuljanak románul, hanem az, hogy könnyebb legyen a kommunikáció és nagyobb legyen az átjárás a két kultúra közt.

Ez meg akkor működik jól, ha mindét közösség tagjai beszélik a másik közösség nyelvét.

Meg ugye ott van az anyanyelven történő kiszolgálás kérdése. Miközben a magyar közösség évtizedek óta harcol azért, hogy anyanyelven intézhesse ügyes-bajos dolgait a hivatalokban, valahogy csak el kellene jussunk arra a szintre, hogy ne vegyük sértésnek, ha egy román is románul akar miccset vásárolni tőlünk.

Úgy gondolom, abszolút semmi keresnivalója nincs a kereskedelemben az olyan személyeknek, akik levegőnek nézik a klienst, és akik még alapszinten sem tudják megértetni magukat az állam nyelvén.

Lehet dolgozni a raktárban, a konyhán, árubeszállítóként, az irodában, de legyünk annyira igényesek magunkkal szemben, hogy ne őket tegyük a pult mögé. Értem én, hogy Székelyudvarhely a székely anyaváros és a legmagyarabb erdélyi város, és büszke erre. És igaz az is, hogy ez a videó kifejezetten a lejáratásra ment ki. A baj az, hogy volt kit lejáratni. És ilyen esetekben félre kell tenni a büszkeséget, és elnézést kell kérni.

Elnézést a vendégtől, akit nem szolgáltunk ki, elnézést az erdélyi magyaroktól, akiket lejárattunk a tahóságunkkal, és elnézést a románoktól, amiért okot adtunk arra, hogy egy olyan videót készítsenek, amiből másmilyennek ismerik meg az erdélyi magyarokat, mint amilyenek valójában vagyunk.

Németország választott – Kaltenbach Jenő értékelése a németországi választásról

FüHü

-

2017-09-24

0

Németország választott – Kaltenbach Jenő értékelése a németországi választásról

A német választásra igaz az ismert mondás arról, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele.

Egyrészt, sajnálatos módon megtörtént, amitől sokan tartottak, hogy a Fidesz illetve a Jobbik szellemi rokonai beköltöztek a német demokrácia házába, méghozzá harmadik legerősebb frakcióként, miközben mind a Merkel vezette CDU/CSU, mind Schulz SPD-je történelmének egyik leggyengébb választási eredményét érte el. Merkel ugyan viszonylag főlényesen győzött, de nehéz kormányalakítási tárgyalások elé néz, miután koalíciós partnere az SPD ellenzékbe vonul, azaz a nagykoalíció nem ismétlődik. Az egyetlen alternatíva az un. Jamaika koalíció, a szabad-demokratákkal és a zöldekkel, akik mindketten egyik legjobb eredményüket érték el.

Más oldalról a német választók közel 90%-a a demokráciára szavazott, amelyről nálunk még álmodni sem igazán lehet. Mindez a 2015-ös menekültsokk után, amit nem utolsó sorban éppen Orbánnak köszönhetnek. A szélsőjobboldali AfD ugyan saját magához képest álomeredményt ért el, de velünk ellentétben nem sikerült általános hisztériát kiváltani.

Bebizonyosodott, hogy csak félelemkeltéssel, hazug, populista propagandával egy normális demokráciában nem lehet átütő eredményt elérni.

Ezt csak ott lehet ahol a demokratikus értékek tiszteletének nincs többsége. Ráadásul az is kiderült a már publikált vizsgálatokból, hogy az AfD-nek a tényleges tábora, az ezúttal rájuk szavazóknak kevesebb mint a fele, miután 60% válaszolt igennel arra a kérdésre hogy szavazatát a más pártokban való csalódás és nem az AfD-ben való hit motiválta.

A jövő legalább Németországban be fogja bizonyítani, hogy a félelemkeltéssel, rasszista gyűlölet szításával egyetlen lényeges társadalmi, gazdasági probléma sem oldható meg, A hangos populisták ideig óráig felszínen maradhatnak, de az emberek előbb utóbb maguk is rádöbbennek, hogy az életüket meghatározó körülmények javítása nem tőlük várható.
Ezzel lezajlott az ez évi utolsó választás az EU-ban, és egyértelművé vált, hogy a „nagy stratéga” Orbán lázadás jóslata enyhén szólva nem vált valóra.. Éppen ellenkezőleg, normális demokráciákban üres uszítással semmit sem lehet elérni.

A demokrácia képes megvédeni az értékeit, az emberek bizalmát, jövőbe vetett hitét.

Mindezek fényében különösen szomorú, hogy itt nálunk az AfD-hez sokban hasonló Fidesz és Jobbik mindeddig homokot voltak képesek szórni az emberek jelentős részének a szemébe.

Az ébredés fájdalmas lesz, minél később történik annál jobban.

Forrás: Kaltenbach Jenő, Facebook

Aranyláz és szükségállapot

FüHü

-

2019-03-02

0

Peruban több évtizedes hagyománya van az illegális aranybányászatnak, de az utóbbi években már annyira eldurvult a helyzet, hogy tegnap szükségállapotot hirdettek ki a leginkább érintett amazonasi tartományra. 60 napra felfüggesztették az alkotmányos jogokat, és ezzel egyidejűleg 1500 rendőrt és több katonai egységet rendeltek ki a Brazíliával határos perui Madre de Dios tartományba.

Mi vezetett ehhez a drasztikus lépéshez?

A spanyol hódítók óta tudva levő, hogy Peru tényleg egy igazi aranybánya, és ma is az évi 1500 tonnás termelésével Dél-Amerikában a legnagyobb, de világviszonylatban is a 6. helyen áll a legfontosabb nemesfém kitermelésében. Ez a publikus arany mennyiség azonban az Andok hegyeiből származik, olyan bányákból, mint például a Yonacoda, ami a világon a második legnagyobb külszíni arany lelőhelye, és már legalább 7 milliárd dollárt termelhetett a Newmont Mining Corporationnak. Ez a bányavállalat is, akár csak a legtöbb nagy bánya, külföldi tulajdonban van.

Viszont ezen a hivatalos mennyiségen túl egyre elképesztőbb méreteket öltött az okosban bonyolított aranybányászat is. Egyesek szerint ennek pénzbeli értéke már felülmúlja a szintén nem kis volumenű illegális koka termesztést, az erre épülő háztáji vegyiparral és kereskedelemmel együtt. A legnagyobb problémája az államnak azonban nem a potya arany mennyiségével van. A „kézműves” bányászat ugyanis, a legális iparral szemben, nem az Andok hegyeiben okoz mérhetetlen károkat, hanem a perui Amazonasnak az egyik leggazdagabb állat-, és növényvilággal rendelkező területét teszi véglegesen tönkre.

Ezt az aranylázat is a természetes vizek hordalékának a kiemelkedő aranykoncentrációjára indította be, de a régi aranymosók a 21. századi kollégái irdatlan mennyiségű higany felhasználásával nyerik ki a nemesfémet, amivel valószínűleg örökre megmérgezik a munka közben kiirtott dzsungel talaját és vizeit is. A perui aranyláznak az eddig elpusztított 60 ezer hektárnyi erdőn kívül még áldozatai az itt élő őslakosok is. (Az amazonasi indiánok egy része korábban még soha nem került kapcsolatba a „civilizációval” és a kormány törvényekkel próbálja megvédeni ezeknek a „no contact” törzseknek a területét, nagyjából olyan hatékonysággal, mint az érvényben lévő környezetvédelmi szabályok a helyi őserdőt.)

Az évtizedek óta tartó illegális bányászatnak a gazdasági válság következtében megugró aranyár adott aztán rendes lökést. Az 1-2 ezer dolláros beruházással (motoros fűrész, szivattyú, szita, hatósági kenőpénz, önvédelmi fegyver: kb ennyivel már bele lehet vágni egy sufnituning arany stratupba), és némi szerencsével akár ezerszeres hozamot is el lehet érni. Nem nehéz elképzelni, hogy ez nemcsak Peru szegényebb részéből vonzott tömegeket a régióba.

Az eddig immel-ámmal intézkedő hatóságoktól eddig csak annyira futotta, hogy évente néhány lelőhelyről elzavarták az aranyásókat, de ahogy továbbálltak, pár patakkal arrébb már folytatódott is tovább a termelés. Az elmúlt 10 év alatt putrivárosok sora nőtt ki a semmiből a környéken, amihez az időközben kiépített, 2 óceánt összekötő „merőleges panamericana” is hathatós logisztikai támogatást biztosított. Az aranyásó kultusz vadnyugati hangulatához híven felvirágzott a kényszer prostitúció, az emberkereskedelem és a gyermekmunka is. Annyira eldurvult az illegális bányászat okozta pusztítás, hogy még a pápa is szót emelt ellene, amikor 2018-ban Puerto Maldonadóban, a környék legfontosabb városában misézett. A rengeteg környezetvédő szervezet és a nemzetközi sajtó vészharang kongatása mellett talán ez is hozzá járult ahhoz, hogy a kormány ilyen drasztikus lépésekre szánja el magát.

Csak bízni tudok benne, hogy ha már szükségállapotot vezettek be, akkor sikerül is megállítani ezt az esztelen természetkárosítást.

Soós Tamás

Budapest: magyar katalánok

Blogles

FüHü

-

2017-10-02

0

Nem elképzelhetetlen, hogy Budapesten jelentősen alulmarad a Fidesz 2018-ban, miközben az ország legtöbb részén ugyanilyen arányú győzelem néz ki neki. Függetlenül attól, hogy ez valóban bekövetkezik-e, mindenki régóta érzi, hogy Magyarország lényegében két, egymástól élesen különböző részből áll: a fővárosból és vidékből.

A főváros él, lélegzik, ha hagyják, halad, a vidék mozdulatlan – mozdíthatatlan. A különbség egyszerre gazdasági, kulturális és mentális, és a szakadék főváros és vidék között egyre nő.
Csak két gyors példa: Budapest részesedése az ország GDP-jéből úgy 40 százalék, miközben a népességnek csak 17 százaléka él itt, továbbá minden tíz forintból négyet Budapest tesz be az államkasszába. Ebből a hatalmas összegből azonban a főváros egyre kevesebbet tarthat meg, költhet magára: iskolái, kórházai, lakóházai fejlesztésére, az egymást követő kormányok mind többet vontak el Budapesttől, hogy életben tartsák a vidéket. Az Orbán-kormány pedig már egyenesen a főváros pénzügyi kiszárításán, a budapestiek megfojtásán ügyködik.

Egyértelmű, hogy gazdaságilag a főváros tartja el a vidéket, de a kulturális, mentális különbség is már-már áthidalhatatlan: láttuk a napokban Őcsényt, a magyar vidéket – a középkort, és emlékszünk 2015-re, arra, hogy Budapest képes volt kiállni a menekültek mellett: ezrek segítették őket. Láttuk, hogy mekkora erők mozdultak meg Budapesten a CEU mellett, míg a vidék süket és vak mindenre, az ország kilencven százalékán egy maroknyi embernél többet képtelenség bármilyen ügy mellé állítani.

Nem tudom, a vidék mit akar, de Budapest élni, szabadon lélegezni, fejlődni szeretne. Közismert mondás, hogy Budapest „vízfej” az ország testén, de ez minden, csak nem hidrokefália: ez a fej él, gondolkodik, alkot, ellenben a vidék maradt, ami volt, Ugar.
Budapest Magyarország Katalóniája, a budapestiek a magyar katalánok. Éppen ezért elérkezett az ideje, hogy a magyar főváros kinyilvánítsa függetlenségi szándékát és megkezdje az előkészületeket a leváláshoz.

Egyértelmű, hogy Budapest nem akarja azt a jövőt, amit a jelenlegi kormány, kormánypárt és miniszterelnök szán neki, nem akar a vidék sorsára jutni. A Fidesz elképzelhető nagyarányú veresége Budapesten nem egyszerűen a politikai preferencia kifejeződése, hanem jelentős gondolkodásbeli és erkölcsi különbség. A Fidesz a magyar vidék akaratgyengesége, tanulni, fejlődni képtelensége. Ezért lehet ott Orbán Viktor annyira sikeres, és ezért van kudarcra ítélve Budapesten.

De a főváros kisugárzó, érték-, mintateremtő hatása már jó száz éve láthatatlan és áthatolhatatlan falba ütközik a főváros határánál, és semmi remény rá, hogy ez a következő száz évben megváltozzon.

Nincs ennyi időnk, se nekünk, se gyerekeinknek, sem unokáinknak, ezért egyetlen taggal megalakítom a Budapest Pártot, és az üggyel szimpatizálók és az esetleg hozzá csatlakozni kívánók nevében bejelentem, hogy ezennel budapesti állampolgárnak tekintem magam.

Forrás: Bruck András, Facebook

Parlamenti felsőházat!

Béndek Péter

-

2019-03-02

1

Konzervatív szempontból a demokrácia beletörődés egyfelől a politikai részvétellel szembeni születési, vagyoni, jövedelmi, műveltségi, nota bene nemi cenzus irrelevanciájába, másfelől az így létrejött választói tömeg többségi akaratának érvényesülésébe. Ez nem ok arra azonban, hogy ne lássuk a tömeg, különösen pedig az óhatatlanul manipulált tömeg – a közvélemény – megértésének korlátosságát már nem túl bonyolult politikai kérdésekben is.

A tömeg és a demagóg közötti szenvedélyes viszony kétezer-ötszáz éves téma a nyugati bölcseletben, tehát nem mondhatjuk, hogy ne ismernénk minden lényeges ága-bogát – de mégis visszatérően reprodukáljuk, és vele azokat a problémákat, amelyeket ez az egyes ember, a műveltség, a civilizáció, az erények, a szabadság stb. szempontjából jelent.

Nem lehet szabadságról, erényekről, civilitásról beszélni, ahol a tömeg manipulált akarata szabadon érvényesül. A nyugati civilizáció normái ledőlnek, a verbális, majd a fizikai agresszió beférkőzik a mindennapokba, a politikai pozíciókat barbárok veszik át, akik a cinikus társutasok asszisztálása mellett rafináltan mozgatják a tömeggé szervezett proletárok alantas ösztöneit. Magyarország ma.

Mindig felvetődik a kérdés persze, hogy meddig hajlítható az emberi természet és mikor fog visszacsapni, mert nem bírja már a normák általi húzást. Nem lehet ezt megmondani. A politikai vezetőknek és a társadalom elitjének éreznie kell és/vagy kellő bölcsességgel be kell látnia, mi az a pont, amelyen túl egy nemzeti kultúra és sorsközösség integritása sérülhet, mert a leszakadás tartóssá válhat a népesség túl nagy részében. Akkor ezek többé már nem fogják elfogadni az elit vezetését, szembefordulnak a – tegyük fel, mégoly őszintén képviselt, produktív – normákkal, erénnyé válik a tömeg prosztó nyelve, követendővé a szegényes értékrendje, divattá válik a normaellenesség, felmagasztaltaik a műveletlenség legnagyobb közös osztója: a bulvártól a mulatós zenén és a wellness-en át a napi korrupcióval kibélelt, revansista nemzeti mítoszokig húzódó kispolgári világ. Olyanok is lefelé fognak nivellálni az új helyzetben, akik korábban felfelé – a civilitás felé – törekedtek. A tahóság, a „csakazértis” mentalitás, a tömeg lázadása áttöri a politikai gátakat és hinti a konkolyt, amerre jár a nyilvánosságban.

A nemzet ilyen romlásában az egyik első fázis – láttuk – a jellemzően (finoman fogalmazva) sajátos pszichés konstitúcióval megvert, amorális, voluntarista politikusok rátalálása a tömeg elkészítésének fortélyára; a második pedig minden olyan féknek, ellensúlynak és gátnak a felszámolása előbb a politikai rendszerben és a politikai kultúrában, majd a társadalom egyéb intézményeiben, amelyek a civilizációt képviselik. Elsődleges politikai eszközük ehhez a manipulált demokrácia és a „népszuverenitás” képviselete, a törvényhozás. Ezért én elengedhetetlennek tartom, hogyha majd Isten és a józan ész segítségével sikerül túllépnünk a magyarság mai válságán, akkor az egyik első intézkedésnek a felsőház felállításának kell lennie, amelyet alkotmányos kérdésekben egyenrangúvá kell tenni a képviselőházzal.

A felsőház (szenátus) pártoktól független, szakmai, tudományos, gazdasági, önkormányzati, egyházi és egyéb szervezetek (bevett intézmények) delegáltjaiból, részben élethosszig tartó, a jelenben vagy a múltban betöltött funkcióból adódó vagy személyes jogosultságok alapján feltöltött (arisztokratikus, intézményi), kisebb részt a választók közül sorsolt képviselőkből álló szerv. A súlya egyenrangú az alsóházéval (képviselőház) alkotmányos, legalább jelentős költségvetési és elhanyagolható policy kérdésekben. Ha ezt a gátját nem hozzuk létre a manipulált népakaratnak, akkor jóval kisebb esélyünk lesz visszanyerni – pontosabban elnyerni – politikai közösségünk stabilitását. Az alkotmány nem gyerekjáték, de a mai hatalmi közeg azzá tette. Meg kell akadályozni, hogy ilyen a jövőben előforduljon.

A szerződésszegő

FüHü

-

2017-11-04

0

A szovjet beavatkozást egyetlen ponton lehetett és lehet támadni: a Varsói Szerződés szerint a szerződő felek tiszteletben tartják az egyes országok szuverenitását, és csak akkor sietnek egymás megsegítésére, ha valamelyiket külső támadás éri. 1956-ban Magyarországot nem érte a béketáboron kívülről (katonai) támadás, ergo a szovjet beavatkozás jogtalan volt, ellentmond a Varsói Szerződés alapelvével, tehát a Szovjetunió a szerződésszegő.

56 évvel ezelőtt ezen a napon – ugyancsak vasárnap – hajnali 4:00 órakor iszonyatos morajra ébredtünk. Azt hittük ismét földrengés van, mint amilyent már január 12-én átéltünk. Csakhogy ez a rengés nem néhány percre mozgatta meg a csillárt meg a poharakat a vitrinben, hanem egyre erősödő és közeledő zúgás követte, lánctalpasok csattogásával. Aztán az ablakból tankok végtelen sokaságának lámpái, fényei tűntek fel. Apám csak ennyit mondott: „Elindultak.” Öregemet látszólag nem lepte meg, hiszen előző nap a rádió többször is bemondta: „Maléter Pál azonnal menjen Tökölre.” Minden egyes alkalommal, amikor bemondták Apám a rádiókészülék mellett, mintha futballmeccset hallgatott volna többször is felkiáltott: Ne menj! Csapda! Ne menj! Csapda!

Vasárnap hajnalban a rádió még nem szólt. Apám felhívta a húgát, a nagynénémet, aki a Keletinél lakott, ő is hasonlókat észlelt. A szovjet tankok kelet felől jöttek, és valamennyi főútvonalon özönlöttek a Belváros (a Parlament) felé: Váci út, Lehel út, Városligeti hídon át a Hősök terén keresztül a Magyar Ifjúság útjára (Andrássy), Ajtósi Dürer sor, Thököly út, Kerepesi út, Üllői út, Soroksári út stb.

Végre megszólalt a rádió. Nagy Imre beszélt. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” – majd Egmont-nyitány. Amikor ezt játszották, mindig valami szomorú dolog történt.

Aztán a törvényes magyar kormány miniszterelnöke délután már a jugoszláv követségen volt, ahol a környék utcáit szovjet páncélautók zárták el. Persze mi azt hittük, hogy a diplomata negyedet akarják távol tartani az esetleges (utcai) harcoktól. Elég fura helyzet volt: reggel még helytállás, harcban állás a hívó szó, délutánra pedig menedék. A honvédelmi miniszter (Maléter) már előző nap (szombaton) szovjet fogságba esett, miután elment Tökölre, ahol letartóztatták. Vajon Nagy Imrét mi késztette híres, utolsó rádióbeszédének elmondására?

Igaz, engem a mai napig jobban foglalkoztat, hogy november elsején este – ugyancsak a rádióban – miért kellett bejelentenie, hogy Magyarország (egyoldalúan) felmondja a Varsói Szerződést, és kinyilvánítja az ország semlegességét.

Előző írásomra, mely 1956-tal, annak szellemével, no meg a körülményekkel foglalkozott, bírálatot kaptam egy olyan valakitől, akinek véleményére sokat adok. Egyenesen „szentségtörés”- nek tartotta, hogy „meggondolatlan döntés”-nek neveztem a Varsói Szerződés felmondását, mivel az – szerintem – jó okot adott a szovjet beavatkozásra. Bírálómnak abban igaza van, hogy ezen megjegyzésem (talán) gyengíti az 56-ról kialakult forradalmi képet és csorbítja a szabadság iránti vágyban kifejezett egységet. Viszont a történelmi tények ismeretében meggyőződésem, hogy e döntés bejelentése nélkül is elindult volna, ahogy el is indult, a szovjet hadigépezet.

A probléma ott van és volt, hogy ameddig a szabadság iránti vágyban a sztálinizmus ellen egyesült az ország, addig a többségben ehhez a diktatúrát megtestesítő szovjetellenesség is párosult. Október 23. késő délutántól magyarok voltak a barikád mindkét oldalán.

A Sztálin halála (1953) utáni új vezetés (Hruscsov) és irányvonal 1955-re alakult ki, amely aztán rövid idő alatt világhatalommá tette a Szovjetuniót. 1956-ra vált kétpólusúvá a világ. Jaltában (1945. febr.) még három győztes hatalom volt (USA, UK, SU). Az azt követő 10 évben aztán egyértelművé vált, hogy a két egykori gyarmati nagyhatalom (brit és francia) örökre elveszítette világpolitika jelentőségét. Ebben nagy szerepet játszott a II. világháború, mely jelentősen meggyengítette a tengerentúli területeikkel a kapcsolattartást. Másoldalról, a függetlenségi mozgalmak ügyesen kihasználták az egykori gyarmatosítóknak a világháború során felmerült hazai (európai) nehézségeit.

1945-ben, a nácizmus feletti győzelmi mámorban a világ mintha megfeledkezett volna a továbbra is antikapitalizmust és világforradalmat hirdető proletárdiktatúráról, a Szovjetunióról. Hat évvel korábban (1939) még Hitler és Sztálin együtt támadták meg Lengyelországot. Majd Hitler párizsi bevonulását (1940), mint a kapitalizmus egyik fellegvárának elfoglalását, üdvözölte dísztáviratában Sztálin. A két antikapitalista diktatúra és eszmerendszer (szovjet és náci) közül végül is Churchill döntött Sztálin mellett 1941 nyarán, amikor Európában már csak Nagy-Britannia küzdött egyedül a nácik ellen, és Hitler megtámadta a kapitalizmus elsőszámú ellenségét, a (proletár) világforradalmat hirdető munkásparadicsomot. Churchill ekkor katonai és gazdasági segítséget kezdeményezett Moszkvának, mert attól tartott, hogy a katonailag harmatgyenge Szovjetunió heteken belül elbukik, és akkor valóban senki sem menti meg Nagy-Britanniát, és vele együtt az európai kontinenst. Ez volt Sztálin és a Szovjetunió szerencséje.

Jaltában (1945. febr.) a háború végét jelentő megszállási öveztek kijelöléséről egyeztettek, nem pedig a megszállás időtartamáról. Annak megszűntetését, a kivonulás pontos menetét a békeszerződések (1947) utáni időkre tervezték. Közben Churchill már híres fulton-i beszédében (1946) jelezte, hogy hosszú távú megszállásra kell számítani, mert Moszkva Vasfüggönyt épít, azaz nincs szándékában Európából visszavonulnia az 1939. szeptember előtti határai mögé.

1953 fontos dátum a 20. század történelmében. Nemcsak Sztálin halála, no meg Nagy Imre első miniszterelnöksége miatt, hanem a szovjet diktátor utódának kiszemelt (ugyancsak grúz) Berija sorsa miatt is. Berijától sokan tartottak, mivel éveken, évtizedeken át Sztálin bizalmasa volt, és mint ilyen a titkosrendőrség (is) hozzátartozott. A sztálini „személyi kultusz”-t elvető új szovjet vezetés (élén Hruscsovval) okot próbált keresni Berija elmozdítására, elnémítására. Berija ugyanis véget akart vetni a hidegháborúnak. Elképzelése szerint egyesíti Németországot, méghozzá úgy, hogy a győztes hatalmakkal közösen kötnek egy semlegességet garantáló államszerződést. Ennek fejében az USA-tól (és Nagy-Britanniától) hatalmas „jóvátételt” követel. Többszörösét annak, amit 1941 nyarától a szövetségesek a Szovjetuniónak folyósítottak (és amit, azóta sem fizettek vissza). Ezenkívül a balti államoknak a kelet-európai „testvér országokhoz” hasonló státuszt („nemzeti autonómia”) kívánt adni. Egyes vélemények szerint Nagy Imre miniszterelnöksége is Berijának köszönhető.

A 1953-as berlini munkásfelkelés jó alkalomnak tűnt. hogy Berija elképzelését Hruscsov és társai antikommunistának (hazaárulónak) tartsák, és a Szovjetunióra nézve veszélyesnek. Még 1953 nyarán – amolyan kis puccs formájában – Beriját tőrbe csalták, letartóztatták, a hadsereget pedig készenlétbe helyezték attól tartva, hogy Berija hívei megpróbálják majd kiszabadítani. 1953 szeptemberében Hruscsov lett a párt első titkára. A Berija elleni bizonyítékgyűjtés (vádemelés) decemberig tartott, az egynapos tárgyalásra védőügyvédet nem kapott, és fellebbezésre sem adtak lehetőséget. A halálos ítéletet még ugyanaznap végrehajtották.

Berija esetéből is jól látszik a hruscsovi „olvadás” elve és természete: „desztalinizálás” igen, rendszerváltás nem, azaz semmi olyan, amely a („magasabb rendű”) szovjetrendszert (proletárdiktatúra, tanácsrendszer, stb.) veszélyeztethetné. Két év múlva (1955) az osztrák államszerződéssel (kicsiben) megvalósították Berija elképzelését, azzal kiegészítve, hogy a Szovjetunió politikai és katonai hatalmát előbb meg kell erősíteni Kelet-Európában, amit egyúttal (puffer)védőzónának is tekintenek, abban az esetben, ha nyugatról támadás érné. Ehhez tudni kell, hogy 1954-ben a Szovjetunió kérte felvételét a NATO-ba, amit az 1949-ben alakult védelmi szervezet elutasított. Az 1949-ben megalakult észak-atlanti katonai szövetség első főtitkára a NATO feladatát frappánsan így határozta meg: „Az amerikaiakat belül tartani, az oroszokat kívül, a németeket pedig kordában.” Erre volt válasz a Varsói Szerződés létrehozása 1955-ben. A kelet-európai országokkal addig csak kétoldalú szerződése volt a Szovjetuniónak, az 1955-ös megállapodás viszont az egymás közötti katonai segélynyújtást is biztosította. Tehát, ha valamelyiket külső támadás éri, akkor nemcsak a Szovjetunió, hanem valamennyi szerződő fél a bajbajutott segítségére siet.

A szerződésben csak a csatlakozás lehetősége szerepel, a szerződés felmondása nem! Lehet, hogy játék a szavakkal, de a NATO elnevezésben az „O” (organisation) szervezetet jelent, amihez „tagként” lehet csatlakozni vagy (elvben) kilépni. Franciaország nukleáris haderejét kivonta a közös (amerikai) főparancsnokság alól, de nem lépett ki, a partnerségi feladatokban továbbra is részt vesz. A Varsói Szerződés viszont nem tagokból állt, hanem szerződő felekből (contracting parties). Ergo, annak felmondása igen bonyolult lenne, hiszen a szerződő felek valamennyiével egyeztetni kell, és ez nem megy máról holnapra. Arról nem is beszélve, hogy egy védelmi rendszerből való kiválás súlyosan veszélyeztetheti a többi szerződő fél biztonságát, katonai rendszerét, (titkos kódok, támadási és védelmi tervek stb.) elsősorban persze a Szovjetunióét.

Ha Moszkva bele is egyezett volna hazánk semlegességébe, azt egy nagyon hosszadalmas eljárás előzte volna meg. Arról nem is beszélve, hogy a magyar példának követői lehettek volna a „béketáboron” belül.

Éppen ezért, a szovjet beavatkozás (mai ésszel és történelmi távlatból) elkerülhetetlen volt. Már csak azért is, mert a magát magasabb társadalmi berendezkedésnek hirdető szovjetrendszer elvből NEM engedhette meg, hogy a „béketáborból” bárki is kiváljék. Ez a proletárdiktatúra teljes kudarca lett volna, és ékes bizonyítéka annak, hogy a 1917-ben elkezdődött társadalmi kísérlet nem sikerült. Moszkva azt elismerte, hogy Sztálin sokat „hibázott”, de az államszerkezet (egypártrendszer, tanácsrendszer stb.) változtatásáról hallani sem akart. Az ugyanis (könnyen) az egész birodalom szétesését, végét eredményezhette volna.

A Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, nemzetközi jogilag tehetetlen volt, hiszen a hidegháború éveit éltük. Európában két ellentétes társadalmi berendezkedés nézett egymással farkasszemet. Mindegyik a másikat tartotta gonosznak és Európa népeiben azt az érzést táplálta, hogy a másik akarja megtámadni, lerohanni, azaz a veszély kívülről jön. Ennek a gondolatnak lett a jelképe a NATO és a Varsói Szerződés. A Szovjetunió és Magyarország „konfliktusa” a Vasfüggönyön túl, a béketábor (saját) problémája volt. Természetesen a Szabadvilág aggódva figyelte az eseményeket, de beleszólni nem tudott. Az ENSZ sem tudott hathatos azonnali segítséget nyújtani. Ha azonnal született volna egy határozat, annak végrehajtása is hosszú ideig elhúzódhatott volna, sőt nem egy olyan van, amit már évtizedek óta nem hajtanak végre az érintett felek.

A szovjet beavatkozást egyetlen ponton lehetett és lehet támadni: a Varsói Szerződés szerint a szerződő felek tiszteletben tartják az egyes országok szuverenitását, és csak akkor sietnek egymás megsegítésére, ha valamelyiket külső támadás éri. 1956-ban Magyarországot nem érte a béketáboron kívülről (katonai) támadás, ergo a szovjet beavatkozás jogtalan volt, ellentmond a Varsói Szerződés alapelvével, tehát a Szovjetunió a szerződésszegő.

Stephen Elekes

Blogles

És vannak azok a magánügyek, amik azért tartoznak másokra is, hogy ezzel egy kicsit vállon veregessük magunkat mondván, mi figyelmeztettünk azzal másokat, hogy elmondtuk. Mossuk kezeink ezután, ha az illető nem tanul a hibánkból.

Maradjunk emberek. Ne bántsuk egymást. A politikusok meg megérdemelnének egy maculát. Ha egyszer erre jársz, megreszkírozhatnánk, hogy a sanknál megigyunk egy slagos kávét… Hátha közelebb kerülnénk egymáshoz… Plusz: magyar-magyar szótár.

Magyar-magyar szótár Egri Emma Értjük egymást? cikkéhez

Azt hiszem a Fidesz itteni legfontosabb fiókpártja kétszeresen félreérti a helyzetét, illetve csapdába került. Egyfelől mert a rommagyarság (legalábbis egyelőre) úgy “Orbán-párti”, hogy közben “Európa-párti”, vagy legalábbis nyugatosodni akar.

a vásárló nem azért nem kapott megfelelő szolgáltatást, mert románul kérte, hanem azért, mert az elárusító nem tud románul.

Furcsa reakciók

Ez meg akkor működik jól, ha mindét közösség tagjai beszélik a másik közösség nyelvét.

Úgy gondolom, abszolút semmi keresnivalója nincs a kereskedelemben az olyan személyeknek, akik levegőnek nézik a klienst, és akik még alapszinten sem tudják megértetni magukat az állam nyelvén.

A német választásra igaz az ismert mondás arról, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele.

A demokrácia képes megvédeni az értékeit, az emberek bizalmát, jövőbe vetett hitét.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA